Egyetértés és Magyar Ujság, 1876. január (2. évfolyam, 1-24. szám)

1876-01-29 / 23. szám

X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre..........................................20.— Félévre..........................................10.— Negyedévre..............................................— Egy hóra...........................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. 23. szám # » EGYSTERTEL i­ POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szombat, 1876. január 29. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. az, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó-hivatal:­­"Budapest IV. megyeházét’ 9. sf Wodianer F. nyomdájában. " Deák Ferencz meghalt Kevéssel lapunk zárta előtt veszszük a leverő gyászhirt, hogy Deák Ferencz megszűnt élni. A mezőgazdasági előleg-egyletek nem­zetgazdasági jelentősége. ii. A kisbirtokosok közül már csak az előso­rolt czélokra is nem csupán 5 százaléknak, hanem több százaléknak kellene sorakozniok s legalább 100 milliónyi tőkével kellene fellép­niük, hogy hivatásuknak megfelelhessenek s vagyonosságukat, jólétüket és műveltségüket azon fokra emelhessék, hol a nyűgöt európai kisbirtokosok vannak. Nézzünk szét csak a nyugoteurópai kis­birtokosok udvarán. Tekintsünk be csak a né­met „Bauer“-hez. Emeletes házban lakik, az emelet alsó része félig a földben van. Ott van a konyha, hogy ne alkalmatlankodjék s oldal­ról még egy üvegház-féle folyosó is van, hol télen át a zöldségek tartatnak. Sőt van ott virág is; vannak drága zöldségek, spárgák, karfiolok stb. Az emeleten van „veranda“ (tornácz) szintén a virágok számára (nyáron) s e mellett a „füstölő“ (pipázó) szoba. A pipázó szobában van egy kiskönyvtár, van egy­két uj­ság az asztalon. Ide jönnek ebéd után a férfiak egy kissé pihenni. Az ebéd az igaz, hogy nem igen „zsíros“ —­ több a bab és borsó vagy lencse, mint a búza-féle. Nagyban szerepel a burgonya és répa — nyáron át meg a sok­féle zöldség. Szóval nem igen értékes, de ízletes dolgok azok, mint ízletes a kenyér, mely szintén legkevésbé búza, hanem „pa­rasztra őrlött rozs, élesztővel készítve, hogy fehér legyen; van benne 10—15 százalék bur­gonya s van egy kis árpaliszt is. — A kalács­félékhez meg, hogy ízletesebbek legyenek néha egy kis bab­lisztet is gyúrnak. A pumpernickel már tiszta rozsliszt, hanem jó sejtes­ mézzel átjáratva s ez „luxus-czikk.“ Még nagyobb lu­xus-czikk a baromfi . . . Ezt szépen felhizlal­ják és — eladj­ák, mert kevés rajta a hús; juhust vesznek érette s ezt mint nagyon „elő­kelő“ ételt gondosan készítik meg vasár­napra, amikor a köznapi „folytonos“, de nem súlyos munka után „ünnepet ül“ az egész család. A munka igaz, hogy folytonos, de nem oly erős munka mint nálunk. Közelben van minden. Az abrak­darálást, a házi állatoknak való főzést (mert vegyítnek, gyúrnak, füleszte­­nek mindenféle takarmányt) elvégzik a nők is. Az ekét csak e­g­y ló húzza; ezzel tehát nincs annyi baj, mint négy lóval. Ennek, vagy a já­romba fogott tinóknak vagy teheneknek veze­tése tavaszkor a legerősebb munka. Vagy később a kaszálás. De mert a takarmány több mint a gabona s a takarmány nem egyszerre érik és nehezen érik túl, — ezzel nem kell úgy sietni, mint nálunk a búzával vagy épen rep­­czével... Azt a néhány juhot, mely a „Bauer“ egyik legjelentékenyebb jövedelmi forrása, az „öreg“ őrzi a „kis fiúval“ vagy a kis kutyá­val .. . Őrzés közben azonban az öreg és a fiú is előveszi strickolását: harisnyákat kötnek maguk szükségére — vagy