Egyetértés és Magyar Ujság, 1876. január (2. évfolyam, 1-24. szám)
1876-01-13 / 9. szám
X. évfolyam, Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva : Egy évre..........................................20.— Félévre ..........................................10.— Negyedévre............................................5.— Egy hóra...........................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. 9. szám. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Csütörtök, 1876. január 18. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-hivatal: ‘Budapest IV. megyeházéi 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. Előfizetési föltételek az E GTETÉRTÉS politikai és közgazdászati napilapra. Egész évre..............................20 frt. — kr. Fél évre ..............................10 frt. — kr. Negyed évre........................5 frt. — kr. Egy hóra......................... . 1 frt. 80 kr. SB ®*“ Az előfizetési pénzek és utalványok az »Egyetértés“ kiadó hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Az országházból. — Januárius 12. — Nemesebb versenynek rég nem voltunk szem és fültanui a tisztelt ház bajnoki porondján, mint a mai viták alkalmából. Jól esett látnunk az önfeláldozást kormánypárt és jobboldali ellenzék részéről, hogy igazat adjanak a baloldal felfogásának. Villogtak a szablyák, szikráztak a szemek, hullott a sztár és a két vezér, Tisza meg Sennyey mérkőztek egy szál beszédben, hogy kimutassák, mennyire szivükön fekszik a mit mi akarunk. Soha még kedvesebb napunk nem volt. Előbb b. Sennyey fejté ki saját közigazgatási álláspontját, melynek sarkelve és panaceaja a kinevezési rendszer, de aztán váltig állná több ízben, hogy az önkormányzatot esze ágában sincs megbénítani, sőt az átmeneti alapul kidolgozott „korcs“ javaslat helyett, sokkal józanabbnak és egyenesebbnek látja az autonómia azon rendszerét, melyet mi tűztünk zászlónkra. Utóbb ripostul Tisza Kálmán úr volt oly szíves helyeselni álláspontunkat, egész buzgalommal fejtve ki, hogy ha már az ő javaslata korcsnak bizonyulna is be a tapasztalat terén, az önkormányzat eszméjét és irányát ez nem ölné meg, sőt akkor is mindenesetre jobbnak tartaná áttérni a baloldal vármegyei rendszerére. Már most tessék, mivel és minek érveljünk mi, ha egyszer ellenfeleink kapdossák el fegyvertárunkból a legerősebb lövegeket, s egymást sebzik vele halálra a mi kedvünkért. Könnyűvé teszik feladatunkat, annyi bizonyos, mert midőn apróra szedik egymás álláspontjának gyöngeségeit, az ellentétek világánál derítik fel, mennyivel tökéletesebb az önkormányzat ama tágabb foka, mely lehetővé teszi a nép befolyását az igazgatásra, de nem zárja ki az államkormányzat czéljainak megvalósítását a legkevésbé sem. Akaratlanul is mutatnak így ama rendszer tökélyeire, mely történelmileg fejlődve és a nép vérével összeforrva, más államokénál sokkal olcsóbb és a személyes szabadságot jobban biztositó administrate képes létrehozni. Meg kell adni, hogy Sennyey Pál báró avatott kézzel és erős logikával bonczolta és zúzta össze azt a vegyes valamit, mely a közigazgatási bizottság intézménye gyanánt olyan se hús, se bal féle alakban szárazik bele közigazgatásunk rendszerébe. Oly erős oldala volt ez K. Sennyey beszédének, amily tarthatatlan Tisza Kálmán ur tervezete. Hatalmasan ütött a szeg fejére, midőn kimondta nyíltan, hogy nincs időnk az experimentatiókra. Igaz, hogy a belügyminiszter úr nagyon is verte mellét, hogy meggyőződése szerint nem átmeneti intézkedés az ő speciális kedvenc eszméje, hanem életteljes intézmény, mely az önkormányzatot felvirágoztatni van hivatva. Hanem e