Ellenőr, 1871. november (3. évfolyam, 390-414. szám)

1871-11-21 / 406. szám

Előfizetési árak Egész évre . ", 20 frt. — kr. I Évnegyedre 5 frt. — kr. Félévre ... 10 n — „­­ Egy hónapra . 1­9­80 . Egyes szám­­ra 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, mordor-nter. 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozónk. Minden értedzés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn ■ ünnepre következő napon. A lapot illető reklamációk Légrády testvérek Irodájába (nádor-ntena 0.­ssu) intézendők. Hirdetési díjak: Tizhasábos petit sor egyszeri­­ A nyilt-tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. | Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-uteza 0. szám. (Légrády testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két­ sanntera 14. sz. ala intésen dek. 406. szám. Kedd, november 21 1871. III. évfolyam. Kossuth. (M) Kossuth Lajos legújabb nagyfon­­tosságu nyilatkozatának egy igen nevezetes oldala van, melyet ki kell emelnünk külö­nösen. Azt mondja : „Bár megértené (t. i. gróf Andrásy Gyula) az időnek jeleit, venné kezébe — a mig nem késő — ha többnek nem, leg­alább a personalis uniónak helyreállitását, s az én öreg fejem, mely megőszült az évek súlya s a viszontagságok terhe alatt, végleheletével is áldaná őt, mint a hon megmentőjét . . .“ Azt mondja továbbá: „Vissza kell térni a personális unió­­alapjára . . . úgy látom, hogy az el­lenzék egy igen tekintélyes tagja ("Tisza Kálmán t. i.) ez irányban fel is lépett. Nagy hálára fogja kötelezni a nemzetet, ha tapintatosan számot vetve az akadályokkal, melyekkel küzdenie kell, oly módon jár el, hogy hazafiai szándéka sikeresítése körül a legnagyobb erő, melyet csoportosítani lehet­séges, a lehető legnagyobb erélyt fejthesse ki . . “ Azt mondja végre : „Van-e a történelem logicájában még hely az osztrák birodalom számára ? azt most nem akarom vitatni, — nem érzek kedvet most beállani harangozónak, hanem annyit mondani merek s mondok is, hogy ha e birodalomnak még jövendője lehet, csak a per­sonális unió, még­pedig minden állami sze­mélyiségre jogosult nemzetekre kiterjesztett personal unió alapján lehet . . .“ Kossuthnak ezen tételei constatkrozzák azon tényt, hogy ő a personal­unió terén áll. Benső örömmel s megelégedéssel vesz­­szük tudomásul Kossuthnak ezen nyilatko­zatát, a nagy Censorunk ezen „imprimatú­rát“ a törekvésekre, melyeket erőnkhöz ké­pest folytatunk a personalunió mellett évek óta ernyedetlenül. Nagy hazánkfiának ezen nyilatkozata nincs ellentétben az „incompatibilitás ta­nával.“ Kossuth kételkedik az osztrák biro­dalom fenállhatásában. S ebben nem áll egyedül. A mi birodalmunknak felbomlása olyan valami, mivel széles Ausztriában a verebek is csir­polnak a háztetőkön. Lajtán innen és túl tartózkodás nélkül beszél róla ellenség és barát. A kétely természeténél fogva optiot feltételez s az optio a jelen kérdésben úgy áll, hogy legyünk elké­szülve a birodalom felbomlásának eshetősé­gére, de számoljunk a másik eshetőséggel is, hogy t. i. fenmarad az osztrák biroda­lom — mint fenmaradhat és elveszhet sok minden e világon, daczára ellenkező hitnek és várakozásnak. Kossuth előtt eddig kiválólag az első eshetőség állott s ezen eshetőséggel szemben tanácsolta mindig a nemzetnek, hogy ne csatolja magát elváltatlanul egy cadaverhez. Most a másik eshetőséggel is foglalkozik közelebbről, részletesen, midőn mondja, hogy „ha e birodalomnak még jövendője lehet, csak a personal-unio alapján lehet.