eladásra is. Aztán az öreg veszi a hosszú nyelű „ösztökét“ juhai után ballag, melyek katona módjára sorakozva alig 5 —6 öl szélességben nyirbálják a tarló közt levő füveket. A kis kutya ügyel rájuk, hogy szépen sort tartsanak. Az öreg pedig az ösztökével szurkálja kifelé a „vad füveket“ botanizál, nehogy elhatalmasodjanak az ártal­mas növények. Ez alatt otthon a nők sütnek főznek . . . Sütik a kenyeret a piacz számára 5—6 hold termését küldik be éven át a köze­lebbi városba. A „szürke“ (szép 157a—16 markos ló) esős időben mindenkor leőröl 1—2 vékányit; ezenkívül maga­s állattársai részére is hajtja a gopplit. (szecskát vág, répát ap­róz, darát csinál stb.) így megy ez szép ren­desen minden megerőtetés nélkül. Megy a munka a miben mehet télen át is s a család tagjai nagyon „csekély értékű“ táplálékokkal bőven el van látva télen-nyáron, s a mellett sa­ját készítményeibe csinosan öltözködik. Valamivel több jólétet élvez a franczia kisgazda; legnagyobb úr a belga s angol „far­mer“, mert ez fejenkint két annyi húst eszik mint a német „Bauer“. De jegyezzük meg jól, Francziaországban évenkint leöletik m. e. 85 millió házinyul (lapin) s Belgiumban és Angliá­ban szintén a házinyul a legjelentékenyebb husn­­emü; ennél több s izletesebb a „juhhus“, de javarésze ennek is piaczra vitetik s a mar­hahús 10—12 osztályba lévén sorozva, ennek java csak ritkán kerül asztalra, hüvelyes vete­­ményekkel, burgonyával, zöldséggel stb. Nem igen értékes dolgokkal élnek tehát eme kisbirtokosok, mert a legjobbat mindenből eladják, de azért mégis jól táplálkoznak,­ nem hanyagolják el a szellemi dolgokat sem. Tessék csak velük beszédbe eredni.Nem értenek a „világ politikához.“ Saját hazájukon kívül alig tudnak jól megnevezni néhány országot, inkább a ki­kötőket, távoli világvárosokat. De ismerik az okszerű földmivelés kellékeit; sok vegytani s élettani ismerettel bír­nak, melyet irigyelhetnénk tőlük. Mi a „ com­fort“-ot illeti, elég csak azt megjegyeznünk, hogy a falusi vendéglőkben „lapokat“,az alvó­szobában „fürdőkádat“ is találunk. Legnagyobb előnyük azonban a nyugat­európai kisbirtokosoknak az, hogy ők együtt véve egy „nagy hatalom.“ Ők képezik az állam fájának törzsét és gyökereit. Együtt tar­tanak, egyetértenek. Népgyüléseiken tisztába jönnek azon főeszmékkel, melyeket követni akarnak a parlament, a törvényhozás irányá­ban, melynek ők megannyi őrei, mindazokra nézve mik már szentesitvék. Könnyű ily népet kormányozni. Könnyű ily néppel a törvényeket a közcsendet, rendet fentartani, a közmunká­kat létesíteni s emellett a községi dolgokat is jó rendben tartani: utait kiegyengetni, sé­tányait kitisztogatni, gyümölcsfáit (melyek az utak mellett őrizetlen állanak) jó karban tartani stb. És ha kérdjük: mi után módon vergőd­hetett kivált az o­roszul angol kisbirtokos osztály iskolázott a hatalom a nemzetgazdasági élet eme jelentőségére ? a fe­lelet csak abból áll, hogy: mindenik igyekezett idejét és tehetségeit jól felhasználni, igyekezett terményeit értékesíteni és mi aztán az egyesek igyekezetének sikerét biztosítja, mindazokat kik vagyon nélkül születvén, igyekeztek előbb munkát aztán egy kis tőkét, végre egy darabka földet szerezni; érdeme szerint támo­gatták polgártársai, illetőleg a pénz­intézetek; vagyis „rendezett pénzviszo­­nyok“ közt éltek, melyek közt saját boldogu­lásának mindenki nagy részben kovácsa. Nem rég volt az idő, mikor az „úrbéres“ kisbirtokos nem volt ura saját munkájának s a föld, melyet most magáénak nevez, az „ura­ságé“ volt. Azelőtt még saját vallásának sem volt ura, mert ezt változtatnia kellett a „föl­des ur“ szeszélye szerint. Éles határ volt vonva a nemes és nem nemes közt. Amaz ki­rályi előjogokkal élt; vámot, adót nem fizetett, született bírája volt saját jobbágyainak stb. Emez adót fizetett, végre a katonáskodásra erővel is szoríttatott, emellett vitte a közmun­kát, vitt sok igazságtalan terhet s ha daczára mindezen terheknek egy kis tőkét gyűjthetett, nem volt joga azon a tőkén földet venni. Eme viszonyok közül csak a közelebbi évtizedekben szabadulván ki az úrbér­i­ birtokos s földbirtoka csekély értéke miatt nem vergőd­hetvén a társadalomban figyelemre méltó állás­pontra a „bocskoros-nemes“... nem csoda, hogy a kisbirtok még ma sem élvezi azon elő­nyöket, melyek a dolog természeténél fogva megilletnék, nem csoda, hogy az emlékirat szavai szerint: „ a midőn a nagy- és középbirtokos osz­tály számára jó ideje itt áll s betölti hivatását a „Magyar Földhitelintézet“ — épen a kis­birtokos osztály áll elhagyatva, minden hitelforrás nélkül a pusz­tulás szélén; holott bizonyos, hogy a kis­birtok jobb hypotheka mint a nagy; mert értéke könnyebben és biztosabban meghatározható mint a nagynak; ár­hullámzásnak sincs ugy kitéve, mint a nagy; a kereslet is nagyobb reá­l eladás esetén több reá a versenyző, mint a nagyra; és hogy a kisbirtokos adós azonkívül pontosabb fizető is, mint a nagy — bizonyítja a galicziai „Rustical Credit­ Anstalt“ példája, hol több mint 40 ezer jelzálogos adós közül csak 14, mond: tizennégy került végrehaj­tás alá.“­­ Pontosabb fizető lehet pedig azért, mert a kisbirtokos maga dolgozza családjával s cse­lédeivel földét és a föld, ha egyben nem másban mindig megfizeti az okszerűen belefektetett munkát, kivált: egy bizonyos terj­ede­­lemig kétszerte jobban mint a nagy­birtok ; és a politikai s társadalmi viharok, a szédelgések és „Krach“-ok pusztítása előtt: a kisbirtokos, mint nádszál meghajol, mig a nagy­birtokosok azon része, mely törzsfáját némely rothadástól meg nem kímélte­n derékban törik ketté.“ Kétséget sem szenved, hogy a kisbirtok jobb hypotheka mint a nagy; a kisbirtokra alapí­tott kis-értékü 50 frtos, 100 frtos zálog­ levelek könnyebben értékesíthetők mint a nagyok és nincsenek kitéve azon veszélyeknek, melyek közt folytonosan ingadoznak mindazon vállala­tok, melyeknek érték­papírjait keressük, sze­retjük és bálványozza aranyborjú helyett a pénzimádó világ. A kisbirtok földhitel-papírjai nincsenek kitéve oly válságoknak, mint akár a vasutak, akár a gyárvállalatok papírjai. Mert a vasutakat egy másik vasút megkerülheti, egy jó csatorna itt háttérbe szoríthatja, egy újabb vállalat vagy egy új találmány fele értékére nyomhatja. A gyárvállalatok élete pedig egy­aránt függőben van egyrészt a termelőktől, a termeléstől, másrészt a fogyasztóktól, a fogyasz­tás mérvétől. Mi lehetne szükségesebb, primi­tívebb gyárvállalat mint a malom, a kenyér­nek valók előkészítése? és ime két három mostoha év s az őrlemények csekély értéke kétessé teszi a legszilárdabb vállalatok létét, míg a földbirtok ha egyik vagy másik év­ben nem egészen, de a harmadik-negyedik évben azt mit elmulasztott kipótolva: egyre-másra mindig ad annyit, hogy „munkájára érdemes“ volt, el pedig nem pusztul, le nem ég, a viz el nem viszi, a tőzsdei árfolyam értékét tönkre nem teszi, mint egyes „hirtelen kezelők“ tették mostanában a másként „virágzók“-nak mon­dott vállalatokat. Sőt a kisbirtoki földhitel záloglevelei nin­csenek