Élet és Irodalom, 2014. július-december (58. évfolyam, 27-52. szám)
2014-11-21 / 47. szám
atu IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Tamás Pál: Fogáskeresés (ismét a civilek) A romániai elnökválasztásról (Szilágyi-Gál Mihály, Tibori Szabó Zoltán) Vásárhelyi Mária: Ünnepségek huszonöt évvel a rendszerváltás után * Báron György kritikája Hajdú Szabolcs filmjéről * Az ÉS könyve novemberben - Jacques Derrida: Grammatológia (Bacsó Béla) * ÉS Irodalom: Birtalan Ferenc, Fogách András, Gyukics Gábor, Marno János, Patak Márta, Szív Ernő, ________________Szvoren Edina, Vathy Zsuzsa lÉLET ÉS IRODALOM| * * MEGYESI GUSZTÁV: Csodazongora Csak most derült ki, hogy hat héttel ezelőtt az ország miniszterelnöke a Zeneakadémián járt egyik éjjel a feleségével, néhány miniszterrel és üzletemberrel, ahol az üres nagyteremben mutattak be neki egy kormány- és jegybanktámogatással készült, több tízmillió forintot érő zongorát. A csodahangszeren mindjárt rögtönzött koncertet is adott Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, utána pedig a notabilitások is kipróbálhatták a zongorát. Sajnos a tudósításokból az már nem derült ki, hogy a miniszterelnök is a billentyűk elé ült-e, s ha igen, akkor az állami tévé miért nem ezzel kezdte reggeli híradóját. Utóbbi megjegyzést természetesen csak tréfának szántuk, hiszen nagyon is tudjuk, hogy nem minden tartozik a nagyközönségre, mi a magunk részéről a zárt kapus zeneakadémiai koncertet is legalább ötven évre titkosítottuk volna. Akárcsak a miniszterelnök vidéki látogatását. Amint arról a kormánysajtó igen részletesen beszámolt, hét elején a miniszterelnök másfél órán belül előbb jó barátjának, bizonyos Flier János nagygazdának, majd Alcsúton másik jó barátjának, Mészáros Lőrinc nagygazdának az állattartó telepét avatta fel, az egyik jó barát marhát, a másik jó barát disznót tart majd. Kell-e mondani, hogy mindkét esemény egyszersmind szimbolikus jelentőségű is, hűen tükrözi a miniszterelnök országhoz való viszonyát. A zongora egyébiránt csakugyan csodahangszer, készítői szerint speciális húrjai és különleges dizájnja által újra világhírű lehet a magyar hangszergyártás, amit mi készéggel elhiszünk, csak megjegyezzük, hogy a hangszert sajtótájékoztatón is be lehetett volna mutatni, jelezve, hogy a közre is tartozik, természetesen kizárólag a kormánypárti média részvételével. Ezt meg azért hangsúlyozzuk, mert a marha-, illetve sertéstelep avatására kizárólag a kormánypárti sajtó munkatársait engedték be, amit higiéniai okokkal magyaráztak. Tudvalevő ugyanis, hogy míg a nem kormánypárti sajtó munkatársai munkavégzés közben ciszticerkózis és lépfene kórokozóit lövellik ki magukból, addig a kormánypárti média újságíróinak már a puszta látványára megduplázza vágósúlyát az állatállomány. Ennek ellenére még ez a szűk körű nyilvánosság is veszélyes lehet. Hét elején mégiscsak tüntetés volt az ország több városában, s ezeken a szónokok egyike példának okáért arról is beszélt, hogy az Orbánkormány elveszi az emberek földjét, s a haveroknak vagy a kormány kiszolgálóinak adja. Nos, a kormányfő által ünnepelt felcsúti, illetve alcsúti két nagygazda éppen ezt szimbolizálja. Az már lehet, hogy a Kossuth téren a kormányerők által megszokott kétmilliónál kevesebben tüntettek, s csupán a teret töltötték meg, ám a demonstráció másnapján nyilvános avatást rendezni, s ezzel a fél ország képébe vágni, hogy nagyjából ennyit ér a megmozdulásotok, némileg pimaszság. Másfelől viszont megkönnyíti a mindenkori tüntetők dolgát. Elég lesz egy marhát meg egy disznót