Élet, 1943. március-június (34. évfolyam, 13-26. szám)

1943-03-28 / 13. szám

A nagy tudós születésének 300-ik évfordulóján­ál­­.január , az egész világ hódolt a természettudomá­nyok halhatatlan hőse előtt. Elévülhetetlen érdemeit, tudományos megállapításait és felfedezéseit méltat­ták : a klasszikus fizikának alappilléreit rakta le súlyos, szinte az érthetetlenségig tömör életművében, a «Philosophiae naturalis principia mathematica» három könyvében ; az általános tömegvonzásban fel­állította a természet legátfogóbb és legáltalánosabb törvényét, amelynek «a földön és az égen minden test engedelmeskedik»; a fluxiós­, mai nyelven, infinitézi­­mális-számítás felfedezésével és kidolgozásával pedig olyan fegyvert adott a matematikus és fizikus kezébe, amelyet még ma is a leghatékonyabban forgat a ter­mészet ellen vívott küzdelmében. A fizikusok leg­nagyobbjai közé tartozik, mert újat, nagyot, mara­dandót alkotott s új fejezetet nyitott a természet­­tudományok történetében. A tudományos érdemek felsorolása helyett ves­sünk egy pillantást Newton Izsákra, az emberre. Gyüjtsünk össze néhány epizódot életéből ; ezek talán közelebb hozzák a mai, a természettudomá­nyok vívmányain nagyra nőtt emberhez, mint azok­nak a nagy horderejű felfedezéseknek ismertetése, amelyek nagyobbrészt úgyis ismeretesek a művelt nagyközönség előtt.* Newton Izsák régi nemesi családból származott. Édesapját korán elveszítette. Az özvegy édesanya alig várta, hogy fia a kötelező iskoláztatást befejezze, hisz’ a gazdaság nem nélkülözhette segítő munkáját. Newton nem sok örömet­ talált a birtok kezelésében s amikor csak tehette inkább kedvenc könyveihez vonult vissza. Minden szombaton egy öreg szolga kíséretében behajtott a közeli Grantham-ba, hogy a hetipiacon terményeiket eladja. A fiatal gazda, amint lepakkoltak, mindent az öreg szolgára bízott és sietett Clark gyógyszerészhez. Itt könyvek és vegy­szerek várták, kísérleteken bajlódott, amíg az öreg szolga be nem kopogtatott, hogy vége a vásárnak. Természetes, hogy ilyen vezetés mellett a woolst­­horpei gazdaság nem nagyon virágzott. Az okos édes­anya látta és érezte, hogy fiának szíve a tudomá­nyokhoz vonzódik s ezért kénytelen-kelletlen bele­egyezett, hogy Newton visszatérjen az iskolába. A 18 éves ifjú a cambridgei Trinity-collegium növen­déke lett.­ Az egyetemi tanulmányok első próbaköve Eukli­­des Geometriája volt. Newden olyan könnyedén fogta föl a nehéz geometriai tételeket, hogy a könyv máso­dik felét már el sem olvasta, úgyis be tudta bizonyí­tani az összes tételeket. Ennek a felületességnek ké­sőbb sok esetben kárát látta ; maga jegyezte meg : «nagyon megbántam, hogy tanulmányaim elején nem foglalkoztam eleget Euklides­szel». — Az volt a ked­venc szokása, hogy a matematikai tételeket mindig más úton igyekezett bebizonyítani, mint ahogy a tan­könyvekben volt. Wallis könyvét, a végtelenek arit­metikáját is ily módon tanulta s eközben sok nagy­fontosságú felfedezést tett. A híres binomiális tételt és a fluxiók módszerét ebben az időközben, tehát már 23 éves korában fedezte fel. Tételeivel nem lépett a nyilvánosság elé, sőt legjobb barátait sem avatta be a nagy titokba, Biot szerint azért, «mert szerény­sége visszatartóztatta». Sokáig mégsem maradhatott rejtve Newton tehetsége. Egyre gyakrabban emlege­tik nevét és már nem is kelt nagyobb feltűnést Barrow professzor elhatározása, hogy lemond kated­rájáról kiváló tanítványa javára. * Az egyetemi évekre esik a közismert alma-história. Newton a nyári szünidőben kertjük almafája alatt heverészett gondolataiba merülve. Egyszer csak egy alma esett le a fáról. Ez a mindennapi tünemény indította el azt a gondolatsort, amelynek eredménye az általános tömegvonzás törvénye lett. Az alma azért esik le a fáról, mert a föld vonzóerőt gyakorol rá, de az alma is a földre — általában minden test min­den testre, földire és égire egyaránt, annál inkább, minél nagyobb a tömegük és annál kevésbbé, minél nagyobb köztük a távolság. Newton ezt így fogal­mazta meg tudományos nyelven : a vonzóerő egye­nesen arányos a tömegekkel és fordítva a távolság négyzetével. Hogy mi igaz a fenti történetből, erre nézve megoszlanak Newton életrajz-írói. Állítólag Barton Katalin, a tudós unokahúga mesélte Voltaire­­nek. A hálás utókor nem törődve a monda valódiságá­val, Newtonék almafáját nagy tisztelettel gondozta, amíg 1826-ban egy vihar ki nem döntötte. Ekkor a birtok gazdája karosszéket csináltatott belőle s még ma is mutogatják az érdekességeket kedvelő láto­gatóknak.* A legkiválóbb tudósok társasága , a Royal So­ciety a fiatal tanárt tagjává választotta. A kar ülésén először a fehér fény felbontására vonatkozó vizsgá­latait olvasta föl. Rég nem volt ilyen izgatott han­gulat a társaság üléstermében. Newton eredményei tá­rtóiv, AZ EMBERC XXXIV. ÉVF 13. SZÁM, 1943. MÁRC. 28.

Next