Egyetértés, 1879. október (13. évfolyam, 270-300. szám)

1879-10-09 / 278. szám

XHL évfolyam Budapest Hirdetések és nyiltterek felvétetnek i­»i»bály szerint a kiadó hivatalban: §adapsstl V. himzS-utcza és kalap-atcza sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek a kttlflM&u í Hősben: Oppdík A.-nál, Stubenbastei Nr. 2. üfo**e Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Voglernél'WaUfischgasse 10. Daube G. L. és társánál, Wollzeile Nr. 12. Hrlsban: Uavas, Laßtte dt Comp.-nod, Plaoa de la Bourse. frankfurtban a­ W.­­ Daube G. L. is társánál. Az osztrák trónbeszéd. Az osztrák császár ma ünnepélyes trónbe­széddel nyitotta meg a reichsrathot. Trón­beszédet rendszerint csak külső formalitás­nak szokták venni, úgy odatartozik ez az alkotmányos működés c­eremóniáihoz, mint akár az ünnepélyes tedeum a képviselőtes­tületek megnyitása előtt. Lehet, hogy a ma tartott­­­ trónbeszéddel maguk az intézők szándékosan a legszorosabb formalitás ha­tárai között kívántak maradni. Lehet, a trónbeszédnek fogalmazásában a legna­gyobb gondossággal ügyeltek épen arra, hogy semmi kifejezés ne csús­szék bele, mely az uralkodónak személyét is bele­vonná a pártok küzdelmébe. Nagyon meg­látszik is rajta, hogy mindenkép eltekin­teni akar a politikai helyzetnek valódi jel­legétől. A császár úgy beszél a reichsrath urakhoz mintha ezeknek csak a törvény­hozás mindennapi munkájához, merőben szakszerű tevékenységhez kellene látniok. Sok törvényjavaslatról tesz említést az állami szükségletek minden ágából, a keres­kedelmi, földmivelési, adózási törvényekről, véderőtörvényekről , közigazgatási törvé­nyekről , de olyan törvényről, mely a fen­­álló államjogot és a nemzetiségek viszonyát megváltoztatná, nem emlékezik meg egy szóval sem. És ha a reichsrath urak való­ban csak ama kívánságnak akarnának ele­get tenni, melyet az uralkodó a nyugodt biztonság szavaival fejezett ki előttük, ak­kor csak serényen hozzá kellene látniok, hogy államjogi harczok, alkotmányos fejte­getések nélkül elvégezzék a törvények al­kotásának apró munkáját. De a reichsváth pártjai aligha ezt fogják a trónbeszédből érteni. Mert van a trónbeszédben egy elfojtott hang, mely épen azért, hogy úgy el van fojtva, lesz teljesen hallhatóvá. A trónbeszéd szándé­kosan úgy van tartva, mint rendes alkot­mányos életnek külső formasága. Ezzel el kellene takarnia azt, hogy az osztrák al­kotmányosságnak jelen válságaiban, a meg­indult államjogi és politikai harczokban a legfelsőbb fórumnak jut valósággal az in­tézés és eldöntés szerepe. A trónbeszéd merőben formaszerű cselekvény, teljesen id­ő egy alkotmányos fejedelem törvényes állásához ; az uralkodó személye egy na­gyon reális tényező, kinek akarata és be­­folyása könnyen szétrepeszti az alkotmá­nyos fogalmak ráfűzött kötelékeit. Auszt­riában az örökös közjogi perlekedés, a folytonos alkotmányos harczok, nemzeti­ségi összeütközések között a korona sok­szor még akarata ellenére is rákény­szerült arra, hogy intéző kézzel nyúl­jon a politikai kormányzat gépezetébe, bíróvá legyen a pártok viszálkodásai­­ban. Mennyivel inkább történik ez meg olyankor, ha épen felülről járultak a viszály alkalmának megteremtéséhez, fe­lülről intézték a pernek kifejlődését. Mert teljesen ez az eset. A korona befolyása idézte elő a helyzetnek mai alakulását, az udvarnak számítása