Egyetértés, 1879. október (13. évfolyam, 270-300. szám)
1879-10-09 / 278. szám
XHL évfolyam Budapest Hirdetések és nyiltterek felvétetnek i»i»bály szerint a kiadó hivatalban: §adapsstl V. himzS-utcza és kalap-atcza sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek a kttlflM&u í Hősben: Oppdík A.-nál, Stubenbastei Nr. 2. üfo**e Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Voglernél'WaUfischgasse 10. Daube G. L. és társánál, Wollzeile Nr. 12. Hrlsban: Uavas, Laßtte dt Comp.-nod, Plaoa de la Bourse. frankfurtban a W. Daube G. L. is társánál. Az osztrák trónbeszéd. Az osztrák császár ma ünnepélyes trónbeszéddel nyitotta meg a reichsrathot. Trónbeszédet rendszerint csak külső formalitásnak szokták venni, úgy odatartozik ez az alkotmányos működés ceremóniáihoz, mint akár az ünnepélyes tedeum a képviselőtestületek megnyitása előtt. Lehet, hogy a ma tartott trónbeszéddel maguk az intézők szándékosan a legszorosabb formalitás határai között kívántak maradni. Lehet, a trónbeszédnek fogalmazásában a legnagyobb gondossággal ügyeltek épen arra, hogy semmi kifejezés ne csússzék bele, mely az uralkodónak személyét is belevonná a pártok küzdelmébe. Nagyon meglátszik is rajta, hogy mindenkép eltekinteni akar a politikai helyzetnek valódi jellegétől. A császár úgy beszél a reichsrath urakhoz mintha ezeknek csak a törvényhozás mindennapi munkájához, merőben szakszerű tevékenységhez kellene látniok. Sok törvényjavaslatról tesz említést az állami szükségletek minden ágából, a kereskedelmi, földmivelési, adózási törvényekről, véderőtörvényekről , közigazgatási törvényekről , de olyan törvényről, mely a fenálló államjogot és a nemzetiségek viszonyát megváltoztatná, nem emlékezik meg egy szóval sem. És ha a reichsrath urak valóban csak ama kívánságnak akarnának eleget tenni, melyet az uralkodó a nyugodt biztonság szavaival fejezett ki előttük, akkor csak serényen hozzá kellene látniok, hogy államjogi harczok, alkotmányos fejtegetések nélkül elvégezzék a törvények alkotásának apró munkáját. De a reichsváth pártjai aligha ezt fogják a trónbeszédből érteni. Mert van a trónbeszédben egy elfojtott hang, mely épen azért, hogy úgy el van fojtva, lesz teljesen hallhatóvá. A trónbeszéd szándékosan úgy van tartva, mint rendes alkotmányos életnek külső formasága. Ezzel el kellene takarnia azt, hogy az osztrák alkotmányosságnak jelen válságaiban, a megindult államjogi és politikai harczokban a legfelsőbb fórumnak jut valósággal az intézés és eldöntés szerepe. A trónbeszéd merőben formaszerű cselekvény, teljesen idő egy alkotmányos fejedelem törvényes állásához ; az uralkodó személye egy nagyon reális tényező, kinek akarata és befolyása könnyen szétrepeszti az alkotmányos fogalmak ráfűzött kötelékeit. Ausztriában az örökös közjogi perlekedés, a folytonos alkotmányos harczok, nemzetiségi összeütközések között a korona sokszor még akarata ellenére is rákényszerült arra, hogy intéző kézzel nyúljon a politikai kormányzat gépezetébe, bíróvá legyen a pártok viszálkodásaiban. Mennyivel inkább történik ez meg olyankor, ha épen felülről járultak a viszály alkalmának megteremtéséhez, felülről intézték a pernek kifejlődését. Mert teljesen ez az eset. A korona befolyása idézte elő a helyzetnek mai alakulását, az udvarnak számítása