Ellenőr, 1877. március (9. évfolyam, 59-89. szám)

1877-03-26 / 84. szám

kad, a speculatió álláspontja; én pedig oly érde­keket, melyekről itt szó van, koczkára tenni, azok­kal speculálni, a magam részéről nem merek és ezt tenni soha nem is fogom. (Élénk helyeslés a középen.) Az mondatik, te­hát, hogy felhatalmazás alakjában nem lehet megadni azt, a­mit kérek, hanem, a­mint Bujanovics J. képviselőtársam ma­gát kifejezte, előre részletesen kidolgozott tervek­kel kell a törvényhozás elé jönnöm, mert nekem miniszteri állásomnál fogva felhatalmazásra szük­ségem úgy sincs, minthogy a nélkül is kötelessé­gem a dologról gondoskodni. Ugyanezt mondja Lukács Béla­­. képviselőtársam némi variátióban. Erre vonatkozólag igen röviden azt kell felelnem, hogy igenis, nekem kötelességem ezen dologról gondolkozni, és lehetőleg gondoskodni, azt előké­szíteni. Ez kötelességem, s hogy ezt meg is teszem, annak talán tanújelét adtam, mert már rég idő óta hoztam szőnyegre ezen ügyet. De más az, egy dol­got előkészíteni, és más végrehajtani. Nekem köte­lességem előre gondoskodni és ezen évek óta dol­gozom, egyik életfeladatommá tettem, míg itt ülök ezt létesíteni és minden lehetőt elkövetni, hogy el ne szalaszszam a jó alkalmat, de miután nem va­gyok azon helyzetben, hogy az aranyakat a kör­tefákról lerázhassam , a külföldi tőkéhez kell a­­pellálnom , a jó alkalmat lekötni és felhasználni csak úgy tudom, ha kezeim kötve nincsenek , kü­lönben komolyan megtörténhetik, hogy a dolog éppen e miatt elmarad. Én igen egyszerűnek tartom ezen egész fel­hatalmazási kérdést. Ha valaki azon nézetből indul ki, hogy ez nem helyes eljárás ,akkor csak két út van hátra. Egyik az, hogy a miniszter érintkezzék, tárgyaljon pénzemberekkel, s ha a szerződést meg­kötötte, akkor jöjjön a ház elé és kérje a ratifi­­katiót. Méltóztassék a t. háznak meggondolni, hogy mily helyzetben van az a miniszter, ki kénytelen a pénzembernek azt mondani: én kénytelen vagyok ezen szerződés megkötésének teljesítését függővé tenni azon rectificatiótól, amely esetleg csak egy pár héttel ezután fog bekövetkezni, én megkötöm a szerződést, de csak úgy, hogy téged kötelez, en­gem pedig csak akkor, ha az országgyűlés is sanc­­tióját adja, így azon pénzember hetekig szabadon nem rendelkezhetvén azzal az üzlettel, melyet köt, s annak lévén kitéve, hogy a szerződés el is vette­tik, nem szívesen köt kényes és nagy üzletet. És ha e mellett ez még fontosabb momentum, a pénz­ember azt látja, hogy ezen feltételek, melyek mel­lett az üzlete létrejött, sokkal annak véghezvitele előtt köztudomássá válnak, megvitattatnak, meghur­­czoltatnak, ahhoz minden ember az utolsó részletig hozzászólhat. Természetes, hogy ily körülmények között azt mondja: ezek kellemetlen, kényelmetlen dolgok, melyek nekem esetleg áldozatomba is ke­rülnek. Ha ez az ország ily kényelmesen, körülmé­nyesen akar eljárni, fizesse meg az árát. És te­hát­ a magyar kölcsönök és mások is tanúskodnak, az ily körülményeket a pénzemberek escompt­rozni szokták, ami a dolog természetében van, mert ily módja a szerződéskötésnek reá nézve kellemetlen és hátrány­nyal is jár. Mi lenne a második mód? Ha én előterjesz­tenék tervet, melyet a t. ház megvitatna, megálla­pítana, melyre nézve a feltételeket fixíroznám. Méltóztassék megengedni, hogy ily körülmények közt, minők Európában uralkodnak, ily nagy mű­veletet, a minőről itt szó van, lehet-e előnyösen, megkötött kezekkel megkötni ? Ha a t. ház a mi­nimumát megállapítaná, amin ,­alól ne menjek, mi következnék ebből? Egy a kettő közös. Vagy nem lehetne a köl­csönt megkötni, mert a kikötött feltételtől talán egy hajszálnyival eltérő módozattal lehetne üzletet csi­nálni, de a­mit nem tehet a miniszter, mert mind­erre nézve meg van kötve a keze. Ez akkor áll, ha magasra teszszük pl. az árfolyamot, ha a feltéte­leket erősen formulázzuk; ha pedig alant formuláz­­zuk, hogy minden körülmények közt meg lehessen kötni, akkor méltóztassék elhinni, hogy annál jobb feltételeket kieszközölni teljesen lehetetlen. (Helyes­lés a középen.) Hogy áll ez a magán­életben ? Egy üzletről van szó, t. hát, a­melyet mondjuk, egy üzletember kell, hogy megkössön. Helyesen fog-e cselekedni az az üzletember, ha üzletvezetőjének azt mondja: Menj el a vásárra, kösd meg ezt az üzletet, de csak ezen feltételek alatt kötheted meg; vagy, menj el a vásárra, kösd meg az