Egyetértés és Magyar Ujság, 1876. január (2. évfolyam, 1-24. szám)
1876-01-29 / 23. szám
X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre..........................................20.— Félévre..........................................10.— Negyedévre..............................................— Egy hóra...........................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. 23. szám # » EGYSTERTEL i POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szombat, 1876. január 29. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. az, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-hivatal:"Budapest IV. megyeházét’ 9. sf Wodianer F. nyomdájában. " Deák Ferencz meghalt Kevéssel lapunk zárta előtt veszszük a leverő gyászhirt, hogy Deák Ferencz megszűnt élni. A mezőgazdasági előleg-egyletek nemzetgazdasági jelentősége. ii. A kisbirtokosok közül már csak az elősorolt czélokra is nem csupán 5 százaléknak, hanem több százaléknak kellene sorakozniok s legalább 100 milliónyi tőkével kellene fellépniük, hogy hivatásuknak megfelelhessenek s vagyonosságukat, jólétüket és műveltségüket azon fokra emelhessék, hol a nyűgöt európai kisbirtokosok vannak. Nézzünk szét csak a nyugoteurópai kisbirtokosok udvarán. Tekintsünk be csak a német „Bauer“-hez. Emeletes házban lakik, az emelet alsó része félig a földben van. Ott van a konyha, hogy ne alkalmatlankodjék s oldalról még egy üvegház-féle folyosó is van, hol télen át a zöldségek tartatnak. Sőt van ott virág is; vannak drága zöldségek, spárgák, karfiolok stb. Az emeleten van „veranda“ (tornácz) szintén a virágok számára (nyáron) s e mellett a „füstölő“ (pipázó) szoba. A pipázó szobában van egy kiskönyvtár, van egykét ujság az asztalon. Ide jönnek ebéd után a férfiak egy kissé pihenni. Az ebéd az igaz, hogy nem igen „zsíros“ — több a bab és borsó vagy lencse, mint a búza-féle. Nagyban szerepel a burgonya és répa — nyáron át meg a sokféle zöldség. Szóval nem igen értékes, de ízletes dolgok azok, mint ízletes a kenyér, mely szintén legkevésbé búza, hanem „parasztra őrlött rozs, élesztővel készítve, hogy fehér legyen; van benne 10—15 százalék burgonya s van egy kis árpaliszt is. — A kalácsfélékhez meg, hogy ízletesebbek legyenek néha egy kis bablisztet is gyúrnak. A pumpernickel már tiszta rozsliszt, hanem jó sejtes mézzel átjáratva s ez „luxus-czikk.“ Még nagyobb luxus-czikk a baromfi . . . Ezt szépen felhizlalják és — eladják, mert kevés rajta a hús; juhust vesznek érette s ezt mint nagyon „előkelő“ ételt gondosan készítik meg vasárnapra, amikor a köznapi „folytonos“, de nem súlyos munka után „ünnepet ül“ az egész család. A munka igaz, hogy folytonos, de nem oly erős munka mint nálunk. Közelben van minden. Az abrakdarálást, a házi állatoknak való főzést (mert vegyítnek, gyúrnak, fülesztenek mindenféle takarmányt) elvégzik a nők is. Az ekét csak egy ló húzza; ezzel tehát nincs annyi baj, mint négy lóval. Ennek, vagy a járomba fogott tinóknak vagy teheneknek vezetése tavaszkor a legerősebb munka. Vagy később a kaszálás. De mert a takarmány több mint a gabona s a takarmány nem egyszerre érik és nehezen érik túl, — ezzel nem kell úgy sietni, mint nálunk a búzával vagy épen repczével... Azt a néhány juhot, mely a „Bauer“ egyik legjelentékenyebb jövedelmi forrása, az „öreg“ őrzi a „kis fiúval“ vagy a kis kutyával .. . Őrzés közben azonban az öreg és a fiú is előveszi strickolását: harisnyákat kötnek maguk szükségére — vagy eladásra is. Aztán az öreg veszi a hosszú nyelű „ösztökét“ juhai után ballag, melyek katona módjára sorakozva alig 5 —6 öl szélességben nyirbálják a tarló közt levő füveket. A kis kutya ügyel rájuk, hogy szépen sort tartsanak. Az öreg pedig az ösztökével szurkálja kifelé a „vad füveket“ botanizál, nehogy elhatalmasodjanak az ártalmas növények. Ez alatt otthon a nők sütnek főznek . . . Sütik a kenyeret a piacz számára 5—6 hold termését küldik be éven át a közelebbi városba. A „szürke“ (szép 157a—16 markos ló) esős időben mindenkor leőröl 1—2 vékányit; ezenkívül magas állattársai részére is hajtja a gopplit. (szecskát vág, répát apróz, darát csinál stb.) így megy ez szép rendesen minden megerőtetés nélkül. Megy a munka a miben mehet télen át is s a család tagjai nagyon „csekély értékű“ táplálékokkal bőven el van látva télen-nyáron, s a mellett saját készítményeibe csinosan öltözködik. Valamivel több jólétet élvez a franczia kisgazda; legnagyobb úr a belga s angol „farmer“, mert ez fejenkint két annyi húst eszik mint a német „Bauer“. De jegyezzük meg jól, Francziaországban évenkint leöletik m. e. 85 millió házinyul (lapin) s Belgiumban és Angliában szintén a házinyul a legjelentékenyebb husnemü; ennél több s izletesebb a „juhhus“, de javarésze ennek is piaczra vitetik s a marhahús 10—12 osztályba lévén sorozva, ennek java csak ritkán kerül asztalra, hüvelyes veteményekkel, burgonyával, zöldséggel stb. Nem igen értékes dolgokkal élnek tehát eme kisbirtokosok, mert a legjobbat mindenből eladják, de azért mégis jól táplálkoznak, nem hanyagolják el a szellemi dolgokat sem. Tessék csak velük beszédbe eredni.Nem értenek a „világ politikához.“ Saját hazájukon kívül alig tudnak jól megnevezni néhány országot, inkább a kikötőket, távoli világvárosokat. De ismerik az okszerű földmivelés kellékeit; sok vegytani s élettani ismerettel bírnak, melyet irigyelhetnénk tőlük. Mi a „ comfort“-ot illeti, elég csak azt megjegyeznünk, hogy a falusi vendéglőkben „lapokat“,az alvószobában „fürdőkádat“ is találunk. Legnagyobb előnyük azonban a nyugateurópai kisbirtokosoknak az, hogy ők együtt véve egy „nagy hatalom.“ Ők képezik az állam fájának törzsét és gyökereit. Együtt tartanak, egyetértenek. Népgyüléseiken tisztába jönnek azon főeszmékkel, melyeket követni akarnak a parlament, a törvényhozás irányában, melynek ők megannyi őrei, mindazokra nézve mik már szentesitvék. Könnyű ily népet kormányozni. Könnyű ily néppel a törvényeket a közcsendet, rendet fentartani, a közmunkákat létesíteni s emellett a községi dolgokat is jó rendben tartani: utait kiegyengetni, sétányait kitisztogatni, gyümölcsfáit (melyek az utak mellett őrizetlen állanak) jó karban tartani stb. És ha kérdjük: mi után módon vergődhetett kivált az oroszul angol kisbirtokos osztály iskolázott a hatalom a nemzetgazdasági élet eme jelentőségére ? a felelet csak abból áll, hogy: mindenik igyekezett idejét és tehetségeit jól felhasználni, igyekezett terményeit értékesíteni és mi aztán az egyesek igyekezetének sikerét biztosítja, mindazokat kik vagyon nélkül születvén, igyekeztek előbb munkát aztán egy kis tőkét, végre egy darabka földet szerezni; érdeme szerint támogatták polgártársai, illetőleg a pénzintézetek; vagyis „rendezett pénzviszonyok“ közt éltek, melyek közt saját boldogulásának mindenki nagy részben kovácsa. Nem rég volt az idő, mikor az „úrbéres“ kisbirtokos nem volt ura saját munkájának s a föld, melyet most magáénak