tette újra a reichsrathot alkotmányos válságok és közjogi kérdések színhelyévé. Azért a reichsrath tagjai bizonyosan nagy figyelemmel hallgattak a trónbeszédre, arra is, ami benne van és még inkább arra, ami benne nincs. Uralkodnia kellett rajtuk a benyomásnak, hogy bármi jelentéktelen szavak hangozzanak is most feléjök, előbb-utóbb az ő benső vitáik fölött a határozó szónak, tényekben kifejezett döntő szónak is ugyana erről a helyről kell jönnie, így sok aggodalommal és sok reménnyel nézhettek fel az osztrák pártok a trón magasára. Egyik oldalon az alkotmánypártiak, másik oldalon a föderalisták szívök hangos dobogásával kísérhették a trónbeszédnek minden szakaszát, mohó ragadozással kaphattak is fel minden szót, melynek a megfeszült képzelet sokat sejtő háttért kölcsönözhet. A csehek örömben melegedhettek föl, mikor a trónbeszéd kijelentette, hogy ők „saját jogi álláspontjuk sérelme nélkül lépnek a rechsrathba.“ Ezek valóban különös szavak. Mert mi a csehek jogi álláspontja más, mint tagadni az alkotmány érvényét és a reichsrattinak illetékességét ! A fenálló osztrák alkotmány szempontjából lehet-e a fejedelemnek ily felfogást tudomásul venni és saját ünnepélyes nyilatkozatával jövő jogosultságát is fentartania. Biz a cseh phantasiának itt elég tág tere nyílik. És az alkotmánypártiaknak viszont elküledhetett kissé vérök mikor a trónbeszéd hangsulyozottan sorolta elő az uj vámtörvénynek követelményeit. Mert itt a helyzetnek valódi csomója. Az ellentét az udvar és az alkotmánypárt között a vádszervezet megújítása kérdésében idézte elő a politikai fordulatot. Ezen a kérdésen fog múlni valószínüleg a jövőnek alakulása is. hogy saját czélját biztosítsa, az udvar segítségül hívta a közjogi ellenzék pártját. Fog-e a szövetség a czélnak teljesülte után is fenállani, új közjogi alakulás formájába lesz-e öntve az alkotmányos Ausztria, azt a trónbeszédből még következtetni nem lehet. De az alkotmánypártnak is meg van vigasza. Ő sem maradt szövetséges nélkül, mert most sokkal inkább, mint bármikor előbbi küzdelmeiben vele van a szabadelvű világ rokonszenve és a népek igaz közvéleménye. 278. szám. Csütörtök, 1879. október 9. Bserkeaitó*.,is kiadó-hivatal: B§udapest IV. kimzö-nkza és kalap-utcza sarkán 1. szám. Csak bérmentes levelek fogadtatnak eL Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben htahen hordva: Egy óné . Félévre. . Negyedévre Egy hóra Egy szán 6 krajczár. Mv-10.I.— LM Budapest, okt. 8. Az országgyűlési függetlenségi Mr október 9-én 11 órakor értekezletet tart. A miniszterelnöknek a képviselőház mai ülésén Szegedet illetőleg tett melyet országgyűlési rovatunkban előterjesztéséből, egész terjedelmében közlünk, kiemeljük itt a következő adatokat : A minisztériumhoz befolyt Szeged javára 1,950.800 frt, Szeged városa és környéke javára 639,500 frt, a Tisza vidéke javára Szeged kizárásával 41,100 frt, egyes községek és specziális czókra 36,300 frt, vagyis szept. végéig 2,622,700 frt. Ebben nincsenek belefoglalva azon adományok, melyek nem a kormányhoz folytak be. Ezen összegek eredetét illetőleg: a királyi ház tagjaitól érkezett 72,800 forint, a közös hadseregtől 5000 forint, Magyarországból, illetőleg Sz. István birodalmából, tehát Horvátországot is beleértve és az egyes honvédségi tisztikaroktól