Ellenőr, 1871. január (3. évfolyam, 108-138. szám)
1871-01-14 / 121. szám
nai épületekből mindenünnen érkeznek panaszok a hadügyminisztériumhoz, hogy a dotatió csekélysége miatt nem lehet épségben tartani. Ajánlja a kormány előterjesztését. A delegatió a bizottság javaslata szerint szavazza meg e pontot, valamint a következőket is: A 13 pontnál (katonai földrajzi intézet) levonás nélkül 339.665 frtot; a 14. pontnál (katonai egészségügy) 125.415 frt levonásával 3.017.557 frtot; a 15. pontnál (ellátási ügy) 91.468 frt törlésével 10.669.063 frtot; a 16. pontnál (katonai fegyintézetek) levonás nélkül 69.095 frt ; a 17. pontnál (különféle kiadások) 24.676 frt levonásával 190.000 frtot. A 18. pontnál (katonai határőrvidék, levonva a sajátbevételeket) a bizottság javaslata oda megy ki, hogy a kormány által kért 968.571 frt megtagadtassék. Kuhn makacsul védelmére kelt előterjesztésének, mondván, hogy a katonai határőrvidéken eszközlendő reformok mélhatlanul követelik ez összeg megszavazását, mely kultúrai szempontokból is szükséges. Többek hozzászólása után azonban a delegáció a bizottság nézetét tette magáévá. A kormány előterjesztése mellett csak Greuter szavazott másodmagával. A 19, 20. és 21. pontból (természetbeni élelmezés, legénységi eledel, ruházat és ágyneműek) már tegnap meg leven szavazva, következik a 22. pont, melyre ez évben pótlószerzés nem kivántatott. A 23. pontnál (a törvényes szolgálati időn túl szolgált altisztek díjazásának fedezése) a kormány kér 1.981.000 frtot, a bizottság pedig 1 816.561 frtot ajánl megszavazásra. A Grobolszky által képviselt kisebbségi javaslat szintén a kormány előterjesztését ajánlja s ez szavazás útján el is fogadtatott. Ülés vége 2 órakor. Legközelebbi ülés holnap d. e. 11 órakor. Napirend a hadügyminisztérium rendkívüli szükségletének tárgyalása. A hadügyminisztérium előterjesztése a csapatoknak hadkiegészítő kerületeikbe való elhelyzése és a területdivisiók felállítása tárgyában. A háború, mely Német- és Francziaország közt még mindig dühöng, a tapasztalásnak azon tételét, mikép a sereg szervezetének készségében és azon gyorsaságban, melylyel a béke- a háborúalakulásba átlépni lehet, a győzelemnek csaknem legfőbb főfeltétele rejlik, a szakférfiaknál úgy, mint az óvatlanoknál tagadhatlan axiommá téve. Azon állam, mely ezen főfeltéteket nyugalmas állapotban, igy tehát viszonylag csekélyebb nehézségekkel és mérsékelt áldozatokkal teljesíteni elmulasztja, népeinek nem csak jólétét, de talán politikai létét is igazolhatlan módon kockáztatja. A mozgósítás bevégzésével és azon erőösszeg hadászati kiindulásával, mely az ellen visszautasítására szükségeltetik, néhány napi elkésés, ma már tökéletesen elegendő lehet arra nézve, nyílt szemmel hadászatilag meglepetetni, és időnyerés végett vagy a tulajdon területből nagyobb helyeknek azonnali átengedésre szorittatni, vagy az a hadászati előállás késztelenségétől el nem választható zavarban már a műveletek kezdetében egészen halomra döntetni. A háború ostorai a tulajdon területen, a véderőnek erkölcsi ziláltsága mindjárt a háború kezdetén, a népnek a védképessége iránti bizalom megrendítése és egy szerencsétlen háborúnak a nemzeti jólétre nézve oly rettentő további következményei, melyeknek elsorolása nem is szükséges, megannyi következményei az elkésésnek, így tehát minden hadikezelőségre nézve valódi szent kötelesség, egyrészt a véderő szervezetében mindazon hiányokat, melyek mozgósítás esetén a súrlódást igazolatlanul fokozni képesek, eltávolítni, továbbá már békében t. i. a nyugalom állapotában, az állam megvédése iránti háború megkezdésére a legnélkülözhetlenebbet beszerezni. Az erre felhasznált pénzek a veszedelem pillanatában ezerszeresen kamatoznak. Az osztrák-magyar birodalom hadikezelősége ezen kötelmét annál kevésbbé hagyhatja figyelem kívül, minthogy a maga hatáskörében minden előgondoskodása mellett még mindig maradnak számos nehézségei, melyeknek legyőzésére, a vezérletben az erély legmagasabb mérve és a csapatok és intézetek rendkívüli tehetségképessége szükségeltetik , melyeknél csak a hadászati feltételeknek kevésben megfelelő és még nagyobbrészt egy nyomó vasúti hálózat tökéletlenségére, és a birodalom sok részeiben hiányos útiösszeköttetésekre kell utalni. Ezen nehézségekhez még azon körülmény is járul,hogy az Európa szívében fekvő osztrák-magyar bi-rodalomra nézve alig lehet háborút gondolni, mely a véderőnek legnagyobb megfeszítését nem igényelné, miután minden jövő háború e birodalomra nézve természetesen létharczcvá fog válni. Eme tagadhatlan viszonyok nyomása alatt oda kell a közös hadügyminisztériumnak törekednie, hogy a gyors mozgósítás az imént elkerülhetlennek nyilvánított előfeltéteket minden gyorsasággal teljesítse. Ezen előfeltételekhez az osztrák-magyar birodalom jelen véderő állása szerint még a következő rendszabályok is számíttatnak, melyek részint maradandó, részint pedig csak egyszeri kiadásokkal vannak összekötve. 1. A csapatok az ő hadkiegészítő kerületükbe vagy azokhoz közel leendő, részben már megkezdett elhelyezése iránti alapelvnek gyors kivitele, úgy hogy azok pótforrásaikhoz közel szükség esetén gyorsan a hadiállományra szaporíttathassanak, és hogy az ezekkel szándékolt megtakarítások is békében mihamarább valósíttassanak. 2. Az összes haderő időszerű felhasználása tekintetéből, a hadianyag és a tartalékintézetek szaporítása. 3. Mindennemű hadikészletek őrizetének és kezelésének lepontosítása, részint a csapatok és intézeteknek leendő kiadás, részint pedig azon magasabb rendű seregtestek közelében leendő czélszerű szétosztás által, melyeknek felszereléséhez rendelvék, úgy hogy ezen felszerelés esetleg a viszonylagos legrövidebb idő alatt, és az a csapatok szállítására szükséges közlekedési eszközök csekélyebb igénybevételével eszközöltethessék. 4. Mindazon seregrészeknek tagozása már béke idején, melyek a használatra első rendben hivatvák, az ordre de bataill-vel háborubani lehető összhangzással, mint ez más nagy államoknál is létezik; így tehát a keretrendszer kiegészítése a magasabb parancsnokságok és törzsekre nézve is, a legszükségesebb terjedelemben. A következő előirányzatokban, az érintett négy fő feltétből eredő kiadások A. alatt a rendkívüli szükséglet az egyszeri kiadások fedezésére, és B. alatt, a rendes kiadások maradandó magasbítására egyes címek és tételek szerint még behatóbban indokoltatnak. A közös hadügyminisztérium bátorkodik a küldöttségeknek az igénybe vett pénzösszegek kiadásra, engedélyt kegyes megfontolásra sürgetően ajánlani, miután az indítványozott előkészületek és beszerzések háborúesetre netáni elhalasztása a hadkezelőséget a legkínosabb helyzetbe ejtené, mert a felelőség alóli felmentésben vigaszt csakugyan nem találhatna. Tekintve a beszerzéseket, a most kért összegek százszoros száma sem lenne elegendő a mulasztás helyrepótlására,mert a világ semmiféle műszorgalma sem lenne képes a szükséges készleteket azon rövid idő alatt rendelkezés alá bocsátani, mely ma a mozgósításra engedtetik. Sürgetősen kéretnek tehát a magas küldöttségek, méltóztassanak elhatározni: „A közös hadügyminisztériumnak az egyszerű kiadások fedezésére, az esetleges mozgósítás gyorsítása tekintetéből az A. alatti előirányzatban kimutatott 2.536,257 frtnyi és a rendes kiadások magasbítására B. alatti előirányzat szerint szükségelt 281,244 frtnyi összesen 2.817,501 frtnyi összeg az 1871-ki évre engedélyeztetik.“ TÁRCZA. ÁTALAKULÁS, vagy a Monte Beni családrege. Irta HAWTHORNE NÁTHÁNIEL. Első kötet. Vill. Fejezet. A külvárosi villa. Donatello, mig még kétes kérdés volt a délután és a reggel között, útra kelt, hogy megtartsa a kitűzött időt, melyet Miriam oly odavetőleg jelölt ki neki a Borghese villa sétányán. E sétány bejárata, (mint olvasóim mindnyájan tudják, mert napjainkban mindenki volt Rómában) épen a porta del Popolon kívül esik. Áthaladva a nem igen hatásos Michel Angeloféle építészet között, néhány pereznyi haladás széles porondos kocsiútra viszi a látogatót a keskeny római kövezet kényelmetlen lávaköveiről, honnan egy kis további séta gyönyörű menhely lágy pázsitjára juttatja. Menhely, de ritkán