Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. május (1. évfolyam, 28-50. szám)

1875-05-23 / 45. szám

45. szám. IX. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagj­ hely­ben házhoz hordva Egy évre .... 20. — Félévre . . . . 10.— Negyedévre. . . 5. — Egy hóra . . . l. 11) Egy szám S krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többször. 10 kr. Bélyegdij minden hide­­­tésért külön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. Vasárnap, 1875. május 23. Szerkesztői iroda: Budapesten IV. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemé­nyek csak bérmentesen fo­gadtatnak el, Kéziratok csak rend­kívüli esetben küldetnek Kiadó-Hivatal: Budapest, IV., Megyeház­­tér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS és MAGYAR UJSÁG“-ra. April—juni évnegyedre . . . 5 frt. — kr. April—szeptember félévre . . 10 frt. — kr. April— deczember 3 negyedre . 15 frt. — kr. April—május két hóra ... 3 frt. 60 kr. Egy hóra..................................1 frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az „Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivata­lának Wodianer nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Azon t. sz. előfizetőinket, kiknek előfi­zetése a múlt hó végével lejárt, tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megújítására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjen. MP: Egyszersmind azon t. előfizetők kik a negyed évre 4 frtot küldöttek be, tisz­telettel kéretnek fel méltóztassanak az 1 fo­rint pótlékot posta utján beküldeni. Kelt Budapest, márczius 30. Budapest, május 21. A függetlenségi párt országos végrehajtó bizottsága megalakult s megkezdte műkö­dését. Tagjai: Simonyi Ernő, Mocsáry Lajos, Madarász József, Helfy Ignácz és Csávolszky Lajos. Közeledik az idő, midőn a nemzet önmaga gyakorolhat döntő befolyást sorsára az átalá­­nos képviselői választások utján. E perek rop­pant fontosságától áthatva hazafiúi bizalommal hívjuk fel hazánk mindazon polgárait, kik az ország állami önállóságának és függetlenségé­nek megszerzésére törekednek, miszerint hasz­náljanak fel minden alkotmányos eszközt arra, hogy nézeteink és elveink többségre jut­hassanak a közelebb összeülendő országgyű­lésen. Tisztelettel hívjuk fel elvtársainkat, hogy községenkint vagy választókerületenkint, ahol eddig még nem történt, párttá alakuljanak és mint párt szervezkedjenek, s mind a már meg­történt mind az ezután történendő pártalaku­lásokról a végrehajtó bizottságot értesíteni szíveskedjenek. Az országos függetlenségi párt végre­hajtó bizottsága a függetlenségi köröknek, ke­rületeknek, sőt egyeseknek is felvilágosításo­kat mindig örömest ad, és erkölcsi támogatás­sal készséggel szolgál. Különösen figyelmeztetjük a különböző kerületekben levő elvtársainkat, hogy képvi­selőjelöltjeiket gondosan megválasztva, mi­előbb kitűzzék s azok neveit a végrehajtó bi­zottsággal haladéktalanul szíveskedjenek tu­datni. A leveleket és megkereséseket következő czim alatt kérjük küldeni: „Az országos füg­­getlenségi párt végrehajtó bizottságának Bu­dapesten, muzeum utcza, 8. sz.“ Budapest, május 20. 