kitéve azon esélyeknek sem, melyek mai világban a törvények utalma­s felügyelete alatt álló legnagyobb tekintélyű vál­lalatokat is lesújthatják a történet tanul­sága szerint. Ott van például az osztrák nemzeti bank. Hány devalvatió utján jött ez létre. Mily áldozatok által lett fentartva. És ki tudja, egy háborús évben mivé válnak papírjai ? Egy száz milliónyi arany és ezüst alapon 5—6—7 stb. száz milliónyi papírját is láttuk már for­­galomban.Igaz, hogy eme papírok értékét az állam, a kormány hatalma is támogatja. De el­végre is kétszer kettőből tizenkettőt egy mil­lió fegyver hatalmával sem lehet csinálni. Az osztrák jegybank alapja 100—120 millió arany s ezüst és eme kádakra menő ne­mes érczek egy szem gabonát sem képe­sek teremni, — míg a kisbirtok kivált jó évben 10, 15-szörösen adja a bele vetett ga­bonát s két, háromszorta ily mérvben a gumós növényeket. A záloglevelek úgy biztonság mint szilárd belérték tekintetében felülmúlják még az oly annyira kedvelt és biztosnak tartott állami értékpapírokat is, mert míg ez utóbbiak az állami válságok hatásait el nem kerülhetik, sőt fele értékükig vagy teljesen is devalválódhat­nak, mint nem egy eset az államok pénzügyi történetében tanúsítja, addig a földbirtok­ra kibocsátott záloglevelek alapjuk megtámadhatlansága és megsemmi­­síthetlensége miatt, sohasem de­val­­váltathatnak, legfelebb árfolyamuk csök­kenhet, mely csökkenés azonban csak időszerű és a viszonyok némi kedvezőbb alakulása mel­lett véget ér, vagyis más szavakkal, míg az állampapírok értékveszteségnek vagy teljes elértéktelenülésnek lehetnek kitéve, addig a záloglevelek csak csekélyfokú árcsökke­néseket szenvednek, a­nélkül azonban, hogy valóságos belértékük ez által változnék, sőt idővel az a­ki beváltásukat bevárhatja, teljes névleges értéküket megkapja értük. Kubinyi Lajos. Az igazságügyi bizottság mai ülé­sében folytatta a váltótörvény javaslat tárgya­lását és a 43-tól a 77. §-ig haladt. A 43. §. következő toldalékkal fogadtatott el : „Azon telepített váltót, a­melyen az intézményezettől különböző személy te­lepesként megnevezve nincs, az elfogadó elleni váltó kereset fentartására lejáratkor fizetés végett bemu­tatni és megavatoltatni nem szükséges.“ Az 56. §-nál Teleszky indítványára elhatároztatott, hogy a váltókereset kötelezettségei és jogai bővebben meg­­határoztassanak. A 74. §-nál a megsemmisítési el­járás további szabályozása határoztatott felvétetni. A határozatok szövegezésével s a §§-okba iktatásá­val az előadó bízatván meg, a többi §. részint vál­tozatlanul, részint styláris módosítással fogadta­tott el. A közigazgatási bizottság mai ülé­sében folytatta a közegészségügyi­ javas­lat tárgyalását és a tébolydás, vasúti és hajózási közegészségügy, — a járványok és a ragályok, a védhimlőoltás, gyógyfürdők és ásványvizek úgy a hullák körüli eljárás és temetkezésről szóló fejezete­ket megállapította. Hosszabb vita után a 81. §-hoz a többség Miklós Gyula azon indítványát fogadta el, mely szerint járványok alkalmával a hatóságok jogában álland­óasonszenvű kórházakat vagy kor­osztályokat felállítani. A 108. §-hoz pedig Dr. Knöpfler indítványa fogadtatott el,mely szerint csak azon gyógyfürdőknek adathassék engedély, melyekben a fürdőidény tartama alatt a hőmérséki és sebészeti viszonyok pontosan jegyeztetnek. A 105. §. 