Egyetértés, 1876. november (10. évfolyam, 262-286. szám)

1876-11-21 / 278. szám

k. X. évfolyam. Budapest. Előfizetési dij: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre Félévre . Negyedévre Egy hóra 20.-10.-6.-1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. 278. szám. Nyilttér : öt hasábos sor 30 krajczár.EGYETÉRTES A­ POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Ki „Egyetértés“ szerkesztősége himzö-­­ utcza l-ső szám alatt van (kalap- és himzö-utcza sarkán). A lap szellemi részét illető minden közle­ményt ide kérünk küldeni. sza Kedd, 1876. november 21. Szerke.sztiU iroda • Budapest IV. himző-utcza 1. Sz. hová a lap szellemi részét illető m­inden közlemény kü­ldemle. — A­ küldem­ények csak bérmen­tesen fogadtatnak el. Kéziratok csak ren­dItivüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó-h­ivatal: Budapest IV. megyehd^ti­ 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. Az országházból. (November 20.) (Ik) Bármint iparkodott is a kormány me­­n­ekülni az országházban a külügyi politika vi­tatásától, a budget tárgyalásánál nem volt az többé elkerülhető, s a képviselők, kik még nem szegődtek a reactió­s absolutismus uszályhor­­dozóiul, felhasználják az alkalmat, hogy szólja­nak a­ nemzet óhajtása szerint. Ha a kormány csak némileg is loyális lett volna, ha bízott volna eddigi működése he­lyességében és tisztaságában, nem várta volna be azt, míg ily kerülő után szólanak az ügy­höz, hanem szem előtt tartva a parlament sou­­verninitását, maga állította volna a ház elé a kérdést, hogy a múltakra nézve ítéletet mond­jon a jövőre nézve pedig tanácsot és tájéko­zást adjon : melyik azon út, melyen e veszélyes időben Magyarországnak s vele a magyar kor­mánynak haladnia kell. Alkotmányos országban ezt lehet kívánni a kormánytól, mert ezt parancsolja az eszé­­lyesség és azon őszintesség is, mel­lyel a nem­zet képviselőinek a kormány ily válságos idők­ben tartozik. Tisza Kálmán politikájának azonban az őszinteség soha nem volt princípiuma. Előtte csak azon irány vala szent, mely mysticus alakba öltöztetve, a bécsi körök által volt előre kijelölve. És bár mint iparkodtak is az elnök­minisztert eljárása helytelenségéről, gyaláza­tosságáról meggyőzni, ő konokul ragaszkodott elvéhez, hogy függetlenül, önállólag gondol­kodni nem tud és nem akar. A hitehagyott államférfinak ezer szeren­cséjére, oly többség állott háta mögött, mely hozzá hasonlólag rabszolgai engedelmességgel képezte egyik közegét azon aparatusnak, mely­nek neve centralisatio. A többség vakon enge­delmeskedett vezérének, minek az lett a követ­kezménye, hogy az ország meg nem ismerhette azon politikát, melyet az ő bőrére folytattak Magyarország esküdt ellenségei, nem ismer­hette meg azon politikát, melyet szolgalelkü, s bécsi érdekeket istápoló kormányférfiai a nem­zet tudta s akarata nélkül Magyarországra actrogáltak, sőt mi több: elzáratott az ut a közvélemény előtt, hogy aspiratióinak hatalma­sabb alakban kifejezést adhasson. A hozzá intézett interpellációkra Tisza Kálmán oly gyámoltalan választ adott, melyet pirulva hallgatott mindenki, ki csak egy parányi féltékenységet érez még lelkében a magyar par­lament tekintélye iránt. S mert nem volt re­mény ily módon valamit megtudni a bennün­ket érdeklő keleti kérdésben Magyarország kormánya által elfoglalt álláspontról, azoknak, kik a törvényhozás tekintélyét, hatalmát és jogkörét megvédni szeretnék, meg kellett avval elégedniük, hogy legalább