1875. Az országos függetlenségi párt végrehajtó bizottsága. Budapest, május 22. Ma tartotta utolsó érdemleges ülését az 1872. érdemleges választott parlament. Mától fogva örökbe veszi azt a história, hogy életének egész tartalmáról tényeinek összegéről, nyi­latkozatainak teljességéről befejezett ítéletet nyújtson.Milyen szomorú lesz itt a történe­lemnek tiszte. Ha a parlamentnek egyes tettei külön­­külön felzaklatták lelkünket és lázba hozták vérünket, most, az összefoglaló visszatekintés előtt egy óriási és végtelen árny terül el, mely a leggyászosabb megdöbbenésbe ejt­és kétség­­beesést szül a haza sorsa felett. Sehol egy fénylő pont, egy biztató sugár, egy kitörő láng, mely nemzetünk jobb természetét árulná el, az ország örök geniusának jelenlétéről tanús­kodnék; csak a bűnök hosszú éjjele, a hazug­ság diadala az árulás uralma, a szemfényvesz­tés és ármány végetlen hadjáratai. A történelem sok parlamentről jegy­zett fel jelzőket, melyek végzetes jelentőségü­ket megmagyarázzák. Angliának volt hosszú parlamentje és Francziaországnak találhatóan kamarája. Az országgyűlésnek, mely 1872. év őszétől 1875. nyaráig együtt ülésezett, úgy volna megadva a legjellemzőbb megörö­kítés, ha az utókor számára az öngyilkos parlament nevet nyerné. Talán nem léte­zett még soha népképviselet, mely oly követ­kezetességgel harczolt volna saját lételve ellen, oly kiengesztelhetlen ellentétet képezett volna önnön teremtő okához. A parlament egy örökös negatiót jelen­tett a Parlamentarismus fogalma ellen. Sok­szor történik meg, hogy az egyes parlament élete összeütközésbe jő a Parlamentarismus állandó érdekével. Ezért van megadva az al­kotmányosság rendszereiben a feloszlatás joga, mely az elvet kifejező közeg árán megmenti magát az elvet. Se mily kiegyenlítetlenül maradt nálunk az iszonyú meghasonlás parlament és parla­mentarizmus között. Rajta voltunk, h­ogy meg­tartsuk a parlamentet, és minden tén­nyel, mely a parlamentnek nyomorult életét ten­gette, halálos döfést ejtettünk a parlamenta­rizmuson. Hogy a parlament perczekkel to­vább éljen, talán egész évtizedekre lett meg­rontva a Parlamentarismus valódisága. Az életpályáját ma befejezett parlament nem akart úgy kimúlni, hogy utána fölhangozzék a kiál­tás: Le roi est mert vive le roi! nem akarta, hogy halálával meg legyen óva az alkotmá­nyosság erkölcsi és jogi tényezőinek folyto­nossága. Élt saját lételvének és intézményes alapjának kárára, s most hogy megyen, nem támad fel uj bizalom utódja iránt, — nem éledünk föl reményben az intézmény erejéről. Undor kapott lábra országszerte az alkotmá­nyos élet gyümölcsei iránt és megvetéssel mér­legelik a parlamentáris rendszer hirdetett hasznát. Gúny rágondolni, hogy parlament volt ez is, népképviselet volt ez is! A­hogy született, a­hogy élt, a­hogy meghalt, mindennel megha­zudtolta származását, meggyalázta hivatását és megsemmisítette jogát. Mint fattyú jött vi­lágra, elfecsérlette örökét és öngyilkossággal ve­tett véget éltének. Azok az 1872-ki választások példátlan erőszakkal, az irtóztató vesztegeté­sekkel a számtalan törvényszegés és jogfosz­tással mindjárt kezdetben kétessé tették tör­vényszerű jogosultságát. A többség, melynek a parlamentáris hatalmat gyakorolnia és az alkotmányos legislatió feladatait teljesítenie kelle , egy ocsmány hamisításnak volt produc­­tuma és nem állott összhangzásban a válasz­tó nemzetnek valódi akaratával. És ah­oz a többséghez, mely már eredetében inparlamen­táris alapon állott, járult később egy kisebb­ség, mely a helyes parlamentáris alapot, elrúgta