Egyetemes Filológiai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1894.
I. Értekezések - Hegedüs István, Seneca mint drámaíró
362 HEGEDŰS ISTVÁN, azon szent berekhez, mely az Eumenidák berke, odafűzödött a nép ajkán a hagyomány, melyet Sophokles feldolgozott. A Homeros által rajzolt hősök annyira az egyes városok eponymos hősei, herosai lettek, félistenek, hogy a drámai író a nemzeti kultusz adtását hajtá végre, midőn a Dionysos kultusz kapcsán kifejlett drámai előadásokra e hősökről szóló legendákat feldolgozta. Hogy mennyire a nemzeti hagyományon nyugodott mindaz, mit a görög tragikusok feldolgoztak, elég hivatkoznom Demosthenesre, ki szónoki hévvel juttatja eszökbe a thébaiaknak, hogy Oidipust egykor Athén vendégül fogadta. A politikai viszonyok közé tartozik és ez a fő, hogy létezett a szó igaz értelmében nép, nemzet. Nemzet, melynek közöshagyományai, közös kultusa, közös izlése, közös kedvtelései vannak, nemzet, melynek kezében van a cserépszavazat, kezében van az. εοδοκίμησις, a választás, a bíráskodás. És minő nép ! Ez a harmadik okra vezet, az erkölcsi viszonyokra. Szépen mondja Nisard, hogy az athéni nép a politikai kérdésekben lehetett frivol, de az izlés dolgában soha. Ez a nép Aiskhylos és Euripides közt bírói széket ül,, mert az izlés, a közgondolkodás a marathoni napok után rohamos átalakuláson ment keresztül. Az az áhítat, az a vallásos félelem, mely az Aiskhylos Kassandrájának vagy Agamemnonjának ajkán megszólal, a bölcselmi és sophista vitatkozás declamatióinak adott helyet a színpad bölcsészénél, Euripidesnél : a nép habozott, melyiknek adja a pályabért. A nép megengedte, sőt kívánta, hogy Aiskhylos darabjai átdolgozva kerüljenek színre. A nép rajongott a színházért. Hiszen jól esett neki, hogy az ő nemzeti herosa, Theseus, mint a humanitás képviselője lépjen fel akár az egymás ellen vitt testvérharcban elesett thebaei hősök hulláinak eltemetése, akár Oidipus és Antigoné vendégszerető befogadása kérdésében, sőt az, areopag alapítása is az athéni humánus szellem diadalát jelenti. A calculus Minerva, az athéni nép fenkölt gondolkodásának legszebb symboluma. A nép éles füllel észrevett minden barbár hangot, sőt hangsúlyt a nyelvben. Theophrastosnál egy gyógyfakufár asszony egy idegenen észrevette, hogy nem athéni születésű, holott 25 évet élt Athénben. Egy kora felismeri az idegen hangot és pedig egy tudós nyelvén. Aristophanes Madaraiban Herakles azzal árulja el barbár modorát, hogy köpenyét jobb vállára veti, ahelyett, hogy bal vállára vetné. A fenséges, dúsgazdag színezetű attikai nyelvet egyformán beszélték az előkelők, a főpapok és az utcza, szabályozta a közízlés, átragyogta a közszellem. Rómában mindez hiány-