tette újra a reichsra­thot alkotmányos válságok és közjogi kér­dések színhelyévé. Azért a reichsrath tag­jai bizonyosan nagy figyelemmel hallgattak a trónbeszédre, arra is, a­mi benne van és még inkább arra, a­mi benne nincs. Uralkodnia kellett rajtuk a benyomásnak, hogy bármi jelentéktelen szavak hangoz­zanak is most feléjök, előbb-utóbb az ő benső vitáik fölött a határozó szónak, tényekben kifejezett döntő szónak is ugyan­a erről a helyről kell jönnie, így sok aggodalommal és sok re­mén­nyel nézhettek fel az osztrák pártok a trón magasára. Egyik oldalon az al­kotmánypártiak, másik oldalon a födera­­listák szívök hangos dobogásával kísér­hették a trónbeszédnek minden szakaszát, mohó ragadozással kaphattak is fel min­den szót, melynek a megfeszült képzelet sokat sejtő háttért kölcsönözhet. A csehek örömben melegedhettek föl, mikor a trón­beszéd kijelentette, hogy ők „saját jogi állás­pontjuk sérelme nélkül lépnek a rechsrathba.“ Ezek valóban különös szavak. Mert mi a cse­hek jogi álláspontja más, mint tagadni az al­kotmány érvényét és a reichsrattinak ille­tékességét ! A fenálló osztrák alkotmány szempontjából lehet-e a fejedelemnek ily felfo­gást tudomásul venni és saját ünnepélyes nyi­latkozatával jövő jogosultságát is fentartania. Biz a cseh phantasiának itt elég tág tere nyílik. És az alkotmánypártiaknak viszont elkü­­ledhetett kissé vérök mikor a trónbeszéd h­angsulyozottan sorolta elő az uj vámtör­vénynek követelményeit. Mert itt a hely­zetnek valódi csomója. Az ellentét az udvar és az alkotmánypárt között a vádszerve­­zet megújítása kérdésében idézte elő a po­litikai fordulatot. Ezen a kérdésen fog múlni valószínüleg a jövőnek alakulása is. h­ogy saját czélját biztosítsa, az udvar se­gítségül hívta a közjogi ellenzék pártját. Fog-e a szövetség a czélnak teljesülte után is fenállani, új közjogi alakulás formájába lesz-e öntve az alkotmányos Ausztria, azt a trónbeszédből még következtetni nem lehet. De az alkotmánypártnak is meg van vigasza. Ő sem maradt szövetséges nél­kül, mert most sokkal inkább, mint bár­mikor előbbi küzdelmeiben vele van a szabadelvű világ rokonszenve és a népek igaz közvéleménye. 278. szám. Csütörtök, 1879. október 9. Bserkeaitó*.,is kiadó-hivatal: B§udapest IV. kimzö-nkza és kalap-utcza sarkán 1. szám. Csak bérmentes levelek fogadtatnak eL Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben htahen hordva: Egy óné . Félévre. . Negyedévre Egy hóra Egy szán 6 krajczár. Mv-10.­I.— LM Budapest, okt. 8. Az országgyűlési függetlenségi Mr október 9-én 11 órakor értekezletet tart. A miniszterelnöknek a képviselőház mai ülé­sén Szegedet illetőleg tett melyet országgyűlési rovatunkban előterjesztéséből, egész terjedel­mében közlünk, kiemeljük itt a következő adato­kat : A minisztériumhoz befolyt Szeged javára 1,950.800 frt, Szeged városa és környéke javára 639,500 frt, a Tisza vidéke javára Szeged kizárá­sával 41,100 frt, egyes községek és specziális czó­­­­kra 36,300 frt, vagyis szept. végéig 2,622,700 frt. Ebben nincsenek belefoglalva azon adományok, melyek nem a kormányhoz folytak be. Ezen ös­­­szegek eredetét illetőleg: a királyi ház tagjaitól érkezett 72,800 forint, a közös hadsereg­től 5000 forint, Magyarországból, illetőleg Sz. István birodalmából, tehát Horvátországot is bele­­­­értve és az egyes honvédségi