Egyetértés, 1876. november (10. évfolyam, 262-286. szám)

1876-11-08 / 267. szám

X. évfolyam. Budapest. Nyílttér: öt hasábos sor 30 krajczár.EGYETÉRTES Előfizetési dij: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre Félévre . Negyedévre Egy hóra Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. 20.-10.-6.-1.80 267. szám. I­ POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, november 7. A pénzügyi bizottság tegnapi ülésében befejezte a jövő évi költségvetés előleges meg­állapítását. A bizottság körülbelül három hétig mű­ködött szakadatlanul és szorgalmasan, sietve a munkával annyira, hogy több fontos tárgy megvitatás és megbeszélés nélkül maradt.­­ Egyátaljában a bizottság több tagjai részéről, és itt tán nem hibázunk nagyot, ha kiemeljük a bizottság elnökét személyesen, nem sok haj­lam mutatkozott a fontos elvi kérdések megvi­tatására és általános elvek megállapítására, és inkább a pausális törlések és pausális levoná­sok utáni törekvés, mint egy szilárd alapokra fektetett nagyobb szabású financz politika meg­alapítása és az erre vezető irány kijelölése volt látszólag működésük czélja. Pedig mi azt his­szük, hogy helyes pénzügyi politikát csak ott lehet követni, hol az helyes és szilárdan meghatározott elvekre van alapítva. Ezeket ki­jelölni és a törvényhozásnak ajánlani, volna nézetünk szerint a pénzügyi bizottság kiváló feladata inkább, mint a költségvetés egyes tételeinek csekély mérvbeni leszállítása vagy felemelése. Ezen eljárást gyakorolták is a pénzügyi bizottságok hajdanában, ámde a szabada­­elvű kormány életbeléptetése óta bizonyos bor­­zadály fogja el a kormánypárti embereket, és félreismerhetlen jelei egy bizonyos iszonynak törnek ki rajtuk, úgymint a minisztereken is, mihelyt valaki átalános elvek megállapításáról tesz említést, így történt az ez alkalommal is. Midőn a bizottság első ülésében szóba hoza­tott, hogy jó volna, előre bizonyos átalános elveket megállapítani, melyekből kiindulva fogná a bizottság a költségvetés egyes tételeit bírálni, elfogadni vagy törölni, akkor az mon­datott, hagyjuk ezt utoljára, majd az átalános jelentésben beszélhetünk általános elvekről. Mikor pedig a tárgyalások végére ért a bizott­ság, akkor az mondatott, hogy az átalános jelentésben adjuk a számok sommázatát és elvekről ne beszéljünk. Indítvány tétetett, és látszólag a bizottság tagjainak többsége által pártoltatott, hogy a bizottság átalános jelen­tésében ne mondjon semmit, és ezen nézet két­ségen kívül érvényre emeltetett volna, ha a pénzügyminiszter abbeli óhajtásának nem ad kifejezést, hogy a bizottság az ominosus sem­­mitmondás és hallgatás helyett adjon kifejezést abbeli meggyőződésének, hogy a jelen költség­vetés az előzőkhöz képest határozott haladást mutat, hogy a bizottság úgy látja, hogy a he­lyes úton vagyunk, és ha ez után maradunk a végezés, az államháztartás rendezése nem fog elmaradni. Mi nem csodáljuk a pénzügymi­niszter úrnak gusztusát, és egyátalában nem csodáljuk, hogy ő ilyenfajta nyilatkozatot kí­vánt a pénzügyi bizottság részéről nyerhetni. És bár tudtunkra ezen meggyőződésnek a bizottság egy tagja sem adott kifejezést, az mégis hatalmas szószólót talált a jelenlevő mi­niszterelnökben, és a két miniszter óhajtása, habár az a pénzügyi bizottság egy tagja által sem támogattatott, mégis az elnök által szava­zásra tűzetett ki, és a többség által kötelesség­­szerűen megszavaztatott. A