Egyetértés, 1879. november (13. évfolyam, 301-329. szám)
1879-11-08 / 307. szám
XIII évfolyam Budapest Hirdetések ét nyiltterek íalvétttnek irttak&ly astriali kiadó hivatalban i §sdaput IV. himző-atcza és kalapatcse sarkán 1. sz. Elitetének felvétetnek a kttiradíín j ttttban i Oppelik A.-nál, Stabanbauitíi Nr. 2. Mosat Rudolfnál, SeilsrstäU# Nr. 2. Haasenstein és Voglernél, Welinsahgüisa 10. Daube Q. L. ét társánál, Wollzan» Nr. 12. HrMani Have,*, LafUtt dk Csmp.-nál, Püwe da 1» Baam. 307. szám. fnakfurtban 1/M.; Daniba &. L. it társánál.EGYETÉRTÉS POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Szombat, 1870. november 8. Bierkeutflksti klafiő-hÍTutel s JEjadaptst IV. hlmzí-utcza és kalapalati sarkán 1. szám. Cwrt bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: Vidékre poétáig T»jfy helyben ltahott«y <ne ......................................j ©.— Félém. Negyedén« •••»«,,» 19«“ ......... 5,~. TMgy hét« ..«««111$ «•«•elis Ely szén e krajetír, Kelet felé. Kelet felé borul a láthatár. Az az, hogy borongós az már nagyon régen. A mióta Törökország belső erői nyomorult államférfiak kapzsiságos gazdálkodása miatt fogyatékosakká váltak , a mióta Francziaország leveretésével régi mérlegéből kibillent az európai egyensúly ; a mióta három császár szövetkezik egymás javára, hozik szabadság rovására s háborút alkuvisz török nép nyakára; azóta állandóan sötét felhők borúja lepi el keletnek egét. Hadjáratok és békekötések, döntő csaták és európai kongresszusok, angol fenyegetődzések és sztambuli ígéretek, bolgár, szerb, montenegrói és görög villongások, mak szövetkezési kísérletei, nagy hatalokkupácziók szárazon és szigeteken : mind valamennyi jelenség egy és ugyanazon betegségnek változása, fejlődése, előhaladása. Mint óránként és perczenként változik a sötétlő fekig, de el nem enyészik addig, mig keblének záporteljes és villámteljes terhét ki nem önti vagy rettentő vihar által szét nem kergettetik: épen úgy változnak és alakulnak a keleti kérdés tünetei Európában, Ázsiában, Afrikában, Sztambulban, Kairóban, Bagdadban, Mervben, Kabulban, mindenütt. Mit akar az angol most? Szultánt fenyegeti kormány épen Mahmud Nedimet fenyegeti trónváltozással, megbuktatással, egész Törökországot fenyegeti feldarabolással, rettenetes hadihajóit oda küldi a török vizekre, neszt üt, zajt üz egész világon; kétségbe ejti az iparnak, a békességnek, a tőzsdének és az aluszékony diplomácziának embereit — ugyan mit akarhat az angol kormány? Hát bizony mi egy perczig sem hisszük el, hogy az angol kormány épen most komolyan akarná mindazt, amellyel komolyan vagy legalább a komolyság látszatával fenyegetődzik. Vájjon megveté már lábát Afganistánban ? Korántsem. Vájjon leverte, megsemmisítette vagy valóban kibékítette már a ITinrsikna svairaHátrai Irnvfalmi.A lm.czias és hitszegő törzsek százezeréit ? Semmikép sem. Vájjon megállította már a Herat felé közelgető orosz hadsereget? Vájjon tisztába hozta már az egytomi kérdést Francziaországgal, Olaszországgal és Európa egyéb hatalmaival ? Mindez még meg nem történt. Mindez még sokáig nem fog megtörténni. Épen azért teljességgel bizonyos az, hogy Angliának esze ágában sincs Törökország feldarabolásának kérdését most szőnyegre hozni. Az angol államférfiak mindenek előtt okos emberek s mindenek fölött jó mathematikusok. Tudják azt, hogy egy ember ezer mázsa