Egyetértés, 1879. december (13. évfolyam, 330-358. szám)

1879-12-03 / 332. szám

XIIL évfolyam Budapest Hirdetések és nyiltterek felvétetnek h­izabály szerint­i kiadó hivatalban i Budapest IV. htmzB-utcza és kalap-utcza sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek a kfllftfldön: Bécsben, Oppelih A.-nál, Stubenbaster Nr. 2. ÖMosse Rudolfnál, Leuerstatte Nr. 2. ?" és Voglemnél Wallfliehgasse 10. d­ L is tartanál> WollzeUe Nr. 12. Lafine * ComP­«*> Pl«« Frankfurtban a/n.; Daube Q. L. it tártánál. 332. szám. EGYETÉRTÉS POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Bolgár játékok. Az uj bulgáriai fejedelemségből elég érdekes hírek érkeznek. A bolgárok, kik­nek már nevök­ is kiveszőben volt Euró­pának etnographiai képéről és kikről ha hallottunk is előbb valamit, épen csak azt hallottuk, hogy Törökországnak legobseu­­rusabb, legcsendesebb és legbékésebb nép­­­faját képezik, most II. Sándor dicsősége­sen uralkodó orosz czár kegyelméből egy­szerre kaptak egy egész külön államot, mely, Bulgáriának nevezi magát; egy kü­lön fejedelmet,­­ki már az I. Sándor névre hallgat, egy hivatalosan sku­pcsi­­nának nevezett parlamentet,, hol való­sággal bolgár nyelven is szónokolhatnak a a szabadságról, a közérdekről az afféle okos emberek, kik a nagy szavakat a szótárból kikeresni tudják és végül kap­tak igazi felelős minisztériumot, melynek tagjai elég nagy fizetést húznak, barátaikat is jó jövedelmi hivatalokban részesíthetik és ellenségeiknek halálos irigységét fölkeltik. A bolgár nemzet fiatala és vénje, apraja és nagyja természetesen mind rendkívüli gyö­nyört érez az egészen új skatulyából került ap­róságok, fejedelem, skupcsina és miniszte­rek felett és él is velük oly eredeti termé­szetességgel, mint az Európába került vad kúron a neki ajándékozott salonöltözettel. Egész mulatság is nézni, hogy az a bolgár natio mint ugrik és mozog olyan fiatalos játszi kedvvel, mint a kis macskák az ő parlamentáris intézményeiben. De a­milyen mulatságos is ez, már eddig is a macska­természet nyilvánulásaiban eléggé mutatko­zik a karmoknak h­atása, és az ember nem épen kedvezően tudja jósolgatni, hogy idők jártával mivé válhatik a fiatal élet. Hogy az uj bolgár parlamentben hir­telenében már mégis alakult egy conser­­vativ párt, mely a jelenlegi kormányt tá­mogatja és egy radicális ellenzék, mely a kormány megbuktatására tör — ez csak nagyon rendes dolognak látszhatik. Az em­ber rögtön tisztában is lehet a pártoknak alapkülönbségei fölött. Okvetlenül az egyik fák a hivatalok és a'jövedelmek fiusos'faze­­kain lakmároznak és velők szemben állanak, kik a hatalom birtokát, a húsos fazekak élvezetét tőlük elnyerni akarják. Ez magá­ban még sem Európának, sem a játszi kedvű bolgár nemzetnek, sem I. Sándor fejedelmi iskolagyakorlatainak nem okozna nagy kárt. De ha már Sofiából a világnak legifjabb fővárosából egész távirati stílben olyast is jelenteni tudnak, hogy a parlamenti küz­delmek kormányt megbuktatva politikai változásokkal is fenyegetnek akkor min­den konzervatív és liberális elnevezés sem világosít fel, hogy mit tartsunk felőlök. Ha minden népnek politikai ösz­töneiben van valami mysteriosus, mit nehéz elemezni, a bolgár nemzetnek politi­kai aspirácziói nagyon is emlékeztetnek a bölcsőben fekvő gyermek gagyogására és nyöszörgésére, melyet a gondosz dajka sem