Ellenőr, 1871. február (3. évfolyam, 139-166. szám)
1871-02-14 / 152. szám
Előfizetési árak: Egész évre « 1 20 ft. — kr. I Évnegyedre l 5 ft. — kr. Félévre . . . 10 B — „ Egy hónapra l 1980 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, bálvány-utcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesités a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 152. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátiók Légrády testvérek irodájába (2 sas-utcza 24. sz.) intézendők. Kedd, február 14. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri A nyilt-tér egy petit sort. 80 kr.beigtatásáért . . . . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 . Kiadóhivatal: Pesten, kétsas-utcza 14. szém. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó-hivatalában kétsasutcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest 2 sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában Pest, arany kéz utcza 5. szám. III. évfolyam. Pest, febr. 13. Az osztrák miniszterkrizis, mely az uj kabinet kinevezésével, úgy látszik, nem ért véget, hanem csak új stádiumba lépett, még az 1869-ik év vége felé vette kezdetét, midőn a nemzetiségek, különösen a csehek és lengyelek elégületlenségei oly nagy mérvet öltöttek, hogy az akkori minisztériumnak elkerülhetlen kötelességévé vált határozott állást foglalni el s kijelölni az utat, melyet a mindinkább növekedő nemzetiségi követelésekkel szemben Ausztria államügyeinek további vezetésénél követnie kell. Az akkori minisztérium, mint emlékezhetünk, a felebbiek következtében két pártra szakadt. A minisztériumnak »többsége "a fenálló rendszer szigorú megtartása mellett nyilatkozott; határozottan ellene volt mindazon törekvéseknek, melyek az egyes országok államjogi állásának megváltoztatását czélozták; a cseh nemzet képviselőinek követelését az osztrák állam fenállásának veszélyeztetése nélkül betölthetetlennek tartó.Galicziát illetőleg lehetőnek nyilvánított ugyan némi engedményeket, de annyit nem, mennyi a lengyel nemzet megnyugtatására elegendő lett volna, mert félt Oroszországtól és mert a lengyelek iránt tanusított engedékenységben csak ingert látott a többi népek ellenállásának növelésére. Meg kell jegyezni, hogy ezen miniszteri többség vezére Giskra és Herbst valának és hogy pártjukon állott — és áll jelenleg is az úgynevezett német, vagyis alkotmányhű párt a reichsrathban. A minisztérium „kisebbsége“ épen az ellenkező nézetben volt. Múlhatlanul szükségesnek tarta a nemzeti ellenzékkel való kiegyezkedést és a decemberi alkotmány módosítását ; tagadta, hogy Ausztria benső állami élete valaha rendes állapotba juthasson a csehek és lengyelek kibékülése nélkül. A korona a kisebbség nézetét találta helyesnek; azt fogadta el és Potockyt, mint a kisebbség egyik tagját, megbízta a kabinet összeállításával. Egy év tapasztalata meggyőzte e minisztériumot arról, hogy nem képes a felállított programmot keresztülvinni és egy évi haszontalan fáradozása után néhány hét előtt beadta lemondását. A korona előtt most két út volt. Vagy visszamenni a miniszteri többség programjához, melyet egy év előtt nem helyeselt, és meghívni a kormányra azokat, kiket egy év előtt — nem helyeselvén követni kívánt nézeteiket — elbocsátott, vagy megmaradni továbbra is a kiegyezkedés útján azon az úton, melyet a uralkodó elfogadott akkor, midőn a miniszteri többség programját elvetette, és új