Ellenőr, 1877. március (9. évfolyam, 59-89. szám)
1877-03-26 / 84. szám
kad, a speculatió álláspontja; én pedig oly érdekeket, melyekről itt szó van, koczkára tenni, azokkal speculálni, a magam részéről nem merek és ezt tenni soha nem is fogom. (Élénk helyeslés a középen.) Az mondatik, tehát, hogy felhatalmazás alakjában nem lehet megadni azt, amit kérek, hanem, amint Bujanovics J. képviselőtársam magát kifejezte, előre részletesen kidolgozott tervekkel kell a törvényhozás elé jönnöm, mert nekem miniszteri állásomnál fogva felhatalmazásra szükségem úgy sincs, minthogy a nélkül is kötelességem a dologról gondoskodni. Ugyanezt mondja Lukács Béla. képviselőtársam némi variátióban. Erre vonatkozólag igen röviden azt kell felelnem, hogy igenis, nekem kötelességem ezen dologról gondolkozni, és lehetőleg gondoskodni, azt előkészíteni. Ez kötelességem, s hogy ezt meg is teszem, annak talán tanújelét adtam, mert már rég idő óta hoztam szőnyegre ezen ügyet. De más az, egy dolgot előkészíteni, és más végrehajtani. Nekem kötelességem előre gondoskodni és ezen évek óta dolgozom, egyik életfeladatommá tettem, míg itt ülök ezt létesíteni és minden lehetőt elkövetni, hogy el ne szalaszszam a jó alkalmat, de miután nem vagyok azon helyzetben, hogy az aranyakat a körtefákról lerázhassam , a külföldi tőkéhez kell apellálnom , a jó alkalmat lekötni és felhasználni csak úgy tudom, ha kezeim kötve nincsenek , különben komolyan megtörténhetik, hogy a dolog éppen e miatt elmarad. Én igen egyszerűnek tartom ezen egész felhatalmazási kérdést. Ha valaki azon nézetből indul ki, hogy ez nem helyes eljárás ,akkor csak két út van hátra. Egyik az, hogy a miniszter érintkezzék, tárgyaljon pénzemberekkel, s ha a szerződést megkötötte, akkor jöjjön a ház elé és kérje a ratifikatiót. Méltóztassék a t. háznak meggondolni, hogy mily helyzetben van az a miniszter, ki kénytelen a pénzembernek azt mondani: én kénytelen vagyok ezen szerződés megkötésének teljesítését függővé tenni azon rectificatiótól, amely esetleg csak egy pár héttel ezután fog bekövetkezni, én megkötöm a szerződést, de csak úgy, hogy téged kötelez, engem pedig csak akkor, ha az országgyűlés is sanctióját adja, így azon pénzember hetekig szabadon nem rendelkezhetvén azzal az üzlettel, melyet köt, s annak lévén kitéve, hogy a szerződés el is vettetik, nem szívesen köt kényes és nagy üzletet. És ha e mellett ez még fontosabb momentum, a pénzember azt látja, hogy ezen feltételek, melyek mellett az üzlete létrejött, sokkal annak véghezvitele előtt köztudomássá válnak, megvitattatnak, meghurczoltatnak, ahhoz minden ember az utolsó részletig hozzászólhat. Természetes, hogy ily körülmények között azt mondja: ezek kellemetlen, kényelmetlen dolgok, melyek nekem esetleg áldozatomba is kerülnek. Ha ez az ország ily kényelmesen, körülményesen akar eljárni, fizesse meg az árát. És tehát a magyar kölcsönök és mások is tanúskodnak, az ily körülményeket a pénzemberek escomptrozni szokták, ami a dolog természetében van, mert ily módja a szerződéskötésnek reá nézve kellemetlen és hátránynyal is jár. Mi lenne a második mód? Ha én előterjesztenék tervet, melyet a t. ház megvitatna, megállapítana, melyre nézve a feltételeket fixíroznám. Méltóztassék megengedni, hogy ily körülmények közt, minők Európában uralkodnak, ily nagy műveletet, a minőről itt szó van, lehet-e előnyösen, megkötött kezekkel megkötni ? Ha a t. ház a minimumát megállapítaná, amin ,alól ne menjek, mi következnék ebből? Egy a kettő közös. Vagy nem lehetne a kölcsönt megkötni, mert a kikötött feltételtől talán egy hajszálnyival eltérő módozattal lehetne üzletet csinálni, de amit nem tehet a miniszter, mert minderre nézve meg van kötve a keze. Ez akkor áll, ha magasra teszszük pl. az árfolyamot, ha a feltételeket erősen formulázzuk; ha pedig alant formulázzuk, hogy minden körülmények közt meg lehessen kötni, akkor méltóztassék elhinni, hogy annál jobb feltételeket kieszközölni teljesen lehetetlen. (Helyeslés a középen.) Hogy áll ez a magánéletben ? Egy üzletről van szó, t. hát, amelyet mondjuk, egy üzletember kell, hogy megkössön. Helyesen fog-e cselekedni az az üzletember, ha üzletvezetőjének azt mondja: Menj el a vásárra, kösd meg ezt az üzletet, de csak ezen feltételek alatt kötheted meg; vagy, menj el a vásárra, kösd meg az