Egyetértés és Magyar Ujság, 1876. január (2. évfolyam, 1-24. szám)

1876-01-13 / 9. szám

X. évfolyam, Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva : Egy évre..........................................20.— Félévre ..........................................10.— Negyedévre............................................5.— Egy hóra...........................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. 9. szám. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Csütörtök, 1876. január 18. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­­detnek vissza. Kiadó-hivatal: ‘Budapest IV. megyeházéi­ 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. Előfizetési föltételek az E G­TETÉRTÉS politikai és közgazdászati napilapra. Egész évre..............................20 frt. — kr. Fél évre ..............................10 frt. — kr. Negyed évre........................5 frt. — kr. Egy hóra......................... . 1 frt. 80 kr. SB ®*“ Az előfizetési pénzek és utalványok az »Egyetértés“ kiadó hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Az országházból. — Januárius 12. — Nemesebb versenynek rég nem voltunk szem és fültanui a tisztelt ház bajnoki porond­ján, mint a mai viták alkalmából. Jól esett lát­nunk az önfeláldozást kormánypárt és jobbol­dali ellenzék részéről, hogy igazat adjanak a baloldal felfogásának. Villogtak a szablyák, szikráztak a szemek, hullott a sztár és a két vezér, Tisza meg Sennyey mérkőztek egy szál beszédben, hogy kimutassák, mennyire szivükön fekszik a mit mi akarunk. Soha még kedvesebb napunk nem volt. Előbb b. Sennyey fejté ki saját közigazgatási álláspontját, melynek sarkelve és panaceaja a kinevezési rendszer, de aztán váltig álln­á több ízben, hogy az önkormányzatot esze ágában sincs megbénítani, sőt az átmeneti alapul ki­dolgozott „korcs“ javaslat helyett, sokkal jó­zanabbnak és egyenesebbnek látja az autonó­mia azon rendszerét, melyet mi tűztünk zász­lónkra. Utóbb ripostul Tisza Kálmán úr volt oly szíves helyeselni álláspontunkat, egész buz­galommal fejtve ki, hogy ha már az ő javas­lata korcsnak bizonyulna is be a tapasztalat terén, az önkormányzat eszméjét és irányát ez nem ölné meg, sőt akkor is minden­esetre jobbnak tartaná áttérni a baloldal vármegyei rendszerére. Már most tessék, mivel és minek érvel­jünk mi, ha egyszer ellenfeleink kapdossák el fegyvertárunkból a legerősebb lövegeket, s egymást sebzik vele halálra a mi kedvünkért. Könnyűvé teszik feladatunkat, annyi bizonyos, mert midőn apróra szedik egymás álláspontjá­nak gyöngeségeit, az ellentétek világánál derí­tik fel, mennyivel tökéletesebb az önkormány­zat ama tágabb foka, mely lehetővé teszi a nép befolyását az igazgatásra, de nem zárja ki az államkormányzat czéljainak megvalósítását a legkevésbé sem. Akaratlanul is mutatnak így ama rendszer tökélyeire, mely történelmileg fejlődve és a nép vérével összeforrva, más álla­mokénál sokkal olcsóbb és a személyes szabad­ságot jobban biztositó administrate képes létrehozni. Meg kell adni, hogy Sennyey Pál báró avatott kézzel és erős logikával bonczolta és zúzta össze azt a vegyes valamit, mely a köz­­igazgatási bizottság intézménye gyanánt olyan se hús, se bal féle alakban szárazik