Egyetértés, 1884. szeptember (18. évfolyam, 242-270. szám)
1884-09-09 / 249. szám
ig&ÉTTZENNY SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, IV. HIMZŐ-UTCZA 1. SZ. kéziratokat vissza nem küldünk. CSAK BÉRMENTES LEVELEKET FOGADUNK El» ELŐFIZETÉSI DÍJ; Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: Egy egész évre 20 frt | Egy negyedévre 5 frt Egy fél évre __ 10 frt | Egy hóra 1 frt 80 kr. Külföldre: 3 hóra Németországba 8 frt 30 kr. Franczia-,Olasz-,Orosz-,Török-, Görög-,Spanyolországokba, Svájcz-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a postaszerződéshez tartoznak, negyedévre 9 frt 20 kr. Egy szám 6 krajciár. SORÁDIK ÉVFOLYAM. 849. SZÁM. Budapest, szept. 8. A múlt hét végén érkezett tudósításokból előre volt látható, hogy a kettős ünnep alatt újabb hírek nem fognak érkezni a függőben levő fontos eseményekről, melyeknek színhelye Tonking és a khinai vizek. Mint említettük volt, a Kelong második bombázásáról szóló hír nem bizonyult valónak; az egész bombázás csak arra redukálható, hogy — mint Parisból jelentik — egy franczia ágyunaszád néhány golyót váltott a khinai erőddel, melynek tüzelését azonnal el is némitotta. A francziák közül ez alkalommal egy ember meghalt s kettő megsebesült. A franczia hadihajók közül néhány még most is a Min folyó közelében horgonyoz a nyílt tengeren, de Courbet tengernagytól semmi hír sem érkezett. A nagyobbszabású hadjáratra ez alatt tovább folynak a készülődések. Szfaksz tuniszi kikötőből tegnapelőtt a «Shamrock» gőzös 600 katonával indult el Tonkingba. Ennek odaérkeztével a tonkingi hadsereg az augusztusban elment 2000 emberrel körülbelől 16,000 főnyi lesz. Ez a haderő, mint Parisban hiszik, elegendő lesz ahhoz, hogy a khinaiak esetleges támadását visszaverje. Mikőt tábornok helyett, mint tudjuk, mást küldenek Tonkingba főhadparancsnoknak. A tábornokkal együtt Guerrier ezredest is, a vezérkar főnökét is visszahívják, mégpedig a következő okból: Miliet tábornok Neyrier tábornokra Bakninh elfoglalása után négy napi szobafogságot szabott, amiért gyorsabban ért Bakninhez, semmint előre megállapították. S mivel a büntetést Négrier tábornoknak Guerrier ezredes adta tudtára, Miliőt távozta után az ő állása is tarthatatlan. A kormánynak, mint jeleztük volt, holnap kell minisztertanácsot tartania, hogy a főhadparancsnokság és a további teendők fölött határozzon. Ez utóbbiak megfontolásánál természetesen foglalkozni kell a parliament egybehívásának kérdésével is, melyet a szélsőbaloldalnak Grévy köztársasági elnökhöz intézett felirata mindenesetre aktuálissá tett annyival inkább, mert Grévy a miniszterelnökre bízta — s ezzel kötelességévé is tette — a határozást. Maga Grévy a szélsőbaloldal felhívására a következő levéllel felelt, melyet a párt elnökéhez intézett: «Megkaptam a levelet, mellyel ama csoport nevében, amelynek elnökségét viseli, megtisztelt. Átszolgáltattam azt a miniszterelnöknek, mivel — ha az alkotmány által rám szabott tartózkodásból kilépni nem akarok — személyesen arra nem válaszolhatok. Fogadja, kérem, képviselő úr, nagyrabecsülésem kijelentését. Mont sous-Vaudrey, szept. 4. Jules Grévy.» A Nouvelliste de Bordeaux Gambetta egy barátjának a levelét közli, Gambettának és Thiers-nek Toursban való találkozásáról, az utóbbinak európai körútja után. Thiers, mint Gambetta írja, a «minden áron való békét» sürgette, mire Gambetta, izgatottabban, mint valaha, elvetette a győzelmes ellenség föltételeit s szavainak erősítéséül öklével az asztalra csapott. Erre Thiers elvesztette a türelmét, és így kiáltott fel: «Eh, eh, mit törődünk mi az elsasslotharingiaiakkal! Németek voltak - nos hát, megint németek lesznek. Ilyen a háború!» A Nouvelliste közli egyúttal Gambettának barátjához intézett levelét, ki 1873-ban a reakczionárius kabinetnek lett az elnöke s az itt említett toursi beszélgetést nyilvánosságra akarta hozni. Gambetta kéri a levélben, hogy semmit se tegyen a dologban, mert az alkalmas pillanat még nem érkezett el. Budapest, szept. 