bír megérteni. Bizony utoljára még a kegyes czárnak, a jó orosz dajkának is meggyűl a baja ezzel a lármás bolgár csecsemővel! Az elég bizonyos, hogy I. Sándor fejedelem és az ő miniszterei és az egész uralkodó kon­servativ párt előbb úgy mint most, most úgy mint később köteles hódolattal visel­tetnek magas orosz protektoruk iránt és engedelmes alázattal hajtják végre a Szent­pétervárról érkezett utasításokat, úgy le­hetne hát első pillanatra következtetni, hogy az a szörnyen radikális ellenzék talán az európai szabadelvűség álláspontjából küzd az orosz absolutizmus atyáskodó befolyása ellen vagy szigorúan bolgár nemzeti ten­­denc­iákat képvisel szemközt az orosz pro­paganda törekvéseivel. De ha igaz, és pedig már az első pillanat­ban is valami programmot faragtak belőle, hogy a bolgár radikálisok tüskén-bokron,Bal­kán-hegységen és berlini szerződésen átgázol­va keresik az egyesülést Kelet-Euméliával,biz »LI Q PJ^ammfaragás gyors képessé­gűé Szent­p­étervárott kellett venniök a si­­keres, leczkéket és főkép igen szakszerű ta­nulmányokat kellett tenniök a szentpéter­vári kormányzat titkos fondjainak eelisme­­résében. így sem lehetne várni, hogy I. Sándor fejedelemnek nagy kényelmetlen­­sége legyen a bolgár fejedelmi méltóság gyakorlásában, hisz semmikép sem lehet föltenni, hogy az orosz kormányzat az ő drága rubeljein veszedelmes­­­ ellenzéket akarna összevásárolni épen saját alázatos teremtménye és hódoló szolgája ellené­re .7­ .Ha Csak itt a dolog bibéje, akkor aligha­nem II. Sándor czár és I. dan­dár legteljesebb megelégedésére foly­nak a dolgok. Lehet azután Tirnovában és bonnban kormány­buktatás, sőt egy kis forradalom! Egy kissé megfordítva azt a jelentést, melyet Paskievics küldött Miklós czárnak: A forradalom le van verve, Ma­­gyarország felséged lábainál fekszik, — bohabol majd olyan jelentés megy Sz.-Pé­­­ervarra: A forradalom szerencsésen ki­ Aott Bulgaria felséged lábainál fekszik {s­ kell ,több, hogy a berlini szerződés alkotásai alatt a készen tartott akna fel­­obbanjon, a Balkán-határok hirtelenül 1 (AIIÍOjVIJ V/U. ^ ~ -"‘O O Európa tehet-e akkor egyebet, mint hogy ovább bámuljon a bolgár játékokon ? Budapet, deczember 2. A főrendi ház folyó évi deczember hó rí í­ 11 Arul/nn filÁcf­t.nrf Bon­nár Sándor a Csanádi püspök, a mint értesülünk, Temesváron palotát kezdett építeni. Tehát a megyéje szélén, mikor annak van a 70,000 kath. lakóval biró Szeged­ központján Tartani lehet tőle, hogy a püspöki rezidencziát fogja a káptalan, a papnövelde Temesvárra követni való költöztetése. Nem tehetjük föl, hogy a kormány tudta nélkül a püspöki székhely átköltöztethető lenne, ezért igen óhajtanók tudni, váljon a vallás­ügyi miniszter úr tudtával történt-e az át­elhe­­lyezkedés, és hogy kész-e a miniszter meggátolni, hogy káptalan és papnevelde is a csanádi püspöki megye egyik német szellemű végpontjára költöz­tessék át a szerencsétlen Szeged mellőzésével. Elég, hogy a fővárosban nincs főpapi székhely, ne engedjük a 2-dik magyar várost püspöki szék­hely nélkül Vettük s adjuk a következő — jól értesült körökből származott — sorokat. Várady Gábor több napot Budapesten töltött, mert Mármaros me­­gyének sem főispánja, sem alispánja nem akarta a megyét és magát többet Várady azért kompromit­tálni. Budapesti irányadó körök is osztották azon nézetet, hogy