Ellenőr, 1876. április (8. évfolyam, 90-118. szám)
1876-04-08 / 97. szám
A rablógyilkos és azon lelkész tette közt, ki tudva kettős házasság megkötésénél közreműködik, nagy különbség van, s mégis, ha a rablógyilkost le nem gyilotinirozzák, a lelkészszel kerül egy fogdába, ha csak egyszerű börtönrendszert tartunk fenn. Világos, hogy mivel a büntetés tartama nem lehet egyedül döntő, a rablógyilkost más bánásmódban kell részesíteni, mint a lelkészt. Eltekintve tehát azon erkölcsi hatástól, melylyel a bűnösnek fegyházzal, vagy börtönnel való sújtása jár, anyagi tekintetben is szükség van a különbségtételre. Ugyanazon fogdában különféle bánásmódban részesíteni a fegyenczeket megnehezítené a börtön igazgatását, sőt illuzóriussá tenné a büntetés czélját. A legszigorúbb szabadságbüntetés és kényszermunka, s a szabadság kisebb korlátozása és szabadon választott munka, s az ezekkel kapcsolatos bánásmód szükségessé teszi a fegyház és börtön közti megkülönböztetést. Elméleti szempontból tehát minél kevesebb alapos kifogást lehet tenni a javaslat szabadságbüntetési rendszere ellen. E rendszert fogadta el egyébiránt a legtöbb modern büntető jogász és törvényhozó, s e rendszer mindinkább túlsúlyra vergődik. A mi viszonyainkból kiinduló gyakorlati szempontból már legelőször is azon fontos kérdést lehetne felvetni: honnét veszünk pénzt ez új rendszer életbeléptetésére ? E kérdésre bajosan lehetne válaszolni, ha a büntetési rendszert a megfelelő börtönrendszerrel s minden consequentiájával együtt egyszerre akarnak életbe léptetni. E gondolat azonban aligha lebegett az igazságügyi kormány szemei előtt. Egyelőre, mint aféle szegény emberek, csak vízzel fogunk főzni. De már jelenleg is oly helyzetben vagyunk, hogy az új rendszert, mint,elcsigázott kiadás nélkül legalább nagyjában életbe léptethetjük. Ez idő szerint is van már hat nagyobbszerű állami fogházunk: Váczott, Lipótváron, Munkácson, Illaván, Szamosújvárott s Maria-Nostrán. Ezek már részint berendezvék, részint könnyen berendezhetők fegyházakká és állami fogházakká. Börtönök pedig vannak a törvényszékek, s egyszerű fogházak a törvényszékek és járásbíróságok székhelyein. A börtönökön lenne ugyan elég javítandó, de ez aránylag kevés költséggel el volna érhető. Nem utánozhatjuk ugyan a francziákat, kik legújabban a párisi nagyszerű fegyházra 7 milliót költöttek, de idővel majd mi is kipótolhatnók a hiányokat. Egyelőre már az is elég volna, ha megtennék az első, kezdeményező lépést, életbe léptetvén a javaslat rendszerét. Hogy életbe léptessük, legalább legfontosabb alapelveit illetőleg, nem csak helyes, de a modern justitia, és az új büntetőtörvénykönyv szelleme által megkövetelt szükségesség. Az új kereskedelmi törvény és az osztrák bizosító társaságok. A „Pester Lloyd“ kedd reggeli számának „biztosító körükből“ hozott cikke élénk visszhangot keltett a helyi sajtóban, s a „Lloyd“ szerkesztői megjegyzése folytán akadt magyar lap is (az „Egyetértés“), amely ama czikket a pesti kereskedelmi törvényszék ellen szintén pártfogásába veszi s beszél a kereskedelmi törvény határozmányainak az évtizedek óta itt működő külföldi biztosító társaságokra nem alkalmazhatóságáról, a külföldi tőke elriasztásáról, reciprocitásról, a törvény helytelen interpretációja által a biztosítási ügyletek terén a hazai vállalatoknak adni szándékozott monopóliumról stb. E lap már mindjárt másnap válaszolt e ráfogások nagyobb részére. Ki lett mutatva, hogy midőn a törvény a hazai vállalkozást cak azon esetben engedi meg, ha minden biztosítási üzletág részére külön-külön legalább százezer forintnyi tényleg befizetett biztosítási alap mutattatik ki és helyeztetik el a belföldön ; absurdum volna a külföldi intézeteknek, habár azok eddig évtizedek óta élvezték is azon abusust, még tovább is megengedni, hogy azok nálunk minden speciális és belföldön elhelyezett alaptőke nélkül működjenek, te TAH CZ A. Pendennis Története, JÓ ÉS BALSZERENCSÉJE, BARÁTJAI is LEGNAGYOBB ELLENSÉGE. Irta W. M. Thackeray. ELSŐ KÖTET. A mi Pendennis Arthurt illeti, azon megrázó csapás után, mely meghalt atyjának látása által őt mindenesetre érte, s a fájdalmas érzés után, melyet e szomorú esemény kétségtelenül felköltött, s nem vagyok benne bizonyos, hogy éppen a fájdalom pillanatában, s amint megölelte és megvigasztalta anyját, és ígérte neki, hogy örökké szeretni fogja, nem keletkezett-e keblében a diadalnak és büszkeségnek titkos érzete. Most ő volt az úr és a gazda. Ő volt Pendennis, s körülötte minden az ő cselédje és szolgálója, „ugye, nem fogsz elküldeni, soha ?