lábai alól. Azokkal, kik a leggyalázatosb erőszakot követték el a választókon, hogy a parlamentbe juthassanak, egyesültek azok, kik a parlamentbe jutva csúful elárulták választói­kat, kijátszták az adott szót és megszegték az esküvel fogadott ígéreteket. Kik a hatalom bűnének daczára jutottak a dicső feladathoz, hogy a törvényhozásban a jogérzet el nem fojtható tiltakozását hangoztassák az elköve­tett bűn ellen : bűntársakká lettek, csakhogy osztakozhassanak a hatalom birtokában. A választók gyengébb része, mely anya­gilag nem független, szellemileg tájékozatlan, a választásokban félre lett vezetve, meg lett fizetve és ijesztve; a választók szine-java, mely tűrt, ellenállt, szenvedett és harczolt az elvekért, a választások után meg lett csalva. Választónak lenni annyi, mint megveszteget­­tetni és kijátszatni; képviselőnek lenni annyi, mint vesztegetni és kijátszani, így épül fel a magyar parliamentárizmus. És az ily parlamentáris alapnak felelt meg a törvényhozás hatalom­gyakorlása. A parlament lehető keveset dolgozott, de lehető sokat fondorkodott. A személyes érdek korlát­lan uralomra tett szert. A többség személyes fractiókra oszlott, melyek versengése táborá­ban untalan palota forradalmakat támasztott; a kisebbség egy condottieri csapattá fajult, mely egyedül vezérének irányadása szerint in­dult zsákmánynak szerzésére. Napirendre ke­rültek a miniszterválságok és minden minisz­terválság a parlamentarizmusnak egy újabb megsértését okozta.­­ De itt nevezetesen megállapítja a lefolyt parlament tényét, hogy az épen az elkövetett inparlamentáris tények­ből nyert életképességet s szükség volt a Par­lamentarismus megsértésére, hogy a parlament megmaradhasson. Kétszer avatkozott be a király a parlamenti élet körébe, kétszer járult hozzá, hogy új pártokat, úgy programmokat és új el­veket alkossanak. És ha a király így nem cse­lekszik, a parlamenti tevékenység még hirtele­­nül és erőszakosan megakad. A parlament oly természetet tüntetett ki, hogy a legalkotmá­nyosabb gondolkozású államférfiúra nézve is szükségessé tehette az államcsínyt és egyszers­mind a legabsolutabb érzelműnek fölöslegessé tehette azt. Nem volt kormányozható az al­kotmányosság elveivel, de szolgailag meghajolt minden illetéktelen túlkapás, az önkénynek minden rendelkezése előtt. Harczának a parlamentarismus valódisága ellen praegnáns kifejezést adott törvényalko­tásaiban is, midőn a választói jogosultságot vetette kemény csonkítás alá. Itt a jogfosztás, a néphatalom lerombolása, a képviseleti foga­lom ledöntése, a legfőbb alaki érvényt nyerte. De az inparlamentáris saturnáliák célpontja a fusiónak és az uj pártalakulásnak ténye volt. Kormánypárt és ellenzék egyesültek egy kö­zös varázsszerben: a hazug­ságban. Új tü­nemény volt a pártok természetrajzában. A hazugság oly fegyver, m­el­lyel rendesen előbb hatalmas, de már hanyatló többségek szoktak élni. Itt van a hazugságnak stádiuma Ellenzék vele nem igen élhet, mert a hazug­ság csak védelmi fegyver és mint ilyen is nyo­morult. A Deákpárt már eléggé fenyegetve volt uralmában, hogy hazugságokhoz folya­modjék. Ámde az volt nálunk a példátlan eset, hogy magával szemben oly ellenzéket talált, mely két évi „taktikai“ hadjáratában hazug­ságokkal még jobban lejárta magát. Ez a fú­ziónak nevezetes története. Az egyesülés a corruptió szomorú apotheózisa