Egyetértés, 1879. szeptember (13. évfolyam, 241-269. szám)
1879-09-16 / 255. szám
XIII. árfolyam Budapest Frankfurtban a/M.: Daubs G. L. is tártánál.EGYETÉRTÉS POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Hirdetések és nyiltterek falvit«ta»kirunb&ly »«érint ■ kiadó hivatalban s §ndapist IV. himzS-utcza is kalap-atcza sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek a külföldiül: Heiben: Oppelik A.-nál, Stubenbaster Nr. 2. Mone Rudolfnál, Seilerutatte Nr. 2. Haasenstein és Voglernal'tVaMschgaege 10. Daube G. L. és társánál, Wollzeile Nr. 12. Hrlaban: Havas, Lafitte <Ss Comp.-nál, Place de la Bourse. 255 szám. A háborús hírek. Záporként ömlik a sok háború hir. Szövevényesebbnél szövevényesebb tervek merülnek fel, amelyek jobbra, balra csoportosítják a hatalmakat. Kijelölik mindegyiknek helyét a tavaszi ágyukon ezerben. Most már biztosnak tekintik a kilátást, hogy háború lesz a nagyvilágon. Olaszországnak baja van Ausztriával. Forr az epéje, dühöng a szája, fegyvert markol a keze. A veronai vár erősítésére is felhatalmazást kérnek majd a parlamenttől. Csupa merő idegesség, kormány, ország, sajtó, hadsereg. Egy röpirat a „Italicae res“ elég felkavarni a rejtett haragot és előtérbe tolni az irredenta minden vágyát. Fenik a fogukat, köszörülik kardjaikat; emberek, katonák és lapok az elodázható, de el nem kerülhető olasz-osztrák háborúról beszélnek. Németországnak is nagy az ő baja. Felháborodik és sértődik. Nincs ínyére saját belállapota, nem jó szemmel nézi Francziaország emelkedését, haladását, erősödését. Bolondnak látszik, mégis úgy van, hogy a revanche nem Francziaország részéről hangzik, amely nagyon óhajtja gyarapodása végett a békét, hanem Németország az elfecsérelt milliárdok sarcza miatt, háborúra hajlandó az ellen, a kihez e milliárdok visszavándoroltak. Az ön revanche irigy politikája ez, a harcztól remélve megizmosodást, a győzelemtől a társadalmi és közgazdasági szakadások befoltozását. Jelenség, amely axiómává teszi az igazságot, hogy a karddal szerzett birodalmak csak kard által tarthatók fen, s karddal esnek el. Oroszország is elégedetlen. Van ezer baja, bent, Európában, Ázsiában, keleten, délen, nyugaton. Bent mardangolja a nihilismus.Saját karmaival tépi a húst önmagán. Ázsiában gondot ád az angol hatalom fészkelődése. Trompfra trompfot kell vágnia. Intrigál, bujtogat, veszteget, lázit, gyújtogat. Nyílt harcz helyett az emésztő zárt harczba fekteti erejét. Európában a keleti kérdés be nem végzése, a nyert diadalok felhasználása, megtartása, további előnyök kivívása háborgatják, zaklatják. A bevégzetlen mű félmunkájának aggodalmat, féltékenységet, áldozatot követelő viszonyai nyugtalanná teszik. A gyümölcs a kötényében, de az őrzés ébersége nem engedi meg, hogy egész lelkével élvezéséhez fogjon. Törökországot gyöngíteni, az angol diplomácziával sakkot játszani, az osztrákot verembe csalni, gyöngíteni, elforgácsolni oly tömérdek feladatot hárít rá, hogy nem csoda, ha Szent-Pétervárott nincsenek megelégedve a helyzettel, s a háborúban való lét mai állapotát, csak rés nyíljék, szívesen cserélik föl a több kilátást és több nyugalmat ígérő befejező háborúval. Anglia is kedvetlen. Se európában, se Ázsiában nem dicsekedhetik sikerekkel.Pénze úszik, költségei nagyok, az eredmény mindössze Cyprus sziget. Nem bír tartós befolyást, nem bír döntő eredményt kivívni : a fél és balsikerek révei között himbálódzik flottája. A kabuli esemény egész mélységében tünteti fel a britt^oroszlán helyzetét. Nagyon kényes, nagyon izgalmas helyzet ez. Olyanféle, mint mikor az óriás kígyóval kell viaskodni a tigrisnek, amely körülcsavarni