Élet, 1942. július-szeptember (33. évfolyam, 27-39. szám)
1942-07-05 / 27. szám
«Hitem szerint: aki a Balaton igazságát keresi, annak a tavat nem Nyugat felől, a Vierwaldstätti tó irányából, hanem Keletről, mondjuk a Meotis-tó felől kell megközelítenie. Mert a Balaton a Kelet nyelvén, tehát az ősi magyarság nyelvén dicséri teremtőjét, megérteni csak az fogja, aki fogékony a Kelet titokzatos, gazdag, a lelket lenyűgöző egyénisége iránt.» E sorokat Herczeg Ferenc írta egyik tanulmányában, amelyet a Balaton szellemének szentelt. Megfigyelésében sok igazság van : a tó igazi ismerői s szeretői azok a csendes sétálók, merengő költők s áhítatos festők, akiknek a táj a maga legmélyebb lényében megnyilatkozott, mind erről adnak számot, erről a zárkózott, minden látszólagos áivatagsága, vendégszerető előzékenysége, derűs közvetlensége ellenére is rejtőzködő, szemérmes, hallgatag szelleméről, amely a zajos hétköznapokon szinte unalmasan egyhangú, átlátszó, problémátlan, de a maga váratlan, önfeledt s pompázó ünnepein csodálatos szín- és hangulatgazdagsággal gyönyörködtet s olvasztja magába a készséges és megértő lelkeket. Aki hajnalderengéskor vagy zajtalan őszi alkonyat idején elevezett Somogy még be nem épült partjai előtt, ahol a víz alighogy ki nem lép a zsombékos homokpadokra, aki keresztültört a Kisbalaton vagy a zalai part nádasain s az örökké hajladozó, fecsegő nádszálak tövénél, a csendes vízben figyelte a halak, vízinövények, bogarak s madarak életét, az tudja, mit jelent a Balaton sorstalan őstenyészete, mit jelent az a «keletiesség», amelyre Herczeg célzott. De ez persze csak a tó egyik arca ; aki az ősit a történelem előtti élet természeti mélyeiben keresi, annak talán a fontosabbik, érdekesebbik, eredetibb. Van azonban a balatoni tájnak egy másik arculata is s ez is ősi, évezredes. Itt emberek éltek már a történelem hajnalán s a rómaiak óta a fejlett emberi kultúra színhelye ez a föld. Már e rég letűnt korban hallunk a tó vizének szabályozásáról, a földművelés magas állásáról: az északnyugati partnál fontos kereskedelmi út vezet s Füred gyógyvizéhez üdülést keresők járnak ; a vidék tele van az évezredes történelem romemlékeivel s a múlt kultúra eleven hagyományaival. A zalai hegyek lejtőin s már a somogyi homokos síkon is a legfejlettebb mezőgazdaság bizonyítékai, a szőlős és gyümölcsös kertek dús füzérei, présházak, nyaralók, kápolnák vidám sokasága. A szőlőskertek, gyümölcsösök s jól művelt roppant szántóföldek között csinos falvak s egy-egy kisebb-nagyobb város is : évszázados magyar települések. Emberlakta kultúrtáj ez ! S hogy régen az és nem csupán az alig egy százados modern fürdőkultúra nyomán nőtt nagyra, mi sem bizonyítja jobban annál, hogy a régiek csakis ilyenfajta értékeiről számolnak be. «A Balaton taván innen . . van Váson vára, ezzel szomszédos az én Dergicse váram öt falujával, melynek lakói, mint azt nekem vicariusom mondotta, a Balatonból gyakran egyetlen húzásra húsz kocsira való különféle fajta halat fognak. Ottan ízletes és jó bor is terem ...» — olvassuk Oláh Miklós püspök «Hungaria»-jában (XVI. sz.). ízletes halak, jó borok, erős várak : ezek a humanisták által ismertetett Balatonkép fő jegyei s ezek maradnak jóformán a felvilágosodás koráig. Nem csoda, hogy a külföldi utazók is annyiszor hangsúlyozzák a táj művelt voltát. E két arc együtt mutatja a Balaton igazi jellemét. Mindezideig elevenen megőrizte természetes voltát, de sohasem süllyedt vissza teljesen az őstermészet állapotába. A törökdúlások idején, mikor Magyarország jó harmadrészén csaknem teljesen megszűnt a magasabb értelemben vett kultúra, mikor az Alföld valóban Ázsiává lett ismét, mocsárrá és pusztasággá, a Balatonon, bár ez a vidék is rengeteget szenvedett s erősen elhanyatlott, mégis eleven életet talál Evlia Gselebi, a világutazó török : a tónégy oldalán erős várak vannak? . . . Ezernél többféle fajta hal van benne, XXXIII. ÉVF. 27. SZÁM.. 1942. JÚL. 5. 517