Ellenőr, 1871. július (3. évfolyam, 287-312. szám)

1871-07-15 / 299. szám

*— Nem lehetetlen — szólt Dumas ■— mivel már komponálva van. — Nincs megírva és mégis komponálva van, hogy értsük ezt? zengett a kritika. — úgy, hogy akár most is elmondanám az egészet eleitől végig. — Na már arra csakugyan kiváncsiak va­gyunk, szóltak hitetlenül az igazgatóval. — Tegyenek próbára egy feltétel alatt, hogy első felolvasásnak fogják tekinteni. — Az ajánlat örömmel fogadtatott. Dumas elmondta a darabot, melyet minden felvonás után megtapsoltak a bírálók, a végén mint a tapson­­czok oly zajt ütöttek és egyhangúlag elfogadták. Hódolatképen meséltem el ezt a szerzőről, a­mint hódolatból két nap múlva az opera a „Por­tréi némával“ fog megnyittatni. Az opera domi­­niqueban is hódolatból a Fekete Domino előtt Gallast egy Aubert dicsőítő költeményét szavalják. A költemény gyönge mint az alkalmiak költőikkel egyetemben szoktak lenni. Ezen költő urat is félre­értésből már a falhoz állították volt a rend nevé­­ben buzgólkodó katonák. Uj nincs a színházakban, mivel az ostrom állapot rendszabálya tiltja szinrehozatalukat. Azon­ban ennek megszűntével majd minden igazgató ujjal lépend a versenytérre. U. G. : A „Hon“-ból veszszük át a következő közleményt s a Honhoz hasonlólag a közlemény­ben mondottak felett mi is teljes örömünket fejez­zük ki. „A magyar mérnök és építész­ egy-­­ e­t kebelében olyszerű mozgalom kezd létre jön­ni, mely a­mily örvendetes eredményre vezethet egyrészről az egylet és annak egyes tagjai érde­kében, más oldalról a közügynek s különlegesen a művészet ügyének is lényeges szolgálatot tenni ígérkezik. Az egylet építészeti szakoszt­ál­­­y­a ugyanis, hetek óta tartó eszmecsere útján, megállapodott abban, hogy az egylet választ­mányának megfelelő közvetítésével oly értelmű előterjesztést intézend a „Fővárosi köz­munkák tanácsához,“ melyben ki­jelenti , hogy azon nagymérvű építészeti mozga­lomban, melyet nevezett tanácsnak a sugárút kiépítésére vonatkozó működése létesít (s melyben a feladat fontossága és nagy mérveinél fogva minden létező és használható erő működésbe vonása csak kívánatos lehet!) mint egylet, részt venni hajlandó. A módozat iránt, mely e rész­vételt szabályozná, ezen, mind a közmunkák ta­nácsa érdekeinek, mind az egylet alapszabályainak mindenesetre legmegfelelőbb eljárás hozatott javas­latba, hogy a teendő ajánlat elfogadása esetén, a közmű­tanács részéről a magyar mérnök- és épí­tész-egylethez intézendő problémák megoldására az egylet, saját tagjai körében, nyilvános pályáza­tot rendez, s a beérkezendő pályázati műveket, miután saját helyiségeiben közszemlére kiállította volna, további eljárás végett a közmunka tanács­nak átszolgáltatja. Őszinte örömmel üdvözöljük az egyletet ezen hozzá leginkább méltó téren, és meg vagyunk győződve, hogy a fővárosi közmunkák tanácsa helyesen fogva föl saját és a közügy érdekeit, a hozzá intézendő ajánlatot szívesen veendi s a ki­fejezett óhajt, mely abból áll, hogy a mérn. és épit. egylet különösen ifjabb tagjainak, alkalom nyut­­tassék arra, hogy saját erejüket megkísérthessék s eshetőleg magukat kitüntethessék, annál is in­kább teljesítendő, minthogy azzal egyáltalában sem­­mit sem koc­káztat!“ A fővárosi közmunkák tanácsából. Duda, július 13-a. Gróf Szapáry Géza alelnök az ülést d. u. 4 órakor meg nyitván beje­lenti, hogy Csengeri Antal úr hosszabb időre Bu­­dapestről eltávozott, továbbá hogy a műszaki osz­tály igazgatója Reitter Ferencz egészségének hely­reállítása czéljából 4 heti szabadság­időt kér; e szabadságidő akadálytalanul megadatik. Halácsy mérnök úrnak a vele kötött szerző­dés értelmében az általa Pest város térképének beszolgáltatott 217 db szelvénye után 5500 frt utalványoztatik ki, egyúttal a még hiányzó 47 db szelvényre végre az általa kért határidő meghosz­­szabbítás akként adatik meg, hogy 40 szelvény még e hó folyamában, 7. szelvény pedig augusztus havában okvetlenül be lesz terjesztendő. Simonyi Antal fényképész urnak, miután a zöldfa utcza sarkán levő házán egy fényirda fel­állításához az építési engedély már kiadatott, a nagyobbítási szerkezethez is meg volna adandó az engedély, de az önkényes és engedély nélküli építkezés végett reáról bírságot lefizetni kö­teles. Az „Unió" gőzmalom társaság felfolyamodá­sának, a kötelességévé tett folyóka helyreállítása ellenében, Peringer Ferencznek, a szomszédijá­nak adandó kártalanítás ellenében és Pajthényi Mária felfolyamodásának az engedély nélkül fel­állított istálló lebontása ellenében, hely nem ada­tik s az illető város­tanácsi határozatok megerő­­sittetnek. Miután a műszaki osztály a Il-ik nagy kör­­utvonalára­ eső ingatlanságok becslését már elkészí­tette, ennek felülvizsgálatára dr. Podmaniczky Frigyes elnöklete alatt egy Preuszner József és Sebasztiani Frigyes tanácstagok, Höffler és Wasel becsmesterek és a műszaki és számvevői osztály­ok egy-egy hivatalnokából álló bizottság küldetik ki. A következő építési engedélyek akadálytala­nul kiadhatók: Wieser Péternek, Terézváros, nagy diófa utcza 325/5, Remekházy Károlynak, Buda Kristinaváros, Kertész utcza 36 és 37 sz. a. — Beck Mihálynak Ferenczváros, Ferencztér és fő­­utcza sarkán­ 4. sz. a. Merise Jánosnak, ferenczvá­ros, Svetenai és Vendel utczák sarkán 689/19. — Hahn Máriának Terézváros templom utcza 1. sz. a. Koppi Annának, a Rombach utczában 619/12 szám alatt. A Gammel Ferencz és Julia h. társakkal a városligeti sugárutba eső 187. 188. 189/asz. a. ingatlanság iránt 20,200 frt vételárral kötött szer­ződés helybenhagyatik. A m. kir. belügyminisztérium Simonyi János felfolyamodásának, melyben engedélyt kért adat­ni, hogy a Józsefvárosban gyufagyárt állíthasson, helyt nem adott, miről az illető Pest városa útján értesítendő lesz. A vallás és közoktatásügyi miniszter úr fel­hívása folytán, azon albizottmányba, mely az or­szágos (Eszterházy) képtárnak egy külön épületbe elhelyezésének kérdésével foglalkozik, a fővárosi közmunkák tanácsának képviselőjeként Reitter Ferencz osztálytanácsos­­t küldetik ki. A Damjanich-utcza szabályozása folytán szük­ségessé vált, hogy a Török József háza előtti emelkedés eltávolitassék.­­— Miután azonban Tö­rök József oda nyilatkozott, hogy kész ezt ideig­lenesen saját költségén fallal ellátni, 3 év múlva pedig egy minden igényeknek megfelelő új házat építeni; a fővárosi közmunkák tanácsa ez ajánla­tot elfogadandónak tartja, oly megjegyzéssel, hogy köteles lesz először a háza előtti emelkedésen ál­tal a gyalogosok részére átjárásról gondoskodni, és másodszor köteles lesz a 3 év után eszközlen­­dő új építkezés iránt térítvényt kiállítani, mely ingatlanságán telekkönyvileg ki lesz tüntetendő. A szövetség utczának és ugyanannak a 3 dob és királyutczák közti részeinek szabályozási vonala csekély módosítással helybenhagyatott. Lutczenbacher Pálnak Józsefvárosban, a ser­téskereskedő és Csokonai utczák sarkán egy 8 ló­­erejű gőzfavágógép felállítása, oly megjegyzéssel engedtetik meg, hogy köteles ezen üzletét egy évi felmondás után bármikor, minden kártalanítás nél­kül megszüntetni. Keleti Károly építési engedélye, Budán, a fehérvári kapu előtti telken függőben tartatik s ki nem adható, mig a Tabánból a várba vezettetni tervezett uj útvonal meg nem állapittatik. Sperling Margit Pest városa utján értesittetni rendeltetik, hogy a soroksári utczában 2®/138 sz­­a. fekvő telkén a szabályszerű építési engedély kinyerése után akadálytalanul építhet. A budai Albrecht után fekvő Lónyai-féle te­lek szabályozásának és evvel kapcsolatban 9 otta­ni lépcső helyreállításának kérdésében hosszasabb vita fejlődvén ki; a műszaki osztály tervezete, mely szerint a lépcső felső része balra kanyarul­­ván, a Wiezer-féle telken vezetessék át a Lenner féle útra, el nem fogadtatott. Miután azonban a lépcső mikénti előállítása a Lónyai által tervezett új utcza kinyitása vagy ki nem nyitásától függ, erre nézve azonban a vá­ros nem nyilatkozik, az ügy oly felhívással kül­detik vissza a városhoz, miszerint ez iránt megál­lapodásra jutván, ehhez képest a lépcső felső ré­szére nézve tervet is készítessen, megjegyezvén, hogy e lépcső a nagy meredekségnél fogva egye­nesen fel nem vezettethetvén, talán czélszerű volna azt terrasse vagy serpentine alakban felvezetni. Az új lépcső költségeit illetőleg a fővárosi közmunkák tanácsa azon nézetben van, hogy a helyreállítások földmunkálatok és falak építésének költségei egy bizonyos megállapítandó arányban a fő­városi pénzalap és Lónyai által viseltessenek, ellen­ben maguk a szükséges lépcsők a város által vol­nának előállítandók. A