8. A horvát választási mozgalmakhoz. Az eszéki főrabbi körlevelet intézett Horvát-Szlavonországok rabbinusaihoz, amelyben a Drau szerint felhívja őket, hogy csak oly jelölteket támogassanak, akik elkövetnek mindent a keresztényeknek a zsidó hitre való térését megengedő rendelet fentartására. — Djakováron a nemzeti párt Sudarovics polgármestert lépteti fel, az eddigi ellenzéki képviselő dr. Vojnovics ellenében. A diakovári vidéki kerületben a kormánypárt jelöltje«ics Lipót iparos, az ellenzéké dr. Bacski zágrábi kanonok. A e vukovári kerületben Adamovich Béla a nemzeti párté, az ellenzéké pedig a starcsevicsista Topalovics lelkész. A nasici kerületben Pejacsevich Tivadar grófnak, a volt bán fiának nincs ellenjelöltje. Hrvat Mirko nem lép többet fel a Djakovszinában, hanem a Szerémségben. Piszéken a felső kerület képviselője Mihálovics Károly csütörtökön tartó beszámoló beszédét, amelyben indokolta a nemzeti pártból való kilépését, azt állítá, hogy nem ő hagyta el a nemzeti pártot, hanem az öt, mert a nemzeti párt a czimerkérdésben is végre megengedte csorbíttatni az ország jogait; elitélte a czimerkérdésben követett eljárását úgy a magyar kormánynak, különösen Szapáry pénzügyminiszternek, mint a nemzeti pártnak; beszéde végén azt fejtegeti, hogy az eszékiek köztárházakat, kedvezményezett tarifát, vasutat, csak akkor várhatnak, ha maguk fognak hozzá saját pénzükön a felállításhoz, mert Magyarországban csak Magyarország érdekeit ismerik, s Szlavónia onnan mit sem várhat. A Drau különösnek találja, hogy Mihalovicsnak ezt a beszédét, a jelen volt pár magyar s magyaron, akik Eszéken Mihalovicsnak még a pártját képezik, megzsinózták, Mihalovicsot az újra fellépésre nem szólították fel, hanem több polgár Ittlingen Lipót alpolgármestert kérte fel a jelöltségre. A partvidéken a jogpárt jelöltjei a következők : Bucariban : Starcsevics Antal, Gurlopagoban: Pilepics Ferencz, Zengben : Folnegovics, Kraricaban : Sítarcsevics Antal, Noviban: Barcsics, Debniceben: Valusnik András, Csabaiban : Starcsevics Dávid.j __ BUDAPEST, KEDD, SZEPTEMBER 9. KIADÓ-HIVATAL: BUDAPEST, IV. HIMZŐ-UTCZA 1. 8*. HIRDETÉSEKET ÉS NYILTTÉRBE VALÓ KÖZLEMÉNYEKET FELVESZ A KIADÓHIVATAL. Hirdetéseket felvesz a külföldön: Béetbtn: Föügynökségünk: Steru Monti hirdetési irodája, I. Wollzeile Nr. 22. Oppelik A., I. Stubenbastei Nr. 2. Mosse Rudolf, I. Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Vogler, 1. Walltischgasse 10. Daube G. 1,. és Társa, I. Wollzeile Nr. IS. Dukes Miksa, 1. Riemergasse Nr. 12. o-Laick Henrik, I. Wollzeile Nr. 1*. Herudi Alajos, I. Wollzeile Nr. 25. Frankfurtban altt.: Daube G. L. és Társa. rárisban: R. Mosse, tű, r. Notre-Dame-d.-Vist. Agence Hsvaa (place de te Bourse). V IDÉK. * Kiskun-Félegyháza város főjegyzőjévé a város mai közgyűlésén, mint onnan távirják, Ulrich István, a Magyar Hiradó kőnyomatu lap belmunkatársa választatott meg. * Belcsőszentmártonból sürgönyzik, hogy a város országgyűlési képviselője Tisza Lajos gróf tegnap délelőtt érkezett oda s a Bátorka hegytetőn felállított díszkapunál a Szentmártonból és vidékéről összegyűlt intelligenczia, a megyei tisztikar, élén Szilágyi Lajos alispánnal, fogadta a Balassatelkéről érkező képviselőt, kinek kíséretében voltak Bethlen Gábor gróf főispán, Haller Jenő gróf, Horváth Gyula képviselő s mások. A fellobogózott városba hosszú kocsisor kisérte be. A megyeház dísztermében Pekry Sándor, Gál Domokos, Végh Albert s Gerenday István választási küldöttségi tagok élén Kinizsy Mihály választási elnök üdvözölték az ötödikbe egyhangúlag megválasztott képviselőt. Tisza Lajos gróf ezután hosszabb beszédet tartott, melyben okadatolta a szegedi mandátum megtartását s a dicsőszentmártoni kerületben e miatt bekövetkező új választásra való tekintettel dicsőítette a kormány politikáját s ócsárolta az ellenzéki pártokat. A többi közt így szólt : Az ultramontanizmust, az antiszemitizmust habár leleplezett formában is, sőt bizonyos mértékig, a szoczializmust és a túlhajtott nemzetiségi aspirácziókra való kecsegtetést, mind egy párt konyháján főzték s aztán a párt vándorkorteseknek szegődött vezérférfiai a különböző kerületek szája íze szerint tálaltak a kabarékból. A politika bölcseségből áll, nem ékesszólásból s egy vagy más szakban való kitűnőségből. A mérsékelt ellenzék vezéregyéniségei saját pártjukat mindig kisebbre és kisebbre szónokolták. A függetlenségi párt ellen Tisza Lajos grófnak más érve nem volt, mint az az elkoptatott ráfogás, hogy forradalomhoz vezeti a nemzetet. A lefolyt választásokról szólva, Phedrus vizelzavaró farkasaként azzal gyanúsította az ellenzéket, hogy kortesei nem kímélték az izgatást, a megfélemlítést s a pénzt. A jövő országgyűlés teendőiről szólva, Tisza Lajos következőleg nyilatkozott: A főrendiház reformját illetőleg ki kell mondani a törvénynek, hogy a születési czímen ma fenálló jogosultság csak az esetben gyakorolható, ha az illető, független ingatlan vagyona után, az arra eső adó alapján, egy minimumkép meghatározott összegig legalább is járul az állam terhei viseléséhez. A