nevez, az „uraságé“ volt. Azelőtt még saját vallásának sem volt ura, mert ezt változtatnia kellett a „földes ur“ szeszélye szerint. Éles határ volt vonva a nemes és nem nemes közt. Amaz királyi előjogokkal élt; vámot, adót nem fizetett, született bírája volt saját jobbágyainak stb. Emez adót fizetett, végre a katonáskodásra erővel is szoríttatott, emellett vitte a közmunkát, vitt sok igazságtalan terhet s ha daczára mindezen terheknek egy kis tőkét gyűjthetett, nem volt joga azon a tőkén földet venni. Eme viszonyok közül csak a közelebbi évtizedekben szabadulván ki az úrbéri birtokos s földbirtoka csekély értéke miatt nem vergődhetvén a társadalomban figyelemre méltó álláspontra a „bocskoros-nemes“... nem csoda, hogy a kisbirtok még ma sem élvezi azon előnyöket, melyek a dolog természeténél fogva megilletnék, nem csoda, hogy az emlékirat szavai szerint: „ a midőn a nagy- és középbirtokos osztály számára jó ideje itt áll s betölti hivatását a „Magyar Földhitelintézet“ — épen a kisbirtokos osztály áll elhagyatva, minden hitelforrás nélkül a pusztulás szélén; holott bizonyos, hogy a kisbirtok jobb hypotheka mint a nagy; mert értéke könnyebben és biztosabban meghatározható mint a nagynak; árhullámzásnak sincs ugy kitéve, mint a nagy; a kereslet is nagyobb reál eladás esetén több reá a versenyző, mint a nagyra; és hogy a kisbirtokos adós azonkívül pontosabb fizető is, mint a nagy — bizonyítja a galicziai „Rustical Credit Anstalt“ példája, hol több mint 40 ezer jelzálogos adós közül csak 14, mond: tizennégy került végrehajtás alá.“ Pontosabb fizető lehet pedig azért, mert a kisbirtokos maga dolgozza családjával s cselédeivel földét és a föld, ha egyben nem másban mindig megfizeti az okszerűen belefektetett munkát, kivált: egy bizonyos terjedelemig kétszerte jobban mint a nagybirtok ; és a politikai s társadalmi viharok, a szédelgések és „Krach“-ok pusztítása előtt: a kisbirtokos, mint nádszál meghajol, mig a nagybirtokosok azon része, mely törzsfáját némely rothadástól meg nem kímélten derékban törik ketté.“ Kétséget sem szenved, hogy a kisbirtok jobb hypotheka mint a nagy; a kisbirtokra alapított kis-értékü 50 frtos, 100 frtos zálog levelek könnyebben értékesíthetők mint a nagyok és nincsenek kitéve azon veszélyeknek, melyek közt folytonosan ingadoznak mindazon vállalatok, melyeknek értékpapírjait keressük, szeretjük és bálványozza aranyborjú helyett a pénzimádó világ. A kisbirtok földhitel-papírjai nincsenek kitéve oly válságoknak, mint akár a vasutak, akár a gyárvállalatok papírjai. Mert a vasutakat egy másik vasút megkerülheti, egy jó csatorna itt háttérbe szoríthatja, egy újabb vállalat vagy egy új találmány fele értékére nyomhatja. A gyárvállalatok élete pedig egyaránt függőben van egyrészt a termelőktől, a termeléstől, másrészt a fogyasztóktól, a fogyasztás mérvétől. Mi lehetne szükségesebb, primitívebb gyárvállalat mint a malom, a kenyérnek valók előkészítése? és ime két három mostoha év s az őrlemények csekély értéke kétessé teszi a legszilárdabb vállalatok létét, míg a földbirtok ha egyik vagy másik évben nem egészen, de a harmadik-negyedik évben azt mit elmulasztott kipótolva: egyre-másra mindig ad annyit, hogy „munkájára érdemes“ volt, el pedig nem pusztul, le nem ég, a viz el nem viszi, a tőzsdei árfolyam értékét tönkre nem teszi, mint egyes „hirtelen kezelők“ tették mostanában a másként „virágzók“-nak mondott vállalatokat. Sőt a kisbirtoki földhitel