bele köz­­igazgatásunk rendszerébe. Oly erős oldala volt ez K. Sennyey beszédének, a­mily tarthatatlan Tisza Kálmán ur tervezete. Hatalmasan ütött a szeg fejére, midőn kimondta nyíltan, hogy nincs időnk az experimentatiókra. Igaz, hogy a belügyminiszter úr nagyon is verte mellét, hogy meggyőződése szerint nem átmeneti intéz­kedés az ő speciális kedvenc­ eszméje, hanem életteljes intézmény, mely az önkormányzatot felvirágoztatni van hivatva. Hanem e kérdésre nézve úgy látszik, nem jött tisztába államtit­kárával, a­ki elég merész volt állítani, hogy ha ez intézmény mellett sem virul fel az autono­­miális közélet, akkor Magy­arországon lejárta magát az önkormányzat. Mi ugyan a meggon­dolatlanságnak vagyunk csak hajlandók fel­róni e nyilatkozatot, de minden beszédből, még inkább a magán­nyilatkozatokból kitűnik, hogy a kormány körében sem tekintik egyébnek a javaslatot, mint kísérletnek, mely áthidalást ké­pezne a központosítás felé. Bármily szempont­ból vizsgálják is azonban a sajátságos korcs al­kotást azon kevesek, a­kik szerelmesek bele, mint általában valamennyi a kormánytól szár­mazó javaslatba, igaza van mégis b. Sennyey Pálnak, hogy az nem egyéb experimentationál, melyre nincs időnk. A mily erős volt Sennyey bárónak be­széde Tisza Kálmán ur intézménye szétbon­­czolásánál és tönkretételénél, és annyira gyön­gévé vált Tiszával szemközt a kinevezés, bu­­reaukratia és centralisatio védelmében. Még maga Tisza Kálmán sem tudott megállható érvet felhozni alkotásának védelmére, hanem megelégedett azzal, hogy az emberi alkotások tökélytelenségére és az időre utalt, mely a leg­illetékesebb bíró szokott lenni valamely intéz­mény jóságának vagy hibás voltának kiismeré­sében , annál csattanósabb indokokban mor­zsolta össze úgy általános mint különösen magyarországi viszonyok szempontjából a ki­nevezési rendszer roszaságát és árnyoldalait. Meglátszott itt rajta, hogy magáévá teszi az amerikai státus gyakorlati államférfiainak az e­világot szégyenbe hajtó erős érveit és valódi szabadelvűségét a választási rendszer mellett. Derekán ragadta meg a kérdést és erkölcsi szempontból utalt a választások azon jellemző előnyére, hogy mindenkor helyesebb ha a nyil­vános versenyben kell felkeresni a protektiót, mintha az előszobákban dívó eszközökkel szer­zik azt meg. Sarokba szok­ta Tisza e pontnál ellenfeleit, s valóban sajnálnunk kellett az erőt, melyet ez alkalommal elpazarolt oly intézmény védelme mellett, mint a közigazgatási bizott­ság. Sajnálnunk kell annál inkább, mert a mai megyei szervezet, úgy a mint azt Tóth Vilmos ur kimesterkélte, s úgy a mint azt Tisza Kál­mán fejleszti, legkevésbé sem alkalmas jó ön­­kormányzatot teremteni, hanem igenis nagyon alkalmas arra, hogy az autonómia fentartá­­sának örve alatt behozott korcs intézmények­ből a valódi önkormányzat ellen kovácsoljanak fegyvereket. Hiába lesz aztán az igazi és teljes önkor­mányzat védői részéről az állítás, hogy az a­mi most van, nem autonómia és nem az a szer­vezet, minőnek lennie kellene, ha egészséges irányban és a demokrátia igényei szerint fej­lesztik a megyei önkormányzatot. Ép úgy vala­mint a mostani megyék élhetetlenségét nem az abba beillesztett rész­elemek és nem Tóth Vil­mos úr