kinyittatni szándékolt hátulsó utczában szükséges támfal a város nézeteinek ellenére, nem egyenes, hanem a folyamodó által jelzett görbe alakban lesz előállítandó, mert a felső támfal nagy közelségénél fogva beomlástól kellene tartani. A jegyzőkönyv hitelesítésére Tavaszi és Stangl urak küldettek ki. Külföldi szemle. Pest, jul. 14. A franczia sajtó érdekesebb tárgy hi­ányában még mindig Chambord gróf manifes­­tumával foglalkozik. Minden oldalról megerősítik, hogy e nevetséges manifestum végleg elkülönítet­te egymástól az orléanista s a legitimista pártot. A gróf meglátogatta Chambord várat is, hol azdtn­­ban csak egy napig időzött. A lakosság elég jól fogadta a trónpraetendenst. Egy londoni lap az O­r­l­é­a­n­s-c­s­a­l­á­d­r­a vonatkozólag következő részleteket hozza : „Jelenleg a család valamennyi herczege Francziaországban időz. Mindazáltal az Orléans­­család tagjai megtartják lakásaikat Angliában, Ne­mours herczeg Victoria királynő kívánságára megtartja eddigi lakását „Bushey House“-ban, mely az angol királynő tulajdona. A franczia­­ne­mz­e­t­gyűlés jul. 8-ki ülélésében a tartományi bizottságok ügye került szóba. Néhány szónok felhasználta az alkalmat, hogy hangsúlyozza a decentralisatió szük­ségességét a közigazgatásban. Hanem úgy látszik, hogy a francziák most sem akarnak hallani a de­­centralisatióról, bár tapasztalták keserű eredmé­nyeit. Kitűnik ez főleg ama beszédből, melyet Lambrech belügyminiszter a tartományi bizott­ságok ellen tartott. A miniszter veszélyes törek­vésnek nevezte a decentralizatiót, és azt monda, hogy az oly önálló tartományokat teremtene, mi­lyenek a svájczi kantonok, vagy az északamerikai Unió államai. „Ily centralisatiót joggal nem aka­runk — mondá a miniszter — mert semmivé tenné Francziaország nagy államegységét.“ A fran­czia belügyminiszter logikája szerint Svájczban és Északamerikában tehát nincs államegység. Pár­is városa f. hó 23-ikán az új községi törvény értelmében meg fogja választani község­tanácsát. A választások a városrészek szerint fog­nak végbemenni. Páris 80 városrészének mind­egyike egy-egy községi tanácsot fog választani. Faidherbe tábornok, ki köztudomásúlag három megye által választatott a nemzetgyűlésbe, levél útján fejezte ki köszönetét az iránta tanúsí­tott bizalomért. Egyúttal azonban fölkéri a három választókerület bizottságait, hogy maguk határoz­zák el, melyik választást fogadja el. Ő készség­­séggel alá fogja vetni magát a határozatnak. Den fert ezredes, ki két helyen választa­tott meg, a Charente Interieure megye választását fogadta el. A választókhoz intézett levelében az ezredes többek között következőleg nyilatkozik. Az események mindinkább bizonyítják, hogy egyedül a köztársaság adhatja meg nekünk egy időben a rendet, szabadságot és belbékét, melyet hasztalan keresnénk akármelyik monarchias kormányforma alatt. Az elfogatások, melyek Párisban még mindig tartanak, mindinkább növekedő megbot­ránkozást szülnek a szabadelvű franczia sajtóban. A „Temps“ keserűen panaszkodik, hogy a párisi munkások tömeges deportatiója által leginkább a franczia ipar és jólét szenved. A „Temps“ az utóvilág előtt a versaillesi nemzetgyűlést teszi fe­lelőssé ezen indokolhatlan barbarismusért. Francziaország ügyvivője a ber­l­in­i ud­varnál, de Gabrial marquis, igen szívélyes fogadtatásban részesül a német főváros politikai köreiben. A múlt hét vége óta az ügyvivő úr na­ponkint hosszasabban értekezik Thiele államtit­kárral. Egyátalán Gabrial marquis azon van, hogy a két állam között barátságos viszonyt hozzon lét­re. Egyénisége és előnyös föllépése kedvező be­nyomást idéznek elő. Míg a párisi lapok egy része még mindig epeskedik Németország ellen, addig egy kiválón félhivatalos jellegű berlini lap, a „Provinzial­korrespondenz“ igen tapintatosan, sőt ba­rátságosan szól F r­a­n­c­z­i­aor­sz­ág­r­ó­l. E lap többek között ezeket mondja: „A franczia kormány fejeinek most meg kell mutatni, mennyire felelnek meg feladatuk nagysá­ga és mélységének. Németország elfogu­latlan részvéttel kísérendi a külső ja­vakkal oly gazdagon ellátott szomszédország új fejlődését. Francziaország fölvirulása nem fog ne­künk gondot okozni, mert egyidejűleg biztosan várhatjuk az új német birodalom folytonos és min­dig erőteljesebb virulását is. De annál őszintébb