záloglevelei nincsenek kitéve azon esélyeknek sem, melyek mai világban a törvények utalmas felügyelete alatt álló legnagyobb tekintélyű vállalatokat is lesújthatják a történet tanulsága szerint. Ott van például az osztrák nemzeti bank. Hány devalvatió utján jött ez létre. Mily áldozatok által lett fentartva. És ki tudja, egy háborús évben mivé válnak papírjai ? Egy száz milliónyi arany és ezüst alapon 5—6—7 stb. száz milliónyi papírját is láttuk már forgalomban.Igaz, hogy eme papírok értékét az állam, a kormány hatalma is támogatja. De elvégre is kétszer kettőből tizenkettőt egy millió fegyver hatalmával sem lehet csinálni. Az osztrák jegybank alapja 100—120 millió arany s ezüst és eme kádakra menő nemes érczek egy szem gabonát sem képesek teremni, — míg a kisbirtok kivált jó évben 10, 15-szörösen adja a bele vetett gabonát s két, háromszorta ily mérvben a gumós növényeket. A záloglevelek úgy biztonság mint szilárd belérték tekintetében felülmúlják még az oly annyira kedvelt és biztosnak tartott állami értékpapírokat is, mert míg ez utóbbiak az állami válságok hatásait el nem kerülhetik, sőt fele értékükig vagy teljesen is devalválódhatnak, mint nem egy eset az államok pénzügyi történetében tanúsítja, addig a földbirtokra kibocsátott záloglevelek alapjuk megtámadhatlansága és megsemmisíthetlensége miatt, sohasem devalváltathatnak, legfelebb árfolyamuk csökkenhet, mely csökkenés azonban csak időszerű és a viszonyok némi kedvezőbb alakulása mellett véget ér, vagyis más szavakkal, míg az állampapírok értékveszteségnek vagy teljes elértéktelenülésnek lehetnek kitéve, addig a záloglevelek csak csekélyfokú árcsökkenéseket szenvednek, anélkül azonban, hogy valóságos belértékük ez által változnék, sőt idővel az aki beváltásukat bevárhatja, teljes névleges értéküket megkapja értük. Kubinyi Lajos. Az igazságügyi bizottság mai ülésében folytatta a váltótörvény javaslat tárgyalását és a 43-tól a 77. §-ig haladt. A 43. §. következő toldalékkal fogadtatott el : „Azon telepített váltót, amelyen az intézményezettől különböző személy telepesként megnevezve nincs, az elfogadó elleni váltó kereset fentartására lejáratkor fizetés végett bemutatni és megavatoltatni nem szükséges.“ Az 56. §-nál Teleszky indítványára elhatároztatott, hogy a váltókereset kötelezettségei és jogai bővebben meghatároztassanak. A 74. §-nál a megsemmisítési eljárás további szabályozása határoztatott felvétetni. A határozatok szövegezésével s a §§-okba iktatásával az előadó bízatván meg, a többi §. részint változatlanul, részint styláris módosítással fogadtatott el. A közigazgatási bizottság mai ülésében folytatta a közegészségügyi javaslat tárgyalását és a tébolydás, vasúti és hajózási közegészségügy, — a járványok és a ragályok, a védhimlőoltás, gyógyfürdők és ásványvizek úgy a hullák körüli eljárás és temetkezésről szóló fejezeteket megállapította. Hosszabb vita után a 81. §-hoz a többség Miklós Gyula azon indítványát fogadta el, mely szerint járványok alkalmával a hatóságok jogában állandóasonszenvű kórházakat vagy korosztályokat felállítani. A 108. §-hoz pedig Dr. Knöpfler indítványa fogadtatott el,mely szerint csak azon gyógyfürdőknek adathassék engedély, melyekben a fürdőidény tartama alatt a hőmérséki és sebészeti viszonyok pontosan jegyeztetnek. A 105. §. 