centralisationalis intentiói szerint ítélik meg azok, a­kik az európai államtudomány mezején felmerült autonomialis áramlat ellené­ben, a reactionarius jellemű központosítást fo­gadták el, hanem minden hibája, minden bűné­ért az önkormányzatot teszik felelőssé: nem fogják kímélni vágásaikkal az önkormány­zatot a mostani kísérlet után sem. És az hibája, ez bűne Tisza Kálmánnak, melyért a felelősséget osztatlanul viselnie kell. Az ő hibája, és az ő bűne, hogy oly spanyol csizmába csavarja az önkormányzatot, melyet meg fog érezni, s előreláthatólag vagy megbénul véglegesen, vagy ürügyet szolgáltat majd a hevesebb támadásokra, átmenet lesz, mint né­melyek jó eleve örömmel hirdetik­­ a köz­­pontosításra. Ez pedig könnyű és biztos fegy­ver a reactió kezében. A „B. Corr.“ a különböző hírekkel szemben biztos forrás után írhatja, hogy az új rentekölcsön kibocsátási határideje iránt még semmi megálla­podás sem történt. Széll Kálmán pénzügyminiszter a képviselő­ház holnapi ülésén a „P. Lloyd“ értesülése szerint egy rövid­­javaslatot fog beterjeszteni, melyben fel­hatalmazást kér,hogy a járadék-kölcsön má­sodik 40 milliós feléből 20—22 milliót haladéktala­nul felvehessen s a 153 milliós kölcsön konvertálá­sának megkezdésére fordíthasson. A bécsi reichsrath három alkotmány­­hű fractiója, mint táviratilag említettük, megbízta elnökeit, hogy érintkezésbe lépjenek a miniszterek­kel a Budapesten folytatott kereskedelem-po­­litikai tárgyalások eredményének megtu­­dása czéljából. Az elnökök bizatásuknak megfelelve kérdést intéztek Auersperg, Lasser, Pretis és Chlu­­meczky miniszterekhez s ezek oda nyilatkoztak, hogy ők a magyar kabinettel szemben feltétlen hall­gatásra kötelezték magukat a monarchia két biro­dalma közt folyó tárgyalások állását illetőleg s ezért a tárgyalások befejezése előtt ez ügyben nem nyilatkozhatnak. Úgy látszik, a miniszterek válasza nem volt kielégítő, mert az esti órákban a következő távira­tot vettük: Bécs, jan. 12. A haladás-párt elhatá­rozta felkérni a minisztereket, hogy a budapesti tárgyalásokról felvilágosítást adandók a párt klub­­helyiségében jelenjenek meg. A miniszterek meg­ígérték, hogy még ma délelőtt megjelennek. A b­a­l­­oldali klub szintén elhatározta, hogy holnap esti ülésére hasonlóan meghívja a minisztereket, mely ülésen egyszersmind az is meg fog vitattatni, czélszerű-e e tárgyban interpellate intézni a kor­mányhoz ? Fiescóból fiasco: Fontosnak mondanék a javaslatot, mely je­lenleg a ház fagyos részvéte mellett, a viták tárgyát képezi, ha az új mértékrendszer behozatala óta tör­vényesen és rendszeresen grammokban nem kellene mérlegelni valamely kérdés súlyát. Tehát, nehogy megbüntessenek a régi mérték használatának tilal­mas műveletéért, szigorúan ragaszkodni fogunk a nagy fontosság kifejezésében a nagy „félkilogram­­ság“ vadonatúj de a központi mértékhitelesítő hi­vatal által egy teljes vámfontnak elfogadott szójá­rásához, így legalább nem kell többé latolnunk Ti­sza Kálmán úr „korcs“ alkotásának érdemleges részét, hanem meggrammolhatjuk azt a­nélkül, hogy tiszteletlenséggel vádolnának a törvény, s an­nak felelős végrehajtója iránt. Persze, hogy e tisztelet még Debreczenen in­nen és Debreczenen túl datálódik, de azért