pénzügyi bizottság általános jelentése tehát constatálja, hogy a helyzet a szabadelvű kormány bölcs vezetése alatt javult, hogy a 77-es költség­vetés határozott javulást tüntet fel, hogy jó úton vagyunk, hogy az államház­tartás rendezése ez után alaposan reménylhető és várható. Pedig isten látja lelkünket ezen hitet, sem magunk nem osztjuk, sem meggyő­ződésünk szerint azt a pénzügyi bizottság egyet­len tagja sem tartja. Igen sok mondatott a nagymérvű meg­takarításokról, melyek az állam kiadásaiban évről-évre eszközöltettek Nem vonjuk két­ségbe, hogy történtek megtakarítások, de ezek a végeredményre nézve nagy befolyással nem voltak, mert a­mennyire apasztattak a költség­vetés egyes tételei egyfelől, és annyira növel­tettek másfelől. Az 1875-dik évi költségvetésben a kiadá­sok 233 millióra voltak előirányozva, ezekhez hozzájárult azután az újonnan felvett kölcsön kamata 5 millió forinttal, és így emelkedett a kiadás előirányzata 238 millióra, hagyván az év végével az előirányzott 21 millió hiány helyett, 39 millió tényleges hiányt. 1876-ban a kiadások előirányoztattak is­mét 233 millió forintban, későbben többrendű póthitel szavaztatván meg, a előirányzott ki­adások 240 millió forintra emelkedtek. A­ pénzügyminiszter váltig állította, hogy 8 vagy 10 millió forintot megtakarított, de ott, hol a kiadások az előző évhez képest 2 millióval nagyobbak, mi együgyűségünkben va­lódi megtakarítást látni nem tudunk. A mi egyszerű észjárásunk szerint, a több kiadás ellentétet képez a megtakarítással. Az 1876-ki hiány a nagy megtakarítások és a még nagyobb adóemelések és új adók folytán eredetileg csak 8 millióra volt előirányozva, az azóta megsza­vazott póthitelek azt 8 millióra emelték, és a pénzügyminiszter máris megengedi, hogy a valóságban 24 millióra emelkedhetik. Mi pedig úgy vagyunk meggyőződve, és csalhatalan szá­mokból azon kilátást merítjük, hogy a jelen évi tényleges és végleges hiány nagyon meg­fogja közelíteni a múlt évi 39 milliót, ha csak azt túl nem szárnyalja. 1877-re a kiadások összege eredetileg már most harmadízben 233 millióra irányoztatik elő, hogy mennyire fog növekedni a jövő év vé­géig, azt különösen a jelen körülmények közt tudni nem lehet, de ha a múltak­ tapasztalatain in­dulunk el, azt meglehetős bizonyossággal mond­hatjuk, hogy kevesebb nem, de valószínűleg jóval több fog lenni. E részben mi haladást nem vagyunk képesek látni, és ott, hol a jövedel­mek emelése egyértelmű az adók­ és különösen az egyenes adók emelésével, ott mi javulását a helyzetnek nem constatálhatjuk, különösen akkor, midőn a 80 millióra menő egyenes adókból, több mint 30 millió, csak executiók útján vehető be. A jövő évi hiány a pénzügyminiszter által 15 millióra van előirányozva, míg az 1876-ki eredetileg csak 8 millióra volt előirányozva; 15 a 8-hoz határozott haladás, de szerény né­zetünk szerint nem a helyes, hanem az ellen­kező irányban, hogy mi lesz a tényleges hiány az év végével, ezt a még valószínűleg nagyob­bodó kiadások és a bevételek összege fogja meg­­­határozni, melyeknek egyikét sem határozhat­juk meg jelenleg egész bizonyossággal. Az eddigi kiadások összegét ismerjük, ez 233 millió, ezeket magunk állapítottuk meg, mint mellőzhetlen kiadásokat, melyekből ez idő szerint megtakarítani többé semmit nem lehet. A­mi a bevételeket illeti alapos remén­nyel várhatjuk azt, hogy annyi fog bejönni ez év­ben, mint