üzletet majd én ratifikálom egy pár hét alatt. Ugyan méltóztassék meggondolni , pedig ezen nagyobb pénzügyi műveleteknél ugyanazon szempontok mérvadók: előnyösen fogja-e ezen alternatívák bármelyikében az üzletvezető ezen üzletet végrehajtani? Nem-e sokkal előnyösebb neki azt mondani : Kösd meg, ahogy birod a körülmények felhasználásával, a kedvező helyzet el nem szalasztásával, de természetesen bizonyos korlátok közt. — Nekem is vannak korlátaimat. Mik ezek a korlátok ? Azt mondják Simonyi Ernő, Lukács Béla és Bujanovics Sándor képv. urak, hogy én teljesen korlátlan felhatalmazást akarok magamnak adatni. Engedelmet kérek, se nem feltétlen, se nem korlátlan felhatalmazást nem kérek. Nem kérek pedig azért, mert nem azt mondom, adjanak nekem felhatalmazást bármily hitelművelettel létesíteni ezen kölcsön visszafizetését, bármily módon beszerezni ezt a pénzt. Én azt még rente kibocsátása útján akarom beszerezni. Hát nem méltóztatnak visszaemlékezni azon időre, midőn még magyar rentéről nem beszélt senki; midőn én nem államjavak lekötésével és rövid lejáratú elzálogosításával, hanem járadékkölcsönt akarok kötni oly módon, amint más rendezett viszonyú európai államok kölcsönöket kötnek, akkor nem feltétlen és korlátlan felhatalmazást kérek, mint önök érteni látszanak, csak a feltételekre nézve a korlátlan felhatalmazást, ezt pedig előbb elmondott okoknál fogva az ország érdekében előre megkötni absolute lehetetlen. Ugyan kérem azokat a t. képviselő urakat, kik oly véghetetlen tűzzel jönnek azzal, hogy egyszerre, rögtön állok elé e dologgal s meglepem vele a házat, mint valami ominosus és rosz dologgal, méltóztassék azoknak, kik ezt mondják, szívükre tenni kezeiket. Akkor midőn én itt 3 nappal ezelőtt felálltam , várta-e a t. képviselő urak egyike is azt, hogy én e nagy és czéljára nézve még önök által sem controvertált dologgal jövök elé és nem egész más dolgot vártak-e, hogy holmi cursus le- i szállításról beszéljek ? én most jövök egy nagy szabbású, nagy stylű operációval, jövök azzal, hogy ha lehetőség lesz reá az országot egy netalánt kényszerhelyzettől, az államjavakat a zálog alól megszabadítsam, ha arra a körülmények kedvezők lesznek ; én jövök azzal, hogy nem tudva és nem akarva elviselni a felelősséget, mely rajtam nyugszik, hogy netán a pillanatot elveszítsem, mely az ország pénz- ügyeit e Damokles kardtól megmenti s akkor, amikor én ezzel jövök, önök arra azt mondják, hogy csak részletes, már előre megállapított javaslattal kellene csak előállni. A ki, t. ház, azt hisz, hogy ily igazán nagy sommákról, ily nagy terjedelemben mozgó műveletről egyes, részletes §-ok által intéz- j kedni lehet, az, engedelmet kérek, az európai pénz- piac körülményeit nem ismeri. (Helyeslés.) Azt mondják Lukács Béla és Bujanovics Sán-dor képviselő urak, hogy kompromittálva lesz általa az ország, s az egyike lesz azon törvények- nek, melyek hitelünknek ártanak. Engedelmet kérek, ezt az állítást absolut el nem fogadhatom. Váljon annak manifestálása, pedig ebben nincs más, hogy az ország be akarja ezt a függő tartozását váltani, szavát vele megtartani, adósságát megfizetni, ha erre lehetőség kínálkozik, váljon ha ez elodáztatik is egy időre, az orságnak compromissiója, s az ország becsületének megsértése. (Élénk tetszés a középen.) Engedelmet kérek, ez az én felfogásom horizontját túlhaladja. Én azt hiszem, hogy ha mi arról intézkedünk, hogy ha csakugyan lehetővé váland e kölcsön lefizetése, az meg is történhessék, ha a körülmények folytán, ha az egy ideig elmaradt is, ezáltal semmi hátrány nem származik, ha csak azzal az okoskodással meg nem barátkozunk , melylyel Lukács Béla képviselő előállott, melylyel azonban én úgy látszik megbarátkozni sem most, sem máskor nem fogok, hogy a 80 milliós kölcsön második felének el nem adása compromittálta az ország hitelét. Vájjon az compromittálja az ország hitelét, mikor én, akinek jogomban állott volt 1876-ban eladni 20 milliót, megéltem 76-ban a nélkül, sőt minden előleg nélkül viszem a háztartást 1877-ben a 3-ik hónapban, (Élénk helyeslés a középen) nehéz időkben, súlyos viszonyok között, nagy gonddal, nagy nehézségekkel küzdve, oly nehézségekkel, mint pl., hogy többet ne említsek, csak az agrónak túlságos emelkedése, ami egy maga milliókkal rótta meg a budgeted Várjon ez compromittálta? Én