Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1982 (24. évfolyam, 1-17. szám)
1982-02-08 / 1. szám
. „Nem kötelező" erőfeszítésekre ösztönözni... Ha gondolatban mérlegre tennénk a hasznos, készségeket fejlesztő szakmai gyakorlatok és a „csak megússzuk” unottan végzett, sem tudásban, sem szakmai készségekben, pusztán társadalmi kiábrándító tapasztalatokban gazdagító gyakorlatok mennyiségét félő, hogy az utóbbiakat tartalmazó serpenyő süllyedne le. Ebből persze nem az következik, hogy a szakmai gyakorlatok szervezése eleve halálra ítélt vállalkozás, hanem az, hogy ezt a lehetőséget nem veszik elég komolyan. Nem az egyetemistákra gondolok, hiszen ők még csekély társadalmi tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy saját maguk, számára tartalmas programot állítsanak össze. A felelősség inkább a fogadó intézményeket, vállalatokat és az egyetem oktatóit terheli. Pozitív példa erre a Közművelődési Tanszéken elindult kezdeményezés. Talyigás Katalin és Vankó Ildikó a hallgatók szakmai gyakorlatának újjászervezésekor abból indult ki, hogy olyan szakembereket kell nevelniük, akik segítséget tudnak nyújtani egyéneknek és csoportoknak (közvetlen és közvetett kommunikáció révén) élethelyzetek, feladatok megoldásában, az önálló helyzetértelmezés, életvezetés képességének kifejlesztésében. Szakítani kell a hagyományos, jobbára információátadásra korlátozódó népművelői magatartással, helyette inkább az önállóan gondolkodó, a társadalom makrostruktúrájának szabályait ismerő, empátiára és (jó értelemben vett) befolyásolására képes szakembereket kell képezni. Természetesen a szakmai gyakorlatnak is ehhez a célhoz kell közelebb vinni a hallgatókat. Volt azonban egy bökkenő. Közművelődésünk egésze nem felel meg e célkitűzéseknek. Bár vannak kecsegtető változásokat ígérő új és nagyszerű kísérletek, de ezek általában nem kerülnek be a tananyagba. A közművelődés intézményeiben inkább a hagyományos népművelői munka sajátosságaival ismerkedhet meg a hallgató. Nyilvánvaló volt azonban, hogy a szakmai gyakorlat adta lehetőséget új tartalommal is meg lehet tölteni. Az 1979/80. tanévben ezért az elsős hallgatók a kisiskolás napközis csoportokkal dolgoztak együtt. A nyitott népművelői magatartás azonban követelményeket is támasztott a hallgatókkal szemben. „Mindnyájunknak azt kellett megtanulnunk, hogyan kell megszólítani, közös tevékenységre, »nem kötelező« erőfeszítésekre ösztönöznünk mintegy 30 olyan gyereket, akik rendkívül különböző családi környezetben élnek, adottságaik is különbözőek, épp ezért igényeik, érdeklődésük iránya és intenzitása, egymás iránti érzelmeik is rendkívül sokfélék. Hallgatóink hamar megtanulták, hogy az eredményes kapcsolatteremtéshez nem elég kívülről közeledni, s a jó szándékunkat valamilyen verbális ceremóniával kinyilvánítani, hanem a cselekvésnek, gesztusoknak és szavaknak kell együttesen, hitelesen valamiféle érzelmi ajánlatot, odaforduló, magatartásttükrözniük.” A hallgatók mind családi, mind iskolai környezetben szívesen látott vendégek lettek. Ez alatt az idő alatt jól meg tudták figyelni kis „pácienseiket”. Ezeket a megfigyeléseket a Belvárosi Ifjúsági Házban együtt töltött délutánokon tudták hasznosítani, amikor is együtt dolgoztak a gyerekekkel a mozgási, látási, hallásnevelés, technikai készségfejlesztés csiszolásán. Úszás, karate, torna szerepelt a programban, valamint élő növényekkel, náddal, gyékénnyel, vesszővel, agyaggal, papírral és fémmel „mesterkedtek”, és mozgásos nyelvi játékokat, színházasdit játszottak. Az első kísérleti év második felében a hallgatók saját maguk szervezték a foglalkozásokat. Meglepő eredmények nem is annyira a gyakorlatok sikerességében születtek, hanem a hallgatók által megfogalmazott kérdésekben. „Miért