Élet és Irodalom, 2014. július-december (58. évfolyam, 27-52. szám)

2014-11-21 / 47. szám

a­tu IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Tamás Pál: Fogáskeresés (ismét a civilek) A romániai elnökválasztásról (Szilágyi-Gál Mihály, Tibori Szabó Zoltán) Vásárhelyi Mária: Ünnepségek huszonöt évvel a rendszerváltás után * Báron György kritikája Hajdú Szabolcs filmjéről * Az ÉS könyve novemberben - Jacques Derrida: Grammatológia (Bacsó Béla) * ÉS Irodalom: Birtalan Ferenc, Fogách András, Gyukics Gábor, Marno János, Patak Márta, Szív Ernő, ________________Szvoren Edina, Vathy Zsuzsa lÉLET ÉS I­RODALOM| * * MEGYESI GUSZTÁV: Csodazongora Csak most derült ki, hogy hat héttel ezelőtt az ország miniszterelnö­ke a Zeneakadémián járt egyik éjjel a feleségével, néhány miniszterrel és üzletemberrel, ahol az üres nagyteremben mutattak be neki egy kor­mány- és jegybanktámogatással készült, több tízmillió forintot érő zongorát. A csodahangszeren mindjárt rögtönzött koncertet is adott Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, utána pedig a nota­­bilitások is kipróbálhatták a zongorát. Sajnos a tudósításokból az már nem derült ki, hogy a miniszterelnök is a billentyűk elé ült-e, s ha igen, akkor az állami tévé miért nem ezzel kezdte reggeli híradóját. Utóbbi megjegyzést természetesen csak tréfának szántuk, hiszen na­gyon is tudjuk, hogy nem minden tartozik a nagyközönségre, mi a ma­gunk részéről a zárt kapus zeneakadémiai koncertet is legalább ötven évre titkosítottuk volna. Akárcsak a miniszterelnök vidéki látogatá­sát. Amint arról a kormánysajtó igen részletesen beszámolt, hét elején a miniszterelnök másfél órán belül előbb jó barátjának, bizonyos Flier János nagygazdának, majd Alcsúton másik jó barátjának, Mészáros Lőrinc nagygazdának az állattartó telepét avatta fel, az egyik jó barát marhát, a másik jó barát disznót tart majd. Kell-e mondani, hogy mindkét esemény egyszersmind szimbolikus je­lentőségű is, hűen tükrözi a miniszterelnök országhoz való viszonyát. A zongora egyébiránt csakugyan csodahangszer, készítői szerint speciális húrjai és különleges dizájnja által újra világhírű lehet a magyar hangszer­­gyártás, amit mi készéggel elhiszünk, csak megjegyezzük, hogy a hang­szert sajtótájékoztatón is be lehetett volna mutatni, jelezve, hogy a közre is tartozik, természetesen kizárólag a kormánypárti média részvételével. Ezt meg azért hangsúlyozzuk, mert a marha-, illetve sertéstelep avatásá­ra kizárólag a kormánypárti sajtó munkatársait engedték be, amit higié­niai okokkal magyaráztak. Tudvalevő ugyanis, hogy míg a nem kormány­­párti sajtó munkatársai munkavégzés közben ciszticerkózis és lépfene kór­okozóit lövellik ki magukból, addig a kormánypárti média újságíróinak már a puszta látványára megduplázza vágósúlyát az állatállomány. Ennek ellenére még ez a szűk körű nyilvánosság is veszélyes lehet. Hét elején mégiscsak tüntetés volt az ország több városában, s ezeken a szónokok egyike példának okáért arról is beszélt, hogy az Orbán­­kormány elveszi az emberek földjét, s a haveroknak vagy a kormány kiszolgálóinak adja. Nos, a kormányfő által ünnepelt felcsúti, illetve alcsúti két nagygazda éppen ezt szimbolizálja. Az már lehet, hogy a Kossuth téren a kormányerők által megszokott kétmilliónál keveseb­ben tüntettek, s csupán a teret töltötték meg, ám a demonstráció más­napján nyilvános avatást rendezni, s ezzel a fél ország képébe vágni, hogy nagyjából ennyit ér a megmozdulásotok, némileg pimaszság. Másfelől viszont megkönnyíti a mindenkori tüntetők dolgát. Elég lesz egy marhát meg egy disznót rajzolni