Ellenőr, 1873. szeptember (5. évfolyam, 201-224. szám)

1873-09-11 / 208. szám

Előfizetési árak Egész évre . . 20 frt. — kr. | Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre . . 10 „ — „ | Egy hónapra . 1 „ 80 a Kgyem n/Aini Ara 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-uteza 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon A lapot illető reclamációk Légrády testvérek irodájába (nádor­ utcza 6. sz.) intézendők. Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légfrády testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, bálvány-utcsa 9. sz. alá intézendők. 208. szám. Budapest, csütörtök, szeptember 11. 1873. V. évfolyam. TÁVIRATOK. Zágráb, szept. 10. A boszniai tartományi kor­mányzóság a horvát és szerb lapokat kitiltotta Nancy, szept. 10. Vezetése mellett nagyszerű egyházi ünnepély fog tartatni egy szent szobor meg­koronázása alkalmából, a­mely ünnepélyen több püspök s több mint 20,000 ember fog résztvenni. Berlin, szept. 10. A „Prov. Corresponded“ kiemeli, miszerint Francziaországot Thiers érdem­dús politikája tette képessé arra, hogy kötelezettségei­nek oly nem remélt gyorsasággal eleget tehetett. Né­metország már most nyugalommal s elfogulatlanul kísérheti a francziaországi viszonyok kifejlődését figyelemmel; minél erősebbek és megbízhatóbbak a német birodalom által nyert biztosítékok, annál őszintébben kívánhatja a német nemzet,hogy Fran­cziaország a valódi rendet helyreállítván, s teljes sza­badságot élvezvén, a világbékét fentartani segítsen. Bécs, szept. 10. (Zárlat.) Hitelrészvények 237.50 Magyar földhitelintézet —Angol-magyar —. Anglo-austria 178.­ Magyar hitelrészvény —. Franco-magyar — .— Váltóbank —. Napoleonder 8.95—. Államvasút 337.50 Lombardok 172.—. Galicziai 218.75. Tramway 176.— Magyar sorsjegyek —.—. 1860-dik 99.25. 1864-diki •—­Magyar jutalomjegy —. Hiteltorsjegy 172.50. Arany 5.42 Frankfurt 94.25. Párisi hitel — —. Járadék 69.50. Ezüst 106.35 London 111.80. Török torsjegy 62.80 Municipális bank —. Berlin, szept. 10. (Cszdet.) Galicziai------.Lombardok 10575. Ezüst jöved. —. 1860-as/-.—. Bécs —— Romániai 39.50. Allamvaspálya 20. 75 Papirjövedék — .— Hitelsorsjegyek —. 1864-ki —Hitelrészvény 142.5° Magyar sorsjegy —.—. Berlin, szept. 10. (Zárlat) Galicziai 97.- . Lombard 104.75. Ezüst jöved.­­ 65.­ 1960-iki 91— Bécs 88.75 Romániai 39.75 Allamvaspálya 202.50. Papirjövedék 61 25 Hitelsorsjegyek 115.-. 1864-diki 85.—. Hitelrészvények 142 25" Magyar sorsjegy 52.25. Pár 1*, sept 10. (Zárlat.) 3°/o járadék 59 05. 41/20/o jára­d­ék 81.20. Olasz járadék 62.70 Credit mod. 391.— Lombard 403.—. Allamvasp. "767.—. Koronajószági álog­­levelek —.—. Ausztriai kötvények —. 1871-iki kölcsön 91.75. 1872-iki kölcsön 92.20. Pária, szept. 10. Liszt 89 75. 89.25, 88.50 Répaola 88.75. 89.50, 91.50. Lenolaj 88.50, 89.—, 89.—. Szesz 66.50 67.50, 67 75. czukor finomított 154.—. Frankfurt, szept. 10. (Kezdet.) Váltóárfolyam Bécsre —.—. Amerikai 1882-re —. 1854-iki —.—. 1864-es —.— Lombardok 184­­0. Évjáruléki papir —.—. Osztrák hitelrészv. 249.50 Osztrák államvaspálya részvény 354 — 1860-as —.—. Ferencz-Józsefvaspálya —.—. Galicziai 241. . Évjáruléki ezüst 05.Ve- Orer-Oroczi —.— Liverpool, szept. 9. Búza -----, liszt 6.—, kukoricza — 3 pennyivel alacsonyabb. Boroszló, szept. 10. Buza 265., rozs 220.—, zab 150. — . Olaj 20.45, tavaszi 20.25, szesz 25.50. 25.50 23.50 28.40. UJ-York, ang 9. Liszt 7.35. NEMZETI SZÍNHÁZ. Csütörtök szept. 