ház másik alkotó része a főispánok hajdan jó részt csak diguitariusok ,s lehet mondani élethossziglani kinevezettek voltak. Ma egészen más munkakörre vannak hivatva a parlamentáris kormány közegei, mellyel esetleg változhatnak, szavazatuk függetlensége, — habár a jelen kormány alatt az ellenkezőre van több példa — legalább is kétségbe vonható. Állásuk a felsőházban tagadhatatnul ferde, — kimondandó tehát, hogy a főispáni hivatal viselése nem jogosit a felsőházi tagságra. Továbbá törvénybe tevén igtatva az elismert vallásfelekezetek egyenjogúsága, ennek logikai következése, hogy — ha az egyiknek egyházi főméltóságai és hivatalnokai hivataluknál fogva tagjai a háznak, a többi bevett vallásfelekezet egyházi főhivatalnokai is bírjanak abban bizonyos megfelelő arányban üléssel és szavazattal. Végül tekintve a magasabb műveltségűek fokát, mely ma már az államban mindinkább terjed, módot kell nyújtani arra, hogy magukat a politikai, közigazgatási, bírói, államtudományi vagy nemzetgazdászati szakokban kitüntetett egyes férfiak, kiknek körülményei vagy foglalkozásuk nem engedik, hogy a képviselőház tagjai legyenek, bizonyos arányban, minden különös czím vagy rang adományozása nélkül meghivathassanak a korona által — a minisztérium előterjesztésére élethossziglan kinevezve — a felsőházba, hogy így tehetségeik és tapasztalataik a törvényhozás terén értékesíthetők legyenek. Az országgyűlés tartamának meghosszabbítását a legutóbbi választások izgalmai annyira előtérbe hozták, hogy annak napirendre hozatala nem lesz elodázható. Én részemről határozottan a meghosszabbítás mellett vagyok és legszívesebben a hat évi cziklusra szavazok, mint amely már igazolta magát a törvényhatósági választásoknál, üdvös volta általánosan elismertetvén. Egy országban, hol oly hullámokat ver fel a választás, hol egy évvel a választások előtt már mindenkinek ott az esze és csak fél gonddal és fél erővel végzi hivatásszerű munkáját, oly nemzetgazdászati időpocséklás ez a gyakori választás, melyet sokáig folytatni nem vagyunk elég gazdagok. Nem a választási egálokra elfecsérelt pénzt tartom én a legnagyobb kárnak, de az elvesztett munkát. Nem is említve, hogy ha a választások nagyobb időközben jönnek egymás után, mégis kevésbé lehetend kizáró keresetmód a korteskedés, aminek erkölcsi hatása szintén nem megvetendő. (ügy van !) Ha ehhez egy két szigorú példaadás járulna az irányban, hogy a nem irigylendő hitre szert tett üzérkedő választókerületektől egy vagy két országgyűlés tartamára megvonatnék a képviselőküldés joga, miből aztán a többi választókerületek is okulnának, meg vagyok győződve, hogy a ritkábban bekövetkező választások költségei sem rúgnának esetről-esetre többre a mostaniaknál. A sajtószabadság korlátozására vonatkozólag következőleg nyilatkozott: Tény, hogy mind sűrűbben jelentkeznek a sajtóban a faj és felekezeti gyűlölség felizgatására az egyéni becsületnek meghurczolására irányzott visszaélések, és tény , hogy ezekkel szemben a mi esküdtszékeink eljárása gyarló. Segíteni kell a mételynek, — melyet helyes ítélő tehetséggel megáldott népünk észjárása pár lelketlen izgató által meghamisittatni szándékoltatik, — forrását kell eldugni, ha azt nem akarjuk, hogy késő szemrehányás gyötörjön. (Helyeslés.) Itt nincs más mód, ha magát a törvényt módosítani nem akarjuk, amit pedig én részemről lenni nem szeretnék, mint hogy annak, a fentebb jelzett esetekre vonatkozó intézkedéseit meghatározott időre, — amely alatt a baj remélhetőleg orvosolva lesz — felfüggeszsze a törvényhozás s a rendes bíróságoknak s a közigazgatási hatóságnak ügykörébe utalja. Végül annak okadatolására, hogy miért tartja meg a szegedi mandátumot a következőket hozza fel: Szegeden, igaz néhány évvel ezelőtt még idegen voltam. Majd az utolsó öt évben egy kenyéren sen éltem Szeged bátor népével; vállvetve küzdöttünk, hogy visszaadjuk e derék várost önmagának és a hazának. Csoda-e, ha ily viszonyok közt azon aránylag rövid idő alatt is elszakíthatatlan szálakkal fűződtem e városhoz. E megyében, mely évszázadok óta lobogtatta a magyarság, a szabadelvűség zászlaját, e választókerületben consolidált helyes viszonyokat találtam, itt azoknak a föntartása volt a feladat, melyre minden adott alkalommal törekedtem is, — ezekből önkényt következik a fokozatos továbbfejlődés. Szegeden nagy munkát kezdettem én meg, melynek befejezésére öt év igen rövid, egy öt éve kezdett új élet, uj viszonyokat, uj állapotokat szült, melyeknek consolidatiója még a jövő feladata. Még évtizedeken át az