készül testét. Hát Ausztria ? Boldog együgyűséggel készíti magának elő a kelepczét. Máskülönben itt is annyi az elégedetlenségi gyúanyag, mint másutt. Közjogi belviszonyai zavarosak, hitelügye a megfeneklés pontján, terméshiány, uzsora, szegénység, adósságcsinálás, közvéleményellenes politika egész áradatot csapnak feje fölé. Az udvar kicsinyes kalandhajhászattal dugdossa a forrást. Olcsó sikerek kétes világánál keresi a gőzgép biztositó szelentyűt. Fegyveres béke drága katonai kirándulásokkal tetézve. Megszállás, foglalás egyik őrszemmel Olaszország, másik őrszemmel Oroszország felé. Állandó háborúra készülés, elintéző háború nélkül. Itt is kívánni fogják az eldöntést, amely jobb a bizonytalanságnál. Nem természetes-e, hogy az elégedetlenség, kényelmetlenség és bajok ily özöne mellett a háború minden oldalról, mint közelálló szükség kerül szóba, és mind az udvaroknál, mind a vezető államférfiaknál, mind a hírlapokban komoly eshetőség képében beszéltetik meg ? Nem természetes-e, hogy az udvaroknál is a napi érdek színvonalára emelkedett szövetségesek után kutatni, szövetségi csoportosulásokat összehozni ? Semmi kétség, hogy ez irányban már meglehetős tisztán állanak az egyes hatalmak , s Bismarck maga már rendbe is hozta czirkulusait, mielőtt másoknak eszökbe jutna azokat megzavarni. — A készülő drámában okvetetlenül ki van jelölve monarchiánk szerepe is, tőlünk függ, hogy e politika az érdekeinkhez méltó alakulást öltsön. Vigyáznunk kell, hogy a játék, mely Bécsben mindig érdekeinkkel ellentétes irányba tereli a politikát, úgy ne aknázza ki el ámításunkat, hogy az események készületlenül találjanak, s mi elsiklani engedjük egy függetlenségünkre kedvező alkalmat. Budapest, szept. 15. Szimferopólból azon megdöbbentő hir érkezett, hogy II. Sándor czár hirtelen meghalt. A A császári palota előtt járó-kelők oly gyanús sürgés-forgást vettek ott észre, hogy a hir a czár haláláról az egész városban elterjedt. Vannak ugyan sokan, kik azt mondják, hogy csak súlyosan megbetegedett. Az egyébiránt bizonyos, hogy a czárevicsért és Giersért táviratoztak és mindketten azonnal elutaztak Livádiába. Ezen hír Bécsben és Berlinben is roppant szenzácziót keltett, de még eddig semmi hír nem érkezett a czár haláláról sem bécsi külügyi hivatalhoz, sem pedig a muszka nagykövetséghez. A czár halála előreláthatólag rendkívüli változást fog előidézni Muszkaország politikájában és a Muszka és Németország közti háború kitörését valószínűbbé teszi. A czarevics ugyanis nem viseltetik Vilmos császár iránt oly pietással, mint apja s igen hihető, hogy mindazon muszka j államférfiak, kik II. Sándort hasztalan unszolják Németország elleni háborúra, most a czárevicsben nagyon is tanácsukra hallgató fejedelmet fognak találni. Ekkor alkalmasint más államok is határozottabban fognak fellépni, mint eddig, jelesül Franczia- és Olaszország s felhasználandják az időt és alkalmat, mely lehetetlenné teszi Angliának a beleavatkozást Európa ügyeibe s ekkor több, mint valószínű az is, hogy monarchiánknak is kijut az általános zavarban jó nagy rész. Kedd, 1879. szeptember 16. BaerkentSs kiadó-hivatal t <§adapest IV. hímző-utcza és kalap-utcza sarkán 1. szám. Csak bérmentes levelek fogadtatnak eL Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben háxban hordva. Egy évre . Félévre. Negyedévre . Egy hón Egy szám 6 krajozír. 20.