11-én. Hauk Minnie k. a. a bécsi csász kir. udv. operaház első énekesnőjének negyedik vend­ék játékául: FAUST. Opera 5 felvonásban. Goethe után írták: Barbier és Carré. Fordította Ormay Ferencz. Zenéjét szerzette Gounod. Személyek: Faust, tudor — — — Sillinger Mephistopheles — — — — Odry Margaréta — —. — — Hauk Minnie k. a. Valentin, bátyja — — — — Malecky SET!-** - - =&£*,*. Martha — — — — — Kvassayné Kezdete 7 órakor, Budapest, szept. 10. (1) Távirati tudósítás szerint a hiva­talos osztrák „Wiener Zeitung“ hasábjaira megjelent a Messiásként várt császári ren­delet, mely a közvetlen választásokat ren­delvén el, a birodalmi tanácsot ez év november havának 4-ére hívja össze. Aki alkotmányos életben felnőtt nép lelkes vá­lasztási mozgalmai után, tanulmány kedvé­ért, óhajt egy járszalagról elbocsátott nép­egyveleg intrigyás fajuralmi pártharczával megismerkedni, ajánljuk figyelmébe Ausz­triának választási zűrzavarát. Nem a káröröm szól belőlünk, midőn az osztrák pártmozgalmak h­aoticus jelen­ségeire utalunk, melyekből izleh­etőül elég volt az előre vetett árnyék is, hanem az igazságszeretet. A káröröm mindig jellem­hiba marad, még akkor is, ha revancheul szolgál és ok van rá egész halommal Ne­künk magyaroknak mindenek fölött volna száz meg száz okunk rámutatni azon egész­ségtelen választási harczra, hol nem a par­lamenti szabályos élet reform-és conservatív pártjai harczolnak lázas izgalommal, hanem azok a nemzeti és nemzetiségi aspiratiók, melyeknek peréit a magyarellenes camarilla­­politika költi ki. A kígyó kígyókat ne­velt, és azok marása annál fájdalmasabb, mert istápolásának révén nőttek oly hatal­masra, és a közös választások fogják meg­mutatni nem nőttek-e épen tejekre. Igaz, hogy az apróra kimesterkélt új választási törvényekben Árgus-figyelem volt fordítva, hogy az alkotmány hívek centra­­listikus elemei részére hajoljon a hamis választási mérleg. De a meghasonlás e tá­bornak elemei között oly élesnek látszik, sajtójában oly kapkodó bizonytalanság, hogy a szétforgácsolásnak vereség lesz a követ­kezménye okvetlenül. A meghasonlás a „krach“ előtt csupán politikai elvek körül forgott, a „krach“ alatt átcsapott azon küzdtérre is, mely nálunk egy ízben a be­csületesek pártja alatt volt alakulóban. A heves vérű, radicális eszmemenetű ifjú de­mokratákat a belreformok elvi nézetein kívül még a pangermanismus ideája is csiklandoztatja. Kezükben Ausztria jelen vi­szonyai között azonban e két fegyver tompa, kevés embert hódít meg, de annál mélyeb­ben szúr és teszi semmivé pártelemeit azon fegyver, melyet a reichsrath szédelgő börze­­eotteriából álló embereinek jellemében for­gat meg. A „tiszta kéz“ pártja kedveseb­ben cseng még a demokrata és német egy­­ségi jelzőnél is. A foederalisták és ultramontánok mix­­tum­ compositumának legalább a közjogi ka­pocs szolgál az összetartás érzetének állan­dóbb kifejlesztésére. A foederalista nemzeti államocskáért rajong, a tizenhárompróbás ultramontán meg a jezsuita­ uralom vad kor­szakáért. Szövetségük azonban ép azért oly veszélyes az alkotmányhívek pártjára nézve, mert előleges ter­vek és czéljuk egy — a buktatás és rombolás. Már ha azután szer­teszét málnak is a várrokonság örök törvé­nyénél fogva az együvé nem tartozó ele­mek, ebből vajmi kevés vigasz három­olhat, a centralista atyafiakra. Hátha még sikerül közmegállapodással eldönteniök a széles hullámokat vert kér­dést: részt vegyenek-e a megválasztott foede­­ral-ultramontán képviselők a