Egyetértés, 1878. május (12. évfolyam, 120-150. szám)
1878-05-23 / 142. szám
XII. évfolyam. Budapest Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre.....................................20.— Félévre.........................................10.— Negyedévre ........ 6.— Egy hóra.......................................1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. SE POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A konstantinápolyi forrongás. Konstantinápolyból zavargási hírek érkeznek. A táviró ugyan rendkívüli fukaron és szemmelláthatólag megcensurálva hozza a tudósítást, a mi hivatalos „Correspondent Bureau-nk plane el is aludta tegnap a dolgát, de annyi ma már bizonyos, hogy Murád ex-szultán börtönpalotája körül jelentékeny mérvet öltött a kiszabadítására irányzott forrongás. Hogy mily alakban, miféle végezélokkal csaptak rá a palotaőrségre az „Összeesküvőknek“ hívott, és roppant „hivatalos“ falladával „harmincz“ főre tett „lázongók“, arról vajmi keveset engednek sejtetni ez idő szerint a sovány hírforrások, amelyeket nagy oka lehetett a török kormánynak zár alá vetni. Annyi kétségtelennek látszik, hogy a „merénylet“, mely Murad visszahelyezésére irányult, nem annyira Murad javára szólt, mint Abdul Hamid és domináló környezete ellen. Murad visszahelyezése csupán eszköznek volt kiszemelve, amely nélkül messzehatóbb felforgatásra gondolni sem lehet, oly fanatikusan egyeduralmi államban, minővé a próféta tanai Törökországot tették. Ott, hogy detronizálhassanak egy szultánt, gondoskodni kell egy más szultánról, így gondoskodtak Abdul Azifról, s ennek „ollóhalálban“ történt végzetes kimúlásakor Murad helyébe Abdul Hamidról. Egészséges-e Murad avagy nem, az mellékes kérdés, épen olyan mellékes, a milyen volt akkor, midőn letették és bezárták. A fő az, hogy van jegy ex-szultán, mint központ, amely közé a nép fanatismusát sorakoztatni lehet, midőn meggyőzik Abdul Hamid tehetetlenségéről, Mahmud Damad árulásáról. S a török nép mai napság meg van győződve mindkettőről. Ha nem győződött volna meg, nem volna nép, nem volna nemzeti és faji érzéke többé. Az akkora szerencsétlenségek, minők Törökországot és a kormányzat legközvetlenebbül ható és mindenki előtt kézzelfoghatólag bebizonyult csapásai alatt érték, a tapasztalat tanúsága szerint mindenütt és mindenkor ellenállásra szoktak vezetni a fenálló hatalom intézői, bűnösei, bűnrészesei és citkostársai ellen. Sehol az ily kormányok ki nem kerülték végzetes sorsukat, s a trón csak ott maradt érintetlenül a támadt visszahatással szemben, ahol nem azonosította magát oktalanságból, vagy gyávaságból a büntetést megérdemlő hatalomvezetőkkel, hanem idejekorán elejtette azokat. Törökország mostani urának tehetetlenségét és az mutatja, hogy e mentő határozatra sem képes. Annyira behálózták hrigyelejét a birodalmára vészt, rá megaláztatást hozó emberek, hogy nem tud megválni tőlök, s kiteszi magát annak, hogy utánok és velők koronája is guruljon. A mozgalom, mely Konstantinápolyban immár erőszakos jellemet öltött, a mint nem volt első, úgy nem is utolsó. Az előbbiek csöndesebb lefolyásnak voltak, ennek már rázkódtatóbbnak kellett lennie. Mert az a „harmincz“ szám nevetséges tulsága a kicsinyítésnek akkor, midőn a rab szultánt őrző palotaőrség nem elégséges a támadók visszaüzésére, hanem még katonaságot kellett requirálni. „Harmincz“ ember, s mégis több az elesett és sebesült s maga a tényleges vezető Ali Suavi is ott lelte halálát a küzdelem terén. Ali Suavi vezetése jellemzi az irányt, melyben a forrongás mozgott. Ez ember, aki mint az ottomán császári lyceum igazgatója érintkezett Konstantinápolyban