tisztikaroktól érkezett ajándékokat is : 872,800 frt, a monarchia másik álla­mából 529,900 frt, Boszniából és Herczegovinából 675 frt, Angolországból 144,600, Belgiumból 31,800 frt, Dániából 700 frt, Francziaországból 270,700 Görögországból 1700 frt, Helvécziából 36,800 frt, Németalföldről 29,100 frt, Németországból 396,100 frt, Oroszországból 30.500 forint, Olaszországból 50.300 frt, Portugálliából 1300 forint, Romániából 37.000 forint, Szerbiából 564 forint, Spanyolor­szágból 1300 frt, Svéd-Norvégországból 2300 frt, Törökországból 14.400 frt, Kelet-Indiából 3100 frt, Chinából 4200 frt, Persiáb­ól 440 frt, Egyptom­­ból 15.400 frt, Tunisból 1200 frt, az északame­rikai Egyesült Államokból 63.100 frt, Mexikóból 350 frt, Cuba szigetéről 1000 frt, Hayfi szigetről 229 frt, Columbia Egyesült Államokból 600 frt, az argentiin köztársaságból 1000 frt, Nikaragua köz­társaságából 230 frt, Uruguay köztársaságából 426 forint. A képviselőház pénzügyi bizott­sága ma délben nyilvános ülés után megalakult, elnökévé Or­dó­dy Pált, jegyzőjévé M­á­ri­ás­s­y Sándort választotta. A mai ülésen a pénzügymi­nisztérium részéről benyújtott két törvényjavaslat tárgyalást a bizottság legközelebbi ülésének napi­rendjére tűzetett ki, ezek előadásával a jegyző bí­zatott meg. Végül Szapáry gr. pénzügyminiszter kije­lenti, hogy a költségvetést remélhetől­g még e hó folytán benyújtha­ta és azt a rövid szünet után újra összeülő ház azonnal tárgyalás alá fogja vehetni. márg A mentelmi bizottság el­nökké S­z­a­b h­ Miklóst, jegyzővé Szlávy Olivért az igaz­ságü­g­y bizottság elnökké Horváth La­jost, jegyzővé Teleszky Istvánt, a zárszá­madás­i bizottság elnökké Prileszky Tádét, jegyzővé Nagy G­örgyöt, a gazdasági bizott­ság, melynek elnöke a ház elnöke, jegyzővé Kazy Jánost választotta meg. A véderő bizottság pén­teken fog megalakulni. A honvédelmi miniszter által benyújtandó „törvényjavaslat a védtörvény egynémely határoz­­mányának megváltoztatásár­ól „ — a „Pester Cor­responded“ értesülése szerint —■ az egyéves önkényesi intézmény némely módosításain kívül, még az erdélyi csendőrség körében eszközlendő szervezeti változásokat és a tanítók hadköteles­­ségére vonatkozó szakaszok módosítását fogja tar­talmazni. A Magyar- és Horvátország közötti pénzügyi egyezség megújítására kiküldött regnikoláris bizott­ságok ma együttes ülést tartottak s elnökké Czi­­ráky János grófot választották. Ezután e­ladatott a magyar bizottság üzenete, melyre a horvátok a szóbeli­ vagy esetleg írásbeli választ a közelebbi napokban fogják megadni. A csehek reichsrathba lépésük alkalmából, a birodalmi gyűlés mai megnyitása előtt egy kül­döttség által a következő óvást nyújtották be az uralkodónak: „Azon pillanatban, midőn a reichsrathba léptünk, kötelezve érezzük magunkat kinyilatkoz­tatni , hogy mi ezen lépéssel s annak következmé­nyeivel jogi álláspontunkat nem adhatjuk fel s an­nál kevésbé engedhetjük meg annak megszorítá­sát, hogy mi e lépésünkkel a cseh királyság és a cseh korona közjogi állásinak, mely külön­böző állami okmányok által elismerve és biztosítva van, nem praejudikálhatunk s nem is akarjuk azt tenni. Sőt mi jogunknak és kötelességünknek tekintjük mint az előtt úgy most is, közjogi állásunk alapját képező jogaink és követeléseink mellett szilárdan megmaradni. A mi jogi meggyőződésünk ezen