Ellenőr, 1877. szeptember (9. évfolyam, 348-401. szám)

1877-09-16 / 375. szám

Budapest, szeptember 15. A tábornagy útja, Mac-Mahon tábornagy, a franczia állam ez időszerinti feje körutat tesz birodalmában. Sorra veszi a fontosabb városokat, útjába ejt minden nevezetesebb vidéket. S ezt nem először, s nem is azért teszi a tábornagy-elnök, hogy a jó franczia polgároknak megszerezze a gyönyörűséget, miszerint szinről-szinre láthassák azokat, az államfelség képviselőjét, fényes egyenruhájában, még fényesebb, hivatalos pompától ragyogó kísérete közepett, s hogy viszont ő láthassa szinről-szinte Francziaország haladását, fejlődését, népének gyarapodását, beletekintsen a franczia közélet alsóbb rétegeibe, gyógyítson bajokat, jutalmazzon erényt és irtsa a gyomot. Ha e körútnak ez utóbbi volna czélja, úgy az áldásos, jótékony hatású lehetne Francziaországra nézve. A franczia népbe visszatérne a mélyen megrendült bizalom az állam feje iránt, jóakaratot, a köz iránti érdeklődést látva, ezt a szeretet és hála érzelmeivel viszonozná, lelkesülten tárná szivét első hivatalnoka elé, ki tettekben mutatná meg, hogy az állam, a közjó érdekeit, s csakis ezeket viseli szivén és tartja szemei előtt. Mac-Mahon egy ilyet alkalmából megtanulná ismerni a franczia népet, látná azon csudákat, melyeket az idegen invázió pusztításai után a köztársaság épített fel Francziaország romjaiból, s megértené a franczia nép ragaszkodását azon államforma iránt, melynek aégise alatt az ipar-, kereskedelmi s a társadalmi élet e csudái létre jöttek. A tábornagy-elnök szemei előtt azonban nem ezen czél lebeg, s tekintetét egy másik, Francziaország érdekein túl, a pártpolitika határában fekvő czélra szögezve, útjában nem látja meg ezen érdekeket, nem látja meg Francziaországot. Nem úgy jelenik ő meg a franczia nép előtt, mint ki a pártok felett állva, megjelenésének souverain varázsával lecsillapítani van hivatva a pártküzdelmek, Francziaországot e súlyos időben Európa előtt kompromittáló torzsalkodások hullámait. Ellenkezőleg. Mint monarchisták első pártembere lép ő a köztársaság-elnöki hatalom és fény impozáns díszítményével Francziaország elé, hogy súlyos nyomatékot adjon azon hivatkozásnak, melyet a választások kiírása által a franczia népre tett. Nem orvosként akar Francziaország lázasan lüktető ütemére tapintani, hanem azon szempontból vizsgálja a kórjelenségeket, hogy melyeket kell elnyomni, s melyeket fejleszteni a monarchista restaurátió érdekében. Nem csillapítani megy ő a pártdüh forrongását, hanem ellenkezőleg lángra lobbantani az izzó gyuanyagot, mely már tán közelebb rémes kitörésével fog rettentő látványul szolgálni Európának. S valóban, bármennyire hajlandó is a franczia nép meghajolni a hivatalos tekintély, a tarka-barka egyenruhákba öltözött hatalom parancsoló fellépte előtt, bármily tömegesen kapaszkodik a tőke, a vagyon képviselete a hatalom uszályába, a tábornagy mégis keserű csalatkozásokat kénytelen megélni francziaországi körútján, s oly jelenségekkel találkozik, melyek bizonyára nem voltak megírva a hivatalos útitervben, s ezekre bizonyára nem adott utasításokat a jeruzsálem-utcai gondviselés titkos közegeinek. Esti lapunkban részletesen le van írva azon fogadtatás, melyben Mac-Mahon Bordeauxban részesült. Amit itt saját elnöki szemeivel látott, saját tábornagyi füleivel hallott Mac-Mahon, több volt a tüntetésnél: ez elősze volt egy forradalmi háborgásnak, melybe a franczia kormány kényszeríti bele erőszakos rendszabályaival a franczia népet. Az imposáns néptömeg semmi hivatalos tekintély által le nem csillapítható zúgása, a köztársaság tüntető éljenzése, a tábornagy minden léptét nyomon követő gúnyos zsibaj, a vihar előszele volt, mely megállapodást intett Mac-Mahonnak és kormányának, s pedig oly parancsolólag, hogy a Malakoff torony rendíthetlen hőse perczeken át nem volt képes leküzdeni zavarát és meglepetését. Mac-Mahon természetesen egészen más jelenetre volt készülve. Thiers halála, Gambetta elítéltetése után a kegyelemdöfést akarta megadni a republikánusoknak, egy a republikánus provincziákon át tervezett diadalút által. Azt hitte a kormány, hogy amit