ottani viszonyoknak fontos gondozása kívántatik, hogy mindaz kifejlődjék, maradandóvá váljék, aminek bimbói ma a város újjászületésének tavaszán a legszebben fakadnak; ezeket még óvni kell a késő fagyoktól, különben a méltán várható terebélyfa helyett, melynek sűrű lombja védelme alatt gyarapodhatik a magyarság az alföldön, egy elcsenevészett karó fog ott állani magának és másoknak csúfjára, terhére. Tagadhatatlanul a kölcsönös vonzalom mellett ennek érzete is közbejátszott ahhoz, midőn Szeged polgárai is megtiszteltek bizalmukkal. Ők némileg jövőjük garanciáját vélik abban látni, ha szerény egyéniségemet a képviselői kötelék is fűzi hozzájuk. (Éljenzés.) Most ítéljenek önök, ily viszonyok közt — a közérdek szemmeltartásával — szabad-e nekem a szegedi mandátumot visszautasítani. Bizonyára az önök verdiktje is úgy fog hangzani, hogy nem.» — A beszéd végeztével Gerenday István a kerület és megye nevében mély sajnálkozását fejezte ki Tisza Lajos gróf távozása felett. Délután 2 órakor Tisza tiszteletére 150 terítékű ebéd volt, melyen Tisza Lajos az uralkodó családra, Kinizsy Mihály Tisza Lajosra mondott felköszöntőt. Bethlen Gábor gr. főispán szintén élteti Tiszát, Horváth Gyula Szilágyi alispánt élteti. Ezután felköszöntőket mondottak: Kispál Sándor Horváth Gyulára, Fekete Bethlen főispánra, Kinizsy Mihály Haller Jenő grófot, mint pártokon kívül állót és Horváth Gyula Tisza Kálmán miniszterelnököt élteté. Tisza Lajos gr. a megye és kerület szabadelvű párti választóiért ürité poharát. A lakoma után Tisza Lajos gróf visszament Balázstelkére, Belgrádtól Misig. I. Fölfedező ut volt ez a kétszáznegyvennégy kilométer, a melyen végigrobogott velünk a szerb államvasutak első vonata. Erre csakugyan eljöhettek volna azok a tárczaírók, a kik minden esztendőben kétszer-háromszor föl szokták födezni Velencze városát vagy akár Kecskemétet is, ha ép először veti őket oda a sorsuk. Szerbia fővárosától a «szerb Lyon» , Nis határáig egész mindmostanig terra incognita volt a világ és az ujságtudósitónak, ki részt vett a vasut-megnyitáson, valósággal a conquistador szerepe és kötelessége jut. Amely után most alig tíz óra alatt röpített át bennünket a württembergi mozdony, az még nemrég keserves négynapi járóföld volt. Bár a szerb utak (hála a sok jó kőnek és a törökök építő buzgalmának) meglehetősen tűrhetők, ha Belgrádból Nisig akart jutni az ember, vagy karavánhoz csatlakozott vagy tatárt fogadott magának, a féle cieeronet, aki övében egész arzenállal és vállán puskával kisérte az utast, minden harmadik faluban lovat váltva és valamennyi mehanéban megpihenve, talán az egyetlen török intézmény. A mehanék amelyet a szerb még megtartott: utszéli csárdák, egyik szakasztott olyan, mint a másik, a poloskától a zöld paprikáig, a méregdrágaságtól a korcsmáros keleti nembánomságáig. Mikor a tavaszon a skupstina Nisben (mellesleg mondva: az elemi iskola egyik termében) ülésezett, a képviselő urak karavánokkal utaztak oda, az országgyűlés eseményeinek hírét pedig egyenként sebes futárok vitték meg Belgrádba, negyvennyolcz óráig ügetve Szerbia halmos vidékein, míg végre feltűntek előttük Nándor-Fejérvár tornyai. Most már a czivilizáczió lüktető életére, a vasút perzsegteti a forgalmat Szerbországon végig, vagy legalább Nisig, ahonnan egyfelől Vránya, másfelől Pirot irányában épül a vonal, hogy Szófián és Üszkübön át végre meglegyen az összeköttetés Konstantinápolyig. Az eddig kész vonal 64.000,000 frankba került, mintegy 190,000 frank kilométerenkint. Nehéz lesz ez óriási terhet viselnie Szerbiának, kivált mig a nisi vonal csak zsákutcza marad és nem nyilik meg a keleti világforgalomnak. A franczia társaság, mely a vasutat építette, Szerbiával évenkint 5.400,000 frank törlesztésre szerződött; sok szó fog e végett még hallatszani a skupstinában, melyben a radikális párt hallatlan erőlködéssel akarta elbuktatni ezelőtt négy évvel a vasút eszméjét. Mondják, hogy Milán király azért is rendelte a vonal megnyitását olyan időre, mikor ő külföldön jár, mert tartott tőle, hogy Alekszinácz táján, ahol a radikálisok fészke van, meg talál korhadni egy sintalp vagy kiesik valami hevederszeg ... Ami meg is történt a Kelenföldön a szerb államvasut megnyílása előtt harminczhat órával. «Vájjon nem az alekszináczi radikálisok harapófogója tágított a síneken?» hallottam Belgrádban kombinálni. «Tartsd meg isten királyunkat Milánt!» énekelte remegő hangján az ezüstszakálú öreg Mraovics Theodosius metropolita a belgrádi pályaház fészere alatt, mikor csütörtökön reggel