üzletet majd én ratifikálom egy pár hét alatt. Ugyan méltóztassék meggondolni , pedig ezen nagyobb pénzügyi műveleteknél ugyanazon szem­pontok mérvadók: előnyösen fogja-e ezen alterna­tívák bármelyikében az üzletvezető ezen üzletet vég­rehajtani? Nem-e sokkal előnyösebb neki azt mon­dani : Kösd meg, a­hogy birod a körülmények fel­­használásával, a kedvező helyzet el nem szalasztá­­sával, de természetesen bizonyos korlátok közt. — Nekem is vannak korlátaimat. Mik ezek­­ a kor­látok ? Azt mondják Simonyi Ernő, Lukács Béla és Bujanovics Sándor képv. urak, hogy én teljesen korlátlan felhatalmazást akarok magamnak adatni. Engedelmet kérek, se nem feltétlen, se nem korlát­lan felhatalmazást nem kérek. Nem kérek pedig azért, mert nem azt mondom, adjanak nekem fel­hatalmazást bármily hitelművelettel létesíteni ezen kölcsön visszafizetését, bármily módon beszerezni ezt a pénzt. Én azt még rente kibocsátása útján akarom beszerezni. Hát nem méltóztatnak vissza­emlékezni azon időre, midőn még magyar rentéről nem beszélt senki; midőn én nem államjavak lekö­tésével és rövid lejáratú elzálogosításával, ha­nem járadékkölcsönt akarok kötni oly módon, a­mint más rendezett viszonyú európai államok köl­csönöket kötnek, akkor nem feltétlen és korlát­lan felhatalmazást kérek, mint önök érteni lát­szanak, csak a feltételekre nézve a korlátlan fel­hatalmazást, ezt pedig előbb elmondott okoknál fogva az ország érdekében előre megkötni absolute lehetetlen. Ugyan kérem azokat a t. képviselő ura­kat, kik oly véghetetlen tűzzel jönnek azzal, hogy egyszerre, rögtön állok elé e dologgal s meglepem vele a házat, mint valami ominosus és rosz dolog­gal, méltóztassék azoknak, kik ezt mondják, szí­vükre tenni kezeiket. Akkor midőn én itt 3 nappal ezelőtt felálltam , várta-e a t. képviselő urak egyike­­ is azt, hogy én e nagy és czéljára nézve még önök által sem controvertált dologgal jövök elé és nem­­ egész más dolgot vártak-e, hogy holmi cursus le- i szállításról beszéljek ? én most jövök egy nagy szab­­­bású, nagy stylű operációval, jövök azzal, hogy ha­­ lehetőség lesz reá az országot egy netalánt kény­szer­helyzettől, az államjavakat a zálog alól meg­szabadítsam, ha arra a körülmények kedvezők lesz­nek ; én jövök azzal, hogy nem tudva és nem akarva elviselni a felelősséget, mely rajtam nyugszik, hogy­­ netán a pillanatot elveszítsem, mely az ország pénz-­­ ügyeit e Damokles kardtól megmenti s akkor, a­­­mikor én ezzel jövök, önök arra azt mondják, hogy­­ csak részletes, már előre megállapított javaslattal kellene csak előállni. A ki, t. ház, azt hisz, hogy­­ ily igazán nagy sommákról, ily nagy terjedelemben­­ mozgó műveletről egyes, részletes §-ok által intéz- j kedni lehet, az, engedelmet kérek, az európai pén­z-­­ piac­ körülményeit nem ismeri. (Helyeslés.) Azt mondják Lukács Béla és Bujanovics Sán-­­­dor képviselő urak, hogy kompromittálva lesz ál­tala az ország, s az egyike lesz azon törvények-­­ nek, m­elyek hitelünknek ártanak. Engedelmet kérek, ezt az állítást absolut el nem fogadhatom. Váljon annak manifestálása, pe­dig ebben nincs más, hogy az ország be akarja ezt a függő tartozását váltani, szavát vele megtartani, adósságát megfizetni, ha erre lehetőség kínálkozik, váljon ha ez elodáztatik is egy időre, az or­ság­­nak compromissiója, s az ország becsületének meg­sértése. (Élénk tetszés a középen.) Engedelmet ké­rek, ez az én felfogásom horizontját túlhaladja. Én azt hiszem, hogy ha mi arról intézkedünk, hogy ha csakugyan lehetővé váland e kölcsön le­fizetése, az meg is történhessék, ha a körülmények folytán, ha az egy ideig elmaradt is, ez­által semmi hátrány nem származik, ha csak azzal az okoskodással meg nem barátkozunk , melylyel Lukács Béla képviselő előállott, melylyel azon­ban én úgy látszik megbarátkozni sem most, sem máskor nem fogok, hogy a 80 milliós kölcsön második felének el nem adása com­­promittálta az ország hitelét. Vájjon az com­­promittálja az ország hitelét, mikor én, a­kinek jogomban állott volt 1876-ban eladni 20 milliót, megéltem 76-ban a nélkül, sőt minden előleg nél­kül viszem a háztartást 1877-ben a 3-ik hónapban, (Élénk helyeslés a középen) nehéz időkben, súlyos viszonyok között, nagy gonddal, nagy nehézségek­kel küzdve, oly nehézségekkel, mint pl., hogy töb­bet ne említsek, csak az agrónak túlságos emelke­dése, a­mi egy maga milliókkal rótta meg