a Thiers halála miatti mély megrendülés, Gambetta elitéltetése által támasztott üdvös félelem be nem fejeztek Bordeauxban, majd befejezik a titkos rendőrügynökök, kiket tömegesen küldött a tábornagy tüntető fogadására, s a mondva csinált fény és pompa, mely szintén Párisban lett előre megrendelve. A csalatkozás azonban teljes és csattanós hatású volt. A nép érzelmének valódi, imposans nyilatkozata áradatként sodorta el a színpadi decoratiót, s a staffage mögött megjelent a nép mesterkéletlen, természetes alakjában, s megjelent a bordeauxi polgárokban nem a hivatalos, hanem a valódi, a köztársasági Fancziaország, hogy keserű igazságokat mondjon a czikornyás üdvözlő szónoklatokra készült tábornagynak. Nem kétkedünk, hogy ez igazságok kellemetlenül hangzottak Mun Mahon monarchikus tömjénezés által elkényeztetett fájeinek, de ez igazságokból mégis sokat ta-nulhatott. Megtanulhatta, hogy egy köztár-sasági elnök, ki egy állam élén áll, nem lehet pártember, hanem csak úgy számíthat a polgárok szeretetére és rokonszenvére, ha a pártok feletti magas állásából nem száll le a pártküzdelmek ránézve dísztelen mezejére. S megtanulhatta különösen azt, hogy a franczia köztársaság még nincs kötözött kezekkel és lábakkal kiszolgáltatva a monarchikus reactiónak, s hogy e reactió csak hosszú, Francziaország legszentebb érdekeit, sőt Francziaország jövőjét koczkára tevő harczokat lesz kénytelen felidézni, ha csakugyan el van határozva a franczia földben mély gyökereket vert köztársaságot kiirtani. Mi, kik Francziaországot e válságos időben szeretnők mielőbb erősnek, hatalmasnak tudni, legyen az bár köztársaság, vagy monarchia, s épp azért agggódva tekintünk minden oly jelenségre, mely a franczia talaj közeli föld ingására enged következtetni, őszintén óhajtjuk, hogy a tábornagy-elnök csakugyan tanult legyen e keserű igazságokból, s hogy azon meggyőződéssel térjen vissza Párisba, miszerint az áldatlan belharczok kiküzdésére most van legkevésbbé jó alkalom, s hogy Francziaországnak előbb meg kell erősödnie, tekintélyét kifelé visszaszereznie, s csak azután láthat belső házi perpatvarának elintézéséhez. Az országgyűlést szabadeivű párt, folyó év szeptember hó 17-ikjén, délután 6 órakor értekezletet tart. Andrássy Gyula gróf külügyminiszter úr ma átutazott a fővároson — Tiszadobról Bécsbe menet. — Csupán az egyik vasúttól a másikhoz — az osztrák államvaspályához, — ment a külügyminiszter, de ezen rövid idő alatt találkozása volt Tisza Kálmán kormányelnök úrral. Holnapután tartja az egész budapesti helyőrség hadgyakorlata Czinkotánál, hol ő felsége is jelen lesz. Lapunk múlt pénteki számában a bírói ítlétek kezelése s az előfordult sikkasztások tárgyában megjelent közleményre vonatkozólag illetékes helyről a következő észrevételeket kaptuk: A bírói letétek és bíróságok, valamint a hivatalos pénzek kezelése, nyilvántartása és ellenőrzése részint törvények, részint több rendbeli miniszteri rendeletek s a bírósági ügyviteli szabályok által a legszabatosabban van körvonalazva; ki van mondva az is, hogy visszaélések és sikkasztások eseteiben kit terhel a felelősség. Hogy az igazságügyminisztérium felügyeleti jogát és kötelességét kellőleg gyakorolja, tanúskodnak erről az általa vezetett nyilvánkönyvek, melyek az illyetén visszaélések és sikkasztások minden egyes eseteiről, s a vizsgálatok stádiumairól a leghívebb adatokat szolgáltatják. S hogy a törvények és rendeleteknek minden körülmények között, s kíméletet nem ismerő módon érvény szereztetik, tanúskodnak azon tények, melyek szerint a bűnösök azonnal törvény elé állíttattak, a közvetlen felügyelettel megbízott bírósági közegek pedig az őket terhelő felelősség elvénél fogva tettleges kártérítésre is köteleztettek. Tartozunk egyébiránt a hazai bírói kar reputatiója érdekében kijelenteni, hogy a kir. bíróságok fennállása óta csekély volt azon eseteknek száma, melyekben biró állíttatott volna ilyen sikkasztást miatt törvényszék elé. Azon egy két biró pedig, kit a fennebb említetteken kivüli hason visszaéléssel lehetett volna alaposan vádolni, részint maga vetett véget életének, részint természetes halállal múlt ki, s csak