embereket hívni a kitűzött czél valósítására. A második eset következett be. A Programm, melyet az uralkodó az osztrák nemzetek kiegyeztetésére egy év előtt elfogadott, épségben hagyatott továbbra is. Bizonyítják ezt a következő szavak, melyekkel a császár az új minisztérium megalakítását kiséré. A febr. 4-én kelt kézirat ezeket mondja: „A jelenlegi alkotmány terén állva, az eddigi törekvések sikertelensége, melyek czélja az volt, hogy a birodalom ezen felének összes népei közös alkotmányszerű tevékenységre egyesíthessenek, meg nem ingathat azon meggyőződésemben, hogy egy oly minisztériumnak, mely a pártok felett áll, sikerülni fog a különböző érdekek gondos megfigyelése útján e feladatot a kívánt A fennebbi sorokból látjuk, hogy a császár hű maradt kiegyenlítési tervéhez és hogy daczára annak, miszerint a terv keresztülvitele a lelépett minisztériumnak nem sikerült, erős meggyőzöződése, hogy az az ahoz való folytonos ragaszkodás által előbb utóbb mégis sikerülni fog. A terv, a czél: Ausztria különböző népeit kielégíteni, fönmaradt, csak a régi férfiak helyébe, kik e tervet keresztülvinni nem bírták, jöttek újak, a czél elérését megkísérendők. Mennyivel képesebb az új minisztérium a kitűzött feladat megoldására elődénél — ez a kérdések kérdése és ez azon szempont, melyből az új minisztérium tagjainak szerencsés vagy szerencsétlen választása megítélendő. A terv, melynek megoldására az új miniszterek meghívottak, jó, csak az a kérdés, hogy a meghívottak képessége és szabadelvűsége egyenlő arányban áll-e a kívánt megoldás fontosságával. Siker tekintetében mi részjelnek tekintjük, és ezért kedvezően nyilatkozni az új minisztériumról, míg tetteit nem látjuk, lehetetlen is , hogy ily semmi múlttal, semmi népszerűséggel nem bíró férfiak hivattak meg a kormányra, mert azt nem tehetjük fel, hogy Ausztriában, bár a parlamenten kívül, tekintélyes és liberális, de egyszersmind a nemzetek kielégítését komolyan óhajtó egyének ne találkoznának s hogy ilyenek hiányában volt volna kénytelen a fejedelem Habieunek és Jirecsek urakhoz fordulni. Arra, hogy a kabinet nem a parlament kebeléből választatott, egy argumentumot hoznak fel. A reichsrábban kompact pártnak csupán a német vagyis alkotmányhű párt nevezhető. Ez a párt pedig ellene van minden concessiónak a cseheket és lengyeleket illetőleg; ez a párt nem akarja a kiegyezkedést a jogos követelések teljesítésével; a korona tehát, mely a kiegyezkedést létesíteni minden eddig tapasztalt nehézség és akadály daczára folytonosan óhajtja, nagyon természetes, — úgymond — hogy azt a pártot nem hívhatja meg a kormányra. Nem akarjuk most itt fejtegetni, menynyire parlamentáris eljárás az, parlamenten kívül álló egyént emelni a miniszteri székre; nem akarjuk kutatni azt sem, vájjon nem talált volna-e az uralkodó a német párton kívül férfiakat a reichstábban, kik a kitűzött czél keresztülvitelére készséggel vállalkoztak volna, csak azt jegyezzük meg, miszerint nekünk nem lehet és nem lehet senkinek érdekében, ki a centralisatiónak és a népjogok elnyomásának nem barátja, hogy Giskraék és Herbsték jussanak a kormányra, mert az a programm, melynek alapján ezek állanak, a legközelebbi rokonságban van a centralisatióval s a legközelebb áll az octóberi diplomához. Csávolszky Lajos: Buffet. A néhai báró Eötvös József miniszter helyének betöltésére megtörtént kinevezés folytán az oktatásügyérségi támlásszék