a bud­geted Várjon ez compromittálta? Én azt hiszem, ez oly eredmény, melyre öntudattal hivatkozhatom. (Élén tetszés a középen.) Egyfelől ezt mondani, másfelől olyanokat írni és beszélni, hogy lehetet­len, hogy a pénzügyminiszter, ha mondja is, mil­liókat előre a kölcsönből már eddig el is köl­tött, ez olyan­­ dolog, melyet szó nélkül hagyni nem lehet. (Élénk helyeslés a középen.) Hanem, ha meg is vannak írva mindezen dolgok a „köz­véleményben“, én bízom abban, hogy azon józan közvélemény, a­mely az országban van, ezt elhinni nem fogja. S még egy válaszszal tartozom a t. képviselő úrnak. Azt mondja, hogy én mindent ígértem, ígértem, hogy rendezni fogom az állam­­háztartást, de nem rendeztük, nem tettünk semmit ennyi és ennyi deficit s olyan miniszternek, a­ki ígéreteket tesz, ki az ő nézetei szerint az ígéretek­ben és tervek előadásában fényes szónoklatokat tud tartani, de az eredményekben mentül keveseb­bet mutat fel, ezen miniszternek nem szavaz bizal­mat. Ezt én szó nélkül nem hagyhatom. Olvassa reám a t, képviselő úr, mi volt az, a­mit én meg­ígértem, és én nyugodtan fogom hallgatni, mi az, mit én ígértem, és a­mit tőlem telhető becsületes igyekezettel megtartani nem iparkodtam. Mondtam-e valaha, hogy helyreállítom az egyensúlyt rögtö­nözve 1876 és 1877-ben ? Nem! Én azt mondtam, hogy mindent el fogok követni, hogy megtörténjenek azon intézkedések, a­melyek oly útra vigyék ezen országot, hogy az államháztartás rendezése bizto­sítva legyen. És én azt becsülettel megtartottam. Megígértem, hogy megtakarításokat fogok tenni. Megtettem. Megígértem, hogy fokozni fogom az állam jövedelmét. (Nagy mozgás a baloldalon.) Megtettem. De azon mesterséget, azon bűvészetet, hogy én a szomszéd országból tudjak jövedelmet kicsikarni, ahol, az igaz, én nem értek. (Élénk helyeslés a középen, mozgás a balon.) Akár hogy forgassák a dolgot, — higgye el a képviselő úr — Magyarország jövedelmeit Magyarországnak kell kiizzadnia, s más­­ helyette tartozásait megfi­zetni soha nem fogja. És hogy a t. képviselő úr egy időben olyan szerencsés lesz, hogy vissza­pillantva az általuk tett ígéretek csak parányi ré­szének teljesítésére is rámutathat, oly mérvben mint én tehetem én gratulálni fogok neki, de igen vigyázzon magára, mert azon ígéretek oly fénye­sek, oly nagyok, hogy én igen félek tőle, hogy azoktól a teljesítésben igen messze el fog maradni. (Élénk helyeslés a középen). Önök ígérik azt, hogy az önálló vámterülettel és nem tudom mivel mesés összegeket fognak ez országnak szerezni. Mi ezt nem ígértük meg, és én midőn az államháztartás egyensúlyáról beszéltem, megmondtam, hogy igye­kezem leszállítani a deficzitet és mikor átvettem az 1873. évi deficzitet,s a­melyet leszállítottam oly összegre, mint a t. képviselő úr előtt áll, mert leszállítottam igen jelentékenyen felénél alábbi összegre 1876 végével, alább szállítom 1877-re, én akkor, midőn oly megtakarításokat eszközlök, mint az 1876-ik évben magában anélkül, hogy azon adótörvények mind egyaránt hatékonyan tartottak volna, anélkül, hogy aztuj adók teljesen befizettet­tek volna, Magyarország államjövedelmeit egyik évről a másikra 16 millióval megszaporítottam, akkor arról beszélni, hogy nem tettem sem­mit, én csak ígérek, de nem tartok meg semmit, jo­gosultsággal nem lehet. (Helyeslés a középen.) Higyyék meg nekem a t. képviselő urak, én nem a magam állásának biztosságát akarom ez által megszerezni, mert 1878. évi deczember elsején ki­tudja ki ül ezen a helyen, nekem kényelmes dolog volna, ezen kérdésről nem szólani, ezzzel nem küz­deni, hanem élni egyik napról a másikra. (Közbe­szólás balfelől: Tudjuk !) Ha önök tudják ezt, hát miért állanak elő azzal, a­mivel előállanak, hogy én nem tudom miféle titkos intenziók miatt csiná­lom ezt a dolgot ? Én te­hát azon felelősség érze­tében teszem azt, mely rám nehezedik, mert önök­től is tanultam, mint a törvényből, hogy mulasztás által is megszegi az ember kötelességét, te­szem azért, hogy figyelmeztessem a t. házat arra, hogy ezen másfélévi rövid időközben jöhetnek elő momentumok — a mai európai helyzet éppen olyan, mely legalább nem teszi lehetetlenné, hogy ta­lán rövidebb, talán valamivel hosszabb, de egy bizonyos idő alatt oly helyzet áll elő, oly javu­lás, oly föllélegzés, melyet ha az ember jó ide­jén, jó korán fel nem használ, mások leszedhe­tik a tejfelt és epret. S én azon