a parlamentben ki­fejezést adjanak a nemzet kívánalmának. Erre nézve alkalmas idő volt a költség­vetés tárgyalása. Simonyi Ernő, ki első ragadta meg az al­kalmat a kormány megtámadására, hatalmas leczkét adott az alkotmányosságról s diploma­­tiáról azoknak, kik tehetetlenségükkel már annyiszor blambrozták, sőt romlásra vezették és korrumpálták az országot. Ezen beszéd egész terjedelmében ismeretes lévén olvasóink előtt, most nem akarunk arra újból visszatérni s csupán arra szorítkozunk, a­mi ma történt a képviselőházban. A külügyi politikára nézve ma hallottuk­ a második nagy­szabású beszédet, mely Tisza Kálmán politikai működésén egy hatalmas csor­bát ejteni lett volna hivatva, ha t. i. azon le­hetséges volna még csorbát ejteni. Mocsáry Lajos szólt a közjogi ellen­zék részéről, és pedig oly szépen, hogy ahhoz hasonló, nagyszabású beszédet ritkán hallha­tunk a képviselőházban. A keleti politikát fejtegette és pedig oly határozott irányban, mely nem kis zavarba hozta a határozottságtól irtózó kormányfér­­fiainkat. Mocsáry beszédének lényegét a keleti kér­désben elfoglalandó álláspont képezte, szerinte, — és pedig helyesen, — Ausztria­ Magyaror­­szágnak közös érdeke kívánja, hogy Oroszor­szágnak Konstantinápoly ellen irányuló törek­vései meggátoltassanak, pedig ha kell, fegyve­res erővel. Mert bár hazánkban mindenki a béke fentartását óhajtja, azt Magyarországtól senki nem fogja kívánni, hogy a mindenároni békéért feláldozza existentiáját. Tekintetbe véve a mostani viszonyokat, Mocsáry beszéde nyílt felszólítás volt az Orosz­ország elleni küzdelemre, s az ily felszólítás nemcsak nagy tapintatot árul el, de azt is, hogy szónok meg tudta érteni a nemzet kívánságát. Sajnáljuk, hogy a kitűnő beszédet nagy terjedelme miatt nem adhatjuk ma s igy ol­vasóinkat szives várakozásra kell kérnünk holnapig, midőn lapunk egész terjedelmében hozza azt. Magáról a költségvetésről, Irányi Dániel tartott a mai ülésen egy érvekben gazdag be­szédet. Irányi bár részletesen szólt még a lehető belügyi megtakarításokról,beszédében leginkább a közjogi helyzet financziális hátrányait emelte ki, s a real unió okozta óriási kiadásokról em­lékezett meg legtöbbször, hatalmas argumentu­mokkal mutatva ki, hogy a bekövetkezhető pénzügyi catastrófának, egyedül az 1867. XII. t. cz. által elismert közös ügyek képezik alapját. Nem találtunk a beszédben a zsugori pedáns gazdálkodók szokásos frázisaiból, de igenis azon megczáfolhatlan érvekből, melyeket az idő oly rohamosan látszik igazolni. Mert csakugyan nagyhatalmi állásról fan­­táziáltatnak velünk Bécsből, csak azért, hogy a luxuosus külügyi képviselethez szükséges óriási összegeket a haszontalan s nemzetellenes hadsereg fentartásához, az alkotmányos álla­mokban a mienkhez hasonló mértékben nem létező királyi udvartartáshoz, indokolatlan sub­­ventiókra szükséges pénzt Magyarországtól kicsikarhassák. Ez azon achillesi sark, melyen a pénzügyi egyensúly megfordul, s melyre Irányi ma oly világosan, szónoki remekséggel rámutatott. Tagadhatlan, hogy e két utóbb említett beszéd — Mocsáryé ép úgy mint Irányié — mind szónoki szépségét mind logikai követke­zetességét mind argumentum bőségét tekintve, magasan kiemelkedik a parlamenti szónoklatok sorában. Míg az egyik a jelen külügyi, a másik a pénzügyi politikának Magyarország által egye­dül elfogadható programmját képezi. És mindennek dac­ára nem remélhető, hogy Bécs lidércz nyomása alatt nyögő kor­mányunk megértse azt, mit