Élet, 1911. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)

1911-07-02 / 27. szám

A. M. K. E. Színes szavak sokfélesége illeszkedik a tol­lam hegyén, ha elgondolom, hogy pár nap múlva sarlóra érik a sárga kalász s aratódalt csattog a magyar madár. Az aggodalom hollóit elhessegetem és morzsát szórok remé­nyem galambjainak: bizonyára jól ereszt majd a termés s ott lent, az ország szivében, a vígszomorkás nóták hálaadó énekké neme­sednek. Így bizakodom s oly jól esik ez a reménység, pedig az én földbirtokom mind­össze pár virágcserépnyi s egy-két fukszia nyulángózik belőle az ablakpárkányon. De tudom, mert homályos sejtésként akkor is élne bennem, ha nem erősítgetnék örökké, hogy az én boldogulásom az alföldi aratók keresztekbe rakott kévéiből pörög ki. Magyar­­ország egy évi sorsát a délibábok földjén dönti el a Gondviselés s úgy tetszik néha, hogy nekünk egyéb dolgunk sincs, mint az aratás végét bevárni. Ha ott mosoly enyhíti az arc keménységét: mi is örülhetünk. Ha ott felcsattan a nóta, mi is dáridózhatunk s a megnyugvás elégedettségével mondhatjuk el: az Alföld megtette a kötelességét. Az elmúlt vasárnap aztán különös valami történt Pest vármegye székházában. A közjogi viták évszázados csatateréről szokatlan, szinte disszonánsnak tetsző szózat verődött felénk. Igen, az Alföld megtette kötelességét, de mi még adósak,vagyunk a magunkéval. Emelnünk kell az Alföld értelmi színvonalát, elő kell mozdítanunk anyagi jólétét, nemesítenünk erkölcsét, biztosítanunk minden egyes lakója számára a becsületes megélhetést, szóval kulturvidékké kell tennünk az Alföldet. Akkor majd nem kell aggódva néznünk a kasza­pengés elé, akkor majd anyagi s szellemi kincsesbányánk lesz a délibábok hazája, az aratásunk nem vak véletlenek eredménye, ha­nem a műveltség, a haladás, a logikus tudás szükségszerű tartozéka. Mert én a most megalakult Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület jelentőségét, sőt a kecskeméti gazdagyűlés fontosságát is ebben látom. Zengjenek bármit a mezei élet pacsirtái, a földműveléssel járó elszigeteltség szellemi és erkölcsi elmaradottsággal jár. A magyar föld­műves csak megszokott környezetével érint­kezik, új eszmék, találmányok, a gazdasági technika vívmányai ismeretlenek előtte s csak úgy túrja a földet, mint évszázadokkal ezelőtt. Pedig végtelenül értékes elem, az bizonyos. Bölcs, megfontolt, józan és természetes, csak éppen alvó energiáit kell fölébreszteni, hogy magára leljen s a maga grandiózus nagy­ságában kibontakozzék. De van még egy másik vigasztaló momen­tum is az A. M. K. E. megalakulásában. Úgy tetszik, hogy a Széchenyi lelke ihlette meg főurainkat: lám ott voltak ők is az alakuló gyűlésen s hatalmas részt kérnek maguknak a modern Magyarország kiépíté­sében. Ha ez az elhatározás nemcsak ötlet, hanem komoly nekiszántság a munkálkodásra, ha méltányosság, belátás s a közös köteles­ség tudata lesz úrrá az ő szíveiben is, akkor csakugyan elmondhatjuk, hogy adtál Uram, esőt, — de van is köszönet benne! 769

Next