lesz az óhaj egész Németországban, vajha Franczior­­szág komoly belső újjászületése által ne csak sa­ját békéjét találja meg, hanem tiszteletteljes vi­szonyát is a többi hatalmakhoz. Ezt mindenütt szí­vesen kívánják Francziaországnak a közös béke s a közös fejlődés érdekében. A berlini s a délnémet kormányok között tárgyalások folynak az ultramontan elem túlkapásai ellen teendő közös rendszabályok iránt. Berlin és München között a „Presse“ híre szerint már létrejött a megállapodás. Páris. - Júl. 11. -A legellentétesebb nézetű férfiak csatlakoznak a Thiers-kormányhoz, írja a D. News. párisi leve­lezője , különösen hizeleg a francziáknak azon hiedelem, hogy Thiers a háború megújí­tásán dolgozik. Az, vájjon csakugyan lesz-e eme háborúból valami, még nagyon kétséges, de mind a mellett vigaszt nyújt a francziáknak már maga a gondolat is, hogy ily háború jöni fog s a „nagy nemzet“ kétségtelenül diadalt arat ezúttal. Mert hány évtized óta hízelegnek már maguknak a francziák azzal, hogy Waterloot meg fogják bo­­szulni? És hány évtizeden át fogják magukat azon reménynyel kecsegtetni, miszerint a német inváziót is megtorolják ? Ennélfogva legnépszerűbbek ez idő szerint azon hírlapi czikkek, melyek a kormány azon szándékáról szólnak, mely szerint az erődöket az egész országban legközelebb revisió alá veteti. Mondják, hogy a Szajna jobb partján fekvő párisi erődök mindnyájan tökéletesebb szerkezetűek által fognak helyettesíttetni a jelen háborúból merített tapasztalatok alapján, a bal parton pedig straté­giailag meg fognak erősítteni a meudoni, sevresi, villejuisi és clamarti magaslatok, ezeken kívül más erődök is fognak építtetni, melyek Marlyt és St.­­Germaint az argemonti magaslatokkal hozzák összeköttetésbe. A párisi erődrendszer e szerint kiszélesbittetik s ugyanakkor a többi nevezetesebb franczia városok is kellően megerősittetnek, így Cherbourgnak a szárazföld részéről védelemre van szüksége; a havrei, honfleuri és fécampi félsziget nagyszerű táborrá fog allakíttatni. Lyon, Toulon, Grenoble, La Rochelle, Bayonne dél és nyugat felé; továbbá St.-Quentin, Douai, Lille, Valencien­nes, Laon északkelet felé hatalmas erődökkel lát­tatnak el. Mindez még most csak puszta mende mondva, mindazonban örvendetes a francziákra nézve, hogy tervek vannak készülőben s hogy Thiers míg egyik kezével fizeti a hadisarc­ot, a másikkal előkészületeket tesz egy jövő háborúra. Gambetta a bordeauxi republiká­nus bizottsághoz intézett levelében ezeket mondja. Én és velem minden franczia köztársa­sági végtelen örömmel értesültünk az önök jelölt­jeinek győzelméről a júl. 2-ki pótválasztásoknál. Ez alkalommal mint önök, úgy az egész ország megmutatta, miszerint vissza óhajtja foglalni a há­ború előtti állását Európa hatalmasságai között. Az ország ezen akarata reánk republikánusokra a legnagyobb kötelességeket rójja; Francziaország jelen kormányától várja üdvét és újjászületését. Dolgozzunk tehát fáradatlanul, szilárdul és mérsé­kelten, hogy a köztársaság legyen szerencsétlen hazánkra nézve azon kikötő, melyben végre meg­nyugodhat. Ez okból utasítsunk vissza minden túl­zást; legyünk összetartók, szilárdak, éberek, mér­sékeltek, mindenekfölött pedig türelmesek és meg­nyerjük a jövőt elveinknek. A bordeauxiak az új vámtörvény ellen kérvényt nyújtottak be a nemzetgyűléshez, mely következőleg hangzik : A kormány azon ter­vei, melyek a hadikárpótlás előteremtésére szük­séges segédforrások feltalálásával foglalkoznak, bennünket is komoly gondolkozásra indítottak.­­ Azonban határozottan károsnak látjuk a kormány legújabb lépését s igy erélyesen tiltakozunk azon rendszer ellen, mely az uj vámtarifa alapját ké­pezi s mely mindenek fölött a nyers terményeket és szöveteket sújtja. A nyers anyagok a kereske­dés, hajózás és ipar lelkét, éltető elemét képezik. E termékeket nagy vámmal sújtani annyi, mint működésében megakasztani eme hármas ágat, mely a nemzeti jólét fő kútforrását képezi. Francziaor­szág nem térhet vissza e skandalásus csalásokkal teljes régi rendszerhez, nem tehet újabb kísérlete­ket, hanem tényleges segédforrások után kell néznie, s ezeket egyedül iparának és kereskedésé­nek emelésében találhatja fel. Mi alávetjük ma­gunkat bármely adónak, de kívánjuk, hogy az ne a nyers terményekre, de a már