nem feszélyez egy cseppet sem kimondani nyíltan és őszintén, mennyire el vagyunk ragadtatva közigaz­gatási monstruma által. Ha senki, mi rá ismerünk nagy kilogrammu közigazgatási javaslatában az Ár­mányra, mely Ipolyi Arnold mythologiája szerint rettenetes üldözője volt őseink honfoglaló törekvé­seinek, s mint Fafnir szivét Tassonál sárkánytejjel táplálták, míg kikelt belőle oly hatalmas fog, mint a közigazgatási bizottság. Mily remek alkotás! Van vele valami rokon a belga provincial systema állandó tanácsában, akár csak a Faust mondakör Mephistóját alakítanák át garabonczás diákká. De a­mi legtöbb van benne, az pure et sim­ple maga — Tisza Kálmán. Ezzel nincs az mondva, hogy tehát Mephisto, Garabonczás diák, Sárkány és Ármány külön van­nak meg benne, sőt inkább együtt marakodnak a babérért. Igaz, hogy ennyi gonosz szellem egy ja­vaslatban össze nem volna férhető, ha ő excellen­­tiája közös kosztra nem szorítaná valamennyit. Régi dolog nálunk, hogy a czivakodók erejét semmi sem köti annyira meg, mint a k­ö­z­ö­s koszt. Önkormányzat és központosítás, állami min­denhatóság és autonómiai jogkör valóságos gor­­diusi csomóvá bonyolódnak itt össze, s ugyan­csak Tisza Kálmán apja legyen, a­ki képes megmon­dani, melyik rész melyik paragraphusban van na­gyobb mértékben képviselve. Mert hát hiába, Tisza Kálmán nem volna Tisza Kálmán, ha a megyék szervezésénél elhagy­ták volna ördögei. Ezek vonják jobbra-balra, s addig ránczigálják, addig befolyásolják, míg végre egy lépést sem mer határozott irányban megtenni. Gyertyát gyújt valamennyinek, s így támad a mély­reható különbség, Tisza Kálmán ígérete és Tisza Kálmán beváltása Tisza Kálmán szava és Tisza Kálmán tette között. Szó és tett között oly lényeges különbségeket észlelünk ő excellentiája sajátságos önkormányzati nézetei és tettei között is, mint az, ki egy korom­rajzban két nemzet mondakörének különböző jel­lemű gonoszát egy alakban akarná személyesíteni. Szóval a megyei autonómia védője gyanánt andalog kecses fellépésében és mézes-mázos hízel­géseiben; tet­tle­g ellenben csapja a levet cen­­tralistikus imádottjának, kinek kétségtelenül nagy hatalma és nagy háza van, míg valaki maga is miniszter. Szóval az angol selfgoverment-et bá­mulja meg nagy szabású dicséreteiben; tett­leg a belga rendszer maskarájában járja Kállay Ödön boszúságára a kállai kettőst nehézkes német can­can tempókban.­­ Idézni vél Shakespeareből, való­jában pedig fordít Schillerből. Azt hiszi, hogy Sha­kespeare dühöngő Othelójával van dolga, midőn a mórral beszél, holott Schiller „Fiesco“-jából czi­­tálja magyarul: „Der Mohr hat seine Arbeit ge­­bhan, der Mohr kann gehen.“ Ilyen magyarra fordított német lesz az ő an­golnak hitt mostani alkotása is. Bocsásson meg neki Shakespeare szelleme, hogy Schillerré teszi erőnek erejével, a minthogy nem fog neki megbo­csátani soha sem Patay István bátyánk, a­miért Curtius helyébe Boetiust tevő nyelvbotlásáért oly jó szót nevetett, a­ki „Fiesco“-ból fordítja iro­dalmi ismereteinek fiaskójával Shakespearet, és belgából a magyar rendszert. De hát a patvarba is, ha a baloldalon esett volna meg ily öreg botlás, hogy vigyorgott volna holnap az egész sajtó bureau, ám de most egy mi­nisztertől — az