azt hiszem, ez oly eredmény, melyre öntudattal hivatkozhatom. (Élén tetszés a középen.) Egyfelől ezt mondani, másfelől olyanokat írni és beszélni, hogy lehetetlen, hogy a pénzügyminiszter, ha mondja is, milliókat előre a kölcsönből már eddig el is költött, ez olyan dolog, melyet szó nélkül hagyni nem lehet. (Élénk helyeslés a középen.) Hanem, ha meg is vannak írva mindezen dolgok a „közvéleményben“, én bízom abban, hogy azon józan közvélemény, amely az országban van, ezt elhinni nem fogja. S még egy válaszszal tartozom a t. képviselő úrnak. Azt mondja, hogy én mindent ígértem, ígértem, hogy rendezni fogom az államháztartást, de nem rendeztük, nem tettünk semmit ennyi és ennyi deficit s olyan miniszternek, aki ígéreteket tesz, ki az ő nézetei szerint az ígéretekben és tervek előadásában fényes szónoklatokat tud tartani, de az eredményekben mentül kevesebbet mutat fel, ezen miniszternek nem szavaz bizalmat. Ezt én szó nélkül nem hagyhatom. Olvassa reám a t, képviselő úr, mi volt az, amit én megígértem, és én nyugodtan fogom hallgatni, mi az, mit én ígértem, és amit tőlem telhető becsületes igyekezettel megtartani nem iparkodtam. Mondtam-e valaha, hogy helyreállítom az egyensúlyt rögtönözve 1876 és 1877-ben ? Nem! Én azt mondtam, hogy mindent el fogok követni, hogy megtörténjenek azon intézkedések, amelyek oly útra vigyék ezen országot, hogy az államháztartás rendezése biztosítva legyen. És én azt becsülettel megtartottam. Megígértem, hogy megtakarításokat fogok tenni. Megtettem. Megígértem, hogy fokozni fogom az állam jövedelmét. (Nagy mozgás a baloldalon.) Megtettem. De azon mesterséget, azon bűvészetet, hogy én a szomszéd országból tudjak jövedelmet kicsikarni, ahol, az igaz, én nem értek. (Élénk helyeslés a középen, mozgás a balon.) Akár hogy forgassák a dolgot, — higgye el a képviselő úr — Magyarország jövedelmeit Magyarországnak kell kiizzadnia, s más helyette tartozásait megfizetni soha nem fogja. És hogy a t. képviselő úr egy időben olyan szerencsés lesz, hogy visszapillantva az általuk tett ígéretek csak parányi részének teljesítésére is rámutathat, oly mérvben mint én tehetem én gratulálni fogok neki, de igen vigyázzon magára, mert azon ígéretek oly fényesek, oly nagyok, hogy én igen félek tőle, hogy azoktól a teljesítésben igen messze el fog maradni. (Élénk helyeslés a középen). Önök ígérik azt, hogy az önálló vámterülettel és nem tudom mivel mesés összegeket fognak ez országnak szerezni. Mi ezt nem ígértük meg, és én midőn az államháztartás egyensúlyáról beszéltem, megmondtam, hogy igyekezem leszállítani a deficzitet és mikor átvettem az 1873. évi deficzitet,s amelyet leszállítottam oly összegre, mint a t. képviselő úr előtt áll, mert leszállítottam igen jelentékenyen felénél alábbi összegre 1876 végével, alább szállítom 1877-re, én akkor, midőn oly megtakarításokat eszközlök, mint az 1876-ik évben magában anélkül, hogy azon adótörvények mind egyaránt hatékonyan tartottak volna, anélkül, hogy aztuj adók teljesen befizettettek volna, Magyarország államjövedelmeit egyik évről a másikra 16 millióval megszaporítottam, akkor arról beszélni, hogy nem tettem semmit, én csak ígérek, de nem tartok meg semmit, jogosultsággal nem lehet. (Helyeslés a középen.) Higyyék meg nekem a t. képviselő urak, én nem a magam állásának biztosságát akarom ez által megszerezni, mert 1878. évi deczember elsején kitudja ki ül ezen a helyen, nekem kényelmes dolog volna, ezen kérdésről nem szólani, ezzzel nem küzdeni, hanem élni egyik napról a másikra. (Közbeszólás balfelől: Tudjuk !) Ha önök tudják ezt, hát miért állanak elő azzal, amivel előállanak, hogy én nem tudom miféle titkos intenziók miatt csinálom ezt a dolgot ? Én tehát azon felelősség érzetében teszem azt, mely rám nehezedik, mert önöktől is tanultam, mint a törvényből, hogy mulasztás által is megszegi az ember kötelességét, teszem azért, hogy figyelmeztessem a t. házat arra, hogy ezen másfélévi rövid időközben jöhetnek elő momentumok — a mai európai helyzet éppen olyan, mely legalább nem teszi lehetetlenné, hogy talán rövidebb, talán valamivel hosszabb, de egy bizonyos idő alatt oly helyzet áll elő, oly javulás, oly föllélegzés, melyet ha az ember jó idején, jó korán fel nem használ, mások leszedhetik a tejfelt és epret. S én azon meggyőződésben vagyok, hogy