Váradyt el kell ejteni. Várady azon­ban nem így gondolkodik, ő képviselő akar lenni ő meg akar választatni, ha ez a kormánynak — kellemetlen is. Amint értesülünk, mikor a kérés nem használt, Várady akkor fenyegetett a l­e­leplezésekkel És ez használt. A kor­mánynak úgy látszik — van oka megijedni a leleplezésektől, mert Lónyay János főispán rögtön megkapta a parancsolatot, hogy Várady megvá­lasztandó mindenáron. Tehát egyelőre el­marad a leleplezés, hanem meg fog érkezni a Vá­rady megbízó levele, így emelik külföld előtt Ma­gyarország tekintélyét! A fő­r­en­d­i­h­áz mai ülésében a d­e­r­e­gá­­czió tagjaira a következő szavazati jegyzéket ad­ták be : 1. Rendes tagok : Andrá­sy Aladár gróf And­rá­ssy Gyula gr. Bánffy Miklós gr.­ Brunszwick Géza gr. Dőry Lajos b, id. Erdődy István gróf Festetics Pál gró­f, Fiáth Ferencz báró, veszprémi főispán, id. Földváry Lajos báró Haynald Lajos bíbornok, kalocsai érsek, Ipolyi Arnold, beszterczebányai püspök, Károlyi gróf Miske Imre báró, mosonyi főispán, Nemes Vincze­ gróf, Radvánszky Antal báró, turócz­­zólyomi főispán, Román Miron, erdélyi görög­kel. érsek, román metropolita, Szapáry Géza gróf, fiumei kormányzó, Széchen Antal gróf, Zichy Hen­rik gróf, Mihálovich József, bibornok, zágrábi érsek , ,­­11- 1<%tagok: Eszterházy Kálmán gróf­ra!Ot­ z nl Z­chy Ferrária Lajos gróf, Apor Góza báró, Nyáry Jenő báró, Andreánszky Gábor báró, Inkey Nándor báró. A kép v.­­ ház pénzügyi bizott­­sága ma az országos ülés után tárgyalás alá vette a tőkeadó eltörlésének, és ennek helyébe a nyeremény­adó emelésének kérdését, melyet a ház mai üléseben hozott határozatával a bizottsághoz utasított. A bizottság rövid tanácskozás után a e­ltör­lése mellett, a nyeremény­­adót, a kis lottót illetőleg 10%-ról 15%-ra java­solja emeltetni.­­ A olajvámról és a védelmi adóról szóló tör­vényjavaslatok. Ezt megelőzőleg felvétetett a pénzügyi bi­zottságnak a nyeremény­adóról szóló tör­vényjavaslaton tett azon módosítása, mely szerint a 2. §-ban a kis lottó nyereményekre 10% helyett 15% adó vezessék, az értekezlet a módosításhoz hozzájárult. Máriássy Sándor kérdést intéz a közlekedési miniszterhez az eperjes-t­arnoviczi vasút tarifája tárgyában , mire P­é­c­h­y közlekedési mi­niszter megnyugtató választ adott. Jókainak a borhamisításra vonatkozó kér­désére úgy a miniszterelnök, mint a kereskedelmi miniszter kijelentették, hogy e fontos kérdésben minden szükséges intézkedést meg­tesz a kormány a magyar bor hitelének megóvására, s a jövő vis­­­szaélések kitelhető megakadályozására. A Svajczban talált hamisított borok ügyében a kereskedelmi miniszter érintkezésbe tette magát a Svajczi consulokkal s egy sersmind bejelentő­ a mi­niszter, hogy a bőrgyártásról szóló törvényjavas­latot januárban a ház elé terjeszti. Az értekezlet a miniszter nyilatkozatát helyeslő tudomásul vévén a tanácskozás véget ért. 2SX2E s­z 0­s­mír is Szerda, 1879. deczember 3 Sierkesst«. a kiadóhivatal: Budapest IV. htmzS-atcza és kalap­ atcza sáskán 1. szám. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egyéne , ívre: 20— 10— » ............................................. Negyedéi­e.............................