Ellenőr, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)

1874-10-09 / 277. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr Félévre . . . I© „­­ „ Egy hónapra . 1 , 80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-uteza 6. sz. Semmit nem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 277. szám. Budapest, péntek, október 9. 1874. POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrády testvérek irodájában). Kiadó-hivatal: Előfizethetni helyben és posta utján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamációk Légrády­­testvérek irodájába (nádor-utcáM 6. sz.) intézem­ ők. VI. évfolyam- Az „Ellenőr“ ára mint eddig: Egy évre.............................20 forint — kr. Félévre..................................... — kr N gyedévre ...... 5­0­0 kr. Egy hóra ...... 1 „­80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRATOK. Zágráb, okt. 8. Az országgyűlés folytatja a közigazgatás szervezését illető általános tárgya­lást. Vicetic (jobboldali) a javaslat ellen szól, és a tárgyalás elhalasztását indítványozza, míg a határ­­őrvidék és Dalmátia be lesznek kebelezve. Zivko­­vics osztálytanácsos, az előtte szólót c­áfolván, a ja­vaslat mellett nyilatkozik. Holnap a tárgyalás foly­­tattatik. Bécs, okt. 8. A tőzsdén, a „Presse“ szerint híre jár, hogy a magyar kölcsön aláírói az aláírt összegek 25°/0-ját kapják. Bécs, okt. 8. A „Pressernek Berlinből je­lentik : Arnim tegnap fiával és az ügyvezetővel ér­tekezett és a vizsgálóbíróval szemben is határozot­tat) kijelenté, hogy a visszatartott papírokból so­hasem tett valamit közzé és semmit sem szánt közzétételre, és a papírok semmiféle államtitkot nem tartalmaztak. München, okt. 8. Az anya­királ­yné már formailag bejelenti az evangélikus egyházból való kilépését. Berlin, okt. 8. A „Börsencarrier“ bizonyos­ként kijelentheti, hogy a porosz bank csak azon esetre fogja a leszámítoló kamatlábat fölemelni, ha ez az angol bank részéről történik. Berlin, okt. 8. A mai tőzsdén új magyar kincstári utalványok 913/4-del voltak forgalomban. Berlin, okt. 8. A „Kreuz-Zeitung“ fenn­tartja Arnim gróf betegsége felől hozott hírét, s hogy a gróf állapota orvosi támogatást igényel, a a foglyot sógora és fia látogatták meg egy tör­vényszéki hivatalnok jelenlétében ; a szabadlábra bocsátási folyamodvány csupán a vád módja mi­­gett utasíttatott vissza. Darmstadt, okt. 8. A képviselő kamara elfogadta a vallási rendek és congregatiók s a vallási és egyházi egyesületnek megadóztatására vonatkozó törvényjavaslatokat. Linz, okt. 8. A választási rend 12. és 14. §§-ainak módosítását c­élzó törvényjavaslat elfo­gadásához nem járult a többség 2­ 8-ad része; a jobboldal is ellene van. Glasgow, okt. 8. Ma nagyszámú közönség részvéte mellett tartatott meg egy protestáns - meeting; Macdonald elnök elismerését fejezte ki Disraelinek protestáns érzelmisége fölött, s ki­ , emelte, hogy a kormány elég erős arra nézve, hogy az ír ultramontánok támogatását nélkülöz­hesse. A gyülekezet rokonszenvét nyilvánítá ki Né­metországnak Róma elleni küzdelme fölött. Siew-K­orb, okt. 8. Alabamában a fehérek elhatározták a szerecsenyek szavazását megakadá­lyozni, hacsak azok nem a fehérekkel szavaznak, a fehérek felfegyverzett bandái barangolják be a várost. Buenos-Ayres, okt. 7. Egy jelentés sze­rint a csapatok és az insurgensek között összeüt­­­­közés történt, a kormány­csapatok megfutamodtak; a viszálykodások kiegyenlítése végetti alkudozá­sok függőben vannak. Bécs, okt. 9. (Hivat. zárlat.) Magy. földteherm. köt­vény 77.25. Salg.