bennünket — ha csakugyan előáll az alkalmas perez — könnyen megelőzhetnek, pedig megelőznének, ha én mint egyik. barátom magát kifejezte, miniszteri állásomnál fogva kötelességszerűleg ugyan, de csak akadémikus jelleggel bíró tárgyalásokat folytathatok és így megkötni nem bírok semmit. Érzem, hogy ekként oly perezek tűnhetnek el, melyeket mások, akik azon helyzetben vannak, felhasználhatnak. Nem ismeretlen más európai parlamentáris országokban a felhatalmazás-adás kölcsönkötésre, pedig úgy beszélnek a képviselő urak róla, mintha a kölcsön felhatalmazások ezen módja hallatlan dolog volna, melyet csak én initiálok. Ellenkezőleg semmiféle állam pénzügyminiszterének a kezét nem szokták megköni sehol, mindenütt Ausztriában, Németországban, Francziaországban előleges felhatalmazás alapján szokták a kölcsönöket megkötni. Akkor tehát midőn ezt tudom, midőn tudom azt, hogy mihelyt azon általános nyomás, mely az európai pénzerőket eddig visszatartotta megszűnik, s mihelyt egy szabad pillanatban egy áldást hozó üdvös momentum áll be, fölpezsdülnek a visszatartott erők, versenyezni fognak s keresni fogják az alkalmat, hogy a tőkét igénybe vehessék akkor, midőn én látom ezen lehetőséget akkor nem elégedhetem meg azzal, hogy — amit hosszú idő óta teszek következetesen, hogy fonjam csendben a szálakat, e czért tartva az ország érdekében szemem előtt — itt megállapodjam. Nekem ide kellett állanom, nekem ily határozottan komoly és nehéz helyzetben a t. képv. háztól felhatalmazást kellett kérnem, hogy esetleg czélhoz is vigyem, amit csendesen csak előkészíteni lehet. (Élénk helyeslés a középen.) Nem vezetnek engem holmi titkos dolgok és azért nem érdemlem az insinuatiókat, melyekkel illetve lettem. Én t. hát nem tudom, sikerülni fog-e az, amit most indokolok, azért nem állok jót ; azzal én nem biztattam eddig is senkit, ma sem ígérem, de az a meggyőződés él bennem, hogy ezen dolog csak ezen után válhatik lehetővé. Ezért azt hiszem, hogy ezen házban sohasem kezdeményeztetett az ország érdekében hasznosabb, jobb és czélszerűbb dolog, mint ez, mert ez a dolog olyan dolog, amely nem egy párté és nem is egy emberé, hanem az egész országé, t. i. az ország hitelügyének rendezése. (Helyeslés) és ezért ezen szempontból kérem a t. házat, méltóztassék ezen törvényjavaslatot megszavazni. (Élénk helyeslés és éljenzés a középről.) Helfy Ignácz azt vitatja, hogy a szóban forgó consortium a világosan kikötött árakon felül, mellékárakat is követel. A második kölcsönnek titkos ára volt a romániai szerződés; az ezüstkamatot aranyra változtatták e consortium kedvéért. Széll Kálmán : Nem áll! Holfy Ignácz bizonyítgatja az ellenkezőt és határozottan állítja, hogy a kikötött áron kívül igen is drága ára lesz a consortiumnak. A kedvező pillanatra vonatkozólag idézi egy bécsi levél következő szavait: „Der günstige Moment des Geldmarkts ist da, doch für wem ist der Moment eigentlich günstig und nützlich ?“ Kétségesnek tartja, hogy Magyarországra volna kedvező. A sietségre semmi ok sincs, ellenzi a javaslatot. Mocsáry Lajos a pénzügyminiszterrel vitatkozva, megjegyzi, hogy reá a dolog azon benyomást teszi, miszerint itt nem arról van szó, hogy a pénzügyminiszter húsz hónap alatt használja fel a majd kínálkozható alkalmat, hanem, hogy ezen üzlet már meg van kötve, s hogy ezen üzletet reánk akarják ootrogálni. Nem látja azt, hogy a jelenlegi üzletből Magyarországnak haszna lehetne, sőt attól tart, hogy kára lesz, tehát ellenzi a javaslatot és azt nem fogadja el részletes tárgyalás alapjául. Ragályi Nándor megköveteli mindenkitől, hogy midőn szerencsétlenség miatt odajutott, hogy az ár elcsap feje felett, ne igyekezzék lépre keríteni több áldozatot, hanem jelentse ki állapotát. Ezen kötelezettség alól az államot sem veszi ki. Nem fogadja el a javaslatot. Az általános vita erre véget ér. Tisza Kálmán : T. ház ! (Halljuk!) Ha azok után, amiket a pénzügyminiszter úr elmondott, még néhány percig kérem a t. ház türelmét, annak oka egyedül az, hogy némi félreértések, némi kifejezett gyanú, vagy feltevések irányában a tényállást a maga valóságában helyreállítsam és előre is kijelentem a t. háznak, hogy midőn ezt teszem, igyekezni fogok hangomat úgy mérsékelni, mozdulataimat úgy szabályozni, hogy ne tegyem ki magamat, mint t. barátom a pénzügyminiszter, s