járt magyar ifjainkkal, egyike volt a török haladó pártjainak, tehát azon pártnak, legbuzgóbb tagmely úgy is, mint török, úgyis mint európai, halálosan gyűlöli a muszkát s általa kétszeresen gyűlöli a muszka kezére játszó udvari környezetet. Mélyen átérzett szükség volt, mind e pártnál, mind magánál a szabadságeszméktől még át nem hatott népnél is a san-stefanoi szerződés után, hogy e környezetet eltegyék láb alól, s hazafiasabb haladásra készebb emberek kezébe tegyék le sorsukat. E szükség ad folyvást lökést az e részben kitört mozgalmaknak, s e mozgalmak egyre erősebbek lesznek, míg az igazságnak és közóhajtásnak elég csak nem tétetik. Beszélhetnek a mozgalmaktól irtódzók, mert bűneiben többé a megtámadott kormánynak kevésbbé saját képüket felismerő félhivatalos lapok bármit e forrongások hatásáról Európára és Oroszországra : e forrongás természetes és logikai következménye a bűnöknek, s ezek által előbb-utóbb az ármánykodó megvesztegetett clique lakolni fog. Lapunk olvasói emlékezni fognak, hogy e forrongások ismétlődését már az első tüneteknél jeleztük, s meg vagyunk róla győződve, hogy Ali Zuavi fejével még nincs elintézve a számadás, mert vagy enged Abdul Hamid, vagy forrongás helyett forradalmár Judit fejére, mely koronájába fog kerülni. Hastings, máj 113 19. — Saját levelezőnktől. — A hang Jákob hangja, de a kéz Ezsau keze, így végzem utolsó levelemet. S ezen mondatomat ma is fentartom, daczára annak, hogy a béke-próféták hangja azóta kettőztetett erővel tengerparti magányomba hatol. Totleben előrenyomult seregével Stambul felé, úgy hogy most már csak két kilométernyi távolság választja el a török őrseregtől. Amerikában pedig egyre vásárolja a muszka-kormány a sebes járatú gőzösöket. Az angolok részéről pedig azt tudjuk, hogy megint hat indiai ezred s egy Indiában állomásozó angol ezrednek meghagyatott, hogy indulásra készen tartsák magokat. Ezeket minden hírlapot olvasó tudhatja. De nekem még egy más, sajátos adatom van. „Egy szalmaszál a levegőben mutatja ezt tartja az angol példaszó, merre fúj a szél“ Hát fiam arról tudósít Londonból, hogy tegnap (szombat délután) újabb sürgős megrendelést kaptam a hadügyi minisztériumtól tetemes 142. szám. mennyiségű élelmi czikk mihamarábbi szállítására, s hogy hasonló megrendelés ad a 1011 a többi rendes szállítóknak is. Nem hiába említem a napot s a nap időszakát, mert rendes körülmények közt, szombat délután a hivatali irodák már bezártak. Már most igenis lehetséges, hogy ezen újabban megrendelt élelmiszerek az afrikai gyarmatokban működő seregnek szilvák, mert az utolsó posta nyugtalanító híreket hozott a Kaiser felkelők garázdálkodásáról. De másrészt maguk a békehíreket terjesztő távirók is bevallják, hogy Suwaloff pétervári értekezleteit a legmélyebb, a legátdatlanabb titok fátyola fedi el; miként van az tehát, hogy ők e fátyolon át is a békét látják ? Mire ezen soraim világot látnak, Suwaloff (nem adom két krajczárért, hogy a londoni magyar bálon e diplomatával megismerkedtem) pétervári útjáról Londonba megérkezend. Akkor talán megtudunk egyet mást, annyit talán, hogy Andrássynak álma: a Kongress megvalósul. De hát váljon a Kongress már egyetértelmű-e a békével? S ki tudja, hogy vájjon épen a Kongress nem hozza-e jobban felszínre a különváló érdekek megegyezhetlenségét, s nem teszi-e a háborút annál elkerülhetlenebbé. Gladstonistáink annyi vallott kudarcz után is mégmindig izgágálkodnak. Holnap estére nagyszerű parlamenti csata van bemondva. Kérdőre vonják a minisztériumot, hogy a parlamentnek előleges megkérdezése nélkül merészelt indiai sereget Európába hozatni. A gyárvárosokban pedig azt cselekszik