terhet is igen könnyen tova emel— mázsánként, lassanként, egymásután, — de tíz mázsát sem tud tova emelni egyszerre. És a keleti kérdés nehéz kérdés, bizony nehezebb ezer mázsánál is. Ha minden európai államférfi törekednék is arra, Törökország feldarabolását most kísérteni meg: biztosak lehetünk, hogy Angliának államfére fiai óriási befolyásuk egész hatalmával csak kísérlet meghiúsítására törekednének. Miért ? Egyszerűen azért, mert Anglia hadserege és kincstára igen kicsiny, még az övé is igen kicsiny arra, hogy egy és ugyanazon időben viseljen esetleg háborút a Kalföldön, hátsó Indiában, Afghanisztánban, Konstantinápoly környékén és Kis- Ázsiában. Pedig a feldarabolás kérdése mindezt mathematikai bizonyossággal vonná maga után. De mit jelent hát akkor sir Harry Layard urnák haragos duzzogása s erélyes fenyegetődzése ? Két dolgot bizonyosan jelent. Az egyik az, hogy az angol kormány nem szeretné, hogy Stambulban Mahmud Nedim és az orosz párt, Angliában pedig Gladstone és a whig-párt jusson uralomra. Mert tudni kell azt, hogy Angliában épen most folynak a választások és tudni kell azt, hogy a kormányok mindenütt, még Angliában is mindenféle megengedhető és meg nem engedhető eszközzel törekednek megmaradni a hatalomban s elzárni az ellenzéket a hatalomtól. És különösen tudni kell, hogy a ravasz kormány, midőn a belpolitikai állapotok szilárdságával s a társadalmi jóllét hatalmas bizonyítékaival meg nem szerezheti a nemzet rokonszenvét, hát akkor ugyanazt törekedik megszerezni fényes vívmányokkal a külpolitika terén. Hollónak és embernek az a természete, hogy szereti a fényességet. Az angol nemzet sem jobb, habár talán kissé okosabb is, mint egyéb nemzet. Beaconsfieldnek klasszikus szavai és Salisburynek erélyes mondásai bizony örömére válnak az angol ember tüdejének A mezőgazdasági állapotok rosszak ipari és kereskedelmi viszonyok pangásban, a szép Izlandnak szerencsétlen népei keserű forrongásban, deficit az államháztartásban, három háború két messze világrészben. íme — ebből áll most az angol politika valóságban. Nem természetes-e, nem kézzel fogható-e, hogy az angol kormány most a választók figyelmét másfelé, Sztambul felé, arra felé akarja fordítani, ahol, ha egyelőre haszon nem is, de halvány dicsőségnek sugara mindenesetre visszafénylik az angol kormány cselekményeire. — Elfoglalni azt a fészket, mely Cyprusnak neveztetik; uralkodni e fészekből sasként kisázsiai Törökország felett; mellesleg megbuktatni az orosz zsoldban álló vén Mahmud basát s hátraszoritani Lobanoffnak nagyon is nagy erőre pezsdült befolyását; mindezekkel fedezni, mentegetni és igazolni a berlini kongresszusnak angol politikáját, épen azt, melyet Hartington és Gladstone a legkeményebben ostromolnak: vajjon nem a legjobb választási taktika-e ez Salisburynak, a nemes marquisnak s társainak javára ? Szíria fölött biztos az angol befolyás mindaddig, míg Mihád lesz ott a helytartó. Amerika fölött biztos lesz az befolyás, mihelyt Baker lesz ott a angol helytartó. A szultán fölött biztos az angol befolyás, mihelyt Mahmud eltávolittatik. Mithádot meghagyni, Bakert kinevezni, Mahmudot megbuktatni: egyedül ide irányul mellesleg ezúttal az angol kormány politikája — kifelé. Ezért duzzog s ezért fenyegetődzik Layard s ezért mozog nagy lomhán az angol hajóhad a Márványtenger felé. Ha az angol kormány nem ezt akarná, hanem ennél sokkal többet, ha Törökország feldarabolását akarná , akkor az angol kormány nem nagy zajjal, nem külső zajjal kezdené a dolgát, hanem pénzzel és pedig sok pénzzel Stambulban, Erzerumban, Bagdadban és Szmirnában s szövetségesekkel és pedig biztos szövetségesekkel Európában. Mindaddig mig erszényét meg nem nyitja, mindaddig, mig ?,512vel.