Ellenőr, 1871. július (3. évfolyam, 287-312. szám)

1871-07-15 / 299. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre . 5 frt. — k*. Félévre . . . 10 „ — „­­ Egy hónapra . 1 „ 80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Fenten, b&lv&ny-utcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 299. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A­ lapot illető reclau­tátiók­ Léjtrády testvérek irodájába (nádor­ utcza 6. sz.) intétendők. Szombat, julius 15. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt­ tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas­ utcza 14. szám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó­ hivatalában kétsasutcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest, nádor-utcza 6. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában . Pest, aranykéz-utcza 5. szám. III. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre......................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két­ sas utcza 14. sz.) Százaléka könyvárusi utón történő meg­­rendelése­k után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni p­o­s­t­a­i utalványozás által. Tóth Vilmos ur és az árvaü­gy. (M) Bizonyos Tóth Vilmos, kinek neve azonban úgy hasonlit a belügyminiszteréhez, mint tojás a tojáshoz — kéziratot in­téz a főispánokhoz az árvaügyek rendezésé­nek tárgyában. Ezer szerencse, hogy nem a belügyminiszterrel állunk szemben, hanem csak egy magánzó elmefuttatásaival van dolgunk, mert ha a belügyminiszter Tóth Vilmos szólana egy a törvényhatóságokhoz intézett rendeletben, akkor kénytelenek vol­nánk azon kérdést intézni a miniszter úr­hoz : miként merészli az 1870. XLII. t. sz. világos rendeletének ellenére önhatalmú­lag rendezni az árvaügyeket? Az említett törvénynek 8. 9. 91-ik §§-ai világosan a törvényhatóságokra bízzák az árvaügyeket; a 10. §. pedig azt mondja: „az árvaügyek ellátására s az árvapénzek kezelésére nézve az egyes törvényhatóságokban hivatozó gya­korlat az árvaügy országos és végleges ren­dezéséig ideiglenesen fentartatik.“ Ezen in­tézkedései a törvénynek minden módon kizár­ják a minisztert az árvaügy rendezésének kezdeményezéséből; a 8. 9. 91. §§. ezt ha­tározottan a t. hatóságokra bízzák, a 10. § pedig határozottan kimondja, hogy az or­szággyűlés feladata az árvaügy végleges rendezése, mert az „országos“ alatt nem azt értjük, hogy a miniszter intézkedjék rendeletileg; országos tárgyalás, vagy a mi­nisztérium kedvenc­ kitételeként : „alkotmá­nyos tárgyalás“ csakis országgyűlési tárgya­lást jelent. Addig pedig a megyék feladata in­tézkedni. Országszerte bele is bocsátkoztak ebbe a szervező küldöttségek. Ha azonban Tóth Vilmos úr elmefuttatásait miniszteri utasításnak kellene tekinteni, akkor tökéle­tesen fölösleges volna, hogy e küldöttségek továbbra is fejüket törjék, mert miután az ő terveik úgy is fel fognak megerősítés vé­gett terjesztetni, nagyon természetes, hogy a miniszter semmi oly javaslatot sem fogna jóváhagyni, mely az ő megállapított, telje­sen kidolgozott, részletezett és formulákkal ellátott tervétől eltér. Azt is kellene kérdeznünk a miniszter úrtól, miként meri ő a törvényt magyaráz­ni, holott a törvényt magyarázni csakis a törvényhozásnak van joga. A kérdéses irat­ban Tóth Vilmos úr az említett törvény 8. paragraphusának magyarázatába bocsát­kozik, a kép értelmezvén azt, hogy aszerint alig maradna a törvényhatóságnak az árvaügyek körül jelentékenyebb teendője, Így mint ma­gán­ember Tóth Vilmos úr természetesen impune magyarázhatja a törvényt, mert