egészen más. Mindazáltal szabad legyen éltetnünk a németből magyarra fordított angol önkormányzat leghatalmasabb három osz­lopát Shakespearet, Schillert és Tiszát, de azért videant consul­t. — S ezzel dixi. Y—y. — A képviselőház igazságügyi bi­zottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében részle­tes tárgyalás alá vette a végrendeletek alak­­szerűségeiről szóló törvényjavaslatot, illető­leg folytatta az e részben a tegnapi ülésen megkez­dett részletes tárgyalást.­­ Az 1. §. azon intézke­dése, mely szerint az önkezűleg irt és aláírt végren­delet érvényességéhez két tanú kívántatik, és illető­leg az ennek ellenében előterjesztett azon indítvány, mely szerint az ily végrendeletek tanúk nélkül is ér­vényesek legyenek, igen élénk és beható vitát idé­zett elő. A vita berekesztése után az 1. §. a követ­kező szövegezéssel fogadtatott el : „Az írásbeli magán végrendelet érvényességé­hez ; a) ha a végrendelet az örökhagyó által egész ter­jedelemben íratott és aláíratott, két tanú, b) minden más esetben négy tanú kívántatik.“ A 2—12 §§-ok részint változatlanul, részint kevésbé lényeges változtatásokkal fogadtattak el.— Holnap d. u. 5 órakor a tárgyalás folytattatik. A kö­zi­g­azg­at­ási j­av­a­slat f­e­let­ti vitában szólásra fel vannak jegyezve, ellene: Simonyi Ernő, Hegyesy Márton, Hedry Ernő, Mukits Ernő, Ürményi Miksa, Németh Albert, Helfy Ignácz, He­gedűs László; — mellette: Szivák Imre,Horváth Gyula, Balogh Imre, Várady Gábor, Szilágyi Dezső, Tisza László, gr. Péchy Manó, Éber Nándor. A kisbirtokosok érdekében. E napokban küldöttük szét a „magyar kisbirtokosok földhitel egyesületének“ a kor­mányhoz intézett emlékiratát, mely a való­sággal megegyezőleg tünteti elő a magyar föld­birtokos polgárok roncsolt anyagi helyzetét és azon hitelszegény állapotot, mely az ország tes­tén rágódik és azt napról-napra nagyobb ve­­szél­lyel fenyegeti. Az emlékirat egyik részében ez monda­tik : „Nem talál a mi népünk beruházási tőkét sehol, mint az uzsorásoknál, kiknek pedig ha egyszer hálójába került, onnan ugyan rendes uton módon ki nem szabadul soha.“ Ezután mintegy a jövendő veszélyt jelezve, szóról-szóra idézi a függetlenségi párt válaszfeliratából eme szavakat: „Ijesztő mérvben terjed az átalános tönkre jutás! Az ország lakóinak vagyona, a földbirtok idegenek kezébe kerül, olyanok kezébe, kiket sem a szülőföld iránti kegyelet, sem a múltak történeti emlékei, sem családi vagy rokoni összeköttetések a hazához nem csatolnak.“ A­miből meggyőződhetni arról, hogy nem csak a függetlenségi párt látja sötét színben az ország pénz- és hitel­viszonyait, hanem egy­aránt sötét színben látják azt az egyesületek és magánosok, szóval az egész nemzet. És e közba­jon, mely a nép minden rétege és elemére lan­­kasztó befolyást gyakorol, segíteni kell, és meg kell ragadni minden eszközt úgy a társadalmi mint a politikai téren, hogy egészséges pénz- és hitel­viszonyokat teremtsünk. Mert e nélkül a szónoklatok elhangzanak, de az országon segítve nem lesz. Itt tenni kell! Az országnak, a kor­mánynak, a társulatoknak és egyeseknek nem lehet nagyobb és nemesebb feladatuk mint, hogy megmentsék a polgárok egyetemét a vég­elszegényedéstől, és egészséges hitelviszonyok