Egyenlőség, 1897. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)
1897-07-04 / 27. szám
1897. Julius 42 EGYENLŐSÉG. De nem ez bánt engem. Hogyis bántana! De keserűséggel telik meg szivem ennek a lázásására, mert látok egy másik felekezetet, a magamét, darabokra szaggatva, erőtlenül, szervezet nélkül, minden rend hiányában. Látni híveket, látni hitközségeket, de nem látni felekezetet. Darabokban hever szanaszét; gyönge részek, melyeket csak szervezet fűzhet egybe és melyeket faktorrá, a hazai érdekek kiszámíthatlan hasznára és önmaga becsületére, csak a rend, csak az autonómia teheti. De a romok hevernek és az épitőmesterek, kik arra vannak hivatva, hogy, mint hajdan Ezekiel, egészet teremtsenek a részekből, aligalig mernek a munkához nyúlni, attól való félelmökben, hogy amint megmozdulnak a részek, össze is csapnak és még jobban összetörik egymást. Mert az isteni szózat ma is igaz. Hogy szét־ szóródott, maga Izrael az oka. Nem, nem, nem akarom itt vétkeit fölsorolni, csak jelzem, hogy 28 éves szervezetre, autonómiára, rendre, erőre és hány üdvös intézményre tekinthetne vissza a magyar Izrael, ha ősi hibájába nem esett volna, amiért — a talmud szerint — Jeruzsálem is elpusztult: ha egymás ellen nem törtek volna a részek, ha tudtak volna egyek lenni, ha akarták volna egymást megérteni. Minden város virágzik, csak Jeruzsálem hajdani palotáiban járnak rókák és sakálák. Én édes Istenem! azért nem veszítjük el bizodalmunkat. Atyánk, Terád irányítják szemeink, hiszünk, remélünk. Hát ha magába száll, hajdan a Te néped, mely egykor, egy emberként kiáltotta Sinai alján: »meghallgatjuk, megcselekeszszük«. Hosszú várakozás és utóbb hosszú vajúdás után, odajutottunk, hogy a katholikusok szervezkednek. Hál’ Istennek, hogy úgy van, és hőn imádkozunk, már csupa önzésből is, hogy áldaná Izrael Istene sikerrel törekvésüket. Utánuk — azt az ígéretet nyerték vezérembereink — a zsidóság autonómiájára kerül a sor. Abban a helyzetben leszünk tehát, amibe csak ritkán jut, ki a jó alkalmat már egyszer elszalasztotta, hogy t. i. jóvá tehetjük 28 éves nagy hibánkat. Utolsóknak következünk, bárha rendre nekünk volna legégetőbb szükségünk; de hát következzünk legalább akkor ! A mód fölött, a katholikusok példája után, nem támadhatnak kételyek. 1868-ban a katholikusoknak is volt kongresszusok, meg volt nekik is választási szabályzatuk, de mert a kongresszus határozatai életbe nem léptek (Ő felsége megtagadta a szentesítést), az ez évi kongresszust nem az akkori kongresszus alapján hívták egybe és a választások nem ama választási szabályzat alapján történnek, miket a kongresszus megalkotott. Az akkori kongresszust olybá tekintették, mintha meg sem tartották volna és az ott alkotott választási szabályzatot, mintha nem is léteznék, T új királyi behívó kellett és új választási szabályzatot alkottak. Szervezetünk, autonómiánk megalkotásánál nekünk sem lehetnek mértékadók az 1868-69-ik zsidó kongresszus határozmányai, mik törvényerőre nem emelkedtek, miket teljesen soha be nem tartottak. Sem a kongresszus, sem a választási szabályzat. Csak új királyi behívó szólíthatja egyetemesgyűlésre a magyar Izraelt, hogy ott országos szervezetét megalkossa, autonómiáját biztosítsa, felekezeti ügyeit valahára rendezze. És erre az egyetemes gyűlésre csak új szabályzat alapján választhatják meg a küldötteket. Bízunk benne, hogy meg lesz az új királyi behívó, meg az új választási szabályzat, és félve reméljük, hogy lesz hozzá — mit már a próféta is említ — új szív is. Szabolcsi Miksa: Zsidó eszme — magyar eszme. Egy tudós barátom, aki nagyon buzgó zsidó és sovén magyar, a minap a mi kulturegyesületünkről beszélgetett vele , és erősen opponált.: — Magyar-zsidó kulturegyesület ? Mi az ? Magyar kulturegyesület van elég, újat alapítani fölösleges; van zsidó irodalmi társaság is, a zsidó kultúrát terjeszthetik ott. De zsidó-magyar, vagy magyar-zsidó kulturegyesületet nem tudok elképzelni. Egy társulat szolgálhatja a zsidó érdeket, akkor felekezeti társulat szolgálhatja a magyar nemzeti érdeket, akkor magyar nemzeti egyesület; de a kettőt egyesíteni nem lehet, mert össze nem fér egy programaiban, úgy vélem, nem végzek fölösleges munkát, ha az én tisztelt tudós barátomnak ezeket az ellenvetéseit — amelyek lehetnek egyéni skrupulusok, de lehetnek egy szélesebb kör fölfogásának a kifejezői is — szóvá teszem és megkísérlem, hogy eloszlassam azokat a félreértéseket is, amelyek a Tikár Szaniszló múlt heti pompás czikke után fennmaradtak. Nem árt, ha az oppozícziót leszerelni próbáljuk, még mielőtt a nyilvánosság előtt fegyverzetten megjelenik. Mert az érvek küzdelme nem árthat ugyan a mi ügyünknek — és elfogadhatjuk a nyílt, harczot is — de miért ne próbáljuk megnyerni és szövetségesünkké tenni ellenfeleinket, előbb, semhogy nyilvános polémiában vesztegették volna erejüket, amikor a meggyőzés már legyőzést is jelentene? A kulturegyesület czéljait nem akarom részletesen ismertetni. Az »Egyenlőség”-ben egész kis irodalom fejlődött már ki körülötte és csak nyitott ajtót, döngetnék, ha programmunknak minden pontját újra igazolni akarnám. Azoknak a czéloknak a helyessége külön-külön