kérdésre nézve úgy látszik, nem jött tisztába államtitkárával, aki elég merész volt állítani, hogy ha ez intézmény mellett sem virul fel az autonomiális közélet, akkor Magyarországon lejárta magát az önkormányzat. Mi ugyan a meggondolatlanságnak vagyunk csak hajlandók felróni e nyilatkozatot, de minden beszédből, még inkább a magánnyilatkozatokból kitűnik, hogy a kormány körében sem tekintik egyébnek a javaslatot, mint kísérletnek, mely áthidalást képezne a központosítás felé. Bármily szempontból vizsgálják is azonban a sajátságos korcs alkotást azon kevesek, akik szerelmesek bele, mint általában valamennyi a kormánytól származó javaslatba, igaza van mégis b. Sennyey Pálnak, hogy az nem egyéb experimentationál, melyre nincs időnk. A mily erős volt Sennyey bárónak beszéde Tisza Kálmán ur intézménye szétbonczolásánál és tönkretételénél, és annyira gyöngévé vált Tiszával szemközt a kinevezés, bureaukratia és centralisatio védelmében. Még maga Tisza Kálmán sem tudott megállható érvet felhozni alkotásának védelmére, hanem megelégedett azzal, hogy az emberi alkotások tökélytelenségére és az időre utalt, mely a legilletékesebb bíró szokott lenni valamely intézmény jóságának vagy hibás voltának kiismerésében , annál csattanósabb indokokban morzsolta össze úgy általános mint különösen magyarországi viszonyok szempontjából a kinevezési rendszer roszaságát és árnyoldalait. Meglátszott itt rajta, hogy magáévá teszi az amerikai státus gyakorlati államférfiainak az evilágot szégyenbe hajtó erős érveit és valódi szabadelvűségét a választási rendszer mellett. Derekán ragadta meg a kérdést és erkölcsi szempontból utalt a választások azon jellemző előnyére, hogy mindenkor helyesebb ha a nyilvános versenyben kell felkeresni a protektiót, mintha az előszobákban dívó eszközökkel szerzik azt meg. Sarokba szokta Tisza e pontnál ellenfeleit, s valóban sajnálnunk kellett az erőt, melyet ez alkalommal elpazarolt oly intézmény védelme mellett, mint a közigazgatási bizottság. Sajnálnunk kell annál inkább, mert a mai megyei szervezet, úgy a mint azt Tóth Vilmos ur kimesterkélte, s úgy a mint azt Tisza Kálmán fejleszti, legkevésbé sem alkalmas jó önkormányzatot teremteni, hanem igenis nagyon alkalmas arra, hogy az autonómia fentartásának örve alatt behozott korcs intézményekből a valódi önkormányzat ellen kovácsoljanak fegyvereket. Hiába lesz aztán az igazi és teljes önkormányzat védői részéről az állítás, hogy az ami most van, nem autonómia és nem az a szervezet, minőnek lennie kellene, ha egészséges irányban és a demokrátia igényei szerint fejlesztik a megyei önkormányzatot. Ép úgy valamint a mostani megyék élhetetlenségét nem az abba beillesztett részelemek és nem Tóth Vilmos úr centralisationalis intentiói szerint ítélik meg azok, akik az európai államtudomány mezején felmerült autonomialis áramlat ellenében, a reactionarius jellemű központosítást fogadták el, hanem minden hibája, minden bűnéért az önkormányzatot teszik felelőssé: nem fogják kímélni vágásaikkal az önkormányzatot a mostani kísérlet után sem. És az hibája, ez bűne Tisza Kálmánnak, melyért a felelősséget osztatlanul viselnie kell. Az ő hibája, és az ő bűne, hogy oly spanyol csizmába csavarja az önkormányzatot, melyet meg fog érezni, s előreláthatólag vagy megbénul véglegesen, vagy ürügyet szolgáltat majd a hevesebb támadásokra, átmenet lesz, mint némelyek jó eleve örömmel hirdetik a központosításra. Ez pedig könnyű és biztos fegyver a reactió kezében. A „B. Corr.