reichsrath par­lamentáris küzdelmeiben tényleg, avagy szenvedőleges magatartás által tiltakozzanak a dolgok új rendje ellen? S bár mennyire igyekszik is a bécsi sajtó mosolytól virító arczot vágni azon hírre, hogy az activitás eszméje mind na­­gyobb térben talál elfogadásra , kelletlenül roszkor jött az mégis a, meghasonlást elosz­latni képtelen alkotmányhívekre. Akkor mi­dőn még tömör phalanxként állott a krach s visszavonás által szét nem forgácsolt párt s meg pajít­ja la t© voU 4»cvni4n y-«b ogjjr Jjjj. run pendülés énekszójához, önhitt megelége­dés moraja futott volna végig soraikban azon hírre, hogy Hohenwarth feltétlenül a renidhszab­balépés mellett van, Rieger pedig többé nem oly merev e kérdéssel szemközt, mert e lépés azt jelentette volna, hogy a foederalisták is készek a fennálló alapon az alkotmány sorompói közé lépni. Most azon­ban borzongnak a foederalis-ultramontánok activitásától azon lehetőség miatt, mely e párt győzelmét akár kint a választásoknál, akár benn a törvényhozó­ teremben nem teszi épen oly rendkívül kétségessé. Akár ide, akár amoda dől el a válasz­tási harcz, annyi tény, hogy érdekesebb al­kotmányos mozgalmat, kevesebb párt- és faj­tusát még soha sem láttak az osztrák örö­kös tartományok választókerületei, mint ez alkalommal fognak.­­ Az egyesült magyar gőzhajó­zási társulat f. hó 9-én tartott közgyűléséből alakult értekezlet kiküldöttei az e hó 6-án tartott értekezlet kiküldötteivel bizottsággá alakulván, el­­ökül R­á­t­h Károlyt, jegyzőül pedig Weiss Berthol­­dot választotta. A bizottság többi tagjai követ­kezők : Brachfeld Jakab (Apostag), Földváry Mihály (Tass), Fröhlich Frigyes, Gál Péter (Baja), Houchard Ferencz, dr. Krajner Emil, Olaj Lajos (Baja), Pollák Gyula, Pólyák Béla, Radocza János, Rausch Ferencz, Sebők Imre, Steiger Gyula, P. Szatmáry Károly, Szohner Antal (Baja), Végh János (Ó-Buda), Wolfner Gyula, Tavaszy Endre. A bizottság azon meggyőződésre jutott, hogy a gőzhajózási társulat vagyon­viszonyai a fentartás­­hoz szükséges alapot képesek nyújtani, egy pénz­­műveleti tervben állapodott meg és ezt az intézet igazgatótanácsának tudomására juttatá, úgy hogy — közmegállapodás után — a társulat pénzügyi viszonyai ez új alapon fognak rendeztetni. A vi­déki gyűjtők névsora kész és a gyűjtőívek gyor­san fognak szétküldetni. A helybeli aláírások folya­matban vannak.­­ A „W­iener Zeitung“ mai száma egy szeptember 7-dikéről kelt császári rendeletet közöl, mely szerint a birodalmi tanács képviselőháza fe van oszlatva, az új választások az 1873 ápr. 2-diki törvény értelmében azonnal kiirandók, s a biro­dalmi tanács 1873 november 4-dikére van össze­­hiva.­­ Az új büntető törvénykönyv tervezetét ismerteti ma a „P. L.“ s ez alkalomma arra utal, hogy az új codex oly törvényes intéz­kedéseket is tartalmaz, melyek az államot bizto­sítják az egyház túlkapásai ellen. Ezen meghatá­rozások lényegileg a következők : Az állam nem engedheti meg, hogy a d­eris bármely tagja akár a maga, akár valamely bel­vagy külföldi egyházi hatóság nevében oly rende­leteket bocsásson ki, melyek ellenkeznek az ál­lamtörvényekkel. Az államfensőbbség legmúlhat­­lanabb követelménye az, hogy az államban csak egy törvényhozás legyen hatályos. Aki e követel­ménynek nem veti magát alá, vagy aki a pápa s az egyház nevében ellentétesen intézkedik az államtörvények iránt, az megbüntetendő. Az eset­ben, ha bizonyos egyházi rendelet, mely az állami törvényekkel ellenkezik, kihirdettetik