indulóban volt a két megnyitó vonat. És rázendült a nagysüvegű kalugyerek czikornyás kara: «Goszpodi pomilui!» Majd az eminencziás öreg ur (különben bajai születésű, magyarul jól tudó ember) szentelt vizbe mártott pemetével úgy összefr cskelte a durranásig sütött lokomotivokat, hogy szinte imádkozni kezdtünk: valahogy ne robbanjon szét az a forró rézkatlan a ráhulló hideg malaszttól. A hitetlen gép azonban csak serczegve távolította el magától az áldást, egyéb baj nem történt. Azzal helyet foglalt társaságunk a piros bársony bélésű, csinos szalonkocsikban, melyekhez a magyar államvasut is kölcsönzött néhány kisegítő vagyont és kiröhögtünk a pályaház szerb, osztrák és magyar zászlós bódéja alól. Ott maradt az ünnepre kitódult sokaság, amelynek különben nem volt a legkisebb ünneplő szine sem. Mi néhányan, akik túlságos tisztességtudásból kiöltöztünk, gondosan rejtettük a kabátnak szárnya alá a fölösleges fehér nyakkendőt. A szerb, úgy látszik, nem a ceremóniák embere. Az egész megnyitó szertartásnak hétköznapi képe volt, a miniszter urakon szürke kabátok, a hölgyek (alig tizen lehettek) hanyag toiletteekben s e kisvárosi mindennaposságban nem volt egyéb tarkaság, mint a vérvörös frakkó királyi testőrtiszt urak, melleiken a Takova-keresztek és vitézségi érmek hihetetlen sokaságával, megannyi szakasztott operettből kiszabadul! generális. Nem hiába hogy Szerbiában nincs arisztokráczia, de valami nonchalant egyenlőség van ott a levegőben. Garasanin miniszter ő exczellencziája egyik állomáson ép oly vitézül verekedett velünk más közönséges halandókkal egy harapás mamaligáért, akár holmi egyszerű tekintetes ur, demokrata elveit még inkább fokozván tekintélyt nem ismerő éhsége. E miniszterek, kikhez képest nálunk egy gondosan fésült katasztert fogalmazó valóságos souverain hatalom, a franczia társaság nagy és kis vasúti királyai, egy csomó mérnök és építési vállalkozó, végül budapesti és bécsi újságírók, —s ez volt a társaság, mely megindult a fölfedező útra az egymás után tiz percznyi távolban robogó vonaton. Utoljára, de nem utolsónak ott volt Nagy László miniszteri tanácsos a magyar államvasutak képviseletében és Zichy Jenő gróf, a ki most fáradhatatlanul tanulmányozza keletet és ezért vett részt e hatszáz kilométeres kirándulásban is. Vonatunk legelőször a topcsideri park és a Kosutnyak vadaskert között csörtetett végig a szolid építésű pályán, amelynek egész képe modern és czivilizált, nem olyan siralmas tákolmány, mint például a ruscsuk-várnai vasút. Balkézt maradt a kupolás kápolna, Milos fejedelem meggyilkoltatásának szomorú emléke, mig a távolból kéklett az egész dombos vidék fölött örködön az Avala-hegy, a rómaiak Monsaureusa, melynek fokáról az ősrégi várromtól egész Péterváradig és Báziásig lát a szem. Legújabban kénesőbányát nyitott a hegyben valami szerb társaság, s utitársam, egy hazafias belgrádi mérnök, máris felhőkig érő ezüst várakat épített e szétfolyó fémből. Felragyogott a szeme akkor is, mikor egy füstölgő kéményes fabódécska mellett suhantunk el. «Szerb czement-gyár! Vannak nekünk gyáraink is!», dicsekedett nemes gerjedelemmel a boldog chauvinista, akire különben lehetetlen volt megharagudni.Topcsidernél egy perczig állt a vonat a még alig vakolt indulóházacska előtt, ahol egy-két darócz ruhás szerb nézte egykedvűen a vonatot, mig az ut felöl egy tarka kötényes pór menyecske sietett megbámulni a csodát; még futtában is hóna alatt a szőke lenyi guzsaly, keze pedig fürgén pörgeti az orsót. A tájék völgyes, halmos vidék, kétoldalt kukoricza-földek, még egészen zöld, alacsony török búzával, a távolban szilvafa-erdők, itt-ott pedig apró falucskák barna háztetői. Minden mosolygó, derűs, de élettelen, mert staffagja nincs a tájképnek, hanem ha nagyritkán egy-egy tapasztalatlan birkanyáj megriad a pöfékelő lokomotivtól és pásztorával együtt hanyatt-homlok rohan be a bokrok közzé. Ez a Topcsider völgye és ez a patak Resznik előtt ömlik bele a Szávába. Ripanyénál van a Száva és Morava vízválasztója s ezentúl a vonat, mely a ripanyei huszonkét kilométer hosszú defilén át meglehetős erős emelkedéssel haladt, három alaguton keresztül leér a Morava széles, sík, termékeny völgyébe. Ez alagutak nagy büszkesége úgy a szerbeknek, mint az épitőtársaságnak; a leghosszabb 1600 méter hosszú és építése sok nehézséggel járt, mert a talaj csuszamlós; ezért a vonat most is csak mászva mer rajta átmenni s igy a tunnel monicenisi hosszúságúnak tetszik. Rálya előtt 120 méternyi vasszerkezetű viadukton át csörtet a vasút, később