Élet és Irodalom, 2002. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)

2002-12-20 / 51-52. szám - Ladányi János: Zsidóság, szegregáció. A budapesti zsidó népesség lakóhelyi szegregációjának alakulása (21. oldal) - feLugossy László: rajza • kép | illusztráció | grafika | rajz (21. oldal)

A nagyvárosok térszerkezete, a különböző szociális és etnikai csoportok térbeni elkülönülésé­nek alakulása e csoportok együttélé­sének és konfliktusainak, bonyolult társadalmi viszonyrendszerének tér­beni megjelenéseként is felfogható. Mivel a különböző társadalmi státu­sú családok a szociális távolságokat térbeni elkülönüléssel is igyekeznek megjeleníteni - sőt felfokozni -, és mivel a társadalmi elkülönülésnek ez a térben objektiválódott vetülete gyakran stabilabb és az empirikus társadalomkutatás eszközeivel pon­tosabban mérhető rendszert alkot, mint például a különböző társadal­mi csoportok között érvényesülő jö­vedelem-egyenlőtlenségek, vagy a más etnikai csoportokkal szembeni elutasítás erőssége, a lakóhelyi szeg­regáció mintáinak és intenzitásának elemzése hasznos eszköz lehet lénye­ges társadalmi tendenciák jobb meg­ismeréséhez. Különösen igaznak tűnik mindez olyan társadalmi csoport történeté­nek és jelenlegi helyzetének vizsgá­lata esetében, mint amilyen a­­ több­ségi társadalomba való integrálódás folyamatában többször is tragikus módon megrekedt, gyakran identi­tásának eltitkolására vagy eltorzítá­sára kényszerülő­­ magyarországi zsidóság. A budapesti zsidó népes­ség lakóhelyi szegregációjának elem­zésétől ezért azt vártuk, hogy segít­ségével közelebb juthatunk az iden­titásváltás olyan, gyakorta eltitkolt, elfojtott vagy kevéssé tudatosult kö­vetkezményeihez, amelyek más módszerekkel nem vagy csak kevés­bé egzakt módon elemezhetők. A magyarországi zsidókra vonat­kozóan 1949-ig meglehetősen részle­tes statisztikai adatok állnak rendel­kezésre. Ezek azonban módszertani okok miatt nem vethetők közvetle­nül egybe a tanulmányunk alapját képező 1999-es kutatás adataival. Alapvetően azért, mert a kutatás alapsokaságát a korábbiaktól eltérő módon definiálták: az 1949 előtti sta­tisztikákban az „izraelita felekezetű­­ek” minősültek zsidónak, ezzel szem­ben az 1999-es vizsgálat során - az 1945 májusa előtt születettek eseté­ben - a zsidóságuk miatt a vészkor­szakban üldözöttek közül kárpótlá­sért folyamodók. Az 1945 előtt szüle­tettek körében tehát lényegében a nürnbergi törvények hatálya alá eső és ma is Magyarországon élő népes­ség képezte azt az alapsokaságot, amiből véletlen mintát vettek, míg az 1945 után születettek esetében - más lehetőség nem lévén - a többnyire zsidó származású kérdezőbiztosok ál­tal zsidónak tartott személyek köré­ből vettek nem véletlen mintát. Az alapsokaság különböző definiálásá­ból adódó eltérés az általunk elem­zett korszak elején kisebb, később, időszakonkénti ingadozással, egyre nagyobb problémát okoz, amire ké­sőbb még kitérünk. * * Adataink szerint a budapesti zsidó vallású népesség száma az 1869-es, csaknem 45 ezres létszámról, ami ak­kor 16,8 százalékos pest-budai né­pességarányt jelentett, 1930-ra vala­mivel több mint kétszázezerre emel­kedett, ami a fővárosban akkor 21,5 százalékos arány volt. E népesség aránya ezután, a kitörések, vegyes házasságok és a kényszerasszimiláció következtében valamelyest csökkent, de még 1941-ben is 185 ezer (15,8 százalék) volt. Ekkor azonban már mintegy hatvanezer volt a „keresz­tény vallású, de zsidó származású” (értsd: a zsidótörvények alapján zsi­dónak minősülő személyek száma). A holokauszt utáni első népszámlálás eredményei szerint Budapesten 1949-ben 96 ezer zsidó élt, ami az akkori, a mainál jóval kisebb területű főváros lakosságának 9,1 százalékát jelentette. Az 1999-es kutatás adatai szerint a budapesti zsidó népesség száma körülbelül 85 ezer volt, ami mintegy 4,5 százalékos arányt jelent. Hozzá kell azonban