meggyőződésben vagyok, hogy bennünket — ha csakugyan előáll az alkalmas perez — könnyen megelőzhetnek, pe­dig megelőznének, ha én mint egyik­­. barátom magát kifejezte, miniszteri állásomnál fogva köte­­lességszerűleg ugyan, de csak akadémikus jelleg­gel bíró tárgyalásokat folytathatok és így megkötni nem bírok semmit. Érzem, hogy ekként oly per­­ezek tűnhetnek el, melyeket mások, a­kik azon helyzetben vannak, felhasználhatnak. Nem ismeret­len más európai parlamentáris országokban a fel­hatalmazás-adás kölcsönkötésre, pedig úgy beszél­nek a képviselő urak róla, mintha a kölcsön fel­hatalmazások ezen módja hallatlan dolog volna, melyet csak én initiálok. Ellenkezőleg semmiféle állam pénzügyminiszterének a kezét nem szokták megkö­ni sehol, mindenütt Ausztriában, Németor­szágban, Francziaországban előleges felhatalmazás alapján szokták a kölcsönöket megkötni. Akkor tehát midőn ezt tudom, midőn tudom azt, hogy mihelyt azon általános nyomás, mely az euró­pai pénzerőket eddig visszatartotta megszűnik, s mihelyt egy szabad pillanatban egy áldást hozó üdvös momentum áll be, fölpezsdülnek a visszatartott erők, versenyezni fognak s ke­resni fogják az alkalmat, hogy a tőkét igénybe vehessék akkor, midőn én látom ezen lehetőséget akkor nem elégedhetem meg azzal, hogy — a­mit hosszú idő óta teszek következetesen, hogy fonjam csendben a szálakat, e czért tartva az ország ér­dekében szemem előtt — itt megállapodjam. Ne­kem ide kellett állanom, nekem ily határozottan komoly és nehéz helyzetben a t. képv. háztól fel­hatalmazást kellett kérnem, hogy esetleg czélhoz is vigyem, a­mit csendesen csak előkészíteni le­het. (Élénk helyeslés a középen.) Nem vezetnek engem holmi titkos dolgok és azért nem érdemlem az insinuatiókat, melyekkel illetve lettem. Én t. hát nem tudom, sikerülni fog-e az, a­mit most in­dokolok, azért nem állok jót ; azzal én nem biz­tattam eddig is senkit, ma sem ígérem, de az a meggyőződés él bennem, hogy ezen dolog csak ezen után válhatik lehetővé. Ezért azt hiszem, hogy ezen házban sohasem kezdeményeztetett az ország érdekében hasznosabb, jobb és czélszerű­bb dolog, mint ez, mert ez a dolog olyan dolog, a­mely nem egy párté és nem is egy emberé, hanem az egész országé, t. i. az ország hitelügyének rendezése. (Helyeslés) és ezért ezen szempontból kérem a t. házat, méltóztassék ezen törvényjavaslatot meg­szavazni. (Élénk helyeslés és éljenzés a kö­zépről.) Helfy Ignácz azt vitatja, hogy a szóban forgó consortium a világosan kikötött árakon felül, mellékárakat is követel. A második kölcsönnek titkos ára volt a romániai szerződés; az ezüstka­matot aranyra változtatták e consortium kedvéért. Széll Kálmán : Nem áll! Holfy Ignácz bizonyítgatja az ellenkezőt és határozottan állítja, hogy a kikötött áron kívül igen is drága ára lesz a consortiumnak.­­ A kedvező pillanatra vonatkozólag idézi egy bécsi levél kö­vetkező szavait: „Der günstige Moment des Geld­markts ist da, doch für wem ist der Moment eigent­lich günstig und nützlich ?“ Kétségesnek tartja, hogy Magyarországra volna kedvező. A sietségre semmi ok sincs, ellenzi a javaslatot. Mocsáry Lajos a pénzügyminiszterrel vitat­kozva, megjegyzi, hogy reá a dolog azon benyo­mást teszi, miszerint itt nem arról van szó, hogy a pénzügyminiszter húsz hónap alatt használja fel a majd kínálkozható alkalmat, hanem, hogy ezen üz­let már meg van kötve, s hogy ezen üzletet reánk akarják ootrogálni. Nem látja azt, hogy a jelenlegi üzletből Magyarországnak haszna lehetne, sőt attól tart, hogy kára lesz, tehát ellenzi a javaslatot és azt nem fogadja el részletes tárgyalás alapjául. Ragályi Nándor megköveteli mindenkitől, hogy midőn szerencsétlenség miatt odajutott, hogy az ár elcsap feje felett, ne igyekezzék lépre kerí­teni több áldozatot, hanem jelentse ki állapotát. Ezen kötelezettség alól az államot sem ve­szi ki. Nem fogadja el a javaslatot. Az általános vita erre véget ér. Tisza Kálmán : T. ház ! (Halljuk!) Ha azok után, a­miket a pénzügyminiszter úr elmondott, még néhány perc­ig kérem a t. ház türelmét, annak oka egyedül az, hogy némi félreértések, némi ki­fejezett gyanú, vagy feltevések irányában a tény­állást a maga valóságában helyreállítsam és előre is kijelentem a t. háznak, hogy midőn ezt teszem, igyekezni fogok hangomat úgy mérsékelni, mozdu­lataimat úgy szabályozni, hogy ne tegyem ki ma­gamat, mint t. barátom