a honáruló muszkabarátok, hogy a munkásokat zavargásra izgatják, ami Blackburne s több más gyárvárosokban tetemes pusztítást és vérontást is okozott. De hiába minden erőlködés — az angol nép el van határozva megmérkőzni a muszkával — undorral fordul el a pártdühből honárulásra vetemedett fondorkodóktól. D. Csütörtök, 1878. május 23 Szerkesztői iroda: Budapest, IV. hímző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó hivatal: Budapest, IV. himlő-utca 1. sz. hová az előfizetési pénzek küldendők, nűleg már a közelebbi ,pénteki ülésben fogja a képviselőház elé terjeszteni. Azon horvát képviselők, kik azelőtt a jobboldali ellenzék tagjai voltak, nem léptek be a habarékpártba. Budapest, május 22. A képviselőház mai ülése után a magyar delegátió„ tagjai értekezletet tartottak. Elhatároztatott, hogy a delegátusok szombaton reggel Bécsbe utaznak, miután szombaton d. u. 5 órekor Bécsben nyilvános ülés fog tartatni, melyen a külügyminiszter, Andrássy Gyula gróf, egy a közös költségvetésre vonatkozó rövid előterjesztést fog tenni. vasárnapon Az albizottságok tanácskozásaikat már megkezdik. Az elnökséget, miután Szögyényi-Marich László betegeskedik, Szlávy József alelnök fogja vinni. A képviselőház igazságügyi bizottsága mai ülésében befejezte a rendőri büntető törvényjavaslat tárgyalását. A tulajdon elleni kihágásokról szóló fejezetet minden érdemleges módosítás nélkül elfogadta a bizottság, úgyszintén az átmeneti intézkedéseket magában foglaló zárfejezetet is. A javaslatról szóló bizottsági jelentést Pauler előadó a szünetelése utáni első ülésekben be fogja nyújtani. A képviselőház vámügyi bizottsága mai ülésében tárgyalás alá vette a főrendiháznak a vámszövetségre, a vámtarisfára és a Llyd-szerződésre vonatkozó módosításait, azokhoz hozzájárult. Elfogadta e módosítások közt azt, hogy a vámszövetség 1. évi július 1-én lépjen életbe, a vámtarifa életbeléptetése iránt a bizottság csak akkor fog nyilatkozhatni, midőn a két kormány megegyezése folytán az erre vonatkozó előterjesztés a törvényhozás elé kerül. A bizottság jelentését Baross Gábor előadó választ Magyarország a világkiállításon. — Saját levelezőnktől. — Paris, május 20. Az »Egyetértés” május 16-diki számában belefogtunk már a magyar kiállítás részleges ismertetésébe, amit ezúttal fennakadás nélkül lehet folytatnunk, minthogy hazánk osztálya teljesen befejezettnek mondható, s még csak legfeljebb egy vagy más csekélységet helyeznek át ide vagy oda, ahol talán jobban mutat, s talán inkább elősegíti az egésznek öszhangzatát. Sétánkat a magyar osztályon keresztül, legjobb ha főbejáratunknál fogjuk megkezdeni, mert egy szép egymásutánban nézhetjük keresztül azon hat egymásba nyiló termet, melyben kiállításunk elhelyezve van; majd áthaladva az ezek után következő gépcsarnokon s végre borkiállításunkat magába foglaló fedett folyóson kiérünk azon már egy alkalommal említett szabad térségre, melyen a „csárda“ áll. A hat teremnek elsejébe belépve, ott látjuk a magyar királyi vallás és közoktatásügyi minisztérium, ízletesen csoportosított nagyszámú kiállítását, melyek több szekrénybe elhelyezve, hosszú asztalok fekve, s a falakat díszítve tárulnak elénk. E kiállítás a legkisebb részletekig bemutatja azt, mit művel a magyar v. és k. minisztérium a tanügy emelésének érdekében 1867-től kezdve, 10 év leforgása alatt. A falakon azon épületek rajzai láthatók, melyek a fenti évek alatt a közművelődés terjesztése czéljából készültek. Ilyenek a pesti és budai palotaszertő gymnasium, a rajztanári képezde, egyetemi könyvtár és sok más, valamit a kisebb népiskolák közül j egynehány, minőkből hazai iskoláink száma 