— 10.kLM Egy uj programúi. Az ifjú csehek tehát akczióba lépnek. Prága városában összegyűltek mintegy ötszázan s négy erős pontozatokban megállapították programijukat, mely egyúttal legalább erkölcsileg kötelező utasításul szolgáland képviselőiknek, kiknek a parlamenti munkában való részvétele egyenesen meghagyatik. Nincs tehát benne kétség, az osztrák reichsrath, a kontinens e legtarkább törvényhozása, egy új színnel szaporodni fog. Igaz, hogy az ifjú cseh párt reichsrathbeli képviselői, kik a prágai pártértekezletekben részt vettek, s határozatait magukévá tették, mindössze csak öten vannak. Hanem azért erős a bors, ha kicsi is. A passiv ellenállásnak, melyre eddig Csehország cseh pártjai elszánták magukat, vége van. Nem csak fölhagynak vele az ifjú csehek, de egyenesen el is kárhoztatják s a reiehszátból kilépésüket egyenesen a feudálisok nyakába sózzák. Ezzel egyidejűleg dokumentálni kívánják a német liberálisoknak, hogy ők valódi liberálisok, s midőn megtagadják Clam-Martinitzet s egy oldalvágással elbánnak a csehországi németekkel is, kik a kinyújtott békejobbot számba se vették, a radikális elemeknek is tesznek konczessziót, s a munkás-vezérek kivonatára bele veszik a választási rednek olyatén revisióját, melynek alapja az általános szavazati jog. A program út első pontozata nem lephet meg senkit. A valóságos nyelvi egyenlőség, a tartományi autonómia kiszélesítése s a cseh tartományok önkormányzata régi jelszavak, melyek viszhangra találnak minden cseh párt kebelében. De a cseh tartományok összetartozandósága ellen alighanem emelkednek szavak — Morvaországban, hol igen kevés számmal vannak olyanok, akik azt óhajtják s maga Prazsák, az új miniszter is ellensége. A második pont föladata bebizonyítani az ifjú csehek valóban liberális voltát. Egyenes hadüzenet foglaltatik abban a reakcziónak és a klerikális irányzatoknak. Az osztrák liberálisoknak e tekintetben nem lehet panaszuk, ha csak az nem, hogy az ifjú csehek egyszerre tán sokat is markolnak a jóból, é s ki tudja, nem ezzel szolgálnak-e épen a reakcziónak. Mert így is lehet. A harmadik pont elég homályosan van tartva. Sok minden elfér általánossága alá. Az ifjú cseh képviselők, ha beleszólnak a boszniai okkupáczióba „ne tegyenek semmit, a szláv szolidaritást sértené, s a délszlávság szabad fejlődését akadályozná.“ Szerencsére megadja a kommentárt ez általános utasításhoz a dr. Gfregr beszédje. Az ifjú csehek kárhoztatják a boszniai okkupácziót, mint amely éket vert a délszláv tartományok egyesülésébe. Ausztria foglalt, de senki nem mondja szabadítónak, holott Oroszország szabadított s nem foglalt. Roppant áldozatai ingyenesek. Erre kimondják az ifjú csehek, hol kell keresni a krisztallizaczionális pontot, mely körül a szláv szolidaritás és a délszláv szabad fejlődés megvalósulhat. Nem Ausztriában van az, de Oroszországban. Bennünket magyarokat ez a pontja érdekelhet leginkább az egész ifjú cseh programaiban. Nekünk is ki jut -e benne. Dr. Gregr, arra a törvényre czélozva, hogy a magyar nyelv is oly kötelező tantárgy legyen minden iskolában, mint egy kis számtan, egy kis földrajz, vagy természethistória, azt mondja, hogy ez „kitépi a magyarországi szlávok nyelvét, s a nyelvtépő magyarok voltak azok, kik a bosnyák politikát behozták és végrehajtották! Mintha nem tudná az egész világ, hogy egy nemzet se tiltakozott e politika ellen oly erősen és hatalmasan, egy se hozta nyilvánosságra oly határozottan e tekintetben meggyőződését, mint a magyar. Hol voltak az ifjú csehek akkor, midőn Magyarország mint egy ember elkárhoztatta a foglalás politikáját! — persze egészen más indokból, mint most az ifjú csehek. Igazán bátor férfiak s nem is képzelhető másként a magyarok elleni hadonázása dr. Griegrnek, mint úgy, hogy számított hallgatói informálatlan voltára. Hanem a bátorság azonnal a lábuk szárába száll, mikor a programainak egy oly