kinek hangjának magassága és kézmozdulatai is oly fontosaknak találtattak, hogy egyetlenegy szónek sem szólt, aki erre ne reflectált volna. De ha ilyen kényesek a t. képviselő urak a miniszteri hangsúlyozás és kézmozdulat irányában, kérem méltóztassék, egy házszabályt proponálni, mely meghatározza, hogy mily hangon és mily magasságra szabad a miniszternek beszélni, de amely egyúttal mondja ki azt is, hogy önmaguknak bele kiáltani, lármázni, szóval minden szabad. Én t. képv. ház! (Halljuk!) azon pénzügyi és állami politikáról, melyet az előttem szólott t. barátom fejtegetett, nem is szólok. Nem szólok pedig már csak azért sem, és e tekintetben Simonyi Ernő képv. urat és társait is utalmam alá veszem a pénzügyminiszter ellen, mert meg vagyok győződve, hogy amit ő mondott, és amit a többi képv. urak is mondottak, ez Magyarország hitelének és sorsának nem árt, nem árt nem azért, mintha magában véve a tényeknek e valósággal nem egyező állítása nem árthatna a hitelnek; (mozgás a balon) nem azért, mintha ilyen theória nem ártana a hitelnek, hanem azért, mert szerencsére azok, kik ezen dologban érdekelve vannak, igyekeznek maguknak biztos meggyőződést szerezni. Az ő szavaikra pedig, hála istennek, súlyt nem fektetnek. Én tehát a valótlanság következményének vádja alól a t. képviselő urakat — beszéljenek a mint tetszik, teljes nyugalommal felmentem. (Nagy mozgás a szélsőbaloldalon.) De azt az egyet mégis meg kell hogy valljam, az előttem szólott t. képv. theóriája folytán, hogy egyfelől én Magyarországot azzal bátorítani az államfőnk megcsinálására, hogy kilátásba helyezzem neki a török állapotokat, nem akarom; valamint azt is megvallom, hogy a magyarral született nemeslelkűséget annyira vinni, hogy annyira menjek mint ő, ki félti, hogy mi a rosz hitelünk daczára rávesszük majd a Rothschild consortiumot, hogy nekünk hitelt adjon, azt megcsaljuk,hasonlóképen nem tudom, és legyen eléggé nyugodt az, képviselő úr, hogy míg szerencsére azok és más pénzemberek tudják, hogy Magyarország az államtönkre kényszerítve nincsen, addig másrészt azok saját érdekeikre maguk tudnak vigyázni, ha sohasem figyelmeztetik is őket. (Helyeslés a középen.) Több felül az állíttatott, hogy a pénzügyminiszter úr, midőn a törvényjavaslatot beadta, azt mondta volna, hogy azért kell azt mostan elintézni, mert rögtön végre lehet hajtani, ma pedig azt mondta volna, hogy szó sincs arról, hogy azt rögtön végre lehet hajtani. Engedelmet kérek, ily módon sem az egyik, sem a másik nem mondatott. A pénzügyminiszter úr, midőn javaslatát beadta, — és a pénzügyi bizottságban ez fel is hozatott mint egyik indoka a meg nem szavazásnak — határozottan kimondotta, hogy jótállani arról, felelősséget vállalni azért, hogy most fog végrehajtatni, nem képes. Ez az egyik. A másik az, hogy ma pedig a pénzügyminiszter úr nem mondotta, hogy szó sincs arról, hogy az ma megköttethessék, habár némi változás állhatott volna is be a helyzetben, hanem midőn a kamat általi terheltetést érintette, azt mondotta, hogy arról szó sincs, hogy ezen összegek már most folyóvá tétethessenek, tehát szó sincs róla, hogy azon kamatteher oly nagy lehessen, mint a minő különbség a lejárat napja és a mai nap között van. Mondotta pedig mind akkor, mind ma, és ezt úgy hiszem mondotta teljes igazsággal s a többek által felemlített közbejött kedvezőtlenebb hírek nem ingatják meg ez álláspontját, hanem megerősítik, hogy oly viszonyok közt, mint a minőkben ma vagyunk, midőn az egyik napról a másikra változhatik a kedvezőtlen helyzet kedvezőbbé és a kedvezőbb kedvezőtlenebbé, akkor igenis az ország érdeke kívánja , hogy a kormány oly helyzetben legyen , hogy a legelső kedvező alkalmat felhasználhassa és ne kelljen akár az országgyűlés együtt nem léte, akár a törvényalkotással összekötött, formalitások miatt, a lehető, a beállható kedvező alkalmat elszalasztani. (Helyeslés a középen). És nem azért, mintha hinném, hogy van e házban valaki, aki azt gondolja, de nehogy másutt azt higyjék, hogy felelet nélkül hagyatott, midőn a kamatteherről beszéltem, meg kell említenem, hogy Mocsáry képvént, midőn a kettős kamatteherről beszél, igen nagy tévedésben van. Hiszen senkinek sem jut, nem juthat és reményem nem is fog jutni eszébe soha, hogy a 76 milliós Schatzbonokra szükséges beváltási összeget