Életképek, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)

1845-11-08 / 19. szám

597 DARÁZSOK. — Jaj a’ nagy uraknak, kik szeretik hallgatni a’ hizelkedéseket, mindig drá­gán szokták azokat megfizetni. — A’ szabadságot önkény ellen védeni, az emberi méltóság fentartásához tartozik. — A’ j­ó szív ollyan, mint a’ tavaszi ég, illatozik és világit ’s csendes vágy vonul, mint estszellő , rajta keresztül; de a’ nyárnak emésztő tüzével’s a’télnek dermesztő jéglehelletével mitsem gondol ’s pedig épen azért, mert a’szív jó és egészséges. * Az ember egyénisége legmagasztaltabban nyilatkozik a’ szerelemben, azért ki szerelemben nem mutat jellemet, nincs mutatni való jelleme. * Az ember, ki egyszer tökéletlenségei öntudatához jutott, kifejlődésének első fokán áll, ki pedig gyarlóságait nem ismeri, a’ feleletteher alól fölmentve vagyon. — Az udvarok ollyanok mint a’ márványpaloták, az emberek bennök fénye­sen ki vannak csiszolva, de kemények ; fénylenek mint a’ holdvilág, melly nem melegít. — Ha valamellyik ur maga helyett szolgáit hagyja parancsolni, akkor ezeket a’ legszigorúbb gáncsnak , magát pedig közmegvetésnek teszi ki. — Mondják, hogy vannak néhol birószékek, mellyek előtt sokkal nehezebb és költségesebb igazságot keresni és találni, mint igazságtalanságot és elnyomást szenvedni. — Igen veszedelmes dolog becsületes emberre nézve, ha igaza van, midőn nincs egyebe, mint — igaza! SATYRA azokra, kik nem szeretik az irodalmat, (görcsös bokája, hadverö apák Világi hírök fegyverben kapák. Keserves volt, a’ mit kardokkal irtanak, Történet könyvébe vérbetűt vágtának. Mondák: a’ magyarnak Vad, régi sajáta, Hogy irodalomtól Borsózik a’ háta. Gondolt a’ nemzet e­g­y jót, nehezen; — Idővel abból majd kettő leszen, — És elvetettük a’ fegyvert és harczokat ’S ölelte csak kevés a’ tudományokat. ’S a’ parlagi népnek Áll régi sajáta, Hogy irodalomtól B­o­r­s­ó­z­i­k a’ háza 39

Next