“ a különböző hírekkel szemben biztos forrás után írhatja, hogy az új rentekölcsön kibocsátási határideje iránt még semmi megállapodás sem történt. Széll Kálmán pénzügyminiszter a képviselőház holnapi ülésén a „P. Lloyd“ értesülése szerint egy rövidjavaslatot fog beterjeszteni, melyben felhatalmazást kér,hogy a járadék-kölcsön második 40 milliós feléből 20—22 milliót haladéktalanul felvehessen s a 153 milliós kölcsön konvertálásának megkezdésére fordíthasson. A bécsi reichsrath három alkotmányhű fractiója, mint táviratilag említettük, megbízta elnökeit, hogy érintkezésbe lépjenek a miniszterekkel a Budapesten folytatott kereskedelem-politikai tárgyalások eredményének megtudása czéljából. Az elnökök bizatásuknak megfelelve kérdést intéztek Auersperg, Lasser, Pretis és Chlumeczky miniszterekhez s ezek oda nyilatkoztak, hogy ők a magyar kabinettel szemben feltétlen hallgatásra kötelezték magukat a monarchia két birodalma közt folyó tárgyalások állását illetőleg s ezért a tárgyalások befejezése előtt ez ügyben nem nyilatkozhatnak. Úgy látszik, a miniszterek válasza nem volt kielégítő, mert az esti órákban a következő táviratot vettük: Bécs, jan. 12. A haladás-párt elhatározta felkérni a minisztereket, hogy a budapesti tárgyalásokról felvilágosítást adandók a párt klubhelyiségében jelenjenek meg. A miniszterek megígérték, hogy még ma délelőtt megjelennek. A baloldali klub szintén elhatározta, hogy holnap esti ülésére hasonlóan meghívja a minisztereket, mely ülésen egyszersmind az is meg fog vitattatni, czélszerű-e e tárgyban interpellate intézni a kormányhoz ? Fiescóból fiasco: Fontosnak mondanék a javaslatot, mely jelenleg a ház fagyos részvéte mellett, a viták tárgyát képezi, ha az új mértékrendszer behozatala óta törvényesen és rendszeresen grammokban nem kellene mérlegelni valamely kérdés súlyát. Tehát, nehogy megbüntessenek a régi mérték használatának tilalmas műveletéért, szigorúan ragaszkodni fogunk a nagy fontosság kifejezésében a nagy „félkilogramság“ vadonatúj de a központi mértékhitelesítő hivatal által egy teljes vámfontnak elfogadott szójárásához, így legalább nem kell többé latolnunk Tisza Kálmán úr „korcs“ alkotásának érdemleges részét, hanem meggrammolhatjuk azt anélkül, hogy tiszteletlenséggel vádolnának a törvény, s annak felelős végrehajtója iránt. Persze, hogy e tisztelet még Debreczenen innen és Debreczenen túl datálódik, de azért nem feszélyez egy cseppet sem kimondani nyíltan és őszintén, mennyire el vagyunk ragadtatva közigazgatási monstruma által. Ha senki, mi rá ismerünk nagy kilogrammu közigazgatási javaslatában az Ármányra, mely Ipolyi Arnold mythologiája szerint rettenetes üldözője volt őseink honfoglaló törekvéseinek, s mint Fafnir szivét Tassonál sárkánytejjel táplálták, míg kikelt belőle oly hatalmas fog, mint a közigazgatási bizottság. Mily remek alkotás! Van vele valami rokon a belga provincial systema állandó tanácsában, akár csak a Faust mondakör Mephistóját alakítanák át garabonczás diákká. De ami legtöbb van benne, az pure et simple maga — Tisza Kálmán. Ezzel nincs az mondva, hogy tehát Mephisto, Garabonczás diák, Sárkány és Ármány külön vannak meg benne, sőt inkább együtt marakodnak a babérért. Igaz, hogy ennyi gonosz szellem egy javaslatban össze nem volna férhető, ha ő excellentiája közös kosztra nem szorítaná valamennyit. Régi dolog nálunk, hogy a czivakodók erejét semmi sem köti annyira meg, mint a közös koszt. Önkormányzat és központosítás, állami mindenhatóság és autonómiai jogkör valóságos gordiusi csomóvá bonyolódnak itt össze, s ugyancsak Tisza Kálmán apja legyen, aki képes megmondani, melyik rész melyik paragraphusban van nagyobb mértékben képviselve. Mert hát hiába, Tisza Kálmán nem volna Tisza Kálmán, ha a megyék szervezésénél