-Tarján 90.—. Magyar hitel. 235—. Ma­gyar záloglevél 86.25. Erdélyi 139.—. Magyar keleti vasút 56.—. Magyar sorsjegy 86.— . Tiszai vasút 210.50 Magyar vasúti kölcsön 99.50. Angol-magyar 35.—. Franco-magyar 85.50. Mföld 141.50. Magy. északkeleti vasút 120.—. Keleti vasúti isebbségi kötvény 72.40. Porosz pénztári utalvány —.—. Magyar gőzhajó elsőbbségi kötvény —.—. Magyar zöldhiteintézet 88 50. Török —. —. Municipális 37.50. A magvetők. A mezei munkálkodásnak vége. A föld­­mivelő betakart, maholnap elszántott, — és visszatér csöndes házi tűzhelyéhez. Az iparos vásározása még mostan ja­vában folyik, de pár hónap múlva teljesen megszűnik, és megmarad szerény házi tűz­helye mellett. Visszatér és megmarad ? Ez ép a kér­dések kérdése. Következnek a hosszú téli esték, tele unalommal, szórakozási vágygyal, mely ki­elégülést a legjobb esetben mihaszna idő­lopásban s roszabb esetben bűnös pazarlás­ban keres és talál. Aki a kisvárosi és falusi életet ismeri, jó lélekkel tanuskodhatik mel­lettünk, hogy az télen által kihalt, zajtalan; a munka majdnem mindenütt szünetel, leg­feljebb csakúgy immel-ámmal halad ; bekö­szönt a renyhe dologtalanság, az erkölcs­­fertőztető henyeség, s a földmivesek és ipa­rosok jó része a kisvárosban és falun — a kártyához, a boros pohárhoz folyamodik: éli idejét és pénzét, erkölcsi és szellemi ere­jét, sokszor, fájdalommal tapasztaltuk, a maga és családja boldogságát is. Amit a nyáron és őszön szorgoskodással és szeren­csével gyűjtögetett, azt télen nagyobbára eltékozolja. Hazánk természeti áldó gaz­dasága, népünk tagadhatlan testi munka­ereje az esztendő egyik felében megszerzi azt, amire a másikban szüksége van a mun­kásnak,­­ és ez, általánosságban elmond­hatjuk, alig is törekszik többre. Ha a télire valója kamarájában elhelyezve, akkor, fel­fogása szerint, eleget dolgozott, eleget fára­dott. Nem kell aggódnia. S nemcsak nem aggódik, gond nem fedezi homlokát magá­ért és családjáért, — sőt egészen gondta­lanul fecsérli azt, amit megkeresett. Nem kellene messzire mennünk és két­ségtelenül, igen leverő adatokkal bebizo­­nyíthatnók, hogy zilált nemzetgazdasági vi­szonyaink a nép zilált gazdaságában és köny­­nyelmű pazarlásában i­s gyökereznek. Igen kicsiny mérvben van meg bennünk a taka­­rítás ösztöne; nem gyűjtünk szakadatlan munkássággal, csüggedetlen szorgalmatosság­­gal, nem rakosgatunk el a vénség munka­­nyűgző, sokszor munkaképtelen napjaira; sőt ellenkezőleg igen élénk és észrevehető módon működik bennünk az édes semmitte­vés hajlama, az imádott heverés vágya, s még a barátságos czimboraságtól és víg­es­téktől sem vonakodunk. S nem kellene messzire mennünk, csak a helység házáig, és kétségtelenül meggyő­ződhetnénk, a bűnügyi statistikai adatok megtekintése által, hogy a bűntények szá­ma télen aránytalanul, összehasonlíthatóanul nagyobb. Tudjuk, más országokban is ha­sonló jelenség mutatkozik , de tudjuk azt is, hogy az összehasonlítás oly kedvezőtlen ered­ményeket, mint nálunk, csak igen kevés he­lyütt mutat. A téli este kínálatossága, a czimborák csábítása, az unalomnak és henye­­ségnek mételye, a bornak gőze mindenütt meghozza a maga bűnös gyümölcseit, de oly buján, mint nálunk, mégis kevés helyütt. Népünk csapongó képzelm­e, tul izgékony, könnyen lobbanó vére, a pillanattól elraga­dott hevessége — hideg, kimért, fontoló ítélettel ellen nem őriztetik, ellen nem sú­lyoztatok s a kínálkozó alkalom igen ha­mar megejti. S még csak minden utógondolat nél­kül, teljes szigorúsággal el sem