pedig a Morava fölött több apró hídon, melyek mind rácsrendszer szerint épültek. Vlasko-Pollye, Megyuluzsje, Kusszadak állomásokon át Palánka alá ér a vonat, mintegy négy órai robogás után. Mig az eddigi állomásokon alig egy-két kiváncsi s legfölebb a hengersüvegü pópa várta a gőzölgő csodát, Palánka városa a maga tizezer lakosából kiküldött egy pár százat az uj vendég tiszteletére. A szerb nép már itt viseletére nagyon hasonlít a t törökhöz és csaknem minden fejen a fej piroslik; a jámborok végig állták a síneket, abban a hitben, hogy a felzászlózott füstölgő szörnyeteg majd csak kikerüli őket, ha jónak látja. Úgy kellett elhajtani a kandi tömeget egy pár valóságos arzenállal megrakott övü pandúrnak meg a jegyzőnek, aki az egyetlen fekete kabátú ember egész Palánka városában. A pályaház még mindig meszeletlen csarnokában szerb reggeli várta a társaságot : meleg korpalepény, amelyet ostrommal szakgattak széjjel a vörös frakkos hadsegéd urak és bécsi újságírók egyaránt, hogy a párolgó foszlányt belemártsák a kajmak nevű savanyu tejfölös vajba, ami nem is megvetendő csemege. Erősen fogyott a kőbányai sör is, melyet hordószámra ütöttek csapra, hogy ne legyen szomjúhozása a vendég uraknak. Nagy kortyokban itta a vizet ott kiült a tikkadt torkú lokomotív is, a palánkai arany ifjúság pedig tág kört formálva, vállra tett karokkal kszárta a kólót egy tökből formált búgósipu csimpolya dongása mellett. Érdekes kép volt, de azt a hatást tette, mintha ezeket a legényeket, lyányokat úgy rendelte volna ki ide a biró. Kelletlenül ment az a táncz nagyon s a jó nép az ő magányában bizalmatlanul nézte az idegen jövevényeket. Az a zsivózás sem igen hallatszott, a melyet az én tudósitótársaim olyan lelkesnek találtak. Ha fatalista és apathikus nemzet van, úgy ez nem a török, hanem a szerb ; összes léleknyilvánulások alig egyéb, mint a kíváncsiság és bizalmatlanság. A jó kékszemüveges Magazinovics volt miniszter és jelenleg osztályfőnök úr hiába tartott egy nagyon lépcsőjén állva harsogó beszédecskét a vasút áldásairól a szerb nemzet fiaihoz, azok bizony alig hederítettek rá. Lapovonál ismétlődött e népies jelenet s mig a vendégsereg a szerb, magyar és osztrák nemzeti színekkel díszített gépház-étteremben a Dobos budapesti czég finom luncheonját és kitűnő pezsgőjét fogyasztá, ott kint megint nyekegett a duda és forgott a kóló, nem zavartatván magát a katonazenekar ünnepies hangjai által, mikor a bádogok a szerb királyhymnust harsogták. Lapovonál fog ágazni a vasút Kraguljevácz felé és e 35 kilométer hosszú vonal Szerbia belső kereskedelmének fontos éltető eleme lesz. Lapovotól husz kilométernyire Jagodina után 320 méter hosszú pompás hid köti össze a Morava ÚJDONSÁGOK. — sept. 8. — Személyi hirek. A görög királyi család e hónap 9-én indul Kopenháágból hazájába, a királyi család Bécsen és Trieszten át utazik. — Milán király szombaton fogadta Bécsben a szerb követet s utána az olasz, orosz és török nagyköveteket, meg a pápai nuncziust. — Mr. Francis a bécsi új amerikai követ már székhelyén van. — Alengon herczeg Meránba időz fiával. — Gróf Széchenyi Pál kereskedelmi miniszter tegnap este Budapestről Berzenczére utazott. — Andrássy Gyula gróf a hesdádi havasokról lejövet szombaton Kolozsvárott időzött és másnap reggel Maros-Vásárhelyre utazott. A gróf családja szombaton este utazott Budapestre. — Wolkenstein Antal gróf, a pétervári osztrák-magyar követ Bayreutból Bécsbe érkezett. — Strossmayer József György diakovári püspök szombaton Bécsből székhelyére utazott. — A szerbiai királyné — mint nekünk távírják — kirándulást tett szombaton Gatargi kisasszonnyal Gleichenbergben. Mindenfelé szívesen üdvözölték. A fürdői élet újra megélénkült a kies stájer fürdőben, mert százával érkeznek az idegenek, hogy megláthassák a szép királynét. Sándor trónörökös látható sikerrel használja a fürdőt. Tegnap volt Natália királyné születése napja s ez alkalommal Európának csaknem minden országából kapott üdvözlő táviratokat. 