a­mennyi bejött a múltban. Ez a kedvező vagy kedvezőtlen körülményekhez ké­pest nagyobb vagy kisebb mérvű változást szen­vedhet ugyan, de lényeges változás alá esni nem fog. Az 1875-dik évi zárszámadások azt mu­tatják, hogy az állam összes bevételei 193 mil­liót tettek, ha ehhez hozzá­tes­szünk azt,­­ hogy az azóta megszavazott új adók és adó­emelések 10 millióval szaporítják az ország jö­vedelmeit, akkor az összes bevételek 1877-re 203 milliót fognak tenni, a kiadások 233 mil­lióban lévén megállapítva, a hiány tehát nem 15, hanem 30 millió lesz; hozzájárulván még mindazon kiadások, melyeket még ez idő sze­rint előrelátni nem lehet. És már bármiképen nézzük a dolgot, addig még az évi rendes hián­y, azaz a bevételek és kiadások közötti kü­lönbözet 30 millióval ellenünk van, és midőn ezen hiány fedezésére az egyedüli forrás egy új méregdrága kölcsön, addig mi pénzügyi vi­szonyainkban haladást látni képesek nem va­gyunk, és nem bírjuk magunkat azon hitben ringatni, hogy jó úton volnánk államháztartá­sunk rendezése felé. Mi tehát nem oszthatjuk a pénzügyi bi­zottság átalános jelentésében kifejezést nyert nézetet. Pénzügyi helyzetünk valódi javulását mi egyedül a kormányzati rendszer gyökeres megváltoztatásában látjuk. Ma Magyarország pénzügyi helyzete valóban komoly és aggasztó, de nézetünk szerint nem kétségbeesett. A va­lódi önkormányzat fejlesztése befelé •—• és független nemzeti politika különösen közgaz­dászati politika kifelé, még segíthet a bajon. De ha az ország közgazdászati érdekeit a tör­vényhozás a kormány által, a bécsi alkudozá­sokban elfogadott álláspont szerint fogja meg­oldani, akkor lelkünk mély meggyőződéséből mondhatjuk azt, hogy a körülmények és a ked­vező vagy kedvezőtlen esélyek szerint előbb vagy utóbb, de mulhatlanul be fog következni a magyar állam fizetésképtelensége, a nemzeti vagyonbukás. Simonyi Ernő. A szabadelvű párt a legközelebbi vasárnap értekezletet tart, melyen a jövő ülésszak munka­­programmja fog megállapíttatni. Először valószínű­leg az uzsora ellen hozott intézkedések feletti C.“ törvényjavaslat fog a bizottságok által tárgyal­tatni. A pénzügyi bizottság jelentése az 1877-dik évi budget előirányzatról, mint a „B. C.“ írja, már szombaton fog a ház elé terjesztetni; a budgetvita csütörtökön­ e hó 16-án kezdődnék. Az igazságügyi bizottság jelentése a békebírákról szintén szombaton fog beterjesztetni. A keleti vitában, melyet a reichsrath támasz­tott, nevezetes mozzanatot képezett a tegnapi szó­noklatok között dr F­ux beszédének egyik pontja, melyben megemlékezett Magyarországról. Dr. Pux hivatkozott nemzetünk ellenszenvére, — mel­lyel Oroszország iránt viseltetünk, s nem csinált belőle titkot, hogy oly háborúban, melyet Ausztria együt­tesen indítana Oroszországgal, Magyarországra nemcsak nem számíthat, de sőt el lehet készülve egy polgárháborúra, melyben a monarchia egyik fele a monarchia másik fele ellen támadna. Beszédének e pontját azon hozzáadással közöljük, hogy mi is olyannak ismerjük a közvéleményt, mely nyugod­tan kezet kézbe téve nem fogjá eltűrni egy orosz­osztrák szövetség fegyveres esélyeit. A beszéd e feltűnést keltett része szó szerint így hangzik: „Azután ne feledkezzünk meg még egy na­gyon fontos dologról, úgy emlékszem, hogy a ma­gyar miniszterelnök, ha jól vettem észre, fenyegető hangon azt mondá, miszerint az ottani kormány be­leegyezése nélkül egy ember sem indul