Élet és Irodalom, 1993. január-június (37. évfolyam, 1-25. szám)

1993-04-30 / 17. szám - P. I.: Ludas • glossza | Magyarországról jövök (6. oldal) - -pálffy-: Makó • glossza | Magyarországról jövök (6. oldal) - (gellért): Budaörs • glossza | Magyarországról jövök (6. oldal) - Hegyeshalmi László: rajza • kép (6. oldal)

6 Ι'-νίνί.’ΤΙ/ KORKÉP Felelős szerkesztő: Simkó János Az összeállítás Bolye Márta, Erdélyi István és Gellért András riportjaiból készült. Ludas Ha a rendszerváltoztatás előtt valamelyik ludasi gazda lement a pincébe és beverte a fejét a szemöldökbe, hát ott vérezhetett el saját piros bora mellett, de az sem sokkal járt jobban, akinek a kocsma egyetlen lépcsője oko­zott gondot és balesetet távozás­kor, mert jó időbe telt, amíg­ Gyöngyösről vagy Füzesabony­ból előkerült egy mentőautó. Pedig Ludas sohasem volt sze­gény falu, az életszínvonal muta­tói a hazai átlag fölé kúsztak, pél­dául az egy főre eső színes televí­zió vagy a háztartásokra számított mosópor-felhasználás tekinteté­ben, ám az SZTK­ biztosítottakra vetített mentőautó-hányadot Lu­dason sem tették volna az ablak­ba. Mármost, ez az új rendszer Ludasnak kifejezetten kedvezett. A faluból elszármazott amerikás magyar, Varga Józsi bácsi haza­jött, szétnézett, nyugati statiszti­kákhoz szokott szeme mindjárt felmérte a dicsekvésre korántsem feljogosító rohamkocsihelyzetet, és úgy döntött, hogy ajándékoz a falunak egy mentőautót. Józsi bá is érezhette, hogy ez az ajándék némileg túldimenzionálja Lu­dast, ezért a rohamkocsit három község együtt kapta, a közeli Halmajugra és Detk is részese­dett belőle. A mentőautó Frankfurtig re­pült, onnan saját kerekein tette meg az utat Ludasig, meg sem állt a határokon, a magyar vámo­soknak is csak integettek a sofő­rök és elfelejtették levámolni a kocsit. Megérkeztek Hevesbe, a falu főterén a polgármester és a falu apraja-nagyja várta a pre­zentációt, tartottak egy kis be­szédet, mondták a tósztot, kívül­­belül szemügyre vették a jár­gányt, a gyerekek megnézték, mennyi van beleírva, elismerően bólogattak a detkiek meg az ug­­raiak is. Ám hiába volt a csoda­kocsiban ambuláns berendezés, műtőasztal, ötszemélyes légző­készülék, két defibrillátor, toló­kocsi, sőt még néhány pár mankó is, a mentőautó egy centit nem tehetett meg vám és áfa befizeté­se nélkül. A pénzt a három falu­nak kellett volna előteremtenie, de amikor Detken és Ugrán hírül vették, hogy már nem is jó a menyasszony fekvése, visszalép­tek. Csak a ludasi polgármester maradt eltökélt, és persze nem szívesen látta volna felesleges beruházásnak az időközben fel­épített elsősegélynyújtó-állo­mást, a benne duruzsló kályhát, az odavezetett vizet, villanyt. Az elöljáró elment Charles Thomashoz. Az amerikai nagy­követ aztán utasította egyik mun­katársát, hogy intézze el a vám- és áfamentességet. De itt az ilyesmi még egy amerikai diplo­matának sem megy egyik napról a másikra, így amikor Józsi bácsi egyik lelki jó barátja vizitálni jött az ajándékkocsit, úgy kellett azt megszerezni, és persze ismét csak rendezni egy kisebbfajta ünnepséget. Az amerikas konsta­tálhatta, hogy mentőügyben Lu­dason ugyan minden rendben, adakozó kedvében mégis egy épülő óvoda támogatását