Élet, 1915. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1915-07-04 / 27. szám

634 „EGYSÉG FELE“* ÍRTA: NAGY LAJOS Egy kis bölcselkedésre vállalkozunk. De ne ijedjen meg az olvasó, nem lesz itt semmi ördöngösség, csupán némi szellemi megfeszü­­lést kérünk azoktól, kik szeretnek elmélyedni. Egység ? Mi ez ? Bizonyára a sokféleség ellentéte. A kettő viszonyáról könnyen meg­győződhetünk, ha megfigyeljük magunkat. Benső állapotaink folyton változnak s mind­amellett egységet alkotnak, melyet ki-ki vilá­gosan tapasztal, mikor személyiségnek érzi magát s kimondja e szót: én, íme az alany, az élő személyiség ! Ezzel szemben áll a tárgy, a személytelen, amiről érzéklésünk és értel­münk útján veszünk tudomást. Érzékek és értelem két különböző tehetség, de mivel mindkét tehetség iránya a rögzítés, a tárgyia­­sítás s mivel az értelem az érzékek adatait dolgozza fel, fennforog a veszedelem, hogy az értelem esetében ugyanaz a tabló ismétlődik meg, csak más miliőben. Legalább is nem nehéz a két tehetség világa közt analógiákat megállapítani. A testek, miket érzékelünk, élesen körül­határolt s tőlünk független létezéssel bírnak, ezt mondjuk, ha érzékeink tanúságát követjük; a fogalmak, miket elménk megismert, ugyan­csak individuális, független létezéssel bírnak, ilyfélét mondhatunk, ha naív módon értel­münkre hallgatunk. A testek mozgása szabály­szerűen történik, mert nincs bennük önkény: ez a vastörvényszerűség ismétlődik az ítéle­tekben, mikor a fogalmak kapcsolódása és szétválása ugyancsak szükséges. Ha két test egymástól távol áll, közbe lehet iktatni egy harmadikat, mely a két szélső terminust köz­vetíti. Ez metagóriája a terminus medius (középfogalom) szerepének a következtetésben. A tárgyiasság elve szerint a mozgás tökélet­lenség ; a test azért mozog, mondták egyesek, mert nincs a helyén. Éppígy értelmiségünk könyvvitele szerint az értelmi lények — a fogalmak — akkor érték el tökéletességüket, ha hierarchikusan elhelyezkedtek s mindegyik elfoglalta saját fix pozicióját. Ha a testek el vannak rendezve, úgy hogy mindegyiknek egyedisége érvényesül, akkor megtapinthatók vagy legalább áttekinthetők; ennek parallelje értelmi téren a „kézzelfogható“ vagy legalább „szembeszökő“ igazságok. Úgy az érzéki, mint az értelmi működésre szükségünk van; de ha túlzásba visszük e két tehetség irányát, megszületik az emberi szellem két ősrégi tévedése: a materializmus (anyagelvűség) és a racionalizmus (észelvűség). A kettő diametrálisan ellentétesnek látszik; voltaképp pedig mindkettő a tárgyiasságnak, a személytelenségnek kifejezője, úgy hogy szinte azt mondhatjuk: a materialistának csak A GRODEK—LEMBERGI MÜÚT, amelynek fontos szerepe volt a diadalmas lembergi csatában. A trón vágtatva siet rajta az előrenyomult sereg után. (Kaulích Rezső, a harctérre küldött fényképészünk felvétele.) * Trikál József: Egység felé. Bibliotheca Vitae, 1914.

Next