ál­láspontjából kiindulva azt tartjuk, hogy a monar­chiának természetes alapja s az alkotmányos rend­nek elengedhetetlen feltétele azon nyugszik, hogy az összes királyságok és tartományok jogi igényei oltalmazhassanak olykép, hogy szerves, osztatlan s­­ felbonthatlan kötelékük kifejezést és biztosítékot talál­jon s hogy csak ezután lehet a birodalom hatalmának és egységének tartós biztosítékot szerezni. Ezen magasztos czélra közre­működni az összes király­ságok és tartományok képviselőinek legfőbb fel­adatát képezi s ezen czélhoz vezető egyedüli utat a bé­kének és kiegyezésnek a jogok kö­csönös megóvása mellett való elfogadásában látjuk. Ezen utón s ezen czélért álláspontunkat fentartva, közreműködni min­dig készek voltunk, és ma is készek vagyunk, kivált e pillanatban, midőn a nemzetek hangja békét és kiegyezést kiván s a birodalom hely­zete is követeli azt, — s a midőn császárunk és királyunk felszólítására a parlamentáris institúciók tényleges földjére állunk, a­melyre ezen őszinte nyilatkozatunkkal lépünk fel, kezet nyújtunk a megegyezés üdvös művéhez.“ Ezen nyilatkozatot átnyújtó küldöttség tagjai Rieger és Ólam Martini­tz gróf voltak, felsége azt válaszolta nekik, hogy érti azt, misze­­­rint jogi álláspontjuk megóvásával lépnek a reichs­­ráthba, de szükséges, hogy mérsékeljék magukat. Rieger végül oltalmat kért a cseh nemzet szá­mára, s ő felsége biztosította a küldöttséget a cseh nemzet iránti jóindulatáról. Az ínség ügye az országháziban. (Okt. 8.) El nem titkolható várakozással nézett ma eléje a ház Tisza Kálmánnak az Ínség ügyében kilátásba helyezett felvilágosítá­saira. Sovány előterjesztései az országgyű­lés munkaprogrammját illetőleg, a kellő megrovásra találtak Irányi, Szilágyi és Apponyi felszólalásaiban. Ki volt ezekben emelve, minő munkátlanság jellemzi a kor­mányt, mennyire nem volt képes negyed­fél havi szünet alatt a javaslatokat elké­szíteni, hogy az országgyűlés összeövetele után azonnal dolgozhassak. Most abban a helyzetben van, hogy voltaképp munka­anyaga nincs is, a­mi lenne, azt is csak az ígéretben kapta meg. A kormányelnök előterjesztése szerint ugyanis vannak olyan javaslatok, a­melyek készülnek, vannak olyanok, a­melyekkel Szilágyi gúnyos meg­jegyzése szerint tüzetesen foglalkoznak, csak olyanok nincsenek, a­melyekkel a ház fog­lalkozhatnék, így alig nyílt meg a máso­dik ülésszak, már tiz-tizenkét napig ismét szünetelhet. Ez aztán az igazi időlopás. Csaknem provokálása a képviselők szórakozásának, és unatkozásának. Még csak a véderő kérdésében sincs magával tisztában a kor­mány. Itt is az előterjesztéshez képest fél­állapotok behozataláról van szó. Két részre osztja a kormány a természetüknél és az 1868 diki 40—41-diki törvényczikk által együvé tartozó dolgokat. El akarja előbb intéztetni a hadsereg szervezetének, létszá­mának kérdését tíz évre az eddiginek meg­felelő módon, de másrészt nem búr meg­állapodásra jutni, s azért későbbre tar­totta fenn az intézkedést a szervezeten be­lül teendő s úgy látszik a hadügyi kor­mányzat által a katonai státus szorosra fonása tárgyában igényelt módosításokat. Mindezek igen eredeti világot vetnek a Tisza kabinet munkaképességének, ille­tőleg munkaképtelenségének nagy fokára. . Tett még előterjesztést a miniszterel­nök a szegedi rekonstrukczió és segély ügyéről. Kiváló