volt. Most mennek. A nemzet ki fogja mon­dani ítéletét: kezdődött törvénytelenséggel, végződött hazugsággal. A törvénytelenség után a feloszlatás látszott indokoltnak. A hazug­ság után ismét úgy tűnt fel, mintha a nem­zet egy XIV. Lajost, ki ostorával kergetné szét parlamentjét, egy rangra helyezhetné Jé­zussal, ki korbác­csal űzte ki a templomból a piarizmusokat. Mezei Ernő: A „függetlenségi párt“ ma tartott értekezletében elhatározta felhívást intézni az or­szág függetlenségi párti választóihoz, miszerint min­den választókerületben, hol a függetlenségi párt részéről legalább száz választó van, képviselőjelölt állíttassék föl. Lehet, a küzdelmet nem követi nyomban a siker, de az igaz ügy melletti küzdelem előbb vagy utóbb de okvetetlen győzelemre vezet. Kitartás a küzdelemben, állhatatosság az elvek mellett — le­gyen és maradjon mindig jelszavunk. A képviselőház ma d. u. egy órakor tar­tott zárt ülését Ghyczy Kálmán elnök megnyitván, a miniszterelnök előterjesztést tett az országgyű­lés bezárási módjára nézve. E szerint hétfőn d. e. 10 órakor tartandó ülésében a képviselőház be­­végzi még hátra levő teendőit ; a szentesített tör­­vényczikkek kihirdettetnek, — a főrendiház szin­tén elvégzi teendőit, s azután 1 órakor a két ház összegyűl a főrendiházban, hol a trónbeszédet a kir. biztos felolvassa. Közvetlenül az országgyűlés berekesztése után közzé fog — mint a „R.“ hallja — tétetni s a törvényhatóságoknak megküldetni a legfelsőbb ki­rályi kézirat, mely az 1875—1878-iki gyűlést j­unapésire, folyo évi augusztus hó 28-ára összehívja. Ezt követendi a bel­ügyminiszternek a választási törvény 56-ik §-a ér­telmében kibocsátandó rendelete, mely az átalános képviselőválasztások törvényszerű tíz napi határ­idejét julius 1 —10-ére tűzi ki. A főrendiház elnöksége értesíti a fő­rendeket, hogy a király meghagyásából a magyar országgyűlés jelenlegi utolsó ülésszaka f. hó 24-én fog berekesztetni. A monori választókerület tisztelt választó közönségéhez! A jövő országgyűlési választások július hó első napjaiban megtörténnek. Itt az ideje, hogy hazánk nagy fontosságú el­vei képviselete végett a monori választókerület tisztelt választó közönsége is értekezzék. Alulírottak, Monoron e hó 27-kén azaz csütörtökön Űrnapján délután 3 órakor fogadó helyiségében tartandó érte­kezletre ezennel tisztelettel meghívjuk mind­azokat, kik a baloldali elveket tovább is fentartani óhajtják. Kelt Budapesten, 1875. május hó 20-ik nap­ján.— Gubody Sándor: Simonyi Ernő, Ka­tona Lajos._________ Illetékes helyről megkérettünk, hogy a képviselőház t. tagjainak figyelmét arra hívjuk fel, hogy Budapestről leendő eltávozásuk előtt la­kásaikat az utolsó posta kitételével a ház irodájá­ban a végett jegyeztessék fel, hogy a nyomatás alatt levő irományok biztosan utánuk küldet­hessenek. Miután Patay István, kit Debreczen választ meg, kijelentette, hogy a hajduszoboszlói kerület képviselőjelöltségét el nem fogadja, a kerület Csa­­nády Sándort kérte fel a képviselőjelöltség elfo­gadására. ______ Budapest, május 22. Tisztelt szerkesztő úr! Lapja mai számában támadás intéztetik ellenem azért, mert a „szabad­elvű párt“ f. hó 18 án tartott értekezletén elnö­költem, a midőn a többek között a keleti vasút ügye is tárgyaltatott. Én a keleti vasút igazgatótanácsosául 1871. október hó 21-én választattam meg