2. kikezdése oda javíttatott, hogy a gyógydíjak csak a fürdők emelésére használandók fel. A 118. §-ban pedig határozottabban kiemeltetett, hogy elhagyott temetők beépítése az utolsó oda temetéstől számítandó 30 év lefolyása után engedhető meg. A népiskolai hatóságok. (S. J.) A szabadelvű kormány egyremásra faragja a törvényjavaslatokat. Ez az ő programmja. Tettel lépni a nemzet elé, nem pedig üres frázisokkal ámítani a hon polgárait. Szép törekvés volna nagyon, csak aztán túlhajtott buzgóságában oly szörny-szülötteket ne hozna létre, mint minő a közigazgatási bizottság is. A monstrumok száma legközelebb szaporodni fog eggyel, s ez az előbbi kormányok alatt lehetetlennek bizonyult s most a szabadelvű aera alatt egyszerre lázas tevékenységre gerjedt Trefort miniszter törvényjavaslata lesz, szólván a népiskolai hatóságokról. Aki e törvényjavaslatba betekint, lehetetlen, hogy meg ne ütközzék a kormány azon sértő s a vakmerőségig elbizakodó magatartásán, melyet a törvényhozás terén elkövet. A közigazgatási bizottságról szóló törvény még meg sem született, s Trefort úr máris erre alapító javaslatát. De lássuk, van-e e javaslatban valami, ami a népoktatás ügyén csak egy mákszemnyit is lendíthetne ? Szól először is a tanfelügyelőről. A tanfelügyelő a közigazgatási bizottságnak szavazó tagja s tanügyi előadója. S négy §-on át elsorolja azon teendőket, melyeket a népoktatás ezen sáfárainak eddig is kellett végezniök, s a mit tenni vagy elmulasztottak — lévén nekik az iskolaügy bagatell — vagy ha tettek is valamit, eredmény nélkül. S azt hiszi Trefort ur s vele együtt a honmentő szabadelvű kormány, hogy ha e javaslat törvénynyé emelkedik, a tanfelügyelőket gyorsabb munkálkodásra fogja vele sarkalni. Legkevésbé sem. Mig nem szakférfiakkal lesz ez állás betöltve s mig egy tanfelügyelőnek a hatásköre egy, sőt két megyére is ki fog terjedni, addig ezen intézmény csak luxus és nyűg a nemzeten. Ha hét évi szomorú tapasztalat sem tudta erről a kormányt meggyőzni, akkor nem tudom, miféle bizonyítékkal kelljen még neki előállani. A törvényjavaslat 5. §-a azon teendőkkel foglalkozik, melyeket a közigazgatási bizottságnak kell a népoktatásügy előmozdítása érdekében kifejtenie. E teendőket eddig az iskolatanácsnak kellett végeznie, mely intézmény specialitere czélból létesült s mind a mellett vajmi keveset lendített a tanügyön; most az iskolatanács megszűnik s teendői átruháztatnak a közigazgatási bizottságra, tehát egy oly hatóságra, melynek oly sok mindenféle üggyel kell foglalkoznia. Hisz ez nem előmozdítása a népnevelésügy érdekeinek, de nyílt háttérbe szorítása már csak azért is, mert az iskolatanácsban legalább eddig voltak, kik a tanügy s a tanítóság érdekeit kellőleg képviselhették, ott volt a tanítóknak saját kebelükből választott négy képviselője ; az iskolatanács megszűntével ezek is meg lesznek fosztva jogaiktól s a tanügyet a közigazgatási bizottságban egyedül a tanfelügyelő fogja képviselni, ki a fontos ügyet annyiból ismeri csupán, hogy egy évben egyszer beszagolt talán valamelyik iskolába, s ez már elég ahoz, hogy a bajt, a hiányt alapjában felismerjük s annak orvoslását a közigazgatási bizottságtól várjuk. Sok reményt köt a kormány e hatósághoz. Félő, hogy majd egyik feladatnak sem fog megfelelni, annál kevésbé pedig a tanügynek, mely mindenben úgy is az utolsó szokott lenni. Ha még oly teendőkkel ruházná fel e javaslat a közigazgatási bizottságot, melyek a népnevelés terén észlelt eddigi bajoknak gyökeres orvoslását vonnák maguk után, lehetne talán méltányolni a miniszter jóakaró fáradozásait, de mind oly dolgok ezek, melyek