holta után jutott az illető hatóságnak tudomására az ily pénzekben mutatkozó hiány. Egyébiránt a statistika ezen ügyben is a legbiztosabb tájékoztató. Az igazságügyminisztériumról létező számvevőségi adatok szerint ugyanis 1872-ik évi január elseje, vagyis a kir. bíróságok működésének kezdetétől a mai napig ilyetén sikkasztások fejében az állam a károsult magánosoknak összesen 8268 frt 52 krt fizetett, s ezen összegből bírák által elkövetett sikkasztás fejében kárpótlási összegként 4344 frt 38 kr szerepel. Nem azért hoztuk ezt fel, hogy ennél kedvezőbb állapotok ne volnának kívánatosak, de meg vagyunk győződve, hogy adataink a közönséget az iránt megnyugtatni fogják, hogy komolyabb aggodalom — vagy rendkívüli intézkedés — szüksége fenn nem forog. Reméljük, hogy azon tisztelt lapszerkesztő urak, kik az „Ellenőr" fenti közleményét átvették, becses lapjaikban ezen észrevételeknek is helyt adni szíveskednek. ORSZÁGGYŰLÉS. 1. A közönség részéről az érdekeltség elég nagy volt. A karzatok megteltek egészen, s a kapu előtt is volt publicum, de a képviselők még csak feles számmal vannak itt. A rövid elnöki beköszöntő után az irományok nagy halmazának bejelentése következett. A képviselők létszámában történt egy kis változás. Dániel Márton tanfelügyelővé neveztetvén ki, lemondott, úgyszintén Kapp Gusztáv is, kit nagy-szebeni polgármesterré választottak. Kapp 1865 óta volt tagja országgyűléseinknek. 1872-ig nem sok vizet zavart, attól fogva ő is a szász klubhoz csatlakozott, s mondott egypár beszédet a szászföld érdekében. Nem várható hogy olyan embert küldjenek helyébe, aki ne külön szász politikát csináljon. A napirendet illetőleg abból történt megállapodás, hogy az osztályok tárgyalják a Kúriának képviselőválasztási ügyekben bíráskodásáról szóló törvényjavaslatot, a ház pedig szerdán határoz, hogy mikor vegye fel a békebirói törvényjavaslatot. Azután jöttek az interpellációk, öt egyszerre, s mind a keleti kérdésről. A legtöbb hatást a legelső tette, a gr. Apponyi Alberté, kivált a bevezetés, melyben elismeréssel áldozott a törökök hősies küzdelmének. Simonyi Ernő interpellátiója és beszéde iránt viseltetünk annyi kímélettel, hogy nem kritizáljuk. Azért közöljük ezt is úgy mint a többit, szó szerint. Helfy Ignácz interpellációja érdekes A képviselőház ülése szeptember 15-én. (Esti tudósításunk kiegészítéséül.) Elnök: Ghyczy Kálmán; Jegyzők: Beöthy, Molnár, Gullner, Orbán Balázs. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Széll Kálmán, Péchy T., Perczel B., Trefort A., Wenckheim B., dr. Bedekovich K. minek rövid megnyitó beszéd után felolvastatja a szünidő alatt érkezett irományok sorozatát, amint következik: A főrendiház elnöke megküldi az országgyűlés mindkét házában kihirdetett szentesített törvényczikkeknek „ez Olaszországgal 1867. évi április 23-ikán kötött kereskedelmi és hajózási szerződés hatályának meghoszszabbitásáról szóló 1877. évi junius 4-én Rómában aláirt nyilatkozatnak beczikkelyezéséről“ az országos levéltárban történt elhelyezését igazoló elismervényt. A főrendiház elnöke megküldi az országgyűlés mindkét házában 1877. évi julius hó 7-én kihirdetett következő hét rendbeli szentesitett törvényczikknek az országos levéltárban történt elhelyezését igazoló elismervényt, úgymint: 1) a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről; 2) az 1871. VII. t. ez. módosításáról, illetőleg az 1868. XLI. t. ez. 9. §-a alapján rendszeresített honvédorvosi tisztikar újjászervezéséről; 3) Magyarországnak az 1878-diki párisi közkiállitásban leendő részvételével járó költségek fedezéséről; 4) A magyar éjszakkeleti vasúttársulatot érdeklő 1875. XLV. t. cz.-ben foglalt szerződés módosításáról; 5) a nyersrépát a sajtók használatával feldolgozó czukorgyárak által fizetendő fogyasztási adónak az 1877-ik évi idényre megállapításáról; 6) a Beszterczebánya város közelében épitett gőzfűrész költségeinek fedezésére megkivántató póthitelről ; és 7) a közadók kezeléséről szóló 1876. évi 15. t. cz.