ítélhetjük azt a népet ! Váljon tanult-­ írni és olvas­ni ? Váljon kifejlődött-e ép erkölcsi érzéke, ép itélő-tehetsége. S felfogja-e teljes mivol­tában kihágása és bűne horderejét ? Képes-e fölszámítani az utókövetkezményeket ? Szám­talan esetben határozott nemmel kell vála­szolnunk. Hiányzott erkölcsi talaja, melyen szi­lárd egyenességgel megállhatott volna ; s hiányzott biztos itélő-tehetsége, mely tila­­­­lomfát állított volna föl a kihágó és vét­kező előtt, az „enyém“ és „tied“ hatá­rainál. Számtalan kihágásnak és bűnnek ez az oka. Azért ha azt akarjátok, hogy a­­ népek erkölcsei kristályosodjanak, anyagi jóléte gyarapodjék, szellemi képessége fej­lődjék, s ezzel egyetemben az ország anyagi, szellemi és erkölcsi állapota új virágzásnak induljon, gondoskodjatok minden áron és mindenütt a nép értelmének fejlesztéséről. Bizony az a tőke, melyet ebbe fektettek, busásan meghozza a maga kamatait, s az a mag, melyet itt elhintettek, dúsan fizet.­­ Ti lesztek az igazi magvetők. Adjatok alkalmat a népnek, hogy a­­ henyeséget és unalmat megutálhassa, adja­tok kezébe eszközt, melynek segélyével­­ másra is képes legyen, mint borozni és kártyázni. A jó hatás nem maradhat el! . . Dolgozzék kiki e feladat megoldásában­­ tehetsége szerint, erejéhez képest, ragadja­n meg minden kicsiséget, mely néhány lépés­sel közelebb viszen a czélhoz. Mi féltő aggálylyal ragaszkodunk min­­­­denhez. S ép azért végtelenül sajnáljuk, ha egy-egy eszközt ki hagyunk siklani kezeink közül. Ilyen volt a felnőttek oktatása, me­lyet a kormány a télre teljesen megszün­tetett. Tudjuk, hogy a felnőttek oktatása nem mindenütt eredményezett fényes sikert, de, bár lassan, biztosan hódított az értelmiség­nek és erkölcsösségnek. A népnek szem­ér­­metessége, az oktatás rendszertelensége sok gátat gördített meghonosodása eleibe, azon­ban e szüneteltetés még több akadályt okoz. ] Újra a kezdet bajaival kellene küzdenie, megint az újság idegenségével fog ijeszteni, s a bukott ügynek reménytelenségével ked­­vetleníteni. Mert rég elismert igazság, hogy mindennek könnyebb első megindulásakor fel­virágoznia, mint a már szenvedett kudarcz és bukás után. Egyfelől a felnőttek oktatásának jö­vendője érdekében, másfelől a népnek értel­mi fejlesztése végett — gondoskodni kell a télre rendes felolvasások­ról. Minden kis városban, minden faluban, s hasonlókép a nagy községekben is, állja­nak össze az intelligentia tagjai s alkossa­nak felolvasó-társaságot. S ez vonja el a népet elkövetendő hibáitól, vonzó, népszerű előadásokkal édesgesse estélyeihez, s az egyes tudományok alap­igazságainak közléseivel gyarapítsa annak ismeretét, tudását. A föld­rajz és történelem, a természettan és nem­zetgazdaságtan, az uj méter-mérték s álta­lában a számtan, az alkotmány-isme­r iro­dalom háladatos tárgyakat szolgáltatnak, s a felolvasónak gyönyört, a hallgatónak hasz­not nyújtanak. Elismerjük mi azt készséggel, hogy az ily felolvasó-társaság áldozatot bizand, de minden egyes tagjának jusson eszébe s fá­radságáért lelje benne jutalmát, hogy azt az áldozatot a haza oltárára szenteli; s melegítse keblét kinek-kinek az a valódi hit, hogy ők — az igazi magvetők!. . . Justus. Und­apesti sx­­ni apák. Péntek, okt. 9-én. Bérlet NEMZETI SZÍNHÁZ. 