Egyetemes Filológiai Közlöny – Második pótkötetek – 1890.

Némethy Géza, A római költészet korszakai

A RÓMAI KÖLTÉSZET KORSZAKAI. Valamely irodalom történetét korszakokra osztani annyit tesz, mint megjelölni fejlődésének különböző phasisait. Nem elég az irodalmat e czélból valamely más történeti disciplina, pl. a poli­tikai történet köréből vett felosztási alap szerint erőszakosan szét­darabolni vagy pedig az emelkedés, virágzás és hanyatlás kényel­mes kategóriái szerint a legkülönbözőbb jelenségeket egy kalap alá vonni, hanem magában az irodalomban kell felkutatni azokat az indító okokat, melyek a fejlődés menetét meghatározzák. Ha a feladatot jelen czélunkhoz képest a költészet terére szorítjuk, első pillanatra világos, hogy, a­mennyiben a költészet­nek mint minden művészetnek czélja a szépnek érzéki alakban való előállítása, itt a fejlődésre nézve, ha azt a maga ideális tiszta­ságában vizsgáljuk s a zavaró történeti befolyásoktól egyelőre eltekintünk, a műformák lesznek irányadók. A czél lesz kimutatni, hogy valamely népnél a legkezdetlegesebb, csaknem öntudatlan kísérletekből miképen fejlenek ki lassanként az első művészi for­mák s hogy ezekből akár önállóan, akár idegen hatások alatt, hogyan jönnek létre újabb és újabb, egyre bonyolultabb s mindig gondosabb öntudatos művészi munkát kívánó költői productumok ; s ki kell emelni továbbá azokat a jelenségeket, melyek a productio fokozatos kimerülését mutatják s végig kísérni a felbomlás szomorú processusát egészen addig, míg, az eszmei tartalom egyre sivárabbá válván, utoljára még a technikai ügyesség is veszendőbe megy s ezzel, mint minden művészetben, úgy a költészetben is a végel­gyengülés beáll. Legegyszerűbb és legvonzóbb e feladat az olyan eredeti költészetben, mint a görög, melynek története minden irodalom­történet ideálja. Csak feltevés útján reconstruálható elemekből fejlik ki s lép teljes tökéletességben elénk a homerikus eposz, mint az egész későbbi költészet szülőanyja és szilárd alapja, észrevétlen Pótkötet II, 1890. 1

Next