e két beszéddel a magyar nemzet elmondott. A határozati javaslat, mit Mocsáry Lajos a képviselőház mai ülésében benyújtott, ekkép szól: Tekintetbe véve, hogy a kormány által előter­jesztett állam költségvetés, daczára az országos be­ruházások és egyéb kiadásoknál történt nagy költ­­ségleszállításoknak és a honpolgárok képességét kimerítő adóemeléseknek most is tetemes, a múlt évit meghaladó s a tapasztalás szerint előrelátható­lag növekedendő hiányt mutat föl, mely hiánynak ismét csak adósságcsinálás és az állam vagyonának fogyasztása által való födezése van kilátásba he­lyezve. Tekintetbe véve, hogy teljesen bebizonyult az, hogy az 1867-iki törvények által nemcsak az ország önállósága és függetlensége lett föladva, hanem azoknak alapján az állam pénzügyeinek rendbeho­zása is lehetetlen ; tekintetbe véve, hogy mind ennek daczára a jelenlegi kormány az 1867-ik közösügyi­ rend­szerhez most is ragaszkodik, hogy nevezetesen a vám és kereskedelmi szerződés és nemzeti bank tárgyában közte és Ausztria­ kormánya közt létre­jött megállapodások szerint az e tárgyakra nézve 1767-ben tett intézkedés hátrányát nemcsak to­vábbra is fentartani, hanem azoknak terhét még sú­lyosabbá tenni késznek nyilatkozott. Mondja ki a képviselőház, hogy a kormány irányában bizalommal nem viseltetvén, az általa előterjesztett államköltségvetést a tárgyalás alap­ján nem fogadja el. Beadják: M­o­c­s­á­r­y Lajos, Kállay Ödön, Szongott Jakab, Kiszely Ernő, Madarász József, Németh Albert, Orbán Balázs, Sem­bery István, Fernszeg Sándor, Mada­rász Jenő. A romániai képviselőkkel a vámtarifa megál­lapítása iránt folytatott tárgyalások néhány nap előtt megszakíttattak, miután igen sok tételre nézve megegyezés nem érezhetett el és a romániai képvi­selők Bukarestbe utaztak, hogy új utasításokat kér­jenek. A külügyi politika terén rövid idő alatt nagy meglepetésre számít­hat a nemzet. A­mitől tartottunk folyvást, a­mit sejtettünk Andrássy habozó magatartásából; következtettünk Tisza Kálmán gyanús titkolózá­sából ; az legközelebb már mint elfogadott, be­vallott és mentegetett politika fogja kísér­teni az országos és parlamenti közvéleményt. Nagyon megbízható forrásból nyertünk ez iránt értesítést, mégis nehezünkre esik elhinni, s még nehezebbre kiírni. De meg kellett tennünk, ne­hogy tévedésbe jöjjön bárki is azon hang iránt, me­lyet a kormánypárti sajtó a visszavonulás fedezésére fújni talál. Arról van szó, hogy az udvarnál végleg győ­zelemre jutott a muszkabarát semlegességi politika, mely azonban csak addig tartja meg semlegességi jellegét, míg az orosz határozott foglalási előnyöket nem vív ki Törökországban, azontúl a tényekre való hivatkozással valósítja maga részére Bosznia elfog­lalásának kedvencz tervét. Ezen politika elfogadá­sához, melyről volt szó gyakran a lapokban is csak Andrássy és Tisza beleegyezése hiányzott. Most már meg­van ezek hozzájárulása is, s nem hiányzik egyéb, mint a magyar parlamenti többség és a nemzeti köz­vélemény megpuhítása. A régi mód szerint sikerülni fog ez is, noha most még a nemzet egy, s a lapok pártszinezet nél­­­­kül annak egyhangú kifejezést adnak. A nagy A baloldali klubban folyó vita részletes gyű­­vetésével, Demel indítványát fogadták el, mely sze­rint öt tagból álló bizottság választassák a Magyar­országgal való kiegyezés revidiálására. E határozat rövidító oka Herbst beszéde volt. Herbst kijelenti, hogy Skene indítványai az alkotmányhű párt szét­szakítását czélozzák, a­mi