tenni, hogy a mintavétel kényszerűségből adódó hiányosságai és az alapsokaság eltérő volta miatt az utóbbi számokat nagy óvatossággal kell kezelni. Mint ismeretes, a holokauszt nyo­mán lényegesen megváltozott a ma­gyarországi zsidó népesség demog­ráfiai, szociális és földrajzi összetétele is. Ez szűkebb témánk vonatkozásá­ban azt jeleni, hogy míg az 1941-es népszámlálás szerint izraelitának mi­nősülő népesség 46 százaléka, a „zsi­dótörvények által érintettek” 48,8 százaléka volt budapesti lakos, a Zsi­dó Világkongresszus magyarországi képviseletének 1946-os felmérése szerint az „izraelita” népesség 67,2 százaléka lakott Budapesten. Ez a je­lentős eltérés döntően azzal magya­rázható, hogy az üldöztetések jóval súlyosabban érintették a vidéki, mint a fővárosban élő zsidókat. Erre utal­nak a saját adatfelvételünkből szár­mazó adatok is, amelyek azonban azt is egyértelműen mutatják, hogy a zsidó népesség koncentrálódása a fő­városban a jelenlegi generáció életé­ben is folytatódott. * Rátérve tulajdonképpeni témánkra, a zsidó népesség Budapesten belüli elhelyezkedésének elemzésére, hangsúlyoznunk kell, hogy az egyes időpontokra vonatkozó megoszlások nem a budapesti zsidó népesség la­kóhelyeinek adott időpontban vett területi eloszlását mutatják, hanem a jelenleg Budapesten élő zsidó népes­ség (egy viszonylag jó mintájának­ területi elhelyezkedését. Tekintsük tehát át a budapesti zsidó népesség városrészenkénti el­oszlásának főbb jellegzetességeit! Mint ez a korabeli statisztikai ada­tokból nyomon követhető, a buda­pesti zsidó népesség az 1873-as vá­rosegyesítést megelőző korszakban még a pesti városfalon kívül, a Király utca két oldalán elhelyezkedő város­részben tömörült. Ez a „zsidó város­rész” a későbbiekben fokozatosan ki­terjedt a Terézváros és Erzsébetvá­ros környező területeire, majd egy idő után a szomszédos Józsefváros­nak, sőt a Ferencvárosnak a Nagy­körúton belüli részeire is. Ezzel pár­huzamosan azonban megindult a magasabb státusú zsidók kiáramlása a hagyományos zsidó városrészből. A jobb módú zsidó lakosság egy része előbb a Lipótváros, később már az abból csápszerűen kinyúló, magas státusú területek irányába is töreke­dett, majd - inkább csak a harmincas évektől kezdve és viszonylag lassú ütemben - megindult a magas státu­sú zsidó népesség kiáramlása a budai kerületek felé. A holokauszt előtti korszak utolsó fejleménye az „új zsi­dó városrész”, az Újlipótváros fel­épülése és magasan kvalifikált zsidó népességgel való benépesülése volt. A második világháború után foko­zatosan átalakult a megfogyatkozott számú fővárosi zsidó lakosság térbe­ni elhelyezkedésének mintája. Min­denekelőtt a hagyományos zsidó vá­rosrészben lakók arányának töretlen ütemű csökkenése érdemel említést. E népesség egyik, alacsonyabb státu­sú része az új lakótelepek, másik, magasabb státusú része pedig előbb Buda belső, majd egyre kijjebb eső, zöldövezeti területei felé áramlott. Ez a folyamat a rendszerváltás táján már átcsapott a főváros adminisztra­tív határain, és megindult a fiatalabb zsidó családoknak a szuburbán terü­letek felé való kiáramlása is. Területi tipológiánkkal a fent rövi­den vázolt folyamatokat kívántuk megragadni. Mint adatainkból kitű­nik, a budapesti zsidó és a fővárosi össznépesség városrészek közötti el­oszlása számottevően eltér egymás­tól. Ezen eltérés jelentős része azon­ban eltűnik, ha a magasan iskolázott zsidó népesség adatait nem a buda­­pesti átlagnépesség, hanem a felsőfo­kú végzettséggel rendelkező fővárosi népesség adataival vetjük egybe. Az eltérés nagyobb része tehát státus­okokra vezethető vissza. Érdemes azonban tüzetesebben is szemügyre venni a státushatás kiszűrése után is megmaradó leglényegesebb különb­ségeket. Adatainkból kitűnik, hogy a diplo­más budapesti népesség 46 százaléka, a diplomás zsidó népességnek csak 41 százaléka lakik Budán. A zsidó né­pesség