Egyetemes Filológiai Közlöny – XIII. évfolyam – 1889.

II. Hazai irodalom - Salamon Ferencz, Irodalmi tanulmányok, Háhn Adolf

484 HAHN ADOLF. Egyébiránt, ha a Költészet történetét Toldy régibb műveivel összevetjük, bizonyára észre fogjuk venni a nagy haladást, melyet ő Dorottya költő­jére vonatkozó felfogásában tett. Míg a Blumenlese1) egészen Kölcsey nézeteit vallja, addig a Költészet története 2) már Kölcsey c­áfolgatásába ereszkedik, ámbár egyes pontokra nézve még ez is csökönösen con­servatív. A költői conceptio kifejtését s a szerkezet megvilágítását a mérsé­kelt irodalmi párt bírálói nem csupán elméleti szempontból tekintik a műbírálat legfontosabb feladatának, hanem a költői gyakorlat szem­pontjából is. A Petőfi után következő fiatal generatio egyik jellemvonása a formaérzék tompultsága, értve itt a külső és belső formát egyaránt. Költészetünk majdnem egészen a lyrában olvadván fel, s újabb költőink egy saját képzeletük alkotta Petőfit állítván maguk elé mintaképül, szo­kássá lett a pillanat sugalmára, hevülésére bízni a költői productiót, a megvetéssel nézni azokra, kik gondos tanulmánynyal és határozott terv szerint, bölcs kiszámítással és sok megfontolás után fogtak íráshoz, — oly költőkre, mint Arany, kinek öntudatos művészete, bölcsészeti mély­sége és bevégzett formái hivatva voltak érvényt szerezni a költészetben is a tanulmány jogainak. Valóban, Petőfi egyszerűsége, közvetlensége és látszólagos hanyag­sága rendkívül alkalmasnak mutatkozott arra, hogy elhitesse némelyek­kel, mintha a lángelmének nem is volna szüksége tanulni, s mintha munkáit egy rejtelmes genius sugallaná, mely az ihlet perczeiben meg­szállja és convulsiókba ejti, mint Apollo Pythiát. Semmi se látszik kisebb munkának, mint egy-egy lyrai költemény, egy dal, mely, úgy hiszszük, a szívből önként fakad, s formába ömlik magától, mesterség, csinálás nél­kül : egy elröppent sóhaj, egy átlebbenő felhőcske lelkünk egén, egy alig észrevehető kis folt kedélyünk tükörlapján, — egy semmi, melyet mér­legelni, fontolgatni alig lehet. De a­kik behatoltak a műhely legbenső rejtekébe, hol a költői gondolat érlelődik és alakot ölt, azok tudják, hogy ama pehelykönnyűségű semmik gyakran nehezebbek, mint az eget ostromló akárhány óda vagy hazafias declamatiókkal sujtásozott költői elbeszélés. Heine egy ismeretes daláról (Du bist wie eine Blume) azt hin­nék, hogy egy pillanat alatt lőn oda lehelve, pedig a berlini hagyomány szerint e néhány sor hónapokig tartó vajúdás után nyerte mai alakját, valamint átalánosan ismert tény, hogy Heine dolgozott, nagyon sokat dolgozott költeményein.3) Gyulai Pál nevezetes tanulmánya mellett (Petőfi Sándor és lyrai a) Blumenlese aus ung. Dichtern. Pest und Wien, 1828, p. LIII. sqq. 2) A magyar költészet története. II. kiadás, p. 424. 3) Strodtmann, Heine's Leben und Werke, I3, p. 508. sqq.

Next