Egyetértés, 1877. szeptember (11. évfolyam, 221-250. szám)

1877-09-11 / 231. szám

r A háború. A plevnai nagy ütközetről eddig csak annyit tudtunk, hogy folyik, ma már azon­ban részleteiről szóló tudósítások is van­nak előttünk, melyek összevetéséből a kö­vetkezők derülnek ki: P­levnánál egyrészről 70,000 orosz és 32,000 román 280 ágyúval, más­részről 80,000 török 240 ágyúval vesz részt az ütközetben. Ami az oroszok szá­mát illeti, az valószínűleg jóval nagyobb az előadottnál. Miután az ütközet terve és napja az orosz főhadiszálláson megállapíttatott, ezt Gorni-S­ztudenből áthelyezték Porad­inba. E terv lényege Ozmán pasának teljes bekerítésében s egyidejűleg minden oldalról való megtámadásában áll. Erős­ orosz hadszakaszok gyors menetekben siettek azon főút megszállására, mely Lu­­koviczán és Jabloniczán át Szófiába vezet; a Vidinnel való összeköttetés elvá­gása pedig a románokra bízatott. Miután Plevna minden oldalról beke­nhetett. f. hó 6-án az oroszok a sötétség beálltakor Plevnához közeledtek, s az éj folyamában ütegeket állítottak fel a tö­rök védműveket környező magaslatokon. F. hó 7-én reggel 7 órakor az oro­szok megkezdték az ágyúzást a törökök jobboldali és középső állásai ellen, s a Pe­­lisátnál, Zgalniczénél és Vrbiczánál mű­ködő orosz ágyuk kivált a középső véd­­művekben tettek igen nagy kárt. Török részről ellenben a szárnyakon levő ágyuk okoztak nagy károkat az oroszoknak. Ez alkalommal, mint egy tegnapi táv­irat jelentette, az orosz ütegek parancsno­ka elesett s két tüzértiszt megsebesült. F. hó 8-án reggel nagy erővel meg­újult az ágyuharcz s az oroszok gyalog­sága­ előnyomult a törökök szélső állásai­nak elfoglalására. Az ágyúzás egész nap tartott. Mint egy orosz távirat jelenti, este az orosz balszárny a Plevnától délre eső magaslatokat megszállotta, mi­közben 500 embert vesztett. Az orosz centrum s a jobb szárny a török erődítményekhez 6— 700 fonalnyira közeledett. — U­s­i­c­z­a falut az oroszok megszállották és sikerült Badisevo és Plevna közt több magas­latot, melyek gyöngén voltak védve, el­­foglalniuk. Az ütközet nagy elkeseredéssel folyt, minek következtében a veszteség mindkét részen már­is jelentékeny. Hir szerint a törökök eddigi vesztesége 300 halott s 1S00 sebesült, az oroszoké­s románoké együtt több, mint 12.000 halott és se­besült. A főtámadás tegnapra volt határozva. Megtörtént-e s minő eredmén­nyel, még nem tudjuk. Az oroszokat nagyon aggasztják az­ utólagosan érkező török csapatok, melyek mind Szófiából Berkovczán át Lom-Pa­­lánka felé tartanak, tehát az orosz-román sereg plevnai állásának háta mögött gyü­lekeznek. Mint egy bukaresti távirat jelenti, maga a c­ár is Plevna közelében tartóz­kodik, jóllehet az orosz főhadiszállást hát­rahelyezték Asa-Lidzánba, mely Gorni- Sztudentől 3 mértföldnyire fekszik a plev­nai uton. A plevnai ütközet, illetőleg az ebben résztvevő románok miatt roppant izga­tottság uralkodik Bukarestben.­­ A tem­plomokban isteni szolgálatokat tartanak a román fegyverek győzelméért. A con­­servativ lapok panaszkodnak, hogy román ifjúság virága haszon nélkül áldoz­­a­tozik fel; s­zt mondják, hogy Románia, mely körül van véve szláv elemektől, előbb-utóbb el fog ezek által nyom­atni. A „Central News“ egy pérai távirata szerint a Lováczból kivert török csapatok tetemesen megerősködve támadást intéztek az ott levő oroszok ellen. Kezdetben vis­­­szavezettek ugyan, de azután szuronysze­gezve sikerült a várost visszafoglalniuk. Moh­eme­d Ali f. hó 7-én és 8-án újabb és jelentékeny győzelmeket vívott ki a Lom és Jank­a között. Mozdulataiból az látszik ki, hogy a Duna és az oroszok közé akarja ékelni magát, és így érintke­zésbe jönni Ozmán pasával, hogy az oro­szok visszavonulását a Duna felé elvágja. Azért minden utólagosan érkező orosz csa­patot Plevnához küldenek, hogy Ozmán pasát lehetőleg megbénítsa. S­z­ulejman pasáról azon hír érkezett, hogy főhaderejét a Balkánon in­nét, T­r­o­j­á­n­n­á­l concentrálja. Ruscsuk és