“ Szemünk előtt tartottuk mi is minden­kor az osztrák birodalom felbomlásának l­e­­he­tős­ég­ét, de nem lévén bizonyos an­nak szükségszerűsége, előttünk ál­lott mindig az éremnek másik oldala s annyival inkább, mert ez képezte a concret állapotot, a status quot, s ezzel számolnunk kellett első­sorban, ez képezvén részünkre az élet mindennapi kenyerét. Mi sohasem indultunk ki az egységes birodalom szempontjából, kiindulási pontunk saját állami önállóságunk volt. De elfogad­tuk a közös dynastia mellett fenálló állam­­szövetséget. Szabadsági s önállósági aspiratióink egyrészről, nagyobb biztonság másrészről — ez volt a két sark, mely között kell egyen­súlyt tartani nemzeti politikánk delej­tűjének. S az egyensúlyt a personal unióban véltük mindig feltalálhatni. Az állami önállóság által szervez­ve állhat meg Magyarország maga lábán azon esetre, ha a birodalom szétbomlása van megírva a végzet könyvében, önálló Magyar­­ország lehet egyedül életképes és hasznos tagja a Habsburg ház közös uralkodása alatt létező nagyhatalmi államszövetségnek, azon esetre, ha a birodalom fennállása le­hetséges. Ez utóbbi eshetőséggel foglalkozik most Kossuth s egy nézeten van velünk arra nézve, hogy mit kell tennünk szemben ezen eshetőséggel. Lelkünk mélyéből üdvözöljük e téren, a practicus cselekvés terén nagy hazánkfiát. Az ő szava ezután nem lesz egyedül a nemzet lelkiismeretének meg­szólalása, nem lesz alpesi kürt hangja a távolból, mely a sóvár sziveket egy szebb hazára emlékezteti. Az ő nagy alakja nem lesz többé egy remek szobor nemzeti dicső­ségünk csarnokában, hanem hús és vér, mely a nemzeti actio phalanxának élén mozog. A ki úgy beszél, hogy „az én öreg fe­jem, mely megőszült az évek súlya s a viszontagságok terhe alatt, véglehelleté­­vel is áldani fogja, mint a hon megmen­tőjét“ — azt, a ki helyreállítja a personal­­uniót, nem tulajdoníthat csekély becset azon törekvéseknek, melyek ez irányban működnek, mert a hon megmentése és nem kevesebb a sikernek dija ! S ha ily becset tulajdonit e törekvésnek, ha ily magasra helyezi a czélt, abból természetesen követ­kezik, hogy ha a szükség úgy hozza ma­gával, tegyen még egy lépést tovább. Jöj­jön haza. Lehullott minden korlát Pest és Turin között. Igen jól érezzük mi azt, mily nagy fát mozgatunk akkor, midőn Kossuth La­josnak arról beszélünk, mit tegyen, mit ne tegyen, midőn lehívjuk őt ide a közélet zsibongó s taszigáló vásárterére. Tiszteljük mi azon érzelmeket, melyeknél fogva ön­kéntes száműzést szabott magára, értjük, ha azt mondja, hogy ő mint élő óvás akar állani Magyarország jogainak megcsonkítása ellen, ha azt mondja, hogy a közös ügyes törvény neki nem törvénye. De hát bocsás­son meg, ha bennünk még nagyobb az ön­zés, mint a tisztelet, nem iránta, hanem tartózkodásának indokai iránt, önzésünk ön­zés a haza részére, s az ily önzést Kossuth Lajos meg fogja bocsátani. Mert hát szükség van rá idehaza. Öt éve lesz innentova, hogy küzdünk itt azon politika ellen, mely egy tál lencséért adta oda az apák örökségét. Mint egy