megalkotása által szabadakká tegyék azon ke­zeket, melyeket az uzsora, a rész­gazdálkodás és kedvezőtlen viszonyok megkötöttek és meg­merevítettek. A takarékpénztárak és egyesületek maguk adják a példát az uzsora űzésére, mert látjuk, és napjainkban nem is feltűnő már, hogy a ta­karékpénztárak és a közintézetek 12%-ra ad­nak pénzt kölcsön első helyi betáblázásra. Az 5 és 6%-os pénzt csak hitéből ismerjük ma, és az uzsora oly nagy mérvben fizetett és pusztított az ország lakosainak minden réte­gében, hogy midőn Simonyi Ernő tavaly indít­ványt tett az 1868. 31. t. sz. eltörlése czéljá­ból, azt minden párt különbség nélkül helye­selte, és a képviselőház megbízta az igazság és kereskedelemügyi minisztereket, hogy egy enquetet hívjanak össze, mely ez ügyet tanul­mányozza. És ezen enquet tárgyalásaiból kitűnt, hogy nem csak 20— 30%-os kölcsönök, de 2­­ 300, sőt 3600 °/o-os betáblázott kölcsön is találtatott. Mi volt tehát természetesebb, mint­hogy az ország az uzsorának ezen zsibbasztó fojtó nyomása alatt napról napra pusztult, a földbirtokosok közül sokan tönkre mentek, és az ipar kereskedelem és földmivelés egyaránt érezte azon polyp marását, mely a nemzet élet­erején rágódik. És ha nyomasztó volt az uzsora, az ipar és kereskedelemre , még nyomasztóbb volt az a földmivelésre; mert mig a két első bár nehe­zen, de még­is megküzdhet kedvezőbb körül­mények között e nagy ellenségével, addig a földmivelést kérlelhetlenül tönkre­teszi, mert a földtől a beruházást és munkaerőt vonja el, és így a földmivelés hanyatlása és a földmive­­lők elszegényedése természetszerűleg követ­kezik be. Pedig Magyarországon legnagyobb fon­tosságú tényező a földmivelés, mert ez nem csak a nemzet polgárainak tápláló anyja, de táplálója az ipar­ a kereskedelemnek. Magyar­­országon a jó vagy rész termés szerint jele­zik az évet, ez a nemzet fő jövedelmi forrása, ebből szívja a nemzet erejét mint egy nagy Antheus, innen meríti jólétét, gazdagságát. A „kisbirtokosok országos földhitel egye­sülete“ ép azon czélból alakult, hogy a földmi­velést előmozdítsa az olcsó kölcsön által, s ezért üdvözöljük ez egyesületet és kötelessé­günknek tartjuk az egyesület által kitűzött czélnak és eszmének terjesztését és pártolását. Tudva levő dolog, hogy nálunk ép a ki­sebb földbirtokosoknak nehéz kölcsönhöz jutni, mert míg a nagy­birtokosok számára fenáll az „országos földhitelintézet“, mely ezer forinttól fölfelé ad kölcsönt, addig a kisebb birtoko­sok a takarék­pénztárak 10—12 százalékos váltó kölcsöneire és az uzsorások végtelen ka­mataira vannak szorulva. És ezen takarék­­pénztári váltókölcsönök egyrészről, másrészről az uzsorakölcsönök kivált a kisebb földbirto­kosok közül igen sokat tettek tönkre. Mert míg az iparos és kereskedő megbírja kedvező viszonyok között a magasabb kamattal kötött kölcsönt, minthogy gyorsabban produkál, ad, vesz és nyer, addig kétségkívüli, hogy a föld­­mivelő a jelen súlyos adók mellett még a 10 - 12­/§-os kölcsönt sem képes elviselni, a föld­művelés kára vagy épen saját tönkrejutása nélkül. A földmivelők ezen súlyos helyzetét enyhí­tendő alakult meg a „kisbirtokosok földhitel egyesülete“, melynek czélja Magyarország kis­birtokosainak 50­ C-os kölcsönt nyújtani. A