-ben a bíróság előtti ügyek képviseltetésére vonatkozó intézkedések pótlásáról. Ezek a levéltárba tétetnek. A kérvények a következők : Arad és Hajdú megyék közönségei a közadók kezeléséről szóló 1876. XV. t. sz. 42. §-ának törvényhozásilag eszközlendő módosítását kérik. Debreczen sz. k. város közönsége pártolja. Szatmár- Némethi sz. kir. városnak a kincstári illetékek behajtását, illetőleg pénzügyministeri rendelet által a városokra rótt terhekkönnyítése s a megyékkel való megosztása iránti feliratát. Háromszék és Hajdú megyék közönségei pártolják Nyitra megyének abbeli feliratát, hogy a magyar szentkorona területén a népiskolákban az anyanyelv mellett a magyar is mint kötelező tantárgy taníttassák s a magyar nyelv tudása nélkül néptanítónak senki ne képesittessék. Aradmegye közönsége a csermői állami, népiskola javára kivittetni rendelt iskolai adóra vonatkozó vallás és közoktatásügyi miniszteri rendeletben foglalt sérelem orvoslását kéri. Háromszék megye közönsége a brassó-sz.-györgy-csikszeredai hadászati útvonalaknak, és a földvár-szt.-györgyojtoszi államútig terjedő útrésznek a megyei közmunka erejével fentartandó utak sorából való kivételét és az állami utak sorába való felvételét kéri. Heves, Jásznagy-Kun, Szolnok, Somogy Ugocsa, Udvarhely, Szabolcs, Torontálmegyék és Arad sz. k. város közönségei a bőrgyártást föltétlenül elsirtatni és a gyártott borok árulását szigorú büntetéssel fenyittetni kérik. Sáros, Arad megyék, Temesvár és Szabadka sz. kir. város a szeszadó törvényjavaslatot a beadott javaslatok szerint módosíttatni kérik. Az orsz. magyar gazdasági egyesület gr. Szapáry Gyula képviselő által beadott kérvényében a szesz és czukoradó törvényjavaslatra nézve észrevételeit terjeszti be. Sáros, Esztergom, Ugocsa, Udvarhely megyék és Hódmező-Vásárhely sz. kir. város a megyei háziadó behozatalát célzó törvényjavaslatnak mellőzésével a megyei közigazgatási költségeit továbbá is az állami pénztárból kérik fedeztetni. Pécs szk. város a megyei háziadónak behozatalát c célzó törvénynek mielőbbi megalkotását kéri. Szolnok-Doboka, Baranya, Udvarhely, Szabolcs és Hajdúmegyék Somogy vármegyének az orosz-török háborúval szemben követendő politika iránt a képviselőházhoz tett felterjesztését pártolják. Marosvásárhely sz. kir. város közönsége Somogy megye feliratát pártolván, egyszersmind a nemzetközi bíróság eszméjének valósítására intézkedést kér tétetni. Heves megye közönsége az iránt tesz felterjesztést, hogy monarchiánk törökországgal szövetkezve szabjon határt Oroszország terjeszkedésének. Bereg megye és Pécs sz. k. város közönségei Somogy megye feliratának pártolása mellett a török birodalom integritását, s a Duna gőzhajózás szabadságát szükség esetében fegyveres beavatkozással is fentartatni kérik. Háromszékmegye közönsége Alsó-Fehérmegyének a vitássá vált dézsmaváltsági ügyekben a kereset beadására ujabb határidő engedélyezése, s a törvénynek ezen tekintetbeni módosítása iránti feliratát pártolja. Háromszékmegye közönsége Somogy megyének a közigazgatási hatóságok előtt tett hamis tanúzásoknak és a közig. hatóságok által lezálogolt tárgyak elsikkasztásával elkövetett zártöréseknek a készülőben levő büntető-codexbe a bűntények sorába való felvétele iránti feliratát pártolja. Esztergommegye közönsége az Ausztriával fenálló vám és kereső. szerződésnek megújítása iránti tárgyalásoknál a válságos külviszonyokra való tekintettel, a status quo ideiglenes fentartása melletti felfüggesztését s a béke helyreállítása után uj tárgyalásoknak az önálló vámterület és önálló magyar jegybank felállítása alapján leendő megindítását kéri. Pécs sz. k. város közönsége Székesfehérvár sz. k. városnak a törvénykezésünk terén tapasztalható hiányok orvoslása iránti feliratát pártolja. Torontál megye közönsége a buzarozsda elharapódzásának orvoslását s ha az elemi csapásnak bizonyulna be, az 1876. évi XV. törvényczikk IV. fejezetének a buzarozsda károkra leendő kiterjesztését kéri. Brassómegye közönsége azt kéri, hogy a megye közönségeinek az országgyűlési választó kerületekre leendő beosztása tárgyában a belügyminiszteri rendeletnek visszavétele mellett, újabban tanácskozhasson és újabb határozatot hozhasson. Mindezen kérvényeket a ház a kérvényi bizottsághoz utasítja. Ordódy Pál, a pénzügyi bizottság előadója