magány , mert papok, előkelők és köznép, idegenek és benszülöttek, mindnyájan, kik Róma jegét szívják, szabad bebocsáttatásra találnak s ide jőnek élvezni a nappali álom ama lanyha örömeit, melyeket ők életnek neveznek. Donatello öröme azonban életteljesebb volt. Csakhamar hosszú és kellemes létegzetet kezdett venni amaz árnyas ösvényeken. Azon gyönyörről ítélve, melyet a jelenet erdei jellege benne keltett, nem lett volna puszta képzelet nem igen távoli rokonául állítani őt oda azon vad, kedves, játszi, egyszerű teremtésnek, melynek márvány képéhez oly meglepő hasonlatosságot tüntetett fel. Minő vidám felfedezés lett volna (és pedig az ünnepélyesség némi színével), ha a szellő, mely enyelgve játszott göndör fürteivel hirtelen félre mozdítaná azokat s egy pár levélalakú, pelyhes fület láttatna! A vadság minő derék kinyomata lenne ez ! és minő rejtélydús légkörökbe emelné Donatello rokonszenveit, így lévén összefűzve (és nem valami szörnyű láncz által) azzal, amit mi alsóbbrendű lényeknek nevezünk, melyeknek egyszerűsége emberi értelemmel vegyülve, részben helyrepótolná azt, amit az ember isteniségéből elvesztett ! A táj, hol az ifju most bolygott, olyan volt, aminek képzeletünkben támadnak, midőn olvassuk a gyönyörű ős regéket s derültebb eget, lágyabb pázsitot, a tiszteletreméltó fák festőiebb rendezését képzeljük, mint a minőt a nyugati világ durva és rendetlen tájain találunk. A cserfák, bármily ős régiek és idősek voltak, századokon át zavartalanul látszottak élni, ésoly kevéssé látszottak félni a fejsze általi profanáltatástól, mint a villámcsapás általi ledöntetéstől. Már kiment álmos öreg emlékükből, hogy csak néhány év előtt komoly veszélyben forogtak a gallok utolsó rohama által Róma falaira. Mintha éltek hosszú békéjében bízva a közönyös nyugalom állapotát vették volna fel. Komoly méltósággal borultak a zöld pázsitra, messze szétterjesztve hosszú ágaikat anélkül, hogy más fákkal összekeverednének, noha más méltóságteljes fák is emelkedtek fel közelükben méltó társakul, de mégis elég távol arra, hogy össze ne szoruljanak. Soha sem volt tiszteletreméltóbb nyugalom, mint a mely árnyas lombjaik között szunynyadott, soha kedvesebb napfény, mint a mely most felderítette a szelíd homályt, melyet e lombos patriarchák igyekeztek elárasztani a duzzadozó és alant elterülő tisztás fölött. A sétány más részeiben jegenyék emelték fel sűrű ágtömegeket hosszú nyúlánk törzsükön oly magasan, hogy zöld szigetek gyanánt néztek ki a levegőben, oly messze árnyat vetve a pázsitra, hogy alig lehetett felismerni, melyik fától ered. Voltak ismét utak cyprussal szegélyezve, melyek nagy halotti gyertyák szomorú lángjához hasonlítottak, amint maguk körül homályt és szürke fényt árasztanak vidám sugárzás helyett. A nyitottabb helyek virággal voltak tele már ily korán is, rendkívüli nagyságú fehér vörös színű anemonokkal és ibolyákkal, melyek elárulták magukat dús illatfok által, ha kék szemök nem is találkozott volna a mienkkel. Okörszem-arany virág szintén nagy mennyiségben tenyészett, de nagyobb alakban, mint a hasonfaju szerény kis angol virágok és ezért nem nagy becsben állanak. E fás és virágos tisztásak szebbek, mint a legszebb angol parkrészletek, s meghatóbbak, hatásosabbak azon elhanyagoltság által, mely a természetet annyira saját magára hagyja. Mihelyt az ember nem igen elegyedik dolgába, a természet munkához lát legott saját csendes utján s otthonossá teszi magát. Igaz, hogy mind régente, mind jelenleg elég emberi gond volt és van reá fordítva, nehogy a vadon eléktelenüljön s az eredmény egy eszményi táj, egy erdős jelenet, mely a költő lelkéből látszik eredetinek. Ha az ősrégi faunok egyebek voltak, mint pusztán a hajdani költészet teremtményei és valahol ismét megjelenhetnének, okvetlenül ehez hasonló helyen kellene megjelenniük. Az erdőzet nyílásaiban vizek lubiczkolnak márvány medrekben, melyeknek fenekét növényzet borítja el; vagy mint természetes vízesés, szikláról sziklára szökdécselnek, messze elható morajjal, mely a nyugalmat és csendet még érezhetőbbé teszi. Itt-ott