2. kikezdése oda javíttatott, hogy a gyógydíjak csak a fürdők emelésére használandók fel. A 118. §-ban pedig határozottabban kiemeltetett, hogy el­hagyott temetők beépítése az utolsó oda temetéstől számítandó 30 év lefolyása után engedhető meg. A népiskolai hatóságok. (S. J.) A szabadelvű kormány egyre­­másra faragja a törvényjavaslatokat. Ez az ő programmja. Tettel lépni a nemzet elé, nem pedig üres frázisokkal ámítani a hon pol­gárait. Szép törekvés volna nagyon, csak aztán túlhajtott buzgóságában oly szörny-szülötteket ne hozna létre, mint minő a közigazgatási bi­zottság is. A monstrumok száma legközelebb szapo­rodni fog eg­­gyel, s ez az előbbi kormányok alatt lehetetlennek bizonyult s most a szabad­elvű aera alatt egyszerre lázas tevékenységre gerjedt Trefort miniszter törvényjavaslata lesz, szólván a népiskolai hatóságokról. Aki e törvényjavaslatba betekint, lehetet­len, hogy meg ne ütközzék a kormány azon sértő s a vakmerőségig elbizakodó magatartá­sán, melyet a törvényhozás terén elkövet. A közigazgatási bizottságról szóló törvény még meg sem szüle­tett, s Trefort úr már­is erre alapító javaslatát. De lássuk, van-e e javaslatban valami, a­mi a népoktatás ügyén csak egy mákszemnyit is lendíthetne ? Szól először is a tanfelügyelőről. A tan­­felügyelő a közigazgatási bizottságnak szavazó tagja s tanügyi előadója. S négy §-on át elso­rolja azon teendőket, melyeket a népoktatás ezen sáfárainak eddig is kellett végezniök, s a mit tenni vagy elmulasztottak — lévén nekik az iskolaügy bagatell — vagy ha tettek is va­lamit, eredmény nélkül. S azt hiszi Trefort ur s vele együtt a honmentő szabadelvű kormány, hogy ha e javaslat törvénynyé emelkedik, a tan­­felügyelőket gyorsabb munkálkodásra fogja vele sarkalni. Legkevésbé sem. Mig nem szakférfiakkal lesz ez állás be­töltve s mig egy tanfelügyelőnek a hatásköre egy, sőt két megyére is ki fog terjedni, addig ezen intézmény csak luxus és nyűg a nemzeten. Ha hét évi szomorú tapasztalat sem tudta erről a kormányt meggyőzni, akkor nem tu­dom, miféle bizonyítékkal kelljen még neki előállani. A törvényjavaslat 5. §-a azon teendőkkel foglalkozik, melyeket a közigazgatási bizott­ságnak kell a népoktatásügy előmozdítása ér­dekében kifejtenie. E teendőket eddig az isko­latanácsnak kellett végeznie, mely intézmény specialiter­e czélból létesült s mind a mellett vajmi keveset lendített a tanügyön; most az iskolatanács megszűnik s teendői átruháztat­­nak a közigazgatási bizottságra, tehát egy oly hatóságra, melynek oly sok mindenféle üg­gyel kell foglalkoznia. Hisz ez nem előmozdítása a népnevelés­ügy érdekeinek, de nyílt háttérbe szorítása már csak azért is, mert az iskolatanácsban leg­alább eddig voltak, kik a tanügy s a tanítóság érdekeit kellőleg képviselhették, ott volt a ta­nítóknak saját kebelükből választott négy kép­viselője ; az iskolatanács megszűntével ezek is meg lesznek fosztva jogaiktól s a tanügyet a közigazgatási bizottságban egyedül a tanfel­ügyelő fogja képviselni, ki a fontos ügyet annyiból ismeri csupán, hogy egy évben egy­szer beszagolt talán valamelyik iskolába, s ez már elég ahoz, hogy a bajt, a hiányt alapjában felismerjük s annak orvoslását a közigazgatási bizottságtól várjuk. Sok reményt köt a kormány e hatóság­hoz. Félő, hogy majd egyik feladatnak sem fog megfelelni, annál kevésbé pedig a tanügynek, mely mindenben úgy is az utolsó szokott lenni. Ha még oly teendőkkel ruházná fel e ja­vaslat a közigazgatási bizottságot, melyek a népnevelés terén észlelt eddigi bajoknak gyö­keres orvoslását vonnák maguk után, lehetne talán méltányolni a miniszter jóakaró fárado­zásait, de mind oly dolgok ezek, melyek nép­oktatási