Egyenlőség, 1903. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1903-07-05 / 27. szám
י' V • '■ ''■־';׳:״:*״ ^?..:יי■■ .:v!;• V־■';^• 'V ;׳...; EGYENLŐSÉG 1903. július 5. amerikai fellépésnek óriási erkölcsi jelentőségén, így is kemény leczkében részesült az orosz kormány és vele az egész orosz hivatalos világ; sőt, megleczkéztetésnek maga az a beszéd, melylyel az Egyesült Államok elnöke a zsidók kérvényét átvette, még különb és súlyosabb, mint amilyen a kérvénynek hivatalos átadása lett volna. Egy nyolcvan milliónyi nép hivatalos feje mondotta itt sújtó ítéletét. Mondotta azt, hogy amennyire emlékezete terjed, még soha esemény oly általános iszonyatot és oly egyhangú felháborodást nem keltett az Egyesült Államok egész területén, mint a kisenevi vérfürdő. És amit így a világ egyik leghatalmasabb, legfelvilágosodottabb, leggazdagabb népe nevében az államfő kifejezett, azt százszoros erővel fokozza és harsogja a világon keresztül az a visszhang, melyet az elnöki szó mindenütt a művelt emberek keblében kelt. Megváltó szó ez a lenyűgözött és elbátortalanított telkeknek, rémes intés ez a zsarnokság véreskezű szolgáinak. Mint óriási bomba pattant szét ez a szó a pétervári kormánypaloták fölött, hogy dördülésére lábujjhegyekig kellett megreszketniök legsüketebb lakóinak is, össze kellett borzadnia a hódolat legvastagabb takaróiba pólyázott czári léleknek is. Mint ostorcsapás hullott ez az orosz társadalom arczába, ott hagyva rajta a nagy megvetés égető bélyegét, belevágva annak a bizonyságát, hogy ameddig Oroszországban ilyen vad kormányzati erkölcs és ilyen gyilkos társadalmi szellem lehetséges, az orosz nép nem tartotik a czivilizált népek közösségébe. Ám a vén Európa se kenje arcra redőit a hízelgés simító olajával. Azt a nagy tanulságot, mely Roosevelt beszédéből az orosz kormányzat megkérgesedett lelkébe belehasított, jó lesz másutt is emlékezetben tartani. Elolvassuk újra és újra az elnök nyilatkozatát, amelyben nemcsak igaz emberi érzését és igaz keresztényi erkölcsét szólaltatja meg, de a saját személyes tapasztalatai alapján, amiket egész hivatalos pályáján és magánviszonyaiból egyképen szerzett, a legfényesebb elismeréssel emlékezik meg az Egyesült Államok zsidó lakosainak polgári erényeiről, katonai bátorságukról, a béke és háború minden viszonyában tanúsított igaz hazafiságukról. És hirdeti, hogy személyes tanúságát megpecsételi az egész amerikai nép meggyőződése. Nem a magasságból világító ércttábla־ e ez is, és a rávésett szavakat nem kellene-e közelről láttatni sok olyan völgyben, amelyek nem tartoznak ugyan Oroszországhoz, amelyekben mégis gyáva szívek gyűlöletes indulatoktól dobognak? Keressük az összehasonlító mértéket az éghajlatok viszonyára, a népek különbségére.Taán az amerikai föld csodás titka az, hogy az amerikai népnemzedékek rendkívüli fejlődésén keresztül oly örökifjan tartotta meg az emberi eszményekben való hitét, holott az európai szárazföld oly sokszorosan felszántott talaján ez az idealizmus oly szegényesen tengődik, virágai alig hogy egy nap a közgondolkozásból üde pompázással kihajtottak, már másnap halványan fonnyadni látszanak ? Hisz az Egyesült Államok népe kiválóan gyakorlati nép és köztudomás szerint éppen nem érzéketlen az élet apró érdekei és versengései iránt; államszervezete, polgári hatalma, társadalmi léte mégis rendíthetenül van felépítve az emberi igazságosságnak és a demokratikus jognak ama széles és mindig növekvő alapjára, amelyet közel másfél század előtt az angolszász kivándorlók hitteljes lélekből megteremtettek. Mi másban rejlik ez a titok, minthogy az amerikai közgondolkozásban még élő erőt jelent az, amit az igaz kereszténységnek neveznek. A kereszténység ott nem szenteskedő fanatizmus, nem feudális önzés álcrája, nem is hatalmi érdekek természetfölötti biztosítéka, hanem az emberiség közössége az igazságban és a könyörületben. Az a kereszténység az, mely azonos a demokratikus eszménynyel, mert mindkettő közös tőből fakadt: az ősi zsidó társadalmi tanításból. Nézzük, nézzük mélán a leáldozó napot, a nyugati alkony piros egét. És úgy tetszik, hogy amikor bennünket éji árnyékban hagy vissza, ugyanakkor szórja legpazarabbul sugarait egy másik világrész fölé. De ha pillanatra erőt vesz is rajtunk az a komor gondolat, hogy égi jóltevőnk a mi földrészünket igaztalanul megrövidíti, nyomban megvigasztal bennünket az a biztos előrelátás, hogy ez útját megjárva fogja meghozni a minden eddiginél szebb és ragyogóbb új hajnalt. A zsidó gimnázium. 11. A pesti hitközség által alapítandó középiskola szükségleteit, illetőleg fenntartásának költségeit a Wahrmann és Taub-féle alapítványok évi kamataiból, a minimális számítással is elvárható tandíj-bevételekből és a polgári fiúiskolának jelenleg fennálló párhuzamos osztályai fentartására szükséges költségekből fedezhetné. Ezekből a forrásokból a zsidó középiskola szükségleteit úgy lehetne ellátni, hogy a tanszemélyzet fizetését ugyanolyan összegekben lehetne megállapítani, minőket az állam fizet, sőt az óradíjasok még jobban is volnának dotálhatók. Emellett azonban még a kitelepítendő elemi osztályok költségéről sem kellene külön gondoskodni. Közelebbről nézve és a részletekbe bocsájtkozva ez az igazság a következőképpen fest: