Ellenőr, 1871. június (3. évfolyam, 257-286. szám)

1871-06-30 / 286. szám

Előfizetési árak* Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre ... 10 „ — „­­ Egy hónapra . 1 „­80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, bálvány-utcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 286. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illeti a red­­in­aiciók­ Légrády test­vérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intterendők. Péntek, junius 30. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt­ tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásért 30 ., Kiadóhivatal: Pesten, két sas­ utcza 14. szám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó­ hivatalában két sasuteza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest, nádor-uteza 6. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában Pest, aranykéz-utcza 5. szám. HL évfolyam. A* „Ellenőr“ Ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre........................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza A v. Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két­ sas utcza 14. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő meg­rendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Az előfizetést legczélszerű­­bben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni postai utalványozás által. Külföldi szemle, Pest, jun. 29. A két milliárdnyi franczia köl­csön már fedezve van s a franczia pénzügymi­niszter még tegnap délelőtt 9 órakor hirdette ki, hogy az aláírás be van zárva. E rendkívüli siker igen örvendetes a franczia kormányra nézve. A frankfurti végleges béketár­gyalások a jövő hét elején ismét meg fognak nyittatni. Az egyik franczia meghatalmazott Go­u-­­­a­r­d­ur már oda érkezett, és társának megérke­zése még tegnapra váratott. A németek elleni gyűlölség növekedőben van Párisban. A „Siécle“ következőleg ír e tárgyról: „Párisban ismét nagyszámú poroszt láthatni, nemkülönben bajorokat és szászokat, kik ismét visszatértek körünkbe. Mi történt a német-ellenes li­gával, melyet az ostrom ideje alatt szerveztünk? Elfelejtettünk,­­ hogy minő előnyt húztak ezen emberek hosszú párisi tartózkodásukból ?“ — A „Siécle“ e szerint a németek kiűzetését szeretné valósítani, de elfeledi, hogy ez megsértését képez­né a frankfurti békekötésnek. Bonaparte Péter hg., kinek botrányos szereplése a császárság történelmének utolsó sza­kából eléggé ismeretes, jelenleg Párisban tartóz­kodik. E körülmény eléggé jelemző a franczia fő­város politikai viszonyaira nézve. A herczeg au­­teuilli háza nincs annyira megsértve, mint eleintén hire járt. Bonaparte hg. követjelölt gyanánt is föl­lépett, de bukása bizonyos. A párisi nagy katonai szemlét ma kellett volna megtartani elhalaszthatlanul. Meglátjuk, nem mosta-e el ismét az eső, vagy más valami elemi baj. Bajo­rors­zágban még folyvást tart a miniszterválság, s e határozatlanság csak növeli az ultramontán párt izgatásait és elbizakodottsá­gát. A szabadelvű katholikusok azonban, kik nem támogatatnak az állam által, lassan kint bizalmu­kat kezdik veszteni. Hosszabb időre e helyzet tart­atlan. Olaszországból azon örvendetes tényt jelentik, hogy több község folyamodott, mikép a népiskolákban töröltessék el a vallás­tan előadása, és helyette erkölcstan, s az állam­­polgári kötelességek adassanak elő. Ez ép oly észszerű, mint hasznos indítványt csak helyesel­hetjük. A pápaság lapjai javában szidalmaz­zák a florenczi kormányt, a­miért Rómát Olaszor­szág fővárosává teszi. A „Stella“ czímű lap, mely­nek Rómában olyan katholikus fogdmeg szerepe lehet, mint nálunk a „M. Államnak “ következő sorokban önti ki ultramontán lelkületének serepé­­jét az olasz kormányra : „Mi nem riadunk vissza a gyalázatosak fe­nyegetésétől, sem fegyvereiktől. Mi hangosan kiált­­juk, hogy az idegen barbárok által elnyomott Ró­ma szereti a pápát. A­kik a jövevényekkel (azaz az olasz kormánynyal) tartanak, azok megvásárolt gyáva árulók. Róma a pápáé, mert Péter, Pál és számtalan vértanú vérének árán vásároltatott meg. — A legszebb az, hogy a derék ultramontán köz­löny a többi olaszokat idegen barbároknak nevezi.­­ A magyar delegatió tegnap meg­szavazta a külügyi költségvetést. A Lloyd társu­latra nézve Zsedényi javaslata folytán a magyar delegatió ugyanazt az eljárást követte, melyet kö­vetett az osztrák delegatió, tudniillik a subventio­­nálás a két törvényhozás beleegyezésétől tételez­­tetik föl. Az osztrák delegátió, minthogy Holzgetman pénzügyminiszter megadta a kívánt felvilágosítá­sokat, holnap szombaton szintén belekezd a költ­ségvetés tárgyalásába. A bécsi kormány és a csehek közti alkudo­zás még mindig nincs befejezve, a végleges siker iránt azonban ma már nem kételkednek. Az ország­gyűlések ellenkezőleg a legutóbbi hírek szerint, nem fognak feloszlattatni, sőt a reichsrat­ az országgyű­lések ülésezéseinek berekesztése után azonnal össze fog ismét hivatni azon biztos reményben, hogy ekkor már a csehek is ott lesznek szemlélhetők. Hirlik, hogy Bittó igazságügyminiszter Kozma Sándort hívta meg az államtitkári állásra. A magyar delegációból. — A 28-ki teljes ülés. — Elnök: Majláth Antal gr. Jegyzők: Mis­ke Imre b. és Széll Kálmán. A kormány részéről jelen vannak: Orczy Béla b., Lónyay, Beust gr., Benedek és Wenckheim. Éber Nándor a vaskapu megnyitása tár­gyában a következő interpellációt intézi a közös külügyminiszterhez: „Tekintettel azon hátrányok­ra, melyeket a Dunán az úgynevezett vaskapunál létező természetes akadályok monarchiánk mind kereskedelmi, mind védelmi állására gyakorolnak ; azon kérdést vagyok bátor intézni a kül­­ügyér úrhoz, történtek-e már az újonnan létrejött londoni megállapodások nyomán a külügyminisz­térium részéről lépések az iránt, hogy a pártbeli hatalmakkal egyetértőleg ezen akadályok elhárí­tására mód találtassák s hajlandó-e a külügyér úr a Duna torkolatánál működő európai bizottsá­got, mely oly sikeresen oldotta meg ottani fel­adatát mint az erre legczélszerűbb eszközt fel­ajánlani ?“ Szóló szóbeli indokolásában a vaskapu meg­nyitásának különösen védelmi fontosságát emeli ki.­­ Ezen interpelláló a kormánynyal közöltet­­ni fog. Ezután napirend folytán a külügyi költségve­tés részletes tárgyalása következett. Tárgyalás alá vétetvén a külügyi albizottság jelentése, ennek alapján a költségvetés I. czime alatt összesen 632,817 főt szavaztatott meg. Pulszky Ferencz nem akar az ezen czim­ben előforduló tételek ellen felszólalni, hanem felkéri a közös külügyminisztériumot, hogy ezen­túl a magyar delegáció iránt több figyelemmel le­gyen. A vörös könyv néhány oly szót tartalmaz ugyanis, melyek a magyar akadémia szótárában nem fordulnak elő. A magyar ragok közt pl. „Versingot“ nem ismer, valamint azt hiszi, hogy­ az „Anhang“ sem magyar hang. Ajánlja e körül­ményt a külügyminisztérium figyelmébe. A rendkívüli kiadásokra e czimen 20,380 főt szavaztatik meg. Felolvastatván az albizottság jelentése, a II. czimre „diplomatiai költségek“ vonatkozólag, Zse­dényi szólal fel. Zsedényi Ede nem lép fel a Rómában tartandó két követség ellen azon egyszerű okból, mert az egyik az olasz királynál világi diplomá­tiai közös,­­ a másik a katholikus egyház főnö­kénél, egyházi és vallási, tehát nem közös ügy­ekben fog eljárni, de szükséges, hogy ezen utóbbinak hivatalos állása iránt előbb tisztában legyen a bizottság. Miután a tegnapi ülésben tett azon kérdésre, hogy mily állást foglal el tettleg a közös külügyminiszter, mint olyan szemközt a legutóbbi római egyházi eseményekkel, azon vá­lasz adatott, hogy azt az állást foglalja el, melyet a vatikáni conciliumot illető utasításoknak kibocsá­tása alkalmával foglalt el, de ezeknek tettleges foganatosításáért a felelősség nem őt , de a két államterület minisztériumát illeti, maga a külügy­miniszter ismerte el, hogy ezek az ügyek a dele­­gációk köréhez nem tartoznak. Ennyiben a szóló is egyetért, a­mennyiben egyházi s vallási ügyek nem közösek sem törvény sem semmi más helyes felfogás szerint; eddig a világi diplomatiai össze­köttetésnél fogva ily ügyekben, a külügyminiszter útján, a római követ közbenjárását igénybe venni kelletett. Ezen világi összeköttetés megszűnt, mert a pápa megszűnt világi uralkodó lenni: ő­szent­ségénél mint a katholikus egyház fejénél állittatik fel a követség tisztán egyházi s vallási ügyek vitelére, de ezek az ő felsége uralkodása alatt álló országokat együtt nem illetik, tehát az 1867: 12. t. ez. 8 ik §. szerint nem kizárólag a közös külügyminiszter határköréhez tartoznak, a mint ezt ő maga a tegnapi ülésben elismerte. Igaz hogy ő felségének mint jus placetival ellátott magyar ki­rálynak a katholikus egyház feje irányában, az osztrák császárral közös ügyei nincsenek, de igaz az is, hogy mind a két minőségében nevezi ki a követet, tehát csak arról lehet szó, hogy ki vál­lalja el az ezen ügyekbeni eljárásért a felelősséget ? és így a szóló azt kérdi a külügyminisztertől, hogy biztosíthatja e a delegációt, miszerint az egy­házi és vallási ügyek vitele“a szentszéknél a kö­zös követ által, úgy fog szabályoztatni, hogy a­mennyiben ezen ügyek a két államterület egyik vagy másik vallásügyi miniszteri hatásköréhez tartoznak, mindegyik saját törvényhozása előtt vállalhatja el a fele­ősséget? Haynald Lajos kalocsai érsek. Nem osztja Zsedényinek a római követség kérdésében kifejtett nézeteit. Rómának jelentőségére nézve nem tartja irányadónak azt, hogy váljon a pápa kir­e s milyen világi hatalommal bír. Ha a pápá­nak világi hatalma és ország területe tartatott volna eddig szem előtt, akkor nem lett volna Rómában monarchiánknak nagy­követe. Mert Rómának pl. csak 240­0 területe és 723 ezer alattvalója volt, mig nekünk pl. Oroszországban nem nagy­köve­tünk, hanem csak követünk van, holott Oroszor­szágnak 380­0-nyi területe és 78 millió alattva­lója van és midőn Olaszországnak, melynek 5000 □-nyi területe és 24 millió alattvalója van és mig Spanyolországban, melynek 13,000 lo-­nyi területe és körülbelül 21 millió lakosa van, csak követe van monarchiánknak. Hogy ha tehát eddig 13 készség­gel szavaztatott meg a római nagy­követ költsége, akkor a pápa világi hatalmát nem tartja e kér­désben mérvadónak, különben ha consequens akar lenni , s ed­é­ny­­, most saját zsebéből vissza kel­lene fizetnie az országnak az annak idejében álta­la is a római nagy­követ számára megszavazott költséget. (Derültség.) Róma jelentősége a vallás erkölcsi világra, az államok jóllétére és gyarapodására nézve nem szűnt meg. Mert az államok fenállása vagy hátra­maradásainak okai nem egyedül az anyagi világ tüneményben,­­ hanem főkép a szellemi ténye­zőkben keresendők. Számos példa mutatja ezt, így midőn három európai hatalom: Poroszország Törökország és Oroszország versenyzett egymás­sal, hogy egy rozzant jeruzsálemi templom fede­lének javítását eszközölje s ezen kicsiny­eknek nevetségesnek tetsző kérdés hosszadalmas diplo­matiai jegyváltásra adott alkalmat. Mennyire ve­tették szemére az angol kormánynak, hogy még nehány évvel ezelőtt Indiában levő katonáit a fa­­naticus dragernati emberölő ünnepélyekhez kiren­delte. Konstantinápolyban még most is mohame­dán katonaság kiséri a keresztény körmeneteket — mig Bécsben például a városi tanács mindent elkövet, hogy az egyházi processiókat lehetetle­nítse. Az orosz kormány — mig otthon féltékenyen őrzi a keleti egyház érdekeit, addig egyúttal azon arany fonalakat is szövi, melyekkel a szomszéd hatalmasságok birtokában levő rokon vallásunkat köti magához, egyházi téren történik mindez, val­lásos eszközök ezek. Vannak tehát vallás erkölcsi dolgok, melyeket az állam magasztos czéljaira fel­használni kell s ezen valláserkölcsi életnek több gynpontjai vannak Európában, nemcsak Rómában. A sz.-pétervári követünk az orosz kolossus törek­vésének nemcsak politikai s nemzetségi oldalát, de valláserkölcsi oldalát is tartozik figyelemmel kísérni s épugy követeljük a berlini követünktől, hogy az e téren működő tényezőket is kellőleg méltassa. Ehez képest szóló nem mint katholikus, nem mint érsek, hanem államérdeki szempontból kíván­ja, hogy nagy követünk Rómában, ki azon tiszte­let mellett, melyet hódolva bemutasson a pápának az olasz kormány által is garantiális törvényében elismert souverainitása iránt, kövesse figyelemmel egyszersmind a Vatikán eljárását s tartson minket mindenkor annak tudomásában, ami 200 millió katholicus és 27 millió osztrák-magyar katholicus vallásos meggyőződése, családi s álladalmi életére nagy befolyással lévén, az állam életét s államér­dekeket is ezer oldalról olvad­. Ép azért nem oszthatja Zsedényi nézetét és feleslegesnek tartja, hogy az általa megpendített interpellatióba bővebben ereszkedjék. Széchen Antal gróf arra utal, hogy Zse­dényi, a római szentszékkel szemben még tovább akar menni, mint azon hatalom, melynek ellentéte idézte elő a mostani viszonyokat, s mely mégis annak souverain állását jelenleg is elismeri. Né­zete szerint a római kérdést függőben levőnek kell tekinteni, és tovább nem mehetünk, mint maga az olasz kormány. Ha mi Olaszországhoz való viszonyainkban a béke, semlegesség és érdekpo­litika szellemében minden beavatkozástól óvakod­ni akarunk, akkor tartsuk meg ezen szerepet min­den események irányában. Ha a szentszék párto­lói nem kívánnak hatalma helyreállítása végett tényleges föllépést, akkor viszont a méltányosság kívánja, hogy az ellenkező irány se követeljen ily­effon érvényesülést. Helyesen fejezte ki a kalocsai érsek, hogy az egyházi, illetőleg a szellemi érde­keknek van mindig világi oldala is, mely biztosí­tást igényel. Nem lát indokot a létező viszonyok megváltoztatására, mert a követség úgy a mint fenáll egyátalán minden európai hatalom által fen­­tartatott s mert nem tudna indokot feltalálni, mely a magyar-osztrák kormányt arra bízhatná, h­ogy e tekintetben a többi államoktól eltérő álláspontot válasszon. Zsedényi a kalocsai érseknek felelve arra figyelmezteti, hogy vagy télre, vagy épen nem ér­tette a szóló előadását, mert ő nem ellenezte a két követi állomást Rómában, csak azt vitatván, hogy egyházi s vallási ügyek nem közösek, s a két államterület vallásügyi minisztereinek az azokra való befolyásukat a szentszéknél is biztosítani akarta. Egyébiránt nem sajnálja, hogy ő excel­­lentiájának oly hosszas s nemes) hévvel elmondott beszédére, bár igen ártatlanul­ alkalmat adott, kény­telen azonban megjegyezni, hogy bár ismételt ál­lítása szerint egyedül állami szempontból kiindulni akart, a szóló maga azt semmikép nem tapasztal­ható, sőt inkább, midőn a szentszék szellemi jóté­kony befolyására hivatkozott, erre a szóló bátran válaszol, hogy azt, mikép a korszellemmel örökös harczban élő szentszék, valaha is az európai mű­velődés és felvilágosodás haladására szellemileg jótékony befolyást gyakorolhat, egyedül egy érsek nem pedig világi államférfit­ szájából hallható, beszédének többi tartalmára nézve arra figyelmez­teti, hogy a r. kath. vallás állandó s valóságos érdekének nagyszerű fontosságát, sem kiválólag, sem egyedül a hierarchia vagy szentszék felhevült védői képviselik, hanem azoknak képviseletét a 200 millió lelket, a mint ő excellentiája mondá, körül karoló katholikus egyház világi tagjára is bátran bízni lehet, sőt bízni kell, ha a készülőben levő autonómiának csak legkisebb közérdeket sze­rezni akar. (Helyeslés.) Egyébiránt az előtte szóló Széchent is arra figyelmezteti, miszerint a külügy­miniszternek tegnapi válasza után egyebet nem kö­vetel a szóló a külügyminisztertől, mint ama vá­laszt, hogy ki fogja a vallási és egyházi ügyek­nek a szentszéknél vitele iránt a teljes felelősség terhét viselni? hogy az előtte szólók arra semmi súlyt nem fektetnek, ez az ő dolguk, de szóló épen azért, mert azt hiszi, hogy a felelősség terhe a két államterület minisztériumait illeti, az eljárást is ahoz akarja alkalmaztatni, tehát továbbá is tett kérdésére választ kér. Trefort Á­g­o­s­t nem fogadja el a kalo­csai érsek beszédében neki jutott leczkét. Ő nem mondta, hogy a római kérdés nem egyszersmind világi, hanem pusztán csak egyházi kérdés. Egész élete tanúsítja, hogy soha sem tartozott azokhoz, kik a politikában a szellemi erőket a számításból kihagyják. A szellemi az egyházi erők is döntő sulylyal bírnak a politikában s ezt bizonyosan a a delegatió egy tagja sem tagadja, a miért is ő excellentiája e tekintetben szélmalmok ellen harczolt. Orczy Béla­­, a külügyminiszter képviselője csatlakozik Haynald által kifejtett azon nézethez, hogy a külügyminiszternek köteles­sége a szellemi téren kifejlődő mozgalmakat is figyelemmel kísérni épen azért, mivel ezek a vi­lág­eseményekre igen nagy befolyást gyakorolhat­nak. Ezen kívül, ha valamely állam fentartani akarja befolyását az eseményekre, akkor nem vonhatja ki magát a külföldi képviseltetésben ér­­vényesülő általános fogalmak alól. Már­pedig nem csak azon nagyhatalmak, melyek eddig képvisel­tették magukat Rómában, tartják ezt fenn ezentúl is, hanem­ oly hatalmak is, melyeknek eddig Ró­mában nem volt képviselőjük, most a tettleg fen­­álló viszonyok mellett is oda képviselőt szándé­koznak küldeni. A felett tehát, hogy fenntartsuk e képviseltetésünket Rómában, vitatkozni sem lehet. A­mi közvetlenül Zsedényi kérdését illeti, magától értetik, hogy oly ügyekben, melyek tisztán egy­háziak és a két törvényhozás elé tartoznak, a kül­ügyminiszter a két cultusminiszter meghallgatásá­val jár el, és ha ettől eltérne, akkor a két kultus­miniszter bizonyosan meg fogja találni azon fóru­mot, hol a külügyminiszter felelősségre vonatkozik. (Helyeslés.) Ezzel a vita be lévén fejezve, a N­ czim ren­des kiadásai az albizottság­ javaslata szerint elfo­gadtatnak. Zsedényi Ede ezután az általunk már köz­­lött hat. javaslatot nyújtja be az osztr. Lloyd tár­gyában a következő beszéddel: Nem fogadhatom el az asztriai Lloyd részére az albizottság által beállított 1.700.000 frtot kö­vetkező okoknál fogva. .. Az ezen vállalattal 1865 ik évben 6 évre kötött szerződés, az 1867 : 16 t. sz. hozatala alkalmával már fenállván, min­den változás nélkül iktattatott az Ausztriával kötött vám é­s keresked­emi szövetségről szóló törvény­be azon világos fejlettel, hogy az e vállalatnak szerződésileg biztosított államsegély a kül­­ügymisztérium költségvetésének egyik részét ké­pezendő Ebből világ is : 1- ször. Hogy Csak a fenálló, nem pedig jö­vendőre kötendő serződésben 6 abban számsze­rűit kijelölt állami.f egytály s ez is csak addig, mig a szerződés tart, a Hlügyminiszt­er költségvetésé­be beállítandó. 2- szor. Hogy ezen államsegély nem közös ügy, azaz nem tar­t­­zik sem a had­ sem külügyi költségekhez, bánén a vám- és kereskedelmi szö­vetség tárgyai közé Elint oly d­ag Boroztatott, mely felett — úgy mini m ezen szövetségben foglalt minden egyéb ügyek­­ felett — a két törvényhozás kölcsönös egyetértés utján határozott és mely ezen az uton is meváltoztatható. Mert ha akár mely szin alatt a k­özös ügyek közé tartoznak, akkor felette az 1867: 12 t. sz. határozott volna, melynek 37 szakasz® szerint, csak azon tárgyak tartozhatnak a közös ügyi bizottságok köréhez, melyek ezen 12 t. cs. által mint közösök határo­zottan e bizottsághoz­ vannak utasítva — de ezen ügyet a 12­­. sz. nem a közös ügyi bizottságok­hoz utasította, nem a delegátiok megszavazására bízta, hanem­ a 16.­ ez. által maga a törvényhozás állította be a külügym­iniszter költségvetésébe ugyan azon sommával, mely szerződésileg biztosítva volt — és midőn e szerződésre hivatkozván azt ren­deli, hogy a szerződésileg biztosított államsegély képezendi a külügyminiszter költségvetésének egyik részét, természetes, h hogy ezt csak a szerződés ide­jére érthető, miután pedig a szerződés folyó év végével megszűnik, a szerződésileg biztosított ál­lamsegély is megszű­­nt. E szerint térja azon vélemény, hogy a tíz évre kötött vám- és­ kereskedelmi szövetség ide­jére az ausztriai Lloydnak is biztosítva lett volna az államsegély, mert a­mint a 16­­. czikkének 2 ik czikke szerint ti szövetség életbe lépte előtt idegen államokkal kötött hajózási s egyéb szerző­dések csak tartamuk idejére bírnak kötelező erővel, úgy az ausztriai Lloyd iránt a 6-ik czikkben em­lített szerződés is cs®k tartama idejére iktattatott a szövetség pontjai közé. Igaz, hogy ezen válla­lat a tengeri postaszolgálatot teljesíti mind a két államterület részére,, de ugyan­azon 16­­. czikké­nek 18-ik czikke szerint az államposta iránti ha­­tározmányok is csal­ a két töm­ényhozás, illetőleg a két kormány közös egyetértése útján változtat­hatók meg. Nem osztom végre azon véleményt sem, hogy a két államterület Minisztériumai által véglegesen köttethetik meg ilynemű szerződés a Lloyd válla­lattal s ez csak utólagosan, ha kivántatnék, hoz­­tathatik az illető törvényhozás tudomására, mert államsegélyt egy miniszter sem köthet le saját fe­lelőségére, azt a delegáttok sem adhathatják meg, nem a vámkedvezményeket, nem a többi előnyö­ket, melyekkel a Lloyd társulat fel van ruházva. A fenálló szerződés­ is az akkori törvényhozás helybenhagyására nyírt csak végleges érvényt és így — elnézve még attól is, hogy maga a törvény e szerződést nemzetközinek nevezi — egyedül ugy­an azon az idon megujjítható, miért is határozati javaslatomat elfogadásrt­ ajánlom. Szapáry A B­­­a­­­gr* A közös külügymi­nisztérium kétszer hiszott e tárgyban. Először min­den figyelmét kikerülte,­ hogy a vám és kereske­delmi szerződés 10 esztendőre, de a Lloyd szer­ződés csak 5 évre köttetett; másodszor, hogy az országgyűlés elé nem terjesztette a kötendő szer­ződést. Minthogy azonban nagyon rosz következmé­nyei lennének kereskedelmi tekintetben annak, ha Zsedényi hat javaslata elfogatatnék, részé­ről a következő hat, javaslatot ajánlja elfogadás végett: „A kötendő ssieűződés feltételének helyben­hagyása a közösügyi bizottság jogköréhez nem tartozván a külügyminisztérium­ előirányzatának jebbeli tétele a szerződésnek, alkotmányos megállapítása esetére elfogadta­tik.“ Trefort Ágoston. A kétirat­ javaslat tár­gyalását azok kinyomatása utánra kívánja ha­lasztani. Zsedényi Istve csak azt jegyzi meg Sza­páry javaslatára, h­­ogy az már csak azért sem fogadható el, mivel a közösügyi törvény szerint a delegátiók által megszavazott összegek a törvény­hozásban vitatás tárgyát nem képezhetik, ha pe­dig Szapáry ind­­tványa elfogadtatik, ez által rés nyittatik arra, hogy a törvényhozás a feltételesen megállapított összegé is vitatás a­lá vegye. Széchen­y n­­­a 1 gr. Közvetítő módot kell találnunk ez ügy elintézésére, mely egy rész­ről a közös kormány részére lehetővé tegye, hogy az összeggel szükség esetén rendelkezhessék, más­részről a törvényhozó jogait megóvja, s épen ezért Szapáry Antal indítványát kívánja elfogad­tatni. Wahrrman Mór pártolja Zsedényi indít­ványát, miután jogi szempontból tekintve a kér­dést az a delegátió jogköréhez nem tartozik, alaki tekintetben nem tartj ia helyesnek, hogy a budget­­törvénybe valamely hátel vétessék fel. Fálk Miksa felkéri a külügyér képvi­selőjét világosítaná is, a bizottságot, mely okoknál fogva tette be a ki -frigyelt a floyd segélyezést budgetjébe. B. Orczy Béla a külügyminisztérium képvise­lője oda nyilatkozik, hogy ezt a két országos kereskedelmi miniszter meghagyására, vagy amint Falk Miksa erre­li ellenvetésére helyreigazít­ja szavait, a két "miniszternek — „kívánságára“ tette. Fálk Miksa a külügyminisztérium képvi­selőjének szavaiból azt látja, hogy maga a külügy­minisztérium sem vole tisztában az illetékesség kérdésére nézve amiért is ily körülmények között divatosabbnak tartja r­óla az orsággyűlésnek föntar­­tani a kérdés eldöv­sét, Királyi Pá­lárt és ja­v­a­ idény­i indítványát, mert ezen kérdésnél is a delegatist­an való eldöntése által a delegatió túllépné hatáskörét, pedig nem szeretné szóló, hogy a delegatió azon vádnak ten­né ki magát, miszer­int központi parlametté növi ki magát. (Élénk helyeslés) és törvény magyaráza­tok által kétes kereteekben indictet mond és a parlamenttől egy fel­­e f'ntoa *'got vesz el. (úgy van ! ügy van.) Szögyény László előadó, kinek egyé­nileg eltérő nézete van az albizottság nézetétől, szintén pártolja Zs­edényi Ede indítványát. Ő a delegatió eddigi üléseiben készséggel megsza­vazta a szóban levő tételt, mert akkor lehetett hivatkozni az 1867. 16. t. czikkre, most azonban miután a szerződés az év végével lejár ezen a hivatko­­zásnak nem lévén helye; ő részéről Zsedényi Ede indítványát pártolja. Gr. Szapáry Antal erre visszavonván indítványát, a bizottság Zsedényi indítványát fo­gadja el. W­ahrmann Mór Zsedényi indítványához a következő pótindítványt adja be: E szavak után államsegélyképen előirányzott 1.700,000 frt létessék: „és a fedezetben előirányzott 571,400 frt. (Elfogadtatik.) P­r­i­­­e­s­z­k­y azon véleményben van, hogy ez nem tartozik azon összegek közé, melyek a kö­zös költségvetésből kihagyandók lennének. Sze­rinte oda csak a jövedelmi adó, postabevétel és az államsegélyezés törlesztésére fordított részletek tartoznak. Wahrmann Mór az általa beterjesztett pótindítványt nem tekinti egyébnek, mint corolla­­riumát a már elfogadott határozati javaslatnak. Hogyha a Lloyd 1872-től fogva többé nem tekin­tetik közösnek, mindaddig, míg az országgyűlések nem hozzák újra a delegatív elébe, akkor mind­ezen vele összeköttetésben lévő kérdések nem tartoznak ide, hanem az illető országgyűlések elébe. Lónyay közös pénzügyminiszter azon né­zetben van, hogyha a bizottság nézete szerint a Lloyd kérdése a költségvetésből kimarad, a két törvényhozás van hivatva a felett határozni, hogy a kereskedelmi szerződés tartama alatt mint kö­zös ügy tekintendő-e vagy sem. Minthogy a bi­zottság azt határozta, hogy a közös költségvetés­ből kimarad — a törvényhozás bővebb intézkedé­séig felfüggesztve lévén a kérdés — ezen 200.000 frtnyi összegnek is ki kell maradnia a közös költ­ségvetésből, és bele jön a közös activákba, melyek a két pénzügyminisztérium költségvetéseiben sze­repelnek. Ennélfogva nemcsak a jövedelmi adó és posta bevétel, hanem az érintett 200.000 frtnyi összeg is kihagyandó. Mihályi Péter azt kérdi, hogy addig is, míg a két törvényhozás a Lloyd-szerződés meg­­hosszabítása iránt intézkedni fog, gondoskodva lesz-e az iránt, hogy a Lloyd visszafizetései hol forduljanak elő mint fedezet ? Lónyay közös pénzügyminiszter azt vála­szolja, hogy a közös activák egyik tételét fogják képezni. Ezzel a napi­rend ki lévén merítve, elnök felszólítja a bizottságot, hogy a jövő ülések na­­pirendjét állapítsa meg. Széll Kálmán indítványára határoztatik, hogy a tengerészeti albizottság je­lentése pénteken a hadügyi albiz. jelentése pedig hétfőn fog tárgyalás alá vétetni. Ülés vége 12 óra 30 pkor. P­á­r­i­s. — Jun. 25. — A legközelebb lefolyt dráma karöltve a po­rosz ostromzárral, mint vámunk lehetett, rendkí­vüli nyomort árasztott Párisra — írja a D. News. levelezője — s igy az egyes negyedek polgármes­teri hivatalai most napról napra tömvék közsegély­ért könyörgő tömeggel. Francziaországban, mint tudjuk, nem létezik államsegély, miként nálunk s a szükölködök kizárólag saját magukra vannak utalva. A „közsegélyzési hivatal“ az esetleges szegények számára nem bir alappal s csak az elöregedett s elnyomorult ügyefogyottakat gyámolitja. A véletlen szerencsétlenségek által tönkre jutottak ez intézettől csak kivételesen és ideiglenesen nyernek segélyt s igy a különböző negyedekben magánosok áldozatkészségéből fenn­álló „jótékony alap“ mód felett igénybe van véve s a szegényebb városrészek polgármesteri hivatalán a porosz megszállás óta folyvást segélyt kellett osztogatni a népnek pénzben, ruházatban és élelmiszerekben. A commune pazarul osztotta a kenyeret s a nemzetőrség magas napi zsoldja pillanatra enyhí­tette a nép nyomorát s e körülmény nem csekély mérvben növelte a felkelő kormány népszerűségét a szegényebb városnegyedekben. De most, hogy megszűnt a commune és a nemzetőrség fizetése, a nyomor több városrészben igen nagy, így Auteill­­ben, mely pedig sem nem nagyon népes, sem nem nagyon szegény része Párisnak, több mint 6000 ember van tökéletesen közsegélyre szorulva, úgy számítanak, hogy az utóbbi lázongás alatt halál, sebesülés vagy fogság következtében mintegy 80.000 ember lett képtelenné családja tartására s mindegyik után átlag csak háromra tevén a ke­nyér nélkül maradtak számát, az ínségre jutottak Párisban ez idő szerint 240.000 főnyi létszámot nyújtanak. A munka még mindig pang, mivel a váltó, házbér és járadék kérdése szakadatlanul félelem­mel tölti el mind a kereskedőket, mind a nagyvál­lalkozókat, s félnünk lehet, hogyha a jelenlegi törvény egész szigorában fentartatik, komoly ke­reskedelmi kicsis áll be, minthogy az októberig meghosszabbított fizetési határidőt átalában igen rövid időnek tartják, a­midőn több előkelő keres­kedő elég nem lesz képes kötelezettségeinek meg­felelni. Mióta a „Journal Officiels“ néhány nap előtt nem épen a legválogatottabb kitételekkel vádló­­lag lépett fel az angol sajtó ellen, mint a­mely nem szűnik meg a legundokabb rágalmakat szórni a franczia hadseregre és a nemzetgyűlésre: egyet­len nap sem múlt el a­nélkül, hogy különböző párisi lapok meg ne újították volna támadásaikat az angol sajtó ellen. Míg e támadások csak a Figaro-féle lapok részéről jöttek, figyelemre sem méltattuk a dolgot, de midőn e vad vádakat oly orgánumok is ismétlik, mint a „Débats“ és a „Temps,“ lehetetlen hallgatással mellőznünk a dolgot. Nem c­élom itt alaposan kimutatni, mennyire alaposak a londoni lapok állításai a franczia kato­nák kegyetlenségeit illetőleg, annyit azonban sa­ját szemeimmel láttam, hogy a katonák egy sze­rencsétlen fogolynak a Palais Royal mellett fé­nyes nappal puskatussal verték széjjel fejét s ki­

Next