a transzparensre, közéjük egy zongorát, és mindenki tudni fogja, miről van szó; kérdés, az Orbán-kor­­mány tudja-e, hogy minden, amihez az önkormányzati választások után hozzányúl, szimbólummá válik, és azonnal felhasználható ellene. És ez eléggé meglepő. Nemrég még azt gondolta az ember, hogy Ma­gyarországon semmilyen szimbólum nem fontos, zavartalanul lehet tör­ténelemhamisító meg társadalmi csoportokat sértő szobrokat állítgat­­ni, régieket elvinni, áthelyezni, utca- és intézményneveket átírni, uniós zászlót mint rongyot a parlamentből kivitetni, sőt következmény nélkül az ablakon kihajítani. Erre fel hét elején uniós zászlók lobogtak a téren, s amikor az egyébként közmegvetésnek örvendő MSZP képviselői a Parlament ablakába kitették az EU-zászlót, megtapsolt a tömeg. Mikép­pen az is meglepő, hogy a földet említette a szónok. Évek óta a gazdá­kat nyírja a kormány, ám ez ellen még nem volt komoly tüntetés. Em­beremlékezet óta korrupció van az országban, ám ez soha nem volt fő témája egyetlen tömegdemonstrációnak sem. Az adóhivatalról hosszú hónapok óta tudni, hogy ezermilliárdos áfacsalások fölött huny szemet, de senki nem követelte elnökének és vezetőinek a leváltását. Ugyanez a közvélemény aztán hirtelen egy emberként háborodik fel azon, hogy a NAV-elnök nem érti az angolt; mellesleg az a magyar nép háborodik fel és röhögi ki az angolul nem tudást, amelyik egyéb­ként nem beszél nyelveket, szép szimbólum ez is. Továbbá ki nem áll­ja az értelmiségi okoskodást és finomkodást, most mégis az amerikai ügyvivőt tartja szimpatikusnak, s örömmel üdvözli kifinomult modo­rát s intelligenciáját, amellyel országnak-világnak mutatja, mennyire kisstílű, hazug és tehetségtelen emberek irányítják Magyarországot. Ez mindenképpen új állapot az eddigiekhez képest, ám most meg ez a baj. Korábban az volt, hogy kevesen vannak a tüntetők. Most so­kan voltak, de nem volt összefogva az esemény, nem volt egy vezér vagy egy vezérlő gondolat. Ha jól értem, a szónokokkal az volt a baj, hogy rossz technikával beszéltek a mikrofonba, indokolatlanul ordí­tottak trágár szavakat használva, ezenfelül az egész elmúlt huszonöt évet tették felelőssé a mai állapotokért, s egyáltalán, hogy huszonéve­sen, életük első nyilvános politikai fellépésén nem mindjárt komplett árnyékkormányt alkotva jelentek meg a nép előtt, lehetőleg Orbán le­mondó nyilatkozatát is felmutatva. Hát ebből így nem lesz semmi. Csalódott politikusok, publicisták, elemzők, akik az egészből nem érte­nek vagy nem akarnak megérteni semmit. A nyolcvanas évek végén az ak­kori öregek se értették, mit akar a fiatalság, mi magunk se pontosan és prog­ramszerűen, hogy mit akarunk. Ha annak idején nincs nagyhatalmi döntés a régi világ megszűnéséről, semmi nincs Magyarországon, csak hazamenés és pofázás, hogyan kellett volna, s hogy ki rontotta el, csak az a pár száz ma­rad, aki az egzisztenciáját tette rá, hogy ellene legyen az akkori rendnek. Ami most készül, nem esztétikai meg rétori kategória. Mondhatnánk patetikusan, hogy minden, ami a téren elhangzik, zongoraszó a fülnek, ám mondjunk csak annyit, hogy két kormányfői hizlaldaátadás közt nincs reménytelibb látvány, mint mikor az ember szeme láttára érlelő­dik, formálódik valami, amiről még senki se tudja, hogy mi lesz. FIZESSEN ELŐ AZ ÉLET ÉS IRODALOMRA, s lapunkat minden pénteken házhoz viszi Önnek a Magyar Posta munkatársa! Kedvezményes kiadói előfizetés egy évre 18 000 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben. Telefon: 210-5149, 210-5159 Fax: 303-9241, e-mail: lapterjesztes@es.hu 9 770424 884005 1 4047

Next