Egyházi Tudósítások - függelékül a Religio és Neveléshez, 1843. 1. félév (1-26. szám
1843-03-26 / 13. szám
Magyarország és Erdély. (Kinevezések.) Ő cs. ’s apost. kir. Fölsége f. é. februarius’ 14én kelt legfölsőbb határozatánál fogva Alpini Izidor őrkanonok’ halála által Balásfalván Erdélyben a’ fogarasi görög kath. káptalannál létesült fokonkénti előléptetést és pedig Barna Jánosnak őrkanonokká, Popovics Erzsénynek cancellár-kanonokká , Lemény János fogarasi görög kath. püspök’ ajánlatára legkegyelmesebben jóváhagyni, végre Czipariu Thimothénak, a’ fölségileg megerősített alapítványi oklevél’ erejénél fogva, a’ fölemlített püspök által történt, ugyanazon káptalan legifjabb kanonokává való kineveztetését helybenhagyni legkegyelmesebben méltóztatott. (Josephinum kápolnájának beszentelése?) Folyó hó’ 19én, mint a’ fönséges főherczeg’, ország nádorának névünnepén szenteltetett be ünnepélyesen mélt. Miskolczy Márton fölszentelt timiniai püspök ur által, a’ és Pest városától nádor ő főherczegsége iránti tiszteletének állandó jeléül épített, és magas nevéről Josephinumnak neveztetett árvaház’ kis kápolnája, és áldásteli rendeltetésének megnyittatott. Öröm foglalá el a’ főváros’ lakosait, életbe látván lépni falaik között a’ szegény elhagyott kis árváknak menedékül szolgálandó olly intézetet, mellynek létrehozására szives adományaikkal járultak, ’s mellyben is Pest városa’ érdemes tanácsa által olly szépen van egyesítve a’ hála és jótékonyság. Köszönet, ezerszer köszönetes Pest városa e’ buzgóságának, és e’ buzgóság tervezte intézet’ létrehozatát előmozdító emberbarátoknak. — Beszentelés után, Budapest magas törvényhatóságainak és az igen számos összegyűltek’ jelenlétében, érzékeny ’s igen jeles magyar beszédben kitünőleg szép szónoklattal adá elő nagyt. Sámuel Alajos Pest-Józsefvárosi plébános ur az intézet keletkezésének alkalmát, a’ jámbor alapítókat, az intézet’ jelen pénzerejét, és hálát mondva a’ nemeslelkű adakozókra, áldást kért az ur Istentől valamint az intézetre, úgy kinek nevét viseli, fönséges nádorunkra, melly beszédet a’ mélt. beszentelő püspök által bemutatott sz. miseáldozat követte. Ez árvaház’ bővebb ismertetéséül jövő egyik számunkban közlendjük a’ nt. szónok’ beszédét. (Nem mind valódi protestáns az, ki annak gondoltatik. A’ legközelebb lefolytévi October’ egyik vasárnapján vala, midőn egy, helységemben lakozó ’s halálosan beteg protestáns nőszemély magához hivatott, ’s kezemet megszorítván igy szólott: „Segítsen rajtam édes tisztelendő plébános úr, mert ime meghalok.“ Minden kitelhető készséggel felelém: „Önnek orvos kell, ’s tüstént rendelést teszek, hogy minél előbb szert tehessen reája, addig is pedig az ur Istennek ajánlom.“ Ezt mondván, el akarok távozni, de ő még erősebben magához szorítván kezemet, mondá : „Oh ne hagyjon el édes tisztelendő plébános úr! testem’ orvosságáról már gondoskodva van, én tisztelendő plébános úrnál csak lelkemnek keresek vigasztalást és orvosságot, kérem tehát még egyszer, segítsen rajtam, mert meghalok, meghalni pedig lelki vigasztalás nélkül, oe attól félek, attól viszszaborzadok.“ „Rettenetes is a’ bűnben való meghalás,“ viszonzom én, „ámde tudja édesem, hogy én katholikus pap vagyok, ön pedig Luther’ vallásabeli, minő lelki vigasztalást óhajt tehát tőlem nyerhetni?“ „Igen, igen, mondá erre a’ beteg, én Luther’ vallásában születtem ’s neveltettem föl, de nem akarok mint illyen meghalni; azért kérem, tekintsen engem mint lelki gyermekét, mint katholikus hitűt, és tegye ’s tetesse velem mindazt, mit a’ halálhoz közel lévő más katholikus betegekkel a’ katholika hit és szentegyház’ parancsolatja szerint tenni, ’s tetetni szükséges.“ „Azon föltét alatt,’ válaszolám, „hahogy ön fölgyógyul, helyrepótolja a’ helyrepótlandókat, szives örömöst engedek kérésének, sőt köteles is vagyok teljesíteni a’ teljesítendőket. “ Hozzá fogván tehát a’ legszükségesebb, leglényegesebb ’s minket egymástól leginkább elválasztó hittanok’ lehető legrövidebb fejtegetéséhez, ’s igy a’ betegnek a’ haldoklók szentségeinek fölvételére való