Élet és Tudomány, 1977. január-június (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-07 / 1. szám
TÖRVÉNYEI Az István király halálát követő 39 év alatt az országban megrendült a közbiztonság, tolvajság, erőszak, kóborlás uralkodott el mindenfelé s vált egész falvak megélhetésének forrásává. Lopástól, rablástól alkalomadtán némely egyháziak sem riadtak vissza. Szökött szolgák állták el az utakat, és kétségessé tették nemcsak az élet- és vagyonbiztonságot, hanem hovatovább a termelést, a kereskedelmet, a társadalmi rendet is. A régi erkölcsi normák emlékké váltak, sőt pogány voltukban éppenséggel kitörlendő emlékké. Az újak, amiket a keresztény vallás diktált, még nem erősödtek meg, nem szívódtak fel annyira, hogy közhangulatot teremtő, hatékony, rendfenntartó erővé válhattak volna. És ez így volt mindaddig, míg a trónra termett le-Kezdőképünk: a Szent László-herma, a király híres aranyból készített fej alakú ereklyetartója vagkirály, az erőskezű és tisztafejű I. László elő nem állt 1077-ben, és föl nem vette ismét a kormányzatnak István által elejtett gyeplőjét — polgári történettudományunk egyik máig sokat idézett képviselője, Pauler Gyula nyolc évtizede fogalmazta így I. Lászlóról s a koráról vallott véleményét. Ezen a képen, amely Lászlót a kortársai fölé meszszire fölmagasítja, azóta sem kellett változtatnunk. Sőt, az utóbbi évtizedek kutatásai még inkább megerősítették ezt annak föltárásával, hogy a király — mint minden méltán nagynak mondott uralkodó — nem saját bölcsességét, akaratát erőszakolta rá kortársaira, alattvalóira, hanem fölismerve a társadalmi viszonyok felszínének kusza szövevénye alatt a történelem haladásának erő- és irányvonalait, az előremutatók mellé szegődött. Amit László személyéről, kormányzatáról tudunk — voltaképpen igen kevés... mint ahogy egész XI. szám