érkezett ajándékokat is : 872,800 frt, a monarchia másik államából 529,900 frt, Boszniából és Herczegovinából 675 frt, Angolországból 144,600, Belgiumból 31,800 frt, Dániából 700 frt, Francziaországból 270,700 Görögországból 1700 frt, Helvécziából 36,800 frt, Németalföldről 29,100 frt, Németországból 396,100 frt, Oroszországból 30.500 forint, Olaszországból 50.300 frt, Portugálliából 1300 forint, Romániából 37.000 forint, Szerbiából 564 forint, Spanyolországból 1300 frt, Svéd-Norvégországból 2300 frt, Törökországból 14.400 frt, Kelet-Indiából 3100 frt, Chinából 4200 frt, Persiából 440 frt, Egyptomból 15.400 frt, Tunisból 1200 frt, az északamerikai Egyesült Államokból 63.100 frt, Mexikóból 350 frt, Cuba szigetéről 1000 frt, Hayfi szigetről 229 frt, Columbia Egyesült Államokból 600 frt, az argentiin köztársaságból 1000 frt, Nikaragua köztársaságából 230 frt, Uruguay köztársaságából 426 forint. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délben nyilvános ülés után megalakult, elnökévé Ordódy Pált, jegyzőjévé Máriássy Sándort választotta. A mai ülésen a pénzügyminisztérium részéről benyújtott két törvényjavaslat tárgyalást a bizottság legközelebbi ülésének napirendjére tűzetett ki, ezek előadásával a jegyző bízatott meg. Végül Szapáry gr. pénzügyminiszter kijelenti, hogy a költségvetést remélhetőlg még e hó folytán benyújthata és azt a rövid szünet után újra összeülő ház azonnal tárgyalás alá fogja vehetni. márg A mentelmi bizottság elnökké Szab h Miklóst, jegyzővé Szlávy Olivért az igazságügy bizottság elnökké Horváth Lajost, jegyzővé Teleszky Istvánt, a zárszámadási bizottság elnökké Prileszky Tádét, jegyzővé Nagy Görgyöt, a gazdasági bizottság, melynek elnöke a ház elnöke, jegyzővé Kazy Jánost választotta meg. A véderő bizottság pénteken fog megalakulni. A honvédelmi miniszter által benyújtandó „törvényjavaslat a védtörvény egynémely határozmányának megváltoztatásáról „ — a „Pester Corresponded“ értesülése szerint —■ az egyéves önkényesi intézmény némely módosításain kívül, még az erdélyi csendőrség körében eszközlendő szervezeti változásokat és a tanítók hadkötelességére vonatkozó szakaszok módosítását fogja tartalmazni. A Magyar- és Horvátország közötti pénzügyi egyezség megújítására kiküldött regnikoláris bizottságok ma együttes ülést tartottak s elnökké Cziráky János grófot választották. Ezután eladatott a magyar bizottság üzenete, melyre a horvátok a szóbeli vagy esetleg írásbeli választ a közelebbi napokban fogják megadni. A csehek reichsrathba lépésük alkalmából, a birodalmi gyűlés mai megnyitása előtt egy küldöttség által a következő óvást nyújtották be az uralkodónak: „Azon pillanatban, midőn a reichsrathba léptünk, kötelezve érezzük magunkat kinyilatkoztatni , hogy mi ezen lépéssel s annak következményeivel jogi álláspontunkat nem adhatjuk fel s annál kevésbé engedhetjük meg annak megszorítását, hogy mi e lépésünkkel a cseh királyság és a cseh korona közjogi állásinak, mely különböző állami okmányok által elismerve és biztosítva van, nem praejudikálhatunk s nem is akarjuk azt tenni. Sőt mi jogunknak és kötelességünknek tekintjük mint az előtt úgy most is, közjogi állásunk alapját képező jogaink és követeléseink mellett szilárdan megmaradni. A mi jogi meggyőződésünk ezen