Élet és Irodalom, 2002. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
2002-12-20 / 51-52. szám - Ladányi János: Zsidóság, szegregáció. A budapesti zsidó népesség lakóhelyi szegregációjának alakulása (21. oldal) - feLugossy László: rajza • kép | illusztráció | grafika | rajz (21. oldal)
A nagyvárosok térszerkezete, a különböző szociális és etnikai csoportok térbeni elkülönülésének alakulása e csoportok együttélésének és konfliktusainak, bonyolult társadalmi viszonyrendszerének térbeni megjelenéseként is felfogható. Mivel a különböző társadalmi státusú családok a szociális távolságokat térbeni elkülönüléssel is igyekeznek megjeleníteni - sőt felfokozni -, és mivel a társadalmi elkülönülésnek ez a térben objektiválódott vetülete gyakran stabilabb és az empirikus társadalomkutatás eszközeivel pontosabban mérhető rendszert alkot, mint például a különböző társadalmi csoportok között érvényesülő jövedelem-egyenlőtlenségek, vagy a más etnikai csoportokkal szembeni elutasítás erőssége, a lakóhelyi szegregáció mintáinak és intenzitásának elemzése hasznos eszköz lehet lényeges társadalmi tendenciák jobb megismeréséhez. Különösen igaznak tűnik mindez olyan társadalmi csoport történetének és jelenlegi helyzetének vizsgálata esetében, mint amilyen a többségi társadalomba való integrálódás folyamatában többször is tragikus módon megrekedt, gyakran identitásának eltitkolására vagy eltorzítására kényszerülő magyarországi zsidóság. A budapesti zsidó népesség lakóhelyi szegregációjának elemzésétől ezért azt vártuk, hogy segítségével közelebb juthatunk az identitásváltás olyan, gyakorta eltitkolt, elfojtott vagy kevéssé tudatosult következményeihez, amelyek más módszerekkel nem vagy csak kevésbé egzakt módon elemezhetők. A magyarországi zsidókra vonatkozóan 1949-ig meglehetősen részletes statisztikai adatok állnak rendelkezésre. Ezek azonban módszertani okok miatt nem vethetők közvetlenül egybe a tanulmányunk alapját képező 1999-es kutatás adataival. Alapvetően azért, mert a kutatás alapsokaságát a korábbiaktól eltérő módon definiálták: az 1949 előtti statisztikákban az „izraelita felekezetűek” minősültek zsidónak, ezzel szemben az 1999-es vizsgálat során - az 1945 májusa előtt születettek esetében - a zsidóságuk miatt a vészkorszakban üldözöttek közül kárpótlásért folyamodók. Az 1945 előtt születettek körében tehát lényegében a nürnbergi törvények hatálya alá eső és ma is Magyarországon élő népesség képezte azt az alapsokaságot, amiből véletlen mintát vettek, míg az 1945 után születettek esetében - más lehetőség nem lévén - a többnyire zsidó származású kérdezőbiztosok által zsidónak tartott személyek köréből vettek nem véletlen mintát. Az alapsokaság különböző definiálásából adódó eltérés az általunk elemzett korszak elején kisebb, később, időszakonkénti ingadozással, egyre nagyobb problémát okoz, amire később még kitérünk. * * Adataink szerint a budapesti zsidó vallású népesség száma az 1869-es, csaknem 45 ezres létszámról, ami akkor 16,8 százalékos pest-budai népességarányt jelentett, 1930-ra valamivel több mint kétszázezerre emelkedett, ami a fővárosban akkor 21,5 százalékos arány volt. E népesség aránya ezután, a kitörések, vegyes házasságok és a kényszerasszimiláció következtében valamelyest csökkent, de még 1941-ben is 185 ezer (15,8 százalék) volt. Ekkor azonban már mintegy hatvanezer volt a „keresztény vallású, de zsidó származású” (értsd: a zsidótörvények alapján zsidónak minősülő személyek száma). A holokauszt utáni első népszámlálás eredményei szerint Budapesten 1949-ben 96 ezer zsidó élt, ami az akkori, a mainál jóval kisebb területű főváros lakosságának 9,1 százalékát jelentette. Az 1999-es kutatás adatai szerint a budapesti zsidó népesség száma körülbelül 85 ezer volt, ami mintegy 4,5 százalékos arányt jelent. Hozzá kell azonban