Egyházi Tudósítások - függelékül a Religio és Neveléshez, 1843. 1. félév (1-26. szám
1843-03-26 / 13. szám
elkészítéséhez, mennyire meg valék lepetve, midőn tapasztalára, hogy valamennyi magyarázatomra, mihelyt azok’ kezdetét észrevéve , közbevágólag csak azt válaszold: „Azt már tudom, azt már régen tudom.“ Már honnan tudta, ’s mióta tudta mindezeket, arról hosszasbban tudakolódni sem szükségesnek sem időszerűnek akkor nem tartottam; hanem megelégedvén azzal, hogy a’ megkívántatokat tudja,meggyóntattam ’s megáldoztattam őt, ’s az utolsó szent kenetét is reá adtam. Gyónás közben valamelly fölötte kínos belső tusakodást és szorongattatást vevék rajta észre; mert szive’ mélyéből eredni látszott sűrű fohászok válták föl nála egymást. Beteges állapotának tulajdonitám azokat, de az Isten’ negyedik parancsolatja, és a’ katholika hitre való átlépés közötti tusa volt ez; mert vége lévén a’szent foglalatoskodásnak, igy szólott hozzám a’beteg. Hiszen én most meggyóntam, ugye tisztelendő plébános úr? Igenis meg, felelém én. A’ beteg. ’S jó ez az én első gyónásom? Nincs valami hátra, mit még meg kellene tennem? Én. Reményiem, jó; ’s ha úgy végbe vitte azt, mint csak imént mondottam, hogy végbe viendő , akkor nem csak reményiem, de egyenesen kimondom, hogy jó , ’s hogy nincs több hátra semmi. A’ beteg. Én tehát már most katholika hitű vagyok, ’s ha a’jó Isten kiszólitana e’ világból, a’ katholika hitben halnék meg ugye ? Én. Igenis annyit, a’ mennyi jelen beteges állapotában öntől hitesett, megtett; az igaz keresztény katholika hitre áttért; ’s igy ha meghal, mint katholika hitű fog már meghalni ’s eltakarittatni; de ha fölgyógyul, azon esetre, mint már mondám, helyre kell pótolnia az akkor elejébe adandó helyrepótlandókat. A’beteg. Igenis, de az csak igaz, hogy én most meggyóntam ? hogy ez az én, első gyónásom ? hogy tökéletesen bevégzett ’s Istenfélőit kedves ezen gyónásom ? ’s hogy nincs semmi hátra, mit erre nézve még tennem kellene ? Én. A’ mint már mondám, edesem: honnan ’s mire valók mindezen kétségeskedései ’s kérdezösködései? A’ beteg. Istennek hála! most látom mégis, hogy nem igaz, mit gyermekségemtől fogva olly sokszor , kiváltképen pedig mióta tudva lett már megtérési szándékom, olly számtalanszor mondottak nekem. Nyolcz esztendeje, hogy megtértem szivemben, ’s igy azóta igazi Luther’ vallásabeli nem voltam ugyan, de a’ nyilvánvaló átlépéstől részint alkalom’ hiánya, részint vérrokonaim ’s más atyámfiai haragjától ’s ellenségeskedéseitől való félelem, leginkább pedig azon szüntelen ijesztgetés tartóztatott engem vissza, hogy első gyónásom’ alkalmatosságával a’ pokol’ feneketlenségébe kell átkoznom mindeneket, édes anyámat, de még édes anyám’ méhét is, mellyben fogantattam. Erre az asszonynak igaz keresztény szellemben egy kis czélszerű oktatást adván, ’sőt Isten’ kegyelmébe ajánlván, távozni akartam; midőn ime haza jővén a’ foglalatosságai után járó hasonlóképen protestáns férj, kiről azt gondolám, hogy az egész dologról semmit sem tud , a’ szobába lépett. „Isten hozta!“ igy szólitám őtet: „Váratlan dolog ugye, midőn beteges feleségének ágya mellett engem lát? Tudja meg tehát, hogy ő meggyónt ’s megáldozott ’s hogy ez által a’ keresztény katholika hitre tért , miért is ha meg talál halni, ugyanígy’fog’fel is temettetni.“ „Tudom már, tisztelendő plébános úr!“ Így felelt, „mit tett feleségem, ’s magam is azt akarom tenni.“’S valóban az asszony [néhány hét múlva szerencsésen kigyógyult, ’s a’ szükséges oktatást férjestül tőlem megnyervén, ez évi januarius’ Mikán helységem’ templomában a’ szomszéd helyekből összetódult tömérdek nép’ jelenlétében, a’ lehetőségig legünnepiebb módon mindketten a’ katholika hitet kezeimbe letették, ’s igy a’ katholika egyház testületének többi élő tagjaihoz csatoltattak. Különösen föltűnő ezen ünnepélyességnél az volt, hogy a’ megtért nőnek egy protestáns, 18 éves testvérhuga őtet az oltárhoz kisérven , az egész szertartást végig szemlélte ’s hallgatta, ‘s a’ megtérésre, mint hallik, hasonlóképen hajlandó. Hogy nemcsak protestánsok lépnek a’ katholika hitre, hanem katholikusok is a’ protestantismusra, az ugyan kétségkívül van; de hogy valaki, ki élete’ minden napjait a’ katholika hitben élte le , földi végső perczeiben, tehát tisztán ’s egyedül csak az örök boldog életnek elnyerhetése végett hagyta volna el a’ katholika hitet, ’s hivatott volna magához protestáns vallásszolgát, az, legalább előttem, mindeddig hallatlan dolog. ’S épen ebben szemlélem én azon kitűnő jelességek’ egyikét, mellyekkel a’ katholika hit bir a’ protestáns vallás’ ellenében, hogy tudnii- e