népoktatási törvényeinkben eddig is benfoglaltattak s melyek a gyakorlati életben értékteleneknek bizonyultak be. Mert arra, hogy a közigazgatási bizottság a tanító és szülők közt netán előfordulható fegyelmi ügyekben másodfokú, a tanító és iskolaszék közt felmerülhető panaszokban pedig első fokú bíróságot képez; arra, hogy e bizottság a közs iskolaszékek számadásait felülvizsgálja s a népoktatásügy állapotáról félévenkint, vagy ha szükség többször is a közokt. miniszternek jelentést tesz, arra, hogy a közs. iskolák fentartására szükséges adó kulcsát meghatározza s igyekszik a hiányokon önállóan segíteni; s hogy végül a községi tanító ellen súlyos hanyagság vagy polgári bűntény miatt vizsgálatot rendelhet el, sőt a miniszter jóváhagyása mellett őt állásától is elmozdíthatja, szükségtelen új törvényt alkotni, mert népoktatási törvényünkben ez mindbenfoglaltatik, s az iskolatanács, mely eddig a teendők végzésével megbizatott, ha kevés jóakarat s az ügy iránt kellő érdeklődés volna benne, ezentúl is végezhetné mégpedig szebb eredménnyel, mint azt sokoldalú feladatánál fogva a közigazgatási bizottság fogja tehetni. Bármily szép sikerrel oldaná is meg különben e bizottság a ráruházott nemes feladatot, a népoktatásügy azért még legkevésbé sem indulna virágzásnak, mert hisz a miniszternek kell épen legjobban tudnia, hogy az állami és községi iskolák száma hazánkban minél kevesebb, de annál több a felekezeti iskolák, annál több a zsidó zugiskolák száma, melyeket a vak fanatismus görcsös kezekkel szorít magához, nem respektálva törvényt, nem ismerve felsőbbséget maga fölött. Ott lehet a közigazgatási bizottság, azért a felekezet csak azt fogja nézni, hogy a saját vallási érdekeinek megfelelőleg szervezze iskoláit. A kath. hitközség nem azt fogja nézni tanítójában, mily szeretettel tudja nevelni, mily odaadással tudja oktatni a serdülő gyermekeket ez, vagy az a tanító, hanem igenis azt: van-e erős torka, van-e jó gégéje, jó kántor-e? tud-e kezet nyalni, s ha szükséges, tud-e csizmát, ruhát tisztítani lelkipásztorának ? Az orthodox zsidó hitközség azért csak el fogja csapni magától a tanítót, ha ez neki nem tetszik s fogad olyat, ki legolcsóbban vállalkozik azon állásra, mellyel — szerinte — más feladat nincs egybekötve, mint az,hogy reggeltől estig a thalmud butitó tanával tömje a szegény gyermek fejét. A nemzeti művelődést akadályozó eme bajoknak megszüntetésére készítsen törvényjavaslatot Trefort miniszter úr. Nem lesz hazafi, ki ez irányban kifejtett törekvéséért elismeréssel ne adóznék neki. Itt gyökerezik a baj, mely népoktatási ügyünk fejlődését háttérbe szorítja. Szabadelvű tevékenységét ide kellene irányoznia a miniszter úrnak; itt kellene kimutatnia, hogy akar is, mer is tenni. De persze ez harásztészek, melytől óvakodni kell. Mit mondjak a javaslat többi pontjáról? Az iskolához legközelebb álló hatóságról, az iskolaszékről van ezekben szó. Ugyanazon teendő vár az iskolaszékekre e javaslatban is, mint amely teendőket eddig a népoktatási törvény szabott rájuk. Sem több, sem kevesebb teher nem fogja őket a jövőben is akadályozni abban, hogy a rájuk bízott nagy fontosságú feladatnak meg ne felelhessenek. Az iskolaszéki intézmény hasznosságát, avagy szükségességét bizonyítani ezúttal nem szándékom, csak azt akarom megjegyezni e javaslatra, hogy a mi népoktatási törvényünkben holt betűnek bizonyult be, holt betű marad az Trefort úr javaslatában is. A nemzet átalános