123. szám Ármány és szerelem. Szomorujáték 5 felvonásban. Irta Schiller F. Fordította Szenvey J. S­z­em­éljük: Walter, német kisfejedelemségi elnök — Feleki Ferdinand, fia, őrnagy — — — Lendvay Kalb, udvarnagy — — — — Vizváry Lady Milford, a herczeg kegyencze — K. Jászay M. Wurm, az elnök titok­noka — — Bercsényi Müller, zenész — — — — Szigeti József Neje — — — — — Szatmáry L-na Lujza, leányuk — — — — Lendvayné Zsófi, a Lady komornája — — — Tóth Mariska Szolga a Ladynál — — — — Leövei Komornok az elnöki és — — — Gonda Kezdete 7 órakor. ISTVÁN TÉRI SZÍNHÁZ. Tricod­e és távolét Vígjáték 5 felv. — A magyar kölcsönre való aláírás még tegnap, tehát egy nappal a kitűzött határidő előtt, minden aláírási helyen bezáratott. A túljegy­zés jelentékeny. Budapesten 3,380,000 frt íratott alá, s így négyszer annyi, mint a múlt tavaszszal nyitott aláírásnál, mikor 860,250 frtra rúgott csak az aláírások összege. A Minisztertanács tartatott tegnap Bittó elnöklete alatt. A tanács a „P. L.“ szerint, néhány még el nem intézett pénzügyi törvényjavas­latot, továbbá a belügyi és az igazságügyi minisz­terek néhány javaslatát tárgyalta és intézte el. A pénzügyi törvényjavaslatok elvben már előbb jóvá­hagyattak, tegnap csak a részletek és néhány csak most a minisztertanács elé terjesztett javas­lat tekintetében tartottak tanácskozást, mely úgy mint a szakminiszterek különböző javaslatainak tárgyalása, a napokban folytattatni fog. A „P­e­s­t­i Napló“ ma reggeli számának hírrovatában értesítés foglaltatik a gödöllői vá­lasztókerületben megindult baloldali moz­galomról. Ezen értesítés következőleg végződik . ,,Mint értesülünk, a Deák-párt is Ak­it fel­jelöltet, a­kinek megválasztását bizonyosnak tartják.“ Ugyan k­i­k tartják annak és minő alapon ? Valóban kiváncsiak vagyunk megtudni, hogy a jobboldali kormányzat híve gyanánt lépni fel, milyen indokokkal léphet elő akár ki is azon botrányos gazdálkodás után, mely a j­o­b­b­­oldal hét évi uralkodásának dicső­séges eredménye gyanánt, a bukás szélére vezeté a deficitek és adósúlyosbítás csüggesztő utain tántorgó nemzetet. Hogyan! Önök még most is mernek győzelemről álmodozni, daczára a rom­lásnak, melyet Magyarország összes érdekeire idéztek elő? Vagy tán akár megvehetőnek akár erőszakolhatónak tartják még az olyan kerü­let érzelmét is, a mely zokogva állott egy Benicz­­ky Ödön sirja körül s tudja, hogy mily nemes és hit volt az, ki országos érdekeit képviselé az ország tanácsában? Beniczky Ödön kerületében egy jobboldali­ képviselő megválasztatását tartani bi­zonyosnak, annyi mint insultálni a gödöllői kerület elvhűségét és kegyeletét. Ennyit a „Pesti Napló“ értesítésére. A­mi a kerület baloldali polgárait illeti, ezeknek csak annyit mondunk, hogy állapodjanak meg egy jelöltben. Azok, a­kikről a hír be­szél, mind derék emberek, s megérdemlik a bizal­mat, de a kerület csak egy képviselőt választ­hat, nem hármat, sem kettőt; s ha mégis kettő vagy három jelölt talál lenni, akkor a jobbol­­d­a­l győzelmi számítása még nem is oly kába, mint a­milyennek azt tartjuk a Beniczky Ödön által képviselt kerület iránti tiszteletből. Mi nem elegyedünk a jelöltség személyes kérdésébe, s csak arra kérjük az illetőket, hogy gondolják meg a párterő elforgácsolásának eshe­tőségeit. — A ki­s­k­un kerület önálló törvény­­hatósággá leendő alakításának Ügye, mely, mint annak idején jeleztük, illetékes helyen elvi ellen­zéssel nem találkozott, ismét egy lépéssel haladt a kedvező végmegoldás felé, amennyiben Félegyháza városa szept. 