ß‘_ Egy kén i ^ Egy szán S­knjoz*r. ., i Presse némely érdekes részlete­ket közöl a bolgár skupcsináról; jelesül azt mondja hogy Sándor fejedelem vonakodik a bolgár nemzet­­gyűlés feliratát elfogadni, mivel ebben némely passusokról nem akar hallani. Mindjárt a beveze­­t“5 ®“ a nemzetgyűlés kifejezi legbensőbb elisme­rését és háláját azon látogatásért, melyet a fejede­lem a „megszabadító ezárnál“ tett. Ez még hagyján valamint a „két testvérnép közti­ kötelékek“ szorosabbra fűzésének megemlítése is. Sándor fejedelem megbarátkozott azon gondolattal, hogy Muszkaország hűbéresének tekintessék. A fel­irat el nem fogadásának oka más passusban keresendő, mely így szól: .Mindamellett nem tar­­tózkodhatunk mély sajnálkozásunkat kifejezni a felett, hogy az új minisztérium a­helyett, hogy a nehézségeket kisebbítse és elhárítsa, azokat al­kotmányellenes és a nemzet érdekeivel nem egyező cselekvései és intézkedései által még növeli és összebonyolítja, miáltal a nemzet bizalmatlanságát idéz­i elő.“ Mint hírlik, Karaweloff titkos ülésben megkísértette a felirat megváltoztatását kieszkö­­zölm­iut azonban a gyűlés visszautasított. Sán­dor fejedelem te­hát kényszerítve látja magát egy más kabinet behívására, de Parenzow hadügyért minden áron meg akarja tartani, mi könnyen megfogható, ha meggondoljuk, hogy Parenzow a muszka kormány meghittje. A újvidéki „Nedélyni Liszt“ megrójja az Európa legfiatalabb egyetemének hallgatóit: a zá­grábi tanulókat, hogy macskazenével tisztelik meg Horvátország azon fiait, kiket még csak kevéssel ezelőtt is a nemzet apostolai gyanánt tiszteltek. Megemlíti, hogy Horvátország oly autonómiát él­vez, mnt a­milyent Zvonomir óta nem élvezett s a horvátok még sem elégedettek, mert a Zvonimir czárságát akarnák helyreállítani, vagy legalább is Boszniát és Herczegovinát megszerezni. Örömmel konstatálja hogy a „Nagy-Horvátország“ eszméjéért rajongó ifjak kihágásaiban a zágrábi egyetem szerb ifjai nem vettek részt. A zágrábi „Obzor“ a magyar-horvát kie­gyezés meghiúsulta alkalmából Horvátországnak ál­lapotát és an­yagi­­ helyzetét és a magyarokkal való viszony miatt igen szomorúnak találja. magyarok okai minden rosznak Horvátországban , mert mindenkor sértették és csorbították a kié­hezést ; a rosz kiegyezés mellett azonban még igazságtalanok is voltak; semmit nem tettek H­orvátország anyagi jóllétének előmozditásá­­ra, az ország adózó képességének eme­ésére , horvátországi investitiókra pénzük nin­­csen, de van családi vasutak és holmi­ PAXft. végizésáre.^n­. ion praescribit leges. A zágrábi „Narodne Novine” csudál­­kozását fejezi ki a felett, hogy a bécsi sajtó egy része a magyar-horvát kiegyezés elnapoltatásának alkalmából a horvát kivárnátok jogos volta mellett tör lándzsát. A czikk e sorokkal végződik : A mi bécsi jó barátaink ne aggódjanak miattunk, men­nél kevesebbet törődnek a Magyarországgal való ügyünkkel, annál inkább érdemlik ki elismeré­sünket. A főváros teendője a Dunaszablyo­­zás tárgyában. Első teendője a fővárosnak, hogy a mesterségesen felidézett biztos vésztől meg­meneküljön, a­mennyiben az a történtek után még lehetséges lesz, az—sez conditio sine qua non — hogy a Dunaszabályozás eddigi nagy mesterei, ezentúl semmi, de semmiféle befolyást többé ne gyakorolhas­sanak a szabályozási munkálatokra. Más országokban, hol a jogérzet még nincsen annyira kiölve mint nálunk, hol a parlamenti többség nem áll oly szolgai készséggel a kormány rendelkezésére, az oly államhivatalnok, ki milliók elfecsérlé­­sével