Ellenőr, 1872. szeptember (4. évfolyam, 202-226. szám)
1872-09-01 / 202. szám
Jaj! de Magyarországnak nem nagy állású és nagy fizetésű, engedelmes erényű Beamterre van szüksége, hanem tanult főre és mindenek felett államférfiúra, ki nem kompromitálja magát azon alapot is, melynek állását, habár közvetve is, köszönheti , ki nem besr azon kisszerű administratív fogalmakon felülemelkedni, melyeket mint kisded hivatalnokocska, a vidéki bureaukban elsajátított, Merő kísérlet jellemzi belügyéri működését, s az új választási törvény mint éretlen, „az igazhivőket“ is megbotránkoztatta. Hát az országos rendőrség felállítását, vagy bármilyet, miért nem igyekezett előmozdítani ? ! A fővárosok rendezésének elmaradása oly bűn, melynek következményeivel a prostitutió, s a demoralisatio bízvást vetekedik. Az nem mentség, hogy nem volt reá idő! — volt elég tetszett volna vagy megbukott javaslatát, vagy a most mondott javaslatot előbb benyújtani, akkor lett volna idő. De máskülönben államférfim számítását hogyan kerülhette ki azon védelmi eszköz, melylyel a baloldal élt? No de az Excellence „a tout-prix“ nagy akart pártja előtt lenni. Minden nap új botrányról tesz tanúságot mely épen az ország fővárosát kompromittálja egyaránt benn, úgy mint künn. Az a roppant anomália, melylyel az uj keretű királyi törvényszékek a fenmaradt városi kapitánysággal, az úgynevezett rendőrséggel élményeznek. Az a tömérdek önkénykedés, egyaránt személy és vagyon fölött; maga a kapitányság kebele is saturálva van oly elementumokkal, melyeknek picáns viselt dolgai „a párisi titkok“ műbe bátran beillenének. Eltompul az ember érzéke hallva, látva az ott uralkodó fejetlenséget, vagy inkább fejességet. A főnök, mint mondják, inkább politikai satelles és Bimbasa, mintsem tapintatos rendőr-chef; alattvalói pedig — tisztelet a kevés kivételnek — inkább úgy tűnnek fel, mint valami kaliforniai arany-zálogház-közvetítői, vagy mint valami kaliforniai aranymosók vetélkedő serege ; hiszen köztudomású a legközelebbi eset is, hogy a főmandarinnak kedves almandarinja minő lucullusi lakomát csapott éjjen által egy a börtönből felhozott hölgygyel, mely pedig nem első tette volt; az is tudvalevő, miként az illető almandarin csekély fizetése mellett, édes nejének nagy örömére még egy más, magától különböző nemű embert is tartott önön mulattatására, és mindezekért felcsapatása után, a közönség nagy épülésére, mindannyiszor a főmandarin a nélkülözhetlen Csindarint visszavette hivatalába, legújabban pedig öt testestől-lelkestől egy privilegisált üzlettel boldogította. Az is köztudomású dolog, miként a bordélyházak oly virágzásban állanak Pesten a nagy „Prostitutor“ alatt, hogy büszkén mondhatjuk, miként ez egyetlen hazai iparág, vagy, egyetlen institutióink között, mely a külföldit utólérhetlenül felülmúlja, úgy, hogy fővárosunkat egész keresett nevezetességre emelte . A kormánykörökből sugalmazott „Srbski Národ” a szerb congressusi ügyre vonatkozólag a mai körülmények között a leggyakorlatibb és legkorrectebb eljárásnak találná, ha a kormány a szerbek egyházi és iskolai autonómiáját felfüggesztené, és ideiglenes statútumot hozva, a rendet ismét visszaállítaná. Mindenekelőtt tudjuk — úgymond czikkbe — hogy a föloszlatott congressus azérsek-patriarcha választás végett hivatott össze, minthogy azonban az egyházzsinat nem csak hogy nem bocsátkozott a választásba, hanem azt egyenesen visszautasította — ebbeli jogáról lemondott; ilyeténkép ez oldalról is a koronára ruháztatott a jog, érsek-patriarchának azt nevezni ki, kit a görög-keleti clérusban a legméltóbbnak és legképesebbnek tart. Mihelyt az egyháznak feje lesz, a synodus is azonnal megtartható. A synodus az üresedésbe jött püspöki megyéket betölti s haladéktalanul azt fogja kívánni, hogy az összes egyház-közoktatási statútumok megszüntettessenek, melyek — mint az eparchiális gyűlések, az eparchiális szentszékek (consistoriumok), a szerb egyházi községek, a congressusi választási szabályzat — megerősítést nyertek. Mihelyt ezen kibúvók fölfüggesztetnek, azonnal jobb lesz a fegyelem a lelkészek s a