kész gyártmá­nyokra rovassák. A haditörvényszék Versailles­­b­a­n még mindez ideig nem ült össze; a számára kijelölt, helyiség -berendezésén folyvást dolgoznak, azonban a késlekedés valódi oka inkább abban keresendő, hogy Thiers be akarja várni, míg a kedélyek lecsillapodnak. Nézete szerint a katonai igazságszolgáltatás e késedelem által mit sem fog veszteni szigorúságából, míg más részről határo­zatai nagyobb tekintélyt nyernek. A kormány az Új-C­aledoniába inter­nált párisi felkelők számára hallomás sze­rint 1500 könnyen szétszedhető és összeállítható faházat rendelt meg egyenként 150 franc ér­tékben. A párisi kávéházak az ostromállapot következtében éjjeli tizenegy órakor még mindig bezáratnak; ez ellen nagy a panasz mind az ide­genek, mind a lapok részéről. A commune vezér férfiainak ren­des foglalkozását a felkelés kitörése előttről valaki következőleg állította össze. A commune 79 tagból állott, és pedig volt kebelében 12 hírlap­író, 4 elemi tanító, 4 ügyvéd, 2 építész, 2 mér­nök, 6­ kereskedősegéd és hivatalnok, 1 szobrász, 2 szatócs, 1 ékszerész, 1 metsző, 1 nyomdász, 2 könyvkötő, 2 festő, 6 czipész, 1 kalapos, 5 gé­pész, 1 asztalos, 1 bádogos, 1 bodnár, 2 illat­szerész és 3 földbirtokos, nehánynak pedig semmi ismert foglalkozása nem volt. franczia nemzetnek veresége; — és a francai­ demokratia legyőzetett, mivel megszűnt önmagá­hoz méltó és tiszta s ennélfogva tiszteletreméltó lenni, nem volt többé ereje terjeszkedni más nem­zeteknél is, bizalmatlanságot keltett maga iránt sok becsületes és derék embernél, szabadossága által skantalisálta magát s igy elhagyottan s elszi­getelten állott Európa aristokratikus hatalmainak közepette. Valóban az egyetlen czivilizált nemzet, mely társadalmi intézmények tekintetében épen oly mérvben van emancipálva mint min magunk, az Egyesült­ Államok népe, melynek köztársaságát pu­ritánok alapították; e köztársaságot a császárság elidegenítette azonban tőlünk, midőn a múlt hábo­rúban a rabszolgaságot pártolta s midőn Mexico megszállásával ellenséges állást foglalt irányában. A democratia tehát levertnek látszik Európá­ban s pedig. . . a törvény előtti egyenlőség, a privilégiumok eltörlése, maga a jog, az igazság és a haladás. Lehet-e mondanunk, hogy az em­beriség visszaesni készül egykori állapotába? Nem­­ a demokratia le van pillanatra verte, mert ismételjük, erkölcstelenné s igy tehetetlenné lett. Igazi demokrata az, ki oktatva erkölcsösíteni törekszik a népet (egészen ellenkezőleg azzal, ahogy Francziaországban eljártak.) Ezt azonban mi itt ben Francziaországban is megtehetjük, noha talán már nem is volt hozzá reményünk, s azonkívül azon szilárd meggyőző­désben élünk, hogy legyőzőink, a németek, saját vérök árán szerzett diadaluk által tulajdon szeme­ik előtt felemelkedve, érezvén saját becsüket és méltóságukat: rövid időn követelni fogják sza­bad emberhez illő teljes jogaikat oda haza s nem fognak többé azoknak élvezhetése végett Ameri­kába kivándorolni. Ha részünkről ekkor mi is ujjászervezkedünk, a két nemzet elfeledi egykori háborúit s testvéri­esen egyesül; a Rajna nem lesz többé villongás tárgyát képező korlát, melyet gyakorta vér festett volt be, de igenis kézjel, éltető ér s Európa végre komoly békét élvez. Faidherbe az északi hadsereg hadjáratáról, Faidherbe­­knak e tárgyról megjelent röp­­iratából idézzük itten a zársorokat, melyek is eképen hangzanak : Ha az északi hadsereg nem ért el nagyobb eredményeket, az nem az ő hibája. Szükséges lett volna, hogy Metz városa annak idejében függet­lenné téve Bazainetól és hadseregétől okt. 28-án történt kapitulatiója helyett egész deczember köze­péig tartotta volna magát, falai alatt tartván vissza Frigyes Károly hadait s ily módon lehetővé téve a loirei hadseregre nézve, hogy első diadalát kizsák­mányolhassa, és hogy ez alatt a párisi hadsereg, módokat találván a párisiak jól ismert vitézségé­nek felhasználására, naponkint nyugtalaníthassa az ostromló német hadsereget, mely épen nem birt oly roppant erővel, miként azt átalában képzelték: ez esetben az északi hadsereg néhány nap alatt kétszerte vagy háromszorta nagyobb erővel rohan­hatott volna a Páris alatt fekvő poroszokra, nem engedvén meg, hogy­­Normandiából élelmiszereket vonhassanak magukhoz, sőt a kelettel való közleke­désüket