elhagyták volna ördögei. Ezek vonják jobbra-balra, s addig ránczigálják, addig befolyásolják, míg végre egy lépést sem mer határozott irányban megtenni. Gyertyát gyújt valamennyinek, s így támad a mélyreható különbség, Tisza Kálmán ígérete és Tisza Kálmán beváltása Tisza Kálmán szava és Tisza Kálmán tette között. Szó és tett között oly lényeges különbségeket észlelünk ő excellentiája sajátságos önkormányzati nézetei és tettei között is, mint az, ki egy koromrajzban két nemzet mondakörének különböző jellemű gonoszát egy alakban akarná személyesíteni. Szóval a megyei autonómia védője gyanánt andalog kecses fellépésében és mézes-mázos hízelgéseiben; tettleg ellenben csapja a levet centralistikus imádottjának, kinek kétségtelenül nagy hatalma és nagy háza van, míg valaki maga is miniszter. Szóval az angol selfgoverment-et bámulja meg nagy szabású dicséreteiben; tettleg a belga rendszer maskarájában járja Kállay Ödön boszúságára a kállai kettőst nehézkes német cancan tempókban. Idézni vél Shakespeareből, valójában pedig fordít Schillerből. Azt hiszi, hogy Shakespeare dühöngő Othelójával van dolga, midőn a mórral beszél, holott Schiller „Fiesco“-jából czitálja magyarul: „Der Mohr hat seine Arbeit gebhan, der Mohr kann gehen.“ Ilyen magyarra fordított német lesz az ő angolnak hitt mostani alkotása is. Bocsásson meg neki Shakespeare szelleme, hogy Schillerré teszi erőnek erejével, a minthogy nem fog neki megbocsátani soha sem Patay István bátyánk, amiért Curtius helyébe Boetiust tevő nyelvbotlásáért oly jó szót nevetett, aki „Fiesco“-ból fordítja irodalmi ismereteinek fiaskójával Shakespearet, és belgából a magyar rendszert. De hát a patvarba is, ha a baloldalon esett volna meg ily öreg botlás, hogy vigyorgott volna holnap az egész sajtó bureau, ám de most egy minisztertől — az egészen más. Mindazáltal szabad legyen éltetnünk a németből magyarra fordított angol önkormányzat leghatalmasabb három oszlopát Shakespearet, Schillert és Tiszát, de azért videant consult. — S ezzel dixi. Y—y. — A képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében részletes tárgyalás alá vette a végrendeletek alakszerűségeiről szóló törvényjavaslatot, illetőleg folytatta az e részben a tegnapi ülésen megkezdett részletes tárgyalást. Az 1. §. azon intézkedése, mely szerint az önkezűleg irt és aláírt végrendelet érvényességéhez két tanú kívántatik, és illetőleg az ennek ellenében előterjesztett azon indítvány, mely szerint az ily végrendeletek tanúk nélkül is érvényesek legyenek, igen élénk és beható vitát idézett elő. A vita berekesztése után az 1. §. a következő szövegezéssel fogadtatott el : „Az írásbeli magán végrendelet érvényességéhez ; a) ha a végrendelet az örökhagyó által egész terjedelemben íratott és aláíratott, két tanú, b) minden más esetben négy tanú kívántatik.“ A 2—12 §§-ok részint változatlanul, részint kevésbé lényeges változtatásokkal fogadtattak el.— Holnap d. u. 5 órakor a tárgyalás folytattatik. A közigazgatási javaslat feletti vitában szólásra fel vannak jegyezve, ellene: Simonyi Ernő, Hegyesy Márton, Hedry Ernő, Mukits Ernő, Ürményi Miksa, Németh Albert, Helfy Ignácz, Hegedűs László; — mellette: Szivák Imre,Horváth Gyula, Balogh Imre, Várady Gábor, Szilágyi Dezső, Tisza László, gr. Péchy Manó, Éber Nándor. A kisbirtokosok érdekében. E napokban küldöttük szét a „magyar kisbirtokosok földhitel egyesületének“ a kormányhoz intézett emlékiratát, mely a valósággal megegyezőleg tünteti elő a magyar földbirtokos polgárok roncsolt anyagi helyzetét és azon hitelszegény állapotot, mely az ország testén rágódik és azt napról-napra nagyobb veszéllyel fenyegeti. Az emlékirat egyik részében ez mondatik : „Nem talál a mi népünk beruházási tőkét sehol, mint az uzsorásoknál, kiknek pedig ha egyszer hálójába került, onnan ugyan rendes uton módon ki nem szabadul soha.