álláspontjából kiindulva azt tartjuk, hogy a monarchiának természetes alapja s az alkotmányos rendnek elengedhetetlen feltétele azon nyugszik, hogy az összes királyságok és tartományok jogi igényei oltalmazhassanak olykép, hogy szerves, osztatlan s felbonthatlan kötelékük kifejezést és biztosítékot találjon s hogy csak ezután lehet a birodalom hatalmának és egységének tartós biztosítékot szerezni. Ezen magasztos czélra közreműködni az összes királyságok és tartományok képviselőinek legfőbb feladatát képezi s ezen czélhoz vezető egyedüli utat a békének és kiegyezésnek a jogok köcsönös megóvása mellett való elfogadásában látjuk. Ezen utón s ezen czélért álláspontunkat fentartva, közreműködni mindig készek voltunk, és ma is készek vagyunk, kivált e pillanatban, midőn a nemzetek hangja békét és kiegyezést kiván s a birodalom helyzete is követeli azt, — s a midőn császárunk és királyunk felszólítására a parlamentáris institúciók tényleges földjére állunk, amelyre ezen őszinte nyilatkozatunkkal lépünk fel, kezet nyújtunk a megegyezés üdvös művéhez.“ Ezen nyilatkozatot átnyújtó küldöttség tagjai Rieger és Ólam Martinitz gróf voltak, felsége azt válaszolta nekik, hogy érti azt, miszerint jogi álláspontjuk megóvásával lépnek a reichsráthba, de szükséges, hogy mérsékeljék magukat. Rieger végül oltalmat kért a cseh nemzet számára, s ő felsége biztosította a küldöttséget a cseh nemzet iránti jóindulatáról. Az ínség ügye az országháziban. (Okt. 8.) El nem titkolható várakozással nézett ma eléje a ház Tisza Kálmánnak az Ínség ügyében kilátásba helyezett felvilágosításaira. Sovány előterjesztései az országgyűlés munkaprogrammját illetőleg, a kellő megrovásra találtak Irányi, Szilágyi és Apponyi felszólalásaiban. Ki volt ezekben emelve, minő munkátlanság jellemzi a kormányt, mennyire nem volt képes negyedfél havi szünet alatt a javaslatokat elkészíteni, hogy az országgyűlés összeövetele után azonnal dolgozhassak. Most abban a helyzetben van, hogy voltaképp munkaanyaga nincs is, ami lenne, azt is csak az ígéretben kapta meg. A kormányelnök előterjesztése szerint ugyanis vannak olyan javaslatok, amelyek készülnek, vannak olyanok, amelyekkel Szilágyi gúnyos megjegyzése szerint tüzetesen foglalkoznak, csak olyanok nincsenek, amelyekkel a ház foglalkozhatnék, így alig nyílt meg a második ülésszak, már tiz-tizenkét napig ismét szünetelhet. Ez aztán az igazi időlopás. Csaknem provokálása a képviselők szórakozásának, és unatkozásának. Még csak a véderő kérdésében sincs magával tisztában a kormány. Itt is az előterjesztéshez képest félállapotok behozataláról van szó. Két részre osztja a kormány a természetüknél és az 1868 diki 40—41-diki törvényczikk által együvé tartozó dolgokat. El akarja előbb intéztetni a hadsereg szervezetének, létszámának kérdését tíz évre az eddiginek megfelelő módon, de másrészt nem búr megállapodásra jutni, s azért későbbre tartotta fenn az intézkedést a szervezeten belül teendő s úgy látszik a hadügyi kormányzat által a katonai státus szorosra fonása tárgyában igényelt módosításokat. Mindezek igen eredeti világot vetnek a Tisza kabinet munkaképességének, illetőleg munkaképtelenségének nagy fokára. . Tett még előterjesztést a miniszterelnök a szegedi rekonstrukczió és segély ügyéről. Kiváló figyelemmel