1742-vel szaporodott e rövid idő alatt. Együtt látható itt a magyar iskolák teljes felszerelése, a használatban levő tankönyvek, térképek, minták s az egyéb összes tanszerek. Ki vannak állítva e gyűjteményben, iskoláink fő- és leánynövendékei szorgalmának eredményei, azoknak kézi munkái s főleg rajzai, így a VI. valamint a II. kerületi leánytanító képezde növendékeinek női munkái egy-egy díszes szekrényt foglalnak el, melyek mindegyik, gondos kezekkel vannak készítve. A sugárúti mintarajztanoda szintén szép gyűjteményben mutatta be előrehaladott voltát, melyek között leginkább a mértani rajzok érdemelnek dicséretet. A ministerium felhívására az összes fővárosi reáltanodák, polgári és községi tan és rajz iskolák, könyvekbe kötve állították ki azon rajzokat, melyeket növendékei készítettek. Ezeket részlegesen átnézve azt találjuk, hogy éppen a polgári iskolák, elég szegényesen vannak képviselve, s az itt láthatók nagy részben mintatáblák után készült vízfestések, holott ezen felsőbb iskolákban, szerény véleményem szerint nem annyira erre kellene a fősajt fektetni, hanem inkább a fősz minták utáni rajzokat volna hasznosabb fordirozni. Nagy elismerésben kell részesíteni viszont, a községi várbeli rajziskola növendékeinek munkáit, melyek a mértaniakat kivéve mind szabad kézi rajzok. Ezek Páris városa rajztanodáinak főfelügyelője Ottin A. urnák figyelmét is magukra vonták, a ki épen jelenlétemben látogatta meg kiállításunk e részét. Rostagni Achilles úr, ki e most nevezett rajziskola tanára, közelebbről megismertette vele ama rendszert, melyet ő ezen tanodába életbe léptetett, bemutatta neki azon szép rajzokat, melyeket tanítványai készítettek, — amiket részletesen keresztül nézvén, a legnagyobb megelégedését, sőt mintegy csodálkozását fejezte ki azon igen előre haladott s rendszeres tanmód felett, melyet itt alig remélve feltalált. Mint Ottin ur mondá, Páris városa csak a legújabban fogadta el iskoláiban ugyanezen rendszerét a rajztanitásnak, s egyszersmint megígérte, hogy a világkiállítás tanügyéről Páris városának bemutatandó jelentés tételében hazánkat, melynek részéről nem várt nagy igyekezetet és haladást tapasztalt, különösen kedvezőseg fog bemutatni. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium ezen collectiv kiállítása igen ízletesen és helyesen van elrendezve,ami főkép a minisztérium által ezen osztályba kiküldött szakismerettel bíró Rostagni Achilles érdeme, valamint a magyar közoktatási osztály képviselője Déchy Mór is nagy mértékben elősegítő kiállításunk e részének sikerültét, mely a többi nemzetek tanügyi kiállításaival — örömünkre legyen mondva — fényesen kiállja a versenyt. Hogy a külföld tanférfiainak s egyáltalában a tanügy iránt érdeklődőknek alkalma legyen tanulmányozni s a leghitelesebb helyről megtudni, mily fokon áll nálunk az iskolázás, hány iskolánk van? mily nagy a tanulóink száma? minek az általunk elfogadott rendszerek ? valamint megismerkedhessen azon társulatokkal és intézetekkel, melyek Magyarországban a magasabb tudomány és művészet emelése czéljából alakultak — egy erre vonatkozó s franczia nyelven írt, 46 lapra terjedő könyvet szerkesztetett a vallás és közoktatási minisztérium Déchy Mór úr által, ami nagy mértékben elő fog segíteni azt, hogy a külföld a jövőre nézve tisztább fogalmat szerezhet magának miveltségi állapotainkról, mint aminő ez ideig volt. K. Gy. Budapest, május 22. Suwaloff missiójáról még mindig nem szivárgott a világba semmi bizonyos adat, de ha hinnünk szabad a hírlapok híreinek, melyek a muszka engedményeket magukban foglalják, akkor ugyan nem bírjuk belátni azt, hogy valóban engedményeknek