gyászboritéka levétetett s az asztalka fátyolkeretes babérkoszorúja is eltűnt. Hogy milyen lesz az új miniszter, azt csak tettei után ítélhetni meg. Nekünk tehát nem lehet sem örvendeni, sem búsulni a választás felett, mely Pauler Tivadar urat emelte az ország egyik legfontosabb állomására. Jelenleg csak a jobboldali elégedetlenséget s a baloldali elvkérdést jegyezzük fel, melyeket e kinevezés keltett maga ellen. A jobboldalon nagy és terjedelmes zúgolódás van a miatt, hogy a miniszteri tárczát nem az országházi többség valamelyik tagja nyerte el hűsége és érdemei elismertetése gyanánt. Ki lett volna az a legérdemesebb, azt persze érzi mindenik zúgolódó, de nem mondja meg egyik sem. „Mire való a párt — melytől rideg fegyelmet is követel a kormány minden szavazásnál — ha nem vétetik számba igénye, midőn ezt illetékesen lehetne kielégíteni ?“ Ez a méltatlankodó kérdés forgott ma mindenféle változatban s elég hangosan is azok részéről, kik szerint a jobboldal meg van sértve kitettségi hírnevében és méltóságérzetében az által, hogy kebelében nem tagltatott olyan ember, kit oktatásügyérré lehetett volna tenni. A baloldali ellenvetés Pauer urat illetőleg — mint érthető is — nem ily apprehensiókon alapszik ugyan, de oka ennek sem egyéb, mint a tény, hogy a kinevezés extraneus egyéniséget juttatott miniszterségre. Az ellenzéki kifogás tisztán elvi kérdés. Senki sem tagadja, hogy a korona tanácsosainak megválasztása a feedelmi jogok közé tartozik, de az sem szenved kétséget, hogy ezen fejedelmi jog csak akkor gyakoroltatik az alkotmány s a parlamentáris önkormányzat szellemében, midőn az országgyűlésnek felelősséggel tartozó miniszterek olyan körből szemeltetnek ki, melyben a nemzeti akarat törvényes tolmácsai székelnek. Bizonyítja ezt Anglia folytonos példája, hol nem lehet miniszter senki, hacsak nem tagja a parlament egyik vagy másik házának ; mint nem lehetett volna maga Gladstone sem, ha (s pár év előtti esetére emlékez Allin 'Képviselöireis' veffl vara Sztatel, s így áthallásán előbbi választói előtt — Lancashireben segítve nem lett volna. Egy szóval: épen abban áll egy alkotmányos monarchia miniszterének parlamentáris jellege, hogy két bizalom egyesületét személyesíti : a fejedelemét, kinél a kinevezési jog van, s az országét, mely a törvényhozási tagok többségében nyer változható kifejezést. A mely kinevezésben hiányzik e jelleg, azt nem lehet parlamentárisnak tekinteni s legalább is sajnos jelnek vehetni arra, hogy a constitutionalismus valódisága iránt nincs teljes érzék azoknál, kik a koronának tanácsot adnak. S ezúttal nem mellőzhetjük azon megjegyzésünk utólagos nyilvánítását sem, hogy Bauer Pál úr belügyéri egész létele folytonos sérelem volt a Parlamentarismus fogalma ellen, tekintve, hogy nem volt tagja sem a képviselőháznak, sem a főrendiháznak, kivéve, ha saját alárendeltje maradt, mint főispán, mely esetben még kevésbé illett a parlamentáris kormányzat és felelősség keretébe. És megjegyzem ezt főleg azért, nehogy tetéztessék e szabálytalanság azon további eszmejárás érvényesítése által, miszerint Pauler Tivadar úrnak nem is kell képviselővé választatni sehol, mert hát elég neki, hogy miniszterré lett s mint ilyen beeresztetik mindkét házba. S ha Szlávy miniszter úr esetében nem tapasztaltuk volna, mennyivel kényelmesebbnek találta elfoglalni egyér helyét s helyeseltetni foglalása kényelmét a szokott