művészi hanyagsággal elszórva latin feliratú régi oltárok állanak. Szobrok, épen e szelíd légkör által hosszú időn keresztül szürkévé porlasztva, félig elrejtőzve, félig szabadon állva, magas talapzatokon, vagy talán leesve és darabokra törve a gyepen. Határalakok, márvány oszlopok, vagy födött gránit folyosók, boltivezetők láthatók a fás sétányok végpontjain, mint az őskor valódi emlékei, vagy a mesterséges omladék oly keresett utánzásai, hogy sokkal jobbak, mintha valóban ősrégiek volnának. Minden esetre fa nő a töredezett oszlopok tetejein, s burján és virág ver gyökeret a templomok szilárd homlokzatának és böltiveinek rovátkáiban s oly vastagon kúszik fel talapzataira, mintha ez volna a századik nyár, mióta szárnyas levelek itt először kibújt. Mily különös eszme — mily szükségtelen fáradság — mesterséges romokat emelni Rómában, a romok szülőföldén. De e játszi utánzások is, melyeket az emberek azzal versenyezve tettek, amivé az idő a templomokat és palotákat átváltoztatta, talán több századosak és ámbár úgy kezdődtek, mint káprázatok, utóljára mégis tiszteletreméltókká váltak. Mindennek eredménye egy gondolatokba ejtő, kedves, álomszerű, felvidító és szomorú látvány, olyan, aminőt nem találhatunk sehol, kivéve a Róma közelében fekvő fejedelmi villapalotákban; oly látvány, amely életkorokat és századokat igényelt, melyek alatt növekedés, enyészet és emberi értelem barátságosan közreműködtek, hogy azt oly kedvesen vaddá tegyék, a minőnek ma láthatjuk. A végső bájt a malária (láz) nyújtja. Valami metsző, megrázkódtató és gyönyörrel vegyes bánat rejlik azon eszmében, hogy ily sok szépség elvesz reánk nézve, vagy csak félig kifejlődve gyönyörködhetünk benne, télen és kora tavaszszal, és soha sem időzhetünk közepette, mint az emberi lét házi jelenetei között. Mert ha nyáron jő ide az ember s alá s fel jár e fás utakon naplementekor, a malária karöltve jár vele s halál várakozik reá a homályos kilátás végénél. Ilykép a jelenet kedvességre hasonló az édenhez, de hasonló egyszersmind azon végzetszerü varázsnál fogva is, mely kívül vonja azt az ember tényleges birtokának körén. De Donatello mit sem érzett azon álomszerű mélaságból, mely otthonos e helyen. Midőn a napos árnyékok között haladt, kedélye új ruganyosságot látszott nyerni. A napsugarak rezgése, a források omlásának szikrázása, a levelek táncza a gályákon, a fás helyek illata, a fris zöld s a régi erdei csend és szabadság mind összevegyült azon hosszú lehelletekben, a melyeket vett. Róma ősrégi pora és penésze, a holt légkör, melyben annyi hónapot töltött, a kemény kövezet, a romok és elhalt nemzedékek szaga, a rideg paloták, a zárdák harangjai, az oltárok nehéz tömjéne, az élet, melyet e sötét, keskeny utczákban papok, katonák, előkelők, művészek és nők között folytatott; mind a dolgok érzete eltűnt az ifjú ember öntudatából, mint valami felhő, mely sokkal sűrűbben sötétült körülötte, mint azt maga is sejtette. Szívta magába a jelenet természetes befolyását s elkábult, mint valamely felvidámító bortól. Versenyt futott önmagával a fákkal szegélyzett ösvények napfényes és árnyékos helyein. Felugrott, hogy megkapja a cserfa feje fölött függő ágát s messze lökette magát általa, mintha a jégen keresztül röpült volna. Majd rögtöni elragadtatásában átölelte egy merev fa törzsét s oly lénynek látszott azt képzelni, mely méltó hajlamára s képes a gyöngéd feleletre , erősen karjaiba szorította, mint egy faun szorította volna magához a nympha meleg női alakját, kit az őskor azon durva kérgen belől lenni képzel. Majd, hogy közelebb hozza magát az éltető földdel, melylyel rokonérzülete oly szorosan összefűzte, egész hoszszában a gyepre vetette magát s rányomta ajkait csókolva az ibolyákat és ökörszemeket, melyek viszont csókolták őt, noha félénken, leányos modorukban. Mig igy feküdt, öröm volt látni amint a zöld és kék gyíkok, melyek valamely sziklán vagy ledőlt s a nap melegét magokba szívó oszlopon sütkölőztek, s legkevésbé sem tartózkodtak rajta alá s felszaladgálni apró lábaikkal; és a madárkák a legközelebbi ágra