anélkül, hogy előbb az állami hatóság elé terjesztetett volna — bűnös cselekmény áll be, mely egy évi börtönnel, és 3000 forintig terjedhető pénzbírsággal bü­ntet­­tetik. Ha azonban valamely egyházi intézkedés az állami hatóság nyilt tilalma daczára történik, ak­kor ez bűntettet képez, mely három évi börtön­nel s a temporáliák megvonásával fenyittetik. Végre intézkedik a codex azon visszaélések ellen is, me­lyek a szószékről követtetnek el. — A hivatalos lap mai száma jelenti: Az 1873. XXVII. rvényczikkely rendelke­zése következésében a bánsági határőrvidék és ti­teli zászlóalj azon részei, melyek a törvény 4-ik §-a szerint Krassó, 5-ik § a szerint Temes, 6-ik § a szerint Torontál, és 7-ik §-a szerint Bács-Bod­­rog vármegyékbe határoztatak bekebeleztetni, ugyan­azon vármegyékbe a múlt augusztus hó második felében már bekebeleztettek. Magyarok Bécsben. i. Reggeli 7 óra körül van az idő. Ez a vona­­tok megérkezésének ideje. A Nordbahn és Staats­bahn indóházaiból mint a raj ömlik ki a megér­kezettek serege, mely egy álmatlan éj és hosszú órák szorongatását tükrözi vissza arczán, öltönyén s chignonán, ha t. i. nő, úgy látszik, hogy a Bécsbe rándulók szeretik jól felhasználni az időt, s hogy egy napot se veszítsenek, rendesen éjjel utaznak. Van zsivaj, nyüzsgés. Zsong az egész indó­­ház csarnoka és udvara. Mindenki czihelődik, s a hordképesség hatalmasan igénybe vétetik bőrön­dök, táskák, plaidek és bundák által. Hol egy rocsi, hol egy hordár, de hol van az az átko­zott Kálmán vagy Gyula, aki azt mondta, hogy az indóházban fog várni? Meglehet, hogy csak­ugyan az indóházban vár is, de a Nordbahn he­lyett a Staatsbahnnál. Egyik rész elhajtott bérko­csin, másik comission erre bizza batyuját és bécsi lételének nyugodalmi ágyát megy keresni. Ne higyje senki, hogy ez valami tarka-barka tömeg, mely a négy éghajlat minden részéből jött. Azt se higyje senki, hogy itt legalább is az osz­trák-magyar monarchia minden nyelvét meghallja együtt. Ezek mind kelet felől érkeztek ; ezek ma­gyarországiak, és — csodálatos — majd mindenik magyarul beszél. A budapesti indóházak az utasok megérkezésekor sokkal tarkább képet nyújtanak, mint Bécs azon indóházai, melyek Magyarország­gal vannak összead­ve, az utazás alatt igen sok olyan család összekeveredik magyar csalá­dokkal, melyek különben nem szoktak magyarul beszélni, s most egyszerre — habár törve is — magyarul beszél. Feljegyzésre méltó, hogy izraelita polgártársaink Bécsben milyen magyarokká lesz­nek. úgy látszik a krach fészkében szeretik ki­tüntetni, hogy ők idegenek. Egyébiránt most ma­gyarul beszélni Bécsben ■— ha van kivel, — na­gyon tanácsos annak, aki szeretne társaságban ki­rándulni valahová. Egy-két magyar szó bizonyos jeladás arra, hogy a szomszédságban egyszerre csak másik magyar szó támadjon, s az ember azon veszi észre, hogy otthonosan érzi magát az idegen városban. Augusztus utolsó napjaitól kezdve valódi nép­­vándorlás van Magyarországból Bécsbe. A köze­lebbi két ünnep alatt pedig a kiállítási palotát egészen magyarok dominálták, s igen könnyedén alkalmazzuk a mértéket, ha azt mondjuk, hogy magyar szót és annyit lehet ott hallani, mint más mindenféle nyelvű szót együtt véve. A Nordbahn és Staatsbahn forgalmi elevensége is kimutatja, hogy mily tömeges a látogatás a magyar vidékekről. Roppant hosszú trainek robognak be, s minden vagyon tömve. A vasutak közlekedési eszközei a a legnagyobb mértékben igénybe vannak véve. Ké­nyelemről