a pénzügyminiszter, s ki­nek hangjának magassága és kézmozdulatai is oly fontosaknak találtattak, hogy egyetlenegy szó­nek sem szólt, a­ki erre ne reflectált volna. De ha ilyen kényesek a t. képviselő urak a minisz­teri hangsúlyozás és kézmozdulat irányában, ké­rem méltóztassék, egy házszabályt proponálni, mely meghatározza, hogy mily hangon és mily magas­ságra szabad a miniszternek beszélni, de a­mely egyúttal mondja ki azt is, hogy önmaguknak bele kiáltani, lármázni, szóval minden szabad. Én t. képv. ház! (Halljuk!) azon pénzügyi és állami po­litikáról, melyet az előttem szólott t. barátom fej­tegetett, nem is szólok. Nem szólok pedig már csak azért sem, és e tekintetben Simonyi Ernő képv. urat és társait is utalmam alá veszem a pénzügy­­miniszter ellen, mert meg vagyok győződve, hogy a­mit ő mondott, és a­mit a többi képv. urak is mondottak, ez Magyarország hitelének és sorsának nem árt, nem árt nem azért, mintha magában véve a tényeknek e valósággal nem egyező állítása nem árthatna a hitelnek; (mozgás a balon) nem azért, mintha ilyen theória nem ártana a hitelnek, hanem azért, mert szerencsére azok, kik ezen dologban érdekelve vannak, igyekeznek maguknak biztos meg­győződést szerezni. Az ő szavaikra pedig, hála is­tennek, súlyt nem fektetnek. Én tehát a va­lótlanság következményének vádja alól a t. képvi­selő urakat — beszéljenek a mint tetszik, tel­jes nyugalommal felmentem. (Nagy mozgás a szélső­baloldalon.) De azt az egyet mégis meg kell hogy valljam, az előttem szólott t. képv. theóriája folytán, hogy egyfelől én Magyarországot azzal bá­torítani az államfőnk megcsinálására, hogy kilátásba helyezzem neki a török állapotokat, nem akarom; valamint azt is megvallom, hogy a magyarral szü­letett nemeslelkűséget annyira vinni, hogy annyira menjek mint ő, ki félti, hogy mi a rosz hitelünk daczára rávesszük majd a Rothschild consortiumot, hogy nekünk hitelt adjon, azt megcsaljuk,­hasonló­­képen nem tudom, és legyen eléggé nyugodt a­z, képviselő úr, hogy míg szerencsére azok és más pénzemberek tudják, hogy Magyarország az állam­tönkre kényszerítve nincsen, addig másrészt azok saját érdekeikre maguk tudnak vigyázni, ha soha­sem figyelmeztetik is őket. (Helyeslés a középen.) Több felül az állíttatott, hogy a pénzügymi­niszter úr, midőn a törvényjavaslatot beadta, azt mondta volna, hogy azért kell azt mostan elintézni, mert rögtön végre lehet hajtani, ma pedig azt mondta volna, hogy szó sincs arról, hogy azt rög­tön végre lehet hajtani. Engedelmet kérek, ily mó­don sem az egyik, sem a másik nem mondatott. A pénzügyminiszter úr, midőn javaslatát beadta, — és a pénzügyi bizottságban ez fel is hozatott mint egyik indoka a meg nem szavazásnak — határo­zottan kimondotta, hogy jótállani arról, felelősséget vállalni azért, hogy most fog végrehajtatni, nem képes. Ez az egyik. A másik az, hogy ma pedig a pénzügymi­niszter úr nem mondotta, hogy szó sincs arról, hogy az ma megköttethessék, habár némi változás állhatott volna is be a helyzetben, hanem midőn a kamat általi terheltetést érintette, azt mondotta, hogy arról szó sincs, hogy ezen összegek már most folyóvá tétethessenek, tehát szó sincs róla, hogy azon kamatteher oly nagy lehessen, mint a minő különbség a lejárat napja és a mai nap között van. Mondotta pedig mind akkor, mind ma, és ezt úgy hiszem mondotta teljes igazsággal s a többek által felemlített közbejött kedvezőtlenebb hírek nem ingatják meg ez álláspontját, hanem megerősítik, hogy oly viszonyok közt, mint a minőkben ma va­gyunk, midőn az egyik napról a másikra változha­­tik a kedvezőtlen helyzet kedvezőbbé és a ked­vezőbb kedvezőtlenebbé, akkor igenis az or­szág érdeke kívánja , hogy a kormány oly helyzetben legyen , hogy a legelső kedvező al­kalmat felhasználhassa és ne kelljen akár az or­szággyűlés együtt nem léte, akár a törvényalko­tással összekötött, formalitások miatt, a lehető, a beállható kedvező alkalmat elszalasztani. (Helyeslés a középen). És nem azért, mintha hinném, hogy van e házban valaki, a­ki azt gondolja, de ne­hogy másutt azt higyjék, hogy felelet nélkül ha­gyatott, midőn a kamatteherről beszéltem, meg kell említenem, hogy Mocsáry képvé­nt, midőn a kettős ka­matteherről beszél, igen nagy tévedésben van. Hiszen senkinek sem jut, nem juthat és remény­em nem is fog jutni eszébe soha, hogy a 76 milliós Schatzbonokra szükséges beváltási