röpülve le, énekelték kis dallamukat, semmi zörej által félbe nem szakítva csicsergéseikben; felismerték őt talán mint valami velők rokon lényt vagy pedig azt vélték, hogy itt gyökerezett és itt nőtt fel; mert a természet e vad kedvenczei époly kevéssé féltek tőle pezsgő életében, mintha már rég hant, fa és virág födte volna holt tetemeit, visszahelyezve őt azon rokonszenvbe, melyből az emberi lét eltávolította. A németek által elfoglalt franczia tengeri kikötők elzárolásra komolyan megkezdődött. Egy angol utas szerint a hajó, melyen e f. hó 8-án Hosszas városi tartózkodás után mindnyájan éreztük, hogy a vér vidámabban kering ereinkben a mezei jég első belekellésére, de kevesen érezték azt annyira mint Donatello, ez egyszerű elemekből álló teremtmény, Toskánia kedves erdei életének közepette születve és hónapokig élve a régi Róma penészes homálya és sötét pompájában A természetet már számtalan század óta kizárták azon kőszívű utczák közül, amelyekhez közelebb már hozzá kezdett szokni; itt semmi nyoma a természetnek, kivéve azon fűszálakat, melyek a legkevésbé járt terek kövezete közt előbujtak, vagy azon burjánokat, melyek a romok koronáira kúsztak fel és telepedtek le. Ezért öröme hasonló volt a gyermekéhez, mely eltévedvén hazulról, egyszerre ismét anyja karjai között találja magát. Végül idejének tartván, hogy Miriam ígérete szerint megjelenjék, a legmagasabb fa tetejére kúszott, s onnan nézett utána ide s tova boringva az üde szellőben, mely mintegy ama nagy leveles élőlény lélegzése tűnt fel. Donatello maga alatt látta az egész elragadó területet, a cserjék közöl felmagasló szobrokat és oszlopokat, a napfényben csillogó szökőkutakat, a kanyargó ösvényeket, és folytonosan talált valami új vagy régi gyönyör zugára. Látta a villát is féldomborművekkel borított homlokzatával s számos fülkésben mindmegannyi szoborral. Oly szép volt, mint egy tündérpalota s mint oly lak tűnt fel, mely illő lakás volt e szép birtok urához és asszonyához, kik reggelenkint kijővén, oly édes életnek örvendhettek, a minő szépet csak éjjeli álmaikban láthattak. Donatello látta mindezt, de első tekintete nagyon is messze röptöt vett és csak midőn szemeit majdnem egyenesen maga alá irányza, vette észre Miriamot, amint épen azon ösvényre kanyarodott be, a mely az illető fa töve mellett elvezetett. Leszállóit a lombok között, várva, mig egészen a fa derekához ér, ekkor hirtelen leugrott egy lefüggő ágról s oldala mellé esett le, úgy tetszett, mintha az ágak bóringása egy napsugarat bocsátott volna keresztül. S mintegy ugyanazon sugár villant át azon szomorú elmélyedésen is, —■ mely Miriamot elfogta, s derítette fel arczának halvány bánatos szépségét, midőn enyelgve felelt Donatello merev nézésére. „Én alig tudom — mondá mosolyogva — vájjon a földből bujt e ön ki, vagy a felhőből cseppent le. De mindkét esetben szívesen látom önt." S ezzel együtt tovább mentek. (Folyt.köv.) Lapszemle. Az U. Lloyd a delegátiókról elmélkedvén, a jelen pillanatot a legalkalmatlanabbnak tartja arra, hogy vonakodjunk megadni mindazt, ami az ország védelmi erejének növelésére megkivántatik ; elég már is nálunk a gyuanyag s a külviszonyok készek azt még inkább szaporítani. A M. Újság szerint a franczia nemzet fel tudott emelkedni az idők követelményeinek magaslatára s azért győzni tud és győzni fog, noha nincs egyetlen embere, ki a népegyetem színvonala fölé tudott volna emelkedni. A P. Lloyd a hadibudgetet elemezvén megjegyzi, hogy az adózó nép jelen túlterheltsége mellett még további 31 milliót fordítani a véderő fokozására teljes lehetetlen s a hadügyérségnek anélkül kell egyelőre beérnie. A N. fr. Lloyd úgy látja, hogy bármikép dőljön el a jelen háború, az osztrák politikának nincs többé mit keresni nyugaton sem cselekvőleg, sem szenvedőleg, mert szerencsére semlegesen maradtunk az ottani háborúban, támadástól pedig onnan nem tarthatunk. A Hon szerint néhány nap múlva a képviselőházban az eddigi parlamenti kisebbség jutand alaki többségre az újonczoknak a „magyar hadcsapatok“ vagy „magyar hadsereg“ részére való