^íi:ea.%Y?i..t.isztában nincs, mindad-5 1111^ |joii laiiujiiiii u/uívumi mi Mijuiucuiuouui meg nem erősödik: az angol kormánytól keleti kérdés új fordulatát várni — együgyüség. ________ Budapest, november 7. A „Pester Lloyd“ mai első cikkében helyre akar igazítani némely adatokat, melyeket az udvartartási költség tárgyában tegnap tartott beszédemben idéztem. Ha valaki nézeteim ellen tesz kifogást a hirapok terén, azt rendesen szó nélkül hagyom , de mikor az általam felhozott számadatokat vonja kétségbe, azt annál kevésbé tartom hallgatással mellőzhetőnek, nehogy képviselőtársaim, ha ezentúl is netalán idézni fognék ilyeneket, megindatlanoknak tehessék föl azokat. A kifogások, melyeket tesz a „P. Lloyd“, nevezetesen két adatra vonatkoznak: az angol és az olasz civillistára. A német császár udvartartását illetőleg hallgatag elismeri adataim helyességét. Az angol királyné czivillistájára nézve is megegyez ugyan velem a főszámban, ts hogy az négyszázezer s egynéhány fontot tesz, csakhogy ő ezen összeget az ago hozzáadásával 5 millió frtra teszi, én ellenben, az agrót mellőzve, négy millió 50 ezer, illetőleg egy másik forrás szerint négy millió 450,000 forintnak mondtam. Más alkalommal egyébiránt a fontokat is említettem s most is csak feledékenységből hallgattam el. Egyébiránt miután a német császár udvartartásáról szólva a 4 millió tallért hat millió forinttal mondottam egyenlőnek, a hallgató az előbbi esetre nézve is tisztában lehetett az iránt, hogy a forintokat név szerinti értékben veszem. Az pedig, hogy a királyné által élvezett jószágokból származott jövedelmet,, valamint a gyermekeinek teljeskorúságuk elérése, illetőleg házasságuk vagy férjhezmenetelük alkalmával megszavazott apanageokat nem érintettem, onnan eredt, mert egy az, hogy azok összegét sehol feljegyezve nem találtam, más meg, mert a jószágok jövedelme tudtommal nem nagy, az apanageok pedig nem a királynőnek, hanem az illető herczegeknek, vagy herczegasszonyoknak adatnak s egészen a parlament jóakaratától függnek. Egyébiránt miután azt mondottam, hogy a királynő czivillistája négy millió ötvenezer, más külforrások (Laferriere) szerint pedig négy millió négyszázötvenezer tesz, a czikkíró épen nem gáncsoskodhatik, forintot mert azt, hogy a jószágokból bevett jövedelem a négyszázötvenezer forintot meghaladná, maga sem állíthatja. Különben Fischer (Verfassung England’s) az angol czivillistát csakis 385,000 fontra teszi, s így nem is tudom, várjon a 405.000 fontban, mi az újabb keletű munkákban előfordul, a jószágok jövedelme nincs-e befoglalva? Ami pedig az olasz király czivillistáját illeti, a „P. Lloyd“ tagadja, hogy az csak 5,440 000 lrtát tesz, s azt állítja, hogy 20,860.000 lírára rúg, hivatkozva Kolb statisztikájának II-ik kötetére s ennek 170-ik lapjára. Először is megjegyzem, hogy jegyzeteim szerint nem 5,440,000, hanem 5,540,000 frtot mondtam vagy legalább akartam mondani, amit az is bizonyít, hogy mikor beszédem további folyamában azt adtam elő, mennyivel nagyobb