többség által, a nélkül, hogy pozsony választóinak — mint parancsolta volna az alkotmányos szokás és önérzet — alkalmat nyújtó bizalmuk megnyithatásának jogát gyakorolni, reménylenek Tóth Vilmos miniszter úrtól is, hogy nem késik választókerületére hivatkozni, várjon szeretik-e még őt nagyméltóságában. Amint azonban az előzmény áll, nem fog meglepni, ha Tóth úr sem akar jobb lenni Szlávy úrnál, akár miként érezze is magát ezen botrányos eljárások folytán a constitutionális állapot. * Pauert illetőleg azt mondták a jobboldali elégedetlenség csitítására, hogy nehéz volt a választás, mert protestánst nem lehetett s katholikus papot nem kellett kinevezni. Ebben van igaz. Jelen körülményeink közt elismerhetni, hogy a kultuszminiszterségre eszélyesen nem lehetne protestánst nevezni. Hogy pedig semmiféle papot nem kell azzá tenni soha, azt elismerjük minden körülmények közt. Hanem hát nagy szegénységi bizonyítvány mégis a deák-körre nézve, hogy ama két nehézségen csak úgy lehetett segíteni, ha tagjai közül senki sem nyeri el a cultustárczát. Hát nincs köztük egyetlen katholicus ember is, aki miniszterségre való lehetne a nélkül, hogy pap volna? Szegény deákkör. Nem gondoltuk, hogy ily szánalmasan álljon képzettsége, annyi dicsekedés után talentumairól.* Sietni kellett. — ez a másik csitító mondás. És ezzel van kapcsolatban ezen miniszteri kinevezések — históriájának legérdekesebb része. Sietni kellett — mondják — mert Senynyei és Hajnald arra dolgoztak Bécsben, hogy a nevelésügy és vallásügy választassanak els az utóbbi csatoltassék gt. Festetich minisztériumához a király oldala mellé. Adom e hírt, amint vettem tökéletesen megbízható és tekintélyes helyről. Mennyiben áll, azt nem tudom, de tagadhatatlan, hogy csak általa magyarázhatni ki azon provisorium rögtöni megszüntetését, mely Szlávyra bizta volt múlt héten a cultus-tárczát. De ha a jobboldali elégedetleneket ezen csitító szer sem békíti ki, akkor egyebet nem fognak kapni.* A legújabb oudit szerint Lónyay és Senynyey nemcsak, hogy nem játszanak egy kézre, sőt bőszen dolgoznak egymás ellen. Majd kibékülnek.* Az ülés végén pedig elterjedt Falk hire, miszerint Beust csakugyan lemondott. Periculosum est credere et non credere. * Tíz napja, hogy egy képviselőtársam következőleg figyelmeztetett: Ügyelj gr. Forgács Antalra. Soha sincs itt, csak a hónap közepe felé, midőn a kassa-oderbergi társulat igazgatósági ülésén 200 frtot kap, aki jelen van. Meglátod, hogy itt lesz febr. 13-án. Ekkor felveszi képviselőségi napidíjait. Másnap jelen lesz 200 frt erejéig a kassa-oderbergi üzlet ülésén. Aztán visszamegy Bécsbe, hol marad a másik 200 frtos megjelenés idejéig, márcziusban. És úgy jön. Gróf Forgács Antal ma megjelent. Egyébiránt nem bánjuk, ha soha sem látjuk is. Aztán voltak neki kevésbé mulatságos apparallói is.* Úgy látszik, hogy az ellenzéket át akarják csalni a kormánypártra. Ma csak a jobboldali folyosón volt meleg, a baloldalin tán nem is fűtöttek.