kiállítására nézve. A P. Napló szerint Európának a napról napra halasztott konferencián végre is erkölcsi kötelessége megtenni mindent, hogy a borzasztó háborúnak vége szakadjon”, ellenkező esetben örök szégyenfoltot sütne saját homlokára. A Reform buzdítja Beustot, hogy ha valóban a béke nevében működik, úgy ne féljen a mi nevünkben mi helyettünk, de menjen bátran elől, vezesse a közvéleményt, nehogy általa vezettessék vagy elgázoltassék. A Sz. Egyház a különböző kormányoknak a római foglalásra vonatkozó nyilatkozataiból azt látja, hogy többé kevésbé mindnyájan tarthatlannak mondják a pápa világi uralmát a jelen viszonyok között. A M. Állam furcsa konferentiának mondja a leendő londonit, hol az osztro-magy. birodalom fogja énekelni az első tenort, melynek külügyére csak az imént jelentette ki, hogy őt épen nem gonirozzák a szerződések. Déli posta. A párisi kormány újév első napján a „Journ. Officiel"-ben a köv. proclamatiót bocsátotta közre: „Azon pillanatban, midőn az ellenség Párist bombázni kezdi, a kormány a legerélyesebb ellenállásra szánván el magát, a főkormányzó elnöklete alatt egy haditanácsot állít fel, mely áll a három hadsereg főparancsnokaiból és az erődökben parancsnokoló tengernagyokból, nemkülönben a tüzérség és katonai mérnöki kar élén álló tábornokokból. A haditanács egyhangúlag elfogadta azon rendszabályt, mely szerint a nemzetőrök, a mozgók és a sorkatonaság a legaktívabb védelemre egyesíttessenek. E rendszabály egyszersmind az összes párisi népesség közreműködését igényli. A kormány tudja, hogy számolhat a nép bátorságára és hajthatlan akaratára: harczolni az utolsó emberig. Figyelmezteti továbbá a polgárokat, hogy a küszöbön álló döntő lépések alatt a rend erélyes fentartása sokkal szükségesebb, mint valaha, s számol reá, hogy e tekintetben nem lesz panaszra oka.“ Bismarck egy jegyzéken dolgozik, melyben kimutatja, hogy Páris élelmiszerekkel való teljes ellátásáról keringő hírek alaptalanok. A jegyzék egyszersmind bebizonyítaná, miszerint az ideigl. franczia kormánynak sohasem volt szándékában komoly békealkudozásokba bocsátkozni. Chanzy nyugati hadseregét Versaillesból 13-án éjjel Londonba érkezett tudósítás szerint Frigyes Károly s a meklemburgi nagyhg. hadai Le Mansnál tökéletesen megverték, a várost elfoglalták s nagyszerű készleteket ejtettek zsákmányul. Ezután a francziák üldözésére indultak. Manteuffel az északi német sereg fővezére Werder helyébe a keleti hadak fővezéréül neveztetvén ki, Versailleson keresztül törzskarával együtt már rendeltetési helyére indult. A német landwehrlegénység tavaszig mind Francziaországba fog áthelyeztetni, ezenkívül újabban 300,000 ember soroztatik be. Az Elsassban nagyban érezhető kőszénhiányon segítendő, német részről a lefoglalt franczia vagyonok használatba vétettek. A congressus újabban f. hó 17-ére halasztatott, amidőn az ülések Jules Favre nélkül is megkezdetnek. Ausztria a konferencián a Times szerint határozott állást fog venni. Páris bombázásának megakadályozása azonban nem fog szóba hozatni Londonban, minthogy Poroszország semmi közbevetést nem tűr. Rómában prot. egyház nyittatott homlokzatán e felirattal: „Szabadegyház a szabad államban.“ A londoniak naponként tartanak viharos meetingeket Francziaország érdekében, így 9 én óriási vörös falragaszok hívták fel a közönséget egy újabb gyűlésre, tetőjökön e mottóval: Bismarck német zsiványai Francziaországban. Az a dühös porosz lap is, mely egy pár héttel ezelőtt olyan mérges czikkeket hozott a „Rajna mellől“ s „Délnémetországból“ Ausztria ellen, most azon a reményét fejezi ki, hogy a német birodalom és Ausztria „for ever“ jó barátságban lesznek. Ez a lap pedig nem más, mint a berlini „Hofblatt“ a Spener’sche Zeitung. Érdekesnek tartjuk a „Németország és Ausztria-Magyarország“ feliratú czikknek következő passusát ideigtatni: „Nem lehet tökéletesebben és nagyobb készséggel elismerni egy félszázad nagy eseményeinek következményét, mint ezt Beuster. tette. Nem lehet ünnepélyesebben jelezni azon új viszonyt, melybe Ausztria és az egyesült Németország