“ Ezután mintegy a jövendő veszélyt jelezve, szóról-szóra idézi a függetlenségi párt válaszfeliratából eme szavakat: „Ijesztő mérvben terjed az átalános tönkre jutás! Az ország lakóinak vagyona, a földbirtok idegenek kezébe kerül, olyanok kezébe, kiket sem a szülőföld iránti kegyelet, sem a múltak történeti emlékei, sem családi vagy rokoni összeköttetések a hazához nem csatolnak.“ Amiből meggyőződhetni arról, hogy nem csak a függetlenségi párt látja sötét színben az ország pénz- és hitelviszonyait, hanem egyaránt sötét színben látják azt az egyesületek és magánosok, szóval az egész nemzet. És e közbajon, mely a nép minden rétege és elemére lankasztó befolyást gyakorol, segíteni kell, és meg kell ragadni minden eszközt úgy a társadalmi mint a politikai téren, hogy egészséges pénz- és hitelviszonyokat teremtsünk. Mert e nélkül a szónoklatok elhangzanak, de az országon segítve nem lesz. Itt tenni kell! Az országnak, a kormánynak, a társulatoknak és egyeseknek nem lehet nagyobb és nemesebb feladatuk mint, hogy megmentsék a polgárok egyetemét a végelszegényedéstől, és egészséges hitelviszonyok megalkotása által szabadakká tegyék azon kezeket, melyeket az uzsora, a részgazdálkodás és kedvezőtlen viszonyok megkötöttek és megmerevítettek. A takarékpénztárak és egyesületek maguk adják a példát az uzsora űzésére, mert látjuk, és napjainkban nem is feltűnő már, hogy a takarékpénztárak és a közintézetek 12%-ra adnak pénzt kölcsön első helyi betáblázásra. Az 5 és 6%-os pénzt csak hitéből ismerjük ma, és az uzsora oly nagy mérvben fizetett és pusztított az ország lakosainak minden rétegében, hogy midőn Simonyi Ernő tavaly indítványt tett az 1868. 31. t. sz. eltörlése czéljából, azt minden párt különbség nélkül helyeselte, és a képviselőház megbízta az igazság és kereskedelemügyi minisztereket, hogy egy enquetet hívjanak össze, mely ez ügyet tanulmányozza. És ezen enquet tárgyalásaiból kitűnt, hogy nem csak 20— 30%-os kölcsönök, de 2 300, sőt 3600 °/o-os betáblázott kölcsön is találtatott. Mi volt tehát természetesebb, minthogy az ország az uzsorának ezen zsibbasztó fojtó nyomása alatt napról napra pusztult, a földbirtokosok közül sokan tönkre mentek, és az ipar kereskedelem és földmivelés egyaránt érezte azon polyp marását, mely a nemzet életerején rágódik. És ha nyomasztó volt az uzsora, az ipar és kereskedelemre , még nyomasztóbb volt az a földmivelésre; mert mig a két első bár nehezen, de mégis megküzdhet kedvezőbb körülmények között e nagy ellenségével, addig a földmivelést kérlelhetlenül tönkreteszi, mert a földtől a beruházást és munkaerőt vonja el, és így a földmivelés hanyatlása és a földmivelők elszegényedése természetszerűleg következik be. Pedig Magyarországon legnagyobb fontosságú tényező a földmivelés, mert ez nem csak a nemzet polgárainak tápláló anyja, de táplálója az ipar a kereskedelemnek. Magyarországon a jó vagy rész termés szerint jelezik az évet, ez a nemzet fő jövedelmi forrása, ebből szívja a nemzet erejét mint egy nagy Antheus, innen meríti jólétét, gazdagságát. A „kisbirtokosok országos földhitel egyesülete“ ép azon czélból alakult, hogy a földmivelést előmozdítsa az olcsó kölcsön által, s ezért üdvözöljük ez egyesületet és kötelességünknek tartjuk az egyesület által kitűzött czélnak és eszmének terjesztését és pártolását. Tudva levő dolog, hogy nálunk ép a kisebb földbirtokosoknak nehéz kölcsönhöz jutni, mert