pontjára jutnak, amely által aztán igazán segíteni lehetne a monarchia anyagi szomorú helyzetén, a pogramm eredeti szövegezésében ott volt: a hadsereg redukcziója s a hadügyi kiadások apasztása. Ezt a bölcs és circumspectus ifjú csehek nagy óvatosan kihagyták s megelégedtek azzal, hogy szónokuk Forst hangsúlyozza a szolgálati időnek három évről kettőre szállítását. De a programmba ez se vétetett bele, ott beérték azzal, hogy a takarékosságról, az adó apasztásáról és igazságos felosztásáról, a mezőgazdaság, ipar és kereskedés emeléséről ismételjék párt által minduntalan az ezerszer, minden csépelt hangzatos szavakat. Most csak ennyit kívántunk általánosan megjegyezni az alább közlött programaira és pártgyülésre. Lesz alkalmunk tüzetesebben is foglalkozni egyik-másik pontjával. Az okkupáczió. Megszállás a novi-bazári passalikban a legnagyobb rendben foly tovább. Ez a rend és csend szinte túlságosnak látszik. Maguk a katonai körök soknak tartják a jóból s némi hátborzongással gondolnak rá, hogy a némaságban aligha a barátságos odaadás rejlik. Annyi bizonyos, hogy gyanúsan meglepő az albánok magatartása. E gyanú annál több valószínűséget ölt, mert Bécsben nem volt titok, hogy Boszniából is mennyi mohamedán lábolt el a megszállás hírére. A megszállt helyeken is „sokan vannak jelen, a kiket nem lát“ a békés meghódolók között Würtemberg herczeg. Hozzá a lakosok szokásaik ellenére fegyvertelenül járnak. Félve a fegyverek elszedésétől, jobb időre és jobb alkalomra dugták el azokat. A föld nyelte-e el a készülődő ellenállást a bosnyák elraboltakkal és a Novi Bazárból eltűntekkel ? A jellemek és erélyek változott-e meg valami csodatevő nyomásra e harczias szellemű népnek? Bár ezek a kérdések nem kedvesek s nem s igen kellemes rájuk a nyílt felelet. Összevetve a történteket az olasz katonai készülődésekkel s az Italia irredenta hirtelen hallgatásával, a dolognak ördöngössége a küzdelem elnapolásában lelheti egyedül magyarázatát. Az albánok jól fegyelmezett nép hitében állottak s a tények bebizonyították, mily pontosan teljesitik főnökeik parancsát. Várakozóban vannak, míg valamely komoly helyről a harczi jelszót meg nem kapják. Csakis tudva azt, hogy jobb alkalom kerül bosszusok számára, érthető e vészesnek ígérkező megnyugvás. Ismételjük, amit a Kabul és Novi-Bazár összehasonlítása alkalmából mondottunk, Ausztriaafghán békét élvez háttérben a kabuli vérengzéssel, csakhogy az afghánokat itt albánoknak, Kabult Novi-Bazárnak hívják. * Mint a tegnapi táviratok jelentették, tegnap déli fél 12-re az osztrák-magyar csapatok a harmadik az okkupáczióhoz tartozó helyet, Priepoljót is megszállottak. A csapatok bevonulásánál semmi ellenszegülés nem mutatkozott s azokat elég barátságosan fogadták, így tehát a Lim-terület elfoglalását bevégzettnek tekinthetni. A csapatok, amelyek tegnapelőtt reggel Plevljét elhagyták és Karaula Jabukában meghaltak, Priepolje előtt egy többségből és a kaimakámból álló küldöttségtől fogadtattak. De később a török csapatok parancsnoka, noha különben magatartása igen megelőző volt, mégis tiltakozott szóval az osztrák-magyar csapatoknak a városon át teendő bevonulása ellen, sőt több török tiszt igyekezett ezt meg is gátolni. Azonban Killies vezérőrnagy ezen tüntetést figyelembe nem vette és még átvonult városkán. Egy oldalcsapat vadász Grivicic százados a parancsnoksága alatt az elég rohamos Lim-folyót átgázolta Kolowratnál és a Priepoljen túli keleti magaslatokat megszállotta. A főhadoszlop Killies személyes vezénylete alatt hídon ment át a Limfolyón. A lakosság barátságosnak mutatkozik, a török boltok nyitva voltak, a keresztényeké