léptek. A nagylelkűség pillanatnyi fölhevülése-e ez az ünnepélyes és készséges elismerés, múló szükségérzeten alapszik, vagy az ausztriai monarchia benső és tartós szükségletének belátásából ered ? Mi ez utóbbit hisszük. A habsburgi monarchiának létfeltétele szoros viszonyban lenne minden időben Németországgal. Németország régi keleti megyéje a szláv országokban nem állhat meg Németország nélkül , s Németország nagy gyarmata semmi az anyaország nélkül. Az új feladatok, a civilisationális és culturfeladatok Magyarországban nem oldhatók meg a Németországgal való szoros viszony nélkül (?). Innen magyarázható meg, hogy az osztrák hazája jövőjére gondolva, a felújuló német birodalomban megbízható szövetségest talál. Az eddigi ellenségeskedésnek véget lehet vetni, mert nem fog találkozni a dolog természetében fekvő indok, amiért Ausztriának és Németországnak egyesülten egy harmadik hatalommal mások ellen kellene föllépni. A német szövetségi szerződések a bajor kamarában. A müncheni képviselői kamarában szerdán, f. hó 11-kén került tárgyalás alá az e czélra kiküldött bizottságnak a szerződésről szóló jelentése. Mielőtt a tárgyalást részleteiben ismertethetnék a bizottságtöbbségének — mert, mint egy müncheni levelünk már jelezte, a bizottság kisebbsége is fog külön véleményt beterjeszteni — a bizottság többségének jelentését körvonalazzuk röviden: 1. Jörg képviselő által szerkesztettnek mondható jelentés az alkudozások történeti menetének előadása után azon nézet helyességét iparkodik szem elé állítani, hogy a szerződéseken lényeges módosítások teendők, melyek a szövetségi alkotmányból eltávolítják az egységes állam felé hajlást. Előadó ezután az általunk közlött s így olvasóink előtt ismert indítványt teszi. A kisebbségi vélemény sem ért egyet a szerződés sok határozatával, mégpedig azon okból, hogy Bajorországnak abban „sok engedmény létetik“ hanem azért — szem előtt tartva a politikai és nemzeti okokat — annak elfogadását ajánlja. Jörg előadó, azon okból, hogy a kisebbségi véleményt cáfolatlanul ne hagyja, jelentéséhez pótlékot csatolt. Fölemlítjük még itt, hogy a szerződések pénzügyi oldalát illetőleg a bizottság egy tagja, Kolb a bizottság elé terjesztette a bajor államköltségvetés kiszámítását, amint az a szerződések után jelenkeznék. Kolb számítása szerint a legjobb esetben 9.052.058 forint kiadási többlet mutatkoznék, vagyis a direct adó 90,11 százlékja, a legroszabb esetben pedig 14,680,969,rt vagyis az egyenes adó 1463110 százlakja .A pénzügyminiszter kiszámítása szerint azonban csak 2.719,000 forint lenne a kiadási többlet, mi az adó körülbelül 27 százlék fölemelésének felelne meg. Egész az utolsó pillanatig kétséges volt, elfogadja e a kamara a szerződéseket. A szükséges kétharmad többséghez 10-ikén még három szavazat hiányzott. Miután a szerződések elvetése nem tartozik a lehetetlenségek közé, mint müncheni képviselői körökben hírlik, a kamara eshetőleges felosztását illető királyi kézirat már készen van. * Az esti postával érkeztek a bajor kamara első üléséről részletek. A müncheni rendőrség hihetőleg nagyszerű rendzavarásoktól félt: az országház minden ajtajánál katonák voltak felállítva, az országházhoz vezető utcza pedig csak úgy hemzsegett a rendőröktől. — Az ülés sd9-kor vette kezdetét. A közönség számára föntartott helyek zsúfolásig megteltek. Elnök Jörg az előadónak adván át a szót, az terjedelmes, közel egy és fél óráig tartó ügyes beszédben szólt a szerződések ellen. Jörg a többi közt a következőket mondta: „Ha a boldogult II. Miksa király titkos tanácsosai közé tartoztam volna, nem mernék azon templom mellett, hol az elhunyt király sirboltja van, elmenni azon lelkiismerettel, hogy a szerződések mellett szavaztam, mert félnék, hogy egy kő esnék reám, mi halálom okozná. München városa ezen király iránt képviselőinek választása által fejezte ki köszönetét. Jörg után Wefer államügyész emelt szót s München városát vette oltalmába Jörg támadása ellen. Jörg kinyilatkoztatta, hogy München városa tanácsát értette, erre meg Schaust a müncheni várostanács tagja