Gyurgyevo közt már ki­­lencz nap óta tart az ágyuharcz s Gyur­­gyevo már teljesen elpusztult. Tegnap vettük azon leverő hirt, hogy Niksics vára megadta magát. A további hősi védelem, ámbár évek óta tartott, nem a helyőrség és a lakosság vitézségén múlt, hanem a vízhiány idézte elő a meg­adás kényszerűségét. — A montenegróiak, minthogy a védők vitézsége miatt minden kilátásról lemondtak, hogy a várost valaha fegyverrel vehessék be , elvezették a Nik­­szicsen keresztül folyó patakot. A legutóbbi napokban a víztartókból minden esővíz kifogyott, s így az ott uralkodott száraz­ság következtében a védőknek nem maradt egyéb hátra, mint a megadás és a szom­­janhalás közt választani. A közös bank alapszabályzata. — A képviselőház bankügyi bizottságából. — — szept. 9. Kerkapoly a módosítások ellen nyilat­kozik. A főtanácsnak vétó jogát a censorok ellen azonban szintén nem találja igazoltnak s a bankra­­ nézve sem tartja előnyösnek. Horváth Gyula elfogadja a §-t, de kivánja, hogy a Magyarországon alkalmazott tisztviselők magyar állampolgárok legyenek. C­h­o­r­i­n a tisztviselők kinevezésére nagy súlyt fektet úgy az üzlet­vezetés, mint a magyar­ság szempontjából, az igazgatóságoknak semmi tekintélyük s befolyásuk nem lesz a tisztviselőkkel szemben, ha nem történik oly intézkedés, mely az igazgatóságok méltóságát megvédje. Ha az igaz­gatóságoknak nem adatik meg a kinevezési jog, a közönség ezentúl sem fog a magyarországi tisztvi­selőkkel érintkezhetni. A censorok irányában a főtanácsnak adandó vétó­jog az igazgatóságok te­kintélyének utolsó foszlányát is eltépné. Széli miniszter megjegyzi, hogy a javas­latban megvannak óva a magyar nyelv s a ma­gyar állampolgárság jogai, de azt kimondani, hogy minden magyarországi banktisztviselő m­agar ál­lampolgár legyen, gyakorlati nehézségekbe ütköz­nék. Indirect után egyébiránt a javaslat rendelke­zései azt fogják eredményezni, hogy a bank saját üzletének érdekében a magyar nyelvet értő tiszt­viselőket alkalmazzon Magyarországon. Bujanovics nem ismerheti el jogosult­nak azon ellenvetést, mintha módosításai a bank egységes vezetésének eszméjét megdöntené. Z­s­e­d­é­n­y­i elnök nem akarja a kormányt oly helyzetbe hozni, mint azt az osztrákok a ma­gukéval teszik, midőn nehézségeket gördítenek egy általa acceptált compromissum elé s a javaslatot e sarkpontjáig minden érdemleges módosítás nél­kül elfogadja. A bizottság erre a §-t Wahrmann által in­dítványozott szerkezeti módosítással elfogadta. A 26. §. vita nélkül elfogadtatott; a 27. §-nál Wahrmann kérdi a minisztertől, vajjon kormányzó s az alkormányzók kinevezése életho­­sziglan történik-e ? Széli miniszter azt válaszolja, hogy e ki­nevezés is akként fog történni, mint más állami kinevezés. Úgy ezen, valamint a 28. §. is válto­zatlan fogadtatik el. A 29. §-nál Bujanovics indítványozza, hogy a kormányzó hatáskörének fentartott teendőket annak akadályoztatása esetén ne azon alkormányzó végezze, kit a kormányzó erre kijelöl, hanem a kormányzók egyike felváltva. Wahrmann szerint az alkormányzókra nézve is ki kellene mondani, hogy szükség esetén, nem a főtanács által saját kebeléből kijelölendő tag, hanem az helyettesítse, a­kit az illető alkor­mányzó maga kijelöl, a szakasz, valamint a 30— 32. §§. változatlanul fogadtatnak el. A 33. §-nál, mely szerint mindenik alkor­mányzó 10.000 frt évi fizetést s 2000 frt szállás­pénzt húz a bank pénztárából, a főtanácsosok díj­talanul látják el hivatalukat. — Fáik indítvá­nyozza, hogy az alkormányzók is díjtalanul lássák el hivatalaikat. Széll miniszter hozzájárul e módosításhoz; Wahrmann szintén elfogadja azt, s tiltakozik az ellen is, hogy az illető alkormányzó azután az állam pénztárából díjaztassék, megjegyezvén, hogy ha valahol lehetséges és helyén van a nobile-offi­­cium, úgy itt van az helyén. — A szakasz erre következőleg állapíttatott meg: „az alkormányzók s a főtanácsosok hivatalaikat díjtalanul látják el.