Egyenlőség, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-02 / 1. szám
EGYENLŐSÉG Január 2.: Ezelőtt 20 évvel az államnak az egyháztól való teljes függetlenítése lett sürgetve azon jelszó szerint: szabad egyház a szabad államban. Most pedig a majdnem két héten át tartó tanulságos vita azon eredményre vezetett, hogy — az igazságügyminiszter úr szavaival élve — azon történeti alapon kell megmaradni, melyen Magyarországon századok óta az állam és az egyház közötti viszony minden egyházzal szemben rendezve lett. Ha csakugyan ezt az alapot akarja az állam tovább fejleszteni, éspedig a vallásegyenlőség elvének szemmeltartása mellett, akkor nemsokára sorra kell kerülnie az izraelita hitfelekezet felette zilált viszonyai törvényhozási rendezésének, mert ez időben nincs más felekezet hazánkban, mint a mienk, mely — jóllehet törvényesen elismert — mégis viszonosság és jogegyenlőség tekintetében az úgynevezett törvényesen bevett felekezetek sorából teljesen ki van zárva. Nincs okunk kételkedni a magas kormány jóakaratában, mindamellett az a meggyőződésünk, hogy a zsidóság egyetértő összműködése a czél elérését tetemesen elősegíthetné. Már ennélfogva is fájlalnunk kell lehat, hogy nincs eg időben felek egelmiknek oly testülele, mely a hagai zsidóság ösgsgetartását biztositani képes volna, legalább ágon kérdésekben, melyek hi/felekegelüink jogegyenlőségének elérésével állanak ösgsgffiggésben. De e fölötti fájdalmunk még fokozódik, 1a azon szomorú tapasztalatra jutunk, hogy szervezési ügyünk jelen állapotában felekezetünk még vallástörvényeit sem bírja kellően megvédeni. Pedig hazánkban az államhatalom nem is indít támadást sem felekezetünk, sem hitelveink ellen; ha tehát ezek határát mégis túllépi, akkor annak csak a felekezet által kirendelt vagy hírt őrök vigyázatlansága az oka, amint azt a következő eset a legkirívóbb módon igazolja. Weisz Regina hódmezővásárhelyi lakosnő még 1885. évben nyújtott be egy folyamodványt a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz, melyben az ottani izraelita hitközséget szándékolt másodszori házasságra lépésének kihirdetésére utasítani, esetleg magát a kihirdetés alól felmentetni kérte. Ezen ügyben a minisztereim bennünket meghallgatván, a hódmezővásárhelyi rabbi úrtól bekívánt jelentés alapján oda nyilatkoztunk, hogy Weisz Regina férjétől csak bírói ítélet által lett elválasztva, de a zsidó házassági kötelék végfelbontásának bizonyítékául csakis a »get«-levélnek szabályszerűen történt átadása és átvétele szolgálhat, és minthogy ennek hiánya határozottan 11 hzassági akadályt képez, folyamodót kérelmével feltét■tlenül elutasítandónak tartjuk. A minisztérium az 1886 évi 4790. sz. a. rendeetében azt az álláspontot foglalta el, hogy «a kihirdetés tisztán az állam által előírt polgári aktus, melyet a rabbi teljesíteni tartozik», utasítottak tehát a rabbi a «legkomolyabban» a kihirdetés eszközlésére és megjegyezte, hogy késedelmezés esetén azon joggal fog élni, «mely a kanczelláriai rendeletben a kihirdetés alóli felmentések közül a polgári hatóságoknak fentartatott». A hódmezővásárhelyi izraelita hitközség rabbija a kihirdetést mégis megtagadta, s ennélfogva folyamodó nőnek a kihirdetés alóli felmentés az 1886. 1990. sz. rendelettel megadatott oly megjegyzéssel,hogy «a házasság tényleges megkötésére Leltmann Lajos főrabbi nem kényszeríthető». De találtak a jegyesek egy egyént, a ki őket egybeadta és erről részükre bizonyítványt is kiállított, melynek alapján ők, név szerint Müller Mihály és Weisz Regina folyamodtak a kultuszminisztériumhoz aziránt, hogy a házassági esetüknek a hódmezővásárhelyi izraelita esketési anyakönyvbe való bevezetés elrendeltessék. Az ügy jelen stádiumában a vallás- és közoktatásügyi ministerium hozzánk a következő rendeletet intézte: «30876. sz. Az izr. orsz irodának. «Egy felmerült eset alkalmából felhívom a cimet, hogy esetleg a rabbiképző-intézet tanár kollégiumának meghallgatása mellett tegyen mielőbb indokolt véleményes jelentést az iránt, hogy a tételes állami rendszabályoktól eltekintve, csupán a zsidó vallási hitelvek szempontjából ki van jogosítva zsidó feleket házasságilag egybeadni, miféle qualificatió adja meg a jogosultságot és ki van hivatva ily qualificatiót osztogatni ? Budapest, 1886 augusztus hó 11-én.« A szünidők és ünnepeink folytán az országos rabbiképző-intézet tanári karával egyhamar nem érintkezhetvén, jelentésünk késett, minélfogva 1886 évi november hó 23-iki kerettel a következő sürgető rendeletet kaptuk: «46418. szám. szr. orsz. irodának. «Felhivom a cimet, hogy a zsidó házasságjog tárgyában i. é. augusztus hó 11-én 30876. sz. a. kelt rendeletemben felvetett kérdésre indokolt véleményes nyilatkozatát hozzám mihamarabb múlassa be» E felhívások folytán a következőképen nyilatkoztunk : »Nagymélóságu vallás- ás közoktatásügyi Minister Ura« Megfelelve a múlt 1886. évi 30876. és 46418. sz. a. kelt leiratokban nyert azon felhívásnak, hogy esetleg az országos rabbiképző-intézet tanári kollégiumának meghallgatása mellett tegyünk véleményes jelentést aziránt, hogy a tételes állami rendszabályoktól eltekintve, csupán a zsidó vallási hít elviek szempontjából ki van jogosítva zsidó feleket házasságilag egybeadni, miféle qualificatió adja meg e jogosultságot, és ki van hivatva ily qualificatiót osztogatni.. . a nevezett tanártestület véleményét meghallgattuk és ennek alapján bátorkodunk Nagyméltóságod elé tisztelettel feljelenteni, hogy esketés végrehajtására rendszerint csak az illetékes hitközség rabbija, vagy ennek helyettese jogosult, ki azonban képviseleti úton azzal mást is megbízhat, ha meg van győződve, hogy az illető arra szükséges minőség és képességgel bír. A