figyelemmel hallgatta a ház azon részletes kimutatást, a­mely a segélyadományok összegéről és azok ado­mányozóiról szól. E kimutatás a szegedi szerencsétlenséggel szemben azon rendkí­vüli szerencséről adnak tanúbizonyságot, a­mel­lyel a világ minden részéből teli részvétüket pénzadományok által siet­ki­tüntetni. China, Duba, Haiti, Egyiptom, ott szerepelnek az európai állam­ok Nincs a föld öt részének oly többé mellett, vagy kevésbé ismert helye, a­honnan az ember­baráti érzés Szeged sorsának kön­nyítésé­­ben részt nem venne. E kimutatás korunk emberiségi összetartásának fényes emlék­oszlopa. A humanismus általános elterje­désének bizonysága szól az adományokból. Büszkeséggel és örömmel gondolhat rá az emberbarát a világforgalmi élet azon nagy­szerű haladására, hogy a föld egyik végén megszólalt jajszó viszhangot kelt a föld másik részében, s a czivilizáczió nemessé­gével indítja az emberfajokat egymásnak kezet nyújtani, egymás baján segíteni. Szeged balsorsa az első, a­melyben a világ részvéte oly osztatlanul, a maga jótékony fenségében nyilatkozott. Szinte roszul esett a háznak a minisz­terelnök előterjesztésének e megnyugtató és lélekemelő oldaláról ama sötét képre vetni tekintetét, a­melyből az idei termés szo­morú viszonyai szótottak az ország termelő közönségének sorsát szívökön hordó nép­­képviselőkre. A­mily figyelemmel és kí­váncsisággal várták ezek a kormány nyi­latkozatát, ép oly felháborodást kelthetett a vastag cynismus érzéketlensége, a­mel­­lyel a kormánypárt, mintha nem is az ő választóikról, mintha nem is az ország pol­gárairól volna szó, a zajba fulasztá saját kor­­­mányelnökének előterjesztését. Készakarva siketek akarnak maradni ez urak a kiáltó szükség szavára? Tudták talán már, hogy az előterjesztés mind az intézkedések, mind a­ jövőbeli segélymódozatok tekintetében semmitmondó ? Akármi volt az ok a megfeledkezés és szívtelenség nem csekély mértéke kel­lett hozzá a közöny és lárma jeleivel ki­mutatni, hogy őket még annyiban sem érdekli az ínséges vidék lakosságának sorsa, mint egy jóravaló emberbarátot a hotten­tották, vagy persák éhnyomora. „Még miniszterelnöküket sem hallgat­ják meg“, förmedt rájuk a függetlenségi pártról egy hang. De azért ők nem hall­gattak, hanem diskuráltak. A lelkiismeret altatásának furcsa egy módja. No mi nem aludtunk, hanem hallgat­tuk a szót, hogy lássuk, mit tett és mit szándékozik tenni a kormány. Hallgattuk és meggyőződtünk, hogy Tisza Kálmán furfangja szembekötősdit sze­retne játszani az ínségesek ügyével. A tak­tika mesterfogásával veszi elő a köteléket, hogy a rész­termések által sújtott, az uzsora által pusztított, az adóvégrehajtások által fosztogatott polgárság szemére kösse., Beismerte, hogy a főispáni jelentések szerint az ország „nagy részeiben“ a ter­més rész­ beismerte, Hogy a főispáni je­ AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCZÁJA. Irodalmi tárczáds.. Történeti drámáinkról. H. „Blut ist ein ganz besondrer Saft.“ „Blut ist ein ganz besondrer Saft.“ A köl­tőnek is, valahányszor a drámai múzsa megláto­gatja, szive vérével kell megpecsételnie szerződését. A vércsepp azután á ömlik alakjaiba s képzelme teremtményeit az élet színével festi meg. Az rejti magában ama szerves „punctum salieust“, mely­ből majd a teljes alak fejlődik. — Ilyenkor a köl­tőnek saját szülöttei néha feje fölé nőnek; önálló­ságra törnek s majdnem szétrepesztik a drámai tervezet keretét: a geniális naturalisták sorsa, kik­nek keresésére hiába kölcsönöznék el a Diogenes lámpáját.