“ mondá a kis Laura, mellette tipegve s kezét fogva. „Nem küldesz iskolába, ugye, Arthur, nem ?“ Arthúr megcsókolá a kislányt s megsimoga a fejét. Nem, nem küldi iskolába. Hogy ő maga visszamenjen az iskolába, arról éppen nem volt szó Elhatározta, hogy életének azon része nem fog megújittatni. Az általános szomorúság közepette, mikor ott fönn a holttest még ki volt terítve, elég ideje volt meggondolni és elhatározni, hogy most már aztán mindig vakáczió lesz, hogy cak akkor kel majd föl, a mikor neki tetszik, s hogy nem tűri többé a rektor gorombaságait, és száz meg száz ilyent álmodott és határozott meg a jövőre nézve. Mint kalandoznak az ember gondolatjai! s mily gyorsan nemzik azokat vágyaink! I ! Mikor, Laurát kézen fogva, lement vele a konyhába, hogy ellátogasson a kutyaólhoz, a tyúkketreczhez s egyéb kedvencz helyeihez, valamennyi cseléd szótlanul egybe volt ott gyűlve barátjaival, a béresek feleségeikkel együtt, meg Potter Sally, ki a leveles zsákkal Claveringbe szokott járni, meg a claveringi pék legénye — mind egybe volt gyűlve, s a szomorú alkalomból sörözgetvén — beléptekor fölálltak és meghajoltak vagy bókoltak elötte. Tavaly vakácziókor ezt soha sem tették, ezt Arthur azonnal, s leírhatatlan gyönyörrel, megérte. A szakácsnő elkiáltotta magát, hogy: „Jézusom!“ s suttogva mondá: „Hogy nyel az Arthur urfi!“ Tamás, a lovász, ki éppen inni akart, ijedten tette le gazdája előtt a kancsót. A Tamás gazdája jól megértette e tiszteletet. Tovább ment, s megnézte a vadászebeket Amint Flora feltolta az orrát gazdája mellényéhez, és Ponto, lánczát rázva ugrándozott, Arthur úri pártfogással s nagy leereszkedőleg megszólította őket, mondván: „Neb, Ponto, neb, Flora!“ Azután megnézte a Laura tyúkjait, meg a malaczokat, meg a fáskertet, meg a tejes kamerát; talán el is pirult magában, midőn eszébe jutott, hogy még csak tavaly is kissé meglopta a nagy almafát, s hogy a fejőlány összeszidta, mert megdézmálta a tejfölt. Pendennis John Esquire-nek, aki annakelőtte jeles gyakorló orvos volt Bathban, majd tehetsé- l ges elöljáró, jóakaró földesur s jótékony tagja számos felebaráti egyesületnek s közintézetnek e környéken és grófságban, olyan szép temetése volt, a minőt, mint az egyházfi monda, Sir Roger Clavering halála óta itt nem láttak. Egy szép márványlapot, melyről a fönntebbi felirást másoltuk, tettek a templom falába, a fairpaksi család ülőhelye főbbe. E lapon mind e mai napig láthatni a Pendennisek czimeres pajzsát és sisakját, meg a napba néző Sast, eme jeligével : „Nec, tenui penna”. Tudós Portman úr igen szépen és meghatóan emlékezett meg legközelebbi vasárnap tartott prédikácziójában az elhunytról, „a mi drága elköltözött barátunkról“ , és Pendennis Arthur átvette helyébe az uralkodást. III. FEJEZET. Melyben Pendennis Arthur, igazán, nagyon fiatal embernek tűnik föl. Arthur, mint már mondtuk, körülbelől tizenhat éves volt, mikor uralkodni kezdett, testalkatra nézve, mint barátjai nevetők, köpezös veti, de mamája csinos kis fiúnak mondá. Haja abból a szép barna színből való, mely napvilágon aranyosnak látszik; arcza kerek, rózsás, szeplős és vidor; barkója (midőn t. i. a természet ezen annyi hév sóhajtással várt ékességet neki megadás határozottan vöröses árnyalatú volt; szóval, a nélkül, hogy valami szépség lett volna, olyan nyílt, jóképű, nyájas arcza volt, s olyan vidáman nevetett azokkal a becsületes kék szemeivel, hogy nem csoda, ha Pendennisné az egész grófság dicsőségének gondolá őt. Tizenhatodik esztendejétől a tizennyolczig öt láb hat hüvelykről öt láb nyolcz hüvelykre nőtt, mely magasságnál azután megállott. De anyja csodálkozott rajta. Három