magán­embertől jövő törvénymagyarázat nem más, mint egyszerű vélemény­nyilvá­nítás ; e tekintetben a magán­embernek sokkal kényelmesebb helyzete van. A megyei szervező küldöttségek tehát ne hagyják magukat megzavartatni Tóth Vilmos úr által, mert az ő nyilatkozatai mint magán egyéntől jövők kötelező erővel nem bírhatnak. Figyelem nélkül lehet hagy­ni abbeli naiv megjegyzését is, hogy „tájé­kozást akart adni az álláspontról, melyet az árvaszék szervezése körül részéről elfog­lalni kíván, remélvén hogy ez által, mind a szervezési munkálat a megyével, mind annak bírálata a minisztérium­nál csak előmozdítást nyerend.“ Mert ha­bár abból, hogy ő országszerte a maga ter­vét szeretné minden törvényhatóságra petro­­virozni, azon óhajtás tűnik ki, hogy az egy­formaság által könnyítve legyen a minisz­tériumnak mint felebbviteli hatóságnak ál­lása s ezen könnyítési szándék gyöngéd gon­doskodásra mutat a minisztérium irányá­ban, az árvákra nézve meglehet az lesz jobb, ha a helyi viszonyokhoz lesznek al­kalmazva az eljárási szabályok, habár nem lesznek is tökéletesen egyformák minden törvényhatóságban, városokban és megyék­ben egyaránt. Figyelmen kívül lehet hagyni azért is, mert hiszen Tóth Vilmos úr, mint mondja, jó ember, tehát nem fog megharagudni. „Legkevésbé sem szándékom — úgymond — a közlött tervezetekkel a törvényható­ságok elhatározásaira korlátozólag hatni, az ez alkalommal követett eljárásom csak jó szándék kifolyása.“ — L’enfer est pavé des bonnes intentions; ismerjük már mi az efé­­le jó szándékokat; a belügyminiszter szinte csak jó szándékból tűzte ki minap állítólag a megyei gyűlések határnapját. Nagyon sűrűen kezdenek jőni ezek a jó szándékok. Annyiban azonban mindenesetre figyel­met érdemelnek T. V. úr elmefuttatásai, a­mennyiben mint látszik igen biztos benne, hogy a főispán urak az ő nézeteit elfogad­ják, sőt igyekezni fognak azoknak a kül­döttségeknél és a megyéknél érvényt sze­rezni. A főispánoknak ugyan nincs más szerepük a küldöttségekben valamint a me­gye­gyűléseken is mint az elnökség, a jó elnöktől pedig azt várjuk, hogy véleménye ne legyen, hanem mondja ki a többséget perinde ac cadaver, s ha maga szavazni akar se indokolja sokat szavazatát, meg lehet azonban, hogy a megyei elnökök ke­délyesebben fogják fel a dolgot s kapacitál­­ni akarják az embereket. Ha ennek folytán ajánlgatni fogják Tóth Vilmos ur nézeteit, tudhatjuk előre honnan fu a szél; meglehet, hogy lesznek oly szerencsés helyzetben né­mely főispán urak, miszerint maguk is he­lyeslik T. V. ur terveit — hiszen a junius 15-iki terminust is azért tűzték ki többen, mivel az nézetek szerint is épen a leghe­lyesebb volt — de hát mi azt nem tud­hatjuk s könnyen megeshetnek rajtunk, hogy felü­lt­etnek, mert hát biz ők maguk is másként vélekednek, de az a Tóth Vilmos hamis ember, nem tanácsos vele ellenkezni. Egy indiseretio. Múlt hó végén, jan.27. már szedés alá akar­tuk küldeni az „Apróságok“ alábbi termését, midőn e lapok szerkesztője letúvta a közlést, mert a Pesti N­apl­ó mondott napi esti lapjában pótolva jön a kérdésbeni jellemző hallgatás. Tekintve, hogy a Pesti Napló csak har­­madfél napi gondolkozás után s valószínűleg a bé­csi lapok értesítéseinek olvasása feletti szégyenletében határozta el magát a kérdésbeni jellemző hallgatása utólagos pótlására; tekintve, hogy az Athenaeum m­á­­sik napilapja (valamint a Re­form is) akkor és azóta sem bírhatta magát a részéről még sokkal je­lentékenyebb elnémulás megtörésére; tekintve továbbá, hogy az elő­fi­z­eté­si idő körülbelől már lejárt s igy ennek mivoltára nem lehet többé hatással, egyik részt illetőleg is, a mit elkövetendők vagyunk; s tekintve végre, hogy e lapok felelős szerkesztő­­j­e pár hétre elutazott, s ez idő alatt ránk bízta jo­gainak gyakorlatát: határozatta jön, hogy a jelenle­gi szerkesztőség két kis indis er­étjét követ el, a kedden múlt egy hete szerkesztőnk által írott, de utólagosan betiltott „Apróságok“ ezenneli közlésével.