tanítók között, s dr. A v ram (Mileticset érti) missiójának is vége szakad. Meg van nekünk az 1864—65-dik évi leirat. A mi a körülményeknek megfelel, a szerint rendeztessék, a mi nem egyez meg vele — itt a synodus, itt a kormány. Ha majd aztán úgy három év múlva magukat kiszellőztették, a papok s a könnyelmű tanítók sorai megritkittatnak, az arczátlan tanfelügyelők, kik mint agitátorok egyik helyről a másikra mennek — elbocsáttatnak; ha majd a zombori tanitóképezde, mely kígyókat küld a nép közé, s az újvidéki középtanoda a vizsgálatnak magukat alárendelik s a szükséghez képest határozatlan időre bezáratnak, egészen más szellem fog a nemzetben s az uj nemzedékben uralkodni, az egyház s a király irányában mindenki lojalitással fog viseltetni, az emberek mai bolondságaikra nem is fognak gondolni, s azok is, a kik netán még megemlékeznek, szégyelleni fogják, hogy a „víg czimborákkal“ egykor egy körben jártak. TÁRCZA. A hét viszhangja. Mily pompás kilátás nyílik a „Hungária“ szállodából! Ott hömpölyög alatta a Duna, látható Buda vára, a felcsúszó siklóval, a miniszterelnök hivatalos lakásával és gr. Lónyay Menyhért fris palotájával. És még sok minden is látható, amit fölösleges elősorolni, mert megírták már eleget, s lephotografírozták ezerszer. De mindezt a „Hungária“ Duna felőli földszintjéből kell nézni. Onnan van igazi kilátás. Onnan többet is lehet látni, mint amit leírtak és photografíroztak. Az nem tesz semmit, hogy már egy kis őszi köd libeg olykor a fejedelmi folyam fölött, s hogy e köd mind sűrűbb lesz, a mint a fák lombjait lefosztja a zordonáló idő. Az a köd, midőn eltakar mindent, akkor fölötte alkalmassá válik légvárak építésére, s a kilátás nem veszt semmit megragadó és hatásos természetéből, hanem megmarad akkor is olyannak, minőt csak a Deákklubból lehet élvezni. Talán azért látnak onnan oly szépnek mindent, mert az ott levők kilátása mindig kellemes, s a ködnek is van panorámája, még pedig sokféle, mihelyt nem akarjuk tudni, hogy az köd, mely szürke és sok bajt okozó. Mily irigylésre méltók azok, kik csak most jönnek föl, s a kilátások végtelen perspectivája tárul eléjök; kik előtt a Duna csakis egy teknő viz ama kimerithetlen forrás mellett, mely dúsan ömlik a Hungária földszintjén, s hivatva van fölragadni az élet hajóját,mely valószínűleg a csavarhajók közzé tartozik) aztán bevinni egy biztos révbe, hol egy-egy megye főispáni széke, vagy a miniszteri tanácsos szőnyeges irodája vár reá, „ott.“ — Ott fogok sétálni, hogy lássam hányan mennek be. Hogy miről fognak ott beszélni, hogy mit határoznak arra nem kiváncsi senki. De végtelenül kiváncsi, arra mindenki, hogy hányan lesznek. „That is the question !“ kiált fel a töprenkedő Hamlet, midőn a lét és nem lét kérdése fölött töprenkedik, s az egész közönségnek kedve van hamleteskedni. Az első kérdés tehát, melyet a reformpárt Echo, Berlin, augusztus 29. (Saját levelezőnktől.) A tőzsde magatartása még folyton kedvező s azon még a franczia kölcsön megkötése előtt mondott jóslatom, hogy egy tartós állandó haussera számolhatunk, csakugyan bekövetkezett. A berlini tőzsde a franczia háború előtt nem játszott oly fontos szerepet, azonban minél több pénz vándorol be Francziaországból, annál inkább látszik tűnni azon nagy soliditás, mely a porosz pénzemberekről csaknem példabeszéddé vált. A hitel mai kifejlett állapota, azon nagy lendület, melyet az ipar és kereskedelem az egész világon nyert, nem teszik kikerülhetővé hogy a túlüzérkedés a Schwindel azaz szédelgés, még a mindent megfontoló németeknél is lábra, ne kapjon. A számos valóban szükséges új vállalat létesítése az abból vont nyereség mintegy lázas tevékenységgel villanyoz a fel az egész kereskedelmi világot, sőt még a magán tőkepénzes embereket is s az iparszabadságnál fogva meg nem akadályozható, hogy a sok jóval sok rész is létre ne jöjjön. Mily óriási lendületet von a német vállalkozási szellem az utolsó hét évben, eléggé láthatjuk egy legújabban kibocsátott statistikai kimutatásból; e szerint 1871-ben Németországban 42 új bankintézet alapittatott, melyeknek részvényei