hallgatta a ház azon részletes kimutatást, amely a segélyadományok összegéről és azok adományozóiról szól. E kimutatás a szegedi szerencsétlenséggel szemben azon rendkívüli szerencséről adnak tanúbizonyságot, amellyel a világ minden részéből teli részvétüket pénzadományok által sietkitüntetni. China, Duba, Haiti, Egyiptom, ott szerepelnek az európai államok Nincs a föld öt részének oly többé mellett, vagy kevésbé ismert helye, ahonnan az emberbaráti érzés Szeged sorsának könnyítésében részt nem venne. E kimutatás korunk emberiségi összetartásának fényes emlékoszlopa. A humanismus általános elterjedésének bizonysága szól az adományokból. Büszkeséggel és örömmel gondolhat rá az emberbarát a világforgalmi élet azon nagyszerű haladására, hogy a föld egyik végén megszólalt jajszó viszhangot kelt a föld másik részében, s a czivilizáczió nemességével indítja az emberfajokat egymásnak kezet nyújtani, egymás baján segíteni. Szeged balsorsa az első, amelyben a világ részvéte oly osztatlanul, a maga jótékony fenségében nyilatkozott. Szinte roszul esett a háznak a miniszterelnök előterjesztésének e megnyugtató és lélekemelő oldaláról ama sötét képre vetni tekintetét, amelyből az idei termés szomorú viszonyai szótottak az ország termelő közönségének sorsát szívökön hordó népképviselőkre. Amily figyelemmel és kíváncsisággal várták ezek a kormány nyilatkozatát, ép oly felháborodást kelthetett a vastag cynismus érzéketlensége, amellyel a kormánypárt, mintha nem is az ő választóikról, mintha nem is az ország polgárairól volna szó, a zajba fulasztá saját kormányelnökének előterjesztését. Készakarva siketek akarnak maradni ez urak a kiáltó szükség szavára? Tudták talán már, hogy az előterjesztés mind az intézkedések, mind a jövőbeli segélymódozatok tekintetében semmitmondó ? Akármi volt az ok a megfeledkezés és szívtelenség nem csekély mértéke kellett hozzá a közöny és lárma jeleivel kimutatni, hogy őket még annyiban sem érdekli az ínséges vidék lakosságának sorsa, mint egy jóravaló emberbarátot a hottentották, vagy persák éhnyomora. „Még miniszterelnöküket sem hallgatják meg“, förmedt rájuk a függetlenségi pártról egy hang. De azért ők nem hallgattak, hanem diskuráltak. A lelkiismeret altatásának furcsa egy módja. No mi nem aludtunk, hanem hallgattuk a szót, hogy lássuk, mit tett és mit szándékozik tenni a kormány. Hallgattuk és meggyőződtünk, hogy Tisza Kálmán furfangja szembekötősdit szeretne játszani az ínségesek ügyével. A taktika mesterfogásával veszi elő a köteléket, hogy a résztermések által sújtott, az uzsora által pusztított, az adóvégrehajtások által fosztogatott polgárság szemére kösse., Beismerte, hogy a főispáni jelentések szerint az ország „nagy részeiben“ a termés rész beismerte, Hogy a főispáni je AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCZÁJA. Irodalmi tárczáds.. Történeti drámáinkról. H. „Blut ist ein ganz besondrer Saft.“ „Blut ist ein ganz besondrer Saft.