Egyetértés, 1920. május-augusztus (2. évfolyam, 100-198. szám)

1920-08-04 / 175. szám

DEBRECZEN, 1920. H. ÉVFOLYAM. 175. SZÁM. SZERDA, AUGUSZTUS 4 előfizetési ár helyben és vidéken: 1 Egy hónapra 25­— K Félévre. . ISO­- K 1 Negyedévre 75*— K Egész évre 300*- K­­­EGYES SZÁM ÁRA 1 KORONA KapAeM az Összes dohény1£a*dévben és az utcai árusitóknál :1 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Feransz József-út 26., I. em. (passage) s a városi bérházban. .. A hősök emlékét együtt ünnepelte a polgárság és katonaság, ünnepély a Hősök temetőjében. — Az Egyetértés tudósítójétól. — Hosszú évtizedeken keresztül a polgárság egyedül, magára ha­gyatva, még csak a magasabb polgári hatóságoktól is, árván ün­nepelte a hazafias emlékezés for­duló napjait. Testvér a testvér­től, magyar a magyartól, katona a polgártól eltávolodott ilyenkor a kényszer hatása alatt, nekik a katonáknak, az exponált állami funkcionáriusoknak nem volt sza­bad ünnepelniük a szabadság, a nemzeti felszabadulás nagy ve­zéreinek emlékét. Így volt itt Debreczenben is, augusztus 2-án, eleddig minden évben, mikor a debreczeni csata emlékének meg­ünneplése következett el. Most, az idén, e hét első nap­ján, augusztus 2-án mintha csak az érlelő nyári nap nemzeti és állami életünk teljességét, meg­­érlelődését jelentette volna. Sok küzdelemben elvetett mag, gyö­nyörű kalászba szökkent, magunk előtt láttuk, rajongó lelkünk meg­elégedettségének érzetével szem­léltünk : nincs már különbség, magyarok és magyarok vagyunk. Katona és polgár együtt ünne­pelte a hősök emlékét, egymás mellett zarándokoltak a Hősök temetőjébe, közös forrásból me­rítettek , a 48-as idők vértanúi­nak emlékéből. Hétfőn délután öt órakor már nagy tömegben gyülekezett a közönség a városháza előtt. Díszruhás rendőrök tartották fent a rendet. Rendőrdísz­­szakasz vonult ki legelsőnek, a szolgá­latban nem lévő rendőrtisztviselők tel­jes számmal megjelentek Sághy főta­nácsos, városi rendőrkapitány vezeté­sével. A Petőfi-dalkör és az Iparos-dal­­egylet zászlók alatt vonult fel, az Éb­redő Magyarok Egyesülete is testületi­leg kivonult, sőt nő tagjai közül is többen eljöttek.­­ Fél Hat órakor a városháza elé vonult egy rohamsisakos disz­század a katonazenekar kíséretében, rögtön megalakult a menet és nagy számú közönségtől kisérve megindult a Hatvan-, Bethlen-, Mester-utcákon át a Hősök temetőjébe, hol már a helybeli tisztikar csaknem teljes számban, kü­lönböző altiszti és legénységi küldött­ségek vették körül a honvédemléket, a kőoroszlánt. Pontban hat órakor érkezett Hegedűs Pál tábornok vezérkari főnöke és se­gédtisztjei kíséretében. A zenekar a Hymnuszt játszotta, melyet mindenki, katonák, polgárok egyaránt levett ka­lappal, illetve sapkával hallgattak végig. A tábornok után közvetlen érkeztek a polgári hatóságok képviselői, Hubert Ottó főispán, Márk Endre polgármester, a városi tanács teljes számban. A zenekar játéka után az egyesített Petőfi- és Iparos-dalegylet h őseink em­léke“ című dalt adta elő nemes hévvel. A sírok felett áldó emlékezés gyanánt csengtek a lelkes dal hullámai. Majd előlépett Gyalokai Jenő ezredes és a nemes hazafias érzés patinájától ékes, lelkes beszédben emlékezett meg a nap jelentőségéről. Oh, milyen jól esett hallani, hogy katonaember beszél a kőoroszlán előtt 48-ról, a debreczeni csatáról, a honvédekről, az elesett