míg a nagybirtokosok számára fenáll az „országos földhitelintézet“, mely ezer forinttól fölfelé ad kölcsönt, addig a kisebb birtokosok a takarékpénztárak 10—12 százalékos váltó kölcsöneire és az uzsorások végtelen kamataira vannak szorulva. És ezen takarékpénztári váltókölcsönök egyrészről, másrészről az uzsorakölcsönök kivált a kisebb földbirtokosok közül igen sokat tettek tönkre. Mert míg az iparos és kereskedő megbírja kedvező viszonyok között a magasabb kamattal kötött kölcsönt, minthogy gyorsabban produkál, ad, vesz és nyer, addig kétségkívüli, hogy a földmivelő a jelen súlyos adók mellett még a 10 - 12/§-os kölcsönt sem képes elviselni, a földművelés kára vagy épen saját tönkrejutása nélkül. A földmivelők ezen súlyos helyzetét enyhítendő alakult meg a „kisbirtokosok földhitel egyesülete“, melynek czélja Magyarország kisbirtokosainak 50 C-os kölcsönt nyújtani. A hitelintézet az előttünk fekvő terv szerint akép lesz rendezendő, hogy annak feje az „egyesület központja“ a fővárosban lesz, de e mellett a vidéken „minden jelentékenyebb községben, minden területen, hol földmivelő nép lakik, „mezőgazdasági előleg egyletek alakulnak“ oly czélból, hogy ezek a földmivelőknek gyors és olcsó kölcsönt nyújtsanak. Ezen egyesület azonban az államtól működhetésének előmozdítása czéljából 500 ezer forint dotatiót kíván és kívánja továbbá azt, hogy az ezer forinton alul kötött kölcsönöknél mind a telekkönyvi kivonat, mind pedig a kötvény bélyegmentes legyen. A dotatió kérelme, bár az az államra nézve jelen zilált pénzügyi körülményei között terhes, mind azáltal kívánatos, mert sokkal többet fog nyerni az állam ezen intézmény megalakulása és kifejlődésével, mint amennyit szenved ezen kölcsön által. Ami pedig a telekkönyvi kivonatnak és a kötvénynek bélyegmentességét illeti, bár nem jogos e kívánság, mind az által tekintettel az egyesület czéljára és tekintettel azon haszonra, mely ez által közvetlen a földmivelőknek, közvetve pedig az államnak nyujtatik, azt szinte kivánatosnak tartjuk. Mert kétségkívüli, hogy egy kisebb kölcsön kötésénél igen érezhetők a bélyeg és más ezzel összeköttetésben levő költségek. Ennyit az intézet czélja megismertetésének tekintetéből és örömmel constatálhatjuk, hogy ez ügyet velünk együtt az összes sajtó pártolja. Óhajtandó, hogy működése eredményre vezessen és megfeleljen azon czélnak, melyet maga elé tűzött. K—eh. ORSZÁGGYŰLÉS. I. A képviselőház mai ülésén folytatta a tegnap félben szakasztott vitát. A törvényjavaslat mellett szólottak: Móricz Pál és Szeniczey Ödön. Ellene Sennyei Pál b. és Kállay Ödön. Sennyei szónoki magaslatra emelkedve támadta meg a törvényjavaslatot, de mindazon érvek, melyeket a törvényjavaslat ellen felhozott, kivéve a kinevezési rendszer melletti demonstratiot, benne foglaltatnak Mocsáry gazdag tartalmú terjedelmes és kimerítő beszédében. Alaposan szólott — egy jeles beszédben — a javaslathoz Kállay Ödön is, jelezve a mai megyei életet és azon kinövéseket, melyek a „közigazgatási bizottságról szóló javaslatból származni fognak. Megyei életünk e veteránjának beszéde hatást keltett, látszott, hogy e tárgyat minden izében ösmeri. A vitát ma is Tisza fejezte be, kimerítően és alaposan cáfolta meg Sennyey bárónak a kinevezési rendszer mellett felhozott érveit, amely erős volt azonban ezen érveléseiben, és oly gyenge volt beszédének többi része, mert javaslatának védelmére mit sem tudott felhozni. Végül Szalay Imre interpellálta a belügyminisztert a Somogy megyében történt botrányos katonai visszaélések miatt. H. A képviselőház ülése január 12-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Kormány