29-ikén tartott közgyűlésében lelke­sülten elfogadá a miniszter által kijelölt álláspon­tot, kidolgozta a Kis-Kun megye tervezetét, mely szerint ez, teljesen magára hagyva is képes a megyei önkormányzat összes költségeit államadó­jának mintegy 9, tehát még csak nem is 10°/0-ával fedezni ; e szerint megalakulásának útjából a leg­nagyobb nehézség el van hárítva. A többi kis­kun községhez idevonatkozólag intézett átirat egész terjedelmében az alább adott félegyházi levélben foglaltatik. Budapest, október 8. Az „Orenoque“ visszahívásával kihúzta végre a franczia kormány józan meggondo­lása Olaszország testéből a mérges falánkot, melylyel a rövidlátás egyik pillanatában te­kintélye­s hatalma jelét vélte szükségesnek lefűzni, mintegy örökös emlékeztetőül a kiskorúság keserves éveire, midőn a hatal­mas gondnok, onnan a Tuilleriákból, egy szemhunyorítással intézhető a cseperedő nemzet sorsát. Akkor még fájó megadás, alázat és könyörgés volt a széttagolt olasz nemzettest szomorú osztályrésze, s a nagy­úri lenézéssel nyújtott alamizsnáért, — melynek becsét tetemesen csökkenté a kö­teles „ miatyánkok “ üdvözitő erejére s egyéb reálisabb „szolgálmányok“ hasznára való spekulátió, — ez alamizsnáért — mondjuk — hálát, hódolatot, holtig való lekötelezettséget és az apró megaláztatások nyugton eltűrését lehetett követelni a gyön­ge nemzeten, melynek jövőjébe vetett meg­­rendíthetetlen hitén kívül nem volt más ereje. De azóta ez erős hit, a bátrakat se­gítő szerencse, s az igaz ügyet oltalmazó gondviselés : egygyé forrasztó, nagggyá nö­velte e nemzetet, megedző izmait, s felszí­totta lelkében a kényszerűség hamva alatt szunyadó önérzet parazsát, melyen veszé­lyesen megégetheti magát, aki oktalanul játszik vele. A franczia politikusok sokáig játszottak e tűzzel és igen oktalanul. Nekik az 1870- diki nagy események után is az egykori kis rongyos Itáliácska volt az egységes Olaszor­szág, kivel óriásul állanak szemben s egy lábdobbanással sutba kergethetik; és ha már elismerik is személynek, legalább valami látható jellel mutatják ki rajta, hogy van hozzá dologi joguk, mint a rabszolga birto­kos megbélyegzi az ő „jószágát.“ Ilyen jelző bélyegnek szánta egy szerencsétlen ötlet az „Orenoque“ nevű hadihajót, mely Civitá Vecchia kikötőjében horgonyt vetve, a nem­zetközi révjog oltalma alatt igen kényelme­sen megfelelhetett a czélnak, hogy látható legyen, sértő, megalázó, boszantó, az úri jogok kifejezése, nemzetközi szabályokkal okadatolható tiltakozásra még­se szolgál­hasson okul. Ez, a legenyhébb szóval élve, igen rabulistikus fogás volt, sem­miképen nem méltó a franczia nemzet egyenes­ lel­­kűségéhez. De még kevésbbé volt méltó a fogás indokolása azon szabad szellemhez, melynek a modern világban épen a fran­­cziák földje vallja magát par excellence ha­zájául, és nem jogtalanul. Nyomorúságosabb ürügyet, s mely e tulajdonsága mellett mégis oly kiválólag alkalmas legyen vérig sérteni egy nemzet önérzetét, keresve se le­hetett volna találni. A pápának tetszett ma­gát a „Vatican foglyául“ tekinteni; tetszett fölvennie czimébe „servus servorum domini“ mellé a „rablók rabjá“-t is, és tetszett a­­ falra festenie mindazt a sok ördögöt, ami ország világ tudtára csak a gyönge aggas­tyán, vagy inkább csak az ő környezetének agyában szülemlett, s csak a rosz­ lelküség és butaság birodalmában tengette hazug életét, és ime a franczia kormány sietett megilletődni a szerencsétlen fogoly siralmas állapotán, s hogy legalább nagyobb sanyaru­­ságoktól megóvja, rendelkezésére bocsát egy hadihajót mélyen, ha a „rablók“ tán még ret­tenetesebbé akarnák tenni kinszenvedő „rabsá­gát,“ idejekorán megmenekülhessen. Ide ment ki „sans phrase“ az „Orenoque“ Civitá Vecchiába küldetésének ürügye. A hímes szavak alá rejtett valódi értelem, világosan