* Különben a mai ülés emlékezetes marad egyike által azon remek beszédeknek, melyeket tart — időnként — Ghyczy Kálmán pártunk örömére s mint dulce decus az egész országházra nézve. Válasz Vass Gyula barátomnak. — Tolcsva, febr. 8-án. — Polemizálni nem szeretek, — kivált elvbarátommal. — Zemplén megye szolgaias, vagy nem szolgaias szelleméért szintén nem teszem tüzbe a kezemet. Az Andrásy grófok kedvéért szavazta e meg a Hegyalja gyönyörű vidékét végighasitó vasutat az országgyűlés, nem az én gondom. Én, mint e vidék lakója köszönettel veszem. De hogy az országos 25-ös bizottság által Zemplén megye Gálszécs városába tervezett járásbirósászot ama tagja voltam, mely a megye minden vidékéről pártszinezet nélkül volt összealakitva, nem a gróf Andrásy Gyula kedvéért tette át Terebesre; arról Vass Gyula barátomat én biztosíthatom, a kit ő úgy ismer, ki az Andrásy grófoknak se megváltozott politikai elveit, se privát érdekeit nem igen osztom s illetőleg nem pártolom. Az „Ellenőrben“ megjelent czikkedből barátom úgy látszik, hogy te azon tévedésben vagy, hogy a megyei bizottmányi gyűlésen 1870. dec. 6—10. arról volt szó, hogy ökröket venni, vagy gabonát eladni Gálszécsbe menjünk-e, avagy Terebesre ? mert akkor én is osztom véleményedet, hogy mindig jobb a gálszécsi, mint a terebesi vásár. De miután arról volt szó, hogy Gálszécsben vagy Terebesen legyen e a járásbíróság székhelye, nem érthetek czikkeddel egyet. A járásbíróságot csak azért se tenném oly városba, hová a nép nagyon szeret vásárra járni, hogy a benne a csodálatosan föltámadt perlekedhetnémségi vagy alkalomszerüleg ne ébresztessék , s az éhes pókként leselkedő procatorok 10—20 frtos perből száz forintra és többre is növesztett pereitől megóvassék ; de ezt, mellőzve, tekintsen valaki Zemplén megye térképére, látni fogja, hogy míg Terebes az alkotandó kerület közepén vasúti állomás mellett, addig Gálszécs a megye és kerület szélén, fél órányira Abaujmegye határától — igaz, a kassai és unghvári főországut vagy töltés mellett — fekszik s nincs rá eset, hogy valaha Gálszécset vasút érintse, s igy az általad annyira kiemelt vásári s kereskedelmi forgalom is, a most tavaszkor, vagy őszszel megnyíló terebesi vasúti indóház átvételével, ok és természetszerűleg Gálszécsből mind el fog szivárogni. Azért hidd el, hogy ezen kérdésbe Zemplén megye, mi máskor megeshetett, nem az Andrásy grófok, de a nép érdeke szempontjából határozott. Én a megye gyűlésén is megmondtam, hogy a kinevezendő Horvát Boldizsár huszároknak nem vagyok barátja, társaságokra nem vágyom s hiszem, hogy őket is, mint más több definitívnek hitt hatalmasokat, ezen szolgálhatnámság mániájából kijózanult nemzet szelleme, a semmiségbe fogja seperni; azt mondhatja senki, hogy az Andrásy grófoknak szeretném érdekeit pártolni, hanem megvallom, szeretem, ha a megyéről a megye tudtával, nem pedig a rólunk nélkülünk divatos tanai szerint rendelkeznek. Az országgyűlés és miniszter megszabhatják költségvetési szempontból, ebba, és ebbe a megyébe ennyi és ennyi törvényszék és járás-biró lesz — de hol ? — az a megye belügyeihez tartozik s ennek illetékesebb bírája Zemplén önmagára nézve, mint a 25-ös országos bizottság, melynek talán 1/20 része se látta soha Zemplént. Azért én Gálszéts helyett Terebest s Patak helyett hason okoknál fogva Tolcsvát ajánlom, így történt ez Zemplén megye évnegyedes, idei nagygyűlésén, nem pedig valami rögtönzött zuggyűlésen; kik a közügyeket elhagyták, ne panaszkodjanak. Hogy azt mondanád barátom, miután lakvárosom, Tolcsva is szóban van az gyakorol reám bizonyos hatást, nem hiszem felőled. Jól ismered körülményeimet, haszonbérbe adandó házam nincs, perem nem volt soha, nem is lesz járásbíróság előtt. De igazat adok annak mindig, akinek igaza van, Andrásy Gyula grófnak is, ha igaza van; de neked sem, ha igazad