beszerezvén, azért a kamatokat hűségesen fizesse,azt a pénzt meg szépen a fiókba bezárja, a Schatzbonokat pedig futni hagyja és azok kamatait is fizesse. Aki ezt még csak lehetőnek hiszi, engedje meg a képviselő úr, de ezzel azt bizonyítja, hogy megtámadni pénzügyi törvényt tud ugyan, de arra, hogy pénzügyekkel hogyan szoktak bánni, még talán álmában sem képes. (Derültség és tetszés a középen.) Hallottam arról, hogy ezen kölcsön összeköttetésben van a bankügygyel s más efféle tárgyakkal, és ez iránt felvilágosítás holmi jegyzőkönyvekből szándékoltatik meríttetni. Az illető képviselő úr még hozzátette, hogy reánk petrogálják ezen kölcsönt is ugyanazok, mint a többit. No összeköttetésben a kettő, hogy nincsen, azt határozottan állíthatom és sem ma, sem a jövőben annak az ellenkezőjét senki bizonyítani nem lesz képes. A jegyzőkönyvekből nem is tanulna a képviselő úr semmit, mert azokban ugyan ezekről semmiféle szó sincs. De mi az oetroyalást illeti, én ugyan nem vagyok az oetroyalás barátja, hanem megvallom, hogy ha találkoznék olyan ember, aki oly helyzetbe akarna bennünket oetrogálni, hogy azon 76 milliós kölcsön kötvényeit beválthassuk, nem azt mondanám, hogy nem kell, hanem azt, hogy oetroyáljon még egyszer annyit, hogy a kölcsön másik felét is beválthassuk. (Élénk helyeslés a középen.) Azonban, fájdalom, az oetroyálás ezen neme még eddig a világon divatban nem volt, hanem mindig annak kellett gondolkozni és utánna járni, akinek a pénzre szüksége volt, és éppen azért biztosíthatom a képviselő urat, hogy akár jó, akár rész, akár kárhozatos azon eszme, mely a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatban kifejezést nyer, de azon eszme egyenesen és határozottan a kormánytól jön és senki mástól nem ered. Mondom sajnos, hogy így van, mert jobb volna, ha minket jönnének megkínálni, ha mindenfelől ránk oorogálnák és nyakunkba dobnák a pénzeket, mintsem hogy nekünk kell az ország érdekeinek megfelelő feltételek alatt a szükséges pénzeket keresni. Én, te hát, bankkérdésről, vámszövetségről most, mert ez a jelen ügygyel kapcsolatban nincsen, szólani nem akarok; azonban arról az egyről biztosítom a képv. urakat, s annak idejében ki fogom ezt mutatni, hogy bármi legyen is azokra nézve valakinek véleménye, azt bebizonyítani, hogy az, ami ezen egyezményekben foglaltatik, roszabb mint az eddigi helyzet, senkinek sikerülni nem fog. Hivatkoztak többen tett ígéretekre. A t. képviselő urak egy idő óta követik azon taktikát, felhozni, hogy miket ígértünk, felhozni olyanokat is, amint ezt ma Lukács J. képviselő úr a pénzügyminiszter úrral szemben tette, amiket sohasem ígértünk. Azt mondani, hogy törekedni fogok valamire, nem annyit jelent, hogy azt meg fogom csinálni; azt mondani, hogy én hiszem, hogy ezt vagy azt lehet csinálni évek alatt, nem annyit jelent, hogy az meg fog csináltatni ma vagy holnap, vagy egy év múlva. A t. képviselő urak hirdetik itt is országszerte, hogy a kormány ezt vagy amazt ígérte, amiben mindig van valami kevés, de nem ígértetett az oly modorban és oly positive; aztán megtámadják a kormányt azért, hogy ígéretét nem váltotta be. Ez már oly divat, hogy én nem fogok csodálkozni, ha egy pár hónap múlva — föltéve, hogy azon nem kedvező eset állana be, hogy ezen törvényjavaslatot nem tudjuk végrehajtani — a képviselő urak előállanának és azt mondanák — meg vagyok róla győződve, hogy ez így fog történni, ha csak az, amit mondottam, el nem ijeszti őket , hogy íme, a kormány megígérte, hogy realisálni fogja e törvényjavaslatot és nem tudta realisálni, míg ma azért támadják meg a kormányt, hogy nem ígéri meg, hogy mindenesetre realisálni fogja. Ami különben az ígéreteket egyáltalán illeti, én az iránt amit valamikor ígértem, számolni fogok nemzetemnek, istenemnek és lelkemnek, azonban oly dolgokat, amelyekről előre láttam volna, hogy nem lehetségesek, sohasem ígértem; de viszont, ha látom, hogy azon hajó, melyen egy bizonyos kikötőbe akarok evezni, ellenkező szelek miatt oda nem mehet, sőt ha a kormányos erőlteti azon hajót, hogy oda menjen, talán veszélynek tenné ki, holott ha ugyanazon irányban evez, egy talán nem oly távol levő, de közelebbi kikötőbe eljuthat és hajóját megmentheti. úgy fogom fel a dolgot, hogy ezen esetben a kormányzónak nem az a kötelessége, hajóját erővel az ellenkező széllel