phalanx áll azon csapat, mely ellenzette kezdettől fogva hazánk jogainak megcsonkítását; nem múlékony visszahatás volt e küzdelem, nem a fájdalomnak erős felkiáltása, nem szalmatűz, hanem erős meggyőződés a felől, hogy a politika, mely győzött, hibás, ká­ros, veszélyes. Ezen meggyőződés, reflexió­nak műve, párosul az indignatióval, mely­­lyel fogadtuk a közösügynek diadalát. S ezért van, hogy éveken át nem lankadt a küzdelem, s annak alapja oly szilárd ma­rad, mint volt az első perc­ben, melyben a vita kitört. Mi kitartunk a küzdelemben, évek hosz­­szú során keresztül nem lankadtunk egy pillanatra sem s nem is lankadhatunk, mert lehetetlen nem látnunk, nem hallanunk; meg­győződésünket nem változtathatjuk, mig el nem veszítjük ép lelki érzékeinket — de hát a siker pontjára kell fokoznunk működésün­ket s miért legyünk arra kárhoztatva, hogy nélkülözzük teljes hatályát azon hatalmas erőnek, mely a miénk ! És pedig nem várhatunk, mert pericu­­lum in mora. A szerencsétlen politikának, mely lebűvölve tartja nemzetünket, szemlá­tomást érnek mérges gyümölcsei. Nem szó­lok a nemzet kedélyének lehangoltságáról, nem szólok a félelmesen terjedő corruptió­­ról; elég veszedelem ugyan ez egymagára is, de nem csak ilynemű vész fenyeget, előttünk állanak abban a mi legújabban történt, a közös egyes politika veszedelmének flagráns esetei. Haszontalan szóbeszéd volt mindaz, mit Magyarország helyreállított önállóságá­ról beszéltek ; a legelső alkalommal egész meztelenségében állott elébünk a tény, hogy nem vagyunk egyéb mint egységes osztrák birodalom, mi Magyarország nem vagyunk egyéb, mint ezen egységes birodalom ki­egészítő része, melynek minden viszonyai a legszorosabban vannak a birodalom többi részeinek viszonyaival összefűzve. Teljesen elfoglalta ezen álláspontot kormány és több­ség a csehországi ügy alkalmával s megta­láltuk a mit nem kerestünk, a birodalom népeinek gyűlöletét, gyűlölnek minket épen úgy, mint gyűlöltük őket mi akkor, midőn más alakban ellenünk ők voltak az egysé­ges birodalmi eszmének poroszlói. Ha nekünk kedvünk telik abban, hogy ma nekem, holnap neked v úgy most tölt­hetjük kedvünket, a­mit elkövetett rajtunk német és cseh segédlettel az absolut egysé­ges Ausztria, azt most elköveti rajtuk ma­gyar segédlet mellett az alkotmányos egy­séges Ausztria. De legyen absolutisticus, le­gyen alkotmányos, az egységes Auszt­riában nincs más várandóság, mint a „ma nekem, holnap neked “ Mit használ nekünk a szenvedés húrjainak pillanatnyi ereszke­dése, mit használ nekünk a magyar­­befo­lyásnak ugorkafára felkapása? Ez nem reá­lis biztosíték. Hiába van Andrásy Gyula gr. „nagy szerencséje“ által elkapatva, hiába véli magában látni az ő személyében fel­­magasztaltatott nemzet incarnatióját. Vani­­tatum vanitas/ Aggódva s fejcsóválva néz­te maga a 67-es nagy párt az ő távozását, mert ösztönszerüleg fél, hogy törököt fogott. Tudjuk, milyen szerepet vitt Ausztriában a volt birodalmi kanczellár ; ő volt ott volta­képen s valóságban a birodalom másik fe­lének feje ; nem lesz-e épen úgy most Ma­gyarországon ? Az uralkodó párt nálunk nem fogja-e ezután is úgy tekinteni gróf And­rásy Gyulát, mint valóságos fejét s akkor nem fog-e közös és külügyminiszter létére ép oly döntő befolyást gyakorolni