ily gyalázatos munkát teljesít, egy pillanatig sem maradhat az állam hivata­lában. Nálunk ily elégtételt nem nyer a honpolgár. Nálunk, oly egyének, kik meg­átalkodott konoksággal, sok oldala figyel­meztetés daczára károsítják az álladalmat, helyük­ből nem hogy elmozdittatnának, sőt kitüntetésben részesülnek. Most midőn európai hírnévvel bíró mérnökök is teljesen elhibázottnak nyilvá­nították a Duna szabályozást, a köznek, mi­niszternek első teendője lett volna a tudat­án vagy könnyelmű álllamhivatalnokokat legalább­is helyükről elmozdítani. Nem­­ tette. Mert maga a miniszter sokkal tehe­­tem hogy egy erélyes lépésre De bármi történjék is, a főváros pol­gárságnak, önvédelmi jogával élve mindent el kell követni arra, hogy a hírhedt Duna­­szabályozóknak kezeiből a hatalom és be­folyás kivétessék. Ez az első teendő. Második a soroksári Dunaág kinyi­tása. A külföldi szakértők, mint a közleke­dési minisztérium vendégei, s­­ tudva, hogy a budapesti Duna szabályozást maga a tényleges miniszter tervezte és rendezte a l l­eghivebb barátjaival, csak nem mondhat­­ok szemebe: „uram, oly gyalázatos mun­­­at mint ez a Duna szabályozás, még nem áltunk, s azért nem is feleltek részlete­sen a főváros által tett részletes kérdésekre, m­el’t ha azt volna, minden pontban kelletett volna ítélniök az egész szabá­­yozási munkálatokat. Mert az egész drága m­unka semmit sem ér! De épen a fentebb ítejtetteknél fogva ezt nem mondhatták, hn­em egyedül arra szorítkoztak, hogy a lehető igenyhébb szavakkal figyelmeztessék a fő­­a-St’ aZ,0n veszélyre, mely a teljesen el­­ibázott Duna szabályozás által fenyegeti. ezen a fenforgó viszonyokból eredő ki­leletnek kell felróni, hogy a soroksári ^ozt­si munkálatok keretében maradván, am­tt­a azt m­uuuíiudijv vac/ é­pitkezést le kell rombolni.“ S a külföldi szakértőknek igazuk is ehet abban, hogy ha a Duna medre Buda­­pesttől fogva lefelé vagy 10 mértföldnyire megmélyittetik, az árviz veszély nélküli le­vezetésére elegendő a soroksári Duna ágát sízáró gátnak a sempont feletti 14 lábnyira való leszállítása. Ámde ezen nagymérvű nehez kotrásokra nem csak sok pénz, ha­­n­em legalább is 10 évi idő kell s ezen 10 h alatt a főváros épen 10-szer pusztulhat el a földszinéről. A külföldi szakértők, bármily jeles mérnökök is legyenek, nem ismerik ta­pasztalásból az itteni­­ folyamviszonyokat s bizonyosan nem vették tekintetbe azon kö­rülményt, hogy a dunaszabályozói művek fennállása óta a folyam befagyása 12—15 lábnyi vízállásnál szokott bekövetkezni. To­----------------------------------------------------------------------------------------- , mi­ AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCZÁJA. Képzőművészeti dolgok. # A képzőművészeti társulat műcs unokáb­an hosszas szünetelés után végre újabb kiállítás nyílt meg. Már évek hosszú sora előtt Budapesten is, mint a nagyobb városokban átaljában­­ létezhetett állandó kiállítás, de ezt már most a társulat vá­lasztmánya kivihetetlennek, vagy felette czéltalan­­nak tartja. Nem mintha nem volnának jeles művé­szeink. Nem is említve azt, hogy szobrászainknak lefolyt másfél évtized alatt feltűnt kis csoportjából legalább 2—3 olyan tűnt fel, a­kiknek művei a nagy közönség élénk figyelmét s a részrehajlatlan s a művészetért lelkesedő szakértők elismerését vívták ki, festőink oly nagy számban