hitel­­intézet az előttünk fekvő terv szerint akép lesz rendezendő, hogy annak feje az „egyesület központja“ a fővárosban lesz, de e mellett a vidéken „minden jelentékenyebb községben, minden területen, hol földmivelő nép lakik, „mezőgazdasági előleg egyletek alakulnak“ oly czélból, hogy ezek a földmi­velőknek gyors és olcsó kölcsönt nyújtsanak. Ezen egyesület azonban az államtól mű­­ködhetésének előmozdítása czéljából 500 ezer forint dotatiót kíván és kívánja továbbá azt, hogy az ezer forinton alul kötött kölcsönöknél mind a telekkönyvi kivonat, mind pedig a köt­vény bélyegmentes legyen. A dotatió kérelme, bár az az államra nézve jelen zilált pénzügyi körülményei között terhes, mind azáltal kívánatos, mert sokkal többet fog nyerni az állam ezen intézmény megalakulása és kifejlődésével, mint a­mennyit szenved ezen kölcsön által. A­mi pedig a telek­könyvi kivonatnak és a kötvénynek bélyeg­mentességét illeti, bár nem jogos e kívánság, mind az által tekintettel az egyesület czéljára és tekintettel azon haszonra, mely ez által köz­vetlen a földmivelőknek, közvetve pedig az államnak nyujtatik, azt szinte kivánatosnak tartjuk. Mert kétségkívüli, hogy egy kisebb kölcsön kötésénél igen érezhetők a bélyeg és más ezzel összeköttetésben levő költségek. Ennyit az intézet czélja megismertetésé­nek tekintetéből és örömmel constatálhatjuk, hogy ez ügyet velünk együtt az összes sajtó pártolja. Óhajtandó, hogy működése ered­ményre vezessen és megfeleljen azon czélnak, melyet maga elé tűzött. K—eh. ORSZÁGGYŰLÉS. I. A képviselőház mai ülésén folytatta a teg­nap félben szakasztott vitát. A törvényjavaslat mellett szólottak: Móricz Pál és Szeniczey Ödön. Ellene Sennyei Pál b. és Kállay Ödön. Sennyei szónoki magaslatra emelkedve támadta meg a törvényjavaslatot, de mindazon érvek, melyeket a törvényjavaslat ellen felhozott, ki­véve a kinevezési rendszer melletti demonstra­­tiot, benne foglaltatnak Mocsáry gazdag tar­talmú terjedelmes és kimerítő beszédében. Alaposan szólott — egy jeles beszédben — a javaslathoz Kállay Ödön is, jelezve a mai me­gyei életet és azon kinövéseket, melyek a „köz­­igazgatási bizottságról szóló javaslatból szár­mazni fognak. Megyei életünk e veteránjának beszéde hatást keltett, látszott, hogy e tárgyat minden izében ösmeri. A vitát ma is Tisza fe­jezte be, kimerítően és alaposan c­áfolta meg Sennyey bárónak a kinevezési rendszer mellett felhozott érveit, a­mely erős volt azonban ezen érveléseiben, és oly gyenge volt beszédének többi része, mert javaslatának védelmére mit sem tudott felhozni. Végül Szalay Imre inter­pellálta a belügyminisztert a Somogy megyé­ben történt botrányos katonai visszaélések miatt. H. A képviselőház ülése január 12-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Kormány részéről jelen vannak: Tisza, Széll, Trefort és Szende mi­niszterek. Elnök az ülést 10 órakor megnyitván múlt ülés­­könyve hitelesíttetett. Elnök bemutatja Zemplén megye föliratát az önálló vámterület létesítése iránt, továbbá Bartfa város föliratát a közigazgatási bizottságról szóló tjavaslat ellen. Az aradi és szegedi ipartársulatok kérvényét az önálló vámterület fölál­lítása iránt. A kérvények ki fognak adatni. Ezután bemu­tatja Tanárky