nincs. Jobb lett volna addig, mig ezen gálszécsi urak locális érdekeit védő czikket írtad, nekem irsz pár sort, hogy a hála isten tőlünk elment Komáromy első alispán helyett, kit tennénk meg balodalit — nem pedig újra valamit Andrásy mamelukot — zempléni alispánnak. Szirmay ezen tárgy miatt már Pestről lejött s holnapután Ujhelyben e tárgyban nagy jobboldali tanácskozmányt tart. Isten veled Mezősy László. Midőn adtuk azon levelet, mely Gálszécs érdekében szólott, előre tudtuk, hogy nem marad el rá a válasz Terebes érdekében. Hanem hát fiat piscis — gondoltuk magunkban. Tegyük egy példával kézzelfoghatóvá, hogy mivé lenne a hírlap, ha tért nyitnánk a járásbíróságot igénylő helyek transcendentális érdemeinek és egymást lesióló tiltakozásainak versenyzésére. Mert magától érthető, hogy ha kiadjuk valamelyik hely dicséreteit egy másiknak rovására, ettől sem tagadhatjuk meg az öndicséreti feleletet amannak rovására. És ez nem volna sem hasznos, sem mulatságos história, midőn néhány ezer vetélytársról lehet szó. Egy példa erre elég. Többre nincs szükség s sorompónkat leeresztjük. A vitézi játéknak vége. Szerk. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése febr. 13 án. Somssich elnök bejelenti a miniszterelnök közlése után, hogy gr. Pejacsevich Péter a Budapesten székelőkormányhoz horvát-szlavón miniszternek van kinevezve. (Éljenzés.) Jelenti továbbá, hogy a porosz belügyőrség a képviselőház és főrendiház tárgyalásai nyomtatványából kér egy egy példányt, s ennek fejében cserepéldányt ajánl föl (Helyeslés.) Kérvények. Elnök bejelenti, hogy Pest város fenyítő törvényszéke Guthy Benő képviselő kiadatását kéri, hogy vizsgálatot indíthasson ellene a kir. tábla által hozott ítélet folytán bűnszerzés miatt a Dell’Ádámi Ágoston-féle fennáltő perben. (A mentelmi bizottsághoz utasíttatik.) Komárom megye a Vágh folyó szabályozását sürgeti. Szakácsi Dániel bemutatja Abaújmegye Erdő- Horváthi, Komlóska, Ó-,Új-és Közép-Huta községek kérvényét, melyben törvénykezés tekintetében Zemplén megyéhez kérik magukat csatoltani. A pénzügyi bizottság részéről Ordódy Pál előterjesztést nyújt be a Kemény Gábor és társai indítványa tárgyában az erdélyi törvényszékek tisztviselői fizetésének fölemeléséről, továbbá a közalapok 1869-iki zárszámadásáról és végre a miniszterelnöki póthitel tárgyában. (Ki fognak nyomatni.) Napirend: Az igazságügyi budget részletes tárgyalása. — A munkácsi fegyintézet tételénél Vukovics Sebő szólalt föl 2000 frtot óhajtván levonni az előirányzott 99.000 írtból, mert azt hitja..1«TM” »g.*tőVtgirgjrd ágyaiuSazt mondta, hogy némely börtönben, például a lipótváriban zene is van. Kivánja, hogy javíttassanak a börtönök, de nem akarja, hogy vonzóvá tétessenek. Szilády Áron elismeréssel említi föl, hogy a fegyházakban vallás szerint imahelyek állíttattak föl. De óhajtaná, hogy a fegyenczek oktatása ne imaházakban, s főkép ne a protestáns imatermekben történjék, mert gyakran tettlegességek fordulnak elő a fegyenczek közt, s ez a hely szentsége vagy szentségtelensége körül vallási vitákra nyújt alkalmat, és sokan a vallások megkülönböztetését látják benne. Horvát Boldizsár miniszter ígéri, mikép igyekezni fog, hogy az oktatást elkülönözze az imatermektől. Vukovics ellenében azt mondja, hogy a zene nem mint vigalmi eszköz vizetett a fegyházakba, hanem hogy ebben is megélhetési módot nyerjenek kiszabadulásokkor. A zene különben