sza­badsághősökről, mióta csak 48—49-et ünnepli magyar ember, Debreczenben először. — Oldjuk meg sarainkat, mert ez a hely, melyen állunk, szent hely! — az írás e szavaival kezdte az ezredes sza­vait. Aztán méltatta a nap jelentőségét és megemlékezett a 49-iki debreczeni csatáról. Mi, akik ide gyűltünk a hősök emlékezetére, Nagy Sándor honvédtá­bornok emlékének felújítására, nem boncoljuk a történteket, nem ítélkezhe­tünk. Itt csak egy kérdés van: meg­­tette-e mindenki akkoron kötelességét ? Erre pedig csak az lehet a válasz, hogy igen, vezér és csapata egyaránt meg­tette kötelességét. Görgei pajzsul állí­totta oda Nagy Sándor hadtestét, hogy a főhaderőt oldaltámadástól megoltal­mazza. Súlyos feladat, hálátlan feladat volt. A pajzs széthullott, de mit oltal­mazott, sérthetlen maradt. Nagy Sán­dort, a vezért a váradi emléktábla jel­lemzi legjobban: „nagy volt ő nevére, nagy volt egyéniségére nézve.“ Megem­lékezett aztán a világháború hőseiről, kik most a szabadságharc hőseivel együtt alusszák örök álmukat. „Ezek a sorssal hadakozának, örök dicsőség ne­vüknek” — fejezte be hangulatos, ma­­gasszárnyalásu beszédét az ezredes, kinek utolsó szavai nagy éljenzésbe vesztek. Azután Hegedűs Pál tábornok meg­koszorúzta a hősök emlékművét. Mikor daliás alakja feltűnt, érces hangja vé­gig zúgott a temetőben, minden szem ráfigyelt, nagy vezérek méltó fiát látta benne sok lelkes honfi lélek. — Eljöttünk e szent helyre — mondotta Hegedűs Pál tábornok, hogy a kegyelet adóját lerójjuk nemes elődeink iránt, kik 71 év­vel ezelőtt a haza iránti olthatat­­lan szeretetből ontották honfiúi vérüket. Az ő emlékükre emelte a kegyelet e szobrot, melyet most a kormányzó ő főméltósága és a magyar nemzeti hadsereg nevé­ben megkoszorúzok. Ekkor letette az emlékmű ta­lapzatára a koszorút, melynek szalagján ez a felirás volt: A hősök emlékének — a Nemzeti Hadsereg. — Az emlékezés lobogó fák­lyájának fényénél — folytatta aztán a tábornok — megelevene­dik előttünk a nagy idők dicső szülöttje, a negyvennyolcas hon­védsereg, mely két nagy­hatalom egyesült hadserege és saját hűt­len testvérei ellen élet-halálharcot vívott. A kisértet hazajár. A hűt­len testvérek széjjel marcangol­ták most is a haza testét és az ősi föld nagyrésze idegen hadak lába alatt dong. Ma még virá­gokkal enyeleg a játszi szellő, mely porladó hőseink és erő­szakkal tőlünk elszakított ma­gyar testvéreink sóhajából kél. Ma még szellő, holnap szél, aztán orkán, mely zúgva dönti halomra, mi útjába áll és egy csapásra összeomlanak erejétől Ma­gyarország kiszakított testéből ösz­­szerőtt tákolmányok. De ekkor, ha az az idő eljön, állnunk kell, mint a szikla. Éhez erőt, lelket, kitartást hőseink sírjánál nyerünk, tőlük, az ő emlékükből merítünk bátorságot, ezek fognak bennün­ket méltó utódokká tenni... A tábornok érces hangján a meghatódottság, az erély és lel­­kesültség érzésének egész skálája vonult végig és tüzes szavai taps és éljen-viharba vesztek. Következőleg Márk Endre polgármester lépett elő: — A város közönsége nevében az itt porladozó összes hősök emlékére teszem le a koszorút — mondotta — és a ta­lapzatra felkerült a második koszorú is, a polgárságé. Aztán dr. Hódy Béla a Petőfi-dalkör nevében koszorúzta meg az emlékművet, rámutatván arra, hogy ime, a polgárság és a hadsereg egy táborban van. — Megvívjuk újra a piski hidat, fel­vesszük