legnagyobb részt párin felül bocsáttattak ki. Még több iparvállalat alapittatott, egyedül Berlinben 104 ily társulat alapittatott s ezek közül 87 (17- nek tőkéje nem tudatik tisztán) 80—81 millió tallér tőkével, ezek közül legfontosabbak a bánya és vasúti szükségletekre alapított részvénytársulatok, mintegy 33 millió tallér tőkével. De a nyereséges alapítási szellem még nagyobb mérvet öltött az. évben, így saját jegyzéseink nyomán egyedül július hóban negyven új iparvállalat jött létre s 12 új bank, nem is számítva azon apróbb vállalatokat, melyek a tőzsdén nem jegyeztetnek. A franczia kölcsön fényes sikerülte, bár az a német közönség legnagyobb részének nem tetszett, a tőzsdén oly befolyást gyakorolt, hogy a különben csendes nyári idényben némely papír 10—20 sőt 50—100o/o-al emelkedett, ami az eddig csak lassan fontolva haladó berlini tőzsdén a hallatlan dolgok közé tartozik. Az óriási haszon, mit ezen rohamos áremelkedésekből számtalanok húztak, oly vérmes reményekkel árasztanak el sokakat, hogy még kétévi folytonos áremelkedésre számítanak. Noha nem tartozunk azon pessimisták közé, akik még a régi privilégiumos korszakért rajongva, minden új vállalatban egy új szerencsétlenséget vélnek látni, legtöbbnyire szaktudatlanságból sopánkodva, hová vezet mindez ? Mi czélja ennek vagy amannak a vállalatnak, hisz bízunk már mindebből eleget. Mai nap az emberiségnek oly számtalan igényei vannak, hogy ezek kielégítésére a kereskedelem és iparnak, a vállalkozási szellemnek mindig elég dolga leend. Noha mint említik, nem tartozunk a pessimisták közé, oly vérmes reményeket azonban mégsem táplálunk; a jelenlegi üzérkedést túlzottnak találjuk, nem mert oly sok vállalat, hanem mert oly hamar alapíttatnak egymás után; a nagy áremelkedést sem tartjuk bajnak sőt ez az iparkereskedelem fejlődésére szükséges, csak kártékonynak tartjuk, hogy az oly rohamosan emelkedik, úgy hogy a nagyközönségnek nem marad ideje magának mindenről kellő tudomást szerezni, s a lázas rohamban könnyen tévútra tér, figyelemben részesítvén az arra nem érdemes papírokat is. Ez azonban az iparszabadság azon csekély hátránya, melyen a közönség igen könnyen segíthet az által, ha el nem ragadtatva holmi nagyon sok szépet ígérő hirdetésektől, egyedül saját biztos tudomása után köti meg üzleteit, hanem törődve a pillanatnyi rohamos árszökkenéssel, megtartja nyugalmát s a vállalatokat nem a külső fény nem a gyakran csak igen múlékony áremelkedés után ítéli meg, hanem saját belbecse valódi értéke szerint. Azok számára, akik netalán azt mondják, könnyű mindezt papíron leirni, utalunk kiválólag Anglia példájára — hol a közönség ezen mérséklése már feltalálható — a hol a legmerészebb legóriásabb vállalatok alakíttatnak — de a közönség elővigyázata folytán szédelgés, s szükség telén az az valódi szükséget nem képező alapítások már alig történnek. Oly országok azonban, mint Ausztria — még inkább eddig oly annyira elnyomott hazánk, s Németország is hol az iparszabadságnak még nincsenek oly rég óta birtokában, hol a vállalkozási szellem csak rövid idő óta kezd nagyobb lendületet venni, — ily országokban a szép czéllal sok visszaélés történik épen a nagy közönség tapasztalatlansága folytán. Ily országoknak még bizonyos tisztító átalakuláson kell keresztül mennie, melynek tandiját az óvatlan közönségnek kell megfizetnie, s mely tandíj annál nagyobb, kártékonyabb minél tudatlanabb a közönség, minél rosszabbak a törvények. Fájdalom épen hazánkban, valljuk be őszintén, honfitársaink szakavatottsága még rendkívül sok kívánni valót hagy hátra s kereskedelmi törvényeink (legnagyobb részt teljesen hiányzanak) valóban elszomorítók, s kormányunknak egy gyökeres keresk. törvénykönyv mielőbbi kidolgozását legszentebb A Hungária Duna felőli földszintje allegorice látszik jelenteni,hogy onnan mindenki magasba vágyik. Vannak ugyan souterrain helyiségei is, hanem aki nem a maga lábán jár, rendesen nem tudja, hogy mi van lábai alatt. A négy hó óta üres és csöndes termek ismét kezdenek népesülni s a honatyai kebel szorongva gondol reá, hogy e termekben lesz