is elmetszéssel fenyegetvén. Ily módon a hosszúra nyúlt háború némi európai bonyodalmak is járulván közbe, előnyünkre fordulhatott volna, Gambetta nagy dicsőségére, ki mint a védelem lelke lángszellemével egyik had­seregtől a másikhoz járt, hogy szerencsétlen hazánk utolsó védőinek buzgalmát fokozza. Fájdalom, azonban nem így történt, s Gam­­­betta politikai elleneinek szabad tér nyílt őt rágal­mazni és tetteit bírálgatni. Ez egyébiránt nem volt egyéb hálátlanságnál, minőt egyedül a politikai szenvedélyek támaszthatnak. Most tehát mik és mik fognak lenni veresé­günk következményei ? Nézetünk szerint Poroszor­szággal folytatott háborúnknak eredménye legalább is ép annyira az európai demokratának mint IX. Pius keservei. A pápa az „Osserv. Romano“ szerint követ­kező levelet intézte legközelebb Patrizzi bibor­­nokhoz: Bibornok úr! Midőn Isten mély szándékában megengedte, hogy Róma igaztalanul elfoglaltassék, azt mondák a bitorlók, hogy Róma szükséges Olaszország integritásához és a részek tökéletes egységéhez, mintha nem volna még két kis rész, mely régi kormánya alatt maradt és remélem min­dig maradni is fog. Azonban a forradalom nagy vezéreinek czéljuk nem egyedül az, bitorolni oly várost, mint Róma, de lerombolását szándékolják a katholikus egyház központjának és magának a katholicismusnak.­­ Az istentelenek, a szabadgon­dolkozók és a világ minden szakadárai képviselői­ket küldték a székvárosba, hogy versenyezzenek egymással e megdönthetlen mű elpusztításában. E képviselők egy testté egyesültek és állhatatosan oda törekesznek bemocskolni és széttörni az igen szent szűz Mária és a lobbi szentek képeit, kigú­­nyolni és ütlegelni a szentség szolgáit, meggya­lázni az egyházakat és ünnepnapokat, szaporítani a kórházakat, elbódítani szentségtörő hangok által és kivált a vallástalanság mérgét csepegtetni a fiatal emberek szíveibe és szellemeibe, bizonyos kiválóan szemérmetlen, hitetlen, hazug és vallásta­lan lapok olvasása által. Ezen pokoli phalanx föltett szándéka kiküszöbölni Rómából azt, mit vallási vakbuzgóságnak nevez, mint elnevezte egy boldogtalan emlékezetű bölcsész, ki hirtelen halt el néhány év előtt. Miután hatalmukba kerítették Rómát, azt hitetlenné törekesznek tenni vagy rab­szolgájává egy türelmesnek mondott vallásnak, mi­lyent kíván­nak azok, kiknek csak a jelen élet le­beg szemeik előtt és kik oly istent alkotnak, ki mindent kényökre biz. A kormány, mely e ren­detlenségeket tűri, szintén e phalanxhoz tartozik-e ? Szükséges remélnünk, hogy nem, mert különben ez a trón eszének szomorú bizonyítéka volna. Hogy gátat vessünk ily számos baj túláradásának, ön bíbornok úr egy körlevelet fog meneszteni a lel­készekhez, hogy figyelmeztessék híveiket, misze­rint bizonyos Rómában nyomatott lapok olvasása el van tiltva s kössék e tilalmat lelkükre oly mó­don, hogy a­kik megszegnék, nem megbocsátható, de nehéz bűnt követnek el. Végül kezeim­et emeljük Istenhez, és remél­jük, hogy ennyi ellene, egyháza és a társadalom ellen intézett merénylet véget fog érni, hogy egy napon ki fogunk bontakozni a bajok e tömkele­géből és nyugodtan fogunk lehethetni a hit, az er­kölcs és a rend árnyékában. Szivemből áldom önt.* Az eltiltott lapok a következők: La Liberta, Gazetta del Popolo, Le Capitale, Gazetta diRoma, II Tempo, II Tribuno, Don Pirlone figlió, II Dia­­volo color di rosa, Lanuova Roma, La Raspa, La Vita nuova, La Concordia, Mephistotefe. A párisi commune története. — A „Pall-Mall-Gazette“-ból. — Múlt levelemben nem fektettem kellő súlyt a commune azon határozottan kifejezett hajlamára, hogy Versaillessel egyetértésre lépjen s e czélból vele közvetlen alkudozásokba kezdjen — írja ugyan azon communista a fenebb idézett lapnak. — A commune vezérférfiai (kik épugy irtóztak a véron­tástól, mint maga Thiers) készeknek mutatkoztak a kibékülésre. Az eredeti közp.