rajzolni a transzparensre, közéjük egy zongorát, és mindenki tudni fogja, miről van szó; kérdés, az Orbán-kormány tudja-e, hogy minden, amihez az önkormányzati választások után hozzányúl, szimbólummá válik, és azonnal felhasználható ellene. És ez eléggé meglepő. Nemrég még azt gondolta az ember, hogy Magyarországon semmilyen szimbólum nem fontos, zavartalanul lehet történelemhamisító meg társadalmi csoportokat sértő szobrokat állítgatni, régieket elvinni, áthelyezni, utca- és intézményneveket átírni, uniós zászlót mint rongyot a parlamentből kivitetni, sőt következmény nélkül az ablakon kihajítani. Erre fel hét elején uniós zászlók lobogtak a téren, s amikor az egyébként közmegvetésnek örvendő MSZP képviselői a Parlament ablakába kitették az EU-zászlót, megtapsolt a tömeg. Miképpen az is meglepő, hogy a földet említette a szónok. Évek óta a gazdákat nyírja a kormány, ám ez ellen még nem volt komoly tüntetés. Emberemlékezet óta korrupció van az országban, ám ez soha nem volt fő témája egyetlen tömegdemonstrációnak sem. Az adóhivatalról hosszú hónapok óta tudni, hogy ezermilliárdos áfacsalások fölött huny szemet, de senki nem követelte elnökének és vezetőinek a leváltását. Ugyanez a közvélemény aztán hirtelen egy emberként háborodik fel azon, hogy a NAV-elnök nem érti az angolt; mellesleg az a magyar nép háborodik fel és röhögi ki az angolul nem tudást, amelyik egyébként nem beszél nyelveket, szép szimbólum ez is. Továbbá ki nem állja az értelmiségi okoskodást és finomkodást, most mégis az amerikai ügyvivőt tartja szimpatikusnak, s örömmel üdvözli kifinomult modorát s intelligenciáját, amellyel országnak-világnak mutatja, mennyire kisstílű, hazug és tehetségtelen emberek irányítják Magyarországot. Ez mindenképpen új állapot az eddigiekhez képest, ám most meg ez a baj. Korábban az volt, hogy kevesen vannak a tüntetők. Most sokan voltak, de nem volt összefogva az esemény, nem volt egy vezér vagy egy vezérlő gondolat. Ha jól értem, a szónokokkal az volt a baj, hogy rossz technikával beszéltek a mikrofonba, indokolatlanul ordítottak trágár szavakat használva, ezenfelül az egész elmúlt huszonöt évet tették felelőssé a mai állapotokért, s egyáltalán, hogy huszonévesen, életük első nyilvános politikai fellépésén nem mindjárt komplett árnyékkormányt alkotva jelentek meg a nép előtt, lehetőleg Orbán lemondó nyilatkozatát is felmutatva. Hát ebből így nem lesz semmi. Csalódott politikusok, publicisták, elemzők, akik az egészből nem értenek vagy nem akarnak megérteni semmit. A nyolcvanas évek végén az akkori öregek se értették, mit akar a fiatalság, mi magunk se pontosan és programszerűen, hogy mit akarunk. Ha annak idején nincs nagyhatalmi döntés a régi világ megszűnéséről, semmi nincs Magyarországon, csak hazamenés és pofázás, hogyan kellett volna, s hogy ki rontotta el, csak az a pár száz marad, aki az egzisztenciáját tette rá, hogy ellene legyen az akkori rendnek. Ami most készül, nem esztétikai meg rétori kategória. Mondhatnánk patetikusan, hogy minden, ami a téren elhangzik, zongoraszó a fülnek, ám mondjunk csak annyit, hogy két kormányfői hizlaldaátadás közt nincs reménytelibb látvány, mint mikor az ember szeme láttára érlelődik, formálódik valami, amiről még senki se tudja, hogy mi lesz. FIZESSEN ELŐ AZ ÉLET ÉS IRODALOMRA, s lapunkat minden pénteken házhoz viszi Önnek a Magyar Posta munkatársa! Kedvezményes kiadói előfizetés egy évre 18 000 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben. Telefon: 210-5149, 210-5159 Fax: 303-9241, e-mail: lapterjesztes@es.hu 9 770424 884005 1 4047