160 távirat érkezett körülbelül 6000 szóval. A tegnapi sétahangversenyen Gleichenbergben időző arisztokratákon kívül ott volt Fankovics szerb udvari marsall és Konstantinovics testőrkapitány. — Milán király Mécsben. Tegnap a nagy márványteremben Milán király tiszteletére udvari ebéd volt. Részt vettek az ebéden: Ő felsége a király, Milán király, a trónörökös-pár, Kálnoky Gusztáv gróf külügyminiszter, Taaffe gróf miniszterelnök, Hoffmann báró főintendáns, Gonrád B. kultuszminiszter, Possinger báró helytartó, Bielandt gróf hadügyminiszter, Falkenhayn gróf földmivelési miniszter, Prazak igazságügyminiszter, Kállay Benjámin közös pénzügyminiszter, a szerb követ nejével és a kiséretek. Az ebéd közben ő felsége Milán királyra, ennek nejére és Sándor fiatal trónörökösre mondott köszöntőt. Milán király erre az osztrákmagyar uralkodó párra és az uralkodó családra mondott hosszabb felköszöntőben felelt. A mai udvari ebédre meg voltak híva: Milán király, Rudolf trónörökös, Stefánia trónörökösné, gróf Kálnoky külügyminiszter, gróf Ryland hadügyminiszter, gróf Khevenhüller követ, a kíséretek, továbbá valamennyi itt időző külföldi tiszt és katonai avadék és a külföldi tisztek mellé rendelt osztrák-magyar tisztek. — Eugenia ex-császárné. Karlsbadból írják e hónap 5-cról : Eugenia ex-császárné ma délelőtt hagyta el a városunkat s Eger-Münchenen keresztül az arenenbergi kastélyba, Svájczba utazott. Bucsuzásra megjelentek a pályaházban: Viandot báró, Lubomirszka herczegnő, több arisztokrata, Knoll polgármester és dr. London rendelő orvos. A császárné megelégedéssel mondá a polgármesternek, hogy a fürdő nagy hasznára volt, s ígérte, hogy ezentúl minden évben fölkeresi Karlsbadot. — A császárné tegnap hosszabb chiffzel sürgönyt kapott Jeromos Napoleon herczegtől, s hir szerint ezért rövidítette meg ittmutatásának idejét. — A bajai Tóth Kálmán-ünnep részletes programmját már megállapította az ünnepet rendező bizottság. E hó 21-én a vendégeket a gőzhajó-állomásnál ünnepélyesen fogadják. A közönség reggel 9 órakor a városház közgyűlési termében gyülekezik, hol a polgármester mond megnyitó beszédet. Azután dr. Ferenczy József, az országos közoktatásügyi tanács jegyzője méltatja emlékbeszédben a Tóth Kálmán érdemeit. Ennek meghallgatása után az ünnepi közönség a költő szülőházához vonul. Itt a dalegylet a «Hymnus»-t énekli és Vadnai Károly tart beszédet, mely alatt lehull az emléktáblát takaró lepel. Majd az alkalmi óda elszavalása következik és a dalárok a «Szózat» eléneklésével fejezik be az ünnepélyt. Déli egy órakor a lövész-egylet helyiségeiben diszebéd lesz, este fél nyolczkor pedig hangverseny és tánczvigalom a «Bárány» fogadó termeiben. A diszebéden hölgyek is részt fognak venni és e hó 15-éig terítékenként három forintért lehet rá jegyeket venni. A hangverseny és tánczvigalom belépti díja személyenként harmadfél forint. — A vöröskereszt-egyesületek konferencziája. Mint Genfből távírják, a konferenczia záró ülése különösen érdekes volt. Mindenekelőtt arról tanácskoztak, hogy mikép osszák föl a német császárné 5000 frankos ajándékát. A tagok többsége abban állapodott meg, hogy ez összegen meg fogják szerezni a szállítható tábori harak mintáját s e végre külön bizottságot alakítottak. Ezután tárgyalás alá vették a semleges hatalmak egészségügyi segédkezését háború idején. Élénk vita indult meg s végre elhatározta a konferenczia, hogy hozzájárul a berlini konferenczia határozatához. Végül jelente Mognier elnök, hogy Auguszta német császárné aranyérmeket veretett a harmadik nemzetközi konferenczia emlékére s azokat szét fogja oszlatni a tagok közt. — Langenbeck elnöklete alatt magánértekezletet tartott a konferenciának néhány kiválóbb tagja. Megvitatták a genfi konvenció reformálásának kérdését s elhatározták, hogy a jövő tavasszal egybegyülnek Wiesbadenben s elintézik a függőben levő kérdéseket. Végül említsük meg, hogy a konferenczia meghívót kapott az új-orleansi 1885-iki nemzetközi kiállítás megtekintésére. érte Vielopolszky őrgrófot, ki arra volt kiszemelve, hogy III. Sándor czárt Varsóba érkeztekor a lengyelek részéről üdvözölje s Varsóból Skierneviczébe kisérje. Néhány nappal ezelőtt a skierneviczei Consari palota elé hajtatott s ott egy gazdátlan fogat neki rohant hintájának, az őrgróf súlyos sérülést szenvedett a lábán, s ezentúl a szétzúzott lámpa cserepei fejét is megsebesítették. Félig eszméletlen állapotban vitték Varsóba, hol még most is betegen fekszik, s aligha épül föl a czár megérkeztéig, minélfogva már rá is bízták az ő föladatát Starzenszki gróf kamarásra. — Az egyetemi tanév megnyitása. A budapesti tudományegyetemen az 1884—45-iki tanévet ma délelőtt 10 órakor nyitották meg az egyetemi templomban ünnepies «Veni Sancte»-val. Ennek végezte után az egyetem dísztermében gyűlt össze az ifjúság a megnyitó ünnepélyre. Tizenegy órakor léptek a terembe a tanárok s dr. Papaics Raymond hittudománykari dékán elmondotta az ünnepi beszédet, melyben üdvözölte az ifjuságo s buzdította őket a tudomány művelésére. — Szerencsétlen halál. A Komáromból Csallóközön