válasz­totta, sebtiben ki is állított egy csekket 4000 USA dollárról. Ma van Ludason amerikai mentőautó, amerikai dollár, Detk és Halmajugra pedig tapasztala­tokat szerzett. P. I. Makó A makói hagyma időszakos válságot él meg, amiből tartós dekonjunktúra is lehet. Szezon előtt ez nem valami jó hír. Nem­csak a hagymát nem keresik, de már Romániából is a makói dok­torért jönnek át inkább, mint ki­­zsákmányoltatni magukat a hagymaföldeken feketemunká­val. Mátrai doktor rendel. Kiváló diagnoszta hírében áll, hiányos anamnézisből is a legbiztosab­ban választja ki a szignifikáns tü­neteket. A konzervatív terápia híve, sohasem választ operatív beavatkozást, kést még kezébe nem vett. A zseniális terapeuta utóbb már tekintélyes szakmai körök figyelmét is magára irá­nyította, páciensei pedig expo­nenciálisan szaporodnak, már úgy értve, hogy a rendelőben egyre többen várnak sorukra, igaz, a meddőség és az impoten­cia orvoslása is Mátrai kompe­tenciája. Az eredmények valóban faszci­­nálják az embert. Egy közönséges migrén orvoslása percek alatt kész, a fejfájás úgy múlik el, mintha soha nem is kínzott volna, a gyógyult egészségesen otthoná­ba bocsátható. Szövődmény kia­lakulása kizárt, nincsen az a kába posztoperációs szakasz, nem kell gennyet pingálni, a reoperáció szóba sem kerül. Az orvosi kamarák kétkedése persze nem elhanyagolható fak­tumból táplálkozik, Mátrai dok­tor ugyanis életében nem fordult meg az orvoskaron, de talán még Pesten sem. Egy árva publikációt nem tud felmutatni, egy vacak korreferátuma nem volt, amit az Orvosi Hetilapban hátul, apró betűvel, rövidítve közzétett volna. Mátrai sajátságos munkamód­szert alakított ki. Nem gyűjti a betegbiztosítási kártyákat, olcsó, olyannyira, hogy nem kér egy fülért sem, ambulanciára mégis mindig készen áll. Nem kíván sá­pot húzni egy ilyen lukratív tevé­kenységből, a paraszolvenciából a para előtagot csak a szülők sza­badkai bevásárlásainak emléke­ként ismeri, de ezzel kész is. A mániákus depresszió, a mig­rén, a neurotikus betegségek, a gerincbántalmak, egyéb reumati­kus panaszok százszázalékos biztonsággal gyógyíthatók, de olykor még a vesekő is leesik, mint egy kitartó nyáresti sörözés után. A páciensek áldják is a Mátrai doktor kezét, és tényleg a végtag az, ami elismerést érde­mel, mert kézrátéttel gyó­gyít.A Mátrai tétel­ szerint — de ezt hiába keresnénk a patológiai le­xikonban — az embert 7, azaz hetes darab energiaburok veszi körül, ezek védekeznek aztán a kórokozók, bacilusok, vírusok ellen, és ezeket Mátrai látja is, mind a hetet. Látja, hogy vala­melyik burokkal­­baj van, neki nem is csoda, ha ciszta, polip, vagy haematoma, netán condilo­­ma lett a vége. Ő ezeken a burko­kon is keresztül jut a maga transzcendens, univerzumból ki­kölcsönzött energiáival, de mon­dom, ez nagyon megviseli, az energialövellés nem megy csak úgy füttyszóra, ilyenkor Mátrai azt kénytelen mondani, hogy a Szabó néni jöjjön vissza holnap, fél háromkor van inspekció, ren­delnem kell magának nyalábokat föntről, de addig is felírok egy kis energiát, étkezés előtt 3x1, a Katit meg csókolom, ha bejön magával holnap, megnézem a visszerét, még talán nyaláb is marad, isten vele, kérem a követ­kezőt! És akkor