szerencséje megismerkedni e excellenciájukkal. Ő excellentiája amott fog ülni abban a karosszékben, én pedig ezen az ajtón lépek be. Addig gondoskodom valami jó bemutatóról. De vájjon mit fogok neki mondani ? Semmi esetre sem olyat, mely ő excellentiájának ne tetszenék. A tanácskozások alatt szemközt állok vele, s amint mond valamit, helyeslőleg rázom fejemet. Itt, ahol az ország sorsát döntik, eldől az én sorsom is. És a honatya honfiúi érzelmei emelkednek, mint a kéneső. Országok sorsa emberek sorsával van összeforrva.. Ez oly principium, melyet Napóleon ép annyira ismer, mint igen sok azon kétszáz és néhány képviselőből, kik hatalmas többségünkhöz tartoznak, s kik és most érkeztek meg a „Hungária“ földszintjének kilátásait élvezni. Észre lehet venni a városban, hogy már itt vannak honatyáink. A házak kapuin ott fityegnek az elegáns szobákat hirdető cédulák; a könyvárusok kirakataiban sorba helyezték a törvénykönyveket; a „Sas“ „Nemzeti szálloda“ és „Hungária“ minden szobája telve van; s a ma mák karzati jegyekért ostromolják a kisasszony udvarlóit. A „Neu Welt“ plakátjaival is sűrűbben találkozunk a falakon. Azonban hagyjuk elhelyezkedni a honatyákat, s hagyjuk csírázni a Hungáriabeli reménységeket, melyek elég jó helyen vannak elültetve, hisz mindenki tudja, hogy „Extra Hungarian non est vita.“ Szóljunk inkább arról, a mi legjobban ért kötelességének kellene tartania, mindennapi késedelem egy tördelés a nemzet anyyi jóllétére. Mint levelünk elején említő, a túlüzérkedés jelenleg Berlinben is nagy, a szélgés oly mérveket kezd ölteni, hogy netán lehe tartani nagy reactiótól, minél tovább fog tarani e lázas állapot, minél rohamosabban fognak emelkedni netán még ezentúl is az árfolyamok (laz előjelek után ítélve az igen valószínű) annál ilyosabbak lesznek következményei. A közönség agy része már mintegy eszméletlenül rohan az árral azon tündérpalota felé, melynek kimerithtetlen kincseiből véli meríthetni saját szebb jövőinek zálogát. Némelyek elérik azt s a siker kicit — de minél rohamosabb az iram, annál sulycabb azon sérülés, melyet azok szenvednek, kik vigyázatlanságuk folytán azon feneketlen árokba esnek, mely őket ama tündérpalotától elválasztja. Igen jól tudják ezt a taasztaltabb pénzügyárek s azért a tőzsde ily akalmakkor gyakran a legcsekélyebb okra más fordulatot vesz, így tegnapelőtt és a helybli eleink egész kis panique keletkezett azon cskély hirre, hogy Vilmos császár lába megdagadt. A pénzmatadorok azonban még nem óhajtják a baisset s igy a tőzsde magához tért. Tegnap eleinte ugyancss laza hangulat uralkodott, utóbb azonban kivül Bécsből érkező jó hírekre ismét emelkedett. A bécsi táviratok általán mindig nagy befolyást gyakorolnak a helybeli tőzsdére minek fő oka nemcsak abban fekszik, hgy Berlin Bécsel szoros összeköttetésben áll, de London és Páriából (itt később kezdődik a tőzde) a tőzsde távirratok rendesen csak zárlat után érkeznek, míg Bécsből az előtőzsde magatartásáról érkező táviratok majd mindennap pontosan érkeznek meg. Ma ismét jó hangulat uralkodott, a solidabb bankok és vasúti papírok azonban még mindig elhanyagoltak, ennek okára azonban jövőre. a- Külföldi szemle. Pest aug. 31. A franczia köztársaság kikiáltásának évfordulóját megünnepelni, mint tudjuk a kormány megtiltotta; az erre vonatkozó körirat, melyet Lefranc belügyér- préfetekhez intézett, igy hangzik: Versailles 1812 aug. 21. Szept. 4-ének évfordulója alkalmából megerősitem a múlt évi aug. 24-én erre vonatkozóan kiadott rendelet határozatait s felszólítom ezt azoknak végrehajtására, ha szükségét látná. Ama körirat indokaihoz, melyek egész oportunitásukat megtartották, járulnak még a jelen körülményekből vont legkomolyabb tekintetbe vételek. Francziaországnak valóban most inkább mint valam szüksége van a csendre és nyugalomra, hogy a kölcsön fontos műveletét gyors és jó végre vezethesse, a terület felmentését siettesse és a konzervatív köztársaságot megszilárdítsa. Ön tehát meg fog tiltani minden banketet, nyilvános összejövetelt, valamint azokat is, melyek magánjelleget színlelnek, de ép oly nyilvánosak