lehessen azokat nevezni. Bulgária északi részét, Bessarábiát meg akarják tartani a muszkák, s azon engedmények, melyek még imitt-amott úszkálnak a san-stefanoi rablási szándékok közt, nem annyira Muszkaországnak, hanem Szerbiának és Montenegrónak rovására vannak odaragasztva. Karszról szó sincs, a hadi kárpótlásnak egészben vagy részben való elengedése fel nincs említve, s voltaképen ezen engedményeket csak úgy lehet tekinteni, mint midőn a farkasok előtt futó utas szánjából egy lovat ki fog s ezt hagyja ott, hogy a többivel meneküljön. De ha Anglia, mint meg vagyunk győződve, hogy ezt teendi, azt fogja mondani: »Vagy mindent vagy semmit, akkor válik majd meg, mennyire lehet számolni Muszkaország békeszeretetére és engedékenységére, mellyel ugyan a háborúra való erélyes készülődései és Németországgal a legbensőbb szövetkezése ellentmondásban állanak. De a jelen állapotot semmikép nem lehet békének tekinteni, mert a valóságos háborúhoz ugyan nem hibázik más valami, mint oly vérengező csaták, mint a plevnai, a sipkái s azok voltak, minőket tavaly láttunk, a különbség csak az, hogy most nem ezrenkint, hanem tizenkint s legfeljebb százankint esnek el emberek; ott a rhodopei felkelés, mely még most is terjed, ott az ázsiai apró csatározás, a muszkák kénytelenek voltak Artvin vára vidéket és ennek ostromát feladni s Csuruksuba vonulni, mit mint vereséget és menekülést festenek a lapok. Most már Oroszországnak azon 5 szövetségese közt — a bolgárokat ide sem értvén, — kiket tavaly részint már birt, részint bírhatni remélt, kettő mint nyilt ellenség áll szemközt vele, a harmadik nem sokára azzá lesz, a negyedik ki van merülve és még csak a szerb az, kire számíthat. Ezek ugyan kötik az ebet a karóhoz s azt mondják, hogy 100,000 embert fognak kiállítani Muszkaország segítségére. Azonban nyert Muszkaország mégis egy hatalmas szövetségest a német császárban és Bismarckban, noha ezen szövetség még nem constatáltatott hivatalosan, de minden előjelek oda mutatnak, hogy ez sem fog soká elmaradni és csak Anglia elhatározását várják, hogy AZ „EGYETÉRTÉS" TÁRCZÁJA. ügy bűn története. — Hugo Viktor legújabb regénye. — MÁSODIK KÖTET. (21. Folytatás.) Meghalni a kötelességért, ez nála mulatság volt, nagyszerű szavak egy munkás szájában Csak akkor vonultak vissza a torlaszról, midőn töltényük elfogyott. Az utolsó, kinek három tölténye volt, akkor lőtt harmadszor, midőn a katonák már a torlasz tetejére kapaszkodtak. A Petit Carreau torlaszon ez idő alatt egyetlen szót sem váltottak, némán szemlélték a küzdelmet, csupán egymás kezeit szorongatták. Egyszerre a zaj elnémult, az utolsó puskalövés is elhangzott. Néhány percz múlva a Manconseil utczának ezen részében minden ablak ki volt világítva. A szétáradó fény megvilágította a katonák szuronyát és csákóját. A torlasz a katonaság kezébe került. A zászlóaljparancsnok hasonló esetek szokása szerint minden házba parancsot küldött, hogy az ablakokat kivilágítsák. A Mauconseil torlasz elveszett. A Petit Carreau torlasz 60 harczos, látván hogy reájuk került a sor, egyhangúlag és lelkesülten e kiáltásba törtek ki : Éljen a köztársaság ! Nem kaptak reá választ. A zászlóalj fegyvereit töltötte. Be kell vallani, hogy e különben derék harczosok a fáradságtól, álmatlanságtól ki voltak merülve ; egész nap a felszakgatott kövezetet hordták, és sem nem ettek, sem nem ittak. — Mindnyájunkat legyilkolnak, mondá Charpentier. — Parkleu! válaszold Sarre. Sarre bezáratta a bormérés ajtaját, hogy torlaszuk teljesen sötétben maradjon, és így előnyben legyenek a katonák fölött, kiknek hadállása az ablakokból kisugárzó fény által meg volt világítva. Ezalatt