­­ Néha a drámai alak torzó; egyik része él, a csonka testben lázasan lüktet a vér ; a többi része azonban csinálmány, oda big­gyez­­tett pótlék; a teremtő erő elszikkadt s helyébe a reflekszió lépett. Ezek a Hebbel-féle költők alak­jai. — Perczekre az élet napja süt rájuk, de csakhamar összeomlanak, mint a gutaütött. Szinte érezni a költő fájdalmát, hogy többé nem tudja életre kelteni. A reflekszió ezer szállait fűzi hősei közül — s a költővel együtt az olvasó is belefárad a bro munkába, az ily alakok a kriti­kára érdekes betegek. A physiolog gyönyörével tekintünk rájuk, ki néha az állat egy idegét öli meg, agya egy részét metszi el, hogy tanulmá­nyozhassa, csonka testben mire képes az élet Néha azonban a szerves elem elröppen egé­szen. Az alakok élete, önállósága szűnik, tömör­ségük elvész, tiszta felületté, vékony lapokká úsz­nak. Az író azt teheti velük, a­mi neki tetszik. Nincs többé szükség a varázsszóra, mely őket fé­ken tartja, hiszen nem mozdulnak, ha meg nem mozduttatnak. Az ilyen alakokból lesznek a rhe­­tori figurák, melyeket az írón kívül még a szín­ház szabója is öltöztet. Azután a rendezésen a sor. Ez a főhős, ezek a cselekmény indítói, ezek bonyolítói s készen van a — drámai sakkjáték ? — Oh nem ! Tudni kell játszani is. Csak hogy a terem­tés teréről a kalkulus terére jutunk, az élet­től pezsgő drámáktól a — mondjuk — korrekt drámákig. Az író megcsinál a dramaturgia szabá­lyai szerint egy jó tervet, az alakok sorakoznak s a dráma indul, mint a parancsolat. A költői teremtés egysége, igaz, megszűnt; az alakok nem bírnak egy mozdulatukban sem a művészi „véletlenség“ — a l’imprévu — lekötő varázsával, de azért még mindig szűrhetnek össze oly drámát, melyen műfaj legáltalánosabb törvényeit el lehetne magya­a­rázni. S ha az íróban a komposíczió ügyességével könnyen induló nyelv párosul, ha van benne lyrai ér és szónokias pathos: oly munka keletkezhetik, melyet a méltányosok tapsa jogosan megillet. De azért a kritikának joga is érintetlen ma­rad. Különösen, midőn a művön egy egész irány typikus hibáját mutathatja ki. Értem e hiba alatt a rhetorizálást, melynek annyi drámai költő áldoza­tul esett széles e világon s a mely hibának mi is, nemcsak mától fogva, oly szívesen áldozunk. „Janus“ pl. bir a helyes dráma több sza­bályszerű kellékével; van tervszerű tragikuma, mely ellentétes történeti hatalmak összetűzésén fej­lődik. S a darab maga mégis csak szónokias destil­­latum, mely sem a drámai egyén démoni voltát, sem a történeti eszmék ellentétességét nem tün­teti megkapón elénk. Az utóbbiban kioltja a szik­rát az író józan rationalismusa, az alakoknak pedig a csiszolt körmondatok ártanak. ban. A történeti eszmék megtestesítése a dráma­ennek — hogy úgy mondjam — történeti színezése, ép oly kényes, mint érdekes kérdés. Rátérünk még­ annyival inkább, mert azt his­­­szük, ez alkalommal fog leginkább kitűnni tragé­diáink szervi hibája. Ma azonban csak azon mo­dort vesszük szemügyre, mellyel tragédiáink az alakok jellemzésében eljárnak. íme rövid szóban a meghatározás : a jelle­met nem festik, csak — elszavalják. A drámai phantasia az alakok és a szó kö­zött