“ A 34-ik §-nál Wahrmann szükségesnek tartja, hogy a kormányzó, alkormányzók s főtaná­csosok ne csak a banktársulat javának előmozdítá­sára tegyenek ünnepélyes fogadást, hanem a mo­narchia közérdekének előmozdítására is. — A sza­kasz akként módosíttatott, hogy a megnevezettek arra is ünnepélyes fogadást tesznek, miként a köz­hitel érdekeit is előmozdítandják. A 35—38 §§-ok érdemleges módosítás nélkül elfogadtattak. A 39. §. két első alineáját F­a­l­k a következő szerkezetben ajánlja elfogadásra: „A főtanács végrehajtó bizottsága köteles a 84-ik szakaszban foglalt határozatok pontos megtartására felügyelni. E bizottság teszi meg sürgős szükség esetében a kellő és elhalaszthatlan intézkedéseket, s azokat a főtanács legközelebbi gyűlésén indokolva hozza annak tudomására.“ — A bizottság elfogadja e szerkezetet. A szakasz ezen rendelkezése: „a végrehajtó bizottság határozatképes, ha az elnökkel együtt 3 tagja van jelen,“ ekként szövegeztetett: „a végre­hajtó bizottság határozatképes, ha annak minden tagja kellő időben meghivatott, s az elnökkel együtt 3 tagja van jelen.“ A 40—41. §§-ok változatlanul maradtak. A 42. §-ban Wahrman kimondandónak tartja az igazgatóságok tagjaira nézve az incompatibili­­tást más hasonló üzletekkel továbbá azt is, hogy a budapesti igazgatóságba is csak közgyűlési ta­gok választhatók. — Széli miniszter hozzájáru­lása után a szakasz fenti módosítás értelmében alakíttatik át. A 43. §. ekként módosíttatott: „Az igazga­tók hivatalba lépésük alkalmával, a kormányzó, illetőleg alkormányzók kezébe foga­dást tesznek.“ A 44. §. elfogadása után a 45. §. első ki­­kezdése következőleg szövegeztetett: „mindenik igazgatóság mellé a főtanács egy tisztviselőt oszt be, aki által az igazgatóság a maga határozatait végre­hajtatja.“ A 46. §. Fáik indítványára ekként szöve­­geztetett: „Az összes üzletágak fővezetése a ve­zértitkár által történik a főtanács felügyelete alatt az általa kibocsátandó utasítások értelmében.“ A 47-ik §. második kikezdése Wahr­mann indítványára ekként állapíttatott meg: „A tisztviselők s egyéb alkalmazottak hivataltól felfüggesztése iránt a főtanács s amennyiben az igazgatóság rendelkezése alá bocsátott egyénekről van szó, az illető igazgatóság határoz. A végleges elbocsátást csak a főtanács mondhatja ki.“ A 48. §. az átmeneti intézkedések közzé tétetett át, s a 49. §-nak változatlan elfogadása után az ülés vé­get ért. — szept. 10. A képviselőház bankügyi bizott­sága mai ülésében folytatta az osztrák-magyar banktársulat alapszabályainak tárgyalását. Az 50. §-nál Lichtenstein indítvá­nyozza, hogy az öt rendes s öt pótszámvizsgáló kö­zül legalább kettőnek magyar állampolgárnak kell lennie, s hogy a számvizsgálóknak nemcsak a fő­tanácstól, hanem az igazgatóságoktól és jogukban álljon felvilágosításokat kérni. Fáik sem egyiket sem másikat nem fo­gadja el, mert a számvizsgálók működésének ter­mészete olyan, hogy itt igen kicsinyes dolog lenne állampolgári eautelákért gondoskodni,­­ mert a számvizsgálóknak jogukban állván a bank köny­vébe is betekinteni, ott megtalálhatják az igazga­tóságok jelentéseinek tartalmát is. Széli miniszter ugyanily értelemben nyi­latkozván, a §. változatlanul elfogad­tatik. Az 51. §-nál Lichtenstein indítvá­nyozza, hogy a kormányok arra is ügyeljenek, hogy a banktársulat a forgalmi érdekeknek is meg­­felelőn járjon el. Fáik kiemeli, hogy a bizottság épen azért sürgeti az alkormányzóknak a kormányok által kineveztetését, mert a feladat őket illeti, s a biz­tosok hivatása nem lehet más, mint a szabályok megtartására való felügyelet. A §. változatlanul hagyatik. Az 52. §. változatlanul elfogadtatván, az 53. §-nál Fáik azon módosítványt terjeszti elő, hogy a kormány s banktársulat közti vitás kér­désekben döntő választott bíróság elnöke ne a ta­gok sorából sorsolás útján jelöltessék ki, hanem ezen elnöklő hetedik tagot, a hat tag válas­sza, s ha a választás folytán senki sem nyerne többséget a két pénzügyminiszter nevezze ki az illetőt. A bizottság e javaslatot elfogadja, mellőzvén Lichtenstein azon indítványát, hogy a vá­lasztott bíróság ne mindig Bécsben, hanem eset­leg Budapesten is üljön össze. Az 54. §. változatlanul fogadtatván el, az 55. §-nál Wahrmann a főtanács felelőssége, s a bank soliditása szempontjából igazoltnak tartja s elfogadásra ajánlja az osztrák albizottság azon mó­dosítását, hogy „az osztrák vagy magyar pénzügyi kormányzat részéről beadott váltók leszámítolásá­hoz esetről-esetre a főtanács beleegyezése szük­séges.