hüvelyknyivel magasabb volt az apjánál. Lehetséges-e, hogy akárki is magasabbra nőhessen három hüvelykkel Mr. Pendennisnél ? Abban bizonyosak lehetünk, hogy soha sem tért vissza az iskolába; az intézet fegyelme nem tetszett neki, s ő sokkal jobban szeretett otthon lenni. Ezt a kérdést megvitatták, s nagybátyja a mellett volt, hogy menjen vissza. A rektor megírta véleményét, hogy Arthur „sikerdús“ jövőjére nézve felettébb lényeges és fontos, hogy egy görög színművet tökéletesen tudjon; de Pen ügyesen értésére adta anyjának, hogy mily veszedelmes hely az a Grey friars s hogy mily rettenetes rakonczátlan ott egy némelyik fiú, és a félénk lélek, azonnal ijedelembe esvén, belenyugodott fia kívánságába, hogy itthon maradjon. *... Ezután nagybátyja f ?. al.adotta nekiek befo- ]lyását a főhadparancsnok °v ^^lyi fensége előtt, s ki ő iránta igen szives ke^®8‘Jedik lenni, s megigérte, hogy a gyalog testi 18 állomást eszközöl ki számára. Peno.~Va 821 Ve földobogott ez ajánlatra, mikor- -6Ava8“^u®P nagybátyájánál volt, elment * James^e a ftonai zenekart hallgatni. Látta ott Tom Rickettst, a negyedik padból, ki olyan furcsa szűk ujjast meg nadrágot szokott volt viselni, hogy a nagyobb fiúk, nem tehettek róla, de kénytelenek voltak egyet-egyet „végigsomni“ rajta, s a „hátbaverősdi“ ben nagyon alkalmatos társuk volt — hát ezt Rickettst látta ő, amint tulipiros aranyos ruhában, roppant nagy medvebőr csákóval fején ott botorkázott az ezred zászlója körül. Tom ráismert Pennes leereszkedőleg bólintott feléje. Tom, az a kis semmibázi, kinek a hátán , a nult félévben úgy végighúzott az ostorával — amott van a négyszög közepén, hazájának zászlója alatt, szuronyokkal, kardbojtokkal, piros egyenruhákkal körülvéve, a banda fújja a trombitát, veri a dobot, réztányért — s csakúgy komázik a szálas harczfiakkal, kiknek csákójáról a bojt állukig lecsüng, s mellöket Waterlooi érem disziti. Mit nem adott volna Pen érte, ha ő is viselhetett volna olyan vállrojtokat, s beléphetett volna ilyen szolgálatba! De Pendennisné, mikor fia ezzel előállott, halálra ijedt, rémült. Azt mondta, hogy „ő nem veszekszik azokkal, akik ellenkező véleményben vannak, hanem az ő nézete szerint a keresztyén embernek nincs jogában, hogy a katonáskodást hivatásának tekintse. Boldogult férje soha de soha meg nem engedte volna fiának, hogy katona legyen. Szóval, ő nagyon boldogtalan lenne, ha fia még ezután is gondolna arra“. No pedig Pen inkább levágta volna saját orrát és füleit, semhogy tudatosan , kiszámított részakarattal anyját boldogtalanná tegye, s olyan nemeslelkű lévén, hogy az ingét is oda tudta volna adni akárkinek: azonnal odaajándékozta édesanyjának megálmodott jövendőbeli piros kabátját és vállrojtjait, s a harczi dicsőség iránt táplált hő vágyát. Pendennisné a világon a legnemesebb teremtésnek képzelő fiát. De Pendennis őrnagy, midőn szives ajánlatát megköszönték és visszautasították, az özvegynek egy rövid s kissé koszos levelet irt vissza, s úgy gondolkozott, hogy az ő öcscse bizony nagy hangú. Mindazáltal nagy megelégedéssel látta, legközelebbi karácsonyi látogatása alkalmával, hogy a fia mily ügyesen viseli magát a vadászaton Pennek nagyon jó paripája volt, s igen bátran és délczegen ülte meg. Nagy hidegvérűséggel, s mégis meggondoltsággal és nyegleség nélkül ugratott át a sövényeken. Leveleket irt pajtásainak lovagcsizmáiról s az egész vidéken viselt dolgairól. Komolyan kezdett gondolkozni egy skarlátvörös kabátról, és anyjának „meg kellett vallania, hogy az nagyon jól fogna testéhez állani“s noha, természetesen, számos aggodalmas órái valának, míg fia távol volt, s mindennap azt várta, hogy úgy hozzák haza, saroglyán. Ám ezen nagyon is bőven élvezett mulatságok mellett, nem kell azt hinni, hogy Pen teljesen elhanyagolta tanulmányait. Természetes ösztöne volt elolvasni mindenféle könyvet, ami nem esett az iskolai tanulmányok körébe. S csak mikor a tudomány forrásaiba beleerőltették fejét, akkor nem akart inni. Otthon végig olvasott minden könyvet Incibald Színdarabjaitól kezdve White Lovászati Orvostanáig; átkutatta az összes szomszédbeli