tűntek fel egymásután, hogy hivatottságunkat a képzőművé­szet terén tagadni lehetetlen. A szomszéd néme­teknél már nem a gúnyt, hanem irigységet kelt festőink sikere. Ennek daczára nagy időközök után nyílik meg nálunk egy-egy kiállítás a műcsarnok­nak a város végére épült homályos termeiben. És ilyenkor is vajmi ritkán láthatjuk ott a jeles művészek közül egyiknek másiknak munkáját. Munkácsi, tagb, Zichy, Böhm Mészök­, Benczúr, Wágner, Vas­­s a többi kitűnőségeink csak ritka vendégek, idegenek ott a­hol a sok — huber __ majer — hauter honosultan terjeszkednek. Va­lóban boszantó, hogy azon társulat, a me­g magát magyarnak és országosnak nevezi éveken át áldozott arra, buzgólkodott azon, hogy a képző­művészetek terén épen nem elsőrangú német fes­tészetnek 2-od3-ad rangú terményeit meghonosítsa, mig azt, a minek legtöbb feladatának kellene len­nie : a magyar képzőművészet istápolását, kiváló művészeink munkáinak lehetőleg gyakori bemuta­tását, jeles művészeinknek lehető nagy számmal való visszahódítását az ország számára, különös gondjai közzé sorolná. Hiszen még műcsarnok épü­letének emelésére is Kremszből vagy honnét hozott egy famózus mestert. Szebbet tudott volna építeni hazai építész. Még a pályabírák is hazai pályázó mű­vét mondták szebbnek. De hát miben nem tudott volna az építhetők m­i­ére épiteni a magyar építész? Nem építette volna gödörbe az egyik főfalat, hogy ez már néhány holnap múlva átnedvesedjék. Nem épí­tett volna olyan ügyesen egy oldalhelyiséget, hogy az rövid holnapok alatt a lépcsőház falát átmocs­­kosítja. Nem épített volna újonnan rozzant falakat. Ha magyar építőmester számos, az épület kárára szolgáló elemi hibákon kívül még pro coronide ho­mályos termeket épített volna képtár számára, a­mint ezt a külföldön fogott tehetség mivelte, bizo­nyára akadna nem egy azok közül, a­kik most mélyen hallgatnak olyan, a­ki nem csak hangosan kifejezné botránkozását, hanem kritikáját átvinné nem csak az illető kontár építőre, hanem az ös­­­szes magyar művészetre. Az előtt, a­ki évek óta figyelemmel kiséri a k­ rv. társulat működését, aligha fel nem fog tűnni, hogy arra, a­mi feladata volna­ a művészetek eme­lésére, kellő gondot nem fordít. Pedig a magyar kö­zönség sok szép ÍOOO irtot juttatott már a társulat ke­zeihez. A társulat azonban ezen összegeket mire fordította? Felépítette a város végére azt a szeren­csétlen kőkalitkát az importált „művésszel“. Ezen­kívül sok ezer forinton vásárolt 3-ad—4-ed rangú külföldi festészektől (kizárólag németektől, a­kikkel a vá­árló választmány úgy látszik szeretetteljes kapcsolatban van) képeket. Ezenfelül pedig szintén tetemes számú ezreken megvett magyar festőktől és szobrászoktól műveket. A szerencsés eladók nem kis számát maga a társulat választmánya szolgál­tatván. Jelesebb magyar festőktől, szobrászoktól rendkívül keveset, igen ritka évben s igen is po­tom áron vásároltak. A külföldön működő kiváló művészek haza­­telepítését fő igyekezetül kellene kitűznie a társulat­nak. E nélkül czéljának meg nem felel. Művésze­ket nem teremtet, tehetségeket nem fejleszt ; (bár alapszabályai szerint ez is köréhez tartoznék) ha a nemzetnek dicsőségét képező, de a külföldnek használó férfiakat az országnak megnyerni nem törekszik, úgy feladatát nem ismeri, vagy szándé­kosan szem elől téveszti. Ide kellene törekednie