nem tudnak ezek a gyerekek olvasni? Miért érzik „nem biztos, hogy szükséges rossznak”, amit az iskolában tanulnak? Honnan származnak a heves egymás iránti és tanáraik iránti indulataik, amelyek állandó feszültségben és az iskolától való elhatárolódásban tartják őket? Egy-egy gyerekcsoporton belül miért kerülnek olyan sokan peremhelyzetbe? Miért éppen az lesz a hangadó a csoportban, akit a legkevesebben tartanak a barátjuknak? Mindegyik kérdés tanulmányozása fontos feladat lenne, ha a jelenlegi kísérletben a „rácsodálkozás”, a kérdezni tudás képességének felébresztése, megerősítése is igen jelentős. A rendhagyó gyakorlat szervezői hasznosnak tartják azt is, hogy a kísérlet során észrevehető különbségeket tapasztaltak a hallgatók tudásában és magatartásában. Ezek a különbségek itt jóval élesebben rajzolódnak ki, mint a hagyományos képzés során. A kísérlet második évében a kamaszodó 7—8. osztályosokkal ismerkedtek meg a hallgatók és a harmadik évben az önálló életvezetésbe kezdő korosztályok problémáival szembesülnek. Az idei programban a harmadévesek az állami gondozottakból a munkásszállás lakóivá váló szakmunkások, szakközépiskolába, szakmunkásképzőbe járó, „félcsöves” fiatalok körében, s a „királyi úton”, gimnáziumból zömmel főiskolára-egyetemre aspiráló fiúk-lányok csoportjába szereznek közös cselekvés révén tapasztalatokat. Negyed- és ötödévben pedig a középnemzedék és az idősebb korosztály élethelyzetével ismerkedhetnek majd meg az immár nemcsak az egyetem zárt világában, hanem az életben is tanuló hallgatók. Több hasonló szakmai gyakorlat kellene! K. N. I. TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA BTK-N A 800 éves magyar hivatali írásbeliség A XII. század az európai uralkodó kancelláriák létrejöttének időszaka. Ekkor jutottak el az európai államok oda, hogy az egyes uralkodói udvarokban , csaknem azonosan írtak, s azonos módon intézték az ügyeket. Ehhez a folyamathoz zárkózott fel Magyarország a XII. század végén, mikor kialakult az állandó királyi iroda és az udvarban intézett ügyek írásos formái. Ezt a folyamatot nehéz pontos évszámhoz kötni, mégis az 1811-es évet választottuk, mivel III. Béla király ekkor rendelte el, hogy minden, a királyi udvarban tárgyalt s eldöntött ügyet írásba kell foglalni. Ez a rendelkezés eredményezte a királyi kancellária létrejöttét. Természetesen a királyi kancellária felállítása és az írásbeli kérvények benyújtásának elrendelése, még nem jelenthette azt, hogy a mindennapi élet dolgait is írásba foglalták volna. Az írásbeliség csak ezt követően vált általánossá a hivatalokban. A központi és helyi hatóságokra tartozó ügyeken kívül még számtalan olyan ügy volt, amely szintén írásbeliséget kívánt. Erre szolgáltak a XII—XIII. század fordulóján létrejövő hiteleshelyek, illetve a nálunk csak igen gyéren megtalálható közjegyzők. III. Béla rendeletének idén ünnepeljük a 809. évfordulóját, megemlékezésül rendezték azt a tudományos ülésszakot, mely a szorosan vett írásbeliséggel kapcsolatos témák mellett, a tágan értelmezett rokon témaköröket is felölelte. A magyar hivatali írásbeliség kutatása hosszabb távú, központilag támogatott téma, az ülésszak célja volt a témakörben dolgozó kutatók, illetve a jelenleg feldolgozás alatt álló témák felmérése is. A kronológiai sorrendben elhangzó előadások nyomon követték a magyar írásbeliség alakulását, a rovásírástól a mai közigazgatási ügyintézés gépesítésééig, így hallhattunk Mohács előtti, XVI—XIX. századi, majd polgári kori témákat, írásfejlődési, nyelvészeti, irodalmi, kormányzat- és társadalomtörténeti kérdések kerültek megtárgyalásra. A gazdag programban különös súlylyal szerepeltek a modern közigazgatás kérdései: a belügyi igazgatás írásbelisége, a katonai igazságszolgáltatás