zárva a vasárnap miatt. A város körüli magaslatokat részint osztrák-magyar, részint török csapatok szállták meg. Az összes török őrizet mintegy 16 AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCZÁJA. Haymerle báró: Mikor Andrássy lemondásának híre eleinte majd minden ember csóválta rá fejét, ment, különösen Magyarországon, ahol Tisza Kálmán már megszoktatta az embereket, hogy a lemondási híreknek ne higyjenek. Mikor aztán a hírt mind határozottabb alakban kezdett feltűnni, az lett a találgatások tárgya, miért mondott le s lemondása jelenti-e és mennyiben a külügyi vezetésben az irányváltozást? E kérdés magában foglalta azt a további kérdést, mely a fentebbi kérdésre is válaszul szolgálandott, hogy ki lesz az utódja? Kétség se látszott hozzáférni, hogy mágnásnak kell lennie. E magas állást Ausztriában soha sem viselte még más, mint főrangú ember, kinél a magas születés, rang és társadalmi tekintély még szükségesebb kelléknek látszott, mint a diplomácziai jártasság. És magyarnak kell — a magyarok megnyugtatása és a végett, lennie, hogy minél kevésbé különbözzék Andrássytól. így gondoltak legelső sorban is gr. Károlyi Alajosra, a volt berlini, most londoni nagykövetre, a ki előbbi állásában a berlini kongresszuson az osztrák-magyar monarchiának Andrássy mellett másod képviselője volt s igy eléggé módjában állt Andrássy politikájának vezérelveivel megismerkednie s azok értelmében követni elődje nyomdokait. A mellett a leggazdagabb főurak egyike, ki Berlinben leginkább híres ebédjeiről volt ismeretes és magyar, tehát nem nagy megerőltetésébe kerülend Andrássy méltó utódjának szerepébe beleélni magát. A számadást azonban a gazda nélkül csinálták. Károlyi gróf kijelenté, hogy ő nem lesz külügyminiszter, mert neki ez állásában a magyar delegácziók előtt védelmezni kellene mi neki igen nehéz dolog, mert nem politikáját, a elég jártas a magyar nyelvben s a magyar idegen külügyminiszternek elnézné delegáczió egy talán, ha tolmács által érintkeznék a delegatus urakkal, de egy ily történeti nevű magyar főurtól rész néven vehetnék. Szóval túlságos jó véleményt táplált a magyar delegáczió felől. Ekkor gr. Széchenyi Imrét hozták kombináczióba. Ez is főur és ez is magyar. De ez se fogadta el az ajánlatot, mert nincs elegendő parlamenti gyakorlata. Most hát már tisztába kezdettek jönni a magas körök az iránt, hogy a külügyminiszterséghez felállított főkvalifikácziók valamelyikéről le kell mondani, ha oly embert akarnak találni, a ki Andrássy politikájának olyan folytatója legyen, a minő a nemes gróf maga volna, ha álását továbbra is megtartani hajlandónak mutatkoznék. Mert ez volt a legislegfőbb kellék a leendő utódnál. A félhivatalosak gondoskodtak a tudat kellő elterjesztéséről, hogy Andrássy gróf nem úgy, mint a legtöbb miniszter, megbukva, hanem az uralkodó legmagasabb kegyelmével, sőt ennek sajnálkozása mellett távozik s lemondása legkevésbé sem jelenti a lemondást az általa inaugurált irányról. Sőt sejteni engedték, hogy a távozó gróf ezentúl is készségesen szolgáland tanácsával gyakorolni fogja befolyását a külügyek vezetésére. s Röviden, az fog történni, amit Andrássy akar, de más fogja viselni érte a felelősséget. Keresni kellet tehát egy nyerget, amelyet a delegácziók üssenek viselője helyett. Ily szerep elvállalásához jókora adag erős — természet kell s nem túlságos nagy ambiczió. Csökönyös önállóságú ember erre nem való. Azok közt kellett tehát keresni, kik Andrássy iskolájában nőttek naggyá, általa lettek emberekké s pártfogójuk szerint járni el még erénynek tekintsék : intencziója a hála erényének. Ha magyar főúr e szerepre nem