szó sincs, s a mellék­állomásokon föl­­szállók mindig attól félhetnek, hogy csak nyomta­tóknak jutnak valamelyik coupéba. A túlterheltség miatt rendesen késnek is a vonatok. A magyarok e tömeges látogatásának örven­dünk. Sokat tapasztalhatnak, sokat láthatnak a kiállításon s mindenek előtt hatalmas figyelmezte­tést találnak arra nézve, hogy nekünk haladnunk kell. E nagy érdekeltség, szemben azon közönynyel, melyet a bécsiek tanúsítnak a kiállítás gyér láto­gatása által, az életképességnek nyilatkozata, amit Bécsben a meglepetés egy nemével fogadnak, s nem egyszer lehet hallani a megjegyzést: „lám mi a magyaroknak csináltunk kiállítást“. A nagy de­ficit, mely már bizonyos, első olyan teher, mit a bécsiekkel nem oszt meg Magyarország. A külföld kis contingest nyújt a látogatók szá­mához. Németországból még csak jönnek, nem valami nagy tömegben, de úgy a­hogy. A fran­­cziák és angolok az ő előhaladt iparuk mellett úgy gondolkoznak, hogy kár volna nekik tovább menniök Párisnál, vagy Londonnál. Igazuk lehet. A bécsi kiállításon is övék az oroszlánrész. Ma­gyarország az, mely minden rétegében oly nagy érdekeltséget tanúsít, hogy el lehet mondani mi­­kép eddig a látogatók kétharmadát szolgáltatta. Nemcsak a vagyonosabb, vagy úgy­nevezett közép­osztály látogatja, de az egyszerű mesterember és földműves is, kiket igen jól esik ott látni a zaka­toló gépek közt s a gazdasági csarnok fa boltoza­tai alatt. A közelebbi két ünnep alatt feltűnő nagy számmal jelentek meg, s nagy figyelmet ébresz­tettek. A reggeli órákban a Prater-stern hangos a magyar szótól. Ez a kiállításra menők központja. A lóvonatú vasút vágányai itt csomósodnak össze, hogy aztán egyenesen a kiállítási palotához vigye­nek. Ennek közvetlen szomszédságában van a Nord­bahn indóháza, s nem messze innen a „Hungária“ szálloda, a bécsi kiállításra rendelt olcsó vonato­kon utazók szálló­helye. Itt várják a lóvonatú vagyonokat, melyek 5 percz alatt a kiállítás előtt tesznek le Itt van a közelben továbbá az Nordbahn-hotel, hol rendesen magyar utasok szállnak meg. Itt az indóházzal szemközt a „Donau“ hotel, a magyar kiállítási bizottság hivatala, s végre a Bauer-ká­­véház, rendes gyülhelye a magyaroknak, hol pesti lapokat is lehet olvasni. A Nordbahn indóházában kiszállók rendesen a Prater-Stern közelében helyezkednek el. A­ki maga viszi kézitáskáját, alig tesz néhány lépést, s a Bauer kávéháza előtt meg kell állapodnia. Ritka aki az ablakon át ismerős arczot vagy zsinóros atillát s budát ne látna. Betér tehát, s nincs híja a földieknek, kik itt reggeliznek Vagy az indó­házzal szemközti sörcsarnok fölirat­ja állítja meg: „Silberer aus Budapest“ Szerény helyiség, magyar korcsmárossal, egy vagy két magyar pinczérrel, magyar borokkal. A­ki beköszönt azért, hogy vil­lás reggelit egyék ott (s többnyire ilyen időben köszöntenek be) elég jó paprikás gulyásost kap, s a­mit egyébiránt Bécsben mindenütt kapni. Már 9 óra, vagyis a kiállítás megnyitásának ideje. Az idegen a Prater felé veszi útját, melynek izmos fái, mulató helyei, komédiás bódéi közt sza­kadatlan lánczolatban dübörög a sok omnibus és lóvonatú vagyon. Majd minden vagyonon egy kis ismerkedési, vagy találkozási scéna folyik le. — Nini, urambátyám is itt van ? — Nem X. ön? Jóságos ég, mióta az isko­lából elváltunk, sohasem láttuk egymást, pedig mind a ketten megderesedtünk. Mily tömegesen látogatják a magyarok a kiállítást, annak ilustratiójára egy kis epizódot jegyzünk