beterjeszti a pénzügyi bizottság jelentését a szeszadóról szóló törvényjavaslatra vonatkozólag. Ki fog nyomatni s a képviselőház tagjai között szétosztják. ülnök: az interpellátós könyv felolvasása után szól a képviselőház munkaprogrammjáról. Az elnapolás előtt tartott utolsó ülésben (ugymonda) a közmunka- és közlekedési miniszter úr két törvényjavaslatot adott be. Az egyik az utakról,s a másik a határőrvidéken építendő vasutakról szól. Ezen törvényjavaslatok kinyomatása és kiosztása elrendeltetvén, az meg is történt. Miután azonban a t. ház nem hozott még határozatot arra nézve, hogy ezen törvényjavaslat előzetes tárgyalás végett hova utasíttassék, véleményem az, hogy az utakról szóló törvényjavaslat a közlekedési bizottságnak, a határőrvidéki vasutakról szóló törvényjavaslat pedig a közlekedési és pénzügyi bizottságoknak adassék ki. (Helyeslés.) A t. ház jóváhagyásával ez határozattá emeltetik. T. ház! Mielőtt az interpellációk megtétetnének, bátor vagyok a t. házat felkérni, hogy méltóztassék határozni a legközelebbi teendők iránt. Két tárgy van, amelyek egyike az osztályokban, másika pedig a képviselőház üléseiben azonnal tanácskozás alá vétethetik. Az egyik a királyi curiának az országos képviselő választási ügyekben való bíráskodásáról szóló törvényjavaslat az osztályágokhoz utastatott. A másik törvényjavaslat, mely a békebírákról adatott be, és azután a kisebb polgári peres ügyekben való eljárásról szóló törvényjavaslat képen terjesztetett az igazságügyi bizottság által a ház elé, a házban azonnal tárgyalható. Mindkét tárgy t. ház, nézetem szerint fontos és én szükségesnek látnám, hogy főkép most az ülések megkezdésének stádiumában nem valami hosszú, de mégis bizonyos idő engedtessék ezen törvényjavaslatok combinatiójára, különösen szeretném ezt azon törvényjavaslatra nézve, mely a kisebb polgári peres ügyekben való eljárásról szól, amely egy félévvel ezelőtt vétetett le a napirendről. Azóta a t. ház tagjai nagyobb tárgyakkal lévén elfoglalva, nehezen foglalkoztak ezen törvényjavaslattal, és tudva van az is, hogy eltérő vélemények vannak ezen törvényjavaslatra nézve, amelyeknek előleges megbeszélése a tárgyalást csak könnyítheti. Ennélfogva az én nézetem az, hogy a jövő kedden 10 órakor tartandó osztályülésekben a ház tagjai vegyék tárgyalás alá a curia bíráskodásáról szóló törvényjavaslatot. Szerdán a bizottsági jelentések beadása és az esetleges interpellációk és indítványok beadása czéljából ülést mindenesetre kell tartani. Ezen ülés előreláthatólag rövid lesz. Ha az illető osztályok a curia bíráskodásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását kedden be nem végeznék, a szerdai ülés után azonnal folytathatnák a tárgyalást, és így véleményem szerint, tekintettel arra, hogy miképpen fognak az osztályok a kitűzött munkálatokban előre haladni, a szerdai ülésben lehetne elhatározni, hogy a kisebb polgári peres ügyekben való eljárásról szóló törvényjavaslat mikor, de mindenesetre még a legközelebbi hét folyama alatt, talán végnapjainak valamelyikén vétessék tárgyalás alá. (Helyeslés.) Ha a t. ház ebben megnyugodni méltóztatik, (Helyeslés) a napirend határozatiig ekkér fog megállapittatni. Egyéb tárgy nem lévén, az interpellátiókra került a sor. Az interpellációkat már adtuk, adjuk most a beszédeket. Legelőször Apponyi Albert szólott. Apponyi Albert gr. T. ház! Interpellálnának tárgya a Balkán félsziget véres csatamezőinek közvetlen szomszédságába vezet, és igy nem tehetem, hogy mindenekelőtt le ne rójam a bámulattal teli sympathia adóját azon hősök előtt, kik, midőn igazságtalanul megtámadott hazájukat oly törhetetlen erélylyel védelmezik, egyszersmind a fegyvert forgatják Európa egyensúlya maradványainak érdekében, a fegyvert forgatják mindazon nemzetek érdekében, amelyek a hódítási vágy nyavalyájától mentek maradtak. (Élénk helyeslés balfelől.) A világ visszafojtott lélekzettel tekint azon nagyszerű drámára, mely Plevna és a harczmezőnek többi positiói körül feszült figyelemben tartja az egész művelt közönséget; bárminő legyen is a harcznak végkimenetele, azt az egyet már is mondhatjuk, hogy a magát hősiesen védő félnek