támadja meg őt. Ezen intermezzo után a kisebbségi vélemény előadója, dr. Barth szól, nemkülönben a pénzügyminiszter Pfretschner iparkodik Kolb képviselőnek fenebb említett s a kérdés pénzügyi oldalát illető emlékiratát cáfolni, mire az elnök a vitát megnyitja. Az első szónok dr. Ruard volt, ki két óráig beszélt a szerződések elfogadása ellen. Ezzel az első ülés véget ért. A tagadhatlanul érdekes tárgyalás további stádiumáról is értesíteni fogjuk olvasóinkat. Páris alatt. A párisi déli erődök bombázásának a második napon sokkal szebb,naposabb idő kedvezett, mint az első, vagyis tegnapi napon, írja a „D. News.“ versaillesi levelezője jan. 6-áról. Ma derült délutánunk van és semmi köd nem födi el a láthatárt s nem gátolja a német tüzéreket működésükben. A Mont Valérien ellen még nem intéztetek támadás, s igy ez oldalon a franczia ágyuk is hallgatnak, de a meudoni halmokon és Clamarton túl most is folyik a tegnap reggel kezdődött borzasztó ágyudörgés. Ha a német ütegekről felszálló füstfellegekből következtetnük szabad, ma még hevesebb bombázásnak van kitéve Páris, mint volt a tegnapi napon. Valóban ez a legérdekesebb agyupárbaj mindkét oldalról, mely alatt Páris alapjaibanreng. Legcsekélyebb jele sem vehető észre a kárnak, melyet a városba lőtt bombák okozhattak. Az egyházak, az aranyozott kupolájú épületek s a tornyok érintetlenül ragyognak a napfényben; ott áll ma is, mint hajdan, a fehér házak s bádogfedelek beláthatlan tengere. A nép az utczákon hihetőleg a legnagyobb nyugalommal jár alá s fel és az éhes gyermekek csoportja inkább kenyérért, mint félelmében a poroszoktól sir. Azonban hallaniok kell a párisiaknak e borzasztó morgást és bömbölést. Ők jobban láthatják, mint mi, minő eredményt szülnek a porosz ütegek. Anélkül, hogy még egyelőre veszélyben lennének, a párisiak szemben állanak a veszélylyel. A tüzérségi párbaj nem bír azon összecsapási elemekkel, melyek a csatát teszik, sőt még a kis csetepatéknak is egészen más kinézésök van. A nagy ágyuk egyhangú folytonossággal bömbölnek, füst emelkedik fel a levegőbe tompa moraj között. Az előőrsi vonalon nem láthatók nyargaló lovasok, vagy rohamosan előtörő gyalog csatárlánczok. Nem látható egyéb, mint bizonyos számú földsánczok, melyek nagyon hasonlitnak valamely be nem fejezett vasúti töltéshez, s melyekről ittott fekete tárgyak (feketére festett ágyuk) néznek ki, közben-közben fellobbanva s a szokott dörgést hallatva/körülöttök sürgőforgó emberek láthatók s néha egy-egy vezényszó hallatszik át. A párisi erődök valóban csaknem oly észrevehetlenek, mint fekete ágyúik, mert alig különböznek félben hagyott vasúti töltésektől. Mindegyik fölött sűrü füstfelleg lebeg, időről időre újabb füstgomolyok által gazdagítva. Minő eredménynyel működnek a német ágyuk, nem tudjuk, az erődök hatalmasan tüzelnek és tegnap némi kárt is okoztak az ostromlók ütegeinek, miről azonban semmi tüzetesebbeket nem tudok, de hallom, hogy a 9-ik üteg különösen sokat szenvedett. Bismarck gr. a Szajnába sülyesztett angol hajókat illetőleg jan. 8-ától következő sürgönyt intézte a londodoni északnémet követhez: „Hadseregünk parancsnoka, ki azon részen működik, hol az angol hajók a Szajnába sülyesztettek, még nem küldötte be jelentését. Eddig hozzánk érkezett tudósítások alapján azonban már ismerjük a dolog lényegét. Ennélfogva felhatalmaztatik ön közölni Granville lorddal, miszerint őszintén fájlaljuk, hogy csapataink a közvetlen veszély elhárítása szempontjából kénytelenek voltak oly hajókat lefoglalni, melyek angol alattvalókhoz tartoztak. Mi elismerjük kártalanítás iránt emelt igényeiket, és készek vagyunk a hajótulajdonosoknak a járművek méltányos árát megtéríteni, anélkül, hogy az ügy végleges tisztába hozataláig várakoztatni akarnák őket. Ha bebizonyul, hogy kihágások követtettek el, melyeket a védelem parancsalra szükség nem igényelt, mi azt még inkább fájlaljuk s a vétkest számadásra vonjuk. — A hivatalos jelentést Loftus lord számára azonnal megküldjük, mihelyt illető parancsnokunktól hiteles felvilágosítást nyerünk.“ Északi Francziaország.