a művészetet kezelő kormánynak, Trefort­ oktatásügyi miniszternek és orgánumának a képzőművészeti tanácsnak. Ez utóbbi irányadó tagjai jobbára a képv. m. társu­latnak is választmányi tagjai és itt sem igen tesz­nek egyebet, mint azt, hogy a tagok érdekeit megóvják. Rendeltetésük pedig egyéb volna. Ha jelesebb művészeket nem nevelünk, a je­lesebbeket jobbára elidegenítjük, va­gy elűzzük, úgy a művészeteket meg nem honosítjuk. Pedig, hogy a képzőművészetek meghonosí­tása nem volna méltó a legjobbak igyekezetére, azt bizonyítni fölösleges. Hiszen azon átalános ébresztő hatáson kívül, a­melyet a képzőművészetek a szellem minden irá­nyára gyakorolnak, tár­ki előtt kétségtelenül iga­zolják hasznukat az iparra gyakorolt döntő erejű hatásuknál fogva. A rajzoktatás elkerülhetlenségét kétségbe vonni nem lehet. Enélkül az ipar terén nem haladhatunk. De mennyire leolvad az ipar haszna ott, a­hol a képzőművészetek nem ápoltat­nak, a­hol festmények, szobrok, műépítkezések a szellemre hatalmasan ébresztőleg, a figyelmet le­bilincselve nem tesznek mély benyomást, nem kel­tik fel a szunnyadó, nem fejlesztik az ébredező műérzéket. És honnét lássuk rajzoló és mintázó oktatókkal a rajziskolákat, ha művészeinket az or­szágnak megnyerni nem akarjuk. Kik képezzenek újabb művészeket és alkalmas tanítókat ? Míg ezen tanítókat csak azon egyének k­özül válogatjuk, akik a művészet elemein alig gázoltak túl, addig na­gyobb mérvű haladásra egyhamar nem számít­­hatunk. Folyton hangoztatjuk, hogy a kultúrát kell emelni. Ez biztosítja a nemzet jövőjét, tekintélyét, nagyságát. És mégis a rendeltetésüknél fogva hi­vatott orgánumok a kultúrának egyik legnevezete­sebb tényezőjét elhanyagolják, hogy ne mondjuk lábbal tapodják, és kontár idegeneknek s más hí­vatlanoknak szórják azon pénzeket, pazarolják azon áldozatokat, a­melyekkel a nemzeti művészet volna meghonosítható. Ha a külföldön élő nagy számú kiváló festőművészeink önkéntelen-önkéntes szám­kivetésükből visszabihatók lennének, akkor Buda­pest volna Páris után első, vagy talán vetekedő székhelye a modern festészetnek. Pánssal Most működésükből alig van több hasznunk,­ mint az a feletti öröm, hogy Munkácsi Miltonjánál jelesebb képet nem tudott az európai kritika a világverse­nyen felfedezni, hogy megtudjuk, miszerint Ben­czúr és Wagner német művészeket képeznek Mün­chenben, hogy Lieczenmayert tartják a németek a legjelesb Göthe-illusztrátornak, hogy olvashatjuk a külföldi lapokban, mennyire magasztalják Zichyt, Böhmöt, Mészölyt mint történeti,­genre, tájképfes­tőket, hogy örömmel s koszúsággal olvashatjuk egy-egy német lapban vagy folyóiratban, hogy mennyire kitűnő, mennyire elsőrangú német arczképfestők Angeli és Vastagh. Vastagh úr pár év óta Budapesten működik, de nem-e élénk szem­rehányás illeti az oktatásügyi minisztert, a kép­zőművészeti társulatot és tanácsot, s még másokat is, hogy e jeles művészeink közül a többiek el vannak űzve. Messze tőlünk a világba, idegen nép kincstárába. Vajon fog e nekünk a szerenc­e kedvezet annyi­­ra, hogy 10—20 év múlva is oly kiváló mesterekkel dicsekedhetünk, mint a­milyenekkel jelenleg „di­csekszünk“. A most élők működését a haza szá­mára értékesítve, hazánk kultúrájának mérhetlen hasznokat hozhatnak. A legnagyobb könnyelműség, a nemzet valódi érdekeinek élénk megsértése a kedvező alkalmat