és lemondá­somat 1873. deczember 16-án az igazgatóta­nácsnak benyújtottam, s az elfogad­tatott. Már ebből is látható, de különben is kétség­telenül beigazolt tény, hogy akár a hírlapirodalom, akár a képviselőházi bizottság, akár a részvényesek részéről neheztelés alá vett eljárás — egyiké­ben is semmi részt nem vettem. És mert ez köztudomású tény volt, az említett érte­kezlet alkalmával nyugodt lélekkel elnökösködhet­­tem, miután az ezen kötelesség teljesítése alól fel­­mentetésemre semmi alapos okot föl nem hozhat­tam volna. Ezt igazolja azon körülmény is, hogy midőn a múlt 1874. év elején a balközép értekezletén a ke­leti vasút ügye került tárgyalás alá, és én kértem a fentebb előadott körülményeknél fogva, hogy az elnökség e tárgy fölötti tanácskozás tartama alatt másra ruháztassék, a párt egyhangú kívánsága kö­vetkeztében az elnöki széket elfoglaltam, miután kimondatott, hogy e tárgybani elfogulatlanságom, függetlenségem semmi körülménynél fogva sem vo­nulhatok kétségbe. Ennyit egész tárgyilagosan az ügy állására nézve, kérvén, hogy ezt becses lapjában fölvenni szíveskedjék. A czikknek személyeskedő sértő ré­szére nem ez után felelek. Budapest, 1875. május 21. — Tisztelettel ma­radtam. Várady Gábor: A szabadelvű párt ma d. u. 6 órakor értekezletet tartott a pártszervezkedés tár­gyában. Gór éve a párt elnökévé választatott, kívüle megválasztattak a sport végrehajtó bizottság tagjai, valamint az országos nagy bi­zottság tagjai is; ezen kívül kimondatott, hogy a nagy bizottságnak tagjai, a vidéki szabadelvű kö­rök elnökei, s a főrendi szabadelvű párt felszólí­­tandók, hogy a maguk részéről szintén válasszák meg tagjaikat mindkét bizottságba. A közlekedési minisztérium műszaki közegei pár nap alatt megkezdik a helyszínen való tanulmányozását a kormány definitív elhatározása szerint a Duna balpartján vezetendő budapest zi­­monyi vasút­vonalnak. A közlekedési minisztéri­umban az a nézet uralkodik, hogy a lehető gyor­sasággal folytatandó munka abba a helyzetbe jut­­tatandja a kormányt, hogy biztos támaszték alapján még július hóban megkezdhesse s be is fejezhesse az alkudozásokat a nevezett vonal kiépítésére ajánlkozott Reed Brothers és társa bankházzal vagy esetleg más vállalkozóval, s így a vonal kiépí­tésére vonatkozó előterjesztést közvetlenül az új országgyűlés megalakulása után a törvényhozás elé terjeszthesse- Nemzeti politika, ír. Déva, május 21. De épen ezen egészséges szellem hiányzik korunkban, midőn volt vezéreink adják a példát elvváltoztatásban, hitszegésben, árulásban és szó­szegésben, s hogy erkölcstelen uralkodásukban a nép által támogatva legyenek, rendszeresen ter­jesztik a demoralizatiót. A demoralizatio pedig bő anyagot talál a jogtalan igények eláradásában. És itt mi a nép vagyunk a főbűnösök, kik a felül­ről jövő ragálynak nem bírunk ellenállani. Neve­lési rendszerünk ferde, sőt veszedelmes. Gyerme­keinket azon biztatással csalogatjuk a tanulásra, „tanulj fiam, hogy az legyen belőled“, a­helyett, hogy azt mondanók: „tanulj fiam, hogy tisztességes munkád vagy mesterséged által képes légy becsü­letesen élni és lehess hasznos tagja a társadalom­nak.