csodálatos kapcsot létesít. A drámaíró, mikor teremt, — egy kissé legalább, v­i­s­i­o­n­a­r­i­u­s. Képzelme a hevülés perczében megalkotja a maga camara obscuráját. Nem egy törzsökös drámaíróról tudva van, miként czikáznak a színképek szemei előtt: lelke alapszíne mintegy érzékivé sürü­­dik s e színes alapon kelnek az alakok. Megjelen­nek, mint Faust előtt a szellem­ek; élni látszanak, arczukra a szenvedély kinyomata ül annyira, hogy a költő lelke izgalmát e kivülre vetett alakokon mérheti. S midőn arezukra kifejező vonás röp­pen s tagjaik jellemző mozdulatra készek : ekkor teremnek meg a tragikus költő képzelmében amaz „orphikus“ szavak, melyek gyakran rövidek s metszők, mint a tőr; azok a szóképek, meta­­phorák, melyekhez néha a jellem egész titka fonó­dik ; azok a súlyos mondások, melyek azonnal a lélek mélységeibe fúródnak, az ily költő alakjaival szemben lehet a színész is, a mint egy kissé eu­­phuistice mondják — „teremtő“ színész. Minden­esetre gyaníttatnia kell a nézővel azt, mit a költő látott. A rhetorikus alakoknál kevesebb a halluczi­­náczió. Az író színképe a papír fehérsége, melyre a jambusok feke­r serege felvonul. Ezért az ala­kok nem is a drámai phantasia szülöttei, a pa­­thetikus beszéd bizonyos egyenes vonalú útján ma­radnak, melyből soha ki nem zavarja őket az egyéni tűz, a temperamentum egy zökkenése, tit­kos ösztöne. Nyugodtan haladnak a tragikus bukás elé, mert hőmérsékletük — az író nagyobb szavai híján — a dráma végén is csak olyan, mint volt annak megindultakor. Ezért szavaik a hallgatónak nem is nyújtanak perspektívát; a szó fölkeltette képzetek nem vetnek árnyékot lelkünkben. Ez ala­koknak csak felületük van ; mélységük teljesen hiányzik. A világon vannak anélkül, hogy szület­tek volna. Most térjünk „Janus“ tragédiájára, melynek főalakjában a rhetori phantasia egyik termékét kí­vánom bemutatni. Álláspontom hozza magával, hogy nagyító üvegen nézzem a dráma hibáját. Ez erősen kidomborul, míg a darab előnyei kívül ma­radnak a látó­körön. Kérem olvasóimat, ne feled­jék e körülményt. Janus egyéniségét nehéz kutatni, nem tudni, mennyiben phlegmatikus, mennyiben melancholi­­kus. Rendesen csodálatos módon mind a kettő és egyik sem. Azonkívül kissé történetphilosophus — e sajátsága későbben még érdekelni fog — és fa­talista. Megadással beszél az uj életről, az uj vi­lágról s még a darab elején elmondja azt, mivel Meister Anton a drámát végzi: „Ich kenne diese Welt nicht mehr.“ Olyan, mint a „moh lepte Lapunk Mai ssámáfiai egy jy melléklet van rám, hol régen múlt idők kisértő lelke jár magá­nosan.“ A király vele szemben „az ifjan hajtó lombos ág, mely nem érti a korhadt törzs bá­natát.“ Hogy el ne szalas­szam a kedvező alkalmat: íme mindjárt a kezdeten a modoros jellemzés egy példája. A drámai költőt a rhetor segíti ki zava­rából. János a „moh lepte rom“, a „korhadt törzs“. Oly pattogó jambusokban mondja, hogy embertelenség volna szavaiban kétkednünk. Pedig nem egyénit e szavak. A hős tulajdonképen a drámai spanyolfal szerepét játsza, mely mögött az iró áll s e­z fejtegeti a király előtt Janus lényét; igen, az iró az, ki az alakot, mely nem él, — hasonlattal akarná megteremteni. „Csak szé­gyenkezve huzom meg magam a fényes, büszke paloták tövén, melyeknek — érzem — útjában vagyok.