könyvtárakat. Claveringben talált egy csomó ócska franczia novellát, melyet egész erővel végig olvasott, s órák hosszat elüldögélt tudós Portman úr könyvtárában egy-egy foliánssal térdein, volt légyen az Hacklayt Utazásai, Hobbes Leviathánja, „Augustini Opera“, vagy Chaucer Költeményei. Nagyon jó barátságban volt a lelkészszel, s a tiszteletes úrtól tanulta el azt a jeles érzéket a portói bor iránt, mely őt egész életében megkülönbözteté. S a mi a jó Mrs. Portmant illeti, ki csöppet sem volt féltékeny, jóllehet a tiszteletes ur megvallá, hogy szerelmes Mrs. Pendennisbe, kit az egész grófságban legeslegszebb hölgynek vallott — mikor szeretetteljesen föltekintett a könyvtár lábtáján kuczorgó Penre, egész fájdalma csak az volt, hogy az 5 Minny leánya Penhez nagyon vénecske — amint hogy az is volt lévén Portman Mira kisasszony ezen időben csupán két évvel ifjabb a Pen édesanyjánál, s nyomván éppen anynyit, mint Pen és Mrs. Pendennis együtt. ízetlenek ezek az apró részletek ? Pillants vissza, jó barátom, saját ifjúságodra, s kérdd magadtól, hogy milyen volt az? Kedvteléssel tudok hát a hazai törvényhozás által a hazai vállalatok felett kedvezményben részesíttessenek. Ki lett mutatva, hogy a törvény amaz intézkedése korántsem elriasztása a külföldi tőkének, sőt ellenkezőleg éppen annak megkövetelése, hogy amely külföldi vállalat köztünk akar üzletet csinálni, tőlünk akar üzletnyereményt szerezni, hozzon magával e ezélra forgalmi tőkét is az országba, ne pedig csupán a nyeremény kiszívására szorítkozzék. És midőn a törvényhozás e részben a külföldiektől éppen csak annyit kíván, mint a hazai vállalkozásoktól, valóban elment a szabadelvűség netovábbjáig. A „Pester Lloyd“ mai száma újból foglalkozik ez ügygyel s behatólag megvilágítja a reciprocitásnak az első czikkben nagyon hangsúlyozott kérdését kimutatván, miszerint a reciprocitás nem abban áll, hogy valamely állam egy másik állam polgárait és nyerészkedő vállalatait a saját magáéi felett kedvezményezze, hanem, hogy a saját magáéira nézve alkotott törvényeket amazokra is kiterjeszsze, azaz, hogy amazokra nézve se alkalmazzon terhelőbb mértéket, örvendünk a „Lloyd“ e megtérésének, melylyel e „köszönettel fogadott“ második czikk közlése által amaz első czikkhez függesztett szerkesztői megjegyzését jóvá téve. Ítészünkről azonban az ügy méltatásában a reciprocitás kérdésénél tovább megyünk. Hogy mit tesz majd, vagy mit nem tesz az osztrák törvényhozás azon egy pár magyar biztosító vállalattal, amely ma Ausztriában is működik, az előttünk nem irányadó. Hogy nálunk foglaltatott először törvénybe azon határozmány, amely a birodalom másik felében székelő vállalatoknak csak az esetben engedi meg a köztünk működést, ha megfelelő biztosítéki alapot mutatnak ki és helyeznek el a belföldön, ez lehet puszta esetlegesség, és még legkevésbbé sem bizonyos, hogy a lajtántúliaknak előbb utóbb ne jutott volna eszükbe a mi vállalataink ellenében hasonló rendszabályokat alkotni; bizonyos csupán az, hogy a hazai érdekek védelmezésében most az egyszer mi előztük meg őket. Annak idején a lajtántúliak találták ki először, hogy a magyar biztosító vállalatok egész jövedelmi adójukat, s a bélyegilletékeket ne egész üzletük után, s csupán a magyar kincstárnak fizessék, hanem, hogy az osztrák üzletükre eső részt az osztrák kormánynak szolgáltassák, s mi e részben annyira is,ha mennyire, csak később gyalogoltunk utánuk. Ha most az osztrák törvényhozás a magyartól példát véve, oly rendszabályokat alkot, melyek a biztosítási vállalkozást lent bizonyos feltételek teljesítéséhez kötik s a náluk idegen, tehát a magyar vállalatoknak is működését csak azok teljesítése mellett engedik meg, helyesen cselekesznek. Sőt még az sem alterálhatná a mi álláspontunkat, ha Ausztriában a reciprocitásnak már igazán lábbal tapadásával a belföldi vállalkozásra nézve a jelenlegi rendszabályok fenhagyatván, a külföldi s köztük a magyar vállalatok működésének engedélyezésére nézve hozatnának megszorítások Magyar biztosító vállalat ez idők szerint csupán négy működik Ausztriában, s ezek közül kettő bizonyára van azon