“ Innen gyermekeinkben már az ábéczénél megfogamzik az a rögeszme, hogy neki iQ,ga van üíí auaiu címűm, va^jr polgártársai VeitíS velGJtC-kén kényelmesen pöffeszkedni. Felnő az ifjú, s minthogy az apa ígérete a legnagyobb résznél nem teljesedik, azonban az úrhatnám­ vágy kínozza, s a mellett látja, hogy a romlott kormány romlott em­bereket használ, politikus kezd lenni, elfojtja leg­nemesebb érzelmeit, mik anyagi törekvéseinek út­jába állanának, hypocritá lesz s eladja magát an­nak a ki megveszi. Ezt bizonyítja a folyamodások azon roppant sokasága, ami hivatalért benyujtatik. Hát az a sok csalás, hizelgés, rágalom, stb. stb. mi a hivatalvadászattal egybe van kötve. Nőnevelésünk még roszabb. Leányainkat leg­előbb is az osztrák tisztek nyelvére tanítjuk. A leg­első benyomás a leány keblére idegen, korcs, nem pedig hazaszeretet. Mindennek neveljük a leányt, csak jó anyának, jó feleségnek és jó honleánynak nem s hogy a rész befejezve legyen, korán rászok­tatjuk a fényűzésre, már pedig a fényűzés oly or­szágban, mint a mienk, honnan a pénz az utolsó gombostőig csaknem minden czikkért kivándorol, rettenetes csapás. (mikor lesz Magyarországnak egy Pombal minisztere ?!) Hogy a fényűzés minő bűnöknek és nyomoroknak szülő anyja, tudjuk mindnyájan. Innen szár­mazik azon minden csapás feletti csapás, hogy ifjaink kezdenek nem háza­sodni s ha házasodik is, többnyire speculatioból, hogy maga is élhessen s a fényűzést is győzhesse. A nőtlenség eláradása oly nagy bűn, mit ha meg is bocsát a kegyelmes isten, de a természet soha, de hogy is bocsátaná meg a természet ezen nemzetellenes nagy bűnt, midőn a nőtlen ember a teremtés lánczolatát szakítja ketté. Az isten ugyanis a dolgoknak csak kezdetét teremtette meg közvet­lenül, azóta az egyik dolog szüli a másikat, vagy teremti azt, a nőtlen ember pedig az emberterem­tés lánczolatát szakítja ketté s megöli magában mindazon embereket s azoknak ivadékait, kik külön­ben tőle származtak volna. A mily nagy ezen bűn, oly nagy a büntetés; egész nemzeteket kitöröl az isten az élő nemzetek sorából, hol a nőtlenség elárad; Róma bukása is innen eredt. Ne tessék mosolyogni urak ! mert a­mit mondok, az a magyar nemzet életkér­dése , hiszen jól tudják önök, hogy m­ig nemzetünk­nek első erénye volt a családi élet s annak tiszta­sága, kiállott mongol-tatár-török, s az ezeknél is kegyetlenebb jó barát-pusztitást; mig ma az erkölcs­bomlás következtében elég egy Tiszának ballépése, hogy az erőt veszett lankadt nép őt a fegyverlera­kás gyalázatos műtételében saját magán­k — a nemzetnek — sírjába kövessse, saját magát meg­tagadja; a haza becsületét és létjogát, s mindazt, ki e mellett még szót emel — kigúnyolja. „Az ily erkölcsi praedicatio nem hírlapi czikkbe való“ mondhatná valaki. Lehet, de miután mi nem­zeti politika vázolásához fogtunk, ismernünk kell a bajokat, mikkel meg kell küzdenünk, és én n­e­m­­zeti politikánk legfontosabb tételé­nek tartom: az erkölcsök megtisztí­­t­á­sát, s eltávolítását a lehetőségig mindazon kór­­anyagoknak, melyek a nemzettest erkölcseit elmér­­­gesitik. Most az egyletek alakulása napirenden van, melyek többé vagy kevesebbé hasznosak is lehetnek. Én felállítanám — hitem szerint — a legszükségesebbet, s ez lenne az erkölcsmen­­tő­ egylet; és ezen egyletnek az lenne a feladata, hogy a tisztességes házasságot elősegítse, a tanin­tézeteket nem annyira szaporítsa, mint jó irányba terelje, az ifjúságot a kora romlottságtól megóvja, s a népesedést és erkölcsösséget elősegítő más mó­dokat találjon és