akad, hát jó lesz más is. így akadtak rá aztán báró Haymerlére. Ebben az emberben Andrássy fedezte föl a nagy diplomatát, ő tette római nagykövetté, ő vitte magával a berlini kongresszusra, — a világ addig nem sokat tudott államférfim talentumai felől. Ez jó, engedelmes utód lesz, lehet a fejével szólni s nem igen fogja elhomályosítani okosan beaz Andrássy dicsőségét. A nevet kidobták a piaczra s imen nem keltett resenzust. Nem volt irigye. Se neve nem volt programm, melynek elvi ellenségei lehetnének. Színtelen ember, épen diplomatának való. Rejtélyes, mint a sphynx, melyről nem tudhatni, benne mi lakik, úgy, hogy még a mindent kifürkésző bécsi lapok sem tudták földeríteni egész életrajzát s mi is csak egy csehországi jelen lapnak, a „Bohemiának“ egy rejtett jelentékhasábjain tudtuk véletlenül fölfedezni az alább közlött életrajzi adatokat. Mióta Haymerle neve, mint külügyminiszteri utódé felszinre került, egyetlen közlemény se jelent meg, mely jelöltetése komolyságát kétségbe vonta volna. Sőt már az is hallatszott, hogy kineveztetése alá van jegyezve, s közzétételével csupán addig várnak, mig Andrássy gróf a keleti kérdésben még függőben levő néhány ügyet lebonyolít, egy berlini lap közleménye szerint pedig Bismarck e napokban Bécsbe jön, egy két napig Andrássyval konferál, a konferencziákon a Rómából immár Bécsbe érkezett Haymerle is jelen lesz. Bismarck eltávozása után négy-öt nappal Haymerszének külügyminiszterré kineveztetése is hivatalosan közzé tetetik. így állván a dolgok, nincs többé ok véka alatt rejtegetni a külügyminiszterré már minden bizonnyal kinevezendő államférfiut s elérkezettnek látszik az idő, mikor diplomácziai élete pályájára a nagyközönség is kiváncsi lesz. Báró Haymerle Henrik egy csehországi német régi polgári családból származik, melyből már nem egy tekintélyes államhivatalnok került ki. Egyik közülök nagy hirü jogtanár volt a bécsi egyetemen, ki a hires jogászok és államférfiak egy egész nemzedékét nevelte föl Ausztriának. A leendő külügyminiszter tanulmányait a bécsi keleti akadémián végezte, melyből 1850-ben került ki s azonnal mint segédtolmács a konstantinápolyi internunciaturában talált alkalmazást. 1854-ben harmadik tolmácscsá léptettetvén elő, egész 1857-ig itt maradt, amikor is mint követségi titkárt Athénbe helyezték át. 186 L nyarán a drezdai követségnél volt, ugyancsak követségi titkári minőségben, honnan a következő évben a német szövetség elnöki követségéhez került a Majna melletti Frankfurtba, itt részt vevén a fejedelmek emlékezetes congresszusán. Ez állásában Haymerlónek annyi alkalma nyílt bebizonyíthatnia nem mindennapi diplomácziai képességét, hogy ettől kezdve a legkényesebb és nehéz missiók egész sorával kezdték megbízni. 1864 deczemberében Kopenhágában találjuk mint ügyviselőt, ahol is követségi tiszteletbeli tanácsossá léptettetett elő. 1865-ben, e kritikus időben a Majna melletti Frankfurtba hívták s innen csak a háború kötése után távozott el, hogy 1866. aug. 3-án beosztassék ama konferenciához, mely Prágában az osztrák és porosz békekötés föltételei fölött tanácskozott. Midőn arra került a sor, hogy Ausztria és Poroszország között a háború előtti diplomáciai jó viszony ismét helyreállittassék, Haymerle volt az, ki erre a végtelen kényes megbízatásra válasz látott. 1866. szeptember havában berlini ideiglenes ügyviselővé neveztetett ki, mely nehéz állásában helyes tapintatot s a helyzetnek megfelelő finom érzéket tanúsított. 