szembe evezni, nem is az, hogy a lehető legelső kedvező alkalmat megragadva, hajóját oda hagyja, hanem az, hogy küzdjön, mentse meg a hajót, vigye előre, hogy majd idővel az először óhajtott kikötőt is elérje. (Élénk tetszés a közepén.) Paczolay János: Hol volt a szélvész, mikor minket hazaárulóknak neveztek! Tisza Kálmán miniszterelnök: Én te hát, nem szélvészről, de ellenkező szelekről beszéltem. A ki nem látja át a politikai fordulatokat, melyek újabb időben bekövetkeztek, aki nem tudja, hogy hitelviszonyokat rendezni egy másféléves keleti krízis alatt sokkal nehezebb, mint akkor, midőn ilyen válságról az embernek ideája sem volt, az keresheti a szelet, de látni nem fogja, mert látni nem tud. (Helyeslés a középen.) Azt, hogy a kormány czélja mi ezen törvényjavaslattal a pénzügyminiszter úr kifejtette, s én részemről az ő nézetében osztozom. Azon gyanúsításokra, hogy itt ez nem czél, hanem csak köpeny, felelni nem fogok, mert vagy sikerül érvényesíteni a törvényjavaslatot, amint reményem, de ismétlem nem ígérem, vagy nem sikerül; ha nem sikerül, úgy is nem fog lenni sem köpeny sem más; ha pedig sikerül, a tények fogják bebizonyítani, hogy igenis komoly szándékkal indíttatott meg. Én ismétlem, Magyarországra nézve szerencsésnek fogom tartani azon napot, amidőn tisztességes feltételek mellett a függő adósságoktól megszabadulunk , de engedjék meg a képviselő urak, maga az, amit, ha jól emlékszem, Helly képviselő úr is mondott, s amiben többen követték, hogy mindig azt keresték, hogy miféle mellékes dolgok vannak még, e törvényjavaslathoz kötve — és itt mellékesen megjegyzem, hogy az 1873-iki schatzbonoknak az orsova-temesvári vasúttal való összeköttetéséről sohasem beszéltem ; időben az 1874-ikivel esnek össze s nem az 1873-iakkal — mondom, maga azon körülmény, hogy a t. képviselő urak azt kutatják, hogy ehhez még micsoda más feltételt kötött ki magának a consortium, mindamellett, hogy mi azt nyilvánítjuk, hogy semmi feltétel nincsen hozzá kötve, az a körülmény, hogy azon képviselő urak, kik e törvényjavaslatot megtámadják, azt kutatják, hogy a féle mellékérdek vezetheti meg a consortiumot, az legjobban bizonyítja, hogy a törvényjavaslatban kifejezésre hozott czélra törekedni helyes és ha ez sikerül, a siker az ország érdekében van. Ha ez még nem nyugtatja meg a siker iránt a t. képviselő urakat, szabad legyen beszédemet Lukács Béla képviselő úrhoz intézve bezárnom (Halják!). Ő előadta, hogy elismeri azt, hogy a kormány bír elég belátással, némely belsőbb dolgokat rendezni, s ezek közé számította, ami előttem megfoghatatlan, a parlamenti reform részletének kérdését is, ami nem egészen helyes felfogás, s azt mondja, nagyobb dolgokra nézve már hiányzik a minisztériumban a tehetség. Én tehát, elismerem magam is, bennünk nincs sem annyi tehetség, hogy háborúból békét tudjunk elővarázsolni, sem annyi, hogy Európára akaratunkat rá tudjuk diktálni, továbbmegyek, még annyi tehetség sincs bennünk, hogy esőt és napot, akkor tudjunk csinálni, amikor éppen legnagyobb szükség van rá, sőt elismerem, hogy arra sincs elég erőnk, hogy rövid idő alatt kedvezőtlen conjuncturák közt helyre tudtuk volna állítani a magyar hitelt, amint hogy álljon kívánni lehet és kell, reá törekedni szükséges, de amint hogy nem áll, arra bizony nem az ezen kormánynak eddig engedett idő, hanem hosszabb idő szükséges. Mindezekben gyengeségünket elismerem, de másfelől jogosultnak tartom a t. képviselő úrnak és másoknak azon nézetét, mely ennél még sokkal csekélyebb tehetséget megtagad tőlünk. Meglehet, de ha ez így van, akkor a t. képviselő úr engedje meg nekünk, hogy próbáljuk meg hát ez alkalommal a szerencsét és kapacitálja magát azon német közmondással: Der Dumme hat’s Qliick. Wenn wir dumm sind, legyen módunkban a szerencsét megpróbálni. (Élénk tetszés a középen.) Erre a vita véget ér, miután előadó szólási jogáról lemondott s Lukács Béla néhány megjegyzést tett. A szavazásra vonatkozólag vita támad, melyben részt vesznek: Helfy, (somogyi) fiziuntágh Pál, Ürményi, ficruatoni, Simonyi és Tisza Kálmán miniszterelnök. A név szerinti szavazás eredménye következő: 444 igazolt képviselő közül szavazott 166 igennel, 74 nemmel, távol volt 203 képviselő, s így a javaslat átalánosságban elfogadtatott. Következik a részletes tárgyalás. Simonyi Ernő az 1. és 2. § közé ezen új paragraphus beszúrását indítványozza. A jelen törvény alapján kibocsátandó járadék kötvények egyedül az 1873. 