az 51-ik ezred végigjárta a szomszéd utczákat, a sebesülteket elhelyezte, és állást foglalt a Mauconseil utcza kettős torlasza közt. Eltelt egy félóra. Hogy a következő eseményeket jól megérthessük, képzeljük magunkat bele a helyzetbe; ezen néma csöndbe burkolt utczába, ezen koromsötét éjszakába; képzeljünk magunknak 60—80 méternyi távolságra, egymással szemben két erődöt, melyek, mint az lrtásban társaloghatnak egymással. Egyik oldalon a hadsereg, a másikon a nép, mindkettő felett a sötét éjszaka. A véres összeütközéseket rendesen megelőző szünidő vége felé járt. Mindkét részről az előkészületek bevégződtek. A katonák sorakoztak, a kapitányok parancsokat osztogattak. A harcz rögtön kezdetét volt veendő. — Kezdjük meg! mondá Charpentier és felhúzta puskáját. — Dénes visszatartotta karját. — Várjon kissé! mondá. Dénes felkapaszkodott a torlasz tetejére, és ott összefont karokkal, fedetlen fővel megállóit! — Polgárok! k.áltá át csengő hangon a katonáknak. E felkiáltás egyik torlasztól a másikig mindenkit villanyos rezgésbe hozott. Minden zaj elnémult, egyetlen hangot sem lehetett hallani, néma, ünnepélyes csend állott be. A kivilágított ablakok halvány fényénél e romok tetején álló alak homályos körvonalai őt a katonák előtt kísérteti színben látszottak előtüntetni. Dénes folytatta beszédét. engem. — Polgárai a hadseregnek, hallgassatok meg Mit akartok itt tulajdonképen? Nekünk is, nektek is fegyver van kezünkben ; vajjon mit akarunk vele ? Egymást megölni! Polgártársak egymást megölni! És mi okból? Félreértésből! Ti a parancsnak, mi a jognak engedelmeskedünk ! Ti a rendeletnek véltek eleget tenni, mi pedig tudjuk, hogy kötelességünket teljesítjük. — Mi védjük az általános szavazatjogot, a köztársaságot és saját jogainkat, de a mi jogunk, katonák a tiétek is! A hadsereg és a nép, az ugyanegy fiai vagyunk. Ugyanazon nemzet, ugyanazon ország Az én ereimben nem csörgedezik muszka vér, valamint a tiétekben sem folydogál porosz vér. Tehát miért ölnék meg egymást? Mindig elszomorító, ha egyik ember a másikra lő. Ha franczia angolra lő, ez még érthető, dehogy franczia francziára lőjön, ez sérti az észt, ez sérti anyánkat, Francziaországot! Figyelemmel hallgatták. Ekkor az ellentáborban megszólalt egy hang, mely így szólt: — Akkor tehát menjen haza! Ezen brutális közbeszólás Dénes társait ingerültté téve, hallani lehetett, hogy néhányan fegyverüket felhúzzák. Dénes fegyverének egyetlen mozdulatával visszatarta őket. E kézmozdulatban különös fölény rejlett. — Ki lehet ez ember? Kérdék egymástól a torlasz harczosai. Egyszerre azonban észrevették, hogy Dénes feltűzte Gaston fivére képviselői szalagját! — Népképviselő! kiáltottak fel minden oldalról. Tervét sikerült neki kivinni; a hős hazugság pillanata bekövetkezett. Imigy folytatta beszédét: — Katonák! tudjátok-e, ki szól hozzátok e perezben ? Én nemcsak polgár, én törvényhozó, az általános szavazatjog választotta vagyok. Nevem Dussoubes, én népképviselő vagyok. A nemtgyülés a népfelség, a nép, a törvény nevében parancsolom, hogy engem meghallgassatok. Katonák nálatok a nyers erő. De midőn a törvény beszól, a nyers erőnek hallgatni kell! Most már mi sem zavarta a csendet. Majdnem szó szerint közöljük e szavakat, úgy, ahogy azok e jelenet tanúinak emlékébe vésődtek; de amit vissza nem adhatunk, amit hozzá kellene tennünk, hogy e szavak hatását felfogjuk, a fellépést, a hangsúlyozást, s lelkesültségtől remegő hangot, az óra és a vészt hozó hely ünnepélyességét : mindezt leírni toltunk — gyönge. Dussoubs Dénes folytatta beszédét. „Körülbelül húsz perczig tartott beszéde,“ mondá nekünk egy szemtanú; egy másik pedig megjegyzé, hogy „oly hangosan beszélt, hogy az egész utcza hallotta.