a harczba. Emlékezem, hogy ott rövid idő előtt e szavakat va­riálták : „Mi nem tartozunk másnak, csak a hazá­nak“, s szeretnék egyátalában ellentmondani dr. Flener képviselő úrnak, ha ő e­ dolgot csupán a Vi­lágosért való visszatorlásnak tekinti, mert az éj­­szaki kolosszus általi körülzárás a magyar nemzet és magyar államra nézve valóban életbevágó ve­szélyt jelent. Gondoljanak erről, a­mit tetszik, de én kötelesnek érzem magamat lelkiismeretem sze­rint kimondani, hogy az Oroszországgal leendő együtt­működés kierőszak­o­­lása esetében valószínűleg csak a mo­­narchiának egy­ik fele fog a harczba menni, s a polgárháború veszélye tel­jességgel nincs kizárva, s hogy nincs ki­zárva az agg Görrernek azon megrázó jóslatának ismételt teljesülése: „Látom Magyarorszá­got— m­i­n­t te­m­e­t­ő­t.“ Ha tehát intézkedése­ket teszünk a külbiztonság miatt, úgy előbb s­a­­ját házunkban kell teljes biztonságban len­nünk.“ A hadi készülődés lázas sietséggel és óriás arányokban foly Oroszországban. Lassankint jó­for­mán minden kereskedelmi forgalom megszűnik azon kívül, melyet a katonai mozgósítás támaszt. A vas­utak teherszállítmányát most kozákok, fegyverek és lovak teszik. Megszűnt a személyforgalom, s az ét­kezési helyekkel bíró nagyobb indóházak udvarain tábori konyhákat rendeztek be, hogy a csapatokat élelemmel elláthassák. Ezer ember látható el egy­­egy ily konyháról, melyre katonai raktárak adják a főzni valót. Különös gonddal szerelik fel és állítják össze a sebesült szállító kocsikat. A humanizmus e készülékeire nagy szükségük lehet, míg az oroszok csak Csernajeífekkel, a törökök ellenben Abdul Kerim és Ah­med Ejub basákkal bírnak. Oly lázas a tevékenység a hadi készülődés te­rén, hogy ezek után ítélve, többé kétség sem lehet a harcz kitörése iránt. Karácsonyra, e családias ün­nepre, kész lesz az éjszaki colossus, és vérrel festeti pirosra a hót, megzavarja a munkás nyugalmat, feldúlja a nemzetek cultúráját, szolgasággal fenye­geti a népek szabadságát. Téli hadjárat lesz, melyre készül a sok bunda. Lesz mit kiporolni. Intézkedés történt, hogy mindazon tisztek és altisztek, a­kik saját költségükön látják el magu­kat téli bundával, e czélra a megállapított 3 rubelt megkapják. Pétervárról 40,000 katona és 6000 ló elszál­lásolását készítik elő. A hadügyi kormányzat az egész hadsereg számára egy évi élelemmel látja el magát. Az első parancsra zászló alá hívandó csa­patok száma 400,000 főben van megállapítva. E fél milliónyi had már el van látva fegyverrel és lő­szerrel. A fegyverszünet megkezdése óta nap nap után múlik, s a conferentia tervével nem bírnak tisztába jönni. Alább ismertetjük a mozzanatokat, melyekkel már csúfot vallott az orosz diplomatia. Itt újabb részlet gyanánt fel kell említenünk, hogy szó van most már Szerbiának képviseltetéséről is a confe­­rentiában. Ez a megvert „nagyhatalmasság“ tervben levő conferentián tanácsadó jelmezben egy a venne részt, vagyis a­mint mondani szokás, nem bírna döntő, hanem csak consultativ szavazati joga. Fel­adatául tűznék ki, hogy feleljen, ha kérdezik, s adjon felvilágosításokat, ha szükségük, és tanácso­kat, ha elkelnek. Belgrádból ezen eszme megkedveltetése czélja­­kérdése felett tanácskozott. Minthogy e kérdésben érdekelve volt, mint dunamelléki tartomány, Szerbia is, Mijatovich volt Londonba küldve, hogy a con­ferentia tagjainak véleményadó szavazatával szol­gálatukra álljon. Ezen