át a Morvamezei hadgyakorlatokra kiindult 19-ik számú (Rudolf) gyalogezredet már az első nap súlyos veszteség érte. Az ezred egyik közkedveltségű ezredese Pauh Henrik véletlen szerencsétlenség következtében meghalt. Mikor Aranyoson fel akart ülni a nyeregbe, a ló abban a pillanatban ugrott meg, midőn lovagja lábát a kengyelbe illesztette, s a megbokrosodott ló a visszaesett és a kengyelvasban fentakadt alezredesnek mellére és fejére oly erős rúgást tett, hogy az a kapott sérülések következtében 6 órai kínos szenvedés után meghalt. Holt tetemét Komáromba szállították és kedden délután temették el az itteni katonai kórházból. Nőt és hat leány gyermeket hagyott maga után. A bécs-ujhelyi szocziálisták. Bécs-Ujhelyről írják 6-diki kelettel: A rendőrség tegnapelőtt késő este feketekeretű felségáruló falragaszokat konfiskált, melyek az utcrákon voltak kiragasztva és kiszórva. A szocziálisták szántszándékkal választották ezt az időt, mert tegnapelőtt este fáklyásmenetet rendezett a közönség a bécs-ujhelyi landwehr zászlóalj parancsnokának tiszteletére, kit Gráczba tettek át. A szoczialistáknak ez az első akcziója azóta, hogy vezetőiket kiutasították s a kivételes állapotot Bécs-Ujhelyre is kiterjesztették. A falakról leszedett plakátokat, melyek e szavakkal kezdődnek: «Munkások ! Testvérek», átadták további eljárás végett az ügyészségnek. — Vasúti baleset. Minden napnak megvan a maga vasúti balesete. A Gödöllő és Besnyő közti balesetről, mely vasárnap délelőtt érte a budapest-rutkai gyorsvonatot, egy szemtanú elbeszélése nyomán a következőkben értesülünk: A magyar államvasutak ruttkai gyorsvonata teljes sebességgel robogott a Gödölő és Besnyő közti magas töltésen. A vonat tömve volt utazókkal, kik a kellemes időt felhasználva, nagy részben a kocsik leeresztett ablakain kihajolva gyönyörködtek az erdős vidék szépségeiben. A málha- és mozgóposta kocsi után kapcsolt másodosztályú kocsi egy utasa a 376. számú távolság-jelzőnél megrémülve vette észre, hogy a mozdony alól két félkör alakú nagy darab vas hull ki. E pillanatban másodfölött a jobbpartot a ballal s a vonat Gsupka, Paracsin, Sztolaty, Gyunisz, Alekszinácz felé kanyarodik az erdős, mezős völgyben. Szerb utitársaim e vidéken egyszerre elhallgattak bő magyarázataikkal, a melyekkel addig igen szívesen láttak el, az egyik újságába burkolódzott, a másiknak főfájása támadt és elnyomta az álom, a harmadik pedig látogatóba ment valamelyik hátsó vagyonba. Értettem a dolgot. Az a hét-nyolcz év még nem olyan nagy idő, hogy jó volna beszélni a «taskendi hős» Csernajev, a vitéz Alimpics Ranko és az öreg Abdul Kerim háborúságairól. A sztolatyi défiléről s a gyuniszi völgyről el lehet mondani, hogy ott minden talpalattnyi földet vér öntözött. Elmélyedve néztem az üde nyári zöldben nevető gyuniszi hegyeket, a melyekről 1876 októberében a szerdár ekrem ágyúi ontották a romlást és halált a völgybe szorult szerb csapatok közzé; e hely győzelme volt az, a miért mi azt a diszkardot vittük Abdul Kerim pasának. De szeszélyes is ez a világ forgása! Mikor Konstantinápolyban jártunk a gyuniszi győzőnél, dehogy hittem volna, hogy így látom meg az ő dicsősége színhelyét, a szerb vasúti kocsi ablakából. Sztolatyig futott akkor vissza a szerb, orosz segítségért rimánkodva. Majd az alekszináczi défilé sziklafalai közt csörömpöl végig a vonat s a szem önkénytelenül vérrózsákat keres a szürke szirteken; a kis város piros tetői fölött a leáldozó napban karcsú piramis fehérült: az elesett szerb katonák emléke. Mikor a grejácsi szorosból kiértünk, balról Szerbia legmagasabb hegye, a czukorsüveg formájú Kopajnicza, e kihunyt tűzhányó derengett a messzeségben, mig a Nissara széles völgyében sötétlő hegyláncz, a Balkán első hírnöke lábánál megcsillantak Nis karcsú minitretjei és keletiesen meleg szinü háztetői, várfalai. Merész hajlással fordul a vonat a városnak és a Nissara könnyű hidján átsuhanva, pár percz alatt ott robog a kertek és alacsony, hullámos cserépzsindelyű török házak között. A háremek ablakrácsai mögött itt-ott már világ csillan meg; egy tulipánokkal ékeskedő kertből pedig néhány török asszony nézi félénken a zakatoló gyaur csodát, tarka feredsékbe burkolózva, arczukon a jasmak, míg a háttérben egy minaret ezüstös födelére vérszin sávot von a sötétkék hegyek mögé bukó nap. Kelet, kelet, Hafiz derűje a levegőben, Firdusi tarka képzelnie a szikekben ! A vár fokán, pedig a szerb zászló alatt megdördülnek a rég hallgató ágyuk, hirdetni mindenkinek, hogy Nis mától fogva a nyugaté. T. B.