a ma­gyar ügyekre, minőt gyakorolt Beusz Cis­­lajthánia belügyeire ? S hogy ne engednék ezt meg neki, hát nem szeretik-e jobban őt mint Lónyayt, nem tekinti-e magát elár­vultnak a deákpárt, mióta Lónyayt látja Andrásy székében, nem foglalkozik-e most is sokkal többet azzal, mit csinál Bécsben Andrásy, mint azzal, mit csinál Budán gróf Lónyay?S mi lesz mindennek természetes kö­vetkezése, az, mit már mondottunk, hogy Bécs­ből fogják ezután kormányozni Magyarorszá­got,azt fogjuk nyerni a magyar befolyás hallat­lan fokozódásával, hogy egy független fele­lős magyar kormánynak Budán csak ár­nyéka marad. De hát meddig tart maga ezen befolyási palliativa a közös ügynek nagy nyavalyája ellen ? Láttuk mint bukott Beust épen győ­zelme pillanatában s még csak sejtelmünk sincs bukásának okairól; csak azt látjuk, hogy van ott Bécsben egy láthatatlan kéz, mely legfőbb fórum gyanánt intéz minden ügyet, s bármikor előáll a durva római zsoldos, ki ledöfi Archimedest, midőn azt mondja szórakozott elmélyedésében: noli turba re circulos meos. S akkor aztán majd se pénz se posztó s itt leszünk aztán mez­telenre vetkőzött közös ügyes önállásunkkal, itt leszünk a birodalom részeinek gyülölsé­­gével s itt leszünk a közös hadsereggel, melynek nincs többé isten és haza gyanánt hite bármiben, mert otsmagát is átjárta a birodalomban dúló éktelen politikai és nem­zetiségi h­acs bomlasztó hatása, s mely épen azért nem lesz képes megvédeni semmiféle ellenségtől, se hazánkat, se a monarchiát. Oly pozitív veszélyek ezek, hogy a legvastagabb fatalizmusba kellene elmerül­nünk, ha nem látnók s nem igyekeznénk­­ elhárítani fejünk felől. S látva e veszedel­meket, látva ellenfelünk makacsságát s érezve, hogy ügyeink hajója megfeneklett, s tudva, hogy van még nemzeti erőnknek egy erős tartaléka ama vezérszellemben, kinek neve kimondhatatlan varázst gyakorol né­pünk minden rétegeire, palotákban és kuny­hókban egyaránt, lehetetlen, hogy hangot ne adjunk azon óhajtásnak, melyet eként fejez ki a népdal ösztönszerű bölcsesége: „Kossuth Lajos, gyere haza!“ A baloldali kör kedden folyó hó 21-kén délután öt órakor értekezle­tet tart.­­ A baloldali kör mai értekezletén a megyei házipénztárak és a telepítvényesek ügye volt napirenden. London, nov. 14. (Saját levelezőnktől.) Azt kell hinnünk, hogy elfogultságukban az angol lapok nem csalatkoztak, midőn Kelly fel­mentését egyenlőnek tekintették a rendőr gyilko­lás hazafias ténynek való kijelentésével. Nem csa­latkoztak, mivel az izlandiak náluknál is elfogul­tabbak, mint egy táviratilag ismeretes tényből­­ki­tűnik. Egy Kelly nevű (hasonnevű a Talbot gyil­kosával) lémericki rendőrségi albiztos ellen gyil­kossági merényletet követett el. A gyilkos még nem fogatott el. Kelly nagyon tevékeny tisztvi­selő volt, és a fénnek ellen sok szolgálatot tett. Innen származik a gyilkosságig menő gyű­lölet. Ha Izlandban ezen lázas izgatottság, mely a józan elmét leszorítja tanácsadó helyéről, sokáig tartand, a világ előtt úgy, mint saját földjükön el­veszítik az autonómiai törekvéseikhez fűződött ro­­konszenvet ; tanúságot tesznek, hogy veszni indult nép erkölcsi és társadalmi, nézeteiben élnek. A felmentett Kelly nagy tehetségű ügyvédje Butt­er Glasgowban a City Hall-ban tartott