szerep ismétlését szeretnék a mostani conferenciában is. Azt mondják, hogy érte­nek hozzá, és be is tanulták. Hiszen szép szép, csak már a súgót válogatták volna jobban meg. A magyar kormány legközelebb kénytelen lesz egy póthitel kéréssel lépni a parlament elé. Az ös­­­szeg magában véve nem lesz igen jelentékeny mint az új „Fresse“-nek írják ■— körülbelül 300,000 fo­rintot fog kitenni — és a honvédek felszerelésére van szánva. „Tudva van, hogy a honvédelmi minisz­ter budgetje tárgyalása alkalmával kijelentette a pénzügyi bizottságban, hogy azon helyzetben van, hogy 8 nap alatt 217,000 honvédet teljesen felsze­relve mozgósíthat. Hogy ezen Magyarországban megelégedéssel üdvözölt tény valósítható legyen, különböző kiadásokat kellett tenni vagy kilátásba he­­lyezni, úgy­hogy a póthitel elkerülhetlenné vált, úgy hallatszik, hogy a kormány az erre vonatkozó elő­terjesztést nemsokára a képviselőház összeülése után meg fogja tenni. Szemben a külügyi helyzettel és kü­lönösen miután a több kiadás a magyarok „kedvencz intézményére“ szükségeltetik, a póthitel nem­igen fog élénk ellentmondást felidézni.“ Ugyancsak az új „Presse“ levelezője írja, hogy a birodalom mindkét felében a herczegovinai és boszniai menekültek szá­mára kérendő póthitel ez évben jelentékenyen ma­gasabb lesz, mint az, mely az utolsó delegátió által ?, lesz, mint az, mely az utolsó delegatió által írjjj azt írják, hogy hasonló szerepre előzményt a lon­l^ia<iá,sok a „felkelő tartományok“- conferentia nyújtott 1870 ben, mely a vaskapu­ból való önkénytelen vendégekre igen megszaporod­tak, úgy hogy a külügyminiszter, mint tudva van, kénytelen volt magát arra határozni, hogy e napok­ban egy magasabb hivatalnokot delegáljon Dalmá­­cziába és Horvátországba, hogy az a menekültek „állapotát“ megvizsgálja. Nem felesleges dolog ezen póthitelről is megemlékezni, miután ez a pénzügyi bizottság által megállapított magyar budgetet ép úgy, mint az osztrák birodalmat is meg fogja zavarni. Szerda, 1876. november 8. Szerkesztői iroda: Budapest IV. menetháttér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Eladó-h­ivatal: Budapest IV, megyeházá­r 9. j.* Wodianer F. nyomdájában. A fegyverszünet kezdete. Az orosz garázda politikát egymás után éri a kudarcz, mióta ultimátumát rá­küldi a portára. Már ez ultimátum is elvétett dolog volt, mert a török külügyi kormány pfiifikus ügyessége rá sem hederített, hanem csak a régi megállapodások sze­rint engedélyező a fegyverszünetet, s nem az orosz fenyegetést,­hanem a nagyhatalmak tanácsait valló oly indokoknak, melyek elhatározólag döntöttek a háború ideiglenes beszüntetésére. Ez volt az egyik erkölcsi vereség, s bizony legalább ettől megkímél­hette volna magát Oroszország Csernojeffnek és a muszka előőrs hadnak csúf megveretése után. Az ultimatum a mily merész és oly felesleges volt. Nem használt, csak rósz vért szült. Morog­tak érte] csendesen az udvarok s még Bécsből is reszkíroztak egy jámbor „sajnálkozást“, a békebáb czárnak e hirtelen harczi vakmerősége felett. Ez volt a második erkölcsi vereség, melyet zsebre kel­lett rakni Livádiában, mégha fanyar udvariasság­gal visszaszenték is, hogy „ők továbbra is ragasz­kodnak a három császár szövetséghez. “ Alig siklott ki az ultimátum által magára zúdított megrovások és erkölcsi vereségek alól a szent-pétervári udvar, már a semlegességi vonal meg­állapításának kezdő tárgyalásainál