tenni, hogy a mintavétel kényszerűségből adódó hiányosságai és az alapsokaság eltérő volta miatt az utóbbi számokat nagy óvatossággal kell kezelni. Mint ismeretes, a holokauszt nyomán lényegesen megváltozott a magyarországi zsidó népesség demográfiai, szociális és földrajzi összetétele is. Ez szűkebb témánk vonatkozásában azt jeleni, hogy míg az 1941-es népszámlálás szerint izraelitának minősülő népesség 46 százaléka, a „zsidótörvények által érintettek” 48,8 százaléka volt budapesti lakos, a Zsidó Világkongresszus magyarországi képviseletének 1946-os felmérése szerint az „izraelita” népesség 67,2 százaléka lakott Budapesten. Ez a jelentős eltérés döntően azzal magyarázható, hogy az üldöztetések jóval súlyosabban érintették a vidéki, mint a fővárosban élő zsidókat. Erre utalnak a saját adatfelvételünkből származó adatok is, amelyek azonban azt is egyértelműen mutatják, hogy a zsidó népesség koncentrálódása a fővárosban a jelenlegi generáció életében is folytatódott. * Rátérve tulajdonképpeni témánkra, a zsidó népesség Budapesten belüli elhelyezkedésének elemzésére, hangsúlyoznunk kell, hogy az egyes időpontokra vonatkozó megoszlások nem a budapesti zsidó népesség lakóhelyeinek adott időpontban vett területi eloszlását mutatják, hanem a jelenleg Budapesten élő zsidó népesség (egy viszonylag jó mintájának területi elhelyezkedését. Tekintsük tehát át a budapesti zsidó népesség városrészenkénti eloszlásának főbb jellegzetességeit! Mint ez a korabeli statisztikai adatokból nyomon követhető, a budapesti zsidó népesség az 1873-as városegyesítést megelőző korszakban még a pesti városfalon kívül, a Király utca két oldalán elhelyezkedő városrészben tömörült. Ez a „zsidó városrész” a későbbiekben fokozatosan kiterjedt a Terézváros és Erzsébetváros környező területeire, majd egy idő után a szomszédos Józsefvárosnak, sőt a Ferencvárosnak a Nagykörúton belüli részeire is. Ezzel párhuzamosan azonban megindult a magasabb státusú zsidók kiáramlása a hagyományos zsidó városrészből. A jobb módú zsidó lakosság egy része előbb a Lipótváros, később már az abból csápszerűen kinyúló, magas státusú területek irányába is törekedett, majd - inkább csak a harmincas évektől kezdve és viszonylag lassú ütemben - megindult a magas státusú zsidó népesség kiáramlása a budai kerületek felé. A holokauszt előtti korszak utolsó fejleménye az „új zsidó városrész”, az Újlipótváros felépülése és magasan kvalifikált zsidó népességgel való benépesülése volt. A második világháború után fokozatosan átalakult a megfogyatkozott számú fővárosi zsidó lakosság térbeni elhelyezkedésének mintája. Mindenekelőtt a hagyományos zsidó városrészben lakók arányának töretlen ütemű csökkenése érdemel említést. E népesség egyik, alacsonyabb státusú része az új lakótelepek, másik, magasabb státusú része pedig előbb Buda belső, majd egyre kijjebb eső, zöldövezeti területei felé áramlott. Ez a folyamat a rendszerváltás táján már átcsapott a főváros adminisztratív határain, és megindult a fiatalabb zsidó családoknak a szuburbán területek felé való kiáramlása is. Területi tipológiánkkal a fent röviden vázolt folyamatokat kívántuk megragadni. Mint adatainkból kitűnik, a budapesti zsidó és a fővárosi össznépesség városrészek közötti eloszlása számottevően eltér egymástól. Ezen eltérés jelentős része azonban eltűnik, ha a magasan iskolázott zsidó népesség adatait nem a budapesti átlagnépesség, hanem a felsőfokú végzettséggel rendelkező fővárosi népesség adataival vetjük egybe. Az eltérés nagyobb része tehát státusokokra vezethető vissza. Érdemes azonban tüzetesebben is szemügyre venni a státushatás kiszűrése után is megmaradó leglényegesebb különbségeket. Adatainkból kitűnik, hogy a diplomás budapesti népesség 46 százaléka, a diplomás zsidó népességnek csak 41 százaléka lakik Budán. A zsidó népesség