művelődést azzal soha nem fogjuk előmozdítani, ha halom számra gyártjuk a népoktatási törvényeket,de igen is, ha azon kevésnek ami már megvan, a gyakorlati életben érvényt szerezni iparkodunk. Ezt kellene szeme előtt tartani Trefort úrnak, akkor a népnevelés habár talán lassan, de biztosan fejlődve maradandó jólétet biztosítana a hazának. Ily törvényjavaslattal, mint ez is, csak szaporítja a holt betűk számát. S ha a közoktatásügyi miniszter úrnak minden intenziója csak oda irányult, hogy megmutassa, mikép a tettre kész szabadelvű kormányban ő is képes munkálkodni, akkor tony sokkal okosabban cselekedett volna, hiha semmit nem tesz, mintsem, hogy ily, a szükség követelményeinek meg nem felelő javaslattal álljon elő. Ha pedig azon rég érzett szükségnek akart a miniszter úr eleget tenni, hogy népoktatási törvényünk valahára revisió alá jöjjön, akkor meg épen roszul cselekedett, mert javaslatában az iskolatanács megszüntetésén kívül, mely magában véve még vajmi kevéssé akadályozta a tanügy fejlődését — nincs semmi, mi a népoktatási törvényen valamit változtatna. Porhintés ez a nemzet szemébe, mely csak a szabadelvű aegis alatt virágozhat szabadon. Kár volt az időért a népoktatási törvénynek a hatóságokról szóló §-ait hatályon kívül helyezni, s belőlök csaknem ugyanazon szavakkal új törvényjavaslatot alkotni. A „Deutsche Zeitung“ megerősíti, hogy az urakháza tagjai által a keresk. és vámszövetség kérdésében tartott értekezletek Schmerling ösztönzésére történtek s az első bizalmas megbeszélés a Schwarzenberg palotában tartatott. Az urakháza közelebbi ülésében hir szerint ünnepélyes nyilatkozat fog színrehozatni ez érdemben. A függőben levő vasúti kérdések tárgyában, a pénzügyminisztérium tegnap több órai értekezletet tartott, melyen a köztek, minisztérium több tanácsosa is részt vett. Ezen értekezleten végleg megállapíttatott több, még ezen ülésszak folyama alatt az országgyűlés elé terjesztendő ügy, egyebek között a szorult pénzügyi viszonyok között létező vaspályákra vonatkozó törvényjavaslat. A pénzügyminisztérium kebelében egyszersmind az államerdők czélszerűbb és biztosabb értékesítése tárgyában is beható értekezletek folynak különös tekintettel a vashámorokra. Erre vonatkozólag később a törvényjavaslattal összefüggésben valószínűleg szintén javaslat fog kidolgoztatni. A dohány-jövedékről szóló novelláról. A képviselőház mai ülésén szőnyegre került a dohány-jövedék iránti törvény módosításáról szólójavaslat. A pénzügyminiszter indokolása szerint ezen javaslat czélja az állam eszimens jövedelmeinek fokozása és a dohánycsempészet megszüntetése. Lássuk már most, mennyiben felel meg e törvényjavaslat kitűzött czéljának, melyet a ház többsége már elfogadott a részletes tárgyalás alapjául. Ezen javaslat nem hogy erősítené, de határozottan megsemmmisíti mindazon érveket, melyek annak indokolásául felhozattak és annak nincs és nem is lehet más czélja ugyan mint a dohányfogyasztási illeték emelése; de tény az is, hogy ez sem lesz elérve, mert ha törvényerőre emelkedik a javaslat, a dohányjövedék nem emelkedni, hanem csökkeni fog. A javaslat 3§a az eddigi f élenkint fizetett 20 krajczár fogyasztási illetéket 40 krajczárra emeli. Az 5. §. megszabja, hogy az egyik évben termelt dohányt, a másik év végéig el kell fogyasztani. A 12. §. pedig meghagyja a községi tisztviselők elöljárók és szolgáknak, ha tudomásuk van csempészett dohányról, azt a hatóságnak följelentsék különben• ti