“ A költőnek is, valahányszor a drámai múzsa meglátogatja, szive vérével kell megpecsételnie szerződését. A vércsepp azután á ömlik alakjaiba s képzelme teremtményeit az élet színével festi meg. Az rejti magában ama szerves „punctum salieust“, melyből majd a teljes alak fejlődik. — Ilyenkor a költőnek saját szülöttei néha feje fölé nőnek; önállóságra törnek s majdnem szétrepesztik a drámai tervezet keretét: a geniális naturalisták sorsa, kiknek keresésére hiába kölcsönöznék el a Diogenes lámpáját. Néha a drámai alak torzó; egyik része él, a csonka testben lázasan lüktet a vér ; a többi része azonban csinálmány, oda biggyeztett pótlék; a teremtő erő elszikkadt s helyébe a reflekszió lépett. Ezek a Hebbel-féle költők alakjai. — Perczekre az élet napja süt rájuk, de csakhamar összeomlanak, mint a gutaütött. Szinte érezni a költő fájdalmát, hogy többé nem tudja életre kelteni. A reflekszió ezer szállait fűzi hősei közül — s a költővel együtt az olvasó is belefárad a bro munkába, az ily alakok a kritikára érdekes betegek. A physiolog gyönyörével tekintünk rájuk, ki néha az állat egy idegét öli meg, agya egy részét metszi el, hogy tanulmányozhassa, csonka testben mire képes az élet Néha azonban a szerves elem elröppen egészen. Az alakok élete, önállósága szűnik, tömörségük elvész, tiszta felületté, vékony lapokká úsznak. Az író azt teheti velük, ami neki tetszik. Nincs többé szükség a varázsszóra, mely őket féken tartja, hiszen nem mozdulnak, ha meg nem mozduttatnak. Az ilyen alakokból lesznek a rhetori figurák, melyeket az írón kívül még a színház szabója is öltöztet. Azután a rendezésen a sor. Ez a főhős, ezek a cselekmény indítói, ezek bonyolítói s készen van a — drámai sakkjáték ? — Oh nem ! Tudni kell játszani is. Csak hogy a teremtés teréről a kalkulus terére jutunk, az élettől pezsgő drámáktól a — mondjuk — korrekt drámákig. Az író megcsinál a dramaturgia szabályai szerint egy jó tervet, az alakok sorakoznak s a dráma indul, mint a parancsolat. A költői teremtés egysége, igaz, megszűnt; az alakok nem bírnak egy mozdulatukban sem a művészi „véletlenség“ — a l’imprévu — lekötő varázsával, de azért még mindig szűrhetnek össze oly drámát, melyen műfaj legáltalánosabb törvényeit el lehetne magyaarázni. S ha az íróban a komposíczió ügyességével könnyen induló nyelv párosul, ha van benne lyrai ér és szónokias pathos: oly munka keletkezhetik, melyet a méltányosok tapsa jogosan megillet. De azért a kritikának joga is érintetlen marad. Különösen, midőn a művön egy egész irány typikus hibáját mutathatja ki. Értem e hiba alatt a rhetorizálást, melynek annyi drámai költő áldozatul esett széles e világon s a mely hibának mi is, nemcsak mától fogva, oly szívesen áldozunk. „Janus“ pl. bir a helyes dráma több szabályszerű kellékével; van tervszerű tragikuma, mely ellentétes történeti hatalmak összetűzésén fejlődik. S a darab maga mégis csak szónokias destillatum, mely sem a drámai egyén démoni voltát, sem a történeti eszmék ellentétességét nem tünteti megkapón elénk. Az utóbbiban kioltja a szikrát az író józan rationalismusa, az alakoknak pedig a csiszolt körmondatok ártanak. ban. A történeti eszmék megtestesítése a drámaennek — hogy úgy mondjam — történeti színezése, ép oly kényes, mint érdekes kérdés. Rátérünk még annyival inkább, mert azt hisszük, ez alkalommal fog leginkább kitűnni tragédiáink szervi hibája. Ma azonban csak azon modort vesszük szemügyre, mellyel tragédiáink az alakok jellemzésében eljárnak. íme rövid szóban a meghatározás : a jellemet nem festik, csak — elszavalják. A drámai phantasia az alakok és a szó között csodálatos