a mi czivilistánk az olasznál, három millió hótszáz nem nyolcz száz ezer forintot említettem, a mennyit pedig kellett volna mondanom, ha az olasz czivillistát 5,400,000 frtra tettem volna csak. S ezen adatomat is feltartom. A P. Lloyd czikkírója azon állítása mellett, mely szerint az olasz király udvartartási költsége a húsz millió lírát vagyis ^olcz millió meghaladja, hivatkozik ugyan egy forrásra, forintot Kolb statisztikájának 2-ik kötetére, de egy az, hogy én Kolb statisztikájának két kötetét nem ismerem, hanem csak egyet, s két kötetes kiadás az országház könyvtárában sincsen , úgy maga Kolb munkájában, mint a többi statisztikai évkönyvekben azt találom, hogy az én adatom az igazi, nem pedig a Lloyd írójáé. Így nevezetesen Kolb munkájában (Handbuch der vergleichenden Statistik 1875) az 554-ik lapon ez áll Olaszország fejezete alatt: „udvar 13.850.000 lira, melyből a tulajdonképi czivillista : 12.250.000 lira“, — vagyis maga a czivillista millió, az apanageokkal együtt pedig 5.540.000 frt 5 amennyit mondottam. De miután ezen adat régibb, ma aztán, hogy a ,,Lloyd“ czikkét elolvastam, utána néztem, ha vájjon újabb időben nem emeltetett- e fel az olasz király czivillistája, anélkül, hogy arról tudomást nyertem volna, s íme mit találtam ? Azt, hogy a czivillista változatlan, az apanageok azonban valamivel nagyobb összeggel vannak ugyan felvéve, de míg a régi összeghez, melyet idéztem, közel állanak, attól, melyre a „P. L1.“ hivatkozik, igen-igen messze maradnak. Nevezetesen az Annuaire d l’Economie politique et de la Statistique czimü 1877-iki évkönyvben (a 78-ikit és 79-it nem kaphattam még meg) az 501-ik lapon ezt olvassuk Olaszország fejezete alatt : czivillista 12 250.000 lira, az apanageokkal 14.250.000 lira vagyis maga a czivillista újra 5 millió, az apanageokkal egyetemben pedig 5.700.000 forint. Pfeiffer Eduard könyvében (Europäische Staatsausgaben 18771 szintén “bho* ka*»] állószámö 30 aóuu ihT — A legújabb keletű munkában végre, melyből meríthettem, az 1879-iki gothai udvari naptárban (Genealogischer Hofkalender nebst diplomatisch-statistischem Jahrbuch) Olaszország fejezete alatt a 733-ik lapon ez áll: Civillista és apanageok 15.333,333 lira, azaz hat millió száz egynéhány ezer frt. Valóban le leszek kötelezve a „P. L.“ czikkírójának, ha megmondja nekem, hol s mikor jelent meg Kolb azon munkája, melyre ő hivatkozott, s mely olyan adatot foglal magában, mely a többi statisztikai könyvvel valamennyivel oly roppant mértékben ellenkezik. Mindaddig azonban, mig azt nem teszi, engedje, hogy azon adatoknak adjak hitelt, melyek az ismert munkákban találhatók. Én ezekre támaszkodva mondottam, hogy „ő felségének az osztrák császár és magyar királynak udvartartása kétszer akkora mint Viktoria királyné udvartartása, (azt is mondhattam volna pedig, hogy több mint kétszer akkora) hogy 3.600.000 írttal haladja meg a német császár czivillistáját (amit a „P. L.“ sem tagad) és végre hogy 3.740.000 írttal múlja felül Umberto király udvartartási költségét.