Egyenlőség, 1894. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1894-01-05 / 1. szám
2 EGYENLŐSÉG. ___ 1894■ január 5. ז végre is a szellem aratta fényes diadalát az önzés és rút vágyak sugalta sötétség felett. Mi Jókaiban a liberalizmus tiszta lelkű prófétáját tiszteljük, nyelvünk hatalmas művészét imádjuk, költészetünknagy alakját szeretjük. Minden szava, melyet felekezetünkről ejtett, a Zsidó fiú czimei romantikus hatások alatt irt poémától elkezdve, át az 1870־ ki felszólalásán az orthodox hitközségek érdekei mellett, mindmáig, a tisztán felfogott liberalizmusból sarjadt. Mint a Hon szerkesztőjének, az egyenjogúsítás törvényre emelése érdekében her vad tudatlan érdemei vannak; a vallásszabadság föltétlen híve volt; ebből a felfogásból fakadt híres vitája kitűnő barátjával, Wahrmann Mórral az 1870-iki országgyűlésen is. Még Wahrmannon is túltett liberalizmusában, mert ő külön orthodox hitközség szervezkedését követelte, s felszólalásának meg is lett a kívánt eredménye. Előttem fekszik Bohr könyve, Bér Antisemitismus. Kiváló írók és költők és politikusok nézetei e rákfenéről vannak benne összegyűjtve. Mindannyian a legkülönbözőbb szempontokból ugyan, de képtelenségnek találják e mozgalmat, elitélik s megvetik azt szívük mélyéből. Jókainkat nem interviewálta meg erről a kérdésről az ügyes újságíró. De Jókai bizonyára azt felelte volna, amit Ibsen: »Az antisemitizmusról nem mondhatok semmit, hisz ez az egész mozgalom teljesen érthetetlen és értelmetlennek is látszik előttem.« Jókai nagy szíve, meleg ember szeretete, mely ott csillog az e két égszínkék szemének fényében, s benne rejlik kezefogásának melegségében, csak a jóság szavait diktálhatta volna. Sohasem a vak gyűlöletét. És ezért fordulunk mi is mindannyian, kik emberek, kik magyarok vagyunk, ez ünnepélyes napon nagy költőnkhöz, szeretettel, ragaszkodással, becsületes érzéssel. Büszkeséged — a mi büszkeségünk. Boldogságod — a mi boldogságunk. Örömöd — a mi örömünk. Bánatod — a mi bánatunk! A magyar zsidóság, mely a magyar kulturúrák egyik kiváló oszlopa, üdvözlésével és szenedetével, de tettekkel is első ünneplőid sorai között. AMúzsával való arnylakodalmad napján fogadd mindnyájunk szívszerinti üdvözlését! Dr. Lázár Béla: Vilmos császár nem antiszemita. Berlin, január elején. Mióta Caprivi a birodalmi gyűlésben kategorice kijelentette, hogy az antiszemitizmust nem tekintheti az állami életben konstruáló, hanem csakis romboló elemnek, kevés öröme volt a németországi antiszemitizmusnak. Az igaz, hogy az utóbbi választások folytán szaporodott számuk a parlamentben, de nagyon is ellensúlyozta ezt az a körülmény, hogy teljesen izolálva állottak. Ahlwardt sületlenségei tökéletes szakadást, idéztek elő köztük és a konzervatívok közt. Utóbbiak nem tudták megbocsátani a hadsereg elleni támadásokat és azt a nevetséges helyzetet, amelybe az antiszemitákkal való fegyverszövetség folytán jutottak. A többi pártok pedig éppenséggel a legnagyobb megvetéssel utasítottak vissza minden közeledést és érintkezést olyan emberekkel, akik nem valók a törvényhozó testületbe, s akiknek egyéb életczéljuk nincs, nem is lehet, mint a botrányhajhászat. Így történt, hogy a nagyobb szám daczára egészen befolyás nélkül maradt az antiszemitizmmus, mert támogatását nem kérték, fölszólalásait ignorálták és ellenségeskedését kikacagták. Ebbe a szomorúan komikus szituáczióba néhány hét előtt egy fénysugár esett, mely rövid időre galvanizálni látszott a haldokló antiszemitizmus foszladozó testét. Legfelsőbb helyről jött ez a fénysugár és az antiszemiták ujjongva hirdették, hogy nap lesz belőle, mely melengeti őket. Mikor ugyanis Vilmos császár megtagadta beleegyezését abba, hogy Fulda Lajos, a »Talisman« czímű színdarab szerzője megkapja a Jury által neki odaítélt Schiller-díjat, az antiszemiták, a velük született jóstehetséggel ki is találták azonnal az okát, így okoskodtak, vagy helyesebben mondva szimulálták az okoskodást. Fulda Lajos zsidó és Vilmos császár nem akarja, hogy zsidó író megkapja a Schiller-díjat. Világos ebből, hogy a császár antiszemita érzelmű és csak alkalmat keresett, hogy ennek az érzésnek megfelelő módon kifejezést adhasson. Amint ebben a konklúzióban megállapodtak, rögtön hozzáláttak, hogy tőkét csináljanak belőle. Az anti־ szemita lapok napról napra olyan újabb nyilatkozatokat adtak a császár szájába, amelyből a velük való elvrokonság kiviláglott. Örömmel hirdették urbi et orbi, hogy megjött az ő idejük és hogy programmjukat, legfelsőbb helyen helyben hagyják és szankcionálják. A jezsuita törvény megszavazása is víz volt malmukra, mert azt hitték, hogy a rend behozatalával Németországban növekedni fog természetes híveik száma, s ebből ma