nép­­gyűlésen átalános figyelem és nagy tetszés közt egy óra hosszat beszélt. A Home Rule mozgalom érdekében szólott, és kiemelte, hogy az unió 70 éves tapasztalása csak azt mutatja, hogy Izland folyton hanyatlik , míg önállósága ideje alatt 1782—1800 ellenkezőleg a háborúk daczára a közjólét emelkedőben volt. A hiba nem az írek elkorcsosultában keresendő, mert ezek megmutat­ták mind a régi, mind az új világrészben, hogy munkás tevékenységre képes nép fiai. Áttért aztán a napi sajtó bírálatára a Kelly ügy alkalmából s az angol, skót sajtóval" egyetemben Gladstone ellen is támadást intéz. A jövő parlamentben legalább is 80 tagnak kell ülni, kik a Home Rule mellett érez­nek, s ezért indítványozza, hogy a Home Rule társaság Glascowban szerveztessék. Közhelyeslés közt, a szervező bizottság kiküldetik. Azon köszvényes vagy micsodás ember közül, ki III Napóleonnak is nevezte magát, ma Chisle­­hurstba nagy zajt csap a tányérnyalók hím és nő­nemű emlékezőtehetsége. Ugyanis Páriából 15 nő és férfiból álló küldöttség jött üdvözölni Eugenia napját. Hoztak magukkal egy négy yard körületli virágcsokrot a legszebb üvegházi virágokból ösz­szeállitva s a szalagon ezüst betűkkel írva ez áll:­á la Comtesse de Pierrefonds. Ez a Bonaparte asszonyság franczia czime. S ezen csokor a párisi erényvilág hölgyei erszényéből került ki. A máso­dikat, a mint természetes, az elsőktől elválaszthat­­lan gárdatisztek küldöttek. Volt ezen virágos ér­téktelenségeken kívül egy vert aranynyal díszített album, melyben 25,000 trafiksns in spe hódolat­nyilatkozatot írt alá. Persze a Campden House ünnepélyessége be­széd nélkül meg nem eshetett. Ebben kérik, hogy a császár adja át üdvözletüket feleségének, bocsá­­nak, a császárnénak, kit édes lett volna bámulniok s reményük, hogy nemsokára Parisban lesz sze­rencséjük ő felsége előtt tisztelegni, hogy az első befizetés után ki­vegyék részvényeiket. Napóleon nem lát most a láthatáron fekete pontot, sőt el­lenkezőleg, és köszöni a tüntetési komédiát és majd a hozott tárgyakat Eugéniának át fogja adni. Isten hozzádot mondván meg nem álhatta, hogy el ne káromkodja magát: „Au revoir!“ A császári kölyök-herczeg seramitsem szólott a hívekhez, pedig ugyan kiáltottak ezek : Vive le Prince Imperiale ! Holnap a küldöttség a chislehursti templomban tartandó isteni tiszteletre meg fog jelenni. Jó helyt lesznek. Az isten tudja, mit kell meghallgatni, nem mint az emberek, mit kell tenni. U. G. rA lengyel lapok örömmel üdvöz­­li l­ Andrásy kineveztetését és sok reményt helyez­nek benne. A krakkói „Kraj“ a lengyelek és a magyarok közt történelmi párhuzamot vonva, An­­drásyban kedvező előjelt lát. A „Kraj“ meg van győződve, hogy Austria Magyarország és Oroszor­szág közt az összeütközés elkerülhetlen. Andrásy­­nak tehát első gondja legyen az, a gácsországi lengyeleket, mint a legfontosabb tényezőt a jövő bábomban kielégíteni, mivel nem szegény, gyönge és az örök h­acsban lévő Gácsországra lehet szá­mítani, hanem gazdag és hatalmas Gácsországra, mely Auszria-Magyarországnak mentő horgonya leend. — Nem kételkedünk, hogy Andrásy gróf egész befolyását ily irányban használandja fel. A lembergi „Dziennik Polski“ nov. 18 -á­ról „Andrásy gróf“ czímű czikkében Állítja, hogy a jelen helyzetben a