Élet és Tudomány, 2008. július-december (63. évfolyam, 27-52. szám)

2008-12-05 / 49. szám

A kortárs művészet fogalmát meglehetősen sokféleképpen értel­mezik. Kortárs az, aki velünk egy időben él, alkot? Vagy az is kortár­sunk, aki már tudatra ébredésünk - azaz ízlésünk kialakulása, gyűjtemé­nyünk megalapítása — előtt meghalt ugyan, de hatása még eleven? Netán minden, a XX. század végi művész­re ráragasztható a kortárs címke? A nemzetközi színtér Post­­ War elneve­zéssel illeti a kortárs művészetet, a II. világháborútól az ezredfordulóig tartó időszak termését értik ez alatt. (Nálunk ezt a fél évszázadot az Euró­pai Iskola, a szentendrei avantgárd, az Iparterv generáció és a ’80-as, ’90-es évek progresszív alkotásai fémjelzik.) Csakhogy akkor hová soroljuk a leg­utóbbi két évtized művészeit? Ők a legek, a leginkább kortársak, a leg­újabb nemzedék, vajon hogyan fér­nek egy ízlésvilágba a múlt századi­akkal? Többféleképp lehetne katego­rizálni, de egy olyan kortárs anyag, mint amelyet Pados Gábor és Pajor Zsolt gyűjtött össze, ennél sokkal ön­­törvényűbb. Hogy mennyire az, és mit tartalmaz a két fiatal üzletem­ber kollekciója, az kiderül a Magyar Nemzeti Galéria február 1-éig látogat­ható Az idő legújabb cáfolata Kortárs magyar műalkotások az Irokéz Gyűjteményből 1988-2008 című kiállításából, (az Irokéz Gyűjtemény neve a két tulajdonos, Pados Gábor és Pajor Zsolt által alapított írokéz Papír- és írószer Nagykereskedelmi cég nevéből származik). Mielőtt a művek részletezésébe kezdenénk, érdemes felidézni, hogyan is lett gyűjtővé Pa­dos és Pajor. Nem tudatosan. Volt gimnáziumi évfolyamtársuk, a képzőművész Szarka Péter révén kerültek kapcsolatba a mára fogalommá lett Újlak csoporttal. [A csoportot Adám Kál­mán, Adám Zoltán, Farkas Gábor, Komoróczky Tamás, Ravasz András, Szarka Péter és Szil(i) István hozta létre]. Első kiállításukat a Hungá­ria fürdő elhagyott épületében rendezték meg, majd később birtokba vették az egykori Újlaki mozi romos épületét, s ennek 1990-es lebontá­sáig a csoport otthonává, intézményektől füg­getlen, nonprofit kiállítási terévé vált. Kezdet­ben a közös munka dominált. Utóbb az egyesítés egyéni kiállítások és akciók kerültek előtérbe, de ezeken is ér­ződött az együttgondolkodás ha­tása. Az 1990-es évek közepére az egyéni utak követése a csoportos alkotómunka megszűnéséhez ve­zetett.) A két, akkor már sikeres szom­bathelyi üzletember gyakran adott kölcsönt fiatal művészek­nek, amit azok műveikkel fizet­tek vissza. Később a kölcsönadók már válogattak a munkákból, egy-egy kép megvétele az adott művész támogatását, mecenálá­­sát is jelentette amellett, hogy Pa­dos és Pajor a művészekkel azo­nos kulturális érdeklődésű volt. Olyan új típusú gyűjteményt ala­poztak így meg, amelynek indító Halász Péter: Első látásra trófeának kinéző tárgy (2004) Komoróczky Tamás: Ne búsulj, nagyfiú! (1996) Ravasz András: Relax (2000) 1 560 » Élet és Tudomány * 2008/49

Next