Egyenlőség, 1902. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1902-01-05 / 1. szám
EGYENLŐSÉG. 21902. január 5. lisztikus elemnek szétosztásában a magyar zsidóságnak kiváló feladat jutott osztályrészül, amelyet hatalmas energiával, a nemzetre nézve szemmel látható haszonnal igyekszik is betölteni. Ha nem értjük, nagy súlyt kell fektetniük a zsidókkal szemben a faji megkülönböztetésre, azoknak, akik saját magyarságuk mellett semmi más bizonyságot se fajit, se nemzetit, se erkölcsit nem tudnak felhozni, mint azt, hogy ők nem zsidók. Ők milyen különös díszmagyarokat és tájhazafiakat látunk mostanában feszíteni pusztán a nemzsidóság fölséges privilégiumának révén. És milyen furcsán nyilatkozik meg bennök ez a faji öntudat. Ez a vegyes összetételű fajmagyarság örült is meg olyan nagyon, amikor néhai Egan azzal a leleplezéssel kedveskedett nekik, hogy a mármarosi külön zsidó szekta, mely műveletlenségében és elhagyottságában legtávolabb áll a nemzeti közösség átérzésétől, voltakép kazár népfaj, azaz a magyarul közel rokon, és szittya származás. Ennek a nagyon vegyes nem-zsidó társaságnak van is örökkön szüksége arra, hogy a magyarság dicsőitett eszményét az általános kereszténység szentelt vizében áztassa meg. Pedig azt csak tudjuk, hogy épen a kereszténység a világtörténelem legkozmopolitikusabb alakulása, sőt alapgondolata is az emberiség kozmopolitikus összefoglalása, hisz oly erős internacionális hatalmi szervezetet is fejlesztett, mint a kath. hierarchia. Ezek kétségtelenül nevezetes ellnmondások! Bizony ha még soká haladnánk tovább azon az úton, ahol egyedül a zsidóság ellen való antagonizmusban keresnék a magyar nemzeti lélek interpretálását, az lehetne a dolog vége, hogy éppen a zsidóság táborában lehetne találni az egységes és fegyelmezett magyar hazafiság képviselőit, ellenben a másik oldalon a faj magyarság hamis czége alatt a legrettenetesebb kozmopolitikus zagyvaság habzanék össze. Fájdalom, ebben a fejlődésben a humoros romis fölött, még mindig uralkodik a komor tragikus jelleg. Ennek az örökös nem is körutazásnak, de közvadászatnak a zsidóság helyzete körül kézenfekvő oka az, hogy korunkban az aljas síréberség és a sivár osztályönzés brutális tülekedéssel törtek be a közélet intéző hatalmai közé. És ezek persze a demagóg toborzásnak legolcsóbb eszközét mindig a zsidóságra való puttogatásban fogják találni. Nemcsak a polgári jogegyenlőségnek megvetése, de általában a kulturális és haladás gyűlölete tör ki sokszor abban az ádáz indulatban, melylyel a régi privilégiumok á 1 m 0 d 0zói a zsidóságra rá!ת adnak. ila sok kárt okoztak vele a magyar nemzetnek, ott bizony sokszor a csüggedés érzését keltik a zsidókban is. Történelmi mértékkel ítélve meg ezeket a jelenségeket, persze igaz, hogy a magyar zsidóság nyugodtan nézhet a jövőbe és bizalommal várhatja a piszkos áradatnak lefolyását. A zsidóság tudja, hogy a nemzeti egységből való kirekesztését csakúgy sikerülhet a szabadalmazott magyaroknak elérniük, ha előbb a magyar történelem nagy hagyományait megsemmisítenék és a magyar czivilizáczió összes alapjait rendre megdöntenék. De persze, persze, időközben éppen a legmagyarabb és legműveltebb zsidóknak kegyetlen megpróbáltatásokat kell kiállaniuk önérzetükben. Életet és vért áldozni amikor a haza követeli, és ez még könnyű dolog: örömmel és büszkeséggel ragadná meg a magyar zsidó a nagy alkalmat, amikor polgártársaival közösségben az önfeláldozás pálmájáért versenyezhetne. De hogy épen azok, akikkel közös oltár előtt, közös nemzeti eszményekért hoznák legégőbb áldozatainkat, a magyarságunkból tagadjanak ki bennünket, s ezt nyugodtan elviselni ki bírná? Ha keressük, hogy más országokban hogyan csatlakoztak annyian a politikai czionizmus mozgalmához, hát épen ezt az okot fogjuk találni. *״■״*Ott, ahol a czionisztikus ábránd nem anyagi, hanem erkölcsi okon alapul, ott az nem egyéb, mint a zsidónak megbántott és lázongó hazafi önérzete. A zsidó, kitől a nemzeti összetartozás oly drága kötelékeit erőszakosan letépni igyekeznek, az ábrándok levegőjében keresi az archimedesi pontot, hol fájó önérzetét elvakult honfitársai ellenében megtámaszthassa. Mi bennünk, magyar zsidókban az összetartozás kötelékének sokkal erősebb a csomója, semhogy azt a haza földéről letéphetnék. Ámde éppen magyar-ságunk és honpolgári jogunk büszkesége az önérzet minden tiltakozására kényszerít bennünket is. Megtiltja nekünk még azt is, hogy hazafiságunk elismerését alázkodó bizonyítással, a ránk vadászó indulatok megkérlelésével igyekezzünk kivívni. Hogy a zsidó magyarok büszke önérzetét megsebezhették, ezzel az egy eredménynyel bizvást eldicsekedhetnek azok, kik magukról csak annyit mondhatnak, hogy ők magyarnyelvű nem zsidók. Az az melléknevük a magyarság ! Mezei Ernő: Az antiszemita természetrajzához. A mérges kígyó, mielőtt marna, regéli a Midras, megnyálazza a megmaradó helyet, hogy az áldozat azt higyje, hogy csókkal kedveskedik. Marása után meg igy szól a fájdalomtól fölorditó áldozathoz: Milyen igazságtalan vagy. Hisz én csak a lábadat martam meg, miért