lengyelekre és a magyarokra nézve jobb külügyéri választás nem történhetett. And­ásyt úgy üdvözli az „igazi lengyel“ mint a magyar ; a magyar érdek azonos a lengyel ér­dekkel , mindkettőnek tehát egy politikai irányának is kell lennie. Poroszország tervei Ausztriát illetőleg, bár­milyenek is volnának, a körülmények által oda irányoztatnak, hogy Poroszországnak a legközelebb jövőben Ausztria-Magyarország politikájával kar­öltve kell járnia. A közép-európai óriás igen be­látó politikus és mint olyan nem fogja támogatni az éjszaki óriás terveit. Andrásy mint ügyes politikus tudhatja, hogy Ausztriának Oroszország ellen előbb utóbb síkra kell szállnia, és ezt tudván, úgy hiszszük, hogy valamint bel­p­ügy külpolitikáját is annak m­eg­­felelőleg fogja alkalmazni. A magyar vasipar haladása. Pest, nov. 20. A salgótarjáni vasfinomító gyártársaság elnö­kének gr. Andrásy Manónak szives meghívása folytán tegnap reggel fél nyolc­kor mintegy ötven tagból álló társaság rándult ki Salgótarjánba. A vasfino­mító építése ugyanis 1. évi májusban befejeztet­vén, azóta átesett a kísérleti időszakon, s most már teljes működésben van. A kirándulók közt voltak Szlávy kereskedelmi és Tisza közlekedési miniszterek, Weninger az államvasutak igazgató tanácsának elnöke, Hieronymi közi­­osztályfőnök, gr. Károlyi Ede, néhány részvényes, pesti vaske­reskedők és a sajtó képviselői. Azokra nézve, kik S. Tarjánban még nem voltak, a kirándulás sok tekintetben érdekes volt. A hazai kőszénbányák közül a salgótarjániak es­nek legközelebb a fővároshoz, s e közelség nagy előnyükre szolgál s biztosítja jövőjüket, más­részt kétségtelen az, hogy S.-Tarjánt mihamarább gyárvárossá fogják emelni. E helynek 10 évvel ezelőtt még csak­­300 lakosa volt, most van már közel 8000, s csak nemrég írták a lapok, hogy midőn a takarékpénztár közgyűlésén valaki kérdést tett, mit szavazzanak meg a szegényeknek, a plé­bános azt felelte: semmit, mert S.­Tarjánban nincs szegény ember. Vonatunk 12 órakor érkezett a salgótarjáni vasút­ál­omásra, hol a bányamunkások egyenruhá­­zott zenekara fogadott. Itt azonban nem szálltunk le, hanem vagyonjaink lekapcsoltatván a vonatról, mely tovarobogott Losoncznak, néhány percz múlva egy más mozdony vitt bennünket a vasfinomító társaság által épitett külön szinton a gyár elé. Útközben láttuk jobbra balra — a hegyek közt a bányanyilásokat, melyek mindenikéhez sinut ve­zeti fel, s apró vagyonokban szállítják le a sze­net a fővonalra. A völgyben vonulnak el a munkás házak hosszú sorai, egész utczákat képezve. A kőszénbánya részvénytársaság igazgatósági épülete csinos emeletes ház­kerttel. A vasfinomító társaság is építtetett már munkásainak házakat; egy-egy házban több család is lakik, de külön van minden családnak egy kis­konyhakertje. Azt hisszük, hogy az ily „otthon“ teremtése képezheti egyik legal­kalmasabb eszközét a munkáskérdés megoldásá­nak. A­kinek otthonja van, azt nehezebb lesz a munkafelhagyással járó erőszakoskodásoknak meg­nyerni. A munkásházak után megpillantottuk a sok kéményt, s egyszerre a gyár előtt termettünk. Gr. Andrásy Manó sietett leszállani , kardot kötött, kucsmát tett fel, s üdvözölte a minisztereket és a többi vendégeket. A hegyoldalról mozsárlövések hang­zottak, s a munkások