Bel-Budán valamivel kisebb, a budai hegyvidéken lényegében ugyanolyan arányban van jelen, mint a diplomával rendelkező budapesti népesség. Számottevően alulrepre­zentáltak azonban a zsidó családok a külső-budai körzetekben. Ennél is nagyobb eltérés mutatkozik a külső­pesti területek vonatkozásában, ahol a diplomás zsidóknak csak egytizede, míg a felsőfokú végzettséggel rendel­kező budapesti népességnek csak­nem a negyede él. A „zsidó városré­szeken” kívüli belső-pesti területeken szinte teljesen megegyezik a zsidó és nem zsidó népesség aránya. A korábban elmondottak után nem meglepő, hogy Újlipótvárosban igen erősen felülreprezentált arány­ban élnek zsidó családok. Legfeljebb arra érdemes felhívni a figyelmet, hogy a diplomás és annál alacso­nyabb iskolai végzettségű családok e városrészen belüli aránya lényegében megegyező, ami nyilván az itt élő idős zsidó népesség, és főként az öz­vegy zsidó nők viszonylag magas ará­nyával magyarázható. Táblázatunk leginkább figyelemreméltó adata ta­lán az, hogy­­ a közhiedelemmel el­lentétben­­ milyen jelentős mértékű a zsidó népesség felülreprezentáltsá­­ga az igen leromlott állapotban lévő „régi zsidó városrészben”. Ez az erős felülreprezentáltság a státushatás ki­szűrése után is érvényesül: míg a diplomás fővárosi népességnek csak nyolcada, az ugyanilyen képzettségű zsidó népességnek az egyötöde lakik ebben a városrészben. A zsidó népes­ség felülreprezentáltsága még az „életkorhatás” kiszűrése után is igen számottevőnek mondható: igaz, hogy a megkérdezettek gyermekei közül már csak minden hatodik (16,8 százalék) lakik a Király utca kö­rüli városrészben, ez az eltérés azon­ban nem nagyobb annál, mint amit ennek a városrésznek, és általában a belső pesti városrészeknek az összla­kosság körében mért idősebb korösz­­szetétele „indokolttá tesz”. * Végül arra kerestünk választ, hogy mennyiben tulajdonítható a buda­­pesti zsidó népesség városrészek kö­zötti aszimmetrikus eloszlásának szo­ciális és demográfiai tényezőkkel nem magyarázható része annak, hogy a zsidó népesség etnikailag zár­tabb, vallásosabb és/vagy a zsidó kul­túrához valamilyen módon erőseb­ben kötődő csoportjai a zsidók által felülreprezentált városrészekben, esetleg a tradicionális zsidó negyed­ben laknak. Kérdésünk tehát az, hogy a lakóhelyi eloszlás szerinti aszimmetrián belül kimutatható „et­nikai faktor” milyen tényezőkre ve­zethető vissza? Mivel az „etnikus hatás” indikáto­rainak kiválasztása igen bonyolult és korántsem egyértelműen megoldha­tó feladat, igyekeztünk többféle - a megkérdezettek származási homoge­nitását, neveltetését, zsidó szociális, kulturális és vallási szervezetekhez való kötődését mérő­­ mutatót alkal­mazni. A felhasznált indikátorok mentén kevés igazán határozott ten­dencia rajzolódott ki. Ilyen minde­nekelőtt az, hogy a vidéken és a Bu­dapest körüli agglomerációs telepü­léseken, esetenként a Külső-Pesten élő zsidó népesség adatai viszonylag jelentős mértékben eltérnek az összes többi fővárosi városrészben lakó zsi­dók adataitól. A többi városrész kö­­zötti különbségek azonban általában csekélyek, és statisztikailag többnyire nem szignifikánsak. Fontosabb, hogy az eltérések nehezen értelmezhetők, mert kevés kivételtől eltekintve nem mutatnak határozott tendenciát, ha­nem hol ebbe, hol abba az irányba mutatnak. Problémánk szempontjá­ból a leglényegesebb, hogy semmi­képpen sem állítható az, hogy­­ akár népességének zsidó származását, ne­veltetését, akár az itt élők jelenlegi vallási, kulturális vagy társadalmi ak­­tivitását tekintve­­ a „zsidó városrész” lakói „tradicionálisabban” vagy ke­vésbé „asszimiláns zsidó” módjára vi­selkednének, mint jó néhány más budapesti városrész zsidó lakói. Újli­pótváros, Bel-Buda, a budai hegyvi­dék, esetenként még a külső-budai városrészek zsidó népessége is a leg­több indikátor tekintetében valami­vel kevésbé asszimilált