elesettjei hiába nem vérzettek el, mert ma már tért engedhetünk azon reménynek, hogy Törökországnak eddigi sikeres ellenállása elnémította ama mesét ezen ország életrevalótlanságáról, (ügy van!) mely oly praetensióval lépett fel és hirdettetett, és hogy a leendő békekötésnél az önvédelem hősies erélye mindenesetre egy oly morális factort fog képezni, melyet még a modern diplomatia materialistikus cynismusa sem lesz képes ignorálni. (Élénk helyes balfelől.) De, te bát, míg ezen nagy események teljes figyelmünket igénybe veszik, készül azoknak szomszédságában egy episod, melynek jellemzésétől tartózkodni fogok és amelyet csak egyszerűen megnevezek. Készül t. i. Szerbiának beavatkozása a háborúba, Szerbiának ujabb támadása a porta ellen. Az egész műveit Európa pedig azon kérdést intézi önmagához, minő lesz ezen episoddal szemben a mi monarchiánk magatartása , megengedjük-e, meggátoljuk-e ? Ezen kérdést óhajtom ma a ház elé terjeszteni és a kormányhoz intézni. Nem is csinálok titkot abból, hogy miért intézem e kérdést és hogy minő értelemben óhajtom és várom rá a választ. Én oly értelemben óhajtom és várom rá a választ, hogy mi Szerbiának tervezett actióba lépését meg nem fogjuk engedni, hanem minden eszközzel meggátoljuk. (Helyeslés.) Az európai sajtó legkomolyabb orgánumainak egyike a „Journal des Débats“ a legutóbbi napokban teljes positivitással azt, írta, hogy Törökország a jelen orosz háború kezdetén bizonyos katonai rendszabályokat óhajtott érvényesíteni azon czélból, hogy magát egy esetleges szerb támadás esetén eleve biztosítsa, és hogy ezen katonai rendszabályok érvényesítésében őt a mi külügyi hivatalunk tiltakozása akadályozta meg, sőt azt állítja, hogy ez alkalommal a mi külügyi hivatalunk mintegy az általa megakadályozott katonai rendszabályok aequivalenssel is biztosítást nyújtott volna a magas portának, hogy Szerbia nem fog a háborúba beavatkozni. Ehhez egészen hasonló híreket olvastunk az „Augsburger Allgemeine Zeitung“-ban is, de még mai nap reggel egy tekintélyes pesti lap a „Pester Lloyd“ egy konstantinápolyi correspondenziájában más alakban ehhez egészen hasonlót olvasunk, t. i. azt, hogy Törökországban még mindig nem hiszik, hogy a mi monarchiánk részéről meg ne akadályoznánk Szerbia beavatkozását, minthogy ez évi júniusban történt, hogy a Timoknál védelmi szempontból felállított török monitorok, melyek által magát Szerbia fenyegetve érezte, a mi külügyi hivatalunk közbelépése folytán vonattak vissza. Én ezen híreknek bármennyire komoly alakban fordulnak elő és bár oly lapokban foglaltak légyen helyet, melyeknek egyike sem szokta könynyelműen minden mendemondának megnyitni hasábjait , nem tulajdonítom azon fontosságát, hogy azokra bárminő argumentátiót építsek; ezekre csak kérdést alapítok; argumentátiómat azon irányban, amelyben én a tervezett beavatkozás kérdését felfogom, csak a teljesen constatált köztudomású tényekre óhajtom alapítani, mert ha az, amit a lapok írnak, constatálva, hivatalosan elismerve és biztosan tudva volna, akkor megvallom sohasem ejteném a mi kormányunkon azon sérelmet, hogy leendő magatartása iránt még csak kérdést is intézzek hozzá. Hivatkozom tehát más tényekre, melyeket tagadni alig fog lehetni, melyek teljesen constatáltattak és ismertek, és melyek tekintetbe vételével a dolog alig áll máskép, mint ahogy állana, ha ama felfogások, melyekről imént szóltam, helyesek volnának. Az t. i. t. ház, kétséget nem szenved, hogy midőn a múlt évi hadjárat végén Szerbia a porta fegyverei által tökéletesen földhöz volt verve, midőn a portától függött volna, a békét oly feltételekhez csatolni, melyek Szerbiának katonai acióképességét hosszú időre megbénították volna, az európai nagyhatalmak tanácsai, az európai nagyhatalmak pressiója volt azon tényező, mely Szerbiát e situatiójából kimentette; ezen közbelépésnek köszönhető az, hogy Szerbia katonai actiót kifejteni még egyáltalán képes. Mily pillanatban történt ezen közbelépés ? oly pillanatban, midőn az orosz és Törökország közt kiütendő háború mellett a hanceok legalább is oly erősek voltak, mint azok, melyek a béke fentartása mellett felhozhatók voltak; midőn