­bizottság halogatta az áprilisi választásokat, mindaddig­­, míg azt a józan ész megengedte, remélvén, hogy Versailles vonakodni fog halálos csapást provokálni, és csak midőn minden további halogatás lehetetlenné vált anélkül, hogy önmagukat gyanúba ne keverjék: hagytak fel e vezérférfiak az összeütközés elkerül­­hetésének reményével. Ezenkívül nem kell azt hinnünk, hogy a felkelők nem tudtak kellően pa­rancsolni szenvedélyeiknek, melyek talán egy kor­promissumot visszautasítottak volna; ez embe­rek nagyobb része családot hagyott maga után s mély tudattal birt az ügyről, a melyet védendő volt, birt továbbá elég politikai ítélettel arra, hogy megértse, miszerint sikkerre nem számolhatván okosabb lesz alkudozás utján megnyerni leglénye­gesebb követeléseiket, mint erőszakban bízni s veszélyeztetni az egészet. A commune tökéletesen érezte, minő súlyos felelősség nehezednék reá, ha csak egyetlen kedvező alkalmat is elszalasztana Thierstől némi előnyt eszközölni ki. Én erősen meg vagyok győződve — sőt bizton állíthatom , hogy a főváros communális szabadságainak meg­adása és az állandó hadak eltávolítása Párisból minden további engedmények nélkül is jel lett volna az ellenségeskedések megszüntetésére. De mi hasznuk volt a kibékülési kísérletek­nek? Nem e szavakkal üdvözölték-e a békeliga ismételt erőködéseit Versaillesban: „Mi nem al­kudozunk lázadókkal!“ Nem ugyanily fogadtatás­ban részesültek-e a szabadkőművesek is ? Nem ült-e csaknem két hónapig zár alatt Lockroy, mi­vel kibékülést kísérlett meg ? Senki sem feledte még el, miként állította fel Dufaure igazságügyér Louis Blanc kérdésére azon sajátságos theóriát, hogy minden kibékítési kísérlet valóságos bűn. A .oujou d­uval inkább bebizonyíthatják, semmint én tehetném, melyik részre nehezedik a felelősség. Páris mindenkor készen volt a kibékülésre s visz­­szavonni némely másodjelentőségü követelését, a versaillesi kormány azonban tekintélyén alulinak tartotta „lázadókkal“ alkudozni és süket maradt minden javaslatra s igy vonakodott kímélni vérét, becsületes szerződés által azon városnak, mely a franczia lobogót a sedani sárból felragadta. Bocsánat emez eltérésért, melyet szükséges­nek tartottam arra nézve, hogy a tényeket kellő világításba helyezzem, s kimutassam, mikép fo­kozta Versailles végzetteljes megátalkodottsága Páris elkeseredettségét s érlelte napról napra in­kább a felkelést. A versaillesi képviselők fenhé­­jázó szavai, azon tény, hogy császári tábornokok harczoltak a köztársaság és törvényesség nevében, miután húsz éven keresztül a törvénytelenséget és zsarnokságot támogatták,­­ nem voltak oly ter­mészetűek, ho­g behegeszszék az invasió és hosz­­szas szolgaság által ütött sebeket. Most visszatérek ismét tárgyamra. Egyike lévén a hadügyi bizottság tagjainak, folytonosan alkalmam volt figyelemmel kísérni a hadművele­teket, a védelmi intézkedések előhaladását és az ez irányokban működő tiszteket, míg másrészről személyes ismeretségem a mozgalom számos ve­zetőjével s azon tevékeny rész, melyet egyik com­munalis lap kiadásában vettem, naponkinti érint­kezésbe hozott azon férfiakkal is, kik kizárólag a polgári ügyeknek szentelték magukat. Naponkint láttam Cluseretet, Rosselt, La Céciliát, Assyt; es­­ténként gyakorta összejöttem Valléssel, Rigaulttal és másokkal, kikkel a napi eseményekről beszél­gettem. E szerint közvetlenül magam láthattam, hallhattam és ítélhettem meg mindent. A felkelés erejét kellően bebizonyította azon csodás gyorsa­ság, melylyel a nagy polgári és katonai hatóságok működtek. Márcz. 18-ika után az összes állam­hivatalnoki testület által teljesen elhagyatván, az újjászervezés roppant nehézségekkel járt. A com­munális intézmények személyzetének jelentékeny részét munkások képezték, de a tisztikar túlnyo­móan szakemberekből — tanulók, művészek, ügy­védek, tudorok és polg.­mérnökökből állott. Így pl. a tüzérség parancsnoka egy mathematikai ta­nár volt s nehéz funktióját kellő pontossággal vé­gezte ; ismét a központi tüzérségi raktár igazga­tója egy szobrász volt, a főpostamester pedig nyomdász. Az erélyes és buzgó elemekből álló hadsereget nem lehetett „Páris salakjának“ ne­vezni, mint nevezték a versaillesiak ; e hadsereg inkább a demokratia essencziáját, az ifjú nemze­dék jobb részét foglalta magába. A commune két­ségtelenül pompás revolutionarius elemek fölött rendelkezett. Miben szenvedett tehát hiányt? Min­dent átölelő, hatalmas szellemekben, minek az 1793 -i forradalom vezérei voltak. Kevéssel Cluseretnek hadügyi delegálttá lett kinevezése után történt, hogy a commune emberei között az egyenetlenség aggasztó jelei kezdettek mutatkozni. Azokra nézve, kik megértették, hogy a siker legelső eleme az egyetértés