föl. A közelebbi napokban történt, hogy esti 6 óra után mikor a gőz­kürt már elbömbölte a kiál­lítási csarnokok bezárásának idejét, a közönség egyszerre özönnel kezdte ellepni a lóvonatú vag­yonokat. Magunk is az egyiknek leghátsó részé­ben szorongtunk, megfogózva a lelógó szíjban. Egyszerre a Prater közepén egész fáradtan csam­­mog a vagyon felé egy telivér alföldi atyafi, s nagy nehezen fölvergődik a hágóra, melyen csak egyik lábának jutott hely. Egyszer aztán meg­szólal : — Ugyan engedjenek már annyi helyet az urak, hogy a zsebembe nyúljak a piezuláért. Magyarul mondta, ami pusztában kiáltó szó lett volna más körülmények közt, de most nem. — Oh kérem, csak tessék! — volt a válasz magyarul. Az első padon egy fiatal hölgy és honvéd­tiszt ült. A hölgy erre megjegyzi szintén magyarul: „úgy látszik, ezek magyarok“. Mire a másik padról oda szól valaki: „nagyon sok magyar van itt.“ „De mennyi!“ — lódítja más valaki. Erre egy csomó nemzeti vallomás következett, s kitűnt, hogy a vagyonon csaknem mind magyarok voltak. A kiállítási palotában, s annak rengeteg kör­nyékén mindenütt találkozunk magyarokkal, kik csoportosam járnak-kelnek élénk észrevételek közt. TT 1*"" — 11_.. 1 M i_ »i • • i . ’ pontokról, hol mindig nagy tömegekben lehet őket találni, s hol egé­s nap magyar szó a túlnyomó. A magyar viselet megszokott látvány, noha csak kis rész jelenik meg így. Szokatlanabb a népies viselet, mely most vasárnap és hétfőn igen gyakran tűnt föl. Sötét kék nadrág, ujjas, (nagy csont gombokkal vagy fényes pitykével,) magas szárú csizma, szegfű gomba alakú vagy egészen pörge kalap; nem ritkán gatya, szarufásan zsinó­­rozott dolmánnyal, s azon gazdag sodrású átalve­­tőkkel : mindezek nem egyszer tarkítják a tömegek képét. Afféle jó asszonynéném, s húgomasszony-féle alakok sem ritkák, puha ránczú szoknyákban fe­kete selyem kendővel bekötött fejjel. A nagy ezüst fü­lön-függő negédesen van kitárva a kendő alól. Jómódú falusiak ezek. Vasárnap láttunk két patri­archális alakot, is, kiket megnézett mindenki. Jól megtermett két férfi volt őszbe csavarodott hosszú hajjal, melyről ha leemelték a széles karama ka­lapot, fényes fésű tűnt elő, mely leszorította a ha­jat. Somogyból valók voltak s községi elöljárók. Egyszerű sötétkék öltönyük, szép tisztes arczuk, — melyen a festő annyi typust találhatott volna, — jelenségszerüvé tette őket. Épen az Agricultur- Halle-ban láttuk, a magyar csarnokokban, hol na­gyon tetszett nekik minden, s egész sajátos büsz­keséggel kérdezték: „Mind Magyarország ez itt ?“ Körülfogtuk őket s mondtuk, hogy az csak kis része a magyar kiállításnak, s vagy 4—5 helyen találnak még ekkora magyar világot. Magyar látogató a­mint belép e szörnyű la­birintba, nemsokára a magyar osztályok után kér­dezősködik, így van saját övéivel más is. Az em­ber körülbelől tudja, hogy mennyi ideig maradhat­­ itt, s ha futólagosan megnézett már egy részt tá­jékozni képes magát arról, hogy annyi idő alatt végig nézheti-e vagy nem. Ha nem, azt nézi lege­lőször, ami legjobban érdekli. A legnagyobb feladatok egyike, teljes fogal­mat szerezni a bécsi kiállításról, melynek mintegy mellékes czélja, hogy ne csak a látnivalók által hasson a kedélyre, hanem roppant terjedelme, a pavilion a rendszer zeg-zuga és a külön épületek tömkelege által teljesen kimerítse a physikai ké­pességet, s a szó szoros értelmében leüssön lábá­ról mindenkit. „Elfáradtam szörnyen!