lennének, vagy amelyek bűnzavarokat idézhetnének elő. A kormány reméli azonban, hogy elég lesz, ha szól ön azok hazafiságához, kik tüntetéseket kívánnak rendezni, hogy arról lemondjanak. — íme, Thiers úr fél saját árnyékától! Stoffel ezredes ügyéről ezeket olvassuk az Ind.bergeben: Stoffel ezredes legközelebb egy munkát szándékozott kiadtai a lefolyt háborúról katonai szempontból. Minthogy pedig köztudomású dolog, miszerint Stoffel ezredes nem irt soha semmit anélkül, hogy felfedezései avagy argumentumai bizonyos sensátiót ne költöttek volna; a hadügyér nem tartotta időszerűnek Stoffel újabb művének közzétételét s azon alternatívát állította elébe, hogy vagy adja be lemondását, vagy hagyjon fel a kiadással. Stoffel hallomás szerint ez utóbbit választotta. A nemzetgyűlés republikánus balpártja „Correspondance républicaine“ czím alatt mint említettük lapot indított meg, melyben számot ad eljárásáról. E lap mint újabban olvassuk, szept. 15-étől kezdve naponként meg fog jelenni a jövő ülésszak alatt is, közvetlenül e párt tagjaitól nyervén inspirátióit. Thiers Trouvilleben legközelebb Bonnedose bibornokot s nuntiust fogadta hosszabb kihallgatáson, melyről mi sem szivárgott eddig nyilvánosságra. Az elnök gyakorta szemlét tart a Trouvilleben állomásozó 300 fllónyi katonaság fölött, mely egész kis hadsereget képez, ellátva lovassággal, tüzérséggel, műszaki csapatokkal és zenekarral. — Thiers szokásairól olvassuk a ,,Courr. de Paris“-ban Broglie hg. lapjában, hogy a köztársaság elnöke igen különöz, hasonlóan XI Lajoshoz, ki sohasem hált két éjjel ugyanazon szobában, a trouvillei király bűvészi záró szobában alszik, továbbá ha kimegy, csak az utolsó pillanatban jelöli ki azokat, a kiket kíséretébe vesz, valamint a legvégső pillanatban tudatja alázatos alattvalóival elhatározását s az irányt, amely felé kirándulásait teszi. A trouvillei tüzérségi gyakorlatok nem voltak eredménytelen mulatságok, mint azt több oldalról kürtölték, s komoly egybehasoníitások történtek a négy és 7 fontos ágyuk között, mely előbbiekből nagy mennyiség gyártatott a lefolyt háborúban, de amelyek sokkal tökéletebb e pillanatban nem csak a közönséget, hanem a politikusokat is, s ami lázas izgatottságban tart mindenkit, ki foglalkozni szokott a közügyekkel. Mindenki csak a reformpártról beszél. Ezen kívül minden csak mellékes. Az országgyűlés megnyitása, a trónbeszéd. Rendes formaiság, aztán a trónbeszédről előre megírták már a jobboldali lapok is, hogy száraz lesz. Miniszerváltozás .... Bittó leköszönése.. .. Már oly régen beszélik a lapok, hogy közönségessé vált. Három uralkodó találkozása Berlinben. . . . Volt már Salzburgban kétszer is ily en trevue ! Hanem a reformpárt, a reformpárt! Rég nem jelent meg nyomtatásban semmi, ami oly hatást, oly várakozásteljes kíváncsiságot ébresztett volna mindenfelé, mint a reformpárt első manifestuma, mely így szólt: — Meghívás. A reformpárthoz tartozó képviselők felszólíttatnak, hogy sept. 1-én 4 órakor értekezletre jelenjenek meg az „Angol királynő“ szálloda 3-ik emeletén, a 154-ik számú szobában.“ — Ott leszesz ? — kérdi egyik képviselő, ha a másikkal találkozik. Azonnal tudja már, hogy hol van az az énebbeknek állitottak a négy fontosaknál. A próbákból azonban kitűnt, hogy a különbség a két faj közt nem jelentékeny s hogy csekély költséggel a két fontosak és oly tökéletesekké tehetők. Reyfle ezredes, a legkitűnőbb franczia tüzértiszt ezenkívül a fokozatos fellobbantás tökéletesítésével foglalkozik oly módon, hogy a rázkódtatás csökkenjen. Töltényül az ágyuknál az úgynevezett fémtöltény fogadtatott el s a puspáknál is ez szándékoztatik behozatni. A mitrailleusek ezután is alkalmazásban maradnak, minthogy konstatáltatott, hogy a múlt háborúban is csak azon körülmény tüntette fel azokat haszonvehetetleneknek, mivel a hadügyérség gondatlansága oly embereket állított kezelésekre, akik nemcsak nem ismerték azok képzetét, de soha életökben sem láttak mitrailleuset. A német tüzérség szervezéséről a Times berlini tudósítója következőket írja: Mindenek előtt elkülönítik a tábori tüzérséget