leginkább isteni tiszteleteknél használtatik. — Megszavaztatott a fentebbi rovat alatt 99,700 frt; a váczi fegyintézetre 167,500. E fegyház bevételeinél, mely később 21,500 frtban fogadtatott el, Horvát Boldizsár miniszter a fegyenczek iparüzleti jörelméről következő kimutatást tette: Befolyt Munkácson 1869-ben 4425 frt 80 kr, 1870- ben pedig a bezárt számadások szerint 636 frt és itt némi emelkedés van körülbelül 35°/0. Lipótvárott 1869-ben 6799 frt., 1870 ben 8542 frt igy tehát ott is emelkedés mutatkozik 1700 frttal. Illaván 1869-ben 4761 frt 74 kr., 1870-ben 5054 frt, tehát itt is emelkedés van. Váczott 1869-ben a tiszta jövedelem volt 11973 frt 75 kr a házi kezelés mellett 1870-ben fölemelkedett 12422 frtra, tehát az eredmény világosan mutatja, hogy a házi kezelés az országos fegyintézetekben a legjutányosabb legtöbb sikert mutat fel és ezen kívül meg kell jegyeznem, hogy az építéseknél is a fegyenczek alkalmaztatván, ezáltal 5313 frtnyi megtakarítás eszközöltetett. A lipótvárosi fegyintézetre megszavaztatott 170.000 frt, az illavaira 117,000 forint, a szamosujvárira 145.000, a maria-nostraira 41,900 frt. A n enyedi fegyintézetnél: B. Kemény István módosítványt adott be, hogy az ottani igazgatónak is annyi fizetése legyen, (ti. 1200 helyett 1600) mint más fegyházak igazgatóinak, mert az által, hogy ott kevesebb a foglyok száma, az igazgató legkevésbbé sincs állása kötelességeitől fölmentve. Horvát miniszter nem ellenzi a módosítást. .Tisza K. ellenben megjegyzi, hogy a fizetések egyenlősége nem az összegektől, hanem a helyi viszonyoktól függ, s az előirányzott összeg mellett szavaz. Kéri a házat, hogy a tavalyi határozat szerint az összegek emelését rögtön ne határozza meg, hanem utasíttassék a pénzügyi bizottsághoz. — A többség elfogadta K. Kemény István indítványát. Megszavaztatott a fegyintézetre összesen 27,148 írt. A váczi állami fogház (sajtóvétségért elitéltek helye) megszavaztatott 11, 425 forint. — Telekkönyvezésre megszavazott a ház 90,000 frtot. „Az erdélyi telekkönyv kirendeltségek“ rovatánál Benedikty Albert fölemlíti azon lassúságot melylyel a telekkönyvezés foly Erdélyben, és kívánatosnak tartja, ha Erdély délnyugati részeinek telekkönyvezésére egy második telekkönyvezési igazgatóság küldetik ki. Horváth Boldizsár adatokat nyújt be arra nézve hol folynak erdélyben a helyszinelési munkálatok. Ez a nagy részén már megindult s legközelebb mindenütt foganatosíttatni fog. Az erdélyi telekkönyvezési kirendeltségeknek megszavazott a ház 300 ezer frt helyett 3,400 frtot, a többi pedig a rendkívüli költségvetés rovatába tétetett át. Az újon felállítandó telekkönyvi tanácsokra 24 ezer frt adatott. — A nyugdijak 455 ezer frttal szintén megszavaztattak. — Rendkívüli kiadások: Codificationalis munkálatokra 50 ezer frt. A pénzügyi bizottság 15 ezer forint levonását javasolja, továbbá azt, hogy a codificationális osztály ne az igazságügyi tárczához tartozzék. Szólóknak Ghyczy Kálmánt és Perczel Bélát egyszerre hívják fel a jegyzők Ghyczy: „Nézetem szerint az által, hogy Perczel képviselő ellene vagy mellette akar-e szólani . . . . Perczel: Ellene kívánok szólani. Ghyczy: Én is. (Derültség, Ghyczy leül.) Perczel Béla a pénzügyi bizottság véleménye ellen szól. Az összeg maga nem oly sok, hogy 15.000 forintot le lehetne belőle vonni. Továbbá szükséges, hogy a törvények szerkesztésére rendelt codificationális