“ Ez a leg­első és ellenállhatlan hatás. És még hányszor kell elfáradni szörnyen! Aki például a magyar tárgyakat akarja látni annak el kell menni az iparpalotába, hol a rotun­­dától keletre eső ötödik keresztcsarnokot tekintik be. De jól vigyázzon, hogy a déli udvar ki ne ke­rülje figyelmét. Ott van egy másik deszka-csarnok melyben a székely és román házi ipar czikkei vannak kiállítva, s egy csomó tárgy Horvátország­ból, Szlavóniából; továbbá Pest város építkezésé­nek tervei, a közmunkatanács kiállításai, a nagy boulevard házainak gyász mintái. Itt ismét vigyázni kell, hogy a fedetlen udvarra is kitekintsünk, hol vasöntvényeket találunk, többi közt a branyiszkói honvédemléket, a vaj­da­hunyadi várra készített lo­vagszobrot, stb. A nyers terményeket már nem az iparpalotában, hanem a külön épületet képező Agricultur-Halle-ban) keressük, hol két csarnokot foglalnak el. A magyar festmények megtekintésére ismét külön épületbe a Kunst-Halleba kell menni. A régiség­tárgyakat a Pavillon des amateur-ben keressük. Ilyen kettő van, s jó tájékozással kell bírnunk, hogy rögtön ráakadjunk. A magyar bá­nyaipart ismét külön csarnokban találjuk meg. Az erdészeti kiállításért (mely mint ilyen az egész ki­állítás legkitűnőbb része) még ugyancsak kell gyalogolni, hogy a kiállítási mező egyik legtávo­labbi részén megleljük. Szerencsére aztán közelé­ben vannak a székely és erdélyi szász falusi há­zak. Ha a dunagőzhajózási társulat kiállítása ér­dekel, azért megint messzire kell gyalogolni, s végre a magyar csárdához is csak hosszú fáradság után vergődhetel el, azon eshetőséggel, hogy egyet­len ülőhelyet sem kapsz. Már érzed, hogy üdülésre van szükség, s alig vonszolva lábaidat baktatsz tova. Most már az étkező helyiségek érdekelnek. Az is oly sok van köröskörül, de szeretnél a legjobba menni. Ma­gyar ember létedre fölkeresed az úgy nevezett ma­gyar csárdát, de a mostani napokban ott ugyan nem kapsz helyet, s a czigány zenét meg a „Neue Fr. Presse“ szomszédos pavilonjából , hallgatják Vándorbotot fogsz kezedbe s mégy tovább. E pillanatban néhány fiatal ember jön a magyar csárda felől, kik szintén a te sorsodban osztoztak. Egyet ismersz közülök, s az biztosít, hogy ha valami nagyon válogatós nem vagy, ere­deti helyre visz, ahol magyar konyha van. Átmegy velek Anglián, onnan a gépcsarnokon keresztül, végre pedig a kiállítási vasútállomásnál elhagyod a kiállítás vajonját is. Sivatag kavicsos terület tá­rul föl előtted, a Duna friss töltése, melyen keser­ves átgázolni, s melyen most is foly a munka. Egy vasúti töltést is meg kell ostromolni, s akkor előtted áll a szabályozott Duna-meder, melyet jól esik látni, mert oly csekélység a budapesti Duná­hoz. Balra azon ulmi hajók vannak kikötve, me­lyeket éjjeli hálóknak építettek, de nem kell sen­kinek. Hová megyünk? — kérdezed kíváncsian. — Oda ii! — Egy sajátságos alkotású vizi járműre mutatnak. Hisz az egy sertésszállító hajó! Esze á­­gában sincs senkinek, hogy tagadja, hisz épen az a lényeges, hogy egy magyar sertéskereskedő fel­jött zsiros hízókkal, s mikor azokat eladta, a ha­jót vendéglőnek rendezte be. Aki tudja, hogy az ily hajók nem valami díszes dolgok, az tudni fogja azt is, hogy díszes vendéglők sem lehetnek. A hajó derekán van az étkező helyiség. Elég tágas deszka terem. Egy hosszú asztal mindig „besettolva“ van törzsvendé­gek számára. Ezek mind magyar kiállítók, vagy azok megbízottjai. A többi asztaloknál vegyes kö­zönség ül, kik közül említésreméltók a gépcsar­nokban alkalmazott