egyértelmű e párt hatal­mának csökkentésével. Elegendő annak kijelentése, "hogy az alkotmányhű párt nem fogad el semmi ki­egyezést, mely hátrányos Ausztria közgazdasági és politikai érdekeire. Ehhez a párt szilárdul ragasz­kodni fog, minden tekintet nélkül a minisztériumra és Magyarországra. Ha ez kimondatik, nem kell tar­tani a nagyobb megterheltetéstől, mert —• szóló nézete szerint nem képzelhető osztrák kormány, mely Ausztria érdekeit tekintet nélkül hagyná. Fö­lösleges Európának és a koronának az erők szétfor­­gácsolása látványát nyújtani és ezzel önmagunkat gyöngíteni. Én — úgymond szónok — nem félek a personal­ uniótól, de nem akarnám addig a létezőt megingattatni, a­míg nincs jobb. A c­entralismus nem valósítható, így az alkotmányvita által csak az állam hitelét ingatnék meg. — A delegátiók intéz­ményének megváltoztatása mindaddig lehetetlen, a­mig az urak házának is ez ügyekben szava van. Senki más, mint a képv. ház tagjai voltak azok, kik a delegátióban a törléseket lehetetlenné tették. Ha­sonló értelemben nyilatkoztak: Suesz, Wickhoff, Sturm, Klier stb. Ugyanez időben a középklubb is értekezletet tartott, a­hol Dubsky nyújtá be Skene indítványait. A párt azt határozta, hogy elhalasztja az eldöntést, míg a közös értekezlet szerdán megtartatik. A boszniai menekültek sok bajt okoz­nak kormányunknak. Számuk nem hogy csökkenne, inkább egyre gyarapodik, így a legutóbbi néhány nap alatt egy pár ezer menekült jött át határain­kon. A boszniai menekültek nagyobb területre van­nak elosztva, de Dalmátországban már több a baj. Innét jelentősek érkeztek Bécsbe, hogy a menekül­tekért valamit tenni kell, mert nagyobb részük nem éli túl a telet, már most is olyan gyengék, hogy nem bírnak dolgozni. A külügyminisztérium e jelentések folytán Kraus bárót leküldte a ragusai kerületbe, hol 15,600 menekült van elhelyezve (2000 Ragu­­sában, a többiek a szomszéd falvakban). A lakosság — mint Kraus jelenti — panaszkodik, hogy a 10 kr, mely minden menekültért jár, nem elég, adjanak nekik annyit, a­mennyit a katonák beszállásolásáért kapnak, vagy pedig os­szák el őket nagyobb te­rületen, hogy eltartásuk terhe ne háruljon 1—2 területre. fordulat első jelensége lesz, hogy a kormánypárti­­ sajtó bizonyos alakoskodásokat vegyit majd hang­­kánt megemlítjük, hogy Skene programmjának el­járna a nemzetnek lebeszélése végett. „Nem mehe­tünk Oroszország ellen — fogják mondani — mert a szlávok nem akarják, s a hadsereg élén túlnyomó a szláv elem.“ Értesítőnk szerint ez alakoskodásokkal csin­­nyán ugyan, da máris él Tisza Kálmán a fő cori­­pheusoknak megnyerése czéljából, s ha czélt ér, leg­közelebb megkapja rá az utasítást az egészen kor­mánypárti, a félig kormánypárti és a döntő pillana­tokban mindig oda dörzsölődő sajtó is. Elmondtuk, a­mint kaptuk a hírt, melynek hitelességét a külső tapasztalatok is előmozdítják. Elmondtuk pedig azért, mert nem akarjuk föltenni, hogy azok után, miket M­ndrássy-Tisza kettős uralma a nemzet megrontására elkövettek, hozzájárulhassa­nak ráadásul még oly külügyi politika követéséhez is, mely lehetetlenné teszi jövőjét, mégha az ég ke­gyelme elfordítaná is rólunk a csapások azon sorát, melyek anyagi helyzetünk tönkrejutásával fenyeget­nek. Iszonyú elvetemültségre mutatna, melyet nem lehet mentegetni semmi szláv mumussal, oly poli­tikát fogadni el a magyar nemzet rovására, mely ellen tiltakozik becsülete, s tiltakozik életérdeke. A gyarmat­ járomból talán még lehet menekvés, de