Élet és Tudomány, 1977. január-június (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-07 / 1. szám

TÖRVÉNYEI Az István király halálát követő 39 év alatt az or­szágban megrendült a közbiztonság, tolvajság, erőszak, kóborlás uralkodott el mindenfelé s vált egész falvak megélhetésének forrásává. Lopástól, rablástól alkalom­­adtán némely egyháziak sem riadtak vissza. Szökött szolgák állták el az utakat, és kétségessé tették nem­csak az élet- és vagyonbiztonságot, hanem hovatovább a termelést, a kereskedelmet, a társadalmi rendet is. A régi erkölcsi normák emlékké váltak, sőt pogány vol­tukban éppenséggel kitörlendő emlékké. Az újak, ami­ket a keresztény vallás diktált, még nem erősödtek meg, nem szívódtak fel annyira, hogy közhangulatot teremtő, hatékony, rendfenntartó erővé válhattak vol­na. És ez így volt mindaddig, míg a trónra termett le-Kezdőképünk: a Szent László-herma, a király híres aranyból ké­szített fej alakú ereklyetartója vagkirály, az erőskezű és tisztafejű I. László elő nem állt 1077-ben, és föl nem vette ismét a kormányzatnak István által elejtett gyeplőjét — polgári történettudo­mányunk egyik máig sokat idézett képviselője, Pauler Gyula nyolc évtizede fogalmazta így I. Lászlóról s a koráról vallott véleményét. Ezen a képen, amely Lászlót a kortársai fölé mesz­­szire fölmagasítja, azóta sem kellett változtatnunk. Sőt, az utóbbi évtizedek kutatásai még inkább meg­erősítették ezt annak föltárásával, hogy a király — mint minden méltán nagynak mondott uralkodó — nem saját bölcsességét, akaratát erőszakolta rá kor­társaira, alattvalóira, hanem fölismerve a társadalmi viszonyok felszínének kusza szövevénye alatt a tör­ténelem haladásának erő- és irányvonalait, az előre­mutatók mellé szegődött. Amit László személyéről, kormányzatáról tudunk — voltaképpen igen kevés... mint ahogy egész XI. szám

Next