Bel-Budán valamivel kisebb, a budai hegyvidéken lényegében ugyanolyan arányban van jelen, mint a diplomával rendelkező budapesti népesség. Számottevően alulreprezentáltak azonban a zsidó családok a külső-budai körzetekben. Ennél is nagyobb eltérés mutatkozik a külsőpesti területek vonatkozásában, ahol a diplomás zsidóknak csak egytizede, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkező budapesti népességnek csaknem a negyede él. A „zsidó városrészeken” kívüli belső-pesti területeken szinte teljesen megegyezik a zsidó és nem zsidó népesség aránya. A korábban elmondottak után nem meglepő, hogy Újlipótvárosban igen erősen felülreprezentált arányban élnek zsidó családok. Legfeljebb arra érdemes felhívni a figyelmet, hogy a diplomás és annál alacsonyabb iskolai végzettségű családok e városrészen belüli aránya lényegében megegyező, ami nyilván az itt élő idős zsidó népesség, és főként az özvegy zsidó nők viszonylag magas arányával magyarázható. Táblázatunk leginkább figyelemreméltó adata talán az, hogy a közhiedelemmel ellentétben milyen jelentős mértékű a zsidó népesség felülreprezentáltsága az igen leromlott állapotban lévő „régi zsidó városrészben”. Ez az erős felülreprezentáltság a státushatás kiszűrése után is érvényesül: míg a diplomás fővárosi népességnek csak nyolcada, az ugyanilyen képzettségű zsidó népességnek az egyötöde lakik ebben a városrészben. A zsidó népesség felülreprezentáltsága még az „életkorhatás” kiszűrése után is igen számottevőnek mondható: igaz, hogy a megkérdezettek gyermekei közül már csak minden hatodik (16,8 százalék) lakik a Király utca körüli városrészben, ez az eltérés azonban nem nagyobb annál, mint amit ennek a városrésznek, és általában a belső pesti városrészeknek az összlakosság körében mért idősebb koröszszetétele „indokolttá tesz”. * Végül arra kerestünk választ, hogy mennyiben tulajdonítható a budapesti zsidó népesség városrészek közötti aszimmetrikus eloszlásának szociális és demográfiai tényezőkkel nem magyarázható része annak, hogy a zsidó népesség etnikailag zártabb, vallásosabb és/vagy a zsidó kultúrához valamilyen módon erősebben kötődő csoportjai a zsidók által felülreprezentált városrészekben, esetleg a tradicionális zsidó negyedben laknak. Kérdésünk tehát az, hogy a lakóhelyi eloszlás szerinti aszimmetrián belül kimutatható „etnikai faktor” milyen tényezőkre vezethető vissza? Mivel az „etnikus hatás” indikátorainak kiválasztása igen bonyolult és korántsem egyértelműen megoldható feladat, igyekeztünk többféle - a megkérdezettek származási homogenitását, neveltetését, zsidó szociális, kulturális és vallási szervezetekhez való kötődését mérő mutatót alkalmazni. A felhasznált indikátorok mentén kevés igazán határozott tendencia rajzolódott ki. Ilyen mindenekelőtt az, hogy a vidéken és a Budapest körüli agglomerációs településeken, esetenként a Külső-Pesten élő zsidó népesség adatai viszonylag jelentős mértékben eltérnek az összes többi fővárosi városrészben lakó zsidók adataitól. A többi városrész közötti különbségek azonban általában csekélyek, és statisztikailag többnyire nem szignifikánsak. Fontosabb, hogy az eltérések nehezen értelmezhetők, mert kevés kivételtől eltekintve nem mutatnak határozott tendenciát, hanem hol ebbe, hol abba az irányba mutatnak. Problémánk szempontjából a leglényegesebb, hogy semmiképpen sem állítható az, hogy akár népességének zsidó származását, neveltetését, akár az itt élők jelenlegi vallási, kulturális vagy társadalmi aktivitását tekintve a „zsidó városrész” lakói „tradicionálisabban” vagy kevésbé „asszimiláns zsidó” módjára viselkednének, mint jó néhány más budapesti városrész zsidó lakói. Újlipótváros, Bel-Buda, a budai hegyvidék, esetenként még a külső-budai városrészek zsidó népessége is a legtöbb indikátor tekintetében valamivel kevésbé asszimilált