tehát közel állott annak lehetősége, hogy a porta egy amúgy is túlhatalmas ellenséggel rövid idő múlva élet-halál harczba fog bonyolulni. Ily körülmények közt az alig legyőzött ellenséget a győztes kezéből kiszabadítani csk akkor nem bír a lehető legnagyobb illegalitás jellegével, ha az illetők, kik közbe léptek, egyszersmind elhatározták, hogy nem tűrik azt, hogy az általuk megmentett fél erejét a legveszélyesebb pillanatban ujjabb támadásra fölhasználhassá. De ehez tökéletesen analóg következtetésekre jutunk akkor, ha a helyzet megítélésénél tisztán csak azt veszszük kiindulási pontul, mit illetékes helyről a mi külügyi politikánk czéljairól és irányzatairól eddig hallottunk. Én nem vagyok hivatva a mi külügyi politikánk szószólója vagy védője gyanánt fellépni; én magamat azzal már csak azért sem identifikálhatom, mert azt úgy, mint mindnyájan, tökéletesen nem ismerem. De amennyit belőle tudunk, az tökéletesen elég annak megállapítására, hogy már csak ezen politika irányzatainak következményekép sem" szabad tűrnünk Szerbia actióba lépését. Ugyanis valahányszor e házban a külügyi politika irányzata iránt általános kérdés létetett, a válasz mindenkor körülbelől szóról-szóra úgy hangzott, hogy politikánk e célzata a keleti kérdésben elsősorban a békének fentartása, ha ez nem sikerülhet, vagy miután ez nem sikerülhetett, a háború localizálása, minden eshetőségre azonban monarchiánk érdekeinek megóvása. No már most, tehát, ha az első események által túlhaladott ponttól eltekintünk, mivé lesz a programra Szerbia beavatkozása által ? A háború localizálása volt külpolitikánk egyik czélja, ez volt a három részből álló programm második pontja ; ez azon pillanatban, midőn Szerbiát engedjük a háborúba elegyedni, el van ejtve, s magától elesik. És mi következik ebből ? az, hogy a háború localizásának elmélete akkor állíttatott fel, midőn mindenki annak majdnem biztos következményekép nem várt egyebet, mint Törökország gyors legyőzetését; azon pillanatban, midőn látjuk, hogy a localizáció programmja nem fog szükségkép ily eredményre vezetni, hogy Oroszország czéljainak elérésére ezzel be nem éri, elejtjük ezen eszmét is, az utolsó kézzelfogható valamit, a mi külügyi politikánkban még volt, és átmegyünk a laisser faire, laisser passer homályos régióiba. A mi érdekeink megóvása pedig mivé lesz? vagyis inkább minő illustrációt nyer azon általános és eddig homályosnak hitt mondat: „A mi érdekeink?" Az mondatott mindig, hogy majd a békekötés pillanatja lesz az, amelynél az eddig passivitásban maradt, hatalmasságok magukat érvényesíteni fogják, a béke feltételeinek kiszabása lesz azon momentum, amelyben mi érdekeinket is erélyesen érvényesíteni fogjuk. Már kérem, hogy ezen békekötés mód felett megnehezíttetik, összebonyolíttatik azáltal, hogyha egy új tényező, minden netalán keletkezhető igényeivel az actióba belép, ez gondolom kétséget nem szenved. Azon számba szintén veendő esetre, hogy az orosz-román-szerb szövetség utóvégre is győzelmesen viszi a bíboraŭraiy békének megkötése, mely a territoriális tawusqaonak nagyban és egészben változatlanul való fentartására van alapítva, sokkal nehezebbé vált. Ha tehát mi érdekeinket úgy fogjuk fel, amint én egyedül helyesen felfoghatóknak tartom, hogy a béke megkötésénél Törökország integritásának megcsonkítása megakadályoztassék , akkor megfoghatatlan dolog megengednünk, hogy oly tényező lépjen actióba, amely ezen program keresztülvitelének nehézségeit százszorta fokozza ; ha pedig ezt megengedjük, akkor vagy egészen ezer és fő nélkül dolgozunk, vagy egyáltalában csak oly békekötést contemplálunk, amely a török birodalom területének szétdarabolására van állapítva, és amelynél a mi érdekeink megóvása abból fog állani, hogy mi is részt veszünk a prédában ; ez pedig azon politika, melyet az egész nemzet perhorrescá. (Helyeslés.) Officiosus részről gyakran tagadtatott az egész szerb beavatkozási kérdésnek fontossa. Én a tisz - tán katonai helyzetnek szempontjából is helytelennek tartom ezen felfogást; nem helyeselhettem sokan az illem határain túlmenő kicsinylést sem, amelylyel némelyek Románia részvételéről szóltak, és