és összetar­tás, fájdalmas volt e baljóslatú előjelet látni. Ad­dig a városházi assemblée egyenetlen alkata da­czára is ügyes forradalmi kormánynak bizonyult. Legelső intézkedéseit csaknem átalában véve szilárdság, átgondoltság jellemezte s meglepő el­lentétet képeztek azok a versaillesi rendeletekkel. Mig ott a nemzetgyűlés hizelgett a hadseregnek, Páris eltörölte a katonai összeírást s ledöntötte a Vendôme szobrot, a militarismus eme jelvényét; mig a törvényes kormány fentartotta a magasabb tisztviselők nagy fizetését, a commune az alsóbb rendű hivatalnokokét szaporította; egy részről Versailles oly törvényeket hozott az évi járadé­kokra és váltókra nézve, melyek ezreket szegény­ségbe és nyomorba sülyesztettek volna a közép­­osztály kizárólagos előnyére, más részről a com­mune egy sokkal méltányosabb és külterjesebb rendeletet bocsátott ki.( A monarchikus többség nem rejtette el részrehajlását a klerikalizmus iránt; a kommune elkülönítette az egyházat az államtól, s a­helyett, hogy agyonlövette vagy sanyargatta volna a fog­lyokat az isten és törvény nevében, jól bánt ve­lük az emberiség nevében. Akkor a hasonlat a commune és a törvényes hatalom között épen nem volt hízelgő ez utóbbira nézve. Fájdalom, azonban e bölcs magatartás nem tartott sokáig; a commu­­naliy assemblée kebelében egyszerre bizalmatlanság kezdett támadni — e borzasztó érzés, mely min­denkor végzetteljesnek bizonyult a republikánus párt összetartására nézve. Delescluze és párthívei­­nek befolyása szemmel láthatólag elégtelen volt s a commune többsége felhagyni látszott minden mérséklettel és józan gondolkozással. Két rendelet, melyek nézetem szerint komoly befolyással voltak a felkelés sorsára, jellemezte leginkább e szomorú iránylatot t. i. a kezeseken való megtorlásra s a köteles nemzetőri szolgálatra vonatkozó törvény. A commune azonban soha nem gondolt arra, hogy ezen törvények elsejét életbe léptesse s ezt valóban nem is tette soha. E törvény inkább azon czélból hozatott, hogy véget szakitság azon sa­­nyargattatásoknak, melyeknek a foglyul esett felke­­lők Versaillesban ki voltak téve, s hogy arra bír­ják a versaillesi kormányt, miszerint a foglyokat kicserélje. — Eltekintve azon balgatagságtól, hogy ellenfelünk hibáit utánozni s kegyetlenséget ke­gyetlenséggel viszonozni akarjunk, épen nem volt tapintatos eljárás a communetől oly szándékot proklamálni, a­melyet nem igyekezett megvalósíta­­ni. Az ily eljárás mindig gyűlöletet von maga után anélkül, hogy valami előnynyel járna. Ez áll a kezeseket illető törvényről, mely noha nem való­­síttatott, benyomása mégis ugyanaz jön. Ugyanezt mondhatnak a köteles hadiszolgálatról is. Az ezt elrendelő törvény mind elvben, mind gyakorlatban egyaránt káros volt s e mellett kiáltó ellentétben állót a katonai összeírás eltörlésével. E kényszer rendszabályt tök­életesen soha nem lehetett keresz­tül vinni: vihart támasztotta commune ellen, szám­talan eddig bizonytalan ide s­tova ingó lelkületű embert az ellentáborba kergetett s rész beha­tást szült még magukra a communelistákra is. A felkelő hadak alig erősödtek e rendszabály által s a kényszeritetteknek nem igen lehetett hitelt ad­ni, mig az ily elemek nagyon is nagy mérvben terjesztették a fegyelmetlenséget s ezek nyitották meg május 21-én is a versaillesiaknak a La Muet­­te kaput. Legbadarabb és legszerencsétlenebb ballépés volt azonban a kommune-ellenes lapok elnyomása. E rendszabály csak csekély többséggel ment ke­resztül. Katonai szempontból tagadhatlanul iga­zolt volt e lépés. De mi lett az eredmény? E szükségtelen szigor feltűnővé, nevezetessé tett egyszerre több alig olvasott lapot, melyeknek tá­madásait senki sem vette figyelembe, míg elnyoma­tásuk kibontakoztatta őket a homályból s rokon­­szenvet keltett irántuk, melyet pedig eme mártyr­­ságuk nélkül önerejükből soha nem lettek volna képesek kiérdemelni. Ezenkívül ezen ma elnyo­mott lapok, holnap új czimek alatt ismét megje­lentek, igy pl. a „Corsaire “ csakhamar „Le Pi­­rate“-tá változott. S ismétlem itten, amit a meg­­torlási törvénynél mondottam, hogy semmit sem nyertünk és sokat vesztettünk e lépés által. De mind e hibák daczára, hosszabbra nyúlt volna az ellenállás, ha Cluseret megmarad állomá­sán és Delescluze szintén a magáén. Azonban egy-

Next