“ Széli miniszter hozzájárul e módosításhoz s megjegyzi, hogy ha nem tétetett volna, maga is előterjeszti vala azt. A §-a módosítással fogadta­tott el. Az 56. §. azon rendelkezésénél, mely szerint a banktársulat jogosítva van „saját zálogleveleit venni és eladni.“ W­a­h­r­m­a­n­n aggodalmát fejezi ki aziránt: vajjon helyes-e ezt egy jegybanknál minden meg­szorítás nélkül megengedni. Széll miniszter nem hiszi, hogy itt vala­mely biztos határvonalat lehetne megvonni, s a jelen banktársulatnál fél attól, hogy ez visszaélésekre adhatna alkalmat. — A §. változat­lanul hagyatik. Az 57 — 61. §§. változatlanul hagyatván, 62. §-nál Wahrmann indítványára kimonda­a­tott, hogy azon különös eseteket, melyekben vál­tók a bíráló bizottság előzetes vizsgálata nélkül leszámítolhatók, a főtanács határozza meg, egyenlő elvek szerint mindkét államra nézve.“ A 63. 64. §§-ok változatlanul elfogadtattak. A 65. §-nál Lichtenstein indítványoz­za annak kimondását, hogy a banknak jogában áll a tőzsdén nem jegyzett papírok értékét más uton megállapítani, s ilyenekre kölcsönt engedé­lyezni. W­a­h­r­m­a­n­n nem járul a módosításhoz, mert ha már a bank lombard üzlete nem mellőz­hető egészen, az üzlet soliditása érdekében nem tanácsos azt még tovább terjeszteni. A §. változatlanul elfogadtatott. A 66. §. változatlanul elfogadtatott, a 67. §-ban pedig Wahrmann indítványára kimon­datott, hogy midőn a zálog tőzsdeszerű értéke csökkenést szenved, s az adós a kölcsön megfele­lő részét visszafizeti , a megfelelő kamat visszatérí­tésnek van helye. A 82. §-nál Lichtenstein a 82. §-nál a hazai ipar érdekében azon óhajtását fejezi ki, hogy a bankjegyek egy része Budapesten nyo­massák. Fáik megjegyzi, hogy teljes lehetetlenség a szükséges ellenőrzést másutt kellően gyakorolni. Pejachevics gr. azon indítványt ter­jeszti elő, hogy a bankjegyeken a magyar czimer mellé a horvát is felvétessék. Széli miniszter felszólalására a §. változat­lanul elfogadtatott. A 84. §-nál 0­h­o­r­i­a azon meggyőződésben van, hogy a javasolt contingentálás mellett a bank nem lesz képes sem az osztrák, sem a magyar hiteligényeknek eleget tenni. A contin­gentálás e­leme nem egyéb, mint tökéletlen után­zása a Peel­actának, a­mely természetesen egészen más jelentőséggel bír ott, hol érczpénz van forga­lomban. A tapasztalás bizonyítja, hogy ily módon a bankjegyek értékcsökkenése nem akadályozható meg, s a közös érdekben a contingentálás egy más módja a V» fedezett volna alkalmazandó, mely mellett nagyobb összeget lehetne fordítni a hitel­igények kielégítésére. Fáik maga sem tartja helyesnek a con­tingentálás e módját, mely rendes időkben szük­ségtelen, crisisek idején mit sem ér, sőt veszélyes lehet. Mindenesetre óhajtaná, hogy a miniszter előadja e bankjegy fedezet megtartásának módját. A dolgok jelen állapotában azonban nem hiszi, hogy ezen változtatni lehetne. De azt minden­esetre óhajtja, hogy a kormányoknak is fentar­­tassék a kezdeményezés arra nézve, hogyha a törvényhozásokkal egyetértőleg szükségesnek tart­ják a bankjegyek szaporítását, a bank köteles le­gyen erre ráállani. Wahrmann maga is inkább óhajtotta volna, ha e contingentálás helyett a progressiv fedezet fogadtatik el, de ma már nem hiszi, hogy kilátás volna ennek elérhetésére. Fáik indítványát a kölcsönösség eszméjénél fogva elfogadja, bár nem hiszi, hogy gyakorlati eredménye lenne, mert ha a főtanács nem akarja a bankjegyeket sza­porítani, nem fog élni a neki adott szaporítási joggal. Lichtenstein azon nézetben