vájjon lehet-e az orosz körülölelő és roppantul meg­izmosodott karjai közül? Törökország elvesztővel isten se segít rajtunk, megírhatjuk bátran a sírira­­tot: Finis Hungáriáé. És ezt a politikát mernék elfogadni Andrássy és Tisza, és erre a politikára mernék rábeszélni az öngyilkos nemzetet ? Az osztrák szláv pártvezérek egy feliratot in­téztek a szentpétervári szláv bizottsághoz, melyet a „Times“ egész terjedelmében tesz közzé. Semmi sem képes oly határozott világításban feltüntetni a kifelé gravitáló elemek benső loyalitását, mint e fel­irat, melynek szövegéből, olvasóink gyönyörűségére átvesszük a következőket: „Tisztelet és dicsőség nektek szeretett orosz­­szlávok, a segélyért, melyet oly nagylelküleg nyúj­tottatok közös testvéreinknek, kik a szabadságért harczolnak a barbár pogány ellenség ellen. A szük­ség ez óráiban, a szláv csak a testvérszlávokhoz for­dulhat. Igaz, hogy németjeinket és magyarjainkat kivéve, egész Európa felhagyott a török iránti ro­­konszenvekkel, de segítséget a szlávnak csak a szláv és nevezetesen az orosz-szláv nyújthat. A szabad­ság kivívásában nem fognak nekik segíteni még a románok, albánok és görögök sem, bár ők is együtt szenvednek a törökországi szlávokkal.De mit is vár­hatunk a románoktól, albániaktól és görögöktől, mi­kor még a horvátok is, a szerbek legközelebbi rokonai merő irigységből megengedték, hogy a magyar poli­tika eszközei legyenek. A horvátok tán azért nem vi­seltetnek barátsággal a szerbek iránt, mert a horvá­tok római katholikusok, a szerbek pedig görög nem­egyesültek ; pedig nem kellene feledniük, hogy Krisz­tus nem a jámbor, de szívtelen zsidókat, hanem a hitetlen, de irgalmas samaritánust részesítette ál­dásaiban. Egész Nyugat-Ázsia muzulmánjai harczolnak a törökök soraiban, de a déli határainkon lakó sze­rencsétlen keresztények mellett csak a szláv Orosz­ország áll. Az Adria mellől küldjük nek­tek lelkes üdvözleteinket és felkiál­tunk: „Isten óvja és tartsa meg északi atyánkat és czár­un­kat.“ Tevékeny rokon­­szenvetek a törökországi keresztények iránt annál nemesebb és dicsőbb, mert nem várta Európa tap­sait. Ha Oroszország a felkelés kezdetén hadat üzent volna Törökországnak, bizonyára felháborodás tá­madt volna ellene. Ha a törökországi keresztények németek, francziák vagy angolok volnának, akkor illető nemzeteik seregei már régen segítenének ne­kik. De miután ők szlávok, meg kell mondanunk Oroszországnak, hogy itt az idő, most vagy s­o­h­a.“ A reichsrath sokszínű és rétegű pártjai vajú­dásokon mennek keresztül. Skene kezdeményezésére osztrák védvám irányzattal egy programm került a közép és baloldali clubban tanácskozásra, mely al­ternatívaként állítja fel: vagy legyen centralisatió, vagy legyen personal unió, de a kiegyezés, mely egyik czélnak sem felel meg, nem kell. Na hiszen van is mit hallgatniok a bécsi osztrák és a magyar osztrák sajtó részéről. A bécsi rettenetes zajt csap, hogy veszélyeztetik a kiegyezést, mely pedig gyar­matként zsákmányolja ki Magyar­országot; a pesti osztrák félhivatalos lapok meg féltik Tiszát, ki első, s csak aztán jő a haza, és ebben a félelemben vis­­­szariadnak a personal uniótól; sőt a mint alkuvási készségükön látszik utolsó esetben nem riadnának vissza a centralisatió szorosabb fórumaitól sem. Egy-két engedméy ide vagy oda, gondolja magában a Pesten megjelenő osztrák „Hon“ ; ennyi már se nem árt, se nem használ a vámügyi szerződés által Magyarországra rakott centralistikus béklyókon, a