törvényeinkben eddig is benfoglal­­tattak s melyek a gyakorlati életben értéktele­neknek bizonyultak be. Mert arra, hogy a közigazgatási bizottság a tanító és szülők közt netán előfordulható fe­gyelmi ügyekben másodfokú, a tanító és iskola­szék közt felmerülhető panaszokban pedig első fokú bíróságot képez; arra, hogy e bizottság a közs­ iskolaszékek számadásait felülvizsgálja s a népoktatásügy állapotáról félévenkint, vagy ha szükség többször is a közokt. miniszternek jelen­tést tesz, arra, hogy a­­ közs. iskolák fentartására szükséges adó kulcsát meghatározza s igyekszik a hiányokon önállóan segíteni; s hogy végül a köz­ségi tanító ellen súlyos hanyagság vagy polgári bűntény miatt vizsgálatot rendelhet el, sőt a miniszter jóváhagyása mellett őt állásától is elmozdíthatja, szükségtelen új törvényt al­kotni, mert népoktatási törvényünkben ez mind­benfoglaltatik, s az iskolatanács, mely eddig a teendők végzésével megbizatott, ha kevés jóakarat s az ügy iránt kellő érdeklődés volna benne, ezentúl is végezhetné még­pedig szebb eredmén­nyel, mint azt sokoldalú felada­tánál fogva a közigazgatási bizottság fogja tehetni. Bármily szép sikerrel oldaná is meg kü­lönben e bizottság a ráruházott nemes felada­tot, a népoktatásügy azért még legkevésbé sem indulna virágzásnak, mert hisz a miniszternek kell épen legjobban tudnia, hogy az állami és községi iskolák száma hazánkban minél keve­sebb, de annál több a felekezeti iskolák, annál több a zsidó zugiskolák száma, melyeket a vak fanatismus görcsös kezekkel szorít magához, nem respektálva törvényt, nem ismerve felsőbb­­séget maga fölött. Ott lehet a közigazgatási bi­zottság, azért a felekezet csak azt fogja nézni, hogy a saját vallási érdekeinek megfelelőleg szervezze iskoláit. A kath. hitközség nem azt fogja nézni tanítójában, mily szeretettel tudja nevelni, mily odaadással tudja oktatni a ser­dülő gyermekeket ez, vagy az a tanító, hanem igenis azt: van-e erős torka, van-e jó gégéje, jó kántor-e? tud-e kezet nyalni, s ha szüksé­ges, tud-e csizmát, ruhát tisztítani lelkipász­torának ? Az orthodox zsidó hitközség azért csak el fogja csapni magától a tanítót, ha ez neki nem tetszik s fogad olyat, ki legolcsóbban vállalko­zik azon állásra, mel­lyel — szerinte — más feladat nincs egybekötve, mint az,hogy reggel­től estig a thalmud butitó tanával tömje a sze­gény gyermek fejét. A nemzeti művelődést akadályozó eme bajoknak megszüntetésére készítsen törvényja­vaslatot Trefort miniszter úr. Nem lesz hazafi, ki ez irányban kifejtett törekvéséért elismerés­sel ne adóznék neki. Itt gyökerezik a baj, mely népoktatási ügyünk fejlődését háttérbe szorítja. Szabadelvű tevékenységét ide kellene irányoznia a minisz­ter úrnak; itt kellene kimutatnia, hogy akar is, mer is tenni. De persze ez harásztészek, melytől óvakodni kell. Mit mondjak a javaslat többi pontjáról? Az iskolához legközelebb álló hatóságról, az iskolaszékről van ezekben szó. Ugyanazon teendő vár az iskolaszékekre e javaslatban is, mint a­mely teendőket eddig a népoktatási tör­vény szabott rájuk. Sem több, sem kevesebb teher nem fogja őket a jövőben is akadályozni abban, hogy a rájuk bízott nagy fontosságú fel­adatnak meg ne felelhessenek. Az iskolaszéki intézmény hasznosságát, avagy szükségességét bizonyítani ezúttal nem szándékom, csak azt akarom megjegyezni e javaslatra, hogy a mi népoktatási törvényünk­ben holt betűnek bizonyult be, holt betű ma­rad az Trefort úr javaslatában is. A nemzet átalános művelődést azzal