követett el oly botor hibát, melynek eredménye újabb kudarcz. Az elkapatott orosz diplomatia ugyanis a legsarkalato­sabb nemzetközi elveknek kiforgatása után, már lábbal tapodni vélt minden jogot és elég szemér­metlen volt Alexinácz kiürítését követelni. No de hát hamar tudtára adták, hogy ez már mégis túl­­merész jogtiprás. A porta itt is észrevette, hogy igazában van, sietett tehát a hatalmakkal bizal­masan megbeszélni a dolgot. Kifejezést adott a szultán kormánya azon reményeknek, hogy a ka­binetek még kísérletet sem fognak tenni olyan követelések támogatására, melyek a nemzetközi­­ szo­­­­kásokkal annyira ellenkeznek. E szavakhoz aztán még hozzátette, hogy ám tessék a fejüket vesztett kül­hatalmú képviselőknek tovább is elnézni a muszka mindenhatóság jogtipró tényeit, maga részéről többet nem enged. E kijelentés természetes és jogos volt. Azt akarni, hogy a vérrel bevett hadállásokból takarod­janak ki télhideg idején a puszta mezőkre a győzel­mes török katonák, jellemezhetlenül provokáló eljá­rás. Kegyetlenül barbár módja a kibékülési szán­déknak. Nem csoda, hogy majdnem egyhangúlag vetették vissza az államok, s így Oroszország rövid idő alatt újabb vereségben lett gazdagabb. De még itt sincs vége a kudarczoknak, melye­ket a djunisi katonai leczke után, a diplomatiai te­rén is kezd szenvedni az orosz nagyralátás. Gorcsa­­koff egy konferenc­iát akart, melynek székhelyéül Brüsselt jelölé ki. Az udvaroknak nem volt inyekre e terv, mert ők nem szabályszerű conferentiát, ha­nem csak a nagykövetek puszta értekezletét kíván­ták, melyre jó hely Konstantinápoly is. De hát Gorcsakoff diktálni akart és ragaszkodott továbbra is tervéhez, míg aztán a türelmét vesztett Bismarck tudtára nem adta, hogy Németország másban, mint egyszerű nagyköveti értekezleten részt venni nem fog. E szerint az értekezlet helye még­is Konstan­tinápoly marad, s a vereségek rovása eg­gyel gya­rapodott. Valószínűleg a kudarczok puhították meg és tették óvatosabbá a szó, jog és szerződésszegő orosz diplomatiát, melynek nyakassága immár hatást nem ismert. Ezen puhulásnak tulajdonítható, hogy Kon­stantinápolyi táviratok szerint az orosz diplomatia ismét fölvette a báránybőrt, és azalatt míg hadi ké­szülődései fokozott mértéket öltenek, a török kor­mán­nyal „közvetlenül akar egyetértésre jutni.“ Azaz más nyelven szólva az elszigeteltség közepeit, melyben a tartózkodóbbakká vált udvarok részesítik, közvetlenül akar a békepontokon ös­­­szeveszni. Ma már csaknem a lehetetlenséggel határos Oroszország visszavonulása. Őt reform ígéretek és autonómiai biztosítások sem elégíthetik ki, ha örökre nem akarja kompromittálni magát a dél­szlávok előtt. Oroszország csak vérrel egyenlítheti ki a számlát, melyet búj lógató emissariusai a dél­­szlávoknál a minden oroszok pénztárára és hadaira utalványoztak. Mégha kétségtelen lesz is veresége, háborúba kell egyvelednie, mert a könnyelműen in­dított szerb harcz orosz vért követel. És ez folyni fog. A jogügyi bizottságból. — November 7. — Csemeghy államtitkár a §­ megtartása mellett szólal fel oly bűncselekményeknél, melyek hi­vatalból üldözendők az állam érdeke, oly cselekmé­nyeknél pedig, melyek magánfél panaszára üldöz­­tetnek, a magánfél érdeke az irányadó. Indokolt tehát, hogy a szakasz megtartassék. Szilágyi D. újabban szót emel, fejteget­vén, hogy a kegyelmezési jog természetével ellenke­zik az érintett