Egyetemes Filológiai Közlöny – LXX. évfolyam – 1947.

Borzsák István: Petronius és Martialis simplicitas-a

PETRONILTS ÉS MARTIALIS SIMPLICITAS-A. Nero áldozatainak felsorolása közben Tacitusnak arra is nyílt alkalma, hogy a század egyik legérdekesebb egyéniségét és a csá­szárkori Róma dekadenciájának mintegy megszemélyesítőjét, T. Petronius Arbitert néhány mondatnyi jellemzéssel testi elevenség­ben állítsa az utókor elé. (Ann. 16, 18—19.) Ez a jellemzés a mai napig sem fakult meg, nem vesztett érdekességéből, de a tacitusi tömörség folytán problematikus voltából sem. Az elegantiae arbiter végletek, ellentétek között csapongó grand-seigneum­ életét azóta is olyannak ismerjük, ahogy Tacitus megörökítette. Sienkiewicz Quo vad­s?-ának szereplője is csak a tacitusi jellemzés vonásait öltötte magára. „Nappalait alvással töl­tötte, éjtszaka pedig hivatalos ügyeit intézte és szórakozott. Mások kitartó munka árán szereztek maguknak nevet, őt semmittevése tette híressé. Mégsem tartották züllöttnek, sem tékozlónak, mint általában azokat, akik vagyonukat elfecsérlik, hanem kifinomodott ízlésű életművésznek." Még mielőtt megtudnók, hogy mint consul és Bithynia proconsula, alkalomadtán és átmenetileg mégis tettetős és vezető állásra hivatott embernek mutatkozott, majd pedig, hogy mint „a választékos ízlés mestere", hogyan irányította Nero kedv­teléseit és szórakozásait, arról a visszhangról is olvashatunk a taci­tusi szövegben, amelyet — valódi, vagy tettetett? — hanyagsága és nemtörődömsége a római társaság köreiben keltett: ac dicta factaque eius, quanto solutiora et quamdam sui neglegentiam praeferentia, tanto gratius in speciem simplicitatis accipiebantur. Ezt a helyet E. Bickel — minden szó gondos mérlegelése után — a következőképen fordította le:­ „Und je lockerer sein Reden und Tun war, je mehr alles eine gewisse Nonb­alance zur Schau­trug, desto bereitwilliger Hess­man es sich als vermeintliche Naivetät gefallen." A simplicitas ilyen értelmezésével Bickel H. Bognernek felfogásával szállt szembe. Utóbbi szerint­ Tacitus az 1 Petrons simplicitas bei Tacitus. Rhein. Mus. 90, 1941, 269. Nem derít világosságot a kérdésre más fordítás sem, pl. J. L. Burnouf-é (Oeuvres compl. de Tae. 1922): „L'insouciance même et l'abandon qui paraissait dans ses actions et dans ses paroles leur donnaient un air de simplicité d'où elles tiraient une grâce nouvelle". 2 Petronius bei Tacitus. Hermes 76, 1941, 223. V. ö. H. Stubbe: Die Verseinlagen im Petron. Phil. Suppl. 25, 2 (1933), 153: „Unschuldiger, un­verbildeter, nicht heuchelnder Realismus des Kunstwerkes". Philologiai Közlöny, LXX.

Next