összeget beszerezvén, azért a kamatokat hűségesen fizesse,­azt a pénzt meg szé­pen a fiókba bezárja, a Schatzbonokat pedig futni hagyja és azok kamatait is fizesse. A­ki ezt még csak lehetőnek hiszi, engedje meg a képviselő úr, de ezzel azt bizonyítja, hogy megtámadni pénz­ügyi törvényt tud ugyan, de arra, hogy pénzügyek­kel hogyan szoktak bánni, még talán álmában sem képes. (Derültség és tetszés a középen.) Hallottam arról, hogy ezen kölcsön összeköt­tetésben van a bankügygyel s más efféle tárgyak­kal, és ez iránt felvilágosítás holmi jegyzőkönyvek­ből szándékoltatik meríttetni. Az illető képviselő úr még hozzátette, hogy reánk petrogálják ezen köl­csönt is ugyanazok, mint a többit. No összekötte­tésben a kettő, hogy nincsen, azt határozottan ál­líthatom és sem ma, sem a jövőben annak az el­lenkezőjét senki bizonyítani nem lesz képes. A jegy­zőkönyvekből nem is tanulna a képviselő úr sem­mit, mert azokban ugyan ezekről semmiféle szó sincs. De mi az oetroyalást illeti, én ugyan nem vagyok az oetroyalás barátja, hanem megvallom, hogy ha találkoznék olyan ember, a­ki oly helyzetbe akarna bennünket oetrogálni, hogy azon 76 milliós kölcsön kötvényeit beválthassuk, nem azt mondanám, hogy nem kell, hanem azt, hogy oetroyáljon még egyszer annyit, hogy a kölcsön másik felét is beválthassuk. (Élénk helyeslés a középen.) Azonban, fájdalom, az oetroyá­­lás ezen neme még eddig a világon divatban nem volt, hanem mindig annak kellett gondolkozni és utánna járni, a­kinek a pénzre szüksége volt, és éppen azért biztosíthatom a képviselő urat, hogy akár jó, akár rész, akár kárhozatos azon eszme, mely a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatban kife­jezést nyer, de azon eszme egyenesen és határozot­tan a kormánytól jön és senki mástól nem ered. Mondom sajnos, hogy így van, mert jobb volna, ha minket jönnének megkínálni, ha mindenfelől ránk oo­rogálnák és nyakunkba dobnák a pénzeket, mint­sem hogy nekünk kell az ország érdekeinek meg­felelő feltételek alatt a szükséges pénzeket keresni. Én, te hát, bankkérdésről, vámszövetségről most, mert ez a jelen ü­gygyel kapcsolatban nincsen, szólani nem akarok; azonban arról az egyről biz­tosítom a képv. urakat, s annak idejében ki fogom ezt mutatni, hogy bármi legyen is azokra nézve va­lakinek véleménye, azt bebizonyítani, hogy az, a­mi ezen egyezményekben foglaltatik, roszabb mint az eddigi helyzet, senkinek sikerülni nem fog. Hivatkoztak többen tett ígéretekre. A t. kép­viselő urak egy idő óta követik azon taktikát, fel­hozni, hogy miket ígértünk, felhozni olyanokat is, a­mint ezt ma Lukács J. képviselő úr a pénzügy­­miniszter úrral szemben tette, a­miket sohasem ígér­tünk. Azt mondani, hogy törekedni fogok valamire, nem annyit jelent, hogy azt meg fogom csinálni; azt mondani, hogy én hiszem, hogy ezt vagy azt lehet csinálni évek alatt, nem annyit jelent, hogy az meg fog csináltatni ma vagy holnap, vagy egy év múlva. A t. képviselő urak hirdetik itt is országszerte, hogy a kormány ezt vagy amazt ígérte, a­miben mindig van valami kevés, de nem ígértetett az oly modorban és oly positive; aztán megtámadják a kormányt azért, hogy ígéretét nem váltotta be. Ez már oly divat, hogy én nem fogok csodálkozni, ha egy pár hónap múlva — föltéve, hogy azon nem kedvező eset állana be, hogy ezen törvényjavaslatot nem tudjuk végrehajtani — a képviselő urak előállanának és azt mondanák — meg vagyok róla győződve, hogy ez így fog tör­ténni, ha csak az, a­mit mondottam, el nem ijeszti őket , hogy íme, a kormány megígérte, hogy realisálni fogja e törvényjavaslatot és nem tudta realisálni, míg ma azért támadják meg a kormányt, hogy nem ígéri meg, hogy mindenesetre realisálni fogja. A­mi különben az ígéreteket egyáltalán illeti, én az iránt a­mit valamikor ígértem, számolni fo­gok nemzetemnek, istenemnek és lelkemnek, azon­ban oly dolgokat, a­melyekről előre láttam volna, hogy nem lehetségesek, sohasem ígértem; de vi­szont, ha látom, hogy azon hajó, melyen egy bi­zonyos kikötőbe akarok evezni, ellenkező szelek miatt oda nem mehet, sőt ha a kormányos erőlteti azon hajót, hogy oda menjen, talán veszélynek tenné ki, holott ha ugyanazon irányban evez, egy talán nem oly távol levő, de közelebbi kikötőbe eljuthat és hajóját megmentheti. úgy fogom fel a dolgot, hogy ezen esetben a kormányzónak nem az a kötelessége, hajóját erővel az ellenkező