az volt, hogy tehát Francziaország elismeri a pápát fogolynak, czélszerűnek látná mene­külését már most, és tud képzelni olyan es­hetőséget, hogy a szökés imminens szükség­gé válhatik, és ehhez képest az olasz nem­zet rabló-gyilkos volta, s az olasz király börtönt őri hivatalos állása szintén igen szépen el volt ismerve. Francziaország lobogójának nem igen volt még alkalma több pirulásra, mint mikor ott lobogott az „Orenoque“ árboczán, szégyen­takaróul e méltatlan expeditió fölött. Az olasz nemzet felháborodását csak a kor­mány higgadt türelme fékező, melyből már-már kezdett nem hiányozni a férfias önérzet amaz éles, szúró vonása, mely a méltatlan bántáimat hideg megvetéssel szeg­­zi át. Az ilyen nyíl pedig leghamarább lesz végzetes röptűvé, ha az események a szen­vedély kezét is feloldják, s megtorlás idején ez a kéz nyúl a felzajlott ideghez. Egy ba­rátul hasznos, ellenségül veszélyes ország őszinte rokonszenvét igy koczkára tenni, s igy próbára egy alapjában lobbanékony ter­mészetű nemzet türelmét: nem tudjuk hir­telen, oktalanságnak volt-e nagyobb, vagy s hatalmi képzelgésnek azon Francziaország részéről, mely alatt külellenség és belviszály folyton ássa a robbantó akna-járásokat, s csak egy szikra kell, s légbe röpül a béke erős vára, melyből oly sértő nagyuriasság­­gal vélt paczkázhatni, a kicsiny jó bará­tokkal. Volt, nincs. Ne legyen több szemre­hányás érte. A józan ész diadalmaskodott az ál­büszkeség felett, s az „Orenoque“ teg­nap este óta nem botránkoztatja már az olaszok nemzeti érzületét, s a kölcsönös szeretetre és barátságra utalt nemzet jó egyetértésén ütött seb, a gyöngéd figye­lem, s előzékeny tapintat ápoló kezén köny­­nyen beheged újra. Önnön gyöngeségén vett diadalának nem fogja kárát látni a franczia kormány. A nizzai kérdés, melyet bár nem az olasz kormány, de kétségkívül az ingerelt olasz nemzet szított égetővé, nagyon kellene csalódnunk, ha mihamar nem jelezné kialvásával a két nemzet közt helyre­állt jó viszony első következményét. Máso­diknak igen valószínűleg ama befolyás csök­kenése fog sorakozni, melyet a franczia ér­dekek rovására Németország gyakorolt, jó­val túl az őt megillető mértéken. S ez es­hetőségnek már puszta kilátása is figye­lemreméltó jelentőséget kölcsönöz általános európai szempontból is az „Orénoque“ visz­­szahivatásának. Egy régi honvéd barátunktól vesz­­szü­k Aradról a következő levelet, melyet, noha némileg elkésett, közlünk egész fejedelmében: Arad, október 6. Többször megengedtük magunknak, hogy a mai fiatalságnak, — sőt a mai összes nemzedéknek általában szemére vessük azon anyagi irányt, a­me­lyen Horatius mondataként: „A cives,cives! quae­­renda pecunia primum: Virtus post nummos“ — a pénz után futva, hátat fordít az erénynek, a ke­gyeletnek. — Nem akarván ugyanazt tenni, a mit másoknál megrovunk, — nem csekély áldozat­tal, 53 métföldnyi útra vállalkozva a mai gyász­napot Aradon töltjük. Nehogy rövid tudósításunkkal elkéssünk — mintegy 31 órai vasúti utazásunk leírását ki­hagyjuk czikkünk keretéből, csak azon egy ész­revételünket nem hallgathatjuk el, miszerint meg nem foghatjuk, mire valók­­.