van, hogy itt annyira találkoznak a közös érdekek, hogy meg lehetne kísérleni más fedezeti módot annyival is inkább, mert a monarchiának érdekében állana, hogy oly nagy érczpénz ne heverjen kamatozatla­­nul, kéri a minisztert, hogy bocsátkozzék az illető tényezőkkel tárgyalásba más megoldási módozat iránt. Széli miniszter előadja, hogy e pont igen élénk és hosszas eszmecsere tárgyát képezte, mely­ben a magyar kormány bizonyos cantellákkal és helyes alapokra fektetet a sperczentualis fedezeti mód álláspontját foglalta el. A viszonyok azonban kény­szerítők, hogy az eddigi rendszer fentartásával megalkudjék s nem is lát benne 10 év alatt va­lami nagy bajt; s másfelől pedig tény az, hogy megóvja a bankot minden szédelgési áramlattól. A maga részéről kéri a §. változatlan megtartását. A bizottság a §-t változatlanul elfogadja. A 102. §. 2 bekezdése a 80 millió bank­adósság eldöntéséig függőben hagyatott. A 105. §-nál Lichtenstein azon megtoldást javasolja, hogy a szabadalom meg­hosszabbítása iránt annak lejárta előtt két évvel megegyezés nem jönne létre, a bank köteles e két év alatt is az eddigi mérvben folytatni üz­leteit. Széli miniszter és a bizottság e módosít­ványt szükségtelennek tartja. A 109. §-ban Wahrmann indítványára ki­mondatott, hogy a részvények birtokára vonatkozó átmeneti intézkedés nemcsak az alakuló, de más első évi közgyűlésre nézve is kiterjed, s e tekin­tetben mellőztetik azon megszorítás, hogy a köz­gyűlésre leteendő részvényeknek legalább július havától kell keltezve lenniök. A közbeeső meg nem nevezett előbbi, vala­mint a 110—113. §§-ok változatlan elfogadásával az alapszabályok tárgyalása s az ülés is véget ért. — A képviselőház bankügyi bizottsága ma délutáni ülésében tárgyalás alá vette az egyezményt, mely egyrészről az osz­trák és a magyar pénzügyminiszter, másrészt az osztrák nemzeti bank közt köttetett. szerint Fáik nem tartja correctnek a czimet, mely nemcsak a magyar hanem az osztrák pénzügyminiszter által is kötött egyezmény iktat­­tatik be törvénykönyvünkbe. Az egyezmény első §§-ait szóló alig tartja elintézhető­nek addig, míg a 80 millós bankadós­ság tárgyában előterjesztett javaslat sorsa el nem dőlt. Kijelenti egyébiránt már most, hogy a 80 millió iránti­­javaslatot úgy a mint előterjesztve van, nem fogadja el, s a kérdés eldöntését fen­­tartja akorra, midőn a monarchia másik államával a kiegyezési összes kérdések meg lesznek oldva mindkét félt kielégítő módon. Ez okból azt óhajtja, hogy a jelen egyezmény­­ első pontja függőben hagyassék. Széll miniszter nem szól most a felvetett fontos kérdéshez, de a jelen egyezmény első §§-ait — talán más körülírással — most is tár­gyalatoknak véli a­nélkül, hogy a bizottság prae­­judizálna a 80 milliós javaslat eldöntésének. Ókorin azon nézetben van, hogy az egyezmény első czikkelyei nem szövegezhetők oly módon, hogy ne praejudizálna a bizottság a 80 millió iránti előterjesztés eldöntésének. Nem ma­rad egyéb balra, mint az első három czikk füg­gőben hagyása, vagy az egyezményből való kiha­gyása, és egy külön egyezményre való halasztása. Széli miniszternek nincs kifogása az ellen sem, ha a bizottság az első 3 czikket a 80 mil­liós bankadósság kérdésével együtt fogja tárgyalni, de akkor kéri, hogy a jövő vasárnap tartandó ülésen e kérdés vétessék tárgyalás alá. A bizottság ez értelemben a­z első czikk tárgyalását fügőben hagyja, s az egyezmény többi czikkeit veszi tárgyalás alá. A 4. §-nál mely szerint: „a magyar bank­­piaczok leszámítolási s kölcsönüzlete czéljára 50 millió forint bocsáttatik a bpesti főintézet rendel­kezésére.