helyzetben, hogy ha ottani üzletének megtartását kívánatosnak találja, alaptőkéjéből a magyar törvények által Magyarországon elhelyezni kívánt minimális összegen felül még ugyanannyit Ausztriába is áthelyezhet. De bármennyi volna az Ausztriában is működő magyar vállalatok száma, törvényhozásunknak nem lehetne, nem szabadna azok könnyebbségéért, speciális érdekéért, az állampolgárok vagyonbiztonságát koczkáztatni. Magyarorzágon épp akkora összeg van a bent dolgozó osztrák, „mint az összes magyar társaságoknál biztosítva, maidanság tehát a biztosítások legalább fele részének éppen semmi kézzel fogható s itt benn elhelyezett fedezéke sincs, hanem azon esélynek van kitéve, hogy a beszedett díjak a kinn székelő igazgatóságokhoz kiszállíttatván, még a bíróságaink ítéletével megállapított kártérítési kötelezettségek is esetleg csupán az osztrák hatóságok kegyelméből és kegyelme szerint érvényesíthetők. De igenis van. A hazánkban az idegenek közt legerősebben működő s üzletterjedelemre mindjárt az „Első magyar“ és a „Pesti biztosító intézet“ után következő két triesti társaság mindegyike egy-egy értékes házzal bír Budapesten, mely házak értéke már magában is megközelíti az általuk művelt négy-négy ágazatra kellő négy-négyszázezer forint összegét. A „Donau“ és „Anker“ nem bírnak ugyan hasonló fekvőséggel, azonban csak akarniuk kell, szintén és annyival könynyebben megfelelhet a törvény kívánalmának, mert kevesebb ágakban működnek. A többi osztrák társaság részint még csekélyebb üzletit, részint olyan, melyek ellenében, vagy melyeknek kiszoríttatásuk czéljából már éppen szükséges a törvény szigorú alkalmazása, mire nézve jó felfrissítenünk az „Elementar“ et consortes emlékezetét. Azon osztrák társaságoknál ennélfogva, melyeknek működésben maradásuk a verseny fenntartásának okából kívánatos lehet, s a biztosító közönségre nézve nem veszedelmes: részint máris tényleg megvan a kívánt belföldi tőkeelhelyezés nagy része, részint könnyen megtörténhető az részükről. Ugyane társaságok Romániában és Szerbiában, az ott működő magyar társaságokkal együtt, vonakodás nélkül deponálták az illető kormányok által tőlük ott kivánt biztosítéki alapot, nálunk azonban ellenszegülnek a törvénynek, amit már részben tényleg megtettek, a belföldi tőkeelhelyezést, csak azért sem akarják kötelezőnek elismerni, mert azt a magyar törvényhozás kívánja, a szűkkeblűség vádját dobják e törvényhozásra azért, mert az állam polgárainak vagyonbiztonságát nem akarja még tovább is boldognak-boldogtalannak szabad zsákmányává tenni, hanem a midőn a most fennálló vagy ezentúl keletkező hazai vállalatoktól egyaránt minimális biztosítéki alapot kíván, ugyanazt kíván tőlük is. Amint értesülünk, tegnap az osztrák társaságok budapesti képviseletei közös tanácskozmányt tartottak, melyen a budapesti kereskedelmi törvényszék elutasító végzése ellen együttes fellépés iránt voltak határozandók. Nem tudjuk, mi volt e tanácskozmány eredménye, még kevésbbé tudjuk, hogy következménye mi leend. Csupán jelezni kívánjuk a tanácskozmány részeseinek azon merész reményét, hogy erélyes fellépésük folytán a törvényszék ama határozmányát visszavonandja, sőt kecsegtetik magukat azzal, hogy a magyar törvényhozás a kereskedelmi törvény egész hetedik czímét akár jószántából, akár túloldalról jövő pressióra megsemmisítendi. Részünkről ugyan meg vagyunk győződve, hogy e vérmes reményeik egyike sem teljesülend s hogy nevezetesen törvényhozásunk éppen nem fog legkisebb kedvet sem kapni a társulási ügyet is a közösök közé emelni; jellemzőnek tartjuk azonban e merészséget, melylyel az osztrák vállalatok, mihelyt a fűből kilátszanak, a mi törvényhozásunkkal már szembeszállni, maguknak attól külön praerogatívákat követelni bátorkodnak. Alkalmazzák és érvényesítsék törvényszékeink e törvényeket, s különösen azok 453. §-át, a hazai biztosító vállalatokra részrehajlatlan szigorral , akad azok között is egy-kettő, mely már megérett a kimustráltatásra, de alkalmazzák azokat épp oly szigorral a külföldi társaságok ellenében is, hogy vagy pusztuljanak, vagy belföldi tőkeelhelyezéssel