“ így tesz Janus mindig, exponálás he­lyett — elmeséli magát. Innen ered phlegmája. Ám az „érzem“ pl. itt szó, melyet Janus egyé­nisége részéről semmi mozdulat, semmi sajátság, egyszóval semmi képzet nem közvetít a hallgató­val. Tehát valójában: ü­r­e­s szó. Egy kissé nehéz dolog is Janust egyéníteni. Félig-meddig szent ember; elvonultan várában akar élni, mint a keresztyén anachoreta a pusztáján; áldozni istenének, elfordulni a világtól, melyet nem ismer. A véres Yatha fia ugyan, de angyal gyermeke; merő melancholia és eszmeiség. Azaz — ha akarná sem lehetne egyéb. Személyes vágya, indulatja nincs is; nincs semmi „földes“ ize; olyan typusféle, minőket a görög tragédiákban találunk, de a modern drámában nem keresünk. ■ Pedig a „földi salak“ a hősben rendesen jó drámai kovász; az eszme diadala soha sem fénye­sebb, mint mikor földalattról tör a földszint fölé. Ilyenkor legalább bizonyos, hogy mindig van drá­mai „eruptio“. Különben lehet, hogy Shakespeare utján kí­vül is eljuthatni a tragédiához ; lehet, —­oh le­het, hogy ez antik dráma benyomása is visszhang­zik Janus tragikumának fogalmazásánál; a legbi­zonyosabb azonban, hősünknek — hogy is mond­jam — csekély érzékisége, szenvedélyessége, egyé­nisége. Mindig csak a rhetorikus formákká hígí­tott eszme mozgatja; nem is érzi az idegek hiá­­nyát. Fischer mondaná az ily alakokról, hogy nát­ha tolja, hát még akkor sem kapnak, ha jeges vízbe esné­nek. S ez baj! Mutatja, hogy nincsenek nedveik. S mert ezek nem zavarják, minden ellenál­lás nélkül preparálhatók drámai hősökké. Janus tudja is tragikumát, mint a pensumot. Különben van elég ideje készülni rá; az események hullá­mai már-már feje fölött csapkodnak , s ő nyugodt, tétlen, szent marad esküjéhez híven, melyet oly ügyesen alkalmazott színre az iró. Az ég villáma sújtsa fejemet, Üldözze átok éltem napjait S vessen ki holtan kebléből a föld... A harmadik felvonás hetedik jelenetében tör ki először hevesebben : Ne biztassátok vérre az oroszlánt, Melyért elfojtott szomja rég eped, El, el, ne bántsatok! Jaj a világnak, És jaj nekem, ha rátok hallgatok, íme Janus, ki úgy ordít, mint egy orosz­lán! Ezzel csak azt akarom mondani, hogy Janus szájában az oroszlán, az epedő vérszomj — rhetori figura. Janus az oroszlán nevét hiába veszi, pusz­tán az eszme tragikusa, ki a szomjnak egy nemét sem ismeri. Újra nem kél e illúzió, csak skeptikus mosoly, szavakra bennem Janus eddig az oroszlán körmét se mutatta. Szónokolni tudott hite mellett, de heve tisztán eszmei marad ; leányában vérig sértették, a düh egész láttatlanul megint az alakban rejtőzik: a­mi felénk fordul, az az eskü­jüket megtartók, a pártatlan bírók eszménye. Ja­nimban nincs ideg, nincs izom, annál kevésbé epedő vérszomj. Az utóbbi oly ajándék az író ré­széről, melyet Janus érdekében el nem fogadha­tunk. Ne vegyék kicsinykedésnek olvasóim e kifo­gásokat, az ilyen kis detailek adják a kulcsot a nagy hibák ösmeretéhez. Minél tovább halad Janus a darab vége felé, annál kevésbbé mutatja az oroszlánkörmöket. Min­dig átlátszóbb lesz; végre észrevesszük, hogy nem is drámai hős, hanem csak a tragédia ter­vezetének hirdetője. Világosan bebizonyít­, hogy rhetori alkotmány. A harmadik felvonásban kezdi a fejtegetést, így szól Rásdihoz: Gyötörd, marczangold vérző szivemet, Hogy elfeledjem végre önmagam, __________Hogy elfeledjem szörnyű eskümet.

Next