a haza javára, a nemzet dicsősé­gére meg nem ragadni. A lopásnak harminczkilencz neme. (A „Figaródból.) A gyilkosok és tolvajok divatba jöttek, sze­retik őket, hizelegnek nekik, rokonszenveznek ve­lők, oly formán, mint azon ember, ki Holofernes felett sirt, miután őt Judit megölte, és úgy szá­nakozik a közönség a szegény zsiványok és a tréfás ficzkók, a gyilkosok fölött és könyeket önt fizikai szenvedéseikor. A törvényszéket a nyaktiló szállí­tójának nevezik, nem sokára már oda jutunk, hogy a bírákat tartják gyilkosoknak, a gyilkosokat pedig vértanuknak. Ezen érzelgőknek talán örömet fog okozni egy nem régen megjelent könyv ezen czim­­mel: „A lopásnak harminczkilencz neme“ vagy „útmutató egy tökéletes tolvaj számára városok­ban és a vidéken.“ A lopás harminczkilencz neme a következő: Az 1-ső, a legmindennapibb a zsebtol­­vajság. Ebben Cartouche mester volt. Zsúfolt néptömeg közt, színházban, templomban, kézzel zsebbe nyúlni, az órát vagy erszényt kilopni, ez a legalsóbb foka a lopás ügyességének. A nők zse­­bei mintegy arra látszanak készítve lenni, hogy kizsebeltessenek. Ezen lopásnak tanárai is vannak mint azt Hugó Viktor a maga notre-damei to­­ronyőrében elmondja, kik arra tanítják tanonczai­­kat, hogy egy kötélen függő, csengetyükkel meg­rakott kitömött váz zsebéből kilopjanak valamit, anélkül, hogy a csengő megmozduljon. Ezen mű­vészetben az angol zsebtolvajok a legkitűnőbbek. 2. Kik nem bírnak elég ügyes kezekkel a ré­szegeknél gyakorolják magukat. Szombatokon, vasárnapokon, mikor a munkások megkapták heti fizetésüket, némelykor a sétányok padjain alusznak. A tolvajok feléjök közelednek, azon ürügy alatt, hogy felsegítsék és haza kísérjék őket és élnek az alkalom­mal, hogy zsebeiket kikutassák, ha ez megtörtént, ott hagyják őket, találják útjukat, a­mint bírják. 3. Az összeütközés is jó eszköz. A tolvaj egy emberbe ütközik, kit meg akar lopni és az összeütközés közben ellopja tárczáját. A tolvaj kimenti magát óráját, erszényét, és odébb áll, már távol van, midőn a meglopott észreveszi a csínyt. De ez mind gyermekjáték. Ügyes tolvajnak házbetöréshez is kell érteni. 4. A házbetörés különféle módon tör­ténik. Legelőbb is tolvajkulcsok segedelmével. Ha a kulc­csal nem működhetni, akkor a feszitőt ve­szik segítségül. Most igen tökéleteseket készítenek a lakatosok aczéiból, miket egy szivartárczában is elrejthetni. Kivált a vasúti indóházakban veszik azok hasznát. Némelykor azonban nélkülözhetők. 5. A gyémánt kiváltképpen falusi lakok­ban hasznos. Ezzel az üvegtáblát könnyen kive­hetni. Bolt kirakatoknál is ugyanezt alkalmazzák. Ez könnyű és nem igényel nagy erőt. Ez kivált gyönge tolvajoknál jó eszköz. 6. Ha egy tolvaj nem bír annyi pénzzel, hogy gyémántot vásárolhasson, mivel egy ily gyé­mánt ára 25 frank, akkor jó a beragasztás­­is. Péppel bemázolt papírt ragaszt az üvegtáblára, ha ez megszáradt, egy ökölcsapás betöri az abla­kot. Ez nem csinál zajt. 7. A szűrő is igen kényelmes. Egy ajtóba több lyukat fúrnak igen közel egymáshoz egy négyszögbe és ekkor igen könnyen kivehetni a deszkát. A tolvaj benyúl és belülről megnyitja az ajtót kulc­csal vagy závarral. 8. Az úgynevezett ürgeszós. Az ürge egy vézna gyerek, 8—10 éves fiú, ki bemászik a- 1 r —-----------1------------------«/ w “ .... ■ Ii&punk mai uimihoi egy ív melléklet via csatolvA,

Next