szolgáltassanak kellő biztosítékot. Fővárosi ügyek. Budapest főváros közgyűlése. (április 7-én.) Ráth K. főpolgármester megnyitja a közgyűlést. Horváth jegyző felolvassa az ipar- s rendészeti szakbizottság jelentését az 1872. VIII. törvényczikk 5. § -ában érintett iparágak gyakorlatára vonatkozó szabályrendeletről. — A belügyminiszter az első Pestváros ilynemű szabályrendeletét mint hiányost nem hagyta jóvá, s utasította a tanácsot, hogy az iparszabadságnak megfelelő szabályzatot hozzon létre. Az ipar- s rendészeti szakosztály e munkálatot egy albizottságnak adta ki, melynek elnöke dr. Szabóky A. volt. Ez albizottság az egész egyesült főváros érdekeit vette szemügyre, s különösen a kéményseprési, zálogházi, kávémérési üzletekre s a cselédszerzésre vonatkozólag kimerítő javaslatot hozott. A munkálatot a fővárosi kerületek átvizsgálták, s szintén megvitatták. Végül a javaslat a tanács elé került, mely azt némi módosításokkal most a közgyűlés elé terjesztette. A javaslat szakaszonkint olvastatik fel. Végig tárgyalta a kávéházak tartásáról, zsibáruskodásról, a tűzijátékszerek készítéséről, nyilvános járóművek előállításáról, a hordárok, bérszolgákról, a cselédszerzésről, végre a kéményseprésről szóló 7 fejezetet. A VHI. szakasz a zálogra való kölcsönzésről, a jogügyi, ipar és rendészeti szakosztálynak adatott ki átdolgozás végett. A javaslat hátralevő része a jövő közgyűlésre maradt. A dunaparti rakodók bérlete fejében a pénzügyminisztériumnak fizetendő bér-, és a partbéreknek 1876-ra való megállapítása, illetve felemelése adott azután egy kisebb ügy elintézésével a közgyűlésnek élénkebb folyamatot. Az 1875. év júliusától 1876. végéig az államnak partbér fejében 12.000 frtot ajánlott meg a főváros, de a pénzügyminiszter ezt keveselvén, mint ismeretes, 20.000 frtot követel, minek megadására a tanács nem hajlandó, hanem 18.000 frtot ajánl megadatni, azt is csak úgy, ha a Dunapart beosztási bizottság által a partbéreknek 1876-ra javasolt felemelése elfogadtatott. A pártbeosztási bizottság Várady Károly elnöklete alatt így alapíta meg egy méterenkint a parthasználati árakat. Ezek előterjesztetvén Weisz B. F. a partbérleti árak meghatározása alkalmából felhozza, hogy ő még a múlt évben indítványozta, hogy a Dunán szegények számára ingyenes fürdő állíttassék, ez annak idején kiadatott egy bizottságnak, mely a dologról azóta hallgat. Arra kéri csak a közgyűlést, hogy a kiz.vélemény beérkeztéig figyelmessé tegye a pártbeosztási bizottságot, miszerint a part bérbeadásánál és az uszodák engedélyezésénél legyen tekintettel az ingyenes uszoda felállításának eshetőségére is. A közgyűlés a fontos kérdést azzal ütötte el, hogy most nincs napirenden, bár Patrubány is mellette szólt Weisz B. F. indítványának. Az előterjesztések érdeméhez többen szólottak. Máy 11. Ar. és Királyi Pál a miniszter által követelt 20,000 frt megajánlását pártolták, mert a 24 milliós kölcsön, melyből épültek a rakodók, egészen a fővárosra fordíttatott, nem lenne tehát szép az állampénztárt most 2000 frtig rövidíteni meg, mikor annak szüksége van reá. De Tavaszi hosszasabban ellene szólt, a miniszter által kért 20.000 frt megajánlásának, de a közgyűlés elfogadja az előterjesztést. Ezután több kisebb ügy következett. Majd a sugárúti vasútra került a sor. A sugárúton lóvonatú vasút közlekedését határozta el már jóval ezelőtt a közgyűlés. E határozatot a belügyminiszter, mielőtt a sugárúti közlekedés sorsa felett döntene, a közmunkák tanácsához tette át véleményadás végett. Ez idő alatt érkezett a fővároshoz Béké Emil franczia vállalkozó kérvénye a sugárúton privilegizált omnibusz-közlekedés engedélyezése iránt. A közmunkatanács sietteté a tárgyat, mert e feletti határozata a közgyűlésnek, a minisztériumhoz felterjesztendő véleményére döntő hatást gyakorolandó A tanács Béke folyamodására megjegyezvén, hogy a közgyűlés a lóvonatú vaspályát már elhatározta, s a privilégium az ipartörvényekbe is ütközik, a vállalkozót visszautasítani kéri. Többen szólottak a tárgyhoz, de mindegyik, bár más-más szempontból, ellene nyilatkozott az engedélynek s igy a tanács