tartson fen. Ha mi az erkölcsök megtisztításában nem vagyunk képesek magunkon segíteni, akkor ne szidjuk se Tiszát se mást, mert az aféle jogfel­adások, elvtagadások, capitulatiók mind csak a nemzettest betegségének kórjelenségei, s ezen ve­szélyes jelenségek ezután is egy vagy más alakban ismétlődni fognak, míg a halálharang mindennek véget nem vet. Ugyan kérem, ha 67-ben az akkori országgyűlés egy egészséges és kitartó 14 milli lelket számláló ország parlamente volt volna, let volna e oly bölcseség a világon, a­mely azt az átkos XII. t. czikket csak meg is merte volna pendíteni? Vájjon a bécsi merev politika a birodalmi főváros fölényének tovább fentartása iránt nem vonult volna-e még akkor vissza a maga odvába ? — és vájjon legközelebb Tisza Kálmán, ha a nép romlottságában, vagy ronthatóságában nem bízik vala, merészelte volna-e az általa formulázott bihari pontokat a nép szeme közé dobni ? Bi­zonyosan nem, ő ma is egyike volna a legelha­­tározottabb közjogi ellenzékieknek. Tessék el­hinni­, hogy igaza volt a­ki mondta­,­­ hogy min­den nemzet megérdemli a maga sor­sát, és tessék elhinni azt is, hogy nyomorainknak és megaláztatásunknak a bűne leginkább minket — a népet — terhel, mert hogy többet ne említsek — hányadik az képviselőink közül, kit kirekesztőig képessége és jóakarata tekintetéből választottunk? Hát nem a tekintély, atyafiság, pénz, bor, pálinka, a képviselőben vetett anyagi remény, sokaknál a gyávaság és butaság vezérelt inkább minket vá­lasztásainkban, mint a haza java, és becsülete?­­Már kérem, ha mi a nép nem vagyunk képesek embert küldeni az országgyűlésre, tessék eltűrni a közös ügy nyomorait; tessék eltűrni a leggyámol­talanabb, s legrosszabb kormányzást, tessék eltűrni az ország és szt. koronája megaláztatását, tessék eltűrni az ősök hamvainak megszégyenítését, tessék Bécs városának adófizető rabja lenni. Ez csúf philipph­a úgy e ? megcsalnám nem­zetemet, ha az igazat ennek is meg nem mondanám. Megmondom, mert még mindig reményieli ezen nemzet jövőjében, de csak úgy, ha minden hon­polgár, minden honleány megment legalább a maga személyében egy honpolgárt, vagy egy honleányt a hazának, s kikerüli azon bűnöket, mik képtelenné tennék, hogy a hazának ép, erős, és egészséges fiakat és leányokat adjon, s mint egy Hercules győ­zedelmeskedik minden kisérteten, szóval, ember marad a talpán. Tudják meg polgártársaim, hogy valakit az ördög — akarom mondani, a hatalom — kisérteni kezd, arról előre felteszi, hogy romlott, vagy elrontható, az erőset kerüli igazán, mint az ördög a tömjént. Ezen — tán unalmas— erkölcsi praedicatiót el kelle mondanunk, hogy azok, kik a nemzet sorsát kezükbe veszik, ne feledjék a nép erkölcsét számí»­tásaikban, mint legbiztosabb tényezőét a nemzet megmaradásának. És itt mi kimondjuk mint az eddig mondottak corollariumát , hogy nemzeti po­litikánk legelső, és legfontosabb fel­adata nem vesztegetni, mint napjaink­ban történik, hanem megtisztítani a népek erkölcseit. Ezzel kapcsolatban oda ..