írásbelisége, a gyomai Kner Nyomda közigazgatási nyomtatványkészítő tevékenysége stb. Szerepeltek olyan előadások, melyek a korszerű közigazgatás, illetve az írásbeliség összefüggéseivel, illetve az írásmunka megszervezésével, gépesítésefoglalkoztak. Teret kapott a mai írásbeliség produktumainak levéltári megőrzése is. Több jogtörténeti összefüggésekben gazdag előadás hangzott el, így az öt évtizedes egyetemi tanári működését ünneplő Kumorovit L. Bernát a királyi kancellária, középkori működésével kapcsolatos kérdésekről beszélt. Ladányi Erzsébet előadása hegyaljai mezővárosok gyakorlatában mutatta be egyes középkori elemeknek a XVI—XVII. század, bíráskodásában, oklevélkiadásában való továbbélését. Degré Alajos az irattal, mint perbeli bizonyító eszközzel foglalkozott. Az ülésszak házigazdája Kállay István egyetem tanár a „Magánhivatali írásbeliség” címmel tartott előadást, melyben egyes nagy uradalmak igazgatásával kapcsolatos kérdéseket is érintett. Bak Borbála előadása a XVIII. századi városi közigazgatással kapcsolatos problémákat tárta fel. Révész T. Mihály a családi jog és az írásbeliségről beszélt. Csizmadia Andor a polgári kori helyi közigazgatás jellemző képviselőjével a községi jegyzővel foglalkozott. Vargyai Gyula előadása — „Az újkori magyar katonai igazságszolgáltatás írásbelisége”. Farkas Gábor előadása a törvényhatóságok 1367—1950 közötti írásbeliségét ismertette. Az ülésszakon elhangzott előadások a közeljövőben könyvalakban is megjelennek. A magyar írásbeliségmúltjából értékes dokumentumokat láthattunk azokon az oklevélkiállításokon, melyet az ülésszak alkalmából — a rendezvény szervezője — az ELTE Bölcsészettudományi Kar Történész Tanszékcsoport Történelem Segédtudományi Tanszék állított össze a tulajdonában lévő anyagokból. Láthatók voltak pl. IV. Béla ítéletlevele (1263—1264), I. Lajos 1377-ben kelt utasítása Szepesi Jakab országbíróhoz. Igen érdekesek voltak a kiemelkedő történelmi személyiségekkel kapcsolatos dokumentumok — Hunyadi János kormányzó levele Kassa, Bártfa, Lőcse és Eperjes városokhoz (1451), Szilágyi Erzsébet levele Pozsony városához (1458), Mátyás király levele a Sáros megyei adószedőkhöz (1462), írás volt, mégpedig a hiteles, a búcsúcédula. A búcsúcédulákat, több példányban előre megírták (utóbb nyomtatták), s aki kapott belőle, annak nevét az e célból üresen hagyott sorba írták — a kiállított példányon Miklós mészáros felesége, Ágnes neve szerepel (1469). A mohácsi csatát követő korszakban két helyen is folytatták a királyi kancelláriában kialakult gyakorlatot: Gyulafehérvárott és Bécsben. Mind az erdélyi fejedelmi kancellária, mind a bécsi magyar kancellária örökösei voltak a középkori magyarországi írásbeliségnek. A folytonosságot leginkább a címereslevelek mutatják. Mindkét uralkodói irodában ugyanis a középkori királyi udvarban kiállítottakhoz hasonlóan készítik ezeket. [Báthory Gábor címereslevele (1610), II. Ferdi(1633).] Pandula Attila ELŐZETES: Színház, film, koncert — házon belül Előzetes híreink szerint télután és tavasszal több új, figyelmet érdemlő bemutató, irodalmi és zenei est lesz az Egyetemi Színpadon, az aulában, a Lepényben és a Hordóban. Kodály Zoltán, születésének centenáriuma alkalmából három hangversenyt ad rangos szólistákkal és kórusokkal együtt az egyetem Bartók Béla Ének- és Zenekara. Mindhárom hangverseny színhelye a Budaörsi úti Kollégium. Az első koncert időpontja: február 22., a Mátra vidék és a Felföld dalai hangzanak fel. Az ünnepi hangversenyt Kocsár Miklós nyitja meg. A hangverseny szólistája Melis György, közreműködik az ELTE Ének- és Zenekara, valamint a Vasas kórus Vas Lajos karnagy vezetésével. A második koncerten a Dunántúl dalait énekli a Néphadsereg Központi Férfikara, a HVDSZ kórusa, valamint a Kodály Zoltán Zeneiskola Fiúkara, bevezetőt mond Olsvay Imre. Az április 26-i koncerten Kodály marosszéki gyűjtéséből hangzanak fel dalok, ez alkalommal néhány szép csángó dalt is előad az egyetemi énekkar. Közreműködik: Kocsis Zoltán, Palcsó Sándor és Kodályné Péczeli Sarolta, aki a Székelyfonóból énekel részleteket. A koncertek sorában felhívjuk olvasóink figyelmét az egyetem zenekarának február második felében tartandó Vivaldi hangversenyére, A négy évszak című közkedvelt művét adják elő, közreműködik Szenthelyi Miklós. Március 27-én este hatkor a Nemzeti Galéria kupolacsarnokában lépnek fel, J. S. Bach János passióját éneklik. A tervek szerint az Egyetemi Színpadon is lesz három koncertmárciusban: a KFT, a Kormorán és a Jánosi-együttes várja barátait, közönségét. Az Egyetemi Színpad újdonságait márciusra ígéri: a hónap végén ■ indítják útjára a „Századvég” című, háromrészesre tervezett irodalmi magazin műsort. Szerkesztő-műsorvezetője Vasy Géza irodalomtörténész. A magazinjellegnek megfelelően egy-egy műsor különböző zsánerű rovatokból áll majd, melyek több, eddig még el nem hangzott irodalmi csemegét ígérnek: egyrészt a századvég folyóirataiból, másrészt iszmert verseket, de szerzőik, költőink tolmácsolásában. Tavasszal vendégünk lesz a tatabányai Munkásszínpad Fűtő című műsorával. Tervezik, hogy a kaposvári vagy szolnoki társulatot is vendégjátékra hívják. Az aulában tartják március 29-én a Fiatal népművészek estjét, ez alkalommal Szvorák Katalin lép pódiumra. Ez a színhelye a Jelenlét című irodalmi estnek, mely a bölcsészhallgatók irodalmi alkotásaiból ad ízelítőt. Márciusban Kézdi Kovács Zsolt: A remény joga című filmjéről lesz premier előtti filmvita. N. E. BOLGÁR TÉRKÉPKIÁLLÍTÁS A Bolgár Kultúra, az ELTE Térképtudományi Tanszéke és a Földrajzi Tanszékek térképkiállítást szerveztek a Bolgár Állam megalakulásának 1300. évfordulója tiszteletére. A kiállításon bemutatásra kerültek mindazok a térképek és atlaszok, amelyek a bolgár kartográfiát előkelő helyen képviselik a világ térképészetében. A gazdag anyagból külön is érdemes megemlíteni azokat a szinte muzeális értékű térképeket, amelyek a Balkán félsziget feltérképezésének legérdekesebb, a híres magyar etnográfus, archeológus, geográfus és kartográfus Kanitz Félix által készített Észak-Bulgária térkép, amely a szerző „Donau Bulgarien und der Balkan” című műve III. kötetének mellékleteként jelent meg a múlt század 70-es éveinek végén. A bolgár történelem fontosabb állomásait az első bolgár állam megalakulásától napjainkig szemléletes falitérkép-sorozat mutatja be. Bulgária természeti és gazdasági földrajzát szintén falitérképek illusztrálják. Ezek a térképek külön változatban készülnek az általános, ill. a középiskolák számára. A kiállítás érdekességei közé tartoznak azok a műanyag domborképek, amelyekből ma már több mint 30 féle készül a Bolgár Térképészeti Intézetnél. Külön kell szólni a bolgár atlaszkartográfiáról. 1973-ban jelent meg a Bolgár Népköztársaság Nemzeti Atlasza, a bolgár térképészet egyik legjelentősebb vállalkozása. Az atlasz készítésében húsznál több tudományos kutatóintézet munkatársai és szakemberei vettek részt. 1979- ben jelent meg a Földrajzi és Történelmi Világatlasz,amely kitűnően kartorafált térképeivel, szemléletes ábráival és komplex tartalmával nemzetközi mércével mérve is a legjelentősebb világatlaszok közé tartozik. A kiállításon látható a bolgár iskolai atlaszsorozat is. Figyelemre méltó, hogy a földrajzi, ill. történelmi tanagyaghoz szorosan kapcsolódó, jó minőségű térképeket és szelvényeket bemutató, minden osztály számára külön-külön készülő füzet jelent meg. Az atlaszsorozat követendő példa lehet a hazai iskolai kartográfia számára is. Lerner János