“ Szenvedéllyel, ékesen, okosan beszélt: Bonapartét elitélte, a katonákat barátságosan védte. Fel akarta bennök kelteni az emberi érzés utolsó szikráját; emlékekbe idézte a valódi háborút, a valódi győzelmeket, a nemzeti dicsőséget, a katonai becsületet, a zászlót. Megmondotta nekik, hogy golyóik mindezt meggyilkolják. Kérte őket, megparancsolta nekik, hogy csatlakozzanak a nép, a törvény ügyéhez ; beszéde közepette elragadta őt a lelkesedés tüze, a testvériség magas eszméje, és így szólt: — De minek is ez üres szavak ? Nem szavat keltenek itt, hanem testvéri kézszorítás ! Katonák ! Száz lépésnyire álltok tőlünk; keretekben lövésre kész puska, hüvelyéből kirántott kard; engem czélba vettetek; halljátok tehát, mi, itt, mindnyájan szeretünk titeket, ó francziák! Bármelyikünk szívesen ontaná vérét miattatok. Ti Frankhon parasztjai, mi Páris munkásai vagyunk. — Mi tehát a teendő ? Találkozzunk, beszéljünk együtt, ne öljük meg egymást! Mit gondoltok, ne kísértsük meg? Ami engem illet, én a gyalázatos polgárháború közepette inkább meghalok, semmint hogy francziát öljek. Fegyvertelenül elmegyek hozzátok. Testvéreim vagytok, tehát nyugodt vagyok. Ha valamelyik szuronyt szegez mellemnek, kezemet nyújtom neki. Ezzel elhallgatott. Az ellenkező torlaszon felhangzott a parancsszó : — Vigyázz! Dénes ünnepélyes komolysággal szállt le a torlasz tetejéről, és emelt fővel haladt az ellenség felé. Barátai és társai ki nem fejezhető figyelemmel néztek utána. Mindenki visszafojtotta lélekzetét. Senki sem kísérlette meg őt visszatartani. Mindenki érezte, hogy ő oda megy, hová mennie kell. Charpentier kisérni akarta. — Ha akarod, veled megyek, úgy mond. Dussoules tagadólag intett fejével. Komoly ünnepélyességgel közeledett a Manconseil torlasz felé. Az éj oly sötét volt, hogy azonnal láthatlanná lett. Pár pillanat alatt eltűnt szemek elöl. Mit sem láttak, csakis nyugodt, egyenlő lépteinek zaja jutott füleikhez. Néhány percz múlva, mely emezeknek századok gyanánt tűnt fel, a katonák által elfoglalt torlaszon lámpát tűztek ki. Ennek fényénél újra feltűnt Dussoubs alakja, ki Krisztushoz hasolóan, kitárt karokkal közeledett a katonák tanyája felé. Tüzet hangzott egyszerre a parancsszó, és a katonaság sortüzet adott. Alig néhány lépésnyire tüzeltek Dussoubsra. Elbukott. Fölemelkedett, és hangosan kiáltá: — Éljen a köztársaság! Egy lövés újra leterté. Még egyszer fölemelkedett, és még egyszer hangosan kiáltá: — A köztársasággal halok meg! Ez volt utolsó szava, így halt meg Dussoubs Dénes. Tehát nem ok nélkül mondá fivérének: —• Képviselői jelvényed ott fog szerepelni! Akarta, hogy e képviselői szalag kötelességét teljesítse. Nemes lelkében határozattá emelkedett, hogy e jelvény a törvény vagy a halál utján győzni fog. Első esetben megmentette volna a jogot, második esetben a becsületet. Haldokolva elmondhatta: — Tervem sikerült. A kétféle diadal közös, melyek egyikére vágyott, ezen szomorítóbb diadal nem volt a kevésbé szép! Az elyséei forradalmár azt hitte, hogy népképviselőt gyilkoltatott meg, és dicsekedett vele. Az államcsíny ezen napokban egyetlen lapot adott ki Patrie, Univers, Moniteur parisien sat. czimek alatt; ezen lap jelentette másnap, pénteken, deczember 5-dikén, hogy az „ex-képviselő Dussoubs Gaston” a Sant-Eustache utcza torlaszán agyonlövetett; kezében vörös zászlót találtak. Az éj eseményei a Saumon téren. A Petit-Carreau torlasz védőit a hős Das soules gyalázatos legyilkolása fájdalmasan lepte meg. — Lehetséges ez ? A mi katonáink követtek el ily bűnt! Iszonyat fogta el az emberek lelkét.