széllel szembe evezni, nem is az, hogy a lehető legelső kedvező alkalmat megragadva, hajóját oda hagyja, hanem az, hogy küzdjön, mentse meg a hajót, vi­gye előre, hogy majd idővel az először óhajtott ki­kötőt is elérje. (Élénk tetszés a közepén.) Paczolay János: Hol volt a szélvész, mi­kor minket hazaárulóknak neveztek! Tisza Kálmán miniszterelnök: Én te hát, nem szélvészről, de ellenkező szelekről beszéltem. A ki nem látja át a politikai fordulatokat, melyek újabb időben bekövetkeztek, a­ki nem tudja, hogy hitelviszonyokat rendezni egy másféléves keleti krízis alatt sokkal nehezebb, mint akkor, midőn ilyen válságról az embernek ideája sem volt, az keresheti a szelet, de látni nem fogja, mert látni nem tud. (Helyeslés a középen.) Azt, hogy a kor­mány czélja mi ezen törvényjavaslattal a pénzügy­miniszter úr kifejtette, s én részemről az ő néze­tében osztozom. Azon gyanúsításokra, hogy itt ez nem czél, hanem csak köpeny, felelni nem fogok, mert vagy sikerül érvényesíteni a törvényjavaslatot, a­mint remény­em, de ismétlem nem ígérem, vagy nem sikerül; ha nem sikerül, úgy is nem fog lenni sem köpeny sem más; ha pedig sikerül, a té­nyek fogják bebizonyítani, hogy igenis ko­moly szándékkal indíttatott meg. Én ismétlem, Magyarországra nézve szerencsésnek fogom tartani azon napot, a­midőn tisztességes feltételek mellett a függő adósságoktól megszabadulunk , de enged­jék meg a képviselő urak, maga az, a­mit, ha jól emlékszem, Helly képviselő úr is mondott, s a­mi­ben többen követték, hogy mindig azt keresték, hogy miféle mellékes dolgok vannak még, e tör­vényjavaslathoz kötve — és itt mellékesen meg­jegyzem, hogy az 1­873-iki schatzbonoknak az or­­sova-temesvári vasúttal való összeköttetéséről soha­sem beszéltem ; időben az 1874-ikivel esnek össze s nem az 1873-iakkal — mondom, maga azon kö­rülmény, hogy a t. képviselő urak azt kutatják, hogy ehhez még micsoda más feltételt kötött ki magának a consortium, mindamellett, hogy mi azt nyilvánítjuk, hogy semmi feltétel nincsen hozzá kötve, az a körülmény, hogy azon képviselő urak, kik e törvényjavaslatot megtámadják, azt kutat­ják, hogy a féle mellékérdek vezetheti meg a con­sortiumot, az legjobban bizonyítja, hogy a tör­vényjavaslatban kifejezésre hozott czélra törekedni helyes és ha ez sikerül, a siker az ország érde­kében van. Ha ez még nem nyugtatja meg a siker iránt a t. képviselő urakat, szabad legyen beszédemet Lukács Béla képviselő úrhoz intézve bezárnom (Hal­ják!). Ő előadta, hogy elismeri azt, hogy a kor­mány bír elég belátással, némely belsőbb dolgokat rendezni, s ezek közé számította, ami előttem meg­foghatatlan, a parlamenti reform részletének kér­dését is, ami nem egészen helyes felfogás, s azt mondja, nagyobb dolgokra nézve már hiányzik a minisztériumban a tehetség. Én te­hát, elismerem magam is, bennünk nincs sem annyi tehetség, hogy háborúból békét tudjunk elővarázsolni, sem annyi, hogy Európára akaratunkat rá tudjuk diktálni, tovább­megyek, még annyi tehetség sincs bennünk, hogy esőt és napot, akkor tudjunk csinálni, amikor éppen legnagyobb szükség van rá, sőt elismerem, hogy arra sincs elég erőnk, hogy rövid idő alatt kedvezőtlen con­­juncturák közt helyre tudtuk volna állítani a ma­gyar hitelt, amint hogy álljon kívánni lehet és kell, reá törekedni szükséges, de a­mint hogy nem áll, arra bizony nem az ezen kormánynak ed­dig engedett idő, hanem hosszabb idő szükséges. Mindezekben gyengeségünket elismerem, de másfe­lől jogosultnak tartom a t. képviselő úrnak és má­soknak azon nézetét, mely ennél még sokkal cse­kélyebb tehetséget megtagad tőlünk. Meglehet, de ha ez így van, akkor a t. képviselő úr engedje meg nekünk, hogy próbáljuk meg hát ez alkalom­mal a szerencsét és kapac­itálja magát azon né­met közmondással: Der Dumme hat’s Qliick. Wenn wir dumm sind, legyen módunkban a szerencsét megpróbálni. (Élénk tetszés a középen.) Erre a vita véget ér, miután előadó szólási jogáról lemondott s Lukács Béla néhány meg­jegyzést tett. A szavazásra vonatkozólag vita tá­mad, melyben részt vesznek: Helfy, (somogyi) fiziuntágh Pál, Ürményi, ficruatoni, Si­monyi és­ Tisza Kálmán miniszterelnök. A név szerinti szavazás eredménye következő: 444 igazolt képviselő közül szavazott 166 igennel, 74 nemmel, távol volt 203 képviselő, s így a javaslat átalánosságban elfogadtatott. Következik a részletes tárgyalás. Simonyi Ernő az 1. és 2. § közé ezen új paragraphus beszúrását indítványozza. A jelen tör­vény alapján kibocsátandó járadék kötvények egyedül az 1873. 