1868-ban Beust Béc be hívta, hogy ott ideiglenesen a külügyminisztériumban alkalmazza, oly ügyekben, melyekre nézve őt találta a legilletékesebbnek. Innen az akkori konstantinápolyi internuncius, báró Prokesch-Osten különös kivánatára a török fővárosba ment, s ott maradt egész 1869. végéig, a midőn is deczember havában a görög udvarhoz neveztetett ki követté s Athénbe ment. Itt, Athénben hivataloskodott abban az időben is, a mikor ő felsége a suezi csatorna megnyitására utazván, meglátogatta a görög királyt is fővárosában s ez alkalommal nyerte Haymerle ő felségétől a Ferencz-József rend comthur-keresztjét a csillaggal. 1872-ben Haymerle Haagába neveztetett ki követnek s ez állásában kapta meg — 1876-ban a báróságot. Ezen 1876-iki év szept. Gyula külügyminiszter, ki báró havában Andrássy Haymerle kereskedelmi politikai számos jelentéseiből eléggé meggyőződhetett a hangai követ nem közönséges államférfim képzettségéről, Bécsbe a külügyminisztériumba hivatta szolgálattétel végett. Az aránylag fiatal kora daczára is szép tapasztalatokkal dicsekedhető, szerencsés modorú s a nemzetközi jogban kiválóan jártas diplomata csakhamar megnyerte Andrássy bizalmát s ez ezóta nem szűnt meg őt kiváló figyelemmel kísérni s meggyőződvén hasznavehetőségéről, már 1877 január elején, titkos tanácsosi minőségben az olasz király melletti, kivált az újabb évek alatt rendkívül fontosnak mondható nagyköveti állással bizta meg Rómában. Andrássy rendkívüli bizalma Haymerle iránt azonban nem ebben mutatkozott a legszembeötlőbbben, hanem abban, hogy a Berlinben összeült kongresszusra őt választó kísérőjének s az akkori berlini nagykövet, gr. Károlyi Alajos mellett, báró Haymerle volt az osztrák-magyar monarchiának e kongresszuson a harmadik megbízottja, hol a legbővebb alkalma nyílt nem csak Európa intéző államférfiaival személyesen, úgy szinte azok jellemével, gondolkozásmódjával és politikájával megismerkedhetnie, de még inkább az Andrássy gróf terveivel és czéljaival, miután ezzel az üléseken kívül is konferálnia kellett, így mialatt Haymerle tökéletesen megbarátkozhatott Andrássynak nézeteivel, másfelől a külügyminiszternek is eléggé módjában volt egész közelről kiismerhetnie emberét. A berlini kongresszus után b. Haymerle visszatért állásba Rómába, hol már előbb is, de különösen a berlini kongresszus óta monarchiánk irányába bizonyos, barátságosnak épen nem mondható tünetek mind sűrűbben kezdtek jelentkezni. Az „Italia irridenta“ ugyancsak működött. A nagykövetnek nem igen sikerült élét venni az osztrák-magyar monarchia ellen folytatott izgatásoknak. Meglehet, hogy másnak se sikerült volna, s Haymerle eleget tett kötelességének, ha hű jelentéseket küldött az ottani hangulatról. Annyi bizonyos, hogy mint egyén, oly rokonszenvet vívott ki magának mind az olasz udvarnál, mind a népnél, a minőhöz hasonlóval osztrák követ Olaszországban még nem igen dicsekedhetett. Öccsének, a római nagykövetségnél katonai attadóként alkalmazott Haymerle ezredesnek „Italicae res“ czím alatt kiadott röpirata ugyan ő ellene is elkeseríthette az olaszok hangulatát. Nehezen tudják elhinni, hogy öccse röpiratához ő is ne járult volna hivatalos anyaggal, habár azt Bécsből megczáfolják. Távozása Rómából épen apropos jön, mert ki tudja, hogy e vádirat után oly szemmel néznének-e még rá az olaszok, mint eddig. Ennyi az, amit Haymerle báró diplomácziai pályájáról följegyezhetni. Nem sok, s még ezután fog kelleni megcsinálnia életrajzát. Ha külügyminiszteri működése is oly zajtalan lesz, mint eddigi carriereje volt, — gratulálhatunk hozzá a monarchiának és Andrássynak, hogy oly embert talált utódul, aki, mihelyt ő excellencziája megunta a magányt, azonnal kész lesz — legalább ez a vélemény — elődjévé válni. Lapunk mai isäm&hos fél ít melléklet van csatolva.