az osztromtüzérségtől, mely utóbbi 8 ezredből áll minden lényegesebb módosítások nélkül. Ellenben a tábori tüzérség teljesen újból szerveztetik, eddig mind a 18 hadtestnek 15 ütege volt, azaz 90 ágyú egy ezredes alatt. Most két üteggel több lesz, azaz az egész hadseregre nézve az ágyuk száma 204-gyel növekedik. A tüzérség élén egy abornok és két ezredes fog állani. Stratégiai elvül elfogadtatott, hogy az ütegek lehetőleg együtt tartassanak s nagy tömegben alkalmaztassanak. A spanyol kortesválasztások végeredménye 290 radikális kormánypárti, 80 republikánus, 11 alphonsista, 10 unionista, 3 montpensierista és 3 sagastapárti, minthogy pedig a kortesképviselők száma 400, már csak három választás eredménye ismeretlen s így a kormány határozott győzelme kétségbe vonhatlan. A milánói szépművészeti kiállítást e hó 26-án nyitotta meg az olasz király, ki nagy ünnepélyességgel fogadtatott s vezettetett körül a kiállítási helyiségekben. A király valóságos csodálatot fejezett ki a gazdag és érdekes festmények láttára, melyek hat termet töltenek be, valóságos kincset képeznek s milliókra menő értékeket képviselnek, számuk mintegy 200-ra megy, melyek kétharmad részben 16-ik századbeli lombardvelenczei mesterművek, egy harmadrészben pedig toscanaiak, spanyolok, flamandok stb. Van egy Mantegna is, melyért 300,000 francot ígértek, egy megfizethetlen Antonello de Messine, két felséges Cannella stb. A harmadik köztársaság férfiai: Veuillot Lajos. — A „D. News“ után. — A humoristának, a ki úgy festett le egy valakit mint „fájó daganatot a civilisatio arczán,“ bizonyosan oly egyén lebegett szemei előtt, ki igen sok jellemző vonásban megegyezett Veullottal, eme legkatholikusabb hirlapiróval, ki az emberiség kilenczven százalékát átkozza ki minden reggel a legkeresettebb franczia nyelven és a legbensőbb buzgalommal az „Univers“ hasábjain. Dupaloupt véve a franczia egyház fejének, úgy Veuillot annak pedellusa. És valóban ez azon hangzatos czim, a melyet magának követelt ; mert midőn Augier Emil „Le fils de Giboyer“ czimű vígjátékában kisatyrisálta, ő imigyen felelt Pigault-Lebrun unokájának: „A mi modern Aristophanesünk úgy beszél rólam, mint aki buzgón kezelem a baculust a templom bejáratának boltivei alatt. Igaza van. Én mindenkor igyekszem a pedellus tisztét betölteni az egyházban, ki elhallgattatja a fecsegő lumpokat s kidobja a kutyákat, melyek az isteni tiszteletet megzavarhatnák.“ Ennyi kelleme néhány sorban már magában is elég lenne Veuillot portraitjául. S hogy az utolsó ecsetvonást is megadjuk a képnek, csak azt kell felemlítenünk, hogy az eredeti hatvan éves, noha úgy viseli ez éveket, mintha csak negyvenen lennének, hogy szája és szemei minden legcsekélyebb változtatás nélkül oda illenének a Sarcasmus lárvájára, s hogy ravasz, ránczos, himlőhelyes és haragos arczvonásinak átalános kinyomata daczára is annyira nemes szivet árul el a magán társalgásban, hogy egy művész engedélyt kérvén tőle (mint ez a második császárság alatt szükséges volt), hogy karikatúráját egyik életlapban közzétehesse, annyira meg volt lepetve a nagy irodalmi pedellus szívélyes és minden klerikális pendanteriától ment modora által, hogy távoztában felfogadta, miszerint inkább eldobja rajzonját, semhogy ily kitűnő embert nevetségessé tegyen. S valóban vannak alkalmak, midőn Veuillot, elhunyt avagy bukott ellenfeléről írván, alázatos, méltányos és nagylelkű, csak az a kár, hogy gyöngédsége megvárja, míg ellenfelei a föld alá kerülnek. A párisi közönség huzamos időn át meg volt győződve, hogy Veuillot valóságos humbug, minek oka abban rejlett, miszerint meglepően hirtelen fordulatot tett, mintegy versenyezve a a damascusi utón haladt apostollal, bár szerencsétlenségre nem oly tiszteletre méltó korban. Veuillot apja mint kádár mesterember nem találván munkát saját falujában, Párisba emigrált, itt korcsmát nyitott s igy Veuillot kora gyermekségét sörházi társaságban tölté. Öblítette a poharakat, súrolta a rézkannákat és mi sem gyanittatta volna akkor, hogy egy napon a katholika orthodoxia előharczosa s a római udvar kedvence