Egyenlőség, 1909. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

1909-01-03 / 1. szám

1909. január 3. 'E GM­Lfl S É G szanak ki bennünket az 1848. évi XX. t.-c.-ből. A recipiált felekezetek legelemibb jogától fosztanak meg bennünket. Évek óta hiába sürgetjük az állami dotáció felemelését. A legutolsó állami intézet évente nagyobb költségtöbblettel szerepel az állami költ­­ségvetésben, mint amennyi állami támogatásban az egész zsidó felekezet részesül. A keresztény szövetkezetek — mi köze az államnak a keresztény szövetekhez? — az idén 200,000 korona állami segítséget kaptak, s ugyanakkor a zsidó felekezet összes szükségleteinek fedezésére 90.000 koronát kapott a kormánytól. Nem beszélek az antiszemi­­tizmusról, mint társadalmi nyavalyáról. Nem be­­szélek arról, hogy sajtóorgánumok és szövetségek büntetlenül és akadálytalanul lázíthatnak a magyar zsidóság ellen, s tajtékzó gyűlölettel szórhatnak rá annyi rágalmat és annyi gyalázatot, a­mennyibe még a keresztes középkor kiválóságai is belepirul­­nának. De az antiszemitizmus nem társadalmi nyavalya többé, hanem kormány-irányzat. Tessék figyelemmel kísérni a kongrua-munkálatokat, s könnyű meggyőződni róla, hogy még­ a kongruától is el fogják ütni a zsidó lelkészek legnagyobb részét. A kultuszminisztériumban valóságos gyűlö­­lettel intézik a zsidó ügyeket, lehetetlenné teszik az Szr. Iroda működését, megakadályozzák a hit­­községek életének■ fejlődését, gúnyt űznek a fele­­kezeti ügyekből, s ami legfontosabb : dolgoznak azon, hogy a szétzüllő árnyalatokból soha egységes magyar zsidóság ne keletkezzék. Ki emlékszik még a memorandumra? És ki emlékszik még az Apponyi ígéretére ? Elúszott ez az ígéret oda, ahová a kormány összes programmpontjai. Ilyen körülmények között csak természetes, hogy a zsidó vallásnak sem állami, sem megyei téren, érvényesülni nem tudnak. A kinevezéseknél mellőzik őket, a választásoknál intrikálnak ellenük. Erős és folyton hatalmasabb irányzat működik azon, hogy a zsidókat gazdasági téren végkép tönkretegye, becsületükből kifossza, megélhetésüket elvonja tőlük. Ez a magyar zsidók helyzete az 1909-ik év kezdetén. A politikai újév, mely állítólag־ termékeny változások szülője leszen, sivárul és reménytelenül köszönt ״ a zsidó­­felekezetibe. Abból a sok ígéretből, mely különböző miniszteri szobákból el fog hang­­zani, a mi felekezetünkre nem fog jutni ,egy sem. És ez már nem is baj. Az ígéretekben nem hiszünk többé úgy sem, és addig, m­íg ■a ma politikusai le nem takarodnak a porondról, nincs kiben biz­­mink. Hanem a választásoknál mi is ott leszünk, és akkor vissza fog járni az a kölcsönkenyér, amelytől nekünk évek óta felkopott az állunk ! Spector. Szakad a kerítés. A zsidó morál kerekein mozgott valamikor a kinti­­vált világ kultusz­élete. A kerekek lassan-lassan széjjel­­esnek, zsidó kezek szedegetik belőlük a küllőket. A zsidó szokások, az emlékek, a dogmák, a rituálék, drága részei a fenséges alkotmánynak, az időa vasította him­lom közé kerül, mint az ócska vas. Pedig a zsidót ezek teszik zsidóvá. Manapság, mikor a műveltség min­­dent kiegyenlít, látszólag még az osztálykülönbségeket is, ezerszerte inkább megkülönböztető karaktere a zsidó­­ságnak a zsidó vallás, mint régen, mikor az eredetünk és helyzetü­nk miatt sem lehettünk egyenlők a más ere­­det­i népekkel. És mégis miért törődünk ma kevesebbet a vallással, mint ezelőtt? Holott pedig maga a kultusz­­ügy szervezettebb és a vallásos élet irányítása könnyebb, mint hajdanán. A hanyatlást nem lehet tudatosnak mondani. Senki sem 11, mondhatja, hogy ez cél vagy programul volna. Azok a megszámlálhatlan milliók, amiket a zsidóság kultuszéletére költ, ellene mondanak ennek a feltevés­­nek. Olyan ügyre, amit nem vesznek komolyan, ami nem a tartalma és lényege miatt kell, nem pazarolnak sem annyi pénzt, sem annyi lelkesedést. Ez a hanyatlás, — hál’ Istennek, — nem céltudatos és éppen ezért megállítható. De ki állítsa meg ? Hát ha hanyatlásnak indul valami világi gazdaság, ki más állíthatja meg a hanyatlást, mint aki sáfárkodott benne. A rabbikra, a vallás sáfárjaira vár a feladat. Ugyanezen a helyen, ugyanezen tárgyról szólván, egyszer megmondtuk már és nem rosszakaratúan mond­­tuk meg, hogy a magyar zsidóság mostani rabbijainak nagy része nem úgy lelkészkedik, ahogy kellene, nem azzal a lelkesedéssel, mint a régi rabbik, de nem is azzal a tekintélylyel, amely összetéphetetlen kapcsolatot teremtett a rabbi és a hitközségi tagok között. E tekin­­télyénél fogva lehetett az azelőtti rabbi vezetője, őre, gyámolítója, tanácsadója minden hívének külön-kü­lön. E tekintélyénél fogva tiltakozhatott készülő hibák ellen nemcsak bent a családokban, de a hitközségben is, amelynek lelki dolgokban ő volt a legfelsőbb fóruma. Ez a tekintély elveszett, elkallódott. Az imént hi­­vatkozott cikkben csak a tényt konstatáltuk, most rám­uu־­tatunk az okra is, mert ez fog rávezetni minket arra, hogy a felpanaszolt és mindenki által sajnált vallásbeli közömbösség ellen miért nem harcolhatnak foganatosan a magyar rabbik. Megjegyezzük: kifejezetten a mi rabbijainkat ért­­jük, a haladó zsidók rabbijait. A másik táborban a rab­­bik — legalább a nagy községekben — még ma is azok, amik régen voltak. Igaz, hogy a fanatizmusok is a régi és sokszor érthetetlen túlzásokra is ragadtatják magu­­kat. Engesztelhetetlenek, nyersek és kíméletlenek, mikor a vallás ügyét védelmezik. És ők nem csupán a vallás legbelsőbb lényegének kisajátíthatlanságára ügyelnek, hanem arra is, ami csak mellékes, ami csak cikornya, ősi ornamentika rajta. Fáradhatlan éberséggel állnak ort amellett a kérdés mellett, amit ezer meg ezer gondolat­­lécből rótt össze a talmudikus hagyomány bástyául a tóra körül és nem engedik, hogy a közömbösség, rést üssön a kerítésen. Ott még nem szakad a kerítés. Éppen e napokban jelentették, hogy egy orthodox hitközség rabbija megállította a szombat déli istentiszteletet, mert megtudta, hogy van a női karzaton egy asszony, aki a saját haját viseli. A községben a legelső. Ezt a rabbi nem tűrhette meg, mert az első példa veszedelmes, ez .

Next