előterjesztése elfogadtatott, mivel a közmunkatanács az indokokkal együtt értesíttetik. A napirend több tárgya a jövő közgyűlésre halasztatván, a főváros közgyűlése est 8 órakor véget ért. A jogügyi bizottság ülése. (Április 7.) A jogügyi bizottság mai ülésében folytatta a büntető törvényjavaslatnak, illetőleg a szabadságbüntetési rendszernél azon indítványnak tárgyalását, hogy a bűntetteknél a fegyház és börtön kétféle büntetése helyett csak fegyház alkalmaztassák. Juhász a fegyház és börtönbüntetés közt nem lát a javaslat szerint semmi jelentékeny különbséget. A szabaságbüntetés egész rendszere tökéletesen egyenlő mindkettőnél, s a különbség felállítása ennélfogva nem tekinthető indokoltnak. Nem indokolják ezt a tényleges viszonyok sem, minthogy jelenleg tulajdonképeni kerületi börtöneink nincsenek. Chorin indítványára szavaz. Persze miniszter a büntetés igazságossága szempontjából szükségesnek tartja a közvetítő intézetet. Azok, kik az egységes büntetést tartják szükségesnek, maguk sem menekülhetnek annak szükségétől, hogy az alkalmazásnál fokozatok legyenek, s így végeredményben csak oda jutnak, hogy név nélkül bár, de középső büntető nemet állítnak fel. A törvényjavaslat nem állít fel semmi újat, s nincs rendszer, mely oly rövid idő alatt keresztül vihető volna, mint ez, mely az államnak is legkisebb megterheltetésével jár. Kéri a javaslat felosztásának elfogadását. Hodossy elfogadja a büntettek büntetésének kettős felosztását, mert ez is egy eszköz a büntetések individualizálására. Pauler előadó e kérdést csak a czélszerűség kérdésének tekinti. A büntetések arányosítására nemcsak az idő, hanem a szabadságbüntetés nem egyik előnyét ejtenék el a fokozat mellőzése által. Megtartandónak véli a javaslat felosztását azért is, mert a nép nem fogja fel a büntettek különbségét másként, mint ha a büntetések külső jelei is különbözni fognak. A börtönnel sújtott bűntetteket az indítvány szerint vagy fegyházzal kellene sújtanunk, s akkor innen súlyos, vagy vétségekké declarálnunk, s akkor igen enyhe lenne a büntetés. Hogy egyszerűsítésről szólnak azon börtönrendszerekkel szemben, melyek sokféle szabadságbüntetést ismertek, azt érti, de nem látja az által indokoltnak, hogy bűntettekre csak egyféle büntetés alkalmaztassék. Az indítvány elfogadása a javaslat szerkezetében is sok nehézséget szülne. Chorin indítványa által kiküszöbölni akart egy minden belső jogosultság nélküli megkülönböztetést, mely a büntetések helyes megállapításának is nagy akadályát képezi. Elismeri, hogy indítványának elfogadása a javaslat módosításait tenné szükségessé, de azok csak előnyére válnának annak, s általuk a törvény concret hazai viszonyainknak inkább meg fogna felelni. Hammerszberg csatlakozik Chorin indítványához. A nép jogérzetére zavarólag fogna szerinte hatni a büntettek kettős büntetésének felállítása. A javaslat is oly csekély eljárási különbségeket tesz a kettő között, hogy azokat lényeges megkülönböztetésül nem fogadhatni el. Csemeghi még egyszer szól e nagy fontosságú kérdésben. A minisztérium, komoly és beható vizsgálat tárgyává tette a kérdést, váljon a börtönbüntetés elejtésével lehető lesz-e a fegyházak rövid idő alatti oly mérvű szaporítása, aminő , a fegyházbüntetés minimumának szükséges leszállítása megkíván ? S azon meggyőződésre jutott, hogy ez hosszú idők alatt nem lesz lehetséges. Azon roppant aparátus és költség összevetése, melylyel a fegyintézet jár, mindenkit azon meggyőződésre juttathat, hogy tíz kerületi börtönt lehet egy fegyintézet költségével felállítani s fenntartani. A börtönbüntetés fenntartása aránylag rövid idő alatt keresztül vihetővé teendi a törvényt. Hivatkozik a főügyész azon véleményére is, hogy a börtönbüntetés felvétele lényeges javítást képezene börtönrendszerünkben. Gyakorlati szempontból szükségesnek tartja tehát azt, elvi szempontból is tökéletesen jogosult a büntetésnem felvétele, mert a büntettek egyes nemével a gonoszság perseverantiájának oly különböző fokai nyilatkoznak, amelyek egy börtönintézetben pusztán a büntetés időtartama által nem evaluálhatók. Glaser álláspontja, melyre