fennálló uralom embereinek azonban okvetlenül so­kat hoz a konyhára, ha marad tovább ez ország­­koldusító állapot. Egyébiránt, hogy visszatérjünk a programmra, ez a baloldali klubb által leszavaztatott. A sógorok hamar észrevették, hogy legjobb a mellett maradni a­mit Tisza engedett, mert ennél sokkal többet a teljes formai czentralizatió sem nyújt. Elhatároz­ták mindamellett, hogy opponálni f­ognak, részint szik­ből, részint az apróbb engedmények kicsikarásá­nak indokából. Skene programmját e szerint csak a közép­pártból, s néhány másuknal ide cseppent tag pár­tolná. Legfontosabb pontja következőleg hangzik: „A két állam állami és közgazdasági össze­tartozásának azon viszonyai számára, melyek ép úgy fekszenek az összmonarchia, mint mindkét fél érdekében, szilárdabb és állandóbb alapok alkotan­­dók; s a Magyarországgal való összeköttetés azon alakja, mely — a tapasztalat szerint — Ausztriá­nak elégtelen befolyást adott a közös ügyekre, s mindkét állam természetes hatalmi viszonyát felcse­rélte, Ausztria befolyását biztosító módon szabá­lyozandó, ellenkező esetben Ausztria részére a tel­jes önállóság, s az önelhatározás lehetősége meg­szerzendő.“ A jogügyi bizottságból. — November 20. — A képviselőház igazságügyi bi­zottsága ma délután 5 órakor tartott ülésében a büntető törvénykönyv 144. §-át vette tárgyalás alá. A §. hűtlenség bűntényét követi el azon ma­gyar honos, a­ki háború esetén az ellenségnél ka­tonai szolgálatba lép, s 10—15 évi államfegyházzal büntettetik; ha pedig a háború előtt már ott szol­gált, s kényszer nélkül ott maradván a monarchia vagy szövetségeseinek hadereje ellen harczól 5 évig terjedhető államfogházzal büntettetik. Horváth Lajosnak az. utóbbi része ellen van kifogása, nem lát arányt az 5 év és az előbbiek, kiszabott 10—15 év közt. Csemeghy államtitkár szerint az előbbi esetben azért szabatik súlyosabb büntetés, mert az illető már háború esetén lép az ellen­ség szolgálatába. Egyszersmind kéri a bizottságot, tartsa meg a szöveget. Juhász nem tesz különbséget a kettő közt, mert a­ki már az ellenség szolgálatában volt, ha tovább is ott marad, önkényt fordítja hazája ellen fegyverét, ezért a §­­2-ik felében 20 évi államfogsá­got hoz indítványba. Hodossi a szöveg megtartása mellett szó­lal fel; nézete szerint nagy a különbség a két eset közt, mert az első nyilván hazaellenes cselekményt követ el, míg a második esetről ez nem mondható. Hasonló értelemben nyilatkozik Marsovszky és Bokros. Pauler előadó azt indítványozza, hogy az első pontban e helyett: „a háború esetében“ ez té­tessék: „a háború kiütése vagy a hadüzenet meg­történte után.“ A bizottság es­t e módosítván­nyal fo­gadja el. A 142. §-ban elősoroltatnak a hűtlenségi bűn­tett további esetei, melyek büntetése élethosszig tartó fegyház.Pauler előadó ajánlja a §. elfogadását, mely egészen megfelel más államok, különösen a német birodalom büntető törvénye hasonló szabványainak. C­s­e­m­e­g­i államtitkár előadja, hogy e­z­t ka­tonai szakértők is átvizsgálták s azt egészen helyes­nek nyilvánitották. Teleszky határozottan kimondatni kivánná a §. első bekezdésében, hogy e cselekményeket ak­kor éri ilyen büntetés, ha háború alatt követtet­­t­ék el.Bokros még azt kívánná hozzátétetni, hogy ha azok „tudva“ követtettek el, C­h­o­r­i­n aránytalanul súlyosnak tartja az élethossziglan tartó fogságot a 4-ik pont esetén, mert azon cselekmények, melyek ott elősoroltatnak, nem bírnak döntő befolyással a háború