~OJ - .. - X • o­J »U.UV-J»«. Ugyde hogy vagyonosodik ez a nép, melynek vállai a rész és bűnös államgazdálkodás és az ide­gen érdekekre fordított költségek terhe alatt már­is roskadozik. A szegénység csak a regényekben szép, de a gyakorlati életben nagyon prózai por­téka ; és ha a szegénység annyira megy, hogy az egészséges étel, ital, ruházat és lakás hiányzik, el­­satnyul az ember, kinek aztán hasznát senki sem veszi. Nagy csábító az a szegénység az erkölcsi romlásra is. Azonban én ismertem akár­hány sze­gény embert, ki nélkülözések közt született és élt, de magában az embert soha meg nem gyalázta; de olyant, ki kényelmes állapotból szegénységre jutott, még egyet sem, ki erkölcsileg is el ne bukott volna. Vigyázzanak az illetők s úgy szegényitsék a népet, hogy egy válságos időben nem lesz kinek hasznát venni. Ha azt akarjuk tehát, hogy Magyarország népei erkölcsösök, vagyonosok, s így haszonvehetők legyenek, függetlenitni kell az országot minden idegen befolyástól; fel kell menteni az idegen ér­dekek javára minden adózástól; az államháztartás költségeit oda vinni vissza, hogy azokat a nép könnyen hordozhassa. Nagy tényező a nép jelle­mére a nemes ambitio is; úgy de egy alárendelt ország népe — mint mi vagyunk — csak szolgalel­­küségre, de nemes ambitiora nem tehet szert, s igy elvész a lélek, mi válságos időkben a nemzet­testet eleveníti. Tessék csak visszaadni a népnek azon öntudatot, hogy az ő hazája az isten Legyel­mén túl csak saját józan akaratától függ: lesz ezen népnek esze, vagyona s lesz ereje és biztonsága a királyi széknek. Valameddig Magyarország a maga függet­lenségi jogaiba gyakorlatilag visszahelyezve nem lesz, addig egy erős és határozott irányú kormány is képtelenség. Ugyan mit kívánunk mi ettől a gyá­moltalan kormánytól a közösügyesnek mondott, voltaképen illuzórius közjogi alapon, midőn ennek a miatyánkot sem szabad elmondania, mig nem bi­zonyos abban, hogy az a bécsieknek ne lesz elle­nére , hogy kívánhatunk ettől határozott pro­­grammot, például a vám és bankügyben, midőn azon s más kérdések a bécsiek érdekébe ütköznek? Tessék elhinni, hogy ezen szegény kormány — mint kormány — inkább szánakozást,mint szidást ér­demel. Nem adhat ez,s még a századik sem a mos­tani alapon más programmot, mint a­mit adott: „teszünk a mit lehet, azonban annyit ígérünk, hogy ha a hazán nem is, de engedelmes szolgáinkon se­gíteni fogunk.“ De nem is kormány ez, milyennek egy kormánynak lennie kell; ez csak osztrák praefectura, melynek feladata Bécs város érdekeit Magyarországon képviselni. S aztán nem is jut be abba a kormányba senki, míg bűneit azaz honfiúi érzelmeit meg nem gyónja, s fogadást nem tesz, hogy ezentúl jó gyermek lesz, mint ezt a Tisza ő­rmnga példájából láthatjuk. Ezen nyomasztó állapot, mi roszabb a jóaka­­ratú absolutizmusnál, tovább nem maradhat. Ma­gyarországnak vagy független államnak, vagy ha már nem életre való, osztrák tartománynak kell lennie. Mi azt akarjuk, hogy legyen független ál­lam a függetlenség minden kellékével. Álljon a király, mint a nemzet test feje, megoszolhatatlan egységben a hazával. Akarjuk ezt, mert elévülhet­­len jogunk van ehhez, mert ezt kívánja szent ko­ronánk sérthetetlensége, a haza jóléte és a nemzet becsülete. Nem kevésbé fontos feladata nemzeti politi­kánknak : a béke a honpolgárok között, s bizalom egymás iránt, mi ismét nem lehetséges igazság és méltányosság nélkül. Adjuk meg hát a nemzetisé­geknek az alkalmat a szabad mozgásra a maguk in­dividuális érdekeik érvényesítésére , sőt segítsük őket ebben. De ha megadjuk a nemzetiségeknek a mi az övék, adjuk meg­ a hazának is, és ez: az ál­lamegység m­ego szolba táti aus4g.a,-fe?

Next