éljeneztek. Megindultunk, de első dolgunk volt egy pohár sherryt venni be melegítőül, bár később elég melegünk volt a gé­pek körül. Társaságunk ezalatt megszaporodott, Sr- Tarjánban csatlakoztak hozzánk a szomszéd me­gyékből, s nevezetesen a Gömörből érkezettek, többnyire részvényesek, s itt meg kell jegyeznünk, hogy a vasfinomító nagyrészt gömöri nyers vasat van hivatva feldolgozni, melyet ide a bánréve-mis­­kolczi vasúton szállítanak, s mely vas eddig min­dig a külföldre vándorolt, hogy azután drága pén­zen kerüjön vissza hozzánk vasúti színek és egye­bek alakjában. Továbbá meg kell jegyeznünk, hogy a társaságnak magának vannak nagy kiterjedésű kőszénbányái a gyár közelében, úgy hogy később talán kőszén-eladással is foglalkozhatik, most még csak saját szükségletét aknázza ki, mi napon­kint körülbelül 3000 mázsára tehető. Szakértőnek kellene lennünk, hogy ítéletet mondhassunk a gyár jelen működésének helyes voltáról : a­mit laikus szemmel láttunk, az mind meglepő volt. Az elnök és a gyár igazgatója ve­zettek s megmutattak mindent a legapróbb rész­letekig. Láttuk a vasat mint folyó anyagot, s nemsokára a házépítéseknél újabban alkalmazott úgynevezett vastartó (Tragbalken) lett belőle. Lát­­unk gineket, különböző alakú rudakat, minek a vas kereskedésekben árultatnak a lakatosok, ko­vácsok és egyéb mesterségek szükségletére. Vol­tunk a vasöntödében, hol ép egy hengert öntöttek s a vendégek tiszteletére egy „Szerencse fele­t, melyet a nap megörökítésére ki fognak szegezni. A jelenvolt vaskereskedők a gyártott vas minősé­gét kitűnőnek mondották. Befejezésül bemutatták a belga és franczia, s az újon gyártott magyar vastartók közti különbséget. A külföldi vastartók egy gépezet által eszközlött első erősebb nyomásra eltörtek, míg a magyar vastartó a legerősebb nyomásra is csak meggörbült, de nem törött el. Megnéztük még a raktárakat, s azon óhajtással távoztunk , bár ez első nagyobb vasfinomítónk mielőbb virágoznék fel. Kiszámíthatlan nyereség lenne az a közva­­gyonosodásra, iparunk és kereskedelmünkre, ha a hazánkban létező roppant mennyiségű nye­lvas itt­hon dolgoztatnék fel. Száz és száz mértföldekre menő vasutak építése szándékoltatik nálunk a kö­zel­jövőben, s sok millióra megy az összeg, me­lyet a vasúti sínek igénybe fognak venni. Már csak ezek gyártása biztosíthatná a vasfinomítók fennál­lását, s a jelen volt miniszterek kétségkívül átér­tették az egész ünnepély c célzatát. Az állam tehet itt legtöbbet, mert élén áll a vasútépítkezéseknek, s bizonyára nem is fog többé a külföldhöz for­dulni, ha itthon jobb és olcsóbb síneket kaphat. Természetes, hogy a salgótarjáni vasfinomító most még csak kis részét fedezhetné a szükségletnek, de ha sikerét látja fellépésének, terjeszkedni fog, s mint tudjuk, az alapítók szándéka még több vas­­finomitót is létesíteni az országban. Az élet és élénkség, mely a gyárban ural­kodik, felvillanyozólag hatott mindenkire, s jó kedvvel és a nagy séta után jó étvágygyal ültünk ebédhez 2 óra után az igazgatósági épületben; ebéd után a bányász-zenekar játszott, mely k­iáll­hatná a versenyt akármelyik pesti katonai zene­karral. A felköszöntések sorát gr. Andrásy Manó kezdte meg, éltetve a királynét, ki ép e napon névnapját is ünnepli. Utána Szontagh Pál (gömöri) a két miniszterre köszöntött. Szlávy miniszter gr. Andrásy Manóért emelt poharat, kinek legtöbb "ér­deme van e szép mű­ keletkezése körül. Tisza Lajos éltette a gyár igazgatóját, tisztviselőit és munkásait. A keresk. miniszter másodszor is poharat emelt, még pedig gr. Andrásy Manónéra, kinek ez ünnep­lyen háziasszonykodni kellett volna, de férje (a grófné most Gálszécsen van) az ünnepély napjáról értesítvén őt, tévedésből 20 dikát irt 19 dike helyett, s, a tévedés helyrehozására nem maradt már idő. Általános helyeslés közt határo­zatba ment, hogy a társaság üdvözlete táviratoztas­­sék meg a grófnénak. A közi. miniszter ez alka­lomból igen sikerültel­­élezett szomszédja a keresk. miniszter rovására. „Át kell adni — úgymond — a táviratot a vasúti távírdának, az majd azután átadja az állami távírdának, s akkor talán meg­kapja a grófné — nyolcz nap múlva.“ — Neve­tett mindenki, legjobban a keresk. miniszter. Éltették még a részvényeseket és a fogyasztó­kat, s a mint hallottuk, a pesti piaczon minden esetre lesz kerete a vasfinomító gyártmányainak, mert a legtekintélyesebb vaskereskedők, mint a Heinrich és Schopper czégek részvényesek. Ezzel az ebéd 4 óra felé véget ért, de fekete kávéra már nem maradt idő, mert a külön vonat indu­lását jelentették, s így az táviratilag Hatvanban lett megrendelve, hol azután még egyszer össze­jött a társaság. Távozáskor a munkások szívélyes éljenei kisértek. Esti 14 14 órára visszaértünk Pestre az élve­zetes kirándulásból, s nem marad egyéb hátra, minthogy szívből kívánjuk a gyár homlokzatán olvasható felirat valósulását: „Szerencse fel!“ Hindy Árpád, ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselői!Az ülése nov. 20-án. Elnök Somssich Pál fölállva mutatja be azon magyar nyelven szerkesztett táviratot, melyet a császárné és királyné ő felsége főudvarmesteré­től, b. Nopcsa Ferencztől küldött. A távirat Merán­­ból keltezve, igy hangzik: „Ő felségének a császár és királynénak méltózt­atott a képviselőház legalá­zatosabb és hódolatteljes üdv és szerencse kívána­­tait legkegyelmesebben elfogadni, és engem megbízni, hogy méltóságodat, mint a képviselőház nagyérdemű elnökét, kérjem fel, miszerint szíveskednék a kép­viselőháznak ő felsége a királyné kegyes üdvözle­tét és királyi köszönetét nyilvánítani.“ (Lelkes éljenzés.) A ház hódoló tisztelettel tudomásul veszi.­­ Bemutatja továbbá: Veszprém megye közönsé­gének feliratát, melyben a czigánynép községi és társadalmi vi­szonyait szabályoztatni kéri. Torda megye képviselő bi­zottmányának kérvényét, felső kerületére nézve árvaszék felállítása iránt. Seb­es­y József szakolczai képviselő be­mutatja választási jegyzőkönyvét, mely az igazoló bizott­sághoz utasíttatik. Tóth István végleg igazoltnak jelente­tik ki.Elnök felolvassa Binder Lajos képviselő levelét, melyben ez Lázár Ádám felszólalására ki­jelenti, hogy miután a törvényszéki elnökséget még nem fogadta el, és az esküt még nem tette le, nem véli a parlamentáris illemet megsérteni, ha kinyilatkoztatja, hogy a képviselői állásról nem mond le. Simonyi Ernő azt tartja, hogy ezen eljárás nem fér össze sem a képviselőház, sem a törvény tekintélyével. Oly egyén, ki nem engedelmeskedik a törvényeknek, menjen ki az országból­ szóló el-

Next