támasztott, a legnagyobb érdekeltséggel találkozik, s annak nevezetes voltát elismeri minden más párt is különbség nélkül, feszült figyelemmel várván, hogy mit szül a holnap, s mi fog történni a Nr. 154-ben. A reformpárt egész forrongásba hozta a fővárost, s tartani lehet, hogy holnap délután nagy csoportosulás lesz az „Angol királynő“ előtt. Jó lesz a kellő rendszabályok felől intézkedni ideje korán. De hát hányan is lesznek ? — türelmetlenkedik a közérdekeltség, és szorongva várja, hogyan felelnek meg erre b. Podmaniczky Frigyes, Schwartz Gyula, gr. Károlyi Ede és Prónay József. Gonosz sejtelmek kísértenek azonban az itt név szerint elsorolt párt tagjainak feleletképessége felől, hogy az csupán egy szelid duett lesz, melynek Podmanitzky és Schwartz által éneklendő szövege ekként hangzik: „Ketten vagyunk!“ Vájjon ki lesz a pártvezér, Podmanitzky vagy Schwartz. És vájjon ki lesz a párt, Podmanitzky ? avagy a párt lesz Schwartz? Mily sok kérdés! De tán harmadik is lesz ? Ki tudná! A reformpárti elvek hódítók. Ha harmadik lesz, elmondhatják „ tres faciunt collegium,“ és elérik a mesés számot, melyet a fabulák „morálja“ megkíván mindig, valahányszor erős tanúságot akar nyújtani. Miután a legfőbb eseményről szóltunk, félretehetnék a tollat, mert ezek után úgyis mellékes és érdektelen minden. Legalább itt Pesten igen. Szólunk azonban még valamit olyanról, mely szintén országos, de nem pesti. A nváradi országos határünnepély küszöbén állunk, melyre dalosaink most készülnek mindenfelől. Mindig szeretjük és mindig örömest foglalkozunk vele, ha a fővároson kívül is eleven mozgalmak fejlődnek ki, s a vidék beszéltet magáról, írója leend. Tizenhárom éves korában szerezvén annyi ismeretet az elemi iskolában, amennyi épen az Írás és olvasásra elég, mint írnok nyert alkalmazást egyik ügyésznél, ki történetesen Delavigne Kázmérnak, a dramatistának fivére volt E körülmény számos irodalmi embert hozott az irodába, a többek közt Seribet, Hinardot, Dumast és Barbier Ágostot. Az ügyész növendékei gyakran kaptak munkát e férfiaktól s alkalmilag az ifjú Veuilot-t is részeltették néhányban, de különösen bőkezűek voltak irányában regények kölcsönzésében, és minő regények voltak ezek, elképzelhetjük Veuillot saját vallomása után. Ő mondja, hogy a legerkölcsösebb művek, amelyeket akkor olvasott, Paul de Kock regényei voltak. Volt azonban Delavigne irodájában egy Fulgence Ollivier nevű derék fiatal írnok, ki észrevette az ifjú Veuillot olvasási dühét s egy napon meglepte, a midőn épen kísérletet irt. Elolvasta a kísérletet s értesült, hogy Veuillot naponkint szokot egy ilyent írni „gyakorlatból“ és azon időtől kezdve jó szerzők műveit szerezte meg neki, átnézte kísérleteit s egészen keze alá vette mintha csak testvérbátyja lett volna. Veuillot tizenkilencz éves korában annyira kiművelte magát saját iparkodása és barátja buzdítása folytán, hogy nemcsak kész éles író volt, de egyszersmind iskolázottabb is, mint azon fiatal journalisták legnagyobb része, kik frisen kerülnek egyik másik laphoz az iskolai semmittevésből. Barátja Fulgence biztosította őt, hogy hivatása az irodalom s alkalmazást szerezett neki a félhivatalos „Echo de la Seine Inférieure“ törzskarában, melyet Hébert, később igazságügyet inditott meg a republikánus „Journal de Rouen“-nal szemben. Veuillot szakmája itt a drámai bírálat volt, de csakhamar vezérczikk írónak promoveáltatott s a lap főszerkesztői állomása üresedésbe jővén, elég befolyással birt rábírni a tulajdonost, hogy ez állomásra barátját és jótevőjét Fulgencet nevezze ki. E két ember vezette aztán a lapot, mely a legélénkebbek egyikévé nőtte ki magát. Veuillot czikkei ostor pattogásként hangzottak el a mogorva vén normand város fölött s idő folytával két párbajt kerítettek hajók nyakába, egyiket egy kellően nem méltatott színészszel, ki kalapját lőtte keresztül, a másikat egy radikális journalistával, ki jobb lövő lévén, Veuillot kabátján röpítette át golyóját, alig három ujjnyira szivétől. Veuillot izmodora olyan volt, melyet mi Angliában személyeskedőnek neveznénk, azaz ha kezébe kapott valakit, megéreztette vele, de épen ilyermodorra volt szüksége a kormánysajtónak ; és midőn 1833 ban a périgueuxi hivatalos orgánum szerkesztőt keresett, Thiers, akkor belügyminiszter, sólyoméles szemmel fedezvén fel a talentumot, ajánlotta az illető préfetnek, szerződtesse „azon fiatal ficzkót, aki oly nagy lármát csap Rouenban.