újra a zászlót, mely a lánglelkű Petőfi kezéből kihullott — mondotta - és újra el fog jönni az idő, mikor mind­nyájan szabadok, egyenlőek és testvérek leszünk. Lelkes éljenzés hangzott fel e foga­dalomra. Aztán ismét a Hymnuszt into­­nálta a zenekar, majd a nemzeti imád­ságot a dalárdákkal együtt énekelte a közönség. Magasrangú tisztek, katonák, polgárok, ifjak, nők egyforma lelkesült­­séggel énekelték az imádság szavait: — Isten áldd meg a magyart. Ezzel végződött a lelkes ünnepség. Sok leány és asszony virágokat hozott és a forró­ nyár virágaival teletűzdelték a hősök sírjait. A közélelmezési tanácsnok a horribilis lisztárakról. — Az Egyetértés tudósítójától. — Az uj lisztárakra vonatkozóan, amelyek a legjobban sújtott osz­tályoknál keltettek nagy megüt­közést, Zöld József tb. tanács­nok a következőket mondta: — A városi tanács hétfői ülé­sén a drága lisztárakról előadott referálásomról a helyi lapok meg­lehetősen szűkszavú tudósítást hoztak. A több oldalról hozzám intézett kérdezősködések folytán szükségét érzem annak, hogy ehhez a közérdekű kérdéshez egy kis magyarázatot fűzzek. — Lisztellátás tekintetében a nem termelő közönség három csoportra oszlik. A 25.000 koro­nán felüli jövedelműekről az állam nem gondoskodik, ezek onnan és olyan áron veszik a gabonát, ahonnan és amilyen áron tudják. A köztisztviselők és alkalmazottak, nagyjából az eddigi rend szerint, a beszerzési csoportoktól kedvez­ményes áru lisztet kapnak, de arról, hogy milyen áron, még nincs rendelkezés. A nagyközön­ség azon tagjai, akiknek jöve­delme évi 25.000 koronán alul van s a köztisztviselőknek járó kedvezményes áru liszthez nincs joguk, úgy, mint eddig, lisztköny­vek útján hatósági lisztellátásban részesülnek. E nagyközönség ré­szére kiosztandó liszt drágaságát tettem szóvá referálásomban. — Azt a kérdést, hogy miért kellett a búza árát 500 koroná­ban megállapítani, nem érintettem (Debreczenben s Hajdú megyében tavaly 100 korona volt egy mázsa búza hatósági ára). Ez a kérdés most a nemzetgyűlésen is sző­nyegen van.­­ A városi tanács az ellen emelte fel óvását, hogy az állam egy mázsa 500 koronás búzából 853 korona 50 fillért szed be a fogyasztó közönségtől. Ez az, ami az érdeklődőknél érthetetlennek találtatott. A számítás a követ­kező: A kiőrlési rendelet szerint a malomnak egy mázsa búzából 2 kiló búzadarát, 13 kiló finom lisztet, 25 kiló főzőlisztet, 40 kiló kenyérlisztet és 17 kiló korpát kell kiőrölni. Ez együtt 97 kiló. Három kiló elporlik. Az így elő­állított őrleményt az állam vagon­tételekben az alábbi árakon adja a hatóságoknak és intézmények­nek : búzadara 25'—, finom liszt 22'50, főzőliszt 12'30, kenyérliszt 4*—, korpa 1'50 korona. Egy mázsa buziból származó őrle­ményből tehát az állam a következő bevételt szedi: 97 kg. őrlemény együtt «1 835-50 Nagyon bőkezű számítással az államot az 500 koronán felül őrlési díj címén legfeljebb 70 ko­rona (Debreczenben egy fél évvel ezelőtt 26 korona volt) minden egyéb költség és jutalékok címén legfeljebb 30 korona, összesen 100 korona terheli. Mázsánként még mindig 235 korona olyan adót szed az állam a fogyasztótól, amelynek rendeltetését mélységes titok fedi. Akármilyen közérdekű 2 kg. búzadara­b 25'— m 501— 13 „ finomliszt „ 22'50 — 222'50 25 „ főzőliszt „ 12 30 — 307-50 40 „ kenyérliszt „ 4­— = 160­— 17 „ korpa______„ 1­50­­=» 25 50

Next