megszorítás. Horváth L. nem tartja következetességnek azt, hogy állam elleni bűntényeknél helye lehessen királyi kegyelmi jognak, a magán félt érdeklőknél pedig nem. Juhász nézete szerint a magán panaszló­nak, ha panaszával a bíró elé lép, meg kell adni azon elégtételt, hogy ügyében ítélet hozassék. A bizott­ság többsége a § kihagyása mellett nyilatkozik, ... A 105 §-ban meg van szabva mennyi idő alatt évül el a bűnvádi eljárás megindítása a bűncselek­mény elkövetése után. Fauler előadó az elévülési határidőket szűk körre szabottaknak tartja s ennél fogva indítvá­nyozza, hogy oly esetekben, a­hol halálos büntetésre, vagy él­tfogytig tartó fogházra ítéltetés forog fenn, 15 év helyett 20-ra, a 10 éven felül levő fegyháznál pedig 10 helyett 15 évre kívánja a határidőt kiter­jesztetni. • Szilágyi D. támogatja az indítványt, T­e­­r­e­s­z­k­y szintén hozzájárul, kivéve az államfogház­nál. Bokros szintén az elévülési határidő kiter­jesztése mellett van, mert az elévülési határidő nem lehet rövidebb, mint az eshetőleges büntetés maxi­muma. A halálbüntetés és életfogytig tartó bünte­tésnél 25 évre kívánja tétetni az elévülést. Juhász öt évi elévülést csak vétségekre kí­ván kimondatni, a bűntettekre nézve legalább is 10 évre kívánja meghatároztatni. A bizottság Fauler módosítványa értelmé­ben fogadja el a §-t. A 106-ik §. változatlanul hagyatván a 107-ik §. Fauler előadó javaslatára következő szövegben állapíttatott meg: „Az elévülést félbe­szakítja a bí­róságnak az elkövetett bűntett vagy vétség üldözé­sét czélzó, s az elkövető tettes vagy részes ellen irányzott határozata vagy intézkedése. A határozat vagy intézkedés napján azonban az elévülés újra kezdetét veszi. Az elévülés csak arra nézve szakad félbe, kire a bíróság határozata vonatkozik.“ A 108-dik §. értelmében, ha az előzetes eljá­rás megindítása vagy folytatása valamely előzetes kérdés jogerejű bírói elintézésétől függ, az elévü­lés az előzetes kérdés jogerejű elintézéséig félbe szakad. S­z­i­l­á­g­y­i D. a bírói szó helyett „hatóságit"­­­ kíván tétetni, mit a bizottság elfogad, minthogy az előzetes elintézés nemcsak bírósághoz tartozhatik, hanem esetleg más hatósághoz is, mint pl. az or­szággyűlés két házának intézkedése a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozólag. A 109. §. változatlanul, a 110. 111. §-ok, cse­kély módosítással fogadtattak el. A 112.­§. 2 bekezdése Szilágyi és Fau­ber előadó indítványa értelmében, következőleg szó végeztetett: „A vagyon ellen irányzott büntettek vagy vétségek esetében a kiskorúak, valamint a gondnokság alá helyezett pazarlók helyett, úgy­szin­­tén más gondnokság alatt levők helyett átalában az indítványt annak törvényes képviselője terjeszti elő.“ A 112—115 §§. lényegesebb módosítással fo­gadtattak el. A 116., 118. § ok változatlanul elfogadtatván a 119. §-nál a­melyben az mondatik ki, hogy az elévülés mikor zárja ki a büntetés végrehajtását. Fauler előadó az elévülési időt 20 év helyett 26-re, 15 helyett 20-ra, 10 helyett 16-re, 5 helyett 10-re a vétségeknél pedig 3 helyett 5 évre kívánja felvétetni. A bizottság az indítványt elfogadja valamint­­ a 120. és 121-ik §-okat, a 122. §. szövege követ­kezőleg állapíttatott meg: „az elévülés hatálya nem terjed ki a jogerejűleg kimondott hivatalvesz­tésre , a politikai jogok gyakorlatának felfüggesz­tésére. Egyszersmind visszatérőleg az 58. §-ba fel­vétetik az, hogy a