“ Bujanovics ismétli az általános vi­tában részletesen indokolt azon nézetét, hogy 50 millió Magyarország hitelszükségletének kielégíté­sére nem elegendő, s ennélfogva jelen előterjesz­tést nem fogadhatja el. Lichtenstein adatokat hoz fel annak kimutatására, hogy 50 millió normális időkben eddig sem volt elegendő a magyarországi hiteligé­nyek kielégítésére. Szóló szerint 214 millió lévén a rendelkezésre álló bankkészlet, ebből 314/18 ° 1­ o, vagy­is 65 millió bocsátandó a magyar piacz ren­delkezésére. Wahrmann ismétli azt, mit az átalános vitában mondott, hogy az 50 millió nem elég Magyarország hiteligényeinek kielégítésére, s le­hetetlenné teszi azon állapot megváltoztatását, hogy hazánkból igen sokan Bécsben keresik hi­telszükségletük kielégítését a­mit egy nemzeties bank­politikának meg kellene akadályoznia. Nem lesz ez összeg elegendő tekintettel az új fiókok felállítására, s arra, hogy valószinüleg a budapesti igazgatóság is nagy bankjegy reserv fentartására fog törekedni.­­ Nem akarván azonban bank­szervezet életbeléptetése elé akadályokat gör­e­díteni, s kormányválságot előidézni, nem nyújtja be indítványát, de óhajtja, hogy a jelentésben a ház elé határozati javaslat terjesztessék, mely a kormányt felhívja, hogy a hiányt, mely az egyez­mény következtében hitelszükségletünk fedezésének eszközeiben elő fog állani, a kormány más tör­vényhozási intézkedésekkel igyekezzék pótolni. Horváth Lajos nem akarja az általa jó­nak tartott egyezmény sorsát a dotació felemelé­séhez kötni, s ha többet a kormány nem eszkö­zölhet ki, elfogadja a jelen czikket annyival in­kább, mert normális időben elégnek is tart hitel­szükségeink számára 50 millió minimumot. Korkapoly szintén elfogadja a §-t, bár az 50 milliót igen szűkre szabot­­nak véli, de mert az eddigi helyzetnél jobb fog létrehozatni ezen egyez­mény által. C­h­o­r­i­n constatálja azt, hogy a jelen §. nemcsak nem javítja, de határozottan rsontja a helyzetet. Tény az, hogy az osztrák bank eddigi ellenszenves politikája mellett is 50 milliónál töb­bet adott a magyarországi hitelnek, s ezenfelül sokan Bécsben is élveztek hitelt, ezek pedig ez­után a budapesti igazgatósághoz fognak utasittatni. Ennél jobb volna magára a bankra bízni, mennyit adjon Magyarországnak, mert helyes vezetés mel­lett mindenesetre nagyobb lenne az összeg, mint­sem így elmetszeni a javulás útját. Fáik megjegyzi, hogyha előtte szóló bízik a bankban, nem érti, miért nem fogadta el e czik­ket, mert az itt minimumnak van felvéve s a banknak szabadságában lesz többet adni. Kéri a minisztert, tegyen kísérletet, vajjon nem lehetne-e kivinni azt, hogyha az 50 millió ki van merítve példa 5 millióig, akkor a bank köteles legyen bi­zonyos összeget péld. 10 milliót a magyar piacz rendelkezésére bocsájtani, s a­mily arányban a készlet visszajön, azon arányba vissza lehetne vonni ez összeget. Nem hiszi, hogy ez a banknál nagy nehézségbe ütköznék, s ily módon el lenne hárítva a legroszabb, s teljes nyugvással el le­hetne fogadni a §-t. Széli miniszter előadja, hogy a magyar kormány is 60 millió minimumot követelt. Nem tagadja, hogy ez jobb lett volna, s hogy lehetnek idők, midőn az 50 millió alig lesz elég, de nem osztozik azok nézetében, kik a leendő állapotot rosszabbnak tartják a jelennél. A dotatio csak akkor volt legnagyobb, midőn felfüggesztették a bank­ad­ót, de ezt nem lehet normális időnek mondani. Magyarország állandó dotatiója soha sem érte el az 50 milliót, s 35 millió volt annak átlaga normális időben. Az 50 millió csak minimumként van ez egyezményben fölvéve, s meg van győződve, hogy midőn hitelszükségünk nagyobb rend, a dotatió fel fog emeltetni. Nem oly contingentálák az, a­mel­lyel a mi hitelünk ki volna merítve, mert ez­után jő a mi igényünk az átalános tartalékokhoz, s épen azért nem fél attól, hogy az 50 millió ki­merítése partqueot idézhetne elő. Ha hitelszük­ségleteink oly mérvben fokozódnak, hogy igy sem lesznek kielégithetők, kínálkozni fognak annak kielégítésére más módok is, s épen azért nincs kifo­gása Wahrmann indítványa ellen. Nem hiszi, hogy az egyezség szövege Fáik indítványa szerint módosítható lenne, de meg van győződve arról, hogy a főtanács oly szellemben fog hitelszügség­­leteink kielégítése kell eljárni. A bizottság a §-t elfogadja s Wahrmann indítványát e jelentésbe felveendőnek határozza. Az 5—7 §§-ok elfogadásával az ülés vé­get ért, meg ama tén­nyel szemben, hogy az esküdtszék, mely minden szabad országban működik, Fran­­­cziaországban egy fél századon át hangoztatta ítéle­tét a sajtó­pörökben. 