kapcsot létesít. A drámaíró, mikor teremt, — egy kissé legalább, visionarius. Képzelme a hevülés perczében megalkotja a maga camara obscuráját. Nem egy törzsökös drámaíróról tudva van, miként czikáznak a színképek szemei előtt: lelke alapszíne mintegy érzékivé sürüdik s e színes alapon kelnek az alakok. Megjelennek, mint Faust előtt a szellemek; élni látszanak, arczukra a szenvedély kinyomata ül annyira, hogy a költő lelke izgalmát e kivülre vetett alakokon mérheti. S midőn arezukra kifejező vonás röppen s tagjaik jellemző mozdulatra készek : ekkor teremnek meg a tragikus költő képzelmében amaz „orphikus“ szavak, melyek gyakran rövidek s metszők, mint a tőr; azok a szóképek, metaphorák, melyekhez néha a jellem egész titka fonódik ; azok a súlyos mondások, melyek azonnal a lélek mélységeibe fúródnak, az ily költő alakjaival szemben lehet a színész is, a mint egy kissé euphuistice mondják — „teremtő“ színész. Mindenesetre gyaníttatnia kell a nézővel azt, mit a költő látott. A rhetorikus alakoknál kevesebb a halluczináczió. Az író színképe a papír fehérsége, melyre a jambusok feker serege felvonul. Ezért az alakok nem is a drámai phantasia szülöttei, a pathetikus beszéd bizonyos egyenes vonalú útján maradnak, melyből soha ki nem zavarja őket az egyéni tűz, a temperamentum egy zökkenése, titkos ösztöne. Nyugodtan haladnak a tragikus bukás elé, mert hőmérsékletük — az író nagyobb szavai híján — a dráma végén is csak olyan, mint volt annak megindultakor. Ezért szavaik a hallgatónak nem is nyújtanak perspektívát; a szó fölkeltette képzetek nem vetnek árnyékot lelkünkben. Ez alakoknak csak felületük van ; mélységük teljesen hiányzik. A világon vannak anélkül, hogy születtek volna. Most térjünk „Janus“ tragédiájára, melynek főalakjában a rhetori phantasia egyik termékét kívánom bemutatni. Álláspontom hozza magával, hogy nagyító üvegen nézzem a dráma hibáját. Ez erősen kidomborul, míg a darab előnyei kívül maradnak a látókörön. Kérem olvasóimat, ne feledjék e körülményt. Janus egyéniségét nehéz kutatni, nem tudni, mennyiben phlegmatikus, mennyiben melancholikus. Rendesen csodálatos módon mind a kettő és egyik sem. Azonkívül kissé történetphilosophus — e sajátsága későbben még érdekelni fog — és fatalista. Megadással beszél az uj életről, az uj világról s még a darab elején elmondja azt, mivel Meister Anton a drámát végzi: „Ich kenne diese Welt nicht mehr.“ Olyan, mint a „moh lepte Lapunk Mai ssámáfiai egy jy melléklet van rám, hol régen múlt idők kisértő lelke jár magánosan.“ A király vele szemben „az ifjan hajtó lombos ág, mely nem érti a korhadt törzs bánatát.“ Hogy el ne szalasszam a kedvező alkalmat: íme mindjárt a kezdeten a modoros jellemzés egy példája. A drámai költőt a rhetor segíti ki zavarából. János a „moh lepte rom“, a „korhadt törzs“. Oly pattogó jambusokban mondja, hogy embertelenség volna szavaiban kétkednünk. Pedig nem egyénit e szavak. A hős tulajdonképen a drámai spanyolfal szerepét játsza, mely mögött az iró áll s ez fejtegeti a király előtt Janus lényét; igen, az iró az, ki az alakot, mely nem él, — hasonlattal akarná megteremteni. „Csak szégyenkezve huzom meg magam a fényes, büszke paloták tövén, melyeknek — érzem — útjában vagyok.“ így tesz Janus mindig, exponálás helyett — elmeséli magát. Innen ered phlegmája. Ám az „érzem“ pl. itt szó, melyet Janus egyénisége részéről semmi mozdulat, semmi sajátság, egyszóval semmi képzet nem közvetít a hallgatóval. Tehát valójában: üres szó. Egy kissé nehéz dolog is Janust egyéníteni. Félig-meddig szent ember; elvonultan várában akar élni, mint a keresztyén anachoreta a pusztáján; áldozni istenének, elfordulni a világtól, melyet nem ismer. A véres Yatha fia ugyan, de angyal gyermeke; merő melancholia és eszmeiség. Azaz — ha akarná sem lehetne egyéb. Személyes vágya, indulatja nincs is; nincs semmi „földes“ ize; olyan typusféle, minőket a görög tragédiákban találunk, de a modern drámában nem keresünk. ■ Pedig a „földi salak“ a hősben rendesen jó drámai kovász; az eszme diadala soha sem fényesebb, mint mikor földalattról tör a földszint fölé. Ilyenkor legalább bizonyos, hogy mindig van drámai „eruptio“. Különben lehet, hogy Shakespeare utján kívül is eljuthatni a tragédiához ; lehet, —oh lehet, hogy ez antik dráma benyomása is visszhangzik Janus tragikumának fogalmazásánál; a legbizonyosabb azonban, hősünknek — hogy is mondjam — csekély érzékisége, szenvedélyessége, egyénisége. Mindig csak a rhetorikus formákká hígított eszme mozgatja; nem is érzi az idegek hiányát. Fischer mondaná az ily alakokról, hogy nátha tolja, hát még akkor sem kapnak, ha jeges vízbe esnének. S ez baj! Mutatja, hogy nincsenek nedveik. S mert ezek nem zavarják, minden ellenállás nélkül preparálhatók drámai hősökké. Janus tudja is tragikumát, mint a pensumot. Különben van elég ideje készülni rá; az események hullámai már-már feje fölött csapkodnak , s ő nyugodt, tétlen, szent marad esküjéhez híven, melyet oly ügyesen alkalmazott színre az iró. Az ég villáma sújtsa fejemet, Üldözze átok éltem napjait S vessen ki holtan kebléből a föld... A harmadik felvonás hetedik jelenetében tör ki először hevesebben : Ne biztassátok vérre az oroszlánt, Melyért elfojtott szomja rég eped, El, el, ne bántsatok! Jaj a világnak, És jaj nekem, ha rátok hallgatok, íme Janus, ki úgy ordít, mint egy oroszlán! Ezzel csak azt akarom mondani, hogy Janus szájában az oroszlán, az epedő vérszomj — rhetori figura. Janus az oroszlán nevét hiába veszi, pusztán az eszme tragikusa, ki a szomjnak egy nemét sem ismeri. Újra nem kél e illúzió, csak skeptikus mosoly, szavakra bennem Janus eddig az oroszlán körmét se mutatta. Szónokolni tudott hite mellett, de heve tisztán eszmei marad ; leányában vérig sértették, a düh egész láttatlanul megint az alakban rejtőzik: ami felénk fordul, az az esküjüket megtartók, a pártatlan bírók eszménye. Janimban nincs ideg, nincs izom, annál kevésbé epedő vérszomj. Az utóbbi oly ajándék az író részéről, melyet Janus érdekében el nem fogadhatunk. Ne vegyék kicsinykedésnek olvasóim e kifogásokat, az ilyen kis detailek adják a kulcsot a nagy hibák ösmeretéhez. Minél tovább halad Janus a darab vége felé, annál kevésbbé mutatja az oroszlánkörmöket. Mindig átlátszóbb lesz; végre észrevesszük, hogy nem is drámai hős, hanem csak a tragédia tervezetének hirdetője. Világosan bebizonyít, hogy rhetori alkotmány. A harmadik felvonásban kezdi a fejtegetést, így szól Rásdihoz: Gyötörd, marczangold vérző szivemet, Hogy elfeledjem végre önmagam, __________Hogy elfeledjem szörnyű eskümet.