Ellenfény, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám

A DRÁMA HITELESÍTÉSE Mohácsi János azonnal felismerhető, összetéveszthetetlen előadásokat rendez. Nyelvük, stílusuk, játékmódjuk éppúgy jellemzi őket, mint színházi formájuk, vi­lágképük. A Mohácsi-előadások legtöbb jellegzetessége közös szemlélet alapra vezethető vissza: arra, ahogy a rendező az alapanyaghoz viszonyul. A Mohácsi-elő­adások ugyanis rendre újraírják, különfé­le eljárásokat alkalmazva átalakítják a ki­indulópontul választott drámai anyagot, és - eltérő arányokat érvényesítve - min­dig új előadásszöveget hoznak létre.­ Mindez arra utal, hogy Mohácsi egy­értelműen a színházi ember nézőpontjá­ból tekint a darabokra. Nem érdeklik az irodalmi kánonok, a sznob szokásjogok, a drámatisztelő etikettek. Számára a szín­házi hatás az elsődleges. És ez mindig csak jelen idejű lehet. A rendező tehát igyekszik lebontani azt a távolságot, amely a mai kor nézőjét hajdani korok drámaíróitól elválasztja. Újra hitelessé akarja tenni azt, ami - irodalmilag, szín­­házilag - egy korábbi társadalmi-művé­szeti kontextusban volt érvényes. Mohácsi már élete első kőszínházi rendezésében, a kaposvári stúdiószínpa­don elkészített Bánk­­ót-változatban is kortárs élettapasztalatokkal szembesítette a klasszikus szöveget. Ezzel a hetvenes­nyolcvanas évek magyar színházművésze­tét meghatározó evidenciákon is túllépett. Az előadás nem kibontotta a darabot, ha­nem bizonyos értelemben ellene játszott. Nem árnyalta, hanem egyértelműsítette a szöveg utalásait. Nem áthallásos módon közölte üzenetét, hanem drasztikus nyílt­sággal. Nemcsak arra vállalkozott, hogy leszállítsa a piedesztálról a klasszikus mű alakjait, hogy emberibbé tegye a történe­tet, hanem még erőteljesebbé tette a lefe­lé történő stilizálást, hogy azok a motivá­ciók is nyilvánvalóvá legyenek, amelyeket egyetlen korábbi irodalmi kánonban sem volt szokás megfogalmazni. A Gertrudis teremtette morális álla­potokat Mohácsi állandósított országos házibuliként ábrázolta, épp ezért rende­zésében mindenkit részeg indulatok mozgattak. A békédének legfőbb jellem­zője az erőszakra való hajlamuk. Előbb vérszerződést kötnek Peturral (Karácsony Tamás), bár gőzük sincs arról, hogy mire szövetkeznek, aztán Bánk ellenszónokla­tának hatására véresre verik a vezérüket. Melinda (Nagy Mari) a buli felajzott lég­körében gátlásait vesztve kacérkodik Ot­tóval (Lugosi György), és érzékeitől elra­gadtatva mindenféle hevítőszer nélkül is a férfié lesz. De férje haragjától megijed­ve a királynéra támad. Gertrudis (Kristóf Kata) egyszerűen szereli le a hatalmát megkérdőjelező vádaskodást: embereivel kíméletlenül eret vágat az asszonyon, majd kényszerzubbonyba öltözteti, és el-­. Mohácsi egy interjúban beszélt is erről: pél­dául a Bolha a fülbe hetven százaléka változat­lan maradt, ezzel szemben a Tom Pain szövege­inek 90%-a társulattól származik. Bérczes László: Példány és ceruza (Beszélgetés Mohá­csi Jánossal) - Színház 1998/1. 45. o. M­OHÁCSI JÁNOS MOHÁCSI „DRÁMAÁTIRATAI” SÁNDOR L. ISTVÁN TANULMÁNYA A KÁVÉHÁZ (KAPOSVÁRI CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ - SERF EGYED, OTTLIK ÁDÁM, ÉBL HELGA, NÉMEDI ÁRPÁD) Fotó: Simarafoto

Next