részéről jelen vannak: Tisza, Széll, Trefort és Szende miniszterek. Elnök az ülést 10 órakor megnyitván múlt üléskönyve hitelesíttetett. Elnök bemutatja Zemplén megye föliratát az önálló vámterület létesítése iránt, továbbá Bartfa város föliratát a közigazgatási bizottságról szóló tjavaslat ellen. Az aradi és szegedi ipartársulatok kérvényét az önálló vámterület fölállítása iránt. A kérvények ki fognak adatni. Ezután bemutatja Tanárky Gedeon Naszód vidéki képviselőnek megbízó levelét. Az interpellátes könyvbe Szalay Imre interpellátiója van bejegyezve. Horánszky Nándor jelenti, hogy az igazságügyi bizottság a kir. bizottságoknál alkalmazandó fizetési fokozatról szólójavaslatot átalánosságban elfogadta. — Perczel miniszter e jelentést kinyomatni kéri. — Ki fog nyomatni és szétoszlatni. Napirenden van a közigazgatási bizottságról szólójavaslat tárgyalása. Móricz Pál kijelenti, hogy nem barátja a centralisátiónak a közigazgatás terén, ezután a szélsőjobbal polemizál. Az autonómiát a községi rendszerben véli leginkább feltalálni, de azt Magyarországban meghonosíthatónak nem tartja. A törvényjavaslatra térve elismeri, hogy az abban tervezett vármegye nem a régi, ezt beismeri, de hisz a régi megye aristocraticus volt. Ezután a törvényjavaslatot bírálva kijelenti, hogy minthogy a törvényjavaslatban foglalt szervezet a nemzet érdekeinek megfelel, elfogadja azt. Sennyey Pál b. mindenekelőtt a közigazgatás alapeszméit kívánja kiemelni, a közigazgatás alapszervezete az, hogy a miniszterek kinevezett tisztviselőkkel vezessék a közigazgatást. Szerinte a törvényjavaslat meghagyja a bizottságoknak a választási jogot, de a közigazgatást a közigazgatási bizottságra bízza. Kijelenti miszerint ezen bizottság összeállítása nem tiszta. A tjavaslat fő súlyt a választásra fektet, míg szóló a kinevezést pártolja. Szóló szerint a családi összeköttetések folytán megválasztott tisztviselők korrumpálják a közigazgatást. Megdöbbenéssel hallotta, hogy a testületi felelősség hatályosabb mint az egyéni, és csodálkozását fejezi ki, hogy épen azon körökből hallotta ez érvet, kik egy évtizeden át az ellen küzdöttek, a testületi felelősség megoszlik, míg az egyéni egy személyt terhel. Nem akarja állítani, hogy a kinevezés után, rögtön minden tisztviselő szakszerű képességgel és felelősséggel fog bírni, de azt állítja, hogy a kinevezés útján a jó közigazgatás sokkal gyorsabban fog eléretni, mint a választás által. Szaló a tisztviselők kinevezésétől társadalmi viszonyaink rendezését is várja, mert a minden téren uralkodó diletantismust túlságos követeléseivel, és a kötelesség érzet hiányával, melyet a korteskedés idéz elő, ez által kiküszöbölni véli. Felhozatott •—• úgymond ellenük — hogy ők bureaukraták, ő kijelenti, hogy a szakszerű bureaukratiát tiszteli és arra szükség van. Előtte szóló az absolutismus rész közigazgatására hivatkozott, erre nézve megjegyzi, hogy nem azért tartotik e korszak közigazgatása rosznak, mintha olyan lett volna, de azon gyűlöletnél fogva, mellyel e korszak iránt viseltetünk. Szerinte a tervezett rendszer végrehajtásával megtakarításról szó nem lehet, mert meg van győződve, ha ezen közegek jól fognak adminisztrálni, követelni fogják fizetéseiknek felemelését, sőt ami már meg is penditetett hogy a tisztviselők száma szaporitassék. Szaló kijelenti, hogy úgy látszik, hogy a kormány már előre akarja magát biztosítani a jövő képviselők választásánál, és már divattá vált, hogy a szolgabírói állás gradus ad parnassum a képviselői állásra. A tervezett 21-es bizottság hatáskörét elemezve, bebizonyítja, miszerint ezen testület oly elemekből van