* A versenytéren az Ellenőr nem az által igyekszik és reményi­legelső lenni pályatársai közt, hogy ezeknek lehető előnyeit emlegetni sem merje mások előtt, (kik különben is csak nevetik a lehetetlen titkolódzás színetszerűsködését) ha­nem az által, hogy erőteljesen kitartólag egyene­sen halad kitűzött czélja felé. Másoknál nem ilyen a természet és szokás, kivált az előfizetési időben, midőn üzleti izgatottságuk bizonyára ré­mülettel hátrált a gondolattól, hogy Favre leve­lének megemlítése által az Athene­um részvé­nyeinek értéke csökkenhetne s az Ellenőr ál­lása erősödhetnék, tán két előfizetővel is. Ez az egész história, édes barátom, s ne is törődj vele többet. Olvasó,’: Igen, de a Reform és a Ma­gyar Újság sem említették meg Favre levelét? Szerkesztő: Na tudod, ezeknek hallga­tását csak az okozza, hogy most haragusznánk ránk s szeretik a burkusokat. Másként idézték­­volna Favre levelének azon sorait, melyek tisztán a nemzetünk iránti franczia jó ér­zelmeket tolmácsolják. Ha elmúlik haragjuk s le­hűl Berlin iránti vonzalmuk, majd másként viselik magukat ismét. Mert a Reform irányában leg­alább el kell ismerni, hogy normális hangulatában nem fél kimondani laptársainak neveit s idézni szokta a mit közérdekűnek lát. De akár mit te­gyenek is, annyi bizonyos, hogy az Ellenőr szívesen és egész terjedelmében átveendi azon kö­szönő levelet, melyet Bismarck herczeg, Né­metország külügyére, fog intézni a Reform szer­kesztőjéhez, ki nem gondol mit sem­ a franczia sym­­pathiákkal hazánk iránt. Olvasó: így hát te azt hiszed, hogy Fav­re levelének most már nyoma sem lesz a neve­zett lapokban. Szerk­esztő: Ezt nem merném állítani. Az előfizetési idő lejártával bátorságot vehet­nek maguknak az A th­e­n­e­u­m lapjai is átvenni a kérdésbeni pár sort a bécsi lapok mostani rovataiból, a Reform pedig felfedezi tán vala­melyik párisi lapban, mint „hazánkra vonatkozó érdekes újságot.“ S akkor aztán átveszi azt a Magyar Újság is „utolsó hír" gyanánt. Ol­v­a­s­ó : És te az ilyen sajtó-solida­­r­i­t­á­s­s­a­l vélsz sikeresen harczolhatni a pesti németesülés emberei ellen? Szerkesztő: Que voulez-vous? A bizony elég baj, hogy így van, de a jó ügy mel­lett mégis csak küzdeni kell az embernek, akár­milyen legyen is a p­raenumerationális i­d­ő­k befolyása a bajtársak közreműködésének természetére. Apróságok. Párbeszéd egy jelentékeny eseményecske felett, e lapok szerkesztője s egy jobboldali olva­sónk közt. Olvasó: Vetted észre, hogy az Athene­­u­m politikus napilapjai közük ugyan az E 11 e n­é­r azon hírét, mely szerint H­a­­­a­s­s­y Sándor a kecs­keméti városkapitány is bevitetett a szegedi vár foglyai közé, de egy szóval sem említik az Ellen­­ő­r azon közleményét, melyben Favre Gyula, a franczia külügyér, mondja el, igen megható modor­ban, a magyar nemzet iránti rokonszenvét és hálaérzelmeit? Szerkesztő: Hogyne ? hiszen ezt észre­vette mindenki, épen úgy mint te. O­lvasó: De hát mi okozza e különös el­járást, midőn a bécsi lapok is idézik Favre levelének azon részét, mely nemzetünk iránt baráti meleg vonzalmat fejez ki Francziaország egyik vezérfia s ez időszerinti külügyére ré­széről ? Szerkesztő: Az Ok, barátom, egyszerű. Az Atheneum magyar irodalmi részvénytársu­lat rettenetesen félti politikai napilapos üzletét, részint a Reform kormánypárti, részint az E 1- r­e n­ő­r baloldali versenyzésétől, s ezen félelme (tán nem is alaptalanul) folytonos ugyan mindig, de lázas remegését csak az előfizetési idő­szakok alatt árulja el, midőn a czégjéhez nem tartozó Ellenőr és Reform neveit alig merik kimondani lapjai, mert hát nem jó tudatni olvasóikkal, hogy olyan elvetemedett politikai közlönyök is léteznek, melyeket nem a Barátok terén nyomtatnak. Mármost elképzelheted mennyire kellett mélységesedni önérzetes hallgatagságuknak egy olyan levél irányában, melyek Fran­cziaország külügyére intézett nem hozzájuk, hanem egyik versenytársukhoz! Olvasó: Hát az Ellenőr sem idézte vol­na az egész magyar nemzetet érdeklő sorokat Favre leveléből, ha ez nem hozzá, ha­nem a Pesti Napló vagy a Hon hasábjain ezek szerkesztői valamelyikéhez intézetten jelent volna is meg? Szerkesztő: Kérdésed nem sért, mert fel­­­tevési modorában megadtad saját magadnak a vá­laszt, miszerint az Ellenőr minden bizonnyal reproducálta volna Favre levelét, elejétől végig, ha ez akár Jókai Mórhoz, akár U­r­v­á­ry Lajoshoz lett is volna czímezve, még ha nem lett volna is benne semmi egyéb, mint az illető egyé­niségre vonatkozó néhány udvarias sor. Hanem ez egészen más. A­mit­ az Ellenőr megtesz, nem csak rendesen,de túlságosan is,­­mert hát kiadja az A­t­h­e­­neum üzletének s a Napló és Hon embereinek érdekében álló mindenféle színezetű és leleményes­­ségű reclameokat is, egész kedélyességgel, mintha nem is gyanítná ezeknek létokát és szá­mítását) az nála természet és szokás, melyekre nincs elnémító hatással még az előfizetési idő s­e­m. Nézetek az italmérési jog rendezéséről készített törvényjavaslat felett. ni. A községeknek kétségtelenül az lenne a legfőbb érdeke, mit a törvényjavaslatban is feltalálhatunk, ha t. i. a megváltási tő­ke és törlesztési járulékokat maga az ital­mérési jog jövedelme fedezhetné. A községek, hol szőllőhegyet bírtak , bírnak egyúttal bizonyos ideig italmé­­rési joggal is, mely az urbériség tartozmá­­nyául volt tekinthető. S ezen jognak ösz­­szesített használatából állott elő az úgyne­vezett kántor-korcsma. Míg ezen jogot a volt úrbéresek kü­­lön-külön használták, annak volt haszna, ki magához édesgette a lókötőket, és tol­vaj cselédeket, de a becsületes gazda hi­ába tartás nyitva a pinczéjét, nem volt jö­vedelme és ezen jövedelmi különbség és arány­talanság vezetve őket az összesített hasz­nálatra és ezen korcsmáltatási jövedelem ma a községi jövedelmek nevezetes részét képezi. Ebből csak azt akarom következtetni, először, hogy az italmérési jog régi időben sem nyugodott egészen igazságtalan alapon, másodszor, észrevették már akkor az ille­tők, hogy az összesített használat a na­gyobb résznek egyenlőbb hasznot nyújt. Átalában az egyedáruságoknak az a természete, hogy ha teljes ellenőrzéssel és szoros következményeikkel­ keresztül vizet­nek, akkor van legalább jövedelem. Tudom én igen jól, hogy az italmé­rési jog Angliában is szabadalmakhoz van kötve s ezeket a békebirák osztogatják, de Angliában nem kell a megváltási illeté­keknek s a tőke folyó kamatainak ezen jövedelemből kitenni, miért is a dijak egé­szen mérsékeltek. De nálunk oly magasra lesznek kénytelenek csigázni ezen illetékeket, hogy nem képzelhetem, hogy concurrentia mellett az illetők megélhessenek. És ebből vagy az fog következni, hogy az illető szabadalmasok összeegyeznek és egy consortiumot képezve fogják az ital­mérést gyakorolni — s akkor meg van az egyedáruság. Vagy egymás ellen törnek s kiki versenykedni fog az olcsó italméréssel s akkor megbuknak. S az a kérdés merül fel, mit fog tenni ekkor a község ? Én már több ízben kijelentettem, hogy nem vagyok barátja a monopóliumoknak, sőt elvileg az indirect adókat is igazságta­lanoknak tartom. De érzem a pénzügyi kényszerűséget, az átmeneti időszak szükségét, mert egyi­ket sem lehet rögtön megszüntetni. És ha a monopólium útján bevehetném azon pénzt, melylyel a későbbi szabadságot megszerezhessem addig, m­ígczért érek, kész vagyok az egyedáruságot is eltűrni, így vagyok a regále jog megváltásá­val is; ez pénzbe kerül. Ha összesítve hasz­nálnák e jogot a községek, 10—15 év alatt le lehetne magából törleszteni, a megváltási összeget. Ha így intézkedtek volna 1848- ban, ma már meg lenne szüntetve e jog. De most attól tartok, hogy a szaba­dalmak mellett sok helyen nem lesz pénz, de lesz zavar, sőt az sem lesz, ki ily ma­gas díjak mellett a szabadalomért folya­modjék. És ott,a­hol a dohány egyedáruság lé­tezik, hús-bor fogyasztási adó fentartatik, ideiglenesen az italmérési jogot is fel le­hetett volna tartani, mint községi indirect adót. A dohány egyedáruság mellett nagy­ban a dohányt sem lehet másnak adni el, csak az államoknak, továbbá sem­ kicsiben, sem nagyban meg nem engedtetik a do­hány- és szivar­­gyártás. Az egyedáruság gyűlölt, következéseiben erkölcs­telenítő, a tu­lajdont sértő, a polgári szabadságot korlá­tozó intézmény és ez évek óta fentar­tatik, sőt ha sejtelmeim nem csalnak, a jövő országgyűlésen a jobboldal által tör­­vényesítetni is fog. Az italmérési jog megengedi a nagyo­b­ban árulást, szeszes italok gyártását s a kereskedést. A legmegszokottabb dolog s kö­vetkezéseiben nincs­­semmi rész. Egyébiránt arra, hogy valaki bort vagy szeszt mérni tudjon, nem kell semmi iparos képesség, miért is a kocsmák korlátozása nem gátolja az ipart. Nem ellenzem tehát, hogy a licentiális rendszerrel kísérlet­tétessék, sőt azt is meg­engedem, hogy néhol sikerrel fogja ma­gát fentartani, de tudom, hogy sok he­lyen nem lesz eredménye, azért az ily kö­vetkezések esetére a törvénynek előre kell intézkedni. Már egyes helyhatóságok fel vannak ruházva azon joggal, hogy indirect­­adókra , is pótadót vethessenek, sőt az indirect adó más nemeit is életbe léptessék,­­ tehát kétségtelen, hogy az ily joggal felruházott hatóságok, ha a szabadalmak mellett kívánt jövedelmet el nem érik, akkor az italmérési jog egyedáruságát fogják behozni. Ez okból én a törvényben kimondat­nám, hogy azon községekben, hol a szaba­dalmasok által a kívánt jövedelem befizeté­sét elérni nem lehet, addig míg az italmé­rési jog megszüntetéséből származó terhek le nem törlesztetnek, a községnek jogában, sőt kötelességében álland­óz italmérési jo­got egy bérlőnek átadni. Egyébiránt ha különben a szabadalmak osztogatása mellett be lehetne is szerezni a fedezetet , megsemmisíti ennek eredmé­nyét a törvényjavaslat 21-ik §-sa. A bortermelőknek, c­ukrászoknak, sör- és szesz­főzőknek adott szabadalom által ugyanis mindenki tudja, miszerint az, ki a bort maga termeli, a szeszt, a sört maga produkálja, é­s e mellett szabadalmi díjt sem fizet, olcsóbban adhatja áruját, mint az, ki azt mástól szerzi, és ezen kívül szaba­dalmi díjt fizet. Tudom én, hogy az igazságügyi mi­nisztériumot ezen intézkedésben az iparsza­badság követelményei kényszerítek ezen in­tézkedésre, s én nem akarok ezzel homloke­gyenest ellentétben álló új