“ Hogy az utóbbi könyvek valamivel többre teszik az olasz civillistát, mint amennyit a beszédem elmondásakor általam ismert s most igazolt adatok mutatnak, az igaz, de míg az én számadatom és ezen újabb statisztikai adatok közt a különbség csekély, addig ezek és a „P. Lloyd“ írójának adata közt, hol több mint öt millió, hol pedig épen több mint 6 millió líra, vagyis két millió, illetőleg két millió négyszázezer frt különbség van. Csak ezt akartam megmondani. Irányi Dániel: séges ágy és ágynemű, a legszükségesebb öltözék, az utolsó darab haszon marha, a földmiveléshez szükséges igás barom, az iparűzéshez szükséges szerszám, a kenyérkeresethez szükséges könyv, tizenötnapi élelem és a szükséges vetőmag. E törvényt azonban az adóvégrehajtók egyáltalán nem veszik figyelembe s a megyékhez, szolgabirákhoz, kormányhoz, sőt a felséghez is e tárgyban már számtalanszor panasz nyujtatott be, mely azonban a végrehajtó közegeknek a kormánytól jövő örökös sürgetése s adóhajtási unszolása miatt is eredménytelen maradt. Ennek figyelembe vételével most egyik dunántúli megyének közigazgatási bizottsága azt határozta, ha a törvénynek illető rendelkezéseit kőnyomatú példányokban sokszorosítja, minden községnek megküldi, minden községháznál kifüggesztetni rendeli, s a községi elöljárókat ezen törvény végrehajtásáért felelőssé teszi, utasítván egyúttal a járási szolgabirákat, hogy e tekintetben szigorúan felügyelni el ne mulasszák. Mi ez eljárást helyeseljük s egyúttal követendő például a többi megyék figyelmébe ajánljuk. De a mellett megjegyezzük, hogy a vármegyék közönségének módjukban, tehát kötelességükben is állana az vétó közegeit szigorú adóbehajtásnak törvény ellen felelősségre vonni s ellenük a fegyelmi törvény szigorát annyiszor-mennyiszer alkalmazni. A törvény szigorú alkalmazásának néhány kézzelfogható példája bizonyosan vigyázatra intené a zsaroló urakat. A fővárosi bizottsági tagok választása holnap és holnapután fog megtörténni s a választóknak módjukban áll reggeli 8 órától esti 6 óráig beadni szavazatukat. A választók összeírásánál alig menthető közönyt tanúsított a fővárosi polgárság s e közöny némi részben csak most hozható helyre. A fővárosi bizottság óriási értéket, több mint 50 milliót kezel s azon kívül a fővárosnak évenként több millióra menő javadalmait kezeli, igazgatja, ellenőrzi. De a fővárosi bizottság egyúttal a parlament után a legfontosabb politikai hatóság is, melynek hazai közügyek intézésében is az ország többi törvényhatóságai előtt vezérszerepet kell emeJzet képviseletére á fává'' -- - ■ önzetlen, ügybuzgó s mmu "klikk a politikai állás és vagyon tekintetében független polgárait kell megválasztani, tekintet nélkül a sógorság, komaság, klikkuralom vagy jogosulatlan magánérdekek üzelmeire. — Ám, ha a választók most is közönnyel gyakorolják egyik legszebb és legértékesebb politikai jogukat s most is léhán teljesitik igazán komoly kötelességüket , akkor hiábavaló lesz a késő panasz e fölött, hogy a fővárosi bizottságba selejtes elemek is jutnak s a fölött, ha a fővárosi terhek mind súlyosabbakká válnak s az óriási közvagyon mind helytelenebből kezeltetik. Mint a „N. fr. Presse“ írja, a czár a franczia kormánynak levélben fejezte ki köszönetét azon szives fogadtatásért, melyben a muszka nagy herczegeket elárasztotta. A franczia kormány közlönyeinek meghagyta, hogy ennek utána is mindennemű előzékenységet tanúsítsanak a cárnő és környezete iránt, de kerüljék el nyilatkozataiknak politikai szint kölcsönözni. Chanzy franczia nagykövet Pétervárott nem mulasztotta el felemlíteni, miszerint oly nyilatkozatok, mint azok voltak, miket Gorcsakoff herczeg a „Sóiétt“ munkatársa előtt tett, Francziaországot