­Vá­radon az ut­­czák német feliratai, kivált mintán oly utczát is láttunk, a melynek neve csak németül van felírva. De menjünk egyenesen Aradra. Tegnap d. u. 4 órakor a csabai vonaton érkezünk meg; a vidékiek többnyire ekkor jöttek. A még igen de­rék csapatot képező aradi régi honvédek sorakoz­va, egy üdvözlő beszéddel fogadtak, a­melyre a vidékiek részéről Gáspár Endre v. h. tak valódi katonai rövidséggel, de szívélyesen felelt. Az elszállásról czélszerű­en volt gondoskodva. A pályaudvaron minden oly honvédegyletnek, a­mely küldöttségét bejelentette, nevét egy táblács­kára írva zászlónyelen tárták, s igy könnyű volt eligazodni, mert a küldöttek látván, hol van pl. „Jászság“, „Bihar“ stb. oda mentek, és ott az il­letőnek megmondván saját nevét, kezébe kapta az elszállásolási jegyet, a­melyen a ház száma és háziúr vagy szállásadó neve volt felírva. Bér­kocsit a bemenetelre közel nem találván, önkényt kínálkoztak magánkocsik, a­melyeken egy-egy polgár is felülvén a kocsis mellé, minket illető szállásainkra elvezetett. Sok házról és ablakairól fekete és nemzeti szintű lobogók, az ablakokról bájos hölgyek arczai üdvözlenek, s látni akarták a r­é­g­i honvédeket. Házigazdáink szívesen fo­gadtak és mindenképen kedvünkre jártak. Az esmerkedési estély tegnap, a Vas-féle vendéglő teremben, elég kedélyesen, de igen csen­desen folyt le, s bár egy-két régi barátságot meg­újítottunk, egy két sohase látott bajtárssal is meg­­ismerkedtünk . Ösmeretségi körünk tetemesen nem gyarapodott, mert a hosszú utazástól eltörődve, szállásainkra kívánkoztunk, sokan pedig meg sem jelentek. Ma — 6 a reggelre — a tegnapi borulat eloszlott, sőt 9 óra tájban kellemetes melegben indultunk meg a városligetből, a­hová az ékesen egyenru­­házott önkénytes tűzoltó-testület és ennek zenekara is kijővén, befelé a menetet vezette. Midőn a t. minorita atyák egyházához értünk, a mely mint értesültünk Aradnak legnagyobb, de mégis igen szűk temploma a tűzoltók által képezett sorfal közt léptünk be a kivált női közönséggel már meg­lehetősen megtelt egyházba. A zenétől kísért nagy mise közben egy lel­kész a szószékre lép. „Inkább ne beszélne, csak végeznék mentül előbb a misét,“ gondolák maguk­ban sokan, mert a lég máris igen rekedt meleg és nehéz volt, „hogy kimehessünk.“ Ezekre azon­ban örvendetes csalódás várakozott, mert a szónok, Varga Ferencz gyoroki plébános (ha jó értesül­tünk) — oly remek egy beszéddel lepett meg, ami­lyent még annyi időn át is szívesen hallgattunk volna mindannyian. Kevés volt közöttünk aki sze­meit szárazon hagyta, hiszen igaz, hogy maholnap úgyis csak könyeket leszünk képesek ontani az eszmékért, a­melyekért 25 év előtt vérünket on­tottuk, de néha-néha maga a szónok is annyira el­­érzékenyült, hogy hangja már-már elakadni ké­szült. Nem rendelkezünk oly szerencsés emlékező tehetséggel, a­melynek segélyével csak tűrhető kivonatot is adhatnék e beszédnek; elég legyen annyit mondanunk, hogy a hazafi érzelmeit a ró­mai kath. vallás kívánalmaival oly szerencsésen egyeztető, miszerint beszéde illett a helyhez, ahol mondatott és azt mégis minden keresztény sőt nemkeresztény is nemcsak meghallgathatta, de épületesnek is találta. Hogy a szónok nem közö­nyös figyelemmel kiséri ügyeinket, állapotainkat, érzelmeinket, abból is látunk, hogy a beszéde vé­géhez illesztett imában arra kérte istent „törj­e meg szíveinkben a közönyösséget.“ A mise alatt — mint hallók — a helybeli izraelita énekkar működött. Mise után ismét zászlók alatt és tűrhető rend­ben, a fellobogózott házsorok közt, amelyek közül zászlói sokaságával az izraelita imaház tűnt ki leginkább, a Maros hídján átmenve, s a várat balra hagyva, az innen Zsigmondháza felé még jó távol eső vesztőhelyre vonultunk. Már a város utczáin, kivált az egyház előtt, hullámzott a lakos­ság, de a mennyien velünk együttl e szent helyre kizarándokoltak, valóban nagy­ ■ i­tten tanúsították

Next