“ Veuillot Lajos tehát mint a „Mémorial de la Dordogne“ szerkesztője a szarvasgombás departement fővárosába ment át, és Romieu, a víg exjournalista nem sokára a departement préfetjévé neveztetvén ki, Périgueux Páris jön zsebkiadásban iíg, rajongó, életező és tele skandalummal. Veuillot, ki csakhamar „Romieu legderekabb legénye“ nevet nyert, lelke volt e Lajos kompániának, mely többek között tagjai közé számlálta Magne Pétert, később a császárság alatt pénzügyminisztert és Bugeaud tábornokot (később tábornagyot). 1837-ben oly hirre vergődött Veuillot mint journalista, hogy Guizot, a kabinet tagja, érte küldött s őt bízta meg, hogy irjon vezérczikkeket a „Charte“-ba a miniszteriuim kedvencz orgánumába. Veuillot fő irótársai voltak Roqueplan, Thierry Malitourne, Texier Ödön, Forgues és Ourliac mind ügyes írók, de Veuillot mindegyiket túlszárnyalta, és épen azon dolgozott, hogy valóságos hatalmassággá tegye a „Chartert a sajtóban, midőn a kabinet összerogyott s a Charte is vele együtt. Veuillot ekkor egy doctrinaire lap, a „Paix“ szerkesztőségét vette át, néhány hó alatt azonban annyira rémületbe ejtette ennek tulajdonosát, hogy ez felbontotta a szerződést, mely őket egybefűzte s ekkor (1838. husvétkor) történt, hogy szünidő szükségét érezvén, a tűzokádó journalista barátjával, Fulgenceval Rómába ment. Róma a szent hét alatt! Nem egy hitetlen megindulást érzett keblében e vallási ünnepélyek pazar pompája előtt; mindazáltal Páris nem volt rá előkészülve, hogy oly rendkívül megindulva lássa visszatérni Veuillet, miszerint csépelje régi barátait jobbra balra. Valóban mint keresztény tért meg, de minő keresztény! Olyan, a ki borzul önmagára és szégyenli előéletét s felfogadja, hogy ezután egész vallát azon elvek hirdetésére forditandja, melyeket eddig nem ismert avagy megvetett, — keresztény, a ki nem elégszik meg azzal, hogy mea culpát kiáltson egymaga, de kívánja, miszerint barátainak egész phalaxa chorusban csatlakozzék hozzá. Azok, kik nem akartak ily után a szentség ösvényére visszatereltetni, nyakuknál fogva kidobattak ismeretségéből, s igy történt, hogy eme kiközösítettek szilárd testületet képezve proklamálták, hogy Veuillot humbug, ki valamely nagyravágyó czélt tűzött maga elé s egy napon mint neophyta fog felbukkanni, hogy óriási léptekkel rohanjon valamely püspöki szék felé. Élesebb Ez mindig uj vérkeringés, s mindannyiszor jóhatású. A halárünnepélyek felől sokan sokféleképen gondolkoznak, de azt senki sem tagadja, hogy a mi csöndes társadalmi életünket kissé mozgásba hozzák, s a vidéket — melynek érdeklődését oly ritkán igyekeznek felkelteni — megszokott egyhangúságából pezsgőbb világba szólítják. A társas életi szellem mindig nyer ez által. És vajmi szükségünk van erre, mert a társas élet öleli át a közügyeket, a szerint a mint ki van fejlődve, s a társas élet vetkőzteti le a közöny átdatlan páncéljait. Épen most többfelé voltak működésben oly tényezők, melyek az ország egyes részeinek elevenséget nyújtottak, s a figyelmet a város határain kívül szélesebb körre serkentették. Tordán az erdészegylet, Iglón a földtani társulat tarta vándorgyűléseit. Most készül a történelmi társulat, aztán a természetvizsgálók indulnak. Üdvözöljük Kecskemétet is, mely a magyar ipar fejlesztésére tett nagy horderejű lépést, s viszhangozta tettel a „Pesti Hírlap“ szerkesztőjének lelkes szavait, melyre 1842 ben Pesten megnyilt az iparműkiállítás, jóval előbb mint Bécsben még rágondoltak is. A főváros néhány nap múlva nagy események színhelye lesz, de ennek daczára is nem kizárólag Pest ragadja magához a figyelmet. Kecskemét, II. Várad szintén hozzájárul a legközelebbi napok érdekes eseményeihez, s minél több osztja így meg az érdekeltséget, annál örvendetesebb, mert az az élet!