intézményeket létesíteni. De ha azt akarják, hogy a regále meg­váltása a szabadalmasok által fizetendő dí­jakból kikerüljön, múlhatatlan ezeknek vé­delmet nyújtani a termelők ellenében, és ezen védelem, nézetem szerint abban áll­hatna, hogy a községnek higában legyen mindazokra, kik kis mértékké mérik gyárt­mányaikat, italmérési adót vetni — az állami adókon kívül, így talán fentarthatná ma­gát azon rendszer, melyet a törvényjavaslat létesíteni czéloz. Pénzügyi tekintetben csak igy lehetne a községeket a jövedelem iránt némikép biztosítani. Lássuk most minő intézkedések lenné­nek pénzügyi szempontból a birtokosok ér­dekében szükségesek,­­ de erről a jövő számban „ Móricz Pál. Páris, jul. 10. (Saját levelezőnktől.) V. Henrik ő felsége kiáltványa eseménynyé fejlődött, eredménye van. Nem szálltak mint az eszményített hajdankorban fényes vértes és sisakos lovagok a síkra, nem hangzik a „Montjoie­ et Saint Denis“ jelszó kiáltása országszerte. Nemezen várt eredményt, nem érte, meg a néhai Chambord gróf, hanem a legitimisták manifestatióját magán­ad­­­ának jelentették ki; vagyis a párt fejét elhagyta és a főnök párt nélkül van, s így a feloszlás vagy felbomlás, mint logikai bizonyosság következik. Az „Univers“ hasonlatát folytatva, V. Henrik ő felsége Krisztus után elmondhatja: „országom nem e világból való. Az új földnélküli János mellett Charentonban (őrültek háza) felkeléstől tartottak, de még itt sem okozott súlyosabb következménye­ket, minthogy egy tucat, ki Szt. Lajosnak, Clod­­vignek, Pipinnak vallotta eddig magát, ő felsége eszméjét magáévá tevén, most V Henriknek mani­­festálta bolond magát. Milyen különösen értelmezik a világban az egyenlőséget. Tegnap ítélték el köztörvényileg több közigazgatási tisztviselőjét a communenak, hivatalos hatalom és czim bitorlásáért 18 havi fog­ságra és birságra. A királyi méltóságot bitorló her­czeg ellen nem vettek foganatba semmi törvényes üldözést. Ha azokat a szegény ördögöket, kik elég gyöngék voltak éhen nem halni az ország nyomo­ra közepett és hivatalt vállaltak, el lehet ítélni, miért nem a gazdagot, a fejedelmi vért? A manifestum másik nem várt eredménye, hogy az assembléeból­­ismeretes Ferray klub a a Rampont klubbal egyesült. Ezen klubok az el­nökökről vannak nevezve. A Ferray klub azon jó szélkakasokból állott, mert egy helyben állott, kik nem tudták merről fa a szél és várták a pil­lanatot, hogy a többel kecsegtetők mellé álljanak. A pillanat elérkezett, ők Rampont klub mérsékelt republikánusainak karjába repültek és együttesen a Thierst támogató pártot alkotják. Ilyen eredmé­nyek után valószínű, hogy a fehér lobogó zsebbe fog vándorolni és onnan fog napi szolgálatot tel­jesíteni, figyelmeztetvén a legitimistákat mindig az orra, melyet Chambord szerzett számukra. A képviselőház megszavazott egy csoport új fogyasztási adót és a gyarmatáruk behozatali vám­ját felemelte. Nem okulnak ezek a francziák soha. Az új adók, mint czukor, kávé stb mind a leg­szegényebb népnek táplálékát terhelik és a millio­mos „rentier“ adó nélkül hozza az uzsorát tőkéje után. Thiers kijelentette, hogy a kormány nem is szándékozik a jövedelmi adót behozni. Íme egy tény, hogy csinálják a társadalmi bajokat; hogyan kényszerítik, hogy a megkímélt tőke kényuraságát erőszakkal­­rázza le az elnyo­mott munkás; hogyan viszik, vezetik a szegényt azon gondolatra, hogy kormány állam és társadalom romlására esküdtek össze. Nálunk elég, ha az ál­lam a szabadversenynek teljes közönyösséggel tért hagy, itt már a kistőkének és kis­iparosnak a múltban