karaktert mutat, mint az a tradicionális zsidó Pest esetében megfigyelhető. Még egyszer meg kell ismételnünk azonban, hogy a fent bemutatott eltérések általában csekélyek, és a tendenciák korántsem tekinthetők egyértelműeknek. Lényegében ugyanez mondható el akkor is, ha a fenti összehasonlítást többváltozós módszerekkel kialakított indikátorokkal, illetve többváltozós elemzéssel végezzük el. Összegezve az elmondottakat: megállapítható, hogy a budapesti zsidó népesség városrészek közötti megoszlását elemezve egyfelől egyértelműen kimutatható egy olyan, demográfiai és szociális különbségekkel nem magyarázható eltérés, amit indokoltnak tűnik etnikai alapú szegregációnak tekinteni. Másfelől viszont megállapítható az is, hogy a budapesti zsidó népesség térbeni eloszlása semmilyen általunk használt mutató vonatkozásában sem követi a szociális, kulturális vagy vallási értelemben a többségi társadalomtól élesen eltérő jellegzetességeket mutató etnikai kisebbségek lakóhelyi szegregációjának a legtöbb külföldi városból ismert mintáját. A legkevésbé sem mutatható ki például az, hogy az erősebb „jellegzetességekkel” rendelkező etnikai alcsoport a városon belül egy vagy több, de kisszámú területen élne, és ezekből a koncentrátumokból kifelé haladva az „etnikai jellegzetességekkel” bíró népesség aránya vagy az ilyen jellegzetességek intenzitása többé-kevésbé folyamatosan csökkenő tendenciát követne. Sőt, egyértelműen megállapítható, hogy a tradicionális zsidó városrész - annak ellenére, hogy népessége az átlagosnál jóval idősebb - korántsem jellemezhető azzal, hogy az itt lakó zsidók más fővárosi városrészek zsidóinál etnikai, vallási vagy kulturális értelemben kevésbé asszimiláltak lennének. Mindez véleményem szerint mintegy térbeni megjelenése annak az állapotnak, hogy a magyarországi zsidó népesség - miközben demográfiai és társadalmi összetételét tekintve igen karakterisztikusan különbözik az állagnépességtől - sem származási, sem vallási, sem kulturális értelemben nem tekinthető homogén társadalmi egységnek. Ezen etnikai csoport döntően a közös történelmi tapasztalat, a változó formájú és intenzitású antiszemitizmus, illetve az ehhez viszonyulás folyamatos kényszere körül konstruálódik. (Ez a cikk a Kovács András által vezetett, az ELTE Szociológiai Intézete és a Kisebbségkutató Intézet által koordinált, Zsidók a mai Magyarországon című kutatás adataira támaszkodik. Az adatfelvétel 1999-ben folyt. A részletes dokumentációt is tartalmazó tanulmány Angelusz Róbert és Tardos Róbert, Kovács András, Ladányi János, valamint Stark Tamás tanulmányaival a Kovács András által szerkesztett Zsidó csoportok a mai magyar társadalomban című kötetben, 2002 decemberében, a Múlt és Jövő Könyvkiadó gondozásában jelenik meg.) LADÁNYI JÁNOS: Zsidóság, szegregáció - a budapesti zsidó népesség lakóhelyi szegregációjának alakulása A MEGKÉRDEZETTEK ÉS A FELMENŐK KÖZÜL BUDAPESTI LAKÓHELLYEL RENDELKEZŐK ARÁNYA (százalék) A BUDAPESTI LAKÓNÉPESSÉG ÉS A BUDAPESTI ZSIDÓ NÉPESSÉG, VALAMINT EZEK FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ ALCSOPORTJAINAK VÁROSRÉSZEK SZERINTI MEGOSZLÁSA (százalék) nagyapa apa a megkérdezett legtartósabb születési jelenlegi lakóhelye helye lakóhelye Budapest 40 71 70 86 főLugossy László rajza Lakónépesség Zsidó népesség 18-Xéves Felsőfokú vég. 18-Xéves Felsőfokú vég. Bel-Buda ~ 13,6 20,2 16,2 17,8 Budai hegyvidék_____87 _________167_________1__________17,3 Külső-Buda 9,0 ___ 9,1__________5,3_________5,9 Régi „zsidó Pest” 13,5_________127________22,4_________20,5___ Újlipótváros_________2,4 37_________15,3__________15,6 ___ Egyéb Belső-Pest 15,4 13,8 13,9 13,0 Külső-Pest_________ 38,1 24,2_________11,5 9,9 Összesen_________100,0 100,0 100,0 100,0 __ (NB) (1 579 857) (263 522) (1648) (774) 2002. DECEMBER 20. 21 élet Ész IRODALOM