Élet, 1918. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1918-01-06 / 1. szám

mindennapi menüjét. A hőstettek elhomályo­sultak a disznótoros vendég­ség mellett s a szerb, vagy román liba olcsósága nagyobb szenzáció volt a székely regiment minden győzelmes rohamánál. A vér és verejték szürke iszappá sűrűsö­dött s a front mögötti harc hősi kitartása a fronton küzdők hősiességéig magasodott. A háború véres, izzó lobogása szennyes füst­ként nehezedett az emberiségre, nem a szi­vet, hanem a torkot fojtogatta s ha itt-ott felpiroslott tüze, csak égetett, de hevítő ereje ellanyhult. Gondoljunk Gorlicére és gondol­junk az olasz offenzivára. Ez históriailag talán fontosabb amannál, de volt-e olyan lelkeket rázó hatása ? Csak örültünk, — mondjuk így — kárörültünk, de lelkesedésünk nem csapott ki medréből, nem fáklyás zenéztünk, tomboltunk, őrjöngtünk, mint Gorlice után — nem! Suttogva és hangosan is azt kérdeztük egymástól: kapunk-e a hadizsákmányból rizst ? És vájjon mennyit fejenként ? Nem rekvirálve mindent a német és a narancs rég elfeledett illatát sóvárogtuk vissza. Nem csüggesztőül írom le ezeket, hanem mert ez a háború törvénye. Ez a háború bomlása. Ez a kiéltség és kifáradás szürke stádiuma. Itt kezdődik, itt kellett kezdődnie a megújhodásnak. Nem volt emberi erő, fur­fangos diplomácia, mely megakadályozhatta volna a háborút, mihelyest a háború anyaga megérett a kitörésre. Évtizedek feszültsége előzte meg és kibírhatatlan idegesség. Gazda­sági és erkölcsi válság, politikai epidémia, a fajiság atavisztikus gőgjének opportunus le­szorítása. Egy korhadó társadalmi rend vég­sőt vonagló erőfeszítése régi uralma után, frázisok, előítéletek, ki nem alakult igazságok és hazugságok tülekedése — az emberiség válsága, mely mindig vérben váltódik meg. S amint megérett a háború anyaga a kitö­résre, úgy érett meg immár a béke anyaga a kitörésre. Nincs emberi hatalom, mely meg­állíthassa. Nincs kormány, mely leszerelhesse. A háború csodaszép szuggesztiója alól fel­szabadult a tömeglélek és a béke csodaszép szuggesztiója alá került. A diplomaták hiába kürtölték tele a világot 1914 előtt, hogy bé­két akarnak, amikor a fajok lelkét a háború vágya feszítette. És hiába hirdetik ma a há­borút, amikor minden lélek a béke vágyától áradozik. A béke olajága kizöldült és milliók szívében fogantatott galamb szelíd cső­rére vár. A háború is megújhodás volt a hazugsá­gok tespedéséből, s a béke is megújhodás lesz, mihelyest hazugsággá silányult a háború. Megunt, megutált hazugságokból születik az új élet és új élet gyönyörű hajnalhasadása vár reánk, ha erős, konok lélekkel hiszünk megújhodásunk törvényszerű szükségességé­ben. Hogy elavultunk, elposhadtunk régi igaz­ságainkban és tiszta forrásához kell vissza­térnünk vezekelve. Meg kell vívnunk a béke harcát vérünkkel, verejtékünkkel átitatott szí­vünk minden energiájával, felismernünk min­den mulasztásunkat, levetkőznünk minden fogyatkozásunkat, semmi mást nem látva, nem érezve, minthogy nem az igazság, ha­nem csak az igazság átérzése jutott veszen­dőbe. Hogy az elkövetkezendő békére már szervezett és felfegyverzett a krisztusi igazsá­gok minden ellensége és jaj nekünk, ha nem talál szervezetten és felfegyverkezetten. Mi újult meg üdvösségesen e világon háborúban és békében Krisztus igéje nélkül ? Hol, merre a háború vagy béke, mely isteni akarat nél­kül hord szenvedést vagy áldást? Epedve várjuk életünk megújhodását, minden ablak tart a béke galambja számára, de hol van­nak a szívek, amelyek egyazon akarattal, érzéssel és szeretettel melengessék az olaj­ágat terebélyes fává ? Odaátról már felénk harsog a szó: Megújho­­dunk ! Anyagiakban, hiúságos emberi jogok­ban, s óriási tömeg hajtja kemény nyakát e jelszavak igájába. S ez az ige se nem gyö­­nyörűséges, se nem könnyű. A lélek rab­szolgasága, az anyagiakhoz tapadó tömeg­­psziké kiszipolyozása. Nekünk a tömeglelket égi magasságba kell emelnünk. Nekünk is anyagiakban biztos talajt kell teremtenünk, hogy földiségében nyerjük meg a lelkek bizal­mát. A béke felénk tárja a fehér, áldott kar­ját és bizony mondom, nem fog magához ölelni, ha testvéri kezünket ökölbe szorítva közeledünk feléje. Megújhodás ! Meg kell újhodnunk mind­annyiunknak Krisztus igazsága és a szeretet törvénye szerint, hogy közösen arathassunk ott, ahol külön-külön vezettünk. "

Next