mellékbüntetések tartama elévü­lés esetén az elévülés befej­eztétől kezdődik. A 123. §. szövege következőleg állapíttatott meg: „az elévülés félbeszakad az illetékes hatóság­nak az elítélt személyét illetőleg a büntetés végre­hajtására vonatkozó bármely cselekmény által. Az intézkedés napján azonban az elévülés újra kezdődik. A 124. §, változatlanul hagyatván, az ülés vé­get ért. A miniszterelnök a pénzügyi bizottság teg­napi ülésében a Légrády-féle ügyben a következő előterjesztést tette: A Légrády testvérek czéggel posta és távír­dai nyomtatványok szállítása iránt kötött szerző­dés tárgyában a hírlapokban, valamint a képvise­lőház pénzügyi bizottságában előadott közlemények alapján megejtetvén a vizsgálat, annak eredményét tett ígéretemhez képest, a következőkben van sze­rencsém előterjeszteni. Az első hírlapi vád — az volt , hogy a Légrády testvérekkel a folyó évi május hó 2­7-kén felvett jegyzőkönyvben kötött pótegyezmény az ál­lamnak 18,000 frt kárt okoz. A második körülmény, mely vádul felhozatott, s mely az állam érdekeinek megsértését s a vállal­kozók érdekeinek ennek rovására előmozdítását­­— illetőleg az eziránti szándékot látszott mutatni, az némely példányában a ’/□ minőségre volt csak a ki­­alkudott 35 kr. ár fenntartva. Ily körülmények között szükségesnek tartom, hogy az egész tényállást tüzetesen előadjam. Múlt évi szeptemberben, oly posta és távírdai nyomtatványok szállítására, melyekért eddig az Athenaeumnak évenkint átlagban 30,000 frt fizet­tetett, pályázat h­irdettetett, minek folytán a követ­kező pályázati ajánlatok tétettek: Légrády testvérek 8002 frt 40 kr. Hornyansky 16,627 frt 32 kr. Festi könyvnyomda 16,945 frt 55 kr. Kocsi Sándor 18,981 frt 40 kr. Athenaeum 20,254 frt 36 kr. Franklin 26,207 frt 70 kr. A szállítást megkapta tehát a Légrády czég. Az első számlák érvényesítésénél a szerződés magyarázata iránt kérdés támadván, létre­jött a A képviselőház igazságügyi bi­zottsága mai ülésében a büntető törvénykönyv 103. §-án kezdődött a tárgyalás. A § szerint a bűnvádi volt, hogy a pótegyezményt tartalmazó jegyzőkönyv eljárást megszünteti, illetőleg kizárja a bűnös ha­lála, királyi kegyelem és elévülés. Komjáthy azon nézetben van, hogy csak politikai bűntetteknél, de különben ne legyen helye a királyi kegyelemnek addig, mig a vizsgálat be nem fejeztetett s az ítélet ki nem mondatott. Fauler előadó fentartandónak véli a király pertörlési jogát büntetőjogi tekintetben is, mert vannak esetek, midőn magasabb állami érdek a ki­rályi kegyelem alkalmazását megkívánja; ugyan­csak e mellett szólanak a közjogi tekintetek is. A §. változatlanul elfogadtatván, a 104. §. vé­tetett fel, mely kimondja, hogy királyi kegyelem ese­­­­tén a bűnvádi eljárás megszüntetendő, ha tárgyát oly bűntett vagy vétség képezi, mely hivatalból ül­dözendő. Szilágyi D. nem tartja alkalmazhatónak . folyó évi május 27-éről kelt jegyzőkönyv, mely sze­­rti e megszorítást, mert a királyi pertörlésnek sze­­­­rint az eredeti 1875. évi november hó 26-án kötött iyet adó politikai okok oly bűntettekkel szemben is ! szerződéshez némely pótlások vétettek fel, melyek érvényesek, melyeket csak a sértett fél kivonatáva s az eredeti szerződésben meghatározott árakhoz kö­vehet tárgyalása alá a bíró. Indítványozza, hogy a­­ pest az eddigi évi nyomtatvány-szükségletet alapul §. hagyassék ki.­­ véve, vállalkozók javára évenkénti 991 forint 60 kr,

Next