kimene­telére.Horánszky Nándor az ellenségnek pénzzel való segélyeztetését maga is életfogytig tartó fegy­házzal tartja büntetendőnek, de az élelmi­szer szol­gáltatását nem véli ilyen súlyos büntetés alá tarto­zónak. Csemeginek nincs ellenvetése, hogy egy külön bekezdésben enyhébb intézkedés vétessék az élelmi­szerekre nézve, de meg kell szabni azt, hogy nagyobb szállítások ne értessenek alatta p. az egész haderő élelmezése, mert az csakugyan a legsúlyo­sabb büntetés alá vonandó. Hodossi a §. megtartását indítványozza, mert a nagyobb mérvű élelmezésben az ellenség je­lentékeny támogatását látja. Bokros hasonló értelemben nyilatkozik, mert egy ország védelmezésében leghathatósabb eszköz az, ha az ellenség nem élelmezheti magát. Juhász felszólalása után, ki e szavakat ki­­vánná betétetni­ ,a hadsereg élelmi­szereinek sza­­porítása“ a módositványok mellőzésével változatla­nul fogadtatik el a §. aa A 143. §. szerint a 140. és 142. § ok eseteiben külföldiekre a hadi szabályok alkalmazandók. A ki­­vétel az osztrák-magyar monarchia másik államá­nak honosaira nem terjed ki. Teleszky ez utóbbi pontot nem tartja elég világos szerkezetűnek s világosan kimondatni ki­vánná, hogy a 140, 142 §-ok eseteiben az osztrák honosok úgy büntettetnek, mint a magyar ho­nosok. C­s e­m­e­g­i a szöveg mellett szólal fel; a 8. kifejezései helyesek, mert csak annyi mondatik, hogy az általános rész azon intézkedése, mely sze­rint az ausztriai úgy büntettetik, mint a külföldi, ez esetben nem áll. Végül a 8. Teleszky módosítványa szerint fogadtatik el. P­a­u­t­e­r előadó indítványára kibő­víttetvén e szavakkal: „nemzetközi hadiszabályok' « e helyett: hadiszabályok. A 144, 147 § ok változatlanul fogadtatván el; változatlanul hagyatik a 148 valamint a 149. §. is. A 150. §-nál a lázadás fogalmát és büntetését szabja meg. Komjáthy azt indítványozza, vézessék be e §-ba nem csak a delegátiók, hanem az országgyű­lés ellen való csoportosulás is. Az indítvány mellőzésével a §. változatlanul hagyatott. A 151, 152 §-ok lázadásnak nevezik azon cso­portosulást is, mely valamely polgári osztályt, nem­zetiséget vagy hitfelekezetet támad meg, községet, házat, fegyvertárt, hadi szert, lőportárt, vagy táv­irda hivatalt támad meg, vagy hatalmába kerít. Chorinnak kifog­ása van az ellen, hogy itt csak államfogház alkalmaztassék. C­s­e­m­e­g­i államtitkár arra hivatkozik, hogy itt személy ellen intézett erőszak még nincs, s ennek esetén más a büntetés. A bizottság erre úgy e §­kat mit a 153 at változatlanul elfogadván, az ülés el­oszlott. A közoktatásügyi bizottságból. — Nov. 20. — A képviselőház közoktatásügyi bizottsága ma d. u. 5 órakor ülést tartott. Elnök: V­á­r­a­d­y Gábor. A kormány részé­ről jelen vannak: Trefort miniszter, M­é­s­z­á­­ros, Szász Károly és Hárffy tanácsosok. Vár­a­dy Gábor elnök megnyitó beszédében röviden előadja azon okokat, melyek miatt a közép­tanodai oktatásról szóló törvényjavaslat mai napig újabban tárgyalás alá nem került; fölhozza, hogy ez már a harmadik törvényjavaslat, mely ma kerül tárgyalás alá: első az Eötvösféle, mely nem ke­rült a ház elé, a másik az 1873-ban tárgyalt és a háznak is bemutatott javaslat, mely a közbe­jött miniszteri válság miatt nem vált törvén­nyé: végre a harmadik a mai, mely sokban összevág az előbbivel, de sok igen fontos kérdésben eltér attól. Kérdi: akarja-e a bizottság átalánosságban tárgyalni ezen új törvényjavaslatot, vagy egyenesen a részle­tes tárgyaláshoz fog ? Trefort Ágost