az eredmény is mutatja, hogy azon 30—40 ezer katona és 100 ágyú, melyet Románia képes volt tűzbe állítani, mily nagy mértékben nehezík meg Törökország positióját. Hasonló fontossággal bírna 30—40 ezer szerbnek a megjelenése a magukat védelmező törökök mögött. Tehát katonai szempontból nem tartom helyesnek ezen felfogást. De reám nézve az egész szerb beavatkozás kérdésének súlypontja abban fekszik, hogy a magatartás, amelyet ebben követünk, mintegy electricus világításba helyezi külpolitikánk ezélzatát. Ha mi e beavatkozást megengedjük, amelyet pedig megakadályoznunk hatalmi szavunkba kerülne, akkor világos, hogy midőn külpolitikánk ezélzatai gyanánt a béke fentartását mondottuk, csupán az emberszeretet érzelmeinek tettünk banális concessiót; — midőn a háború locansálásáról beszéltünk, ez csak álarcz volt, a mely alatt az Oroszországgal titkos convenientia rejtőzött; midőn végre a mi érdekeink megóvásáról beszéltünk, ez csak euphemismus volt a préda megosztása helyett. (Helyeslés.) Nem akarom hinni, nem hihetem és nem hiszem, hogy ez legyen külpolitikánk hű leírása; nem hiszem, hogy a magyar kormány helyén megmaradhatna, ha mellette ily külügyi politika folytattatnék. (Helyeslés ) De tehát, most teljes objectív megnyugtatásra van szükség; megjött annak ideje, már fő főideje, hogy kételyek és gyanúsítások ne támasztalhassanak külügyi kormánynak magatartása ellen. Azért az ügynek, sőt magának a kormánynak is szolgálatot vélek tenni, midőn interpelláte intézek a miniszterelnök úrhoz. Ezután felolvassa az interpellare: Simonyi Ernő. T. hát ! Én ugyanazon kérdésben, melyben az előttem szólott képviselő úr interpellált, szintén egy kérdést akarok intézni a kormányelnök úrhoz. A kérdés oly sokoldalú, oly sok részlettel bír, hogy egyáltalában csodálni nem lehet, hanem magam és nem magunk ketten, hanem sokan vagyunk, kik e tárgyban kérdést kívánunk intézni a kormányhoz. Annyi része van a fönforgó kérdésnek, hogy azokat egy interpellációban kimerílni alig lehet. Én sok részletet kérhetnék a kormánytól, de ez alkalommal nem szándékozom a dolog részletezésébe menni, hanem általánosságban akarok maradni és egy oly kérdést intézni a kormányhoz, melyre nézve azt hiszem, hogy a képviselőháznak kötelessége, a nemzetnek kétségbe vonhatlan joga van világos és minden kétségen felül álló tudomást szerezni. Az én kérdésem, melyet a kormányhoz intézni akarok, egyenesen az, van-e a kormánynak a keleti kérdésben, vagy az orosz-török háborúban megállapított politikája, vagy nincs ? Mert eddigi magaviseletéből azt következtetm, hogy határozott politikája, volna egyáltalában nem lehet. Ha van ilyen politikája, azt hiszem a kormány nem fogja kétségbe vonni, úgy a képviselőháznak, mint a nemzetnek azon jogát, hogy már most elérkezett az idő, mikor követelnünk szabad, és követelnünk kell ezen politikának ismerését. (ügy van.) A kormány, mint az előttem szóló is megemlítette, eleinte azt mondta, az ő politikája a béke fentartása. No ez nem sikerült. És hogy a mi kormánynak annak fentartására nagyon sokat tett volna, volt, mert beszédét illustrációkkal kísérte. " Ott volt a kezében vagy harmincz photographia, a muszka atrocitásokról. A ház tagjai siettek ezeket a borzasztó képeket megtekinteni, s sokakat ott tartottak ezek ülés után is. Bizonyos borzasztó képek, s valóban teljes ok van a méltatlankodásra, hogy Európának nem volt egyetlen szava sem a muszka vérengzés ellen, mely e képekhez tárgyat szolgáltatott. Irányi és b. Simonyi Lajos még az úgynevezett három császár-szövetségről intéztek kérdést. Válasz lesz ezekre az interpellációkra még a jövő héten, bár az nem lesz kimerítő vagy teljes a kérdések minden részletére nézve, mert jól mondotta egy magasállású államférfi ülés után a folyosón, hogy a diplomatia olyan, mint a délamerikai párbaj. Elrejtőznek a fák mögé, s nem mozdulnak el onnét, míg az éhség vagy szomjúság nem készteti őket rá. Amelyik elmozdul, az persze ki van téve annak, hogy a másik lepuffantja. A nyugat-európai diplomatia is mind a fa mögött van most. Aki legelőbb hagyja el a helyét, annak a többi neki mehet. Maradunk hát egyelőre mi is a fa mögött. ..