a következő belép Mátraiék nappalijába, mert a doktor odahaza fogadja a pana­szosokat, ott ül a tv-fotel előtt, rövidnadrágban, tininindzsás tri­kóban, a lába nem ér le a földre, alig éri fel a dohányzóasztalt, nem lehet több, mint negyven ki­ló, olyan negyedikes elemista forma gyerek, kést még a kezébe nem vett. Nem csoda. Doktor Mátrai idén tölti be a tízet. — pálffy — Magyarországról jövök Hegyeshalmi László rajza 1993. ÁPRILIS 30. ΕΠΞΠ Budaörs A Kertész utcaiak elől ellopják a Napot. Legalábbis ők minősítik így a minősíthetetlen esetet, melynek áldozatai lettek. És ha nem vigyáznak, akkor nemcsak a 15-ös szám alatt lévő telek borul árnyékba, hanem sorba a többi is. Félelmük nem alaptalan, ezt az önkormányzat műszaki osztá­lyának megbízott vezetője is megerősíti. Egy budapesti ügyvéd üresen álló telkeket vásárolt fel Budaörs Rózsadombján, majd azokat jó­kora felárral építési területként eladásra kínálta. Előtte azonban egy építésszel elkészíttette a tel­keken felépítendő sorházak terv­rajzát, így a vásárlókat már az új otthon ígéretével várta. A város főépítésze — aki másodállásban látja el ezt a feladatot — sem lát­ta akadályát, hogy a grandiózus elképzelések valóra váljanak, így az I-3-as övezetben, ahol ed­dig csak egy-, maximum kéte­meletes házak épültek, most két­szer négylakásos, háromszintes sorházakat kezdtek felhúzni. Az önkormányzat egyik képvi­selője is felháborítónak tartja a sorházak építését.­­ A műszaki osztály munkatársainak az lenne a feladatuk, hogy a város arcula­tára, jövőjére gondoljanak, nem pedig az, hogy engedélyt adja­nak ilyen városcsúfításra. A műszaki osztály leváltott ve­zetője elismeri, hogy hiba volt az építési engedélyek kiadása. Mentségünkre szolgáljon — mondja a volt vezető —, hogy a főépítész nem talált semmi kifo­gásolni valót a tervben. Miután én nem vagyok építészmérnök, nem tudtam vitába szállni vele. Persze az önkormányzat abban is hibázott, hogy nem ellenőrizte az építkezések menetét, így csak utólag derült ki, hogy az elké­szült sorházak magassága jóval eltér a tervekben szereplő ada­toktól. A megemelt fogadószint­nek köszönhetően pedig máris árnyékba borultak a szomszédos kertek. A hibát hibára halmozó műszaki osztály ezt már nem nézhette ölhetett kézzel, ezért el­rendelte a felső szintek kényszer­lebontását. A leendő lakástulajdonosok persze semmit sem tudnak a tör­téntekről. Az építők nem tájé­koztatták őket arról, hogy a ma­gas talajvíz miatt eltértek az ere­deti építési tervektől. — Ha le­bontják a tetőt, akkor ötven négyzetméterrel csökken a lakás területe — mondja egyikük —, abba viszont tönkremegyünk. Eddig is már több mint három és fél millió forintot fizettünk ki. A Kertész utca másik üresen álló telkén hamarosan elkezdik egy újabb sorház építését. Ezt megakadályozandó, az ott lakók bírósághoz fordultak, ám kerese­tüket elutasították. Az indoklás­ban az szerepelt, hogy az építők nem lépik túl a beépítési százalé­kot. A gond csupán az, hogy az önkormányzat egyik munkatársa nem a valóságos teleknagyságra adta ki az engedélyeket. Amíg ezt nem sikerül bebizonyítani, addig a bíróság határozata marad érvényben. E hó végére talán már az alapozáson is túl lesznek. (gellért)

Next