miniszter a törvényjavaslat sürgős voltát hangsúlyozza, és miután távoznia kell, tanácsosait mutatja be a bizottságnak, felkérvén egyszersmind a bizottságot, hogy ha fontosabb kér­désekben fenakadás lenne, az illető pontok függesz­­tessenek fel. Hegedűs László felhozza, hogy a közép­tanodai tanáregyletnek is van egy beadványa ez ügyben, melyet szintén jó volna meghallgatni. Molnár Aladár jelenti, hogy e beadvány a kérvényi bizottságnál van s csak szombaton juthat a bizottság kezéhez. Csengery indítványozza, hogy csak evvel együtt hétfőn kezdessék meg a tárgyalás. Elnök fölteszi a kérdést s a bizottság Csen­­gery indítványát elfogadja. Elnök fölkéri Mol­nár Aladár jegyzőt, hogy e beterjesztett kérvényt többszörösíttesse és a tagok között osztassa szét. Jövő ülés hétfőn d. u. 5 órakor. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése november 20-án. Elnök :xhyczy Kálmán. A kormány részéről jelen vannak: Tisza, Péchy, Wenckheim, Széll, Szende, Per­czel, Bedekovics és Trefort miniszterek. A jegyzőkönyv felolvastatván, észrevétel nél­kül hitelesíttetik. Elnök: Bemutatja Besztercze-Naszód megye törvény­hatóságának fel­terjesztését, melylyel több községnek Besz­tercze-Naszód megyéhez való csatoltatása iránti kérvényeit beküldi. Eichenbaum Katalin szepesmegyei jánóczi közbir­­tokosnőnek kérvényét, a magyar k. pénzügyminisztériumnak 1876 augusztus hó 9-én hozott elutasító illeték szabási dönt­vény felülvizsgálata iránt. Bemutatja a Budapesten 1876. augusztus 21-én országos értekezletre egybegyült községi és körjegyzőknek kérvényét a községi jegyzők képzettségi és anyagi helyzetök és hivatalos állásuk rendszeresítése tár­gyában , továbbá Somkerek, Kócs, Maga­már, Virágos­berek, Szolnok, Doboka megyebeli községeknek kérvényét Besz­tercze-Naszód megyéhez való csatoltatásuk tárgyában. Végre Szolnok-Doboka megyebeli Somkerek községének kérvényét Besztercze-Naszód megyéhez való csatoltatása tárgyában. Jelenti, hogy Kollarits Pál horvát-szlavon országi és magyar­­országgyűlési képviselő I. év. november hó 13-án hosszabb betegeskedés után életének 56 -ik évében Eszéken meghalá­­lozott. Bosánczy Adolf képviselő egészsége helyreállíthatása tekintetéből hat heti szabadságidőt kér. (Megadatik.) Tudomására hozta a háznak, hogy a zárszámadás részletezésnek már minden füzete megérkezvén, az a képvi­selők közt ki is osztatott. A vallás és közoktatásügyi minisz­ter a szükséges példányokban átküldötte a jelentést a buda­pesti m. kir. tudomány­egyetem állapotáról és működéséről, mely a képviselők közt ki fog osztatni. Degenfeld Lajos gróf a mentelmi bizottság előadója: bemutatja a bizottság jelentését Jaki­a Antal orsz. képviselő mentelmi ügyében és Kassay F. Ignácz képviselő mentelmi jogának felfüggesz­tése tárgyában. Trefort Ágost, a földmivelés ipar- és kereske­delmi minisztérium vezetésével megbízott miniszter benyújtja a phyloxera rovar kiirtása czéljából szük­séges újabb póthitelről szóló törvényjavaslatot. A pénzügyi bizottsághoz utasíttatik. Napirenden van az 1877. évi költségvetés tár­gyalása. Bauszner­­ zuizó hosszabb beszédben indokolja szavazatát, s nemzetiségi indokokból nem fogadja el a költségvetést részletes vita alapjául. Máriássy Sándor tökéletes megnyugvást talál javaslatban s beismeri, hogy a kormány nemcsak a megtakarításokra nézve követett el minden lehe­tőt, de az adóképességet is emelte. A költségvetés szerinte reális alapon nyugszik, s azt el is fogadja átalánosságban.

Next