Chorin hivatkozott, nem bírt rá nézve befolyással, mert Glaser szorosan ragaszkodni akart a németországi törvényhozáshoz, s ennek ellenében nagyobb jelentőségűeknek tartja az olasz és belga tekintélyeket. Lelkének s tapasztalatainak repugnál, hogy egy tolvajt azért, mert nem lopott 1000 frtot, csak vétségben marasztaljunk el a német rendszer szerint. Az ily cselekvényeknek bűntettekké minősítése által helyesebben vélt eljárhatni. A minősítés miként leendő megállapítása egyébiránt discutiálható lesz a tárgyalás folyamán, de a börtönbüntetés törlése egyik sarkpontját bontaná meg ajavaslatnak, s igen kéri annak megtartását. Hodossy azon kérdést veti fel, hogy váljon nem volna-e jó a bizottságnak meghallgatni e kérdésben a főügyészt, vagy egyik-másik fegyintézeti igazgatót? Szilágyi D. nem tartja azt szükségesnek. Csak egy érv hozatott, fel az indítvány ellen, a költség szempontja. Ezt nem fogadhatja el, mert a költség mind a börtönnél, mind a fegyintézetnél csak ugyanaz leend, legfeljebb a házirend különbözhetik. Ha akár főügyészt hallgatnak is meg, komolyan állítani nem lehet, hogy négy szabadságbüntetési fajnak megfelelőig berendezett intézetek három fajnál kevesebbe fognak kerülni. Mind a javaslat, mind az indítvány rendszere csak bizonyos idő múlva valósítható, s állítja, hogy az indítvány szerinti egyszerűbbet előbb lehetend megvalósítni. A büntetések individuálizulására mi befolyással sincs a büntetésfajok szaporítása. Azon különbség, mi az aljas és nem aljas érzület közt van, aminek megfelel az államfogság, s az mi a bűncselekmények hármas felosztásában van, az individualitás szempontjából teljesen kielégítő, s e tekintetből a büntetésnemeknek egygyel való szaporítása valóban nem szükséges Perezel miniszter a kérdés eldöntését felfüggesztetni kéri, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a főügyészt s egy-két fegyintézeti igazgatót hívhasson meg, hogy a bizottság azok meghallgatása után határozhasson. Horváth L. megjegyzi, hogy ez indítvány elfogadása lehetetlenné teendi a tárgyalás jelenlegi folytatását, s ha a kihallgatásig felfüggesztetik a tárgyalás, elfogadja az indítványt. Percze miniszter elismeri, hogy addig a tárgyalás nem leend folytatható. Szilágyi D. teljesen szükségtelennek tartja ugyan a kihallgatást, de kötelességének tartja egyéni véleményét a miniszter akaratának alárendelni! A bizottság a miniszter indítványát elfogadja. Ennek következtében a javaslat tovább tárgyalása a ház összeillése utánig elhalasztatik. VIDÉK: Vasmegyébffl. Szombathely, apr. 6. Vasmegye bizottsága f. hó 3-án tartott közgyűlésében 81 szavazattal 71 ellenében határozatilag kimondotta, hogy a f. é. január 11-én tartott bizottsági közgyűlésen hozott ama határozatot, mely szerint a közigazgatási tisztviselők választásának elvét elvetve, azok kormányi kineveztetése iránt felirat intéztetett a képviselőházhoz, fenntartani akarja. A januári határozat megváltoztatása, illetőleg a választás elvének kimondatása iránt eleve beadott indítvány a megyei szabadelvű pártnak az előző napon tartott előleges értekezletén és népes közgyűlésén általánosságban tárgyalási alapul elfogadtatván, az egyes részletekben, az indítványozók hozzájárulása mellett eszközlött módosításokkal a párt túlnyomó többsége által párthatározattá emeltetett, s egyúttal, 56 tag ellenkező szavazata ellenében a tisztviselőválasztás elve, az országgyűlési szabadéset párt példájára, pártkérdésnek kimondatott azon megjegyzéssel, hogy a párt arra senkit sem kötelezhet ugyan, hogy ellenkező meggyőződése daczára a választás elve mellett szavazzon, de azt elvárja tagjaitól, hogy a párt határozata ellen szavazni nem fognak. A másnap tartott bizottsági közgyűlésen, a pártban módosítva megállapított indítvány a szabadelvű párt elnöke által lett beterjesztve, s az élénk vitatkozásnak, és az erre következett névszerinti szavazásnak eredménye, mint jeleztük, az lett, hogy a szabadelvű pártban módosítva megállapított indítvány 10 szótöbbséggel elvettetvén, a januári végzés fenntartását javaslótt állandó választmányi vélemény fogadtatott el határozatul.