osztály az igazságügyér tárczájához tartozzék, mert minden törvénynek van jogi oldala, mikkel az igazságügyi minisztérium foglalkozik tüzetesen. Különben is a miniszteri előterjesztés kifejti, hogy a codificationális osztály ügyrendjének megállapítása a minisztertanácsot illeti. Óhajtja, hogy a kiváló bíráknak tág befolyás engedtessék ez osztályba, minthogy a törvényeket ezek tudják leggyakorlatiabban megbírálni. Ghyczy Kálmán: T. ház! Én azon kérdést, melyet az előttem szóló igen t. képv. ur beszéde végén felemlített, hogy t. i. a codificationális munkálatokra megszavazandó összeg melyik miniszter költségvetésébe vetessék fel, igen másodrendű kérdésnek tartom. A fő kérdés előttem az, vajjon ezen összeg megszavaztassék-e vagy nem, és mily alakban mily módon szavaztassék az meg. Arra nézve sem vagyok egy értelemben az előttem szóló képviselő úrral, hogy mi legyen véleménye a pénzügyi bizottságnak. Mert én a pénzügyi bizottság jelentéséből nem veszem ki azt, hogy a pénzügyi bizottság külön codificationális osztályt akarna felállítattni, mint ezt az előttem szóló képviselő úr említette. Én a pénzügyi bizottság jelentéséből ennek épen ellenkezőjét értettem, és azért szükségesnek tartom a tényállást a t. ház előtt némileg felvilágosítani. Több ízben folytattak már e házban tanácskozások a codifikationális munkálatokra megszavazandó költségek felett, de mindig alapon távol attól, melyen ezen ügy jelenleg áll. Eddig az igazságügyminiszter saját maga nevében lépett a ház elé és kívánt előbb 10, azután 15 ezer frtnyi öszszeget saját tárczája számára megszavaztatni azon codificationális munkálatok költségeire, melyeknek, mint pl a büntető és polgári törvény, a büntető és polgári perrendtartásnak elkészítése tűzik. " * **--*v*ivícjr/4avfir/frókA7 for-Most az ügy más stádiumban van, jelenleg az igazságügyminiszter nem csak a saját maga részére, hanem a többi minisztériumokban is folytataodó codificationális munkálatok számára, az eddiginél nagyobb összeget 50.000 forintot kér megszavaztatni, és azon előterjesztésében, melyet költségvetéséhez csatolt, világosan kijelenti, hogy ezen összeg a minisztertanács határozata folytán felállítandó külön codificationális osztálynak szervezésére fog fordíttatni. Ezen codificationális osztálynak feladatát az említett előterjesztésben az igazságügyminiszter igen világosan felfejti, kimondván, hogy az részint rendes, részint rendkívüli tagokból állván, részint maga készítene az illető szakminisztériumok utasítása szerint törvényjavaslatokat és szabályrendeleteket, részint a minisztériumokban készítetteket újólag tárgyalná, felülvizsgálná, némileg egy aiveauban egy fokon állana a törvényjavaslatok és szabályrendeletek szerkesztésére nézve az illető szakminisztériumokkal, azoknak, — ami nekem megvallom, különösnek tetszik, — koordinálva lenne, mert minden törvényjavaslatnak, mielőtt a ház elé terjesztetnék, minden szabályrendeletnek, mielőtt kibocsáttatnék, a megállapított tervezet szerint a codificationális osztály véleményezésén kellene keresztül mennie. A miniszter előterjesztésében csak azt mondja, hogy a codificationális osztálynak szabályszerű működését munka felosztását, vezetését, üléseinek tárgyalásait, szóval egész szervezetét, a minisztertanács szabályrendelettel fogja megállapítani. A pénzügyi bizottság mindamellett, hogy érintkezésbe tette magát a minszterelnökkel, sőt talán épen a