kétes helyzetbe tehetik. S mint Walker berlini franczia nagykövet is írt e tárgyban Waddingtonnak és ebben hangsúlyozta, miszerint a berlini kabinet elismeri és méltányolja a franczia kormány magatartását. De Salisbury beszéde nagy mérvben rész benyomást tett Francziaországban. A köztársasági párt, mely Francziaországnak szoros benső viszonyát Angliához kívánatosnak látta, nem kevéssé csodálkozott azon, hogy Salisbury lord mintegy protektornak mutatkozott a német-osztrák szövetségnél. Azt hiszik, hogy ő többet tud ezen szövetségről, mint bevallja. Nem csoda tehát, hogy iránta Párisban gyanú támadt és azt tartják róla, hogy Francziaországot elárulta, mivel mit sem közlött azzal. Ez Francziaországot még inkább megerősíti szándékában, hogy magába visszavonuljon. a franczia külügyér mindent megtesz, hogy Francziaországot minden összeköttetésből kibonyolítsa és csak akkor fog akczióba lépni, ha a franczia érdekek valóban fenyegetnék. Mindaddig szabad kezet akar fentartani. A Szapáry-ügy. A Szapáry-ügyről beszélt s beszél ma a főváros közönsége. Politikai körökben, pártklubbokban s kaszinóban erről folyt a komoly társalgás. Abban, hogy gróf Szapáry pénzügyminiszter helytelenül s politikai állásának teljes kompromittálásával járt el mind a papírok eladása, mind az azóta felmerült kérdések elintézése körül, minden vélemény megegyez. A fölött azonban eltérők a vélemények, vájjon odáig jutott-e már az ügy, hogy gróf Szapárynak a pénzügyminiszteri állástól meg kelljen válnia. Hogy meg kell válnia : erre nézve az összes ellenzék, sőt a kormánypártnak függetlenebb elemei is egyetértenek, nyilatkozataik legalább e tekintetben semmi kételyt nem engednek. A kormánypárti körök ekként okoskodnak: nem az a súlyosan terhelő, amit Szapáry cselekedett, hanem az, amiként cselekedett. Azon állítása, hogy ő szeptember végén adta el papírjait, teljesen valótlannak bizonyult, tehát valótlanságot tartalmazott a képviselőházban tett hivatalos nyilatkozata is, melyben fentartotta a szeptemberben történt eladásra nézve tett előbbi nyilatkozatát. Az ügy felett tegnap a képviselőházi ülés után a miniszterek nézetet cseréltek s gróf Szapáry eljárásában megnyugodtak ugyan, de kormánypárti körök attól tartanak, hogy Bécsben legmagasabb helyen a niszterek megnyugvása, misőt a kormánypárt megnyugvása is az ügy elintézésére nézve kielégítőnek nem fog tekintetni s gróf Szapárynak az a tanács adatik, hogy önként vonuljon vissza. Tartanak attól, hogy a Zichy-Ferraris-Viktor-féle jelenet ismétlődik, amikor Tisza Kálmán s a kormány tagjai Zichy mellett állást foglaltak, neki mindamellett legfelsőbb intésre le kellett mondani. És Szapáry gróf ügyét mindenesetre nehezebbé teszi az a körülmény, hogy rokonai — mint most már bizonyosnak tekinthető — tetemesebb összegű állampapírt adtak el, sőt magas rangú államtisztviselők is kötöttek hasonló üzletet. Leeb Péter miniszteri tanácsosról mondják — pár nap előtt egy fővárosi lap már közölte — hogy 60,000 forint áru úrbéri papírt adott el. A „Pesti Napló“ szerint „a gróf egyik rokona nyolczvanezer forintnyi ily kötvényt adott el, de a gróf szavára mondja, hogy e rokona tőle nem tudott meg semmit, az illető saját intencziói szerint járt el, sőt e rokon a nemzeti kaszinóban nyíltan kijelenté, hogy neki ez eljárásban „jó orra volt.