2. Önt múltja és hivatalnokai ítélik el. Való­san mit is művelt ön, a­mint hivatalába helyez­kedett ? Maga elé terjesztette az államhivatalnokok névsorát, és Ön kinek aláírását oly nehezen lehe­tett megszerezni, ha csak egy szál hivatalnok el­mozdításáról volt is szó, Ön alig nyolcz nap alatt, csaknem egy éjszaka az összes közigazgatási sze­­mélyezetet halomra döntötte, kíméletlenül ajttót mutatott mindazoknak, kik tetszését nem tudták megnyerni, anélkül, hogy a lakosok jogos igényeit figyelembe vette volna. Tekintet nélkül az or­szág érdekeire, elkergetett mindenkit, a­ki abban a gyanúban állott, hogy szabadelvű, jó hazafi és republikánus. 3. Ha Francziaország kimondta souverain ité­­etét, akkor higyjék el uraim, meg kell hajolni vagy vissza kell lépni, (fi faudra se soumettre, on se dómettre.) 1. B. A kormány rágalmazás­a. Igen, uraim, megvesztegettek bizonyos sajtót, mely mindig készen áll a rágalmazásra s csak hazugságból és piszkolódásból tengeti életét. Annyiban czért is értek, hogy zavarba hozták az országot és Európát azon gyalázatosságokkal, me­lyeket a kormány férfiainak lapjai szemérmetlenül világba szórtak, — e lapok, melyek conzervativ szint vallanak s politikai ellenfeleikkel szemben nem ismernek más fegyvert a piszkolódásnál, a szidalomnál és a rágalomnál. 2 ..............mert e fizetett, bérencz tollak had­járata ellenében hivatkozhatunk Francziaország megvetésére. A józan franczia és a nemzeti becsü­­letérzés egyenessége bizonynyal pálczát tör e kí­sérletek fölött, melyek csak azokat gyalázzák meg, kik e kísérleteket alkalmazzák, vagy azokból hasz­not húznak. Nem ez nyugtalanítja az országot uraim, e bűzös csatornát hagyja elfolyni lábai alatt. 3 ..............nem érik be a piszkolódással, ha­nem nyilt vétséget követnek el a törvény ellen, mindennap megtűrik, nem megtűrik, hanem föl­­bátorítják e lapokat arra, hogy az alkotmányon és a közjogon csorbát üssenek, hogy a hatalom birtokosait bűnös visszaélésekre ingereljék, — anél­kül, hogy a törvényszékek mozdulnának, anélkül, hogy a miniszterek felelősségüket érintve vagy provokálva éreznék. 4 ..............az önkény minden ármánya és erőszakossága. . . . 5. . . . . hogy e hazugságok, melyekkel a többséget kijátszani vélték............. 6.............csaknem azt mondtam: Azok, kik összeesküvést koholnak. Gamb­ette pörb­efogatása. Gambettát furcsa véletlenből Thiers temetési napjára idézte meg a törvényszék Lille-ben tartott beszéde miatt. Később azonban Mac Mahon kor­mánya is belátta, hogy ez durva sértés lett volna a Thierst gyászoló nemzet ellen. Elhalasztották tehát , de a vádlevél már napvilágot látott, mely a beszédből következő helyeket emel ki, mint megtorlandókat. A) a köztársaság elnökének megsértése. 1. Ma már, a kamarák indokolatlan feloszla­tása után, senkinek sem jut eszébe állítani, hogy a köztársasági kabinet azért távozott, mert a köz­­társasági többség kisebbségben hagyta ; az ország, mely ismeri a helyzetet, erre azt válaszolná, hogy ez nem igaz; ma már nem mondja semki, hogy a képviselőházat s a republikánus minisztériumot azért küldték haza, mert a községtanács üléseinek nyilvánossága elhatároztatott; erre az ország azt felelné, hogy ez puszta ürügy; nem mondja senki, hogy a feloszlatás azért történt, mert a képviselő­ház oly törvényt akart elfogadni, mely a sajtó­vétségeket az esküdtszékhez utasítja, és miért nem mondja senki? Mert az -féle állítás nem állhat Muszka hangok. A „S t. P­e­t­e­r­s­b­u­r­g­s­k­i­j­a Vie­­doiBosti“ a „Correspondance Hongroise“ ab­beli kijelentésének, hogy az osztrák-magyar kor­mány még azon esetre sem adja fel a semlegessé­get, ha Szerbia Törökországnak hadat üzenne — fő­képen a pest megyei gyűlésnek Gulner indítványát illető határozatára való tekintettel nagy