ügyes lányok. Aki azt hiszi, hogy e helyiségnek talán ők is vonzerőt kölcsö­nöznek, aligha csalódik. No de van töltött káposzta is vasárnap meg csütörtökön, aztán tűrhető bor, magyar korcsmáros s akad magyar pinczér is. Vezetőm nem győzte dicsérni, hogy az ételtől nem kimélik a zsírt, s hogy az asztalon paprika is van. — Hanem az a kis szőke is ér valamit. Egy ez­fernagombolyitó ,gépnégyaji az étvágy a legjobb fűszer s­khez járult a biztatás, hogy holnap töltött káposzta lesz, még­pedig tej­föllel és disznó­szelettel. Valaki megjegyzi: ne gondoljunk holnappal hanem intézkedjünk előbb a mai este felől. Tehát hol töltjük az értét. A Bish­oph’s-Keller nagyon ér­dekes és sok szép magyar nő jár oda. Még érde­kesebb a Linde a Rothentburmgasséban, ahol 14-féle sört lehet kapni, s tegnap is olyan ma­gyar kompánia volt ott, mint a pinty. Más Likey sörházát ajánlotta, hol szintén sok a magyar, s az operaházból érdekes vendégek pihennek meg. És mit, menjünk a Práterbe, ott a „Stiller Ze­­cher“-nél német muzsikusoktól hallunk magyar nó­tákat. Az ám az érdekes s meglássa mindenki, hogy az öreg Herr von Eichen milyen szívesen fo­gad. Derék magyar ember. Jól van tehát, majd oda megyünk. Hat óra­kor találkozunk a gőz­kürt alatt.­­ A pest-ferenczvárosi ellenzék f. hó 9-én tartott összejövetele alkalmával újólag megalakulván, ez alkalommal elnöknek dr. Virava József s Szeghő János, alelnöknek Hazay Lajos s Paczona Imre, jegyzőnek dr. Horpátczky Ignácz, pénztárnoknak pedig Antoni Antal ellenzéki tagok választattak meg. Megválasztatott ugyanez alkalommal egy 12 tagú szű­kebb bizottság és 34 tagból álló nagyobb választmány is. A bizottság tagjai: Farkas István, Antóni Ferencz, Nagy István, Keszler L. F., Nagel János, Bajusz József, Figyelmesi Ferencz, Jézsi Károly, Kövesi Antal, Spiegel Bernáth, Kimer János és Stég­er Tamás. A választmány tagjai: Reichl Ferencz, Ta­­káts István, Pitzinger Márton, Hermann Ferencz, Engler Ferencz, Taschner György, Ferenczi György, Faith István, Csékő Ágoston, Farnek György, Eck­stein József, Benedek Simon, Frank Jakab, Witt­­mann Márton, Weiner Bernát, Róth Móricz, Krausz Samu, Hermann Ferencz, Laiszer János, Lipp Ti­vadar, Latisz György, Latisz János, Scheibel Ká­roly, Már Sándor, Haslacker Károly, Wiesner An­tal, Schmerz János, Sztanya János, Szabó Sámuel,­­ Bayer Antal, Nagy József, Sáska István és Gind­rich József. A pártnak ekkénti megalakulta után határo­zattá lett. A ferenczvárosi ellenzék politikailag a törvé­nyes és czélszerű lehetőség határai között kíván működni és elveinek érvényt szerezni. Az egyesült fővárosi képviselet megválasztá­sát pártkérdésnek nem kívánja tekinteni, sőt miu­tán a főváros csak úgy érheti el fejlődése azon fokát, melyre szerencsés fekvésénél fogva hivatva van, ha képviselete szakavatott és szorgalmatos polgárokból választatik meg, ugyanazért czélsze­­rűnek tarja az ellenzék, hogy a városi képviselet megválasztása mindkét párt együttműködésével foganatosittassék.­­ A belgrádi félhivatalos „Jedinsztvo“ Milan fejedelemnek bécsi kitüntető fogadtatását emlitvén, meleg sorokban szól az Ausztria-Magyar­­ország és Szerbia közti jó viszonylatokról, melyek­nek tartós megőrzését óhajtja. A Királyföld rendezése. B r a s 8 ó, 1873. augusztusban. I. A királyföldi törvényhatóságok újjászervezé­sére nézve az országos törvényhozáshoz beterjesz­tett törvényjavaslatnak nem sokára megoldásban kell részesülnie. Nem lesz tehát fölösleges, ha

Next