Gedeon Naszód vidéki képviselőnek meg­bízó levelét. Az interpellátes könyvbe Szalay Imre inter­­pellátiója van bejegyezve. Horánszky Nándor jelenti, hogy az igazság­ügyi bizottság a kir. bizottságoknál alkalmazandó fizetési fokozatról szóló­­javaslatot átalánosságban elfogadta. — Perczel miniszter e jelentést kinyo­matni kéri. — Ki fog nyomatni és szétoszlatni. Napirenden van a közigazgatási bizottságról szóló­­javaslat tárgyalása. Móricz Pál kijelenti, hogy nem barátja a centralisátiónak a közigazgatás terén, ezután a szélső­jobbal polemizál. Az autonómiát a községi rendszerben véli leginkább feltalálni, de azt Ma­gyarországban meghonosíthatónak nem tartja. A törvényjavaslatra térve elismeri, hogy az abban ter­vezett vármegye nem a régi, ezt beismeri, de hisz a régi megye aristocraticus volt. Ezután a törvényja­vaslatot bírálva kijelenti, hogy minthogy a törvény­javaslatban foglalt szervezet a nemzet érdekeinek megfelel, elfogadja azt. Sennyey Pál b. mindenekelőtt a közigazgatás alapeszméit kívánja kiemelni, a közigazgatás alap­szervezete az, hogy a miniszterek kinevezett tisztvise­lőkkel vezessék a közigazgatást. Szerinte a tör­vényjavaslat meghagyja a bizottságoknak a válasz­tási jogot, de a közigazgatást a közigazgatási bi­zottságra bízza. Kijelenti miszerint ezen bizottság összeállítása nem tiszta. A tjavaslat fő súlyt a vá­lasztásra fektet, míg szóló a kinevezést pártolja. Szóló szerint a családi összeköttetések­­­ folytán megválasztott tisztviselők korrumpálják a közigaz­gatást. Megdöbbenéssel hallotta, hogy a testületi fele­lősség hatályosabb mint az egyéni, és csodálkozá­sát fejezi ki, hogy épen azon körökből hallotta ez érvet, kik egy év­tizeden át az ellen küzdöttek, a testületi felelősség megoszlik, míg az egyéni egy személyt terhel. Nem akarja állítani, hogy a ki­nevezés után, rögtön minden tisztviselő szakszerű képességgel és felelősséggel fog bírni, de azt állítja, hogy a kinevezés útján a jó közigazgatás sokkal gyorsabban fog eléretni, mint a választás által. Szaló a tisztviselők kinevezésétől társadalmi viszo­nyaink rendezését is várja, mert a minden téren uralkodó diletantismust túlságos követeléseivel, és a kötelesség érzet hiányával, melyet a korteskedés idéz elő, ez által kiküszöbölni véli. Felhozatott •—• úgymond ellenük — hogy ők bureaukraták, ő kije­lenti, hogy a szakszerű bureaukratiát tiszteli és arra szükség van. Előtte szóló az absolutismus rész köz­­igazgatására hivatkozott, erre nézve megjegyzi, hogy nem azért tartotik e korszak közigazgatása rosznak, mintha olyan lett volna, de azon gyűlöletnél fogva, mel­lyel e korszak iránt viseltetünk. Szerinte a ter­vezett rendszer végrehajtásával megtakarításról szó nem lehet, mert meg van győződve, ha ezen közegek jól fognak adminisztrálni, követelni fogják fizeté­seiknek felemelését, sőt a­mi már meg is penditetett hogy a tisztviselők száma szaporitassék. Szaló ki­jelenti, hogy úgy látszik, hogy a kormány már előre akarja magát biztosítani a jövő képviselők válasz­tásánál, és már divattá vált, hogy a szolgabírói állás gradus ad parnassum a képviselői állásra. A ter­vezett 21-es bizottság hatáskörét elemezve, bebizo­nyítja, miszerint ezen testület oly elemekből van

Next