államilag hizlalt nagy tőke és ipar mel­lett segélyére kell jönni. Csupán ez­által lehet a vagyon­viszonyok közt a jól beosztott átmeneteket fentartani és szaporítani, a halálos gyűlöltséget apasztani. A képviselőház az előkészített javaslatok tár­gyalása után — újabb hírek szerint — szünidőre haza megy és októberben ülend össze és csak ek­kor jön Pak­sba. Az újabb kegyelmi törvény sze­rint politikai ügyekben sem amnestiát, sem ke­gyelmet a végrehajtó hatalom feje nem adhat az assemblée beleegyezése nélkül s ha most szünidőre mennek a követek, hol lesz a kegyelem ? Nem akarom hinni, bár számító kegyetlenségektől kite­lik, hogy azért halasztották volna el mostanáig hétről hétre a haditörvényszékek üléseinek, ítéle­teinek megkezdését. Faidherbe közzé tette hadseregének művele­téről szóló könyvét. Az Gambettának van röviden és igen kiemelőleg ajánlva, kinek igazságot szol­gáltat a Trochuk ellenében. Gambetta a választá­soknál a legtöbb szavazatot kapta a seregtől. Mily sokat mondó ez egyszerű emberek, hol itthon, hol német fogságban képződött rokonszenve. Trochu­­nak Havreből legközelebb ezen üdvözletét hozta a posta.­ Le grand général qui n‘a sn Que blaguer ,.les sorteurs en masse,“ Du Paris n‘ aurait point regu Cette lettre — du Havre — de grace. A párisi municipális választásokat 23 ika kö­rül várják. Nem érdektelen a denunciátiók statistikája. Száz nevet megmondó árulkodó közül 50 gyűlöl­­ségből, 20 az erőszakkal besorozottak visszatorlási kedvéből, húsz különböző okból és tíz a megcsalt férjek boszujából tette fejelentését. Jó lesz azok­nak ezt megjegyezni, kik majd a házasság életta­nát szándékoznak megírni. Marseilleben e hó 2 és 3-án hatvannál több személyt fogtak el, az „Egalité“ szerint. Nemcsak Párisban remekelnek hát a fogdmegek. A vendôme oszlop szép jövedelmet hajtott a fényképészeknek. Négy millióra becsülik az eladott fényképek számát. Az oszlop felállítása kerülene háromszázezer frankba. A képek fél frankjával árultattak el és majd két millió értéket fejeztek ki. Tegyük fel, hogy a franczia kereskedés csak három­száztélit nyert, mi a legkevesebb, és a tiszta haszon több hat­százezernél, kétszer annyinál, meny­nyibe felállítása fog jönni. A többi romoknál nincs ily kedvező arány, de itt is roppant az eladott fényképek száma. A bérkocsisok szűkében van a közönség és a kocsisok éreztetik ezt goromba követeléseikkel. A Charivari egész képsorozatot ad róluk. Kérdi va­laki a bérkocsistól, mennyiért visz engem és nő­met ebédelni? Négy frankért uram felel a kocsis és aztán meginvitál ebédre. Más képen egy nő akar a szekérbe ülni, a bérkocsis tiltakozik, mert nem szereti a szőkéket. A „Frangais“ igazgató személyzete elbocsát­­tatik, vagyis másfelé fog alkalmaztatni. A kormány csak egyszerű biztost­­fog tartani és az önkor­mányzatot életbeléptetni. Mit szól ehez Tóth Vlmos? Van-e egy színháznál gonoszabb vármegye?Van-e valahol több sógorság és komaság ? A játékrend­ben legújabban Molle de Belle-Isle vétetett elő. Dumas ezen egyik kitűnő drámai művének egy kis története van. Dumas megjelen az igazgatóságnál, hol az épen együtt levő bíráló bizottság nagy örömmel fogadja és az igazgató Védel­medón kérdi: drá­ma vagy vígjáték az, mit hozott? Dumas felelte: vígjáték, és azért jött, hogy három nap múlva meg­történhetik-e az első felolvasás. — Ah, hát meg van írva, mutassa csak ki­­áltanak fel a bírálók. — Igen, meg van írva — válaszolt Dumas — meg van írva a neve. — Csak a neve, hát miként gondolja ön, hogy holnapután már kész lesz, hisz az lehe­tetlen.

Next