33. t. sz. alapján kibocsátott kincstári utalványok beváltására fordíthatók és más czélokra még ideiglenesen sem használhatók fel, kamatozni pedig csak azon időtől fogva kezdenek, midőn az érettek becserélt kincstári utalványok a forgalomból visszavonatván, kamatozni megszűntek. Ezen módositvány ellen felszólal Széll Kálmán, Hóricz Pál, mellette Helfy Ignácz, s végül Hocsáry Lajos, mire a ház a módositványt mellőzi. Simonyi Ernő indítványozza a 2. §. kihagyását ; a ház azonban Széll Kálmán pénzügyminiszter felszólalása után a §-t elfogadja. Ürményi Miksa a 3. §. után a következő bekezdést kívánja tétezni: Ezen felhatalmazás az 1878. évi költségvetés beterjesztéséig terjed. E pontnál vita fejlődik ki, melyben részt vesznek Széll Kálmán, Simonyi és Zichy Nándor gróf; a ház a módositványt mellőzi. A 4 dik és utolsó §. a pénzügyminiszter által indítványozott szövegben fogadtatott el, mely következő : „Ezen törvény kihirdetése után azonnal életbe lép s végrehajtásával a pénzügyminiszter bizatik meg.“ A javaslat így letárgyaltatván, az ülés d. u. 5 órakor véget ért. A képviselőház ma délelőtti ülésében a miniszterelnök bemutatta a honvédség felszerelésére szükséges póthitelről szóló szentesített törvényt, mely kihirdettetett. Ezután a kölcsön-törvényjavaslat olvastatott fel harmadszor. A miniszterelnök felszólalására a ház kimondotta, hogy ápril 21-dikéig érdemleges ülés nem fog tartatni, kivéve, ha a főrendektől oly üzenet érkeznék, meg a kölcsön-törvényjavaslatot módosítja. Holnap d. u. 1 órakor a ház ülést tart. Laptulajdonosok: bégvárty testvérek, Cserit Atony Tajos. A főrendiház déli ülésében kihirdették a képviselőháztól átküldött szentesített törvényeket. A kölcsöntörvényjavaslat a hármas állandó bizottsághoz utasíttatott. A bizottság még holnap beadja jelentését, s ha sürgősségi indítvány létezik, a javaslat azonnal fog tárgyaltatni. HÍREK. — Mkcz. 26. — — A képviselőház tegnapi nagyfontosságú üléséről egész terjedelemben kívántuk a tudósítást közölni olvasóinkkal már esti lapunkban, s ez terünket annyira igénybe vette, hogy a többi rovatok megszorításával számos külföldi és belügyi hír közlését, valamint a részvénytársulatok közgyűléseiről, nevezetesen a magyar általános hitelbankról szóló tudósítást is reggeli lapunkra voltunk kénytelenek halasztani. Az akadémiai kör tegnap délben tartotta közgyűlését Pulszky Ferencz elnöklete alatt. A közgyűlés tudomásul vette a számadások megvizsgálására kiküldött bizottság jelentését, s Szentgyörgyi Ottó pénztárnoknak a felmentés megadása mellett köszönetet szavazott. A kör az elmúlt évről még felesleggel is rendelkezik, s ennélfogva a tagdíjat évi 24 forintról 20 írtra szállította le. A választmányba megválasztottak: Arany László, Csernátony Lajos, Deák Farkas, Fraknói Vilmos, Gyulai Pál, Greguss Ágost, Horváth Mihály, Hunfalvy Pál, Heinrich Gusztáv, Ipolyi Arnold, gr. Károlyi György, Lukács Antal, Kármán Mór, Körösi József, Majláth György, Pauler Gyula, Pompéry János, Pulszky Ferencz, Ribáry József, K. Sennyey Pál, Stoczek József, Szabó József, Szily Kálmán, Szlávy József, Tárkányi Béla, Tisza Kálmán, Urváry Lajos, Wahrmann Mór, Wodianer Albert és Zichy Antal. A számadások megvizsgálásával a folyó évre is Máday Izidor és Gyene Gusztáv bízattak meg. Felelős szerkesztő : Palásthy Nándor. A szavonhatlanul utolsó előadás. iCamilSyscal ■németalföldi királyi műlovardája,|| Budapesten, a sugár utón. Ilf HEB Hétfőn, márczius 26-án esti 7 órakor : férfig IBohócz-előadást «valamennyi bohócz jutalmául, többoldalú kívánságra:» Ima kedvelt bécsi női zenekar fellépte. Guszti, mily» laostoba vagy te! — bohózatos utikaland. Baise eiHK ^fflBabet, bohózatos lovaglási mutatvány, előadva Mr.mr JHEmilie és Eoevens Emil által. Amerikai párbaj, Neisey idgbohócz fellépte. Guszti mint elefántszeliditő modil| nélkül vig mutatvány. Ifjúságnak nincs erénye. So ||| gurozás falun. Ezen előadásban egy bohócz és egy||| aSur között egy százforintos fogadás ejtetik meg. |H§ Kedden márcz. 27-én esti 7 órakor, a hon-CH JHvédmenház javára adott jutalomjáték-előadás nagyHt «^tetszéssel fogadott műsorozatának ismétlése. 155 |||| Nyomatott JLégrády te«tr&M J«vnll.