“ E kijelentésben csak azt íö4fjátL áeros' h ° 8T ez utólagosan tényilatkoíl?Jií? fillJ.Y,ó8ün terhelőnek tekintik benő kijelenti, hogy „az bank egyik főhivatalnokától Escompt értesültem arról, hogy gróf Szapáry úr az expose megtartása előtt szintén személyesen ott árt és hasonemű papírokat eladott; bővebb felvilágosítást azonban nem nyerhettem azon bevallott fogva, hogy gróf Szapáryéknál Gyulaur az igazgatót megkérte, hogy az ügyről hallgasson.“ Gróf Szapáry Gyula tiszter és Pázmándy Dénes pénzügymiképviselő között mai napon párviadalnak kellett történni, mint erről már mai lapunkban értesítettük a közönséget. Az erre vonatkozó tudósítást a nevezett képviselő, sőt a pénzügyminiszter is dementálták ugyan, de a dementből a „P. Lloyddal együtt meg kell jegyeznünk, hogy ez az ilynemű dolgokban jogosult kölcsönös figyelem eredményének tekintendő csupán. A párviadal indokáról egyébiránt úgy értesülünk, hogy arra nem a képviselőházi felszólalás adott okot, ami egyébiránt egészen természetes, hanem a nevezett képviselőnek egy magánnyilatkozata, melyet a képviselőházi ülés után ő a nemzeti kaszinóban tett. E nyilatkozatban a nevezett képviselő állítólag tagadta gróf Szapáry igazmondását és állította az ellenkezőt. Erre küldött hozzá gróf Szapáry segédeket. Felesleges megjegyeznünk, hogy mi a magán elégtétel semmiféle nemét sem tartjuk a Szapáry-ügy elintézésére alkalmasnak. Ez ügy igen súlyos beszámítási politikai botránnyá nőtt már, mely a külföldi s különösen a bécsi sajtóban még sokkal jobban szellőztetik, mint a hazai sajtóban. Mi gróf Szapárytól vagy a haladéktalan lemondást, vagy az ügynek parlamenti bizottság általi gyors és elfogulatlan vizsgálatát követeljük. Minden más elintézés, sőt még maga a vizsgálat is sokkal rosszabb elintézés, mint a lemondás. Láthatta ezt a pénzügyminiszter gróf Zichy Viktor esetéből s ha gyorsan nem határoz, bizonyosan látni fogja majd saját esetéből is. A kormánypárti sajtónak sem reggeli, sem esti lapjai nem szólnak a Szapáry-ügyről, s ez ügyet a tegnapi képviselőházi jelenettel befejezettnek tekintik. „P. Lloyd“ esti lapja minden megjegyzés nélkül közli Pázmándy Dénes képviselő nyilatkozatát, „Hon” és „Ellenőr“ azonban ezt sem teszik. Hallgatagságuk azonban nem sokáig tart, csak a jelszót várják Tisza Kálmántól, aki d. u. Budapest, nov. 7. Az orsz. függetlenségikor holnap, nov. hó 8-án a órakor értekezletet tart. A megyéknek adandó inségi kölcsön tárgyában rövid időn törvényjavaslatot fog Tisza Kálmán mint belügyminiszter ház elé terjeszteni. Már eddig is, mint értesülünk, több megyének utalványoztattak inségi kölcsön előlegek, mint például Temes, Torontál, Szatmár, Sáros sőt még Sopron vármegyének is. a megyék főispánjai részletes utasítással láttattak el megyéjükben az inségi viszonyok kipuhatolása s a mulhatlanul szükséges inségi segélyezés mérvének megállapítása s ez iránti javaslataik indokolt fölterjesztése tárgyában. Ezek beérkeztével a kormány azon helyzetben lesz, hogy az inségi ügyről kimerítő, részletes előterjesztést tehet s ugyanakkor az illető törvényjavaslatot is előterjeszti. A közadók kezeléséről a különösen az adóvégrehajtásról is szóló 1876-dik évi törvény 54. §-a részletesen felsorolja azon ingósági értéktárgyakat, melyek közadóbeli tartozások fedezésére és kielégítésére végrehajtásilag le nem foglalhatók. Ilyenek: a szükLftprifc ma! §i&ip$?!os fél fv saellefolst veu csstolvs*