soha nem fogjuk elő­mozdítani, ha halom számra gyártjuk a népokta­tási törvényeket,de igen is, ha azon kevésnek ami már megvan, a gyakorlati életben érvényt sze­rezni iparkodunk. Ezt kellene szeme előtt tartani Trefort úrnak, akkor a népnevelés habár talán lassan, de biztosan fejlődve maradandó jólétet biztosítana a hazának. Ily törvényjavaslattal, mint ez is, csak szaporítja a holt betűk számát. S ha a közoktatásügyi miniszter úrnak minden intenziója csak oda irányult, hogy meg­mutassa, mikép a tettre kész szabadelvű kor­mányban ő is képes munkálkodni, akkor tony sokkal okosabban cselekedett volna, hi­ha semmit nem tesz, mintsem, hogy ily, a szük­ség követelményeinek meg nem felelő javaslat­tal álljon elő. Ha pedig azon rég érzett szük­ségnek akart a miniszter úr eleget tenni, hogy népoktatási törvényünk valahára revisió alá jöjjön, akkor meg épen roszul cselekedett, mert javaslatában az iskolatanács megszünteté­sén kívül, mely magában véve még vajmi ke­véssé akadályozta a tanügy fejlődését — nincs semmi, mi a népoktatási törvényen valamit vál­toztatna. Porhintés ez a nemzet szemébe, mely csak a szabadelvű aegis alatt virágozhat szabadon. Kár volt az időért a népoktatási törvény­nek a hatóságokról szóló §-ait hatályon kívül helyezni, s belőlök csaknem ugyanazon sza­vakkal új törvényjavaslatot alkotni. A „Deutsche Zeitung“ megerősíti, hogy az urakháza tagjai által a keresk. és vámszö­­ve­t­s­é­g kérd­é­séb­en tartott értekezletek Schmerling ösztönzésére történtek s az első bizal­mas megbeszélés a Schwarzenberg palotában tar­tatott.­­ Az urakháza közelebbi ülésében hir sze­rint ünnepélyes nyilatkozat fog színrehozatni ez érdemben. A függőben levő vasúti kérdések tár­gyában, a pénzügyminisztérium tegnap több órai értekezletet tartott, melyen a köztek, minisz­térium több tanácsosa is részt vett. Ezen értekezle­ten végleg megállapíttatott több, még ezen ülésszak folyama alatt az országgyűlés elé terjesztendő ügy, egyebek között a szorult pénzügyi viszonyok között létező vaspályákra vonatkozó törvényjavaslat. A pénzügyminisztérium kebelében egyszers­mind az államerdők czélszerűbb és biztosabb értékesítése tárgyában is beható értekezletek foly­nak különös tekintettel a vashámorokra.­­ Erre vonatkozólag később a törvényjavaslattal összefüg­gésben valószínűleg szintén javaslat fog kidol­goztatni. A dohány-jövedékről szóló novelláról. A képviselőház mai ülésén szőnyegre került a dohány-jövedék iránti törvény módosításáról szóló­­j­avaslat. A pénzügyminiszter indokolása szerint ezen javaslat czélja az állam e­szimens jövedelmei­nek fokozása és a dohány­csempészet megszüntetése. Lássuk már most, mennyiben felel meg e tör­vényjavaslat kitűzött czéljának, melyet a ház több­sége már elfogadott a részletes tárgyalás alapjául. Ezen javaslat nem hogy erősítené, de határozottan megsemmmisíti mind­azon érveket, melyek annak indokolásául felhozattak és annak nincs és nem is lehet más czélja ugyan mint a dohány­fogyasztási illeték emelése; de tény az is, hogy ez sem lesz el­érve, mert ha törvényerőre emelkedik a javaslat, a dohány­jövedék nem emelkedni, hanem csökkeni fog. A javaslat 3­§a az eddigi f élenkint fizetett 20 krajczár fogyasztási illetéket 40 krajczárra emeli. Az 5. §. megszabja, hogy az egyik évben termelt dohányt, a másik év végéig el kell fogyasztani. A 12. §. pedig meghagyja a községi tisztviselők elöl­járók és szolgáknak, ha tudomásuk van csempészett dohányról, azt a hatóságnak följelentsék különben­­• ti

Next