33. t. sz. alapján kibocsátott kincstári utalványok beváltására fordíthatók és más czélokra még ideiglenesen sem használhatók fel, kamatozni pedig csak azon időtől fogva kezdenek, midőn az érettek becserélt kincstári utalványok a forgalomból visszavonatván, kamatozni megszűntek. Ezen módositvány ellen felszólal Széll Kál­mán, Hóricz Pál, mellette Helfy Ignácz, s vé­gül Hocsáry Lajos, mire a ház a módositványt mellőzi. Simonyi Ernő indítványozza a 2. §. kiha­gyását ; a ház azonban Széll Kálmán pénzügymi­niszter felszólalása után a §-t elfogadja. Ürményi Miksa a 3. §. után a következő bekezdést kívánja tétezni: Ezen felhatalmazás az 1878. évi költségvetés beterjesztéséig terjed. E pontnál vita fejlődik ki, melyben részt vesznek Széll Kálmán, Simonyi és Zichy Nándor gróf; a ház a módositványt mellőzi. A 4 dik és utolsó §. a pénzügyminiszter által indítványozott szövegben fogadtatott el, mely kö­vetkező : „Ezen törvény kihirdetése után azonnal életbe lép s végrehajtásával a pénzügyminiszter bizatik meg.“ A javaslat így letárgyaltatván, az ülés d. u. 5 órakor véget ért. A képviselőház ma délelőtti ülésében a minisz­terelnök bemutatta a honvédség felszerelésére szüksé­ges póthitelről szóló szentesített törvényt, mely ki­­hirdettetett. Ezután a kölcsön-törvényjavaslat olvas­tatott fel harmadszor.­­ A miniszterelnök felszó­lalására a ház kimondotta, hogy ápril 21-dikéig ér­demleges ülés nem fog tartatni, kivéve, ha a fő­rendektől oly üzenet érkeznék, meg a kölcsön-tör­­vényjavaslatot módosítja. Holnap d. u. 1 órakor a ház ülést tart. Laptulajdonosok: b­égvárty testvérek, Cserit At­ony Tajos. A főrendiház déli ülésében kihirdették a kép­viselőháztól átküldött szentesített törvényeket. A kölcsöntörvényjavaslat a hármas állandó bizottság­hoz utasíttatott. A bizottság még holnap beadja je­lentését, s ha sürgősségi indítvány létezik, a javas­lat azonnal fog tárgyaltatni. HÍREK. — Mk­cz. 26. — — A képviselőház tegnapi nagyfontosságú ülé­séről egész terjedelemben kívántuk a tudósítást közölni olvasóinkkal már esti lapunkban, s ez te­rünket annyira igénybe vette, hogy a többi rova­tok megszorításával számos külföldi és belügyi hír közlését, valamint a részvénytársulatok közgyűlései­ről, nevezetesen a magyar általános hitelbankról szóló tudósítást is reggeli lapunkra voltunk kény­telenek halasztani.­­ Az akadémiai kör tegnap délben tartotta közgyűlését Pulszky Ferencz elnöklete alatt. A közgyűlés tudomásul vette a számadások megvizs­gálására kiküldött bizottság jelentését, s Szent­­györgyi Ottó pénztárnoknak a felmentés megadása mellett köszönetet szavazott. A kör az elmúlt évről még felesleggel is rendelkezik, s ennélfogva a tag­díjat évi 24 forintról 20 írtra szállította le. A választmányba megválasztottak: Arany László, Csernátony Lajos, Deák Farkas, Fraknói Vilmos, Gyulai Pál, Greguss Ágost, Horváth Mihály, Hun­­falvy Pál, Heinrich Gusztáv, Ipolyi Arnold, gr. Ká­rolyi György, Lukács Antal, Kármán Mór, Körösi József, Majláth György, Pauler Gyula, Pompéry János, Pulszky Ferencz, Ribáry József, K. Sennyey Pál, Stoczek József, Szabó József, Szily Kálmán, Szlávy József, Tárkányi Béla, Tisza Kálmán, Ur­­váry Lajos, Wahrmann Mór, Wodianer Albert és Zichy Antal. A számadások megvizsgálásával a folyó évre is Máday Izidor és Gyene Gusztáv bí­zattak meg. Felelős szerkesztő : Palásthy Nándor. A szavon­hatlanul utolsó előadás. iCamilSyscal ■németalföldi királyi műlovardája,|| Budapesten, a sugár­ utón. Ilf HEB Hétfőn, márczius 26-án esti 7 órakor : férfig IBohócz-előadást «valamennyi bohócz jutalmául, többoldalú kívánságra:» Ima kedvelt bécsi női zenekar fellépte. Guszti, mily» laostoba vagy te! — bohózatos utikaland. Baise eiHK ^fflBabet, bohózatos lovaglási mutatvány, előadva Mr.mr JHEmilie és Eoevens Emil által. Amerikai párbaj, Neisey id­gbohócz fellépte. Guszti mint elefántszeliditő m­odil| nélkül vig mutatvány. Ifjúságnak nincs erénye. So ||| gu­rozás falun. Ezen előadásban egy bohócz és egy||| aSur között egy százforintos fogadás ejtetik meg. |H§ Kedden márcz. 27-én esti 7 órakor, a hon-CH JHvédmenház javára adott jutalomjáték-előadás nagyHt «^tetszéssel fogadott műsorozatának ismétlése. 155 |||| Nyomatott JLégrády te«tr&M­ J«vnll.

Next