karaktert mu­tat, mint az a tradicionális zsidó Pest esetében megfigyelhető. Még egyszer meg kell ismételnünk azonban, hogy a fent bemutatott eltérések általában csekélyek, és a tendenciák korántsem tekinthetők egyértelműeknek. Lé­nyegében ugyanez mondható el ak­kor is, ha a fenti összehasonlítást többváltozós módszerekkel kialakí­tott indikátorokkal, illetve többválto­zós elemzéssel végezzük el. Összegezve az elmondottakat: megállapítható, hogy a budapesti zsi­dó népesség városrészek közötti meg­oszlását elemezve egyfelől egyértel­műen kimutatható egy olyan, de­mográfiai és szociális különbségekkel nem magyarázható eltérés, amit in­dokoltnak tűnik etnikai alapú szegre­gációnak tekinteni. Másfelől viszont megállapítható az is, hogy a budapes­ti zsidó népesség térbeni eloszlása semmilyen általunk használt mutató vonatkozásában sem követi a szociá­lis, kulturális vagy vallási értelemben a többségi társadalomtól élesen eltérő jellegzetességeket mutató etnikai ki­sebbségek lakóhelyi szegregációjának a legtöbb külföldi városból ismert mintáját. A legkevésbé sem mutatha­tó ki például az, hogy az erősebb „jel­legzetességekkel” rendelkező etnikai alcsoport a városon belül egy vagy több, de kisszámú területen élne, és ezekből a koncentrátumokból kifelé haladva az „etnikai jellegzetességek­kel” bíró népesség aránya vagy az ilyen jellegzetességek intenzitása töb­­bé-kevésbé folyamatosan csökkenő tendenciát követne. Sőt, egyértelmű­en megállapítható, hogy a tradicioná­lis zsidó városrész - annak ellenére, hogy népessége az átlagosnál jóval idősebb - korántsem jellemezhető az­zal, hogy az itt lakó zsidók más fővá­rosi városrészek zsidóinál etnikai, val­lási vagy kulturális értelemben kevés­bé asszimiláltak lennének. Mindez véleményem szerint mint­egy térbeni megjelenése annak az ál­lapotnak, hogy a magyarországi zsi­dó népesség - miközben demográfi­ai és társadalmi összetételét tekintve igen karakterisztikusan különbözik az állagnépességtől - sem származá­si, sem vallási, sem kulturális érte­lemben nem tekinthető homogén társadalmi egységnek. Ezen etnikai csoport döntően a közös történelmi tapasztalat, a változó formájú és in­tenzitású antiszemitizmus, illetve az ehhez viszonyulás folyamatos kény­szere körül konstruálódik. (Ez a cikk a Kovács András által ve­zetett, az ELTE Szociológiai Intézete és a Kisebbségkutató Intézet által koordi­nált, Zsidók a mai Magyarországon című kutatás adataira támaszkodik. Az adatfelvétel 1999-ben folyt. A részletes dokumentációt is tartalmazó tanulmány Angelusz Róbert és Tardos Róbert, Ko­vács András, Ladányi János, valamint Stark Tamás tanulmányaival a Kovács András által szerkesztett Zsidó csopor­tok a mai magyar társadalomban cí­mű kötetben, 2002 decemberében, a Múlt és Jövő Könyvkiadó gondozásá­ban jelenik meg.) LADÁNYI JÁNOS: Zsidóság, szegregáció - a budapesti zsidó népesség lakóhelyi szegregációjának alakulása­­ A MEGKÉRDEZETTEK ÉS A FELMENŐK KÖZÜL BUDAPESTI LAKÓHELLYEL RENDEL­KEZŐK ARÁNYA (százalék) A BUDAPESTI LAKÓNÉPESSÉG ÉS A BUDAPESTI ZSIDÓ NÉPESSÉG, VALAMINT EZEK FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ ALCSOPORTJAINAK VÁROSRÉ­SZEK SZERINTI MEGOSZLÁSA (százalék) nagyapa apa a megkérdezett legtartósabb születési jelenlegi lakóhelye helye lakóhelye Budapest 40 71 70 86 főLugossy László rajza Lakónépesség Zsidó népesség 18-Xéves Felsőfokú vég. 18-Xéves Felsőfokú vég. Bel-Buda ~ 13,6 20,2 16,2 17,8 Budai hegyvidék_____87 _________167_________1__________17,3 Külső-Buda 9,0 ___ 9,1__________5,3_________5,9 Régi „zsidó Pest” 13,5_________127________22,4_________20,5___ Újlipótváros_________2,4 37_________15,3__________15,6 ___ Egyéb Belső-Pest 15,4 13,8 13,9 13,0 Külső-Pest_________ 38,1 24,2_________11,5 9,9 Összesen_________100,0 100,0 100,0 100,0 __ (NB) (1 579 857) (263 522) (1648) (774) 2002. DECEMBER 20. 21 élet És­z IRODALOM

Next