jelen­tőséget tulajdonít s czikkének végén így szól: így tehát az összes hírek általános európai összecsapásról s oly koalícziókról, melyek Euró­pát két ellenséges táborra — német-orosz-olasz és angol-osztrák-franczia-török szövetségekből ala­kultakra — szakítanák, teljesen alaptalanok. A hármas szövetség Ausztriára sokkal hasznosabb, semhogy ez a maga téteiét egy kétes angol­­franczia-török szövetség kedvéért koczkára ten­né. Ily hibának a következménye csak a ma­­gentai és szadovai vereségek kiegészítése, más szóval a habsburgi birodalom felbomlása lenne. Oroszország ellen, míg a hármas szövetség tart, semmiféle coalitió nem gondolható. Az egyesült Orosz- és Németország semmiféle coalitiótól nem félnek, ha mindjárt Ausztria életérdekeinek mel­lőzésével a két északi hatalomtól elvállni s valamely ezek iránt ellenséges combinatióhoz csatlakozni akarna.­­ Ebben áll az orosz-német barátság nagy jelentősége, mely barátságot mind a közbéke biztosítékát mind a két birodalom egyaránt nagyra becsüli. Ezért tehát nagy óvatossággal kell fogadni a koalícziókra vonatkozó híreket és a béke mi­előbbi visszaállítása czéljából szándékolt közvetí­tésekről szóló közleményeket. Semmiféle közvetítés nem képzelhető. A háború a czél eléréséig fog tartani. És ha Oroszország iránt ellenséges indu­­latú pártok és sajtóközegeik állhatatosan azt erő­sítik, hogy Oroszország nemsokára akarva nem akarva kénytelen lesz bárminő feltételek alap­ján békét kötni, ezzel ők csak önmagukat vigasz­talják. A „Golos“ szerint a „Correspondance Hun­­groise fent érintett czikke határozottan bizonyítja azt, hogy Angolország azon törekvésénél, mel­­lyel Szerbiát a háborútól visszatartani akarja, Ausztria­ Magyarország közreműködésére nem szá­míthat. Belgrádon ezt nagyon jól tudják s ott az angol fenyegetések hatást nem tesznek és Szerbiának a háborúban való részvételét, ha ez a közös haditerv érdekében szükségesnek mutatkoz­nék, nem fogják megakadályozni. A fővárosi k­özigazg. bizottság ülése. — szept. 10. A főv. közig. bizottság mai ülésének különös fontosságot adott a pénzügyminiszter leirata, mely az adóbehajtást a főváros kezeiből kivéve, azt az adófelügyelő hatáskörébe rendeli. E leiratot annak idején a lapok egész terjedelmében közölték s vele részletesen foglalkoztak. Az ülés első óráját a szokásos szakelőadások vették igénybe, melyeket ezúttal mellőzve, átté­rünk egyenest az ülés legfontosabb mozzanatára. A pénzügyminiszter leiratát s az ügy állását Barna tanácsnok ismertette, felolvasta a leiratot, mellékleteit és a rendeletet, mely e leirat kapcsá­ban az adófelügyelőhöz intézett. Kijelenti, hogy ez ügyet az adófelügyelő helyettese provokálta, az által, hogy a személyes felelősség elvét kivánta alkal­maztatni és megfelebbezte a bit. ellenkező értelmű határozatát. Szóló kérdi az adófelügyelőt: tétetett-e tanácsnál egyetlen egy feljelentés is az adóbehaj­a­tást végző hivatalnokok valamelyike ellen ? észlel­­tetett-e hanyagság ? mulasztás ? szerinte a bizott­ság fegyelmi választmánya ily esetben rég intéz­kedett volna e legkérlelhetlenebb szigorral, mint tette ezt más esetekben. Szaló szerint a bit. feladata mindenekelőtt constatálni, mennyiben valók azon indokok s ada­tok, melyeken a pénzügyminiszter leirata alapszik, s e végből szükségesnek tartja, hogy meghallgat­­tassék az adóügyi előadó felvilágosítása minden egyes tételre vonatkozólag, hogy így meggyőződ­hessék, alaposak-e a leiratban foglalt adatok, vagy az elejétől végig hamis felter­jesztésen alapszik? Ráth főpolgármester szólót szavainak meg­válogatására kéri fel. Havas kéri az elnököt